Szerző: Vámosi Péter

  • Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    A McLaren bejelentette, hogy Jonathan Neale, a vállalatnál régóta dolgozó egyik vezetője még ebben az évben elhagyja a wokingi bázisú vállalatot. Neale 2016 óta töltötte be a McLaren-csoport vezérigazgatói tisztségét, miután korábban az F1-es csapat ügyvezető igazgatójaként állt annak az élén.

    Mint a British Aerospacenél korábbi munkatársát, az ex-McLaren csapatfőnök Martin Whitmarsh, Neale-t arra bátorította, hogy 2021-ben csatlakozzon a versenyzői alakulathoz, mint annak operatív igazgatója, mielőtt 2005-ben ügyvezető igazgató lett. A McLaren-főnök Ron Dennis és Whitmarsh mellett Neale irányította a csapat dolgait egy olyan sikeres időszakban, amelynek része volt Lewis Hamilton 2008-as világbajnoki címe is.

    Dennis McLaren-elnöki megbízatásának 2016 végén bekövetkezett megszűnésével azonban Neale visszavonult a csapattal való mindennapi foglalkozástól, és a McLaren Group műveleti igazgatója lett. A globális koronavírus-járvány kihívásokkal teli időszakot jelentett az autó- és versenyzői részleggel is rendelkező vállalat számára, amely az elmúlt két évben többször is arra kényszerült, hogy átstrukturálja pénzügyi és részvényesi alapját.

    Tavaly júliusban a McLaren 550 millió font értékű befektetést kapott Szaúd-Arábiától, amely Bahrein után a második közel-keleti ország, amely befektetett a McLarenbe.

    Miközben az autóipari tevékenységüknek több időre van szüksége a talpra álláshoz, a McLaren csapat jelenleg a harmadik helyen áll az F1-es konstruktőrök bajnokságában, miután kilenc év kihagyás után a múlt hétvégén Monzában visszatértek a győztesekek közé.

  • Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Domenicali: Németország 2022-ben sem tér vissza az F1-be

    Németország egyhamar nem fog visszatérni a Forma-1-es versenynaptárba, figyelmeztetett Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója. Az olasz a Sport Bildnek adott interjút, és kétségkívül a korábbi F1-es helyszínekre, Hockenheimre és a Nürburgringre célzott megjegyzéseivel:

    „Az az érzésem, hogy a szervezők már nem bíznak magukban, hogy nagydíjnak adnak otthont.”

    Domenicali a vonakodó német szervezőket az új és mostanában igen népszerű Holland Nagydíj zandvoorti felelőseivel hasonlította össze:

    „Csak nézzük meg, mi történt Hollandiában. Zandvoort a következő három évre már megtelt.”

    Egyesek ettől függetlenül úgy vélik, hogy az idei év hátralévő részének folyamatos bizonytalansága közepette is napokon vagy heteken belül nyilvánosságra hozzák a 2022-es Forma-1-es versenynaptárat. Domenicali jövőre rekordszámú, 23 futammal számol:

    „A futamok körülbelül egyharmadát Európában tudom elképzelni, a többit pedig a világ többi részén, Bahreinből elindulva. Vannak megkereséseink Afrikából, tárgyalunk délen és északon is, plusz egy-két hely is jönne a Távol-Keleten – például Korea.”

  • Schumacher: Bottas fontos pontokat vehet el Verstappentől

    Schumacher: Bottas fontos pontokat vehet el Verstappentől

    Ralf Schumacher is megdöbbent Valtteri Bottas erős bemutatója után az Olasz Nagydíj hétvégéjén, és úgy véli, hogy a finn befolyásolhatja a világbajnoki csatát, ha ilyen szintű teljesítményt nyújt. Szerinte Bottas elkezdheti elvenni a létfontosságú pontokat Max Verstappentől a világbajnoki csatában, ha megőrzi a nemrég mutatott erős teljesítményét.

    A finn – aki azzal a hírrel érkezett Monzába, hogy 2022-ben az Alfa Romeóhoz csatlakozik – fölényes győzelmet aratott a szombati sprintfutamon, azonban a vasárnapi főversenyen nem indulhatott a pole pozícióból, mivel büntetés miatt a rajtrács hátuljára szorult. A hátrányos helyzete ellenére Bottas végigküzdötte magát a mezőnyön, és a harmadik helyen zárta a versenyt.

    Schumacher úgy gondolja, hogy ha Bottas így folytatja, akkor szerepet játszhat a Red Bull pilótája, Verstappen és a mercedeses csapattársa, Lewis Hamilton közötti bajnoki harcban. A német a Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „A következő nagydíj helyszínén, Szocsiban Hamilton egyértelmű rajt-cél győzelme valószínűsíthető a körülmények, így Verstappen háromhelyes rajtbüntetése miatt. A Red Bull még egy McLarent sem tudott megelőzni Monzában. Max egyértelműen egy kicsit agresszívabb, de ha tönkreteszi a gumijait, amikor hátrébbról indul, akkor nehéz dolga lesz. Bottas pedig, aki egyébként a hétvége embere, ha így folytatja, akkor ő is fontos pontokat vesz el majd Max-tól.”

    Ami Verstappen és Hamilton újabb csatáját illeti, Schumacher nem gondolja, hogy a monzai balhéjuk lesz az utolsó a szezonban:

    „Az, hogy ők ketten ilyen keményen harcolnak, biztosan nem utoljára lesz. Természetesen senki sem akar balesetet okozni, de ők ketten nem adnak egymásnak semmi helyet. Hamilton görcsösen vágyik a nyolcadik világbajnoki címére, Verstappen pedig most látja az esélyt a címére, így mindent belead. Ez abszolút az egyenlő felek csatája két szuper versenyzővel. Nekünk, nézőknek tökéletes!”

    Az Olasz Nagydíj után Verstappen öt ponttal vezet Hamilton előtt a világbajnoki tabellán, míg Bottas továbbra is harmadik, de jelentős lemaradással a bajnokaspiránsokhoz képest.

  • Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team is hivatalosan is bejelentette a 2022-es felállását: marad Lance Stroll és Sebastian Vettel is.

    Mind Lance, mind Sebastian az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team szerves részévé váltak. Várjuk a Forma-1 új korszakát, amelyet ezen két versenyzőnk vezet.

    Lance Stroll, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „A következő szezonban a hatodik évemet kezdem meg a Forma-1-ben, csapattársammal, Sebastian mellett. Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team idei szezonját együtt kezdtük, és nagyon várom, hogy jövőre vele együtt folytassuk az utat. Idén nem értük el azt, amit kitűztünk magunk elé, de ez csak tovább erősítette a következő idénybeli éhségünket és a siker iránti vágyunkat. Most, az Aston Martin presztízsével és támogatásával, valamint ragyogó új szponzor-partnerekkel, akiket egy ilyen tekintélyes márka vonzott, jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy 2022-ben még jobb teljesítményt nyújtsunk.”

    Sebastian Vettel, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „Nagyon várom már, hogy a Forma-1-es autók új generációjával versenyezhessek. Nagyon más a kinézetük, és az új technikai szabályoknak köszönhetően olyan autókat kapunk, amelyekkel sokkal közelebb lehet egymáshoz versenyezni, mint a közelmúltban. A kiélezettebb versenyzés nagyszerű lesz a versenyzőknél és a rajongóknak egyaránt. A változások olyan nagyok, hogy minden istálló újrakezdi. Így ez egy nagyszerű lehetőség lesz számunkra az Aston Martin Cognizant Formula One™ Teamnél. Hiszek az új, növekvő csapatunk erejében, így már most nagyon várom 2022-t.”

    Lawrence Stroll, az Aston Martin Lagonda és az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team ügyvezető elnöke

    „Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team első szezonja kiábrándítóan indult, köszönhetően a télen bekövetkezett szabályváltozásoknak. Ezek hátrányos helyzetbe hozták azt a két csapatot, amelyek autói a „low-rake” aero filozófiát alkalmazzák. Az elmúlt hónapokban azonban szépen haladtunk előre, és mind Lance, mind Sebastian remek teljesítményt nyújtottak. A balszerencse is bőven kijutott nekik, de örülünk, hogy 2022-ben a fiatal tehetség és a tapasztalt szaktudás ilyen kiváló elegyével folytathatjuk.”

    Otmar Szafnauer, csapatfőnök és vezérigazgató, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team

    „Lance a modern Forma-1 egyik legtehetségesebb versenyzője, és ehhez a nyers tálentumhoz most már komoly versenyzői képességeket is hozzáad. A négyszeres világbajnok, aki 271 nagydíjon vezetett, és melyek közül 53-at megnyert, Sebastian szintén hatalmas értéket képvisel csapatunk számára. Jövőre mindkettőjüktől azt várjuk, hogy jól versenyezzenek a jelenlegi szabályzástól nagyon eltérő formulában. Soha nem becsüljük alá az ellenfeleinket, így nem áll szándékunkban túl sokat ígérni. Tudjuk azonban, hogy Lance és Sebastian a lehető legtöbbet fogja kihozni azokból az eszközökből, amelyeket a rendelkezésükre bocsátunk.”

  • Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Újabb vad pletykák keringenek Robert Kubica jövőjéről, és úgy tűnik, hogy a pilótakeringőnek még egyáltalán nincs vége. A Kimi Raikkönen által bejelentett visszavonulás után komoly helycserék történtek, amelyet az a hivatalos megerősítés zárt le, hogy Alexander Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be.

    Miután Zandvoortban és Monzában is beugrott Kimi Raikkönen helyére, a tapasztalt lengyel pilótát nemrég Sebastian Vettel helyével hozták hírbe. Ez azonban csak egy pletykán alapuló híresztelés, hiszen a négyszeres világbajnok távozása sem nyert megerősítést.

    A forgatókönyv másik fontos szereplője a lengyel Orlen cég, amely jelenleg az Alfa Romeo egyik főbb támogatója. A cég nemrég megerősítette, hogy folytatja együttműködését a csapattal, ahol Kubica jelenleg tartalékversenyzőként dolgozik, számolt be róla a lengyel Sportowe Fakty.

    A médium szerint Kubica is számíthat az Orlen segítségére, akár úgy dönt, hogy marad az Alfa Romeónál, akár az Aston Martinnál köt ki, vagy esetleg egy teljesen más versenyosztályba vált. Az idő majd eldönti, hogy mi lesz az ő további sorsa.

  • Bottas: Az Alfa Romeo komolyan gondol a jövőjükre

    Bottas: Az Alfa Romeo komolyan gondol a jövőjükre

    Valtteri Bottas szerint az Alfa Romeo komolyan gondolja hosszú távú Forma-1-es projektjét, és ő, valamint a csapat nagy elvárásokkal vág a közös kalandba. Bottas többéves szerződést írt alá, hogy 2022-től kezdve az Alfa Romeónál versenyezzen, miután az elmúlt öt évben a világbajnok Mercedes pilótája volt.

    A Sauber Motorsport által üzemeltetett Alfa Romeo istálló az elmúlt években szerény időszakot élt meg a Forma-1-ben, és a konstruktőri bajnokságban a kilencedik helyen állnak. 2013 óta nem végzett a nyolcadik helynél előrébb a tabellán az alakulat. Bottas azonban hangsúlyozta, hogy az istálló vezető személyiségeivel folytatott beszélgetései feldobták:

    „Nem mondhatok el mindent amiről beszéltünk, de komolyan gondolják a jövőt. Az Alfa Romeo, mint márka, már jó pár éve elkötelezte magát. Nem akarok túl sokat elárulni, de komoly elvárások, nagyon magas célok vannak, és számomra ez kifejezetten motiváló.”

    Bottas hangsúlyozta, hogy óvatosan állítja fel a 2022-es újra ambícióit, de annak tudatában vág neki az évnek, hogy a projekt hosszú távú:

    „Az biztos, hogy reálisan nézve nem valószínű, hogy a győzelmekért harcolunk majd jövőre. Sosem lehet ugyanakkor tudni, hiszen van egy szabályváltozás, van egy nagy csapat motivált ember. Mindent beleadok, hogy minél előrébb vagy közelebb kerüljek az élmezőnyhöz, amilyen hamar csak lehet. De ez egy másfajta mentalitást kíván, egy másfajta megközelítést, az biztos, ez egy kicsit olyan mint egy projekt, és én nagyon szeretnék ebbe beleszólni.”

  • Häkkinen tanácsa Hamiltonnak és Verstappennek

    Häkkinen tanácsa Hamiltonnak és Verstappennek

    Rosszul sült el Monzában Max Verstappen és Lewis Hamilton között az újabb ütközet: mindketten nulla ponttal térhettek haza. Mika Hakkinen, aki Michael Schumacher és Ayrton Senna idejében látott hasonló csatákat, figyelemreméltó tanácsokkal szolgál a Mercedes és a Red Bull Racing versenyzőinek. Az Unibet.com-on vezetett rovatában Mika Hakkinen a monzai futamról értekezik, ahol régi csapata, a McLaren 1-2. helyezésétől volt elragadtatva. Hamilton és Verstappen ütközéséről óvatosabban beszél. Az a baleset elkerülhető lett volna szerinte:

    „A stewardok úgy döntöttek, hogy ez inkább Max hibája volt, ezért a következő futamon rajtbüntetést kapott. Sokkal nagyobb büntetés azonban, hogy Max nem nyerte meg a versenyt. Ahhoz, hogy legyőzze Lewist, felül kell múlnia őt.”

    A korábbi finn versenyző visszaemlékszik régi riválisai, Schumacher és Senna vitatott baleseteire is:

    „Véleményem szerint mindig az a legjobb, ha elkerüljük a másikat, és csak a győzelemre koncentrálunk. Amikor érintkeztek, sosem lehetsz biztos abban, hogy mi fog történni. Lehet, hogy a versenytársadnak sérül az autója, de könnyen lehet, hogy rajtad a sor, hogy ezt el kell viselned. Az egymásnak ütközésben semmi sem biztos. Sokkal jobb, ha arra koncentrálsz, hogy egyenesben maradj, a legjobb stratégiád legyen, és elfogadod, hogy nem nyerhetsz meg minden versenyt. Néha a 2. vagy a 3. hely is fontos eredmény, különösen, ha egy világbajnokságot akarsz nyerni.”

     

  • Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll hajlandó akár 200 millió fontot is befektetni a márka Forma-1-es csapatának új gyártóközpontjába. A Financial Times-nek adott interjújában a kanadai milliárdos elmondta, hogy célja, hogy a következő öt évben 1 milliárd fontra növelje a csapata értékét. A 37 000 négyzetméteres bázisuk a Brit Nagydíj versenypályája, a northamptonshire-i Silverstone közelében található.

    Várhatóan az új létesítmény építése 2023 elejére fejeződik be, miután a világjárvány miatt eltolták az építését. Stroll azt is elmondta, hogy az 550 fős csapatát több száz új munkatárs felvételével kívánja bővíteni.

    A Ralph Lauren és Michael Kors divatcégekkel csinálta meg a szerencséjét Stroll, akinek fia, Lance az Aston Martin versenyzője, és tavaly 500 millió fontos mentőakciót hívott életre a brit autógyár miatt. Ezután a Racing Point F1-es csapatban meglévő tulajdonrészét felhasználva, – amelyet 2018-ban 90 millió fontért vásárolt meg -, 60 év után először visszahozta az Aston Martint a motorsportba.

    Sikerült szerződtetnie a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a csapathoz, ami remek húzás volt az új alakulat számára. Az interjúban elmondta, hogy annak ellenére folytatja az új beruházást, hogy a közelmúltban fellépő beszállítói hiányok felhajtották az árakat:

    „Az acél drágult, a fűrészáru drágult, a munkaerőhiány miatt a munkaerőárak emelkedtek. Valószínűleg 10 százalékos költségnövekedésünk van a koronavírus-járvány előtti árhoz képest.”

  • Räikkönen megerősítette: visszatér az Orosz Nagydíjra!

    Räikkönen megerősítette: visszatér az Orosz Nagydíjra!

    Miután kihagyta a Holland és az Olasz Nagydíjakat, Kimi Räikkönen bejelentette, hogy Oroszországban újra versenyezni fog. A finn versenyző a Holland Nagydíj pénteki edzése óta nem állt rajthoz, mert a COVID-19-es tesztje pozitív lett. Ennek eredményeképp Kimi az Olasz Nagydíjjal együtt a hollandiai futamot is kihagyta, helyére az Alfa Romeo tartalékpilótája, Robert Kubica érkezett.

    Mindez már a múlté, hiszen Kimi bejelentette, hogy készen áll a visszatérésre, miután egy rá jellemző rövid üzenetet tett közzé az Instagramon: „Minden rendben van velem. Találkozunk a következő nagydíjon.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

    Kimi már azt is kijelentette, hogy a 2021-es F1-es szezon végén visszavonul, helyére honfitársa, Valtteri Bottas érkezik az Alfa Romeóhoz.

    Mióta 2001-ben debütált az F1-ben a Sauberrel, Räikkönen 341 futamon indult. Korábban világbajnok is volt, 2007-ben a Ferrarival.

  • Kiss Norbi és a Révész Racing felemás hétvégéje Zolderban

    Kiss Norbi és a Révész Racing felemás hétvégéje Zolderban

    Növelte előnyét a belga versenyhétvége után a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és magyar csapata, a Révész Racing.

    Idén a harmadik versenyhétvégéjüket tartották az FIA ETRC bajnokságában, a magyar és cseh fordulón nyertek versenyeket hazánk fiai, az évad fénypontjának számító versenyhétvége a Nürburgringen viszont elmaradt. A srácok már a helyszínen voltak, Norbi is tartott a helyszínre, amikor kiderült, hogy a verseny szervezői lefújták az egészet, az árvíz okozta károk miatt. Gyorsan át is alakult azokban a napokban a mentőegységek telephelyévé a legendás versenypálya.

    A kényszerszünet után azonban már teljes erővel dübörög a szezon második fele. A sorozat a kamionos szempontból is legveszélyesebb aszfaltcsíkot vette birtokba, Zolderben. A szűk, és egyáltalán nem a kamionokra tervezett rajt-cél egyenesben azonban Kiss remekül kezdett, szombaton el is hozta a legjobb köridővel a pole pozíciót a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn orra elől.

    A rajtot követően szinte kötelező győzelmet aratott a szombathelyi születésű pilóta, 10 másodpercnyit verve az ellenfelére, akit végül még meg is büntettek, így a bajnokaspiráns Sascha Lenz került a dobogó második fokára. Harmadik helyen a spanyol Antonio Albacete végzett, aki a kamionosok közti csapatbajnokságban Norbi MAN-es társa. A futam után így nyilatkozott Kiss:

    „Nem volt ez egy könnyű verseny. A rajt nem volt a legjobb, Hahn kívülről jött, és Lenz is közel volt hozzám, így az első kanyar nehéz volt. Figyelnem kellett, hogy ne hibázzak, de sikerült kivédeni a támadást. A második fele a versenynek már könnyebb volt. Köszönöm a csapatnak, a srácoknak, egy gyors autót kaptam ma is tőlük, nagyon boldog vagyok.”

    A belgiumi időjárás a Forma-1 mezőnye után azonban a kamionosokat sem kímélte. Leszakadt az ég, de szerencsére legalább a verseny nem maradt el. A fordított rajtrácsos sorrendnek köszönhetően a magyar fiú a 8. helyről indult, azonban harapófogóba került, a 12 körös verseny nagy részében. Német ellenfele Lenz rendesen összedolgozott brit csapattársával, Jamie Andersonnal. A Balu névre keresztelt magyar versenykamion pedig kapott jobbról-balról, de csak értékelték a 8. helyen. Pilótája pedig így fogalmazott:

    „Sajnálom a második futamot. Anderson elég agresszívan vezetett, néha pedig indokolatlanul vette el a gázt, így egyszer neki is ütköztem, és a hűtő megsérült, melegedni is kezdett a motor. Remélem ez nem befolyásolja majd a folytatást, a levezető körben ezért elővigyázatosságból le is állítottam az autót. Több volt ebben a versenyben.”

    Elővigyázatosságból a Révész fiúk kicserélték a motort és újjávarázsolták a piros MAN-t szombatról vasárnapra virradóra. Kiss azzal hálálta meg a munkát, hogy az időmérőn délelőtt újra Jochen Hahn-t utasította maga mögé. Ezúttal már meggyőző, 8 tizedes fölénnyel. Optimistán várta mindenki tehát a folytatást, de aztán… Megsértették a parc fermé szabályait. Korábban egy elzárt „karámban” voltak a a vizsgálatok végéig a kamionok, 2021-ben azonban már visszakulloghatnak velük a csapatsátrakig. Ott kerülnek korlátozás alá, amíg nem végeztek velük az FIA szigorú bírái. „Balu „azonban szomjas volt, így a hűtője vizet kért, és némi rutintalansággal felvértezve, de a magyarok csak megitatták a járgányukat. Kiszúrták, sor vége. Norbi tehát az utolsó rajthelyről jött fel szenzációs előzéseket bemutatva a verseny végére a negyedik helyre. Míg Kiss számára kedvezően alakultak a dolgok, nagy riválisa Lenz, csak a 9. lett.

    A vasárnapi fordított rajtrácsos futamon a vasi srác újra oktatott: 5. helyről indulva 5 kanyart követően vezette is a futamot, és ez így is maradt már a leintésig. Így értékelt az érintett:

    „Nagyon boldog vagyok, mert a leggyorsabbak voltunk a hétvége során, fantasztikusan ment az autó, nagyon jól dolgozott a csapat, amiért hálás vagyok nekik! Az utolsó versenyen remekül sikerült a rajt, ami nagyon trükkös volt, mert az előtted haladó gyakran kitakarja a lámpát, de igyekeztem úgy helyezkedni, hogy láthassam. Amint megkaptuk a jelzést, padlógázzal eljöttem, majd az első kanyarokban több autót is megelőztem, onnantól pedig tiszta volt előttem a pálya.”

    Összetettben ezzel a magyar versenyző 127 ponttal áll a tabella élén. A második Lackonak 113, a harmadik Lenznek 109 pontja van. Folytatás két hét múlva, Le Mansban.