Szerző: Vámosi Péter

  • Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elégedett volt csapata teljesítményével a Mexikói Nagydíj pénteki szabadedzésein, bár nagyon szeretné, ha Pierre Gasly is bekapcsolódna a küzdelembe a rajtrács elején.

    Max Verstappen végzett az időeredménye alapján az élén az FP2-ben, Sergio Perez pedig nem sokkal maradt le tőle, miután a negyedik legjobb időt autózta. Testvércsapatuk, az AlphaTauri is jól szerepelt, hiszen Pierre Gasly és Yuki Tsunoda az 5. és 8. helyen végeztek, bár az újoncnak rajtbüntetést kell majd letöltenie, miután több új erőforrás-elemet is beépítettek az autójába.

    Tekintettel arra, hogy mind a négy Honda-motoros autó versenyképes volt pénteken, Marko úgy véli, Gasly részt vehet az élmezőny küzdelmében is Mexikóban, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Úgy gondolom, Gasly képes lesz bekapcsolódni az élmezőny küzdelmébe, pedig még nem tudott egy tiszta kört megtenni a szabadedzéseken.”

    Marko abban is reménykedik, hogy Perez javítani tud a szombati időmérőn, tekintettel a pénteki forgalomra, amivel találkozott:

    „Perez közel van, és még egy jó köre sem volt, mert a pályán nagy forgalom volt.

    „Szerintem holnap ott lehet. Max ugyan túl gyors neki, de mögötte nagyon izgalmas lesz. A másodiktól az ötödik helyezésig mindenki nagyon közel van a másikhoz.”

  • Imola nem rendelkezik 2022-re aláírt szerződéssel

    Imola nem rendelkezik 2022-re aláírt szerződéssel

    Továbbra is várat magára az új szerződés, amely szerint Imola 2025-ig állandó Forma-1-es futamot rendezhet.

    Az olasz versenyrendezők már megszerezték a regionális hivatalok támogatását, de úgy tűnik, hogy a Liberty Mediával kötött megállapodás még nem született meg – talán a helyi koronavírussal kapcsolatos feltételek miatt. Giancarlo Minardi, az F1-es paddockban jól ismert személyiség, és jelenleg az imolai pálya igazgatótanácsának elnöke. Így nyilatkozott:

    „Reméljük, hogy a helyzet javulni fog, különben be kell érnünk a pálya 75 százalékos kapacitásával. Jelenleg az olasz autóklub az ACI és az a csapat, amelyik megkapta a lehetőséget, hogy két nagydíjat rendezzen Olaszországban, keményen dolgozik azon, hogy megszerezze a szükséges szerződéseket. Remélem, hogy az emberek képesek lesznek túllépni a vakcina igazolvánnyal kapcsolatos patthelyzeten, és januárban javul a helyzet. Ebben az esetben lehetőség lesz arra, hogy a pálya füves területeit is használhassuk, amelyek jelentős különbséget jelentenek egy versenypálya megtöltésében, és így akkor rekordlátogatottságra törekszünk.”

    A jövő évi imolai verseny időpontját a 2022-es hivatalos F1-es versenynaptárban szerződés függvényeként jelölték meg.

  • Készen lesz a szaúdi F1-es pálya a főnök szerint a versenyig

    Készen lesz a szaúdi F1-es pálya a főnök szerint a versenyig

    Az új Szaúdi Nagydíj főnöke kitart amellett, hogy a dzsiddai utcai pálya építése időben elkészül a decemberi nyitófutamra. A helyszínen készült új fotókból kiderül, hogy még mindig folynak a kemény építési munkálatok. Úgy tűnik, hogy a pálya még messze van attól, hogy majdnem készen álljon a Forma-1 fogadására.

    Martin Whitaker, jól ismert autóversenyző Nagy-Britanniában, de most a szaúdi projekt felelőse, és leszögezte az alábbiakat:

    „Tekintettel arra, hogy a dzsiddai pálya rekordidő alatt épül, mindig is ismert volt, hogy szoros lesz a határidő. Az építkezés azonban továbbra is az ütemterv szerint halad, és időben készen lesz.”

  • A bajnokaspiránsok nem szeretik ha Senna/Prosthoz hasonlítják őket

    A bajnokaspiránsok nem szeretik ha Senna/Prosthoz hasonlítják őket

    A bajnokaspiránsok ragaszkodnak ahhoz, hogy nem fognak Ayrton Senna és Alain Prost elmérgesedett történelmi bajnoki párharcának a szintjére süllyedni.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a héten figyelmeztetett mindenkit, hogy nem fog beavatkozni, pedig arra számít, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen abszolút megpróbálhatja ugyanazt, mint Senna-Prost, akik összeütköztek a hírhedt epikus csatájuk csúcspontján. Hamilton elutasította ezt a narratívát a Mexikói Nagydíj előtt, ezért így fogalmazott a Mercedes pilótája:

    „Soha nem nyertünk még ilyen módon bajnokságot. Soha nem nyertem még így bajnokságot, és nem is akarok így.”

    Azt azonban hozzátette, hogy nem feltétlenül bízik ugyanilyen mértékben Verstappen hozzáállásában, ezért így folyatta a hétszeres világbajnok:

    „Jó ideje itt vagyok már, Max pedig régóta nem nyert bajnokságot. Tudom, hogy milyen érzés az első bajnoki címért küzdeni az F1-ben.

    „Ismerem azt a hatalmas nyomást, ami ezzel jár, tehát tőle sem várható el kevesebb ezzel kapcsolatban. Példamutató akarok maradni, mert tudom, hogy sok fiatal nézi, hogy mit csinálok és mit mondok.”

    A 24 éves Verstappen azonban többször is elmondta, hogy az élete nem fog megváltozni attól, ha megnyeri első bajnoki címét ebben a szezonban, avagy nem. Ezzel egyetért dr. Helmut Marko is:

    „Az élet bizonyára folytatódni fog, de a világbajnoki cím valami nagyon-nagyon fontos dolog lesz neki – és számunkra is. Már jó ideje hajszoljuk a címet, így keserű csalódás lenne Maxnak, ha nem ő szerezné meg.”

    Verstappen ugyanakkor elutasította az összefüggést Senna korábbi tettei és a Hamiltonnal való párharcának csúcspontján várható események között. Így beszélt erről a holland versenyző:

    „Nem gondolok arra, hogy mi történt a múltban. Úgy akarom megnyerni ezt a világbajnoki címet, hogy több pontot szerzek, mint az ellenfelem, és ezt a legjobban győzelmekkel lehet elérni. Kemény leszek mindenkivel szemben, nem csak Lewisszal szemben, de tisztán is fogok vezetni.”

  • Glock szerint Perez miatt van előnyben Verstappen

    Glock szerint Perez miatt van előnyben Verstappen

    A bajnokaspiránsok csapattársai jelentős szerepet játszanak majd a 2021-es év döntő utolsó öt futamán. Ez a véleménye a korábbi F1-es pilóta, Timo Glocknak, aki szerint a Red Bull-os Max Verstappen jobb helyzetben van, mint a címvédő, Lewis Hamilton. Nemcsak azért, mert a hollandnak 12 pont az előnye a Mercedes hétszeres világbajnokával szemben, hanem mert számíthat Red Bull-os csapattársa, Sergio Perez lojalitására is. Glock így beszélt erről a Speed Weeknek:

    „A Mercedes korán eldöntötte, hogy Valtteri Bottas helyére George Russellt ülteti a következő szezonra. Most már azonban a Mercedes nem támaszkodhat teljesen Bottasra. Ez már most látszik abból, ahogy a finn viselkedik bizonyos helyzetekben. Látható volt ez Oroszországban, ahol a leggyorsabb kör volt a legnagyobb célja a versenyen.”

    Ehhez képest a Red Bull 2022-re is megtartja Sergio Perezt, és annak ellenére, hogy a hétvégén szülővárosában, Mexikóvárosban versenyez, a 31 éves versenyző a héten kijelentette:

    „Max a versenyzői bajnoki címért küzd, és mindannyiunknak támogatnunk kell őt.”

    Glock egyetért ezzel:

    „A Red Bull nagyon is számíthat Perezre, aki támogatni fogja Maxot. Ez a jövőről is szól, és Sergio, akit 2022-re is leigazoltak, egyértelműen mindent megtesz majd, hogy a lehető legjobban támogassa a csapatát.”

  • Porsche: Komolyan gondoljuk, hogy újra beszállunk az F1-be

    Porsche: Komolyan gondoljuk, hogy újra beszállunk az F1-be

    Thomas Laudenbach, a Porsche motorsportért felelős alelnöke, elmondta, hogy nem titok már, a német autógyár komolyan fontolgatja a Forma-1-es beszállást 2025/26-ra.

    Úgy tudni, hogy a Volkswagen-csoport két márkája is beszállhat az F1-be a közeljövőben, a Porsche és az Audi a legvalószínűbb jelölt. Az ilyen pletykák ugyanakkor az év ezen szakaszában rendre előfordulnak. Ezúttal azonban úgy tűnik, hogy ez nem így lesz, hiszen a Porsche és az Audi is aktívan részt vesz az F1 átalakítását célzó megbeszéléseken 2025/26-tól, amikor már új motor kerül bevezetésre, valószínűleg az autókat érintő további változások mellett. Laudenbach szerint a dolgok jó irányba haladnak ahhoz, hogy a Porsche csatlakozzon az F1-hez, árulta el az Autosportnak:

    „Nem titok, hogy gondolkodunk a Forma-1-en. Nem titok, hogy tárgyalunk az FIA-val, és az sem titok, hogy mondjuk úgy, komolyan fontolgatjuk ezt a dolgot. De döntés még nincs. Amennyire én tudom, rengeteg dolog jó irányba halad az F1-gyel kapcsolatban.”

    Bár még nem született egyértelmű döntés, Laudenbach szerint a Porsche és a rivális gyártók nem hagyhatnak túl sokáig ennyiben egy ilyen dolgot, állítja:

    „Egy dolog azonban tiszta, ha egy ilyen döntés megszületik, nem várhatunk túl sokáig, mert ha 2025-ben versenyezni akarunk, akkor egy bizonyos időpontban el kell indulnunk. Most itt tartunk. Amennyiben valaki tényleg azon gondolkodik, hogy motorgyártóként beszáll a bajnokságba, akkor ezt mindig a szabályok jelentős módosításával kell összekötni, hogy mindenkinek lépnie kelljen, és ne csak te legyél az egyetlen. Az sem titok, hogy ha a rajongói bázist, valamint a PR- és reklámértéket nézzük, a Forma-1 rendkívül jó más szériákhoz képest. Ez nem is kérdés.”

  • A McLaren új Extreme E autójának női pilótája Emma Gilmour lesz

    A McLaren új Extreme E autójának női pilótája Emma Gilmour lesz

    A McLaren Racing a glasgow-i COP 26 konferenciáján mutatta be 2022-es Extreme E autóját, amelyet az új-zálandi Emma Gilmourra, a csapat első női gyári pilótájára bíznak. A wokingiak csapata a legújabb, amely beszállt az Extreme E-be, a teljesen elektromos hajtású, kalandos tereprali sorozatba, amelyet azért hoztak létre, hogy a versenyzést összekapcsolják az éghajlatváltozásra való figyelemfelkeltéssel. Ahogy illik, Gilmour a McLaren alapítójához, Bruce McLarenhez hasonlóan új-zélandi születésű, és a wokingi bázisú alakulat érdekeit képviseli az Extreme E-ben Tanner Foust amerikai pilóta mellett. A 41 éves versenyzőnőt, aki az idei szezonban a Veloce színeiben indul az Extreme E-ben, a világ egyik leggyorsabb és legtapasztaltabb hölgy raliversenyzőjeként tartják számon. 2016-ban Gilmour volt az első és mindmáig egyetlen nő, aki megnyerte az Új-Zélandi Rally Bajnokság egyik versenyét. Zak Brown, a McLaren versenyigazgatója így nyilatkozott róla:

    „Emma egészíti ki Tanner Foustot, így egy izgalmas és versenyképes versenyzői felállásunk lesz az első Extreme E szezonunkban. Ő egy futamgyőztes, és idén már bizonyított az Extreme E-ben. Emellett a világ számos off-road versenysorozatában versenyzőként már hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Az, hogy a COP26 alkalmával bejelenthettük Emmát, és leleplezhettük az első festésünket Ő Királyi Fenségével, a walesi herceggel együtt, tekintettel a fenntarthatóság, a STEM oktatás és a mérnöki tudományok előmozdítása terén elért eredményeire, összhangban van a McLaren Racing fenntarthatóság, sokszínűség és nemek közötti egyenlőség iránti elkötelezettségével, amelyek mélyen gyökereznek a csapat világképében. Nagyon várjuk, hogy az Extreme E második szezonjában versenyezhessünk. Tovább képeznénk magunkat ezen a felfedező úton, ahol felhasználjuk a hangunkat arra, hogy fényt derítsünk a világot érintő kulcsfontosságú kérdésekre.”

    Gilmour persze nagyon örül, hogy csatlakozhat a McLarenhez. Alig várja, hogy új csapatával elkezdje csapatni a kavicsot és a földet:

    „Hihetetlenül megtisztelő, hogy én lehetek a McLaren Racing első női versenyzője. Új-Zélandon nőttem fel, ott Bruce McLarent és a McLaren Racinget a motorsport csúcsának tekintik. Az, hogy jövőre a McLarennel az Extreme E-ben versenyezhetek, különleges lehetőség. A sorozat fantasztikus platform, amely képviseli az egyenlőséget, valamint a bolygónkat és a társadalmat érintő kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozik. Az Extreme E-ben szerzett korábbi tapasztalataimat szeretném felhasználni a rallye, rallycross és tereprallye terén szerzett képességeim mellett. Ezek alkalmassá tesznek erre a sportágra, hogy pozitív hatást gyakoroljak és inspiráljam a női versenyzők és mérnökök következő generációját. Nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát a csapattal.”

    A McLaren Glasgowban leplezte le a Vic Lee művész és illusztrátor által kézzel rajzolt, feltűnő papaya-színű festést. Ez a teljes versenynaptárat a négy környezetben – a sarkvidék, az Amazonas, a sivatag és az óceán – ábrázolja.

    MCL66 XE, mclaren
    Fotó: McLaren
  • A Forma-1 kisebb és könnyebb autókat akar 2026-ra

    A Forma-1 kisebb és könnyebb autókat akar 2026-ra

    A 2022-es vadonatúj autókat még be sem indították, de a Forma-1 már a következő generációs autók felé kacsingat, amelyeket 2026-ban mutatnának be. Jövőre a radikálisan eltérő autók az előzetes vélemények szerint valamivel lassabbak lesznek, de sokkal könnyebb lesz velük versenyezni és előzni.

    Az elmúlt hónapokban azonban az F1 buzgón tervezgetett 2026-ra is, amikor a motorszabályokat úgy alakítják át, hogy azok zöldebbek, egyszerűbbek és olcsóbbak legyenek. Pat Symonds, az FIA technikai főnöke szerint a következő lépés az, hogy a 2026-os autók is hasonló receptet kövessenek majd, árulta el az Auto Motor und Sportnak:

    „Nemcsak az erőforrásoknak, hanem az autóknak is fenntarthatóbbá kell válniuk. Ennek egyetlen hatékony módja a „kisebb, könnyebb” képlet alkalmazása.”

    Ehhez képest a 2022-es autók valójában még nehezebbek lesznek, mint a Forma-1 jelenlegi mezőnyének már most is nehézkés – bár villámgyors – versenyautói. A pletykák szerint tehát 2026-ra az autók kisebbek és könnyebbek lesznek, rövidebb tengelytávval és keskenyebb alvázzal. A fékek is kisebbek lesznek, köszönhetően annak, hogy az aerodinamikára és a motorfékezésre nagyobb mértékben támaszkodnak majd. Symonds így zárt végül:

    „Elviekben a motorfékezés mindent átvehetne, de még mindig vannak olyan pillanatok, amikor a pilótának úgy kell fékeznie, hogy az akkumulátor nincs feltöltve”.

  • A Mercedes-főnök azt reméli, hogy Verstappen megnyeri a bajnoki címet

    A Mercedes-főnök azt reméli, hogy Verstappen megnyeri a bajnoki címet

    Az egyik Mercedes motorsportfőnök valósággal a német autógyártó ellen szurkol, a Forma-1-ben a 2022-es bajnoki harcban.

    Hubert Haupt, a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben a három Mercedes AMG autót indító csapat tulajdonosa és egyik versenyzője elismerte, hogy reméli, a Red Bull-os Max Verstappen diadalmaskodik az idei szezonban. A Sport1-en nyilatkozott erről az 52 éves német:

    „Azt hiszem, itt az ideje, hogy Hamiltonon kívül valaki más is világbajnokká váljon.”

    Elismerte, hogy a Mercedeshez hű marad a DTM-ben, de:

    „Ami a Forma-1-et illeti, óriási dolog lenne a Red Bull számára, ha megnyerné a bajnoki címet, így remélem, hogy ez sikerül majd Verstappennek.”

    Haupt persze tudja, hogy szoros lesz a holland Verstappen számára, hogy megőrizze 12 pontos előnyét a 2022-es év utolsó öt futamán:

    „Van még néhány olyan pálya, ami inkább a Mercedesnek fekszik, de ha Max jól teljesít a következő két futamon, akkor lesz idegzete ahhoz, hogy megkapaszkodjon a jelenlegi helyén.”

    Haupt beszélt még honfitársa, Sebastian Vettel sorsáról is, akinek csillaga az elmúlt évtizedben szerzett négy bajnoki címe óta egyre halványul:

    „Úgy tűnik, Sebastian jelenleg nem tud annyira felszabadultan vezetni. Sokat mélázik, és ez olykor a köridejébe kerül.”

    Ugyanakkor szerinte Hamilton és Verstappen egyszerűen gyorsabb versenyzők, mint Vettel:

    „Lewis már a Formula 3-ban is verhetetlen volt. Sebastian egy kicsit elmaradt tőle. Aztán a legjobb autóba került, és bajnok lett a Red Bull-lal. Most egy kicsit más a helyzete.”

  • Ricciardo az F1-es legenda lányával randizhat

    Ricciardo az F1-es legenda lányával randizhat

    Daniel Ricciardo egy Forma-1-es legenda lányával találkozgathat.

    A korábbi F1-es versenyző, Daniil Kvyat 2016-ban kezdett randizni Kelly Piquet-vel – a háromszoros világbajnok és F1-es legenda Nelson lányával. Egy közös gyermekük született, mielőtt a kapcsolatuk 2019-ben befejeződött. A Piquet lány ma már a világbajnokaspiráns Max Verstappennel jár.

    Ami a McLaren pilótáját, Ricciardót illeti, több hiteles forrás is azt állítja, hogy az ausztrált Heidi Bergerhez fűzik érzelmes szálak, akinek édesapja az F1-es legenda Gerhard. A Bild és a Blick lapok arról írnak, hogy Heidi 24 éves, színésznőként dolgozik, miközben New Yorkban tanul. A svájci Blick így fogalmaz:s vacsorázni, majd együtt mentek be egy szállodába.”

    Az olasz La Gazzetta dello Sport megerősítette: „Ricciardo állítólag együtt ünnepelte 32. születésnapját Bergerrel néhány nappal az Osztrák Nagydíj előtt. Bár a pletykák egyre inkább keringenek, Ricciardo és Berger nem nyilatkozott. A McLaren versenyzője az évek során mindig is meglehetősen diszkréten kezelte a magánéletét.”