Szerző: R

  • Latvala megtalálta a pozitívumot Rovanpera horvátországi balesetében

    Latvala megtalálta a pozitívumot Rovanpera horvátországi balesetében

    A Toyota Gazoo Racing csapatvezetője Jari-Matti Latvala már túltette magát Kalle Rovanpera balesetén, amikor a Horvát Rally első gyorsaságiján a fák közé parkolta le a Yaris WRC-t.

    Rovanpera kiesése azért is fájó volt, mert vezette a bajnokságot az első két verseny után. Az autó autó ráadásul annyira összetört, hogy a Power Stage-en sem tudott pontokat menteni a finn pilóta, így ötödik helyre esett vissza, 22 ponttal van Ogier mögött.

    Ez azt jelenti, hogy Rovanpera a Portugál Rallyn ötödikként indul majd az első napon.

    Ez a jó oldala a balesetnek” – mondta Latvala a WRC honlapjának. „Nagyon kedvező rajtpozíciónk lesz a Portugál Rallyn és az azt követő murvás versenyeken.”

    A Portugál Rally után a következő helyszínen még fontosabb lesz a rajtsorrend. A Rally Italia Sardegna az a verseny, ahol a legnehezebb dolga van a pályatakarítóknak. Az elején szinte minden versenyző után drasztikusan javul a tapadás, ahogy tisztul a nyomvonal.

    „Tudjuk, hogy Kallénak megvan a sebessége. Ellenben kevés tapasztalata van a WRC autókkal. Lehet, hogy egy kicsit túlságosan is gyors, ahhoz képest, hogy mennyi tapasztalata van ilyen körülmények közt. Úgy gondolom, ezért nagy árat fizetett Horvátországban” – mondta a csapatfőnök.

    De hát ilyen a rali. A csapat számára összességében jól sikerült a Horvát Rally, elégedettek vagyunk az eredménnyel, most pedig már előre tekintünk” – tette hozzá Latvala.

  • A Hyundai Sordót, Solberget és Veibyt is nevezte a Portugál Rallyra

    A Hyundai Sordót, Solberget és Veibyt is nevezte a Portugál Rallyra

    A Portugál Rally WRC mezőnyében a Tanak/Jarveoja és a Neuville/Wydaeghe párosok mellett újra Dani Sordo és Borja Rozada indul majd, sőt a Szardínia Rallyn is ezzel a trióval indul a csapat. Craig Breen tehát hiába lett negyedik az Arctic Rally Finlanden és nyolcadik a Horvát Rallyn, murván nem kap lehetőséget a csapattól.

    fotó: Hyundai Motorsport

    A portugáliai versenyen a WRC2 kategóriában is erősít a csapat. Ole Christian Veiby februárban Finnországban ötödik lett, most murván is bizonyíthat. Oliver Solberg pedig bemutatkozik a kategóriában és javíthatja a Monte Power Stage-én elkövetett hibáját. Mindez azt is jelenti, hogy Herczig Norbertéknak az RC2-es autók közt két újabb komoly ellenféllel kell szembenézniük, még úgy is, hogy tudjuk, hogy nekik a tesztelés az elsődleges céljuk.

    Hyundai Portugália
    fotó: Hyundai Motorsport
  • Ostberg számára a környezetvédelem is fontos

    Ostberg számára a környezetvédelem is fontos

    A tavalyi WRC2 bajnok Mads Ostberg pédamutató családi programot szervezett. Május első napját a tengerpart takarításával töltötték. Feleségével Beate-val és fiukkal egy utánfutónyi hulladékot gyűjtöttek össze.

    Ostberg egy héttel ezelőtt megnyerte a Horvát Rally WRC2 kategóriáját, most pedig a Portugál Rallyra készül. Szerencsére nem száll a fejébe a dicsőség, és beleférnek neki az ilyen programok, amelyet ráadásul nem kísér nagy médiacirkusz, egyszerűen csak feltett a közösségi oldalára az eredményt.


     

  • Világbajnoki futamon indulnak Herczig Norberték!

    Világbajnoki futamon indulnak Herczig Norberték!

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón indul a rali-világbajnokság következő versenyén, a május 20-23. között zajló Vodafone Rally de Portugal-on. Annak ellenére, hogy a sportág legmagasabb szintű eseményén indul a páros, a cél az lesz, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az ERC szezonra.

    Bármilyen furcsán is hangzik, a SKODA Rally Team Hungaria csapata tesztelni megy a világbajnokságra.

    A partnereinknek köszönhetően egy Magyarországon egyedülállónak mondható tesztprogrammal tudunk részt venni az Európa-bajnokságon. Ezt a programot elkezdtük március közepén, és folytatódott volna az Azori-szigeteki versenyre készülve. Amikor kiderült, hogy a nyitófutam más időpontra kerül, akkor jött az ötlet, hogy a Portugál Rally remek felkészülés lenne, nemcsak a soron következő lengyel és lett versenyre, hanem a szeptember végi Fafe Rallyra is” – mondta Herczig Norbert.

    A portugáliai vb futam pályái részben azonosak lesznek az őszi Fafe Rally gyorsasági szakaszaival. Ennek előnyeit is ki akarja használni a csapat, valamint a nagyon nehéz, murvás világbajnoki gyorsaságikon nagyon sok versenykilométert tud megtenni a páros.

    Az egyik legnehezebb verseny a Portugál Rally, 13 gyorsaságival, 346 gyorsasági kilométerrel, köztük olyannal, ami 38 kilométer hosszúságú. Itt már maga a pályafeldolgozás is heroikus munka lesz. Két alkalommal mehetünk végig a pályákon és két napunk lesz rá, hogy a 346 versenykilométer valamennyi kanyarját feldolgozzuk” – kezdte a kihívás ismertetését Herczig Norbert.

    A verseny össztávja is beszédes, a három nap alatt 1528 kilométert kell megtenniük az indulóknak, ami még akkor is sok, ha nincs defekt, technikai gond, vagy kerékcsere. A raliban viszont ezekkel is számolni kell, olyannyira, hogy Herczig Norbert és Ferencz Ramón egy szerviz továbbképzésen is részt vesz a Topp Cars bázisán.

    A verseny első napján nem lesz szerviz. Reggel elindulunk és nyolc gyorsaságin 122 kilométert kell teljesíteni úgy, hogy nem segíthet a szervizcsapat. Kizárólag kerékcserére és tankolásra lesz lehetőség, valamint a versenyzőpáros elvégezhet el olyan javításokat, amelyekhez kizárólag az autó utasterébe szerelt alkatrészeket használhat fel. Egy féltengely, néhány futóműelem és hasonló kisebb dolog kerülhet így be a Skodába, de ezeket csak mi építhetjük be, külső segítség nélkül. Ezért kapunk a csapattól némi továbbképzést” – indokolta Norbi a versenyzők számára nem mindennapi programot.

    Természetesen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy hiába a tesztelés az elsődleges cél, mégis egy olyan versenyen indul a duó, ami minden raliversenyző álma: részt vesznek egy vb futamon. Herczig Norbert is tisztában van vele, nem lesz könnyű minden pillanatban szem előtt tartani a célt.

    Amióta együtt versenyzünk Ramónnal, ő mindig elmondta, hogy nagy vágya egy világbajnoki futamon versenyezni. Azon a csapategyeztetésen, amikor a hogyan tovább lehetőségeit vizsgáltuk, ő vetette fel, hogy ez az ideális pillanat. Nem kellett sokat győzködnie, a már említett szakmai okok miatt is ez a jó döntés, de természetes nagyon örülök, hogy a pályafutásom során eljön ez a lehetőség. versenyzők vagyunk, ezért igyekszünk a lehető leggyorsabban menni, de tudjuk azt, hogy hol a határ, mennyi kockázat fér bele.”

    A SKODA Rally Team Hungaria és a Topp Cars első közös versenye lesz a Portugál Rally, és ez remek alkalom, hogy ne csak a teszteken, hanem egy nagyon hosszú, és roppant nehéz versenyen is még jobban összecsiszolódjon a szervizcsapat és a versenyzőpáros.

    Egy raliversenyen nehéz megjósolni, hogy a végeredmény tekintetében mire lehet képes egy páros. Még nehezebb esélyeket latolgatni egy világbajnoki futamon, ahol először indul a csapat, és a legfontosabb az, hogy tapasztalatokat gyűjtve eljussanak a célig. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy 2018-ban az első ERC dobogós helyét épp a hírhedten nehéz Acropolis Rallyn szerezte meg Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Ott másodikak lettek a Skoda Fabiával. Norbi amúgy sem szeret eredményekről beszélni, most is inkább az erősségeket és a kockázatokat vette számba.

    26 gumival kell teljesíteni ezt a pokoli hosszú és nehéz versenytávot. Mi ebben jók vagyunk, sokszor bebizonyítottuk, hogy jól tudunk abroncsot választani és úgy beosztani a gumikat, hogy a végére is maradjon. Láttuk, látjuk, hogy mire képesek azok a versenyzők, akikkel együtt megyünk az ERC-ben, de nem szabad elfelejteni, hogy megint egy olyan helyszínre megyünk, ami nekünk új, nekik pedig már van tapasztalatuk. Arra is készülnünk kell, hogy ezúttal nem az elsők között indulunk, hanem csak a WRC pilóták és az egész évben a sorozatban induló versenyzők mögött. Előfordulhat, hogy a 40. és az 50. hely környékén megyünk már az első körben is, ami azt feltételezi, hogy ezeken a pályákon ilyenkor már kaotikus állapotok alakulhatnak is. Bárhol kifordulhat egy olyan kő, ami veszélyt jelent a gumira vagy a futóműre. Tudjuk, készülünk rá, és ezzel együtt a számtalan olyan helyzetre is, ami eddig még nem volt a pályafutásunkban. És ahogyan mindig, most is számítunk a szurkolókra. Már most tudjuk, hogy ebben a három napban is sokan velünk lesznek, amit előre is köszönünk.”

    Skoda Fabia Rally2 evo
    fotó: Skoda Rally Team Hungaria
  • Világsztárok versenyautóit készíti fel – Topp Zoltán interjú

    Világsztárok versenyautóit készíti fel – Topp Zoltán interjú

    Andreas Mikkelsen, Jan Kopecky, Kalle Rovanpera, Herczig Norbert – a közös pont a négy raliversenyző közt, hogy mindannyian versenyeztek már a TOPP Cars versenyautóival. Hogy egy alig több mint 7000-res lélekszámú baranyai kistelepülésen hogyan lehet felépíteni egy nemzetközi szinten is magasan jegyzett ralicsapatot, erről beszélgettünk a névadó, alapító Topp Zoltánnal.

    Nincs hely a parkolóban. Szemben két szervizkamion, jobbra egy kisebb tréler, a parkoló autók közt megbújik László Zoltán Rally3-as Fiestája, ami néhány napja még a Horvát Vb futamon versenyzett. Odabent a műhelyben elsőre azt hisszük ebédszünet van akkora a csend. Aztán kiderül, hogy lázas munka folyik, csak épp olyan szervezettséggel, hogy nem kell ide hangos szó, mindenki tudja a dolgát. Előkerül Topp Zoltán is, épp egy megbeszélést fejezett be, de már invitál is az irodába. Kicsi lelkiismeretfurdalással követjük, mert szabadkozik, hogy a mai ebéd (is) kimarad, ezért a beszélgetés közben egy energiaitallal oldja meg a kalóriabevitelt. Közben egy-egy fontos telefon is érkezik, egyeztet a könyvelővel, szervezi a következő tesztet, és olyan természetességgel vált a témák közt, hogy rögtön megértjük, hogyan tud egy ekkora csapatot működtetni.

    Topp Cars
    Topp Zoltán, fotó: topp-cars.hu

    Az ewrc adatbázisában öt darab R5-ös Fabia, egy Rally4-es Peugeot és egy Rally3-as Fiesta szerepel a csapat. Pontos?

    Hát nagyjából – mondja szerény félmosollyal a csapatvezető. Van még egy Rally3-as Fiestánk. Az első kettő legyártott autó került hozzánk. Az egyikkel László Zoltán versenyez, ez volt a Horvát Vb futamon is, a másik pedig bérelhető. De jobb is így, mert van alkatrészünk, mert sajnos még gyenge az ellátás.

    Ezzel a járműparkkal nemzetközi viszonylatban mekkora a ti csapatotok?

    Európában biztos, hogy benne vagyunk a top 5-ben. Rajtunk kívül a Tok Motorsport, Gardemeisterék csapata, Tagaiék vannak még ezen a szinten.

    Tehát az európai topcsaptok közül kettő magyar, és az egyik itt van Szentlőrincen. Hogy lehet egy magyar kisvárosban ilyen szinten működni?

    Negyven éve benn vagyok a sportban. Lépésről lépésre folyamatosan próbáltam fejlődni.  Egyre komolyabb csapatokhoz, jobb pilótákhoz kerültünk, és ehhez az kellett, hogy a körülötte levő bázis is fejlődjön. A szerelői csapat pedig javarészt úgy alakult ki, hogy folyamatosan neveljük ki a szerelőket. Mellett jött egy két külsős is, akik megkerestek minket, hogy szeretnének nálunk dolgozni. Javarészt a régióból sikerült összeállítani a csapatot, de van olyan is, aki ide költözött Pécsre, és onnan jár a műhelybe.

    Mi kell ahhoz, hogy valaki veletek dolgozzon?

    Szeretni kell a sportot, és a szakmáját. Ha ez a kettő megvan, akkor erre lehet alapozni, de nem könnyű megtalálni ezeket az embereket. Van aki szereti a szakmáját, de nem vonzódik a sporthoz, van aki lelkesedik a raliért, de nincs jó alapképzettsége. Látni kell, hogy ez más, mint egy általános autószerelő. Egyik részében sokkal magasabb színvonalat képvisel, de másfelől pedig sokkal könnyebb. Például egy versenyautót sokkal könnyebb szerelni, mint egy utcai autót, ellenben nagyon alaposan meg kell tanulni egy-egy modellt. Szerencsére ebben az évben jött három új kolléga, elszántak, lelkesek, öröm velük dolgozni. A sportot még tanulniuk kell, de örülök nekik, mert velük és a fiatal pilótákkal együtt a hosszútávú jövőt is látom.

    Topp Cars
    fotó: topp-cars.hu

    Hány területhez ért egy szerelő?

    Nálunk általában mindenki megtanul mindent. Persze vannak specialisták, aki egy adott részfeladatban jobban elmélyülnek. Mi úgy dolgozunk, hogy egy-egy ember dolgozik az autó jobb és a bal elején, hátul egy ember, és egy a motortér. Ez az alap, de egy nagy feladatnál, például egy váltócserénél átcsoportosítunk. Az a tapasztalatunk, hogy így, hogy mindenki ért mindenhez, négy ember mindent meg tud csinálni, de hat már nem biztos, hogy jobb lenne, mert ott már egymást akadályozzák.

    Büszkék a srácok, hogy itt dolgozhatnak?

    Szerintem igen.

    Te mikor szereltél utoljára?

    Három-négy éve már nem nagyon volt szerszám a kezemben. Néha elhatározom, hogy újra odaállok én is, de mindig rá kell jönnöm, hogy már nem megy. Az az igazság, hogy hiányzik.

    Az elmúlt másfél évben, ami ugye a pandémia miatt nem a megszokott mederben folyt, kevesebb volt a verseny, sok futam elmaradt, mi volt a leghosszabb időtartam amennyit itthon voltál?

    Szerintem tíz napnál hosszabb időszak nem volt. Folyamatosan utazok, ha nem versenyre akkor a gyárakba, tárgyalásokra, mindig van valami.

    Ha egy hónapot itthon kellene lenni, hogy viselnéd?

    Biztos, hogy zavarna. Most is mielőtt elkezdődtek a versenyek már égett a talpam alatt a föld, pedig ebben az évben is mindig voltunk valahol. Hol egy kis verseny, hol egy teszt, hol továbbképzésre a gyárba utaztam. Nincs megállás.

    Továbbképzésre?

    Igen az M-Sporthoz. Még nem volt Fordunk, így gyorsan megkellett tanulnunk. Idegenkedtem is tőle, és ez még mindig így van, de talán majd megbarátkozunk. Egy versenyautót sokkal könnyebb megtanulni, mint egy utcai autót, de azért ehhez is sok idő kell.

    Ekkora a különbség a márkák közt?

    Elég nagy. A Skodával például nagyon könnyű együtt dolgozni. Bár mindenki ilyen lenne. A Peugeotnál nagyon nehéz az alkatrészutánpótlás, néha egészen elkeserítő. A Fordnál az ígérték, hogy ezen a téren nem lesz gond, de annyira új a Rally3-as autó, hogy emiatt sok megrendelésük van, ezért a gyártásra összpontosítanak. Ha most nincs két versenyautónk, akkor bajban lettünk volna, mert olyan alkatrészek is megálltak, amit normál esetben első körben nem veszel meg tartalékba. Kiforratlan még az autó, előjön egy két gyerekbetegség. Most a Horvát Vb futamon is volt egy két olyan probléma, amikor nagyon segítőkészen jöttek ugyan az M-Sporttól, de volt, hogy csak széttárták a karjukat. Szerencsére megoldottunk mindent, és célba értek a versenyzők.

    Topp Cars
    fotó: topp-cars.hu

     

    Szerelő van, autó van, versenyző van, kell még egy mérnök. Ők honnan jönnek?

    Vannak gyári mérnökök, ezzel nincs gond, de nekem kicsit fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban. Szerintem sokszor túl van értékelve. Nagyon jó egy csapatban a mérnök, akkor, ha a pilótával jól ismerik egymást és sokat dolgoztak már együtt. Akkor valóban rengeteget tud segíteni. De az, hogy érkezik egy mérnök, aki nagyon jól ismeri az autót, de nem ismeri a versenyzőt, nem ismeri a pályát, és erőből mond valamit, az nem mindig jó.

    Mennyi idő kell, hogy ez a kapcsolat kialakuljon?

    Szerintem 5-10 verseny biztosan. Például Mikkelsen hozta a saját mérnökét, egy francia srácot, és látszott rajtuk, hogy profin dolgoznak együtt.

    fotó: topp-cars.hu

    A munkamegosztás hogyan zajlik egy ilyen esetben?

    Mi a mérnökkel kommunikálunk. A versenyző vele egyeztet, és utána a stáb a mérnökkel beszéli meg a teendőket. Ez általában így van a top pilótáknál, akkor profi a működés, ha az irányítás egy kézben van.

    De visszafelé is működik a kommunikáció?

    Mindig meghallgat minket is a versenymérnök. Érdekli a véleményünk, már elismernek minket, és látják, adott esetben jobban ismerjük a pályát, vagy van egy jobb megoldásunk egy adott problémára.

    Hogyan találnak rátok az élversenyzők. Mikkelsent említetted, de itt van Kopeczky, vagy épp herczig Norbert, aki egy hosszú BRR-es kapcsolat után jött a TOPP Carshoz.

    Változó, mindenki máshogy jön. Azt látni, kell, hogy réggen nem is volt itthon olyan csapat, aki komplett szolgáltatást tudott nyújtani, hogy a versenyzőnek csak a versenyzéssel kelljen foglalkozni. Most jutottunk el oda, hogy minden szinten, akár vb szinten is, képesek vagyunk lebonyolítani egy versenyt. Nagyon örülök, hogy Herczig Norbival és Ferencz Ramónnal dolgozhatunk. A bakancslistánk egy tétele valósult meg azzal, hogy magyar versenyzők, magyar csapattal indulnak az ERC élmezőnyében. Nekem ez sokkal nagyobb siker, és öröm, mintha egy külföldi versenyzővel indulnánk ezeken a versenyeken. Büszke vagyok rá!

    Topp Cars
    fotó: SKODA Rally team Hungaria

    Mi a siker számodra?

    Én akkor érzem jól magam, ha minden flottul megy egy hétvégén. Persze mi is mindig nyerni szeretnénk, de nem ez a fő cél. Mi azt akarjuk, hogy a csapat, a versenyzők együtt jól működjenek, és gond nélkül meg tudjuk csinálni a versenyt. Nem vagyok elkeseredve, ha harmadikak vagyunk vagy ötödikek, ha jól működött minden.

    Kívülről azt látjuk, hogy néha pengeélen táncolnak a csapatok, verseny versenyt követ, szinte egyik helyről utaztok a másikra. Mi van, ha törik egy autó? Hogy lehet megoldani, hogy ne boruljon minden?

    Nagyon jó a kapcsolatunk a gyárral. Például múltkor Semerád összetörte az autót, amivel a következő héten versenyezni kellett. Még a verseny helyszínéről hívtuk a gyárat és kedden már mehettünk a fényezett kasztniért, hétvégére készen volt az autó. Az a jó, hogy a Skodával ennyire jó a kapcsolatunk. Plusz a kamionban a karosszériát kivéve van még egy komplett autónk, így nem gond az újraépítés, csak a nagy töréseknél kell a gyár közvetlen és gyors segítsége.

    Topp Cars
    fotó: topp-cars.hu

    Ott van a telefonodban a tuti szám, amit a megfelelő ember vesz fel a Skoda Motorsportnál? És mindig fel is veszi ha hívod?

    Igen, megvan ez a szám, és az ember. De az is hozzá tartozik, hogy ők is nagyon képben vannak. Minden versenyt követnek, ők is jönnek és kérdezik, hogy miben segíthetnek. Oda-vissza működik a kapcsolat.

    Mi a jövő?

    Mennyiségben már nem biztos, hogy növekedni akarunk. Az autók számát tekintve elértük a határt, inkább magasabb színvonalú versenyekre mennénk, minél jobb versenyzőkkel. Szerencsére most vannak olyan fiatal magyarok, említhetem akár László Martint vagy Trencsényi Vincét, akik előtt komoly perspektívát látok. Építkezünk is, maradunk Szentlőrincen, de mivel egyéb szervizeléssel is foglalkozunk, eddig egy fedél alatt volt minden. Most lesz egy motorsportos telephelyünk, ami csak a versenyautóké. Mindig mondom a srácoknak, hogy az egy benti cipős munkahely lesz. Itt vannak velem a fiaim is, ők nagy lendülettel vetik bele magukat a munkába, így ezen a téren is biztosított az utánpótlás.

    Van saját versenyautód a garázsodban?

    Most nincs, de a terv már megvan. Ott rozsdásodik szegény régi Mitsubishink, ha lesz időm, akkor azt szeretném olyan állapotra hozni, mint az első versenye előtt volt, és eltenni emlékbe.

    Versenyezni sosem akartál?

    Fiatal koromban már beleláttam, láttam az anyagi vonzatát, és tudtam, hogy nincs olyan családi hátterem, amivel ezt finanszírozni lehet. Ezért inkább a szerelésbe merültem bele, és bőven ki is elégített, akkor is és most is.

    Amikor leültünk az asztalhoz itt az irodádban, a szokott helyedre ültél. Szándékosan az a fotó van veled szemben a falon? (a képen Ranga László és Topp Zoltán az egyik verseny szervizparkjában…)

    Hát lehet, hogy véletlen, lehet, hogy szándékos, mert a pályafutásom ott indult. Mi nagyon jóban voltunk Lacival. Együtt kezdtük szerelőként, ő akkor kezdte a versenyzői pályafutását, és sokáig együtt mentünk előre a ranglétrán. Amikor Laci autót váltott én mindig mentem vele. Nem csak az ő versenyein voltam a csapatokkal, hanem mindig kialakult egy olyan kapcsolat, hogy befogadtak és közösen dolgoztunk. Így jutottam el Franciaországba a Cilti Sporthoz, akikkel három évig jártam a világot, és utána döntöttem el, hogy megpróbálom ezt itthon megcsinálni. Nagyon nehéz volt elkezdeni, de azt gondolom, hogy jó úton haladunk.

    Topp Cars

  • Képeket mutatott az M-Sport a 2022-es autó tesztjéről

    Képeket mutatott az M-Sport a 2022-es autó tesztjéről

    Képeket közölt az M-Sport a jövő évi hibrid Rally1-es versenyautó tesztjéről. Az idei Fiesta karosszériájába épített új technikával murván és aszfalton is tesztel Matthew Wilson.

    Az M-Sport volt az első csapat amelyik megkezdte a teszteket a 2022-es specifikációjú autókkal. Malcolm Wilson csapata már akkor a pályán volt, amikor a Hyundai még csak döntött arról, hogy jövőre is ott lesznek a világbajnokságon. Most az M-Sport az első csapat, amelyik meg is mutatta a teszten készült képeket.

    fotó: M-Sport

    A fotókon még az idei Fiesta WRC karosszériája látható, néhány apróbb módosítással. A legfontosabb azonban, hogy ezeken a képeken sejlik fel először az oldalablakoknál az új biztonsági cella.

    A képekre azért sem érdemes alapozni, mert továbbra is tartja magát a pletyka, miszerint a jövő évi autó a Puma karosszériáját kapja majd.

    Fiesta Rally1
    fotó: M-Sport

    Érdekes részlete még az autónak a hátsó kerekek feletti levegőbeömlő, amelynek abban lehet szerepe, hogy a hibrid csomag megfelelő hűtést kapjon. A kérdéses nyílást a fotókon még álcázták, ám a tesztről készült videón jól látható.

  • Ogiert alaposan megbüntették, mert majdnem elütött egy rendőrt

    Ogiert alaposan megbüntették, mert majdnem elütött egy rendőrt

    Sebastien Ogier nem úszta meg következmények nélkül a vasárnap reggeli közúti balesetét. A Horvát Rally győztese úgy hajtott el a helyszínről, hogy a Yaris WRC-vel eltolta az autója előtt álló rendőrt. A verseny után egy futamos felfüggesztett eltiltást és 7000 eurós büntetsét kapott az esetért, plusz egy piros lámpa miatt még 2000 euróval nőtt a bírsága. Közben Ogier bement a rendőrségre és tisztázta magát.

    A youtubera került fel az a videó, amelyen Sebastien Ogier elhajtott a reggeli baleset helyszínéről, és úgy indult el, hogy az autóval nekiment az őt feltartani akaró horvát rendőrnek.


    A verseny után a felühgyelőtestület megvizsgálta az esetet és mivel a versenyző viselkedését nem tartották elfogadhatónak, 5000 euróra és egy futamos felfüggesztett eltiltásra büntették.

    forrás: FIA

    A versenyző később egy piros lámpán is áthajtott (ráadásul mindezt a helyi rendőrörs előtt tette…), ez 2000 eurójába került. A csapat azzal indokolta a hibát, hogy Ogier még a baleset hatása alatt állt, ezért nem vette észre a jelzést, de elnézést kért a hibáért.

    forrás: FIA

    Sebastien Ogier is érezte, hogy ég a ház, ezért a verseny után a közösségi oldalára töltött fel egy képet a horvát rendőrökkel. Az írta, hogy a baleset után megállt, megbizonyosodott róla, hogy nem sérült meg senki, és a szükséges papírokat is átadta a rendőröknek. A félreértést az okozta, hogy a rendőrök közül senki sem beszélt angolul, ő pedig azt hitte, hogy mehet tovább. A rendőrségen bocsánatot kért, és mindent tsztáztak.

    forrás: Sebastien Ogier twitter
  • Ogier a Power Stage-en nyerte meg a Horvát Rallyt

    Ogier a Power Stage-en nyerte meg a Horvát Rallyt

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 0.6 másodperces előnnyel nyerte a Horvát Rallyt a csapattárs Elfyn Evans-Scott Martin duó előtt. A harmadik helyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe ért célba Hyundai i20 WRC-vel, ők mindössze 8.1 másodpercre voltak a győztestől.

    A drámai események már reggel elkezdődtek, az összetettben vezető Ogier az első gyorsasági felé menet ki akart sorolni a szélső sávba, amikor egy jobról érkező BMW nekiütközött a Yaris jobb oldali ajtajának. Az autó nem sérült komolyabban, a technikai felügyelők is versenyzésre alkalmasnak találták, de a navigátornak szemüveget kellett felvennie a kabinba jutó menetszél miatt, és autó aerodinamikája is felborult, így a jobb hátulján csökkent a leszorítóerő.

    Az első három gyorsaságin nem is ment jól a hétszeres világbajnok, Evans viszont élt a lehetőséggel, két szakaszt megnyert, az utolsó előttin második lett, így kényelmesnek tűnő 3.9 másodperces előnnyel várta a power stage-et. A végén azonban megremegett a keze, egy kanyarban lecsúszott a felhordásos részre, emiatt elrontotta a következő kanyart is, így csak negyedik lett. Ogier viszont nem hibázott, megnyerte az utolsó gyorsaságit, ráadásul 4.5 másodperccel gyorsabb volt Evansnál, így a sírból hozta vissza a győzelmet, ráadásul a power stage elsőségért járó 5 pontot is bezsebelte.

    Sorozatban harmadik WRC futamán lett harmadik Thierry Neuville, aki reggel még lőtávolságon belül volt a két toyotás mögött. Hiába autózott kétszer második időt és nyerte meg az utolsó előtti szakaszt, a végén ő is hibázott egyet, ami három másodpercébe került, és csak harmadik lett a power stage-en.

    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Martin Jarveoja lett a negyedik, ők már csak be akarták fejezni a versenyt. Pénteken nyertek ugyan egy gyorsaságit, de nem érezték jól magukat az autóban, örültek, hogy célba értek és pontokat szereztek. Az utolsó gyorsaságin ötödikek lettek, ez egy plusz pontot ért.

    Ötödik lett a hétvége meglepetésembere, az újonc Adrien Fourmaux. Nem sokon múlt, mert a 18-as gyorsaságin órási szerencséje volt, hogy amikor kicsúszott, a nézők visszatolták az útra. A következő szakaszon a gumik is elfogytak a Fiestán, de végül mégis meglátta a célt, és a márka pilótái közt ő lett az, aki a legjobb eedménnyel mutatkozott be WRC futamon.

    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Takamoto Katsuta szombaton két szakaszt nyert, ezzel bizonyította, hogy helye van a WRC mezőnyben. Vasárnap egy negyedik és két ötödik időt autózott, a végén viszont nem kockáztatott. Így is Greensmith előtt maradt, és hatodik helyen fejezte be a Horvát Rallyt.

    Greensmith vasárnap a fékkel és a hidraulikával is küszködött, így lett hetedik. Az új navigátorral az idei legjobb eredményét érte el, ami egészen jó lenne, ha nem lenne előtt Fourmaux.

    Craig Breen versenyét még a szombat reggeli hibája tette tönkre. A körforgalomban elcsípte a szegélyt, ami kivágta a gumit és a kerékcserével sokat veszített. A vasárnapi feladat a power stage volt, ezt hozta is, második lett, így a nyolcadik hely mellé még kasszírozott 4 pontot.

    A WRC2-t simán nyerte Mads Ostberg. Annak ellenére, hogy vasárnap nem érezte jól magát az autóban, és a fékkel is gondja volt, 28.5 másodperccel nyert Teemu Suninen előtt. A nap vesztesen Gryazin volt, az orosz annyira üldözte Suninent, hogy a 19-es gyorsaságin felborult a Polóval. Gryazin kiesése után Bulacia örökölte a kategória harmadik helyét. Andreas Mikkelsen még a verseny elején, a msáodik gyorsaságin összetörte a Skodát, ezért ő is a power stagere figyelt, amit meg is nyert.

    A WRC3-ban Kajetan Kajetanowicz megszerezte második WRC3-as világbajnoki futamgyőzelmét, kényelmes, több, mint egy perces előnnyel Lindholm előtt. A harmadik a versenyben sokáig vezető Yohan Rossel lett, aki szombat reggel borult fel a Citroennel, és vasárnap reggel kapaszkodott fel a harmadik helyre, miután megelőzte Ingram-et.

    Remek hír, hogy mindkét magyar páros célba ért a versenyen. A Puskádi János-Gódor Barnabás duó 26. lett a Skoda Fabia Rally2 evo-val, László Zoltán és Berendi Dávid pedig 42. lett a Rally3-as Fiestával.

    A Horvát Rally végeredménye:

    1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) 2:20:43.0
    2. Elfyn Evans/Martin Scott (Toyota) +0.6
    3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) +8.1
    4. Ott Tanak/Martin Jarveoja (Hyundai) +1:25.1
    5. Adrien Fourmaux/Jamoul Renaud (Ford) +3:09.7
    6. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +3:31.8
    7. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +3:58.8
    8. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai) +4:28.2
    9. Mads Ostberg/Torstein Eriksen (Citroen) +10:00.8

    A Vb állása három verseny után:

    1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) 61 pont
    2. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) 53 pont
    3. Elfyn Evans/Martin Scott (Toyota) 51 pont
    4. Ott Tanak/Martin Jarveoja (Hyundai) 40 pont
    5. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen (Toyota) 39 pont
    6. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai) 24 pont
  • Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    A Horvát Rally második napjának végén Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 6.9 másodperc előnnyel vezet a szintén Toyota Yarissal versenyző  Elfy Evans-Martin Scott páros előtt. A harmadik helyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe áll, a hátrányuk 10.4 másodperc Ogierék mögött.

    A 13-as gyorsaságin Ogier lassú defektet kapott, az utolsó két kilométeren már nem maradt levegő a jobb elsőben, de szerencséjük volt mert csak 10 másodpercet kaptak ezen a szakaszon. Az pedig már Evans pechje, hogy saját bevallása szerint sem volt elég bátor a felhordásos részeken, ezért csak egyetlen tizeddel volt gyorsabb, mint az összetettben vezető Ogier. A walesi a délutáni körön biztosra ment, két pótkereket pakolt a Yaris hátuljába, de nem volt rá szüksége.

    A kerekekkel ma Thierry Neuville járt pórul, a délelőtti körön a Hyundai mindegyik autóján hátra lágy gumikat rakott fel, amelyek hamar elmelegedtek, emiatt csúszkált az i20 WRC-k hátulja. Neuvillék délelőtti fékproblémájának oka is kiderült, az egyik hátsó féktárcsa tört el. A szerviz után a jó gumikkal már minden rendben volt, két gyorsaságit megnyertek, kettőn harmadikak lettek, így zárkóztak fel bő 10 másodpercre, és ezzel megmaradt az esélyük, hogy vasárnap befogják a Toyotákat.

    Próbáltunk visszavágni délután, amikor jobb gumik voltak az autón. Elromlott az emelőnk, így nem tudtuk a szakaszok előtt cserélgetni a gumikat, így az utolsó gyorsaságikra elfogytak. Próbáltam így is nyomni, de nyilván veszítettünk valamennyit” – mondta Neuville.

    Thierry Neuville, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Martin Jarveoja továbbra is a negyedik. A tempójuk nem javult, de nem is romlott, így az ellenfelek gondjainak köszönhetően csak három tizeddel nőt a hátrányuk délután, most 37.8 másodpercre vannak Ogiertől.

    Adrien Fourmaux már másfél percre van az elejétől, de ő ezt nem bánja, élete első WRC futamán ez az eredmény kiemelkedő. A Mali Lipovec – Grdanjci gyorsaságin megint nagyot mentek és másodikak lettek, a következő három szakaszon viszont már óvatosabbak voltak, talán már arra is spórolnak, hogy biztosan elérjék a célt.

    Gus Greensmith a hatodik helyen van az összetettben, kicsit kellemetlen neki, hogy az újonc csapattárs Fourmaux 54 másodperccel van előtte. Ez még akkor is kínos, ha Greensmith először versenyez Chris Patterson navigátorral. Délben kapott egy kis fejmosást a csapattól, de Fourmauxnál csak a szombati utolsó gyorsaságin tudott jobbat menni.

    Takamoto Katsuta a nyolcadik helyen van és folyamatosan közeledik Greensmithre. A japán pénteken csetlett botlott, szombatra azonban összekapta magát, és kihasználta, hogy elsőként rajtolt a gyorsaságikon. A Stojdraga – Gornja Vas gyorsaságit délelőtt és délután is megnyerte, nem csoda, hogy elégedetten fejezte be a napot.

    Horvát Rally
    Takamoto Katsuta, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Craig Breen versenyét megpecsételte a reggeli hibája. A defekt miatt veszítettek két percet, a nap végén majd négy perces hátránnyal állnak a nyolcadik helyen.

    Pierre-Louis Loubet a 13-as gyorsasági után még hatodik volt a 2C Competition Hyundai i20 WRC-jével, de a 14-es gyorson egy gyors balosban elszállt és a bokrokban kötött ki. Az autó nem sérült meg komolyabban, így vasárnap folytatják majd.

    A WRC2-ben úgy tűnik véget ért a késhegyre menő Ostberg-Gryazin csata. Az orosznak a 13-as gyorsaságin elszállt a kormányszervója, veszített majd másfél percet, így Ostbergnek már csak be kell osztania a bő egy perces előnyét a második Suninen előtt. Gryazin megnyerte az utolsó három gyorsaságit, de most már Suninent üldözi, akitől 15 másodpercnyire van.

    Horvát Rally
    Kajetan Kajetanowicz, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A WRC3-ban Kajetanowicz 46.6 másodperces előnnyel Lindholm előtt várja a vasárnapi négy gyorsaságit. A harmadik helyért folyik a csata, Ingramékat a délelőtt sokat veszítő Rossel üldözi, a zárónapon 8.4 másodpercet kell ledolgoznia a dobogóért.

    A magyarok továbbra is versenyben vannak. Puskádi János és Gódor Barnabás a 27. helyen áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val. László Zoltán és Berendi Dávid a Rally3-as Fiestával küzdelmes nap után a 41.

    A Horvát Rally állása a 16. gyorsasági szakasz után:

    1. Ogier/Ingrassia 2h06m35.8s
    2. Evans/Martin +6.9s
    3. Neuville/Wydaeghe +10.4s
    4. Tänak/Järveoja +37.8s
    5. Fourmaux/Jamoul +1m29.5s
    6. Greensmith/Patterson +2m23.8s
    7. Katsuta/Barritt +2m46.5s
    8. Breen/Nagle +3m51.8s
    9. Ostberg/Eriksen +7m06s
    10. Suninen/Markkula +8m09.6s

  • Horvát Rally: Ogier vette át a vezetést

    Horvát Rally: Ogier vette át a vezetést

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 7 másodperccel vezet a 12. gyorsasági szakasz után a Horvát Rallyn. Mögöttük Elfyn Evans a második, Thierry Neuville pedig 15 másodperc hátránnyal a harmadik.

    A pénteki napot az élen záró Neuville már az első gyorsaságin visszaesett, rossz gumiválasztással okolta, hogy csak hatodik lett. A gyorsot Ogier nyerte, meglepetésre az újonc Adrien Fourmaux második lett a Forddal. A nap vesztese eddig Breen volt aki egy körforgalomban eltalált egy padkát, kereket kellett cserélniük, ami két percükbe került.

    A tizes gyorsaságit Takamoto Katsuta nyerte, a japán azt mondta, változtatott a stílusán a szombati napra, és ez úgy tűnik kifizetődött. Neuville továbbra is szenvedett, Ogier pedig második lett a szakaszon, ezzel tovább növelte előnyét az élen.

    A 11. gyorsasági csak 11 kilométer volt, így nagy különbségek nem alakultak ki az élmezőnyben. Evans kapaszkodott, és faragott a hátrányából, a gyorsasági végén csak 4.1 másodpercre volt Ogiertől. Fourmaux megint szépen ment, ötödik iőpt autózott, és az összetett ötödik helyén állt.

    Az első kör végén aztán megint Ogier volt a jobb, megnyerte a 12-es gyorsaságit és 7 másodpercre növelte az előnyét. „Azt hiszem ez volt a legjobb gumi, amit választhattunk, de még tanuljuk az abroncsokat. Nem vagyok 100 százalékig biztos benne, de úgy gondolom, jól választottunk” – mondta a francia.

    Evansék mögött Neuville a harmadik, de a végére is jutott nekik galiba. „Nincs fékünk, és a kézifék sem működik, így elég trükkös volt, és lassítanunk is kellett. Szerencse, hogy itt tartunk” – értékelt az első kör végén. A hátrányuk 19.6 másodperc, mögöttük a márkatárs Tanak 18-ra van. Az észt kicsit rezignált volt, azt mondta, hogy a reggeli első gyors volt a legrosszabb, azóta javultak, de nem az igazi.

    A WRC2 -ben óriási a csata Ostberg és Gryazin között. A norvég 2.1 másodperccel vezet, de a 11-es gyors után még Gryazin volt az első. A harmadik helyen Suninen áll, de ő már 10 másodperc büntetést is kapott késésért.

    A WRC3-ban Kajetanowicz vezet, Rosselt üldözte reggel, de a francia a 11-es gyorson 2 percet veszített, ezzel a negyedik helyre esett vissza. Második Lindholm 36 másodperc hátránnyal, a harmadik Ingram pedig 1 perc 47 másodperc hátrányban van.

    A magyarok is a pályán vannak. Puskádiék a 12-es gyorsasági után a 28. helyen vannak, László Zoltánék egy reped féktárcsával küzdenek, a 42. hely környékén vannak.

    A Horvát Rally állása a 12. gyorsasági után:

    1 Ogier/Ingrassia 1h31m06.6s
    2 Evans/Martin +7s
    3 Neuville/Wydaeghe +19.6s
    4 Tänak/Järveoja +37.5s
    5 Fourmaux/Jamoul +1m18.7s
    6  Loubet/Landais +1m51.1s
    7 Greensmith/Patterson +2m00.1s
    8 Katsuta/Barritt +2m30.1s
    9 Breen/Nagle +3m31.4s
    10 Ostberg/Eriksen+5m14.6s

    Horvát Rally
    Elfyn Evans – Scott Martin, foto: Toyota Gazoo Racing