Szerző: Vámosi Péter

  • Sainz: A 2022-es autók már nem olyan lassúak

    Sainz: A 2022-es autók már nem olyan lassúak

    A Ferrari jól halad, hogy 2022-ben visszatérjen a csúcsra, állította a spanyol Carlos Sainz Katarban. Elismerte, hogy miután idén lassan beilleszkedett a csapatba, az utóbbi versenyeken már közel van a 100 százalékos teljesítményéhez:

    „Ez is volt a terv.”

    A 27 éves Sainzot a koronavírus-járvány kellős-közepén szerződtette a legendás maranellói alakulat. Ez egybeesett a Ferrari hasonló mélységű teljesítmény-zuhanásával. A Ferrari azonban az idei energiájának nagy részét már a 2022-es projektbe fektette. Sainz, bevallotta a Marcának, hogy már látta a teljesen új autót, amelyet jövőre vezethet majd, és már a februári téli teszt foglalkoztatja:

    „Ezen a projekten január óta dolgozunk. Többször jártam a szélcsatornánál és sokszor voltam a szimulátorban, képzelhetitek. Most abban a kellemetlen fázisban vagyunk, amelyben igen, megcsináltuk a házi feladatunkat, de nem tudjuk, hol tartanak a többiek. Barcelonáig ezt nem is fogjuk megtudni. Megnyugtatok mindenkit, hogy a Ferrari mindent megtesz azért, hogy jövőre újra győztes autóval álljunk rajthoz.”

    Sainznak jó híre van azoknak, akik attól tartanak, hogy a 2022-re vonatkozó, elsöprő erejű új szabályok körönként akár öt másodperccel is lelassítják majd a mezőnyt:

    „Januárban ez volt az érzésünk, de amikor más versenyzőkkel és más csapatokkal beszélgetünk, mind azt mondják: „Már nem lassúak”. Ez azt jelenti, hogy mindenki sokat fejlesztett az autóján ezekben a hónapokban. Emiatt is kényelmetlen most, mert elgondolkodsz azon, hogy ha ők mennyit fejlődtek, akkor te mennyit fejlődtél.”

  • Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson visszatér a 2022. február 5-6. között megrendezésre kerülő Race Of Champions világdöntőre Pite Havsbadba, Svédországban.

    Richard Pettyvel és Dale Earnhardt-tal holtversenyben, Johnson hét NASCAR Cup Series bajnoki címével az egyik legünnepeltebb versenyzője az amerikai autósportnak. 2020-ban a NASCAR-ban töltött utolsó teljes szezonja után Johnson jelenleg az NTT IndyCar Series-ben a Chip Ganassi Racing 48-as rajtszámú Hondáját vezeti.

    A NASCAR Cup Series-ben eltöltött több mint 20 éve alatt Johnson 686 versenyen indult. 83 győzelmet, valamint 374 top 10-es helyezést ért el. 2002-ben Johnson és Jeff Gordon voltak az első NASCAR-pilóták, akik az évente megrendezésre kerülő ROC versenyen a bajnoki elit, nemzetközi mezőnyében versenyeztek. Az eseményt a spanyol Gran Canarián rendezték. A két stock car versenyző sokkolta a mezőnyt és a közönséget azzal, hogy elvették a ROC Nemzetek Kupáját a 2001-ben bajnoki címet szerző spanyol alakulattól. A győzelem megnyitotta az utat az amerikaiak nagyobb befolyása előtt az évenkénti Race Of Champions-on. Ugyanakkor a ROC Nemzetek Kupája a 2002-es győzelem óta az USA csapat számára elérhetetlen maradt. Johnson így beszélt erről:

    „Gran Canaria murvás volt, és nem hiszem, hogy a többiek tudták, hogy Jeffnek és nekem mennyi dirt verseny van már mögöttünk. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy jól fogok menni, vagy egyáltalán tudták, hogy ki vagyok. Megnyerni a ROC Nation’s Cupot, valami igazán egyedi dolog volt. Az egyetlen esemény, ahol a hazámat képviseltem. Sok dolgot elértem már a pályafutásom során, de ez az egyetlen ilyen élményem. Nagyon várom már, hogy visszatérjek a ROC-ra és Travisszel versenyezzünk. Ő egy hatalmas tehetség, és nagyon jól érezzük magunkat a közös versenyeinken. Remélhetőleg jól fogunk mókázni és sikereket érhetünk el a havon és jégen.”

    A svédországi Pite Havsbadban megrendezésre kerülő ROC „Snow + Ice” világdöntő újabb lehetőséget kínál a laza autókhoz és a kiszámíthatatlan felületekhez szokott versenyzők számára. A ROC 30 éves történetének leggyorsabb és legszélesebb pályájaként a közelgő verseny a befagyott Balti-tengeren kerül megrendezésre. Mindössze alig 100 kilométerre délre található az Északi sarkkörtől. Fredrik Johnsson, a ROC elnöke így nyilatkozott az új helyszínről:

    „A pilóták azért jönnek a ROC-ra, mert speciális élményt és innovatív kihívásokat kínál, amelyekkel a szokásos versenyszezonokban nem találkoznának. A ROC-nak voltak jó futamai a nagy stadionokban szerte a világon, de nagyon jó lesz visszatérni természetes közegbe. A rövid nappalok, a brutális hideg és a változó körülmények miatt Svédország igen alkalmas helyszín lesz az olyan sokoldalú tehetségeknek, mint Jimmie. Nincs sok tapasztalata a négykerékhajtással, de nagyon ügyes terepen és nagy sebességnél. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar alkalmazkodni fog, ahogy tette azt 2002-ben is.”

  • Holnap még kilátogathatsz az Automotive 2021-re!

    Holnap még kilátogathatsz az Automotive 2021-re!

    Az idei a 9. Automotive Hungary, amelyről végre elmondható, hogy már bátrabb, mint a 2020-as koronavírus-járvány helyzet miatt nagyon szűkre szabott járműipari találkozó.

    2021-ben, ha egyelőre ha nagyon óvatosan is, de újra megnyitotta kapuit a Hungexpo, és megújult környezetben tarthatja őszi szemléjét a szakma. Az a napi hírekből is egyértelmű lehet mindenkinek, hogy komoly problémákkal szembesül az autóipar, elég ha csak chiphiányról beszélünk, az üzemanyagárak drasztikus emelkedéséről, vagy arról, hogy esetlegesen energetikai válság előtt állunk.

    Az ipart, a kutatás és a fejlesztést azonban mindez nem állíthatja meg, mert égetően szükség van minden terület új, innovatív és környezetkímélő, fenntartható megoldásokra. Magyarország ilyen szempontból a térségben jól áll, van állami akarat is ezen szakmák képzésekre, és jelesül akár egy ilyen pár napos kiállítás is teret adhat nem csak szakelőadásoknak, hanem akár a magyar Formula Student mezőnyének is, egy marketing-gyakorlatra.

    Mert bizony, az Automotive-nak ez is az egyik lényege, hogy a szakma rátaláljon azokra, akik folytatják vagy megújítják a hagyományokat, és párbeszéd alakuljon ki, gyakorlati megoldásokkal, kapcsolatok építésével. Alapvetően az ismert magyar szereplők mellett jó volt látni azt, hogy Ausztria külön standsorral képviseltette magát, egységes arculatot mutatva, de mégis külön kis egységekként a megjelent cégeikkel. Általánosan is elmondható, hogy láthatóan több külföldi tisztelte meg jelenlétével az idei kiállítást, mint tavaly, nyilván ehhez már annak is köze van, hogy védettségi igazolvánnyal látogatható a rendezvény.

    automotive
    Fotó: Vámosi Péter

    Összességében sajnos messze vagyunk még akkora aktivitástól, mint volt az jellemző 2019 előtt, de aki sallangmentesen csak a piac lényeges szereplőivel, beszállítóival akar találkozni, annak az idei kiállítás kifejezetten ideális terep.

  • Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    A McLaren tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel, köztük az Audival, erősítette meg egy újabb informátor az Autocarnak. Ez a forrás azonban hangsúlyozza, hogy más potenciális befektetők, például a BMW is érintett az előzetes tárgyalások felpörgésében.

    Hétfőn az Autocar utánajárt a német médiában megjelent információknak, mely szerint tárgyalások folynak, és arról számolt be, hogy a másik forrás szerint az Audi már megkötötte az üzletet, amit a McLaren végül hevesen cáfolt. A márka közleményében azt tudatta, hogy a történet „teljesen pontatlan”, hozzátéve: „A McLaren technológiai stratégiája mindig is folyamatos egyeztetéseket és együttműködést jelentett az érintett partnerekkel és beszállítókkal, beleértve más autógyártókat is. A McLaren Group tulajdonosi struktúrája azonban nem változott.”

    Egy új informátor azonban most elárulta, hogy az Audival folytatott tárgyalások egy „lényeges” pontig jutottak. Ez arra utal, hogy a prémium autógyártónak döntenie kell, hogy folytatja-e a tárgyalásokat, vagy hamarosan kiszáll. A német médiában megjelent történetre reagálva a Reuters arról írt, hogy az Audi azt állította, „nyitott az együttműködési lehetőségekre”.

    Az Autocar legújabb forrása hozzátette, hogy az Audi azonban nem az egyetlen potenciális ajánlattevő. A BMW-t nevezte meg egy másik lehetséges kérőként. Azt is jelezte, hogy további autógyártók is potenciálisan korai szakaszban tárgyalásokat folytatnak a McLarennel. A BMW azonban kitart az eredeti válasza mellett, mondván, hogy a McLaren iránti érdeklődéséről szóló korábbi hírek „tévesek”.

    A McLaren iránt érdeklődő felek mindegyike állítólag a csapat Forma-1-es szereplése miatt kezdte meg a közeledést. A forrás elismerte, hogy néhányan aztán a cég utcai autós részlegére is kiterjesztették az egyeztetéseket.

    A McLaren struktúrája oly módon épül fel, hogy a cég sport és autóipari ága külön tulajdonosi szerkezettel rendelkezik. A vállalat mindkét oldala komoly átszervezéseken ment keresztül az elmúlt időszakban, beleértve akár pénzalapgyűjtést és a munkahelyek megszüntetését, valamint a McLaren Applied Technologies részlegének eladását valamint a wokingi főhadiszállás visszabérlését.

    A Volkswagen-csoport márkáiról, az Audiról és a Porschéról ismert, hogy aktívan vizsgálják az F1-es belépést. A BMW neve eddig nem kapcsolódott a sportba történő visszatéréshez. A Mercedes sikere és az Audi lehetséges belépése ugyanakkor logikussá teszi ennek az álláspontnak az átértékelését.

    A Hyundai-t már korábban is hírbe hozták az F1-gyel, de jelenleg semmi nem utal arra, hogy tervezné a váltást a rali-világbajnokságról. A több F1-es alakulat állítólag több kínai autógyártónak is udvarolt, hogy nézzenek körül a sportágban, bár eddig kevés sikerrel.

    A legújabb információk annak ellenére érkeztek, hogy a Reuters is arról számolt be, hogy a BMW szóvivője cáfolta a McLarennel való lehetséges partnerségről szóló tárgyalásokat. A két cég már több projektben is együttműködik, többek között az akkumulátor-technológiával kapcsolatban. Úgy vélik, hogy ezek nyomán informális egyeztetések kezdődtek a partnerség elmélyítéséről, amelyeknek még nincs hivatalos formája. A tárgyalások hivatalos folytatásáról szóló döntés azonban várhatóan hamarosan megszülethet.

    Amennyiben az Audi partnerséget összejönne, a két félnek tárgyalnia kellene arról, hogy miként lehetne zsonglőrködni az érintett márkákkal. Míg a McLaren-Audi partnerség az F1-ben működhetne, a VW-csoportot azzal a problémával szembesítené, hogy a Lamborghinit és a Porschét hogyan helyezi előtérbe saját portfólióján belül.

    Az sem világos, hogy egy esetleges Audi-McLaren kapcsolat milyen hatással lenne a VW-csoporthoz tartozó Rimac és a Bugatti közötti, most véglegesített partnerségre. Ezt a tisztán elektromos hajtású Nevera EV hiperautó, a hamarosan nyugdíjazandó Bugatti Chiron utódainak kifejlesztése céljából alakították ki.

    A VW-csoport állítólag az Audival és a Porschéval is mérlegeli a Forma-1-es részvétel lehetőségét. Úgy gondolják, hogy a Porsche legvalószínűbb útja az F1-be egy meglévő csapat motorbeszállítói partnersége lenne. A Red Bull Racing – amely jelenleg saját, független motor-részlegét építi Milton Keynes-ben – a legvalószínűbb lehetőség egy ilyen megállapodásra.

  • Mazepin elárulta, hogy gond van a Haas személyzetével

    Mazepin elárulta, hogy gond van a Haas személyzetével

    Nikita Mazepin könnyei Brazíliában nem csak a pénteki időmérőn elkövetett kulcsfontosságú hibája miatt csorogtak.

    Az igen ellentmondásos orosz újonc meglepte a Forma-1 világát, amikor hihetetlenül elérzékenyültnek tűnt, amikor pénteken a riportereknek beszélt. Vasárnap, miután a futamon legyőzte nagyobb nevű csapattársát, Mick Schumachert, elismerte, hogy több volt a pillanatban, mint ahogy az elsőre látszott. A 22 éves oroszt a Tass hírügynökség kérdezte erről:

    „Javarészt a hiba miatt volt, de én is elég nehéz időszakon mentem keresztül az előző versenyeken, és a csapaton belül is akadnak gondok. Mindezek még fontosabbá tette az eredményt abban a pillanatban. Kiszállsz az autóból, és négy perced van, mielőtt beszélsz az újságírókkal, akik kérdéseket tesznek fel, hogy beszélj ezekről az emlékekről. Az életem a versenyzésről szól, teljesen ennek szentelem magam, ezért amikor valami rosszul sül el, dühös leszek. Ez természetes.”

    Mazepin már aláírt 2022-re, de Mexikó után olyan hírek láttak napvilágot – amelyeket cáfoltak -, hogy kirúgták őt egy éjszakai klubból, miközben a Haas csapat egyik tagjának távozását ünnepelték. Erről is beszélt most:

    „Igen, van némi személyi változás a csapatunkban. Vannak, akik távoznak, mások jönnek, és ez több korábbi futamon is már megtörtént. Tudom, hogy nem mindenki marad a csapatnál jövőre is, akivel idén együtt dolgozom. Az egyik mérnököm a múlt héten egy másik csapathoz igazolt, de nem ez az egyetlen példa. Ezek a körülmények bizonyos nehézségeket okoznak.

    „Természetesen szeretném, ha megtartanánk a jó embereket, ahogy bármilyen területen így van. Sajnos a mi sportágunkban a jó személyes kapcsolat nem az a tényező, ami maradásra bírja az embereket. A legtöbb esetben anyagi megfontolás áll a háttérben. Ha tíz évvel idősebb lennék, mint most, és gyerekeim lennének, én is ugyanazokat a döntéseket hoznám meg, mint ők.”

  • Mesterséges intelligenciával szól Senna 2021-ben Hamiltonhoz!

    Mesterséges intelligenciával szól Senna 2021-ben Hamiltonhoz!

    Ayrton Senna közismerten Lewis Hamilton példaképe gyermekkora óta, így 30 évvel a legendás háromszoros világbajnok hazai győzelme után kötelességének érezte, hogy a brazil zászlót is a magasba emelje a sikere után. A Senna-család sem volt rest, és igazán modern módon köszöntötték a hétszeres bajnokot.

    Ayrton emléke mit sem kopott, látható volt ez a leintést követően, amikor a pályára beszaladó tömeg egységesen Senna nevét skandálta, teljesen függetlenül attól, hogy ki is nyerte épp a 2021-es futamot. A braziloknak továbbra is ő a nemzeti hős a futballistáik mellett. Bianca Senna, Ayrton unokahúga, aki a családnévvel ellátott márkát és az alapítványt is irányítja, szóban üdvözölte Lewis sikerét, az alábbi szavakkal:

    „Lewis, köszönöm szépen, hogy méltattad őt. Ez eszméletlen volt. Biztos vagyok benne, hogy ha Ayrton itt lenne velünk, nagyon-nagyon, nagyon boldog lenne. Igazán köszönjük, hogy megtetted ezt értünk. És érte is.”

    A meglepetés azonban csak ezt követően jön a publikált videóban: mesterséges intelligencia használatával reprodukálták Ayrton arcképét, és egy olyan korábbi üzenetét mondta el a világ jelenlegi legfejlettebb technológiájával, amely abszolút ide illett. Erről Viviane ennyit árult el:

    „Bár tudjuk, hogy ez még csak egy béta verzió Ayrtonról a mesterséges technológiával, mégis szerettünk volna tisztelegni Hamilton előtt, aki mindig is nagylelkűen kezelte Ayrton emlékét.”

    A videóban az alábbi üzenetet „mondja el” Ayrton:

    „Úgy gondolom, hogy a legnehezebb pillanatokban és a frusztráló helyzetekben mutatkozik meg mindannyiunk ereje és jelleme. A problémákat és a frusztrációt átfordítva erőre, talpra lehet állni. Nem számít az, hogy mi az álmod, teljes mértékben oda kell tenned magad érte. Ne feledd, hogy a megpróbáltatásokat egyesek feladják, míg mások rekordokat állítanak fel. Az egyetlen motiváció, amivel táplálhatjuk ezt a szenvedélyt, ezt a vágyat, ezt az elszántságot, elsősorban az, hogy higgyünk abban, hogy győztesek lehetünk.”

  • Massa: Az F1-nek szüksége van Verstappen 2021-es bajnoki címére

    Massa: Az F1-nek szüksége van Verstappen 2021-es bajnoki címére

    Felipe Massa elismerte, szurkol Max Verstappennek, hogy megnyerje a 2021-es világbajnoki címet. 2008-ban, a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb párharcának a végén Massa kínzóan közel került ahhoz, hogy megakadályozza Lewis Hamilton első bajnoki címét.

    A 40 éves brazil mára visszavonult az F1-től, de a hétvégén ismét a hazai pályáján, Interlagosban lesz szemtanúja a hasonlóan rendkívül szoros és intenzív 2021-es csata egyik záró fordulójának. Az Algemeen Dagblad című napilapnak elmondta, hogy szeretné, ha a Red Bull-os Verstappen sikeres lenne ott, ahol ő maga mintegy 13 évvel ezelőtt elbukott. A holland kiadványnak így fogalmazott:

    „Igazán szükségünk lenne egy új bajnokra. Legalábbis én így látom a helyzetet.”

    Szerinte a 24 éves Verstappen végre készen áll arra, hogy megnyerje első bajnoki címét – és Massa nevetve folytatta, hazája, Brazília teljes mértékben támogatja ezt, Kelly Piquet és híres háromszoros világbajnok édesapja, Nelson okán:

    „Az a tény, hogy a barátnője brazil, segít neki. Hogy tudják-e ezt egyáltalán az emberek? Még az itteni hírekben is elhangzott, hogy Max rokonokat látogatott meg.”

    Verstappen jelenlegi formájától, Massa le van nyűgözve:

    „Az első három F1-es évében Max sok buta hibát vétett. Nyilvánvalóan idősebb voltam nála, mint amikor ő debütált, de én sem álltam készen erre. Max most már érettebb. Nem hibázik, még a kerekeit sem blokkolja. A vezetése az esőben, a gyorsasága az időmérőn, ezekben a dolgokban Max nagyon hasonlít Ayrton Sennára. De azt kell mondjam, hogy Lewis is olyan, mint Senna. Számomra ez valójában egyszerű – Verstappen megérdemli a bajnoki címet idén. És szerintem ezt a nézőtéren ülők is érzik.”

  • Norris: Hamiltonnak három kerék kellene, hogy nehezebb dolga legyen!

    Norris: Hamiltonnak három kerék kellene, hogy nehezebb dolga legyen!

    Lando Norris azzal poénkodott, hogy Lewis Hamilton életét úgy kellene megnehezíteni, hogy három keréken kellene vezetnie, miután a hétszeres világbajnok visszavágott a brazíliai sprintfutamon.

    Hamilton az interlagosi sprintversenyt a rajtrács végéről kezdte meg, miután kizárták az időmérőn, miután a stewardok úgy ítélték meg, hogy a légellenállás-csökkentő rendszere (DRS) megsértette a szabályokat. Végül Hamilton 24 kör alatt 15 autót előzött meg, és az ötödik helyen fejezte be a sprintfutamot. A nap utolsó előzését Norris szenvedte el, a McLaren pilótája pedig elárulta, hogy a Mercedes tempóját tekintve nem volt túlságosan lenyűgöző az ő teljesítményük. A Sky Sportsnak adott keserédes interjút:

    „Nem volt túl jó érzés, hogy megelőztek, nem fogok hazudni. Egyszerűen csak nem akartam hülye kockázatot vállalni, amikor védekezni próbáltam. Ő egy másik ligában játszik hozzánk képest. Semmi értelme a gumijaimat arra pazarolni, hogy megpróbáljam magam mögött tartani ezt a srácot. Ha 24 kör alatt az utolsó helyről az ötödikig jutott, akkor három keréknek kellene lennie az autóján, hogy egy kicsit megnehezítsük a dolgát!”

    Norris szombaton ünnepelte 22. születésnapját, és a hatodik helyen fejezte be a sprintet, de a vasárnapi nagydíjat az ötödik pozícióból kezdi meg, mivel Hamilton motorcsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott. Lando elégedett volt a dolgok alakulásával, tekintve, hogy a születésnapja nem indult a legjobban:

    „Eddig a pontig, a sprint kvalifikációig nem volt jó, mert korábban elég sokkoló voltam az FP2-ben, és egyszerűen nem vezettem túl jól. A futamra fejlődtem némileg, és ez határozottan kifizetődött a tempó tekintetében Charles Leclerc ellen. Szóval igen, most boldog vagyok. Legalábbis mosolygok!”

  • Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Max Verstappen is idézést kapott az interlagosi versenybírákhoz a sportszabályzat állítólagos megsértése miatt. Az izgalmas Brazil Nagydíj hétvégéje újabb fordulatot vett, amikor Max Verstappent helyi idő szerint 22:20-kor beidézték az interlagosi stewardok az FIA Nemzetközi Sportkódex 2.5.1. cikkelyének állítólagos megsértése miatt.

    A szabályok konkrétan leszögezik: „A parc ferme-en belül csak a kijelölt hivatalnokok léphetnek be. Semmilyen művelet, ellenőrzés, tuning vagy javítás nem megengedett, kivéve, ha ugyanezen hivatalos személyek vagy a vonatkozó szabályok azt engedélyezik.”

    A holland szombaton, helyi idő szerint 09:30-kor találkozik a versenybírákkal. Annyit tudni jelenleg, hogy Verstappent azt követően idézték be, hogy állítólag látták, amikor megérinti Lewis Hamilton Mercedesének hátsó szárnyát, amelyet ezt követően a stewardok vizsgálatra hívtak a világbajnok autójának DRS-rendszerével kapcsolatos probléma miatt.

    Az időmérő utáni pillanatokban készült felvételeken, amelyeket a pálya mellől és Fernando Alonso Alpine-jának belsejéből is rögzítettek, valóban úgy tűnik, hogy Verstappen az autója hátsó részéhez sétál, és megérinti a saját hátsó szárnyát, majd odasétál, hogy megfogja Hamilton autójának hátsó szárnyát, miközben a brit kimászik belőle.

    Mindeközben a Red Bull cáfolta azokat az állításokat, miszerint az energiaitalos csapat kezdeményezte volna a vizsgálatot a Mercedes ellen. Ami Hamiltont illeti, helyi idő szerint 21:54-kor a versenybírák bejelentették, hogy utasították a technikai megbízottat, hogy felügyelje a hátsó szárny eltávolítását, és zár alá helyezzék azt.

    Továbbá „a technikai kiküldött felügyelje a 44-es autó éjszakai körülmények közé való leállítását, és csak azokat a műveleteket engedélyezze, amelyek az autó tárolásához szükségesek”.

  • A Mercedes kinyitja az F1 ajtaját a Porsche előtt

    A Mercedes kinyitja az F1 ajtaját a Porsche előtt

    A Mercedes hajlandó engedményeket tenni azért, hogy 2026-ra beléphessen a Porsche a Forma-1-be. A Ferrari csapatfőnöke. Mattia Binotto a napokban úgy nyilatkozott, hogy bár a Volkswagent és a márkáit szívesen látják az F1-ben. Ugyanakkor kevésbé lelkes az iránt, hogy beleegyezzen a szabálymódosításokba, amelyek kifejezetten a 2026-os versenyekre kiegyenlítenék a versenyzés feltételeit. Az Ezüstnyilaknál azonban úgy tűnik, más a helyzet.

    A Bild lap kérdésére, hogy a Mercedes mennyi előnyről hajlandó lemondani a szabályzásban annak érdekében, hogy a német versenytárs Porsche előtt megnyíljon az ajtó, a Daimler vezérigazgatója, Ola Kallenius meglepő választ adott:

    „Normál esetben azt mondanám, hogy – előnyöm van, tehát meg akarom tartani az előnyt. De ebben az esetben nagyobb léptékben kell gondolkodni. Az új szabályozásról beszélünk, ahol a belsőégésű motor alkatrészei jelentősen egyszerűsödnek. Ezért növeljük a teljesítményt az elektromos oldalon. Amennyiben egy olyan gyártó, mint a Porsche, ilyen feltételek mellett szeretne beszállni a Forma-1-be, azt a sport érdekében nagyon szívesen fogadnánk.”

    Ami a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton és Max Verstappen között 2021-ben folyó kiélezett bajnoki csatát illeti, Kallenius elismerte, hogy a Red Bull pilótájának 19 pontos előnyét visszavenni nehéz ügy lesz a hétszeres világbajnoknak. Erről így vélekedett:

    „Versenyzőként az ember az utolsó futamig harcol. Egy dolog azonban biztos: Lewis és Max párharca a legjobb show, amit évek óta láthattunk.”