Szerző: R

  • Ott Tanak vezet az első nap végén a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak vezet az első nap végén a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak az első öt gyorsasági szakaszt megnyerte és vezeti  Szardínia Rallyt. A szintén Hyundai i20 WRC-vel versenyző Dani Sordo feljött a második helyre, a toyotás Sebastien Ogier a harmadik.

    Tanak a délelőtti magabiztos versenyzését folytatta Szardínián, de délután „csak” egy szakaszt nyert, így 19.4 másodperc az előnye Dani Sordo előtt. Sordo felzárkózása sem véletlen, a hatos, hetes és nyolcas gyorsaságin is ő volt a leggyorsabb, ezzel bebiztosította a kettős Hyundai vezetést a nap végén.

    A harmadik helyen Sebastien Ogier áll, a hátránya 36 másodperc, ami kisebb csoda, tekintve, hogy neki kellett a délutánra már nagyon rossz minségű pályákon elsőként menni.

    Szardínia Tanak
    fotó: Hyundai Motorsport

    A vezető trió, valamint Neuville és Katsuta is három kemény és három lágy gumival kezdte a délutáni kört. Tanaknak még arra is volt energiája, hogy a hetes gyorsaságin taktikázzon a gumikkal, de ez is bejött neki, megspórolt pár lágy Pirellit. Evans és Loubet négy kemény és két lágy abroncsot választott, Greensmith pedig öt kemény gumival versenyzett.

    Elfyn Evansnak is kijött a lépés, két helyet lépett előre és negyedik, de egy perc feletti a hátránya. Neuville az ötödik, nem elég, hogy nem érzi a ritmust, még két defektet is kapott.

    A hatodik helyen Takamoto Katsuta áll, a japánt rejtélyes lefulladások hátráltatják. Óvatosan próbál versenyezni, tudja, hogy ezeken a pályákon könnyű rajtaveszteni.

    Gus Greensmith nem a pályák miatt esett ki, hanem a Fiesta hajtáséval történt valami, így Rovanpera és Suninen után ő is superrallyzik szombaton.

    Nem lesz ott viszont a szombati rajtnál Andreas Mikkelsen. Még délelőtt borult egyet és balszerencséjére megsérült a bukócső, így a Szardínia Rally számára véget ért. A WRC2-t Ostberg vezeti, a nyolcból hat gyorsaságit megnyert. 27 másodperc a hátránya Jari Huttunennek, a harmadik Bulacia pedig már több mint két percre van.

    A WRC3-ban hatalmas a csata, Kajetanowicz, Rossel, Lopez és Solans vív egymássaal. A két Skoda és a két Citroen 20 másodpercen belül volt a hetes gyors végén, Kajto 8,2-vel vezetett Rossel előtt.
    Frissítés: Kajetanowicz a nyolcas gyorsaságin kiesett. Egy balosban lecsúsztak az útról, az autó nem sérült meg komolyan, de nem tudtak visszjönni a pályára. Szombaton superrallyznak. Yohan Rossel vezet 16.3 másodperccel Pepe Lopez előtt.

    László Zoltán és Végh Attila továbbra is helytáll, a 34. helyen voltak a hetedik gyorsasági után.

    Szardínia Tanak
    foto: Toyota Gazoo Racing

     

     

  • Ott Tanak vezet a Szardínia Rallyn

    Ott Tanak vezet a Szardínia Rallyn

    Az első négy gyorsasági után Ott Tanak és Martin Jarveoja vezeti a Szardínia Rallyt 16.9 másodperccel Dani Sordo előtt. A harmadik helyen Sebastien Ogier áll 18.7 másodperces hátránnyal.

    Ott Tanak nagyon bekezdett Szardínián, mind a négy reggeli gyorsaságit megnyerte. Ogier harmadik helye is komoly haditett, hiszen a francia elsőként ment végig a pályákon, takarítania kellett.

    A gumtaktika már reggel elkezdődött, Tanak, Ogier, Sordo és Neuville három kemény és három lágy Pirellivel indult az első körre. A többiek négy kemény és két lágy abroncsot választottak. Sordónak azonban nincs szerencséje, megint arra panaszkodott, hogy valamelyik gumija tönkrement, pedig nem is autózik a határon.

    A nagy vesztes eddig Kalle Rovanpera. A harmadik gyors után még második volt, de a negyedik szakaszon megütötték a jobb első futóművet. Temu Suninennek pedig csak az első gyorsig tartott a verseny, egy a jobbosban felborultak. Hiába érkezett négy kerékre a Ford, nem tudta folytatni, de szombaton újra versenyben lesznek.

    Negyedik helyen van Thierry Neuville, a bő fél perces hátrányt azzal magyarázza, hogy nem érzi a ritmust. Takamoto Katsuta az ötödik, a negyedik gyorson eltalált egy bálát, de épségben megúszták, nem is veszítettek sok időt.

    A WRC2-ben Adrien Fourmaux a második gyorson lecsúszott az útról, kitört a bal első kereke és itt véget is ért a napjuk. Andreas Mikkelsen a negyedik gyorson 300 méter után borult fel, tovább tudtak menni de három és fél percet veszítettek. A kategóriát Ostberg vezeti, ami nem meglepő, hiszen három gyorsaságit nyert meg a négyből. A második Huttunen már 21 másodpercre van Ostbergtől, a harmadik Bulacia pedig több int egy percet kapott.

    László Zoltán és Végh Attila három gyorsasági után a 46. helyen állt a Rally3-as Fiestával.

    Tanak Szardínia
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

     

  • Neuville volt a leggyorsabb a szardíniai shakedownon

    Neuville volt a leggyorsabb a szardíniai shakedownon

    Thierry Neuville és Martin Wydaeghe nyerte a Szardínia Rally shakedownját, az előnyük 9 tized másodperc volt az Ott Tanak – Martin Jarveoja páros előtt. A harmadik helyen a fordos Teemu Suninen végzett, ő egy másodperccel volt lassabb Neuvillnél, pedig ez lesz idei első murvás versenye.

    Neuville negyedik próbálkozásra futotta meg a legjobb időt, ami 1:50.7 másodperc volt, a mindössze 2.89 kilométeres szakaszon. A negyedik Ogier, az ötödik Dan Sordo lett. Kalle Rovanpera számára kisebb ijedséggel kezdődött a délelőtti program, a Yaris kormányszervójával volt gond, de szerencsére időben megjavították.

    A WRC2-ben Ostberg 3 tizeddel volt jobb az most ebben a kategóriában versenyző Fourmauxnál, harmadik az észt Georg Linnamae lett. Andreas Mikkelsen csak az ötödik időt autózta, igaz csak egyszer ment végig a pályán.

    A WRC3-ban is a Citroennek ment legjobban, Nicoals Ciamin és Yohan Rossel közt is csak három tizedmásodperc volt a különbség, a harmadik Emil Lindholm lett Skodával.

    A Szardínia Rally shakedown eredményei:

    1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) 1:50.7s
    2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai) +0.9s
    3. Teemu Suninen/Mikko Markkula (Ford) +1.0s
    4. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) +1.2s
    5. Dani Sordo/Borja Rozada (Hyundai) +1.6s
    6. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota) +1.7s
    7. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen (Toyota) +1.7s
    8. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +2.1s
    9. Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Hyundai) +4.3s
    10. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +4.5s

    Folytatás pénteken reggel az első gyorsasági szakasszal.

  • Pénteken rajtol a Szardínia Rally

    Pénteken rajtol a Szardínia Rally

    A Rali-világbajnokság második murvás futama lesz a hétvégi Szardínia Rally, ahová alig nyolc hónap után térnek vissza a versenyzők. Az útvonal megújul, a sziget másik oldalára kerül a verseny, ahol a három nap alatt 20 gyorsaságit kell teljesíteni.

    A gyorsaságik össztávja 303 km, a verseny teljes távja 1299 km lesz. A világjárvány miatt 2020 októberére került tavalyi versenyt a Hyundai uralta, Dani Sordo nyert, Thierry Neuville lett a második. Bár Portugáliában a Toyotának jobban ment, az világosan látszott, hogy a Hyundai idén is nagyon gyors murván, így nagy csata várható a két márka közt.

    A Szardínia Rally 2004.ben váltotta a San Remo Rallyt a vb-n. Szardínián Sebastien Loeb 4, Sebastien Ogier 2, Thierry Neuville és Dani Sordo 2-2 győzelmet szerzett, de Ott Tanak 2017-ben egy Ford Fiesta WRC-vel az első WRC győzelmét szerezte, ami mindig plusz motivációt jelenthet.

    A nagy kérdőjelet továbbra is a Pirelli gumik jelentik, a gyár a kemény és a közepes gumikat hozta el Szardíniára, de már Portugáliában is látszot, hogy a csapatoknak nem könnyű az átállás az új abroncsokra.

    A Szardínia Rally programja:

    06.04. péntek:
    SS1 Filigosu – Sa Conchedda 1 08:02
    SS2 Terranova 1 09:02
    SS3 Filigosu – Sa Conchedda 2 10:47
    SS4 Terranova 1 11:47
    SS5 Tempio Pausania 1 14:47
    SS6 Erula – Tula 1  15:47
    SS7 Tempio Pausania 2 17:32
    SS8 Erula – Tula 2 18:32

    06.05. szombat
    SS9 Coiluna – Loelle 1 08:08
    SS10 Lerno – Monti di Alà 1 09:08
    SS11 Coiluna – Loelle 2 10:38
    SS12 Lerno – Monti di Alà 2 11:38
    SS13 Bortigiadas – Aggius – Viddalba 1 15:10
    SS14 Sedini – Castelsardo 1 16:08
    SS15 Bortigiadas – Aggius – Viddalba 2 17:32
    SS16 Sedini – Castelsardo 2 18:38

    06.06. vasárnap
    SS17 Arzachena – Braniatogghiu 1 07:33
    SS18 Aglientu – Santa Teresa 1 08:38
    SS19 Arzachena – Braniatogghiu 2 10:09
    SS20 Aglientu – Santa Teresa 2 12:18

  • Ostberg szerint nem Mikkelsen a legnagyobb riválisa

    Ostberg szerint nem Mikkelsen a legnagyobb riválisa

    A regnáló WRC2 bajnok Mads Ostberg úgy véli, hogy nem Andreas Mikkelsen jelenti számára a legnagyobb veszélyt abban, hogy megvédje a bajnoki címét. A Toksport norvég versenyzője korábban úgy nyilatkozott, hogy mielőbb be akarja biztosítani a WRC2 elsőségét.

    Mikkelsen terveit keresztülhúzhatta, hogy a Portugál versenyt Covid fertőzés miatt ki kellett hagynia, így előnye kilenc pontra csökkent a bajnokságban. Szardínián viszont már ott lesz, és úgy tűnik, hogy a pszichológiai hadviselést már megkezdte Ostberg, akinek kapaszkodnia kell, mert 44 ponttal csak a negyedik a 68 pontos Mikkelsen mögött. Igaz Ostberg csak kettő, míg Mikkelsen három versenyen gyűjtötte a pontokat.

    „Jó volt hallani, amikor kimondta, mert már akkor biztos voltam benne, hogy ez nem fog megtörténni”mondta Ostberg a Dirtfishnek.

    Én inkább csendben akartam bebizonyítani, hogy téved és azt hiszem eddig így is tettem. Tudjuk, hogy Andreas igazán jó versenyző, tisztelnünk kell a sebességét a szezonban” – tette hozzá Ostberg, és még egyet odaszúrt a honfitársnak.

    Jelen pillanatban valószínűleg nem Andreas a legnagyobb riválisunk. Azt hiszem van pár név akik most erősebbek nála. Az biztos, hogy hétvégén újra megmutatja a tempóját és az autója is erősnek tűnik. Örülök, hogy itt lesz, nagyon élvezem vele a küzdelmet.

    Andreas Mikkelsen
    Fotó: Janus Ree/ Red Bull Content Pool

    Ez a szezon nagyon versenyképes lett. Sok olyan pilóta van akik év elején még nem tervezték az indulást, így sokkal nehezebb dominálni, mint amire az elején számítottam” – mondta Mikkelsen. „De a versenyhelyzet mindig jó, és az is pozitív, ha erős versenytársakkal küzdhetsz. Emiatt várom a hétvégét, és ezért is szomorú vagyok, hogy nem lehettem ott Portugáliában.”

    Az egyik pilóta akire gondolhatott Ostberg és Mikklesen a bajnoki második helyen álló Esapekka Lappi. A finnek úgy van 59 pontja, hogy Ostberghez hasonlóan ő is csak két versenyen (Arctic Rally és Portugália) indult eddig, de mindkettőt megnyerte.

    Ostberg Mikkelsen WRC2
    Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

  • Sztárpilótákkal megy a Dakarra az Audi

    Sztárpilótákkal megy a Dakarra az Audi

    Mattias Ekström, Emil Bergkvist, Lucas Cruz, Carlos Sainz, Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger – ez a hat versenyző indul az Audi új versenyautójával a 2022-es Dakar Rallyn. 

    „A Dakaron kulcsfontosságú a csapatmunka és a megbízhatóság”- mondja Sven Quandt, a Q Motorsport csapatfőnöke. „Szükség van egy jól összekapcsolt csapatra, egy szuper megbízható autóra és megbízható versenyzőkre. A Dakaron nem lehet folyamatosan a határon menni. A helyes stratégia kulcsfontosságú. Nagyon örülök, hogy három erős páros versenyez majd nálunk. Nagyon jól ismerjük a képességeiket.”

    Mattias Ekström szinte teljes karrierjét a négykarikásoknál töltötte. A DTM-ben kétszer is bajnok lett az Audival (2004, 2007). A svéd pilóta megnyerte a rallycross világbajnokságot 2016-ban, de a rally-világbajnokságon, a NASCAR-ban és az ausztrál Supercars sorozatban is sikeres szerepelt. 2021-ben a CUPRA-val versenyez az Extreme E-ben és év elején a Dakar-ralin is bemutatkozott.

    A Dakar minden bizonnyal karrierem egyik legizgalmasabb kalandja lesz” – mondta Ekström. „Fantasztikus, hogy azzal a csapattal együtt veszek részt ebben az izgalmas projektben, amellyel a legnagyobb sikereimet ünnepeltem. Bár idén leszek 43 éves, Carloshoz és Stéphane-hez képest juniornak érzem magam. Ebben a szakágban minden területen sok tapasztalatra van szükség. Sokat kell még tanulnom, de már nagyon várom.”

    fotó: Audi Communications Motorsport / Michael Kunkel

    Stéphane Peterhansel, avagy „Mister Dakar” élő legendája a versenynek. A francia 14 alkalommal nyerte meg a világ legnehezebb terepversenyét, motorral hatszor nyert, és nyolcszor az autósok közt diadalmaskodott.

    „Szeretem a természetet és a gyönyörű tájakat” – mondta Peterhansel. „A Dakar Rally-n olyan lenyűgöző helyekre utazunk, amelyeket máskor soha nem látnék. A Dakar az egyik utolsó igazi kaland ezen a világon, de radikális változás küszöbén áll: a jövő az elektromos autóké. Tíz év múlva mindenki elektromos autókat fog vezetni. A Dakar extrém teszje ennek a technológiának. Az első olyan csapat szeretnénk lenni, aki elektromos hajtáslánccal megnyeri a Dakar-ralit.”

    Carlos Sainz szintén legenda. A spanyol kétszeres rali-világbajnok (1990, 1992), és háromszoros Dakar-rali győztes. 2010-ben, 2018-ban és legutóbb 2020-ban, a szaúd-arábiai premieren nyerte meg a versenyt.

    Még 59 évesen is éhes vagyok a sikerre, különben nem vállaltam volna ezt az új kihívást” – mondta Sainz. „Már gyermekkoromban is az volt az álmom, hogy raliversenyző legyek és ez a szenvedély nem változott. Az Audi quattro örökre megváltoztatta a rali- világbajnokságot. Most valami hasonlóval próbálkozunk a Dakaron. A mérnökök sokkal nagyobb szabadságot élveznek a Dakar-ralin, mint más versenysorozatokban. Teljes mértékben megbízom az Audi mérnökeiben, és tapasztalataimmal megpróbálok segíteni nekik egy gyors és sikeres autó kifejlesztésében. A Dakar az elektromos hajtáslánc legnagyobb kihívása. Ez egy fantasztikus, extrém projekt. Alig várom, hogy először teszteljem az autót, mert amit eddig láttam, az önbizalmat ad.

    Dakar Audi
    fotó: Audi Communications Motorsport / Michael Kunkel
  • Greensmith új navigátorral versenyez Olaszországban

    Greensmith új navigátorral versenyez Olaszországban

    Gus Greensmith új navigátorral, Stuart Loudonnal indul a Szardínia Rallyn. Az M-Sport brit versenyzője a Horvát Rallyn ment először Chris Pattersonnal, majd Portugáliában is együtt versenyeztek, és a pilóta nagyon elégedett volt a jobb egyben ülő társ munkájával.

    Olaszországban csak beugrásról lesz szó, Patterson személyes okok miatt hagyja ki a versenyt. Loudon nem először segít be Greensmithnek, 2018-ban a Német Rally előtt történt baleset után Craig perry helyett ült be Greensmith mellé. Az M-Sportnál pedig ő segít Matthew Wilsonnak a teszteken.

    „Chris személyes okokból nem tud részt venni a futamon, de korábban már versenyeztem Stuarttal Németországban. Néhány szakaszt nyertünk már együtt, ez azt jelenti, hogy megy rosszula  közös munka” – mondta Greensmith.

  • Solberg kihagyja Szardíniát

    Solberg kihagyja Szardíniát

    Oliver Solberg édesapjának, Petter Solbergnek hétfőn lett pozitív a COVID-19 tesztje és az FIA COVID protokolljának rendelkezése szerint a fertőzöttel szoros kapcsolatban álló személyeknek két hetet karanténban kell tölteniük. Ezért Oliver Solberg június 4-ig egy portói hotelben marad, így nem tud Szardíniára utazni.

     
    Elképzelhető, hogy mennyire lesújtott a hír” – mondta Oliver Solberg. „Édesapám jól van, csak egy kis láza van, de sokat gondolok rá. Nehéz elfogadni, hogy nem fogok tudni versenyezni Szardínián, de biztosan lesz még alkalmam vezetni az i20 WRC-t. Ebben az évben ilyenek a szabályok, de ez azért van, hogy meg tudjuk állítani a vírus terjedését.
    Oliver Solberg Szardínián versenyzett volna másodszor a Hyundai i20 Coupe WRC-vel, és ez lett volna az első murvás versenye az autóval.

     

  • Mikkelsen már versenyezhet Olaszországban

    Mikkelsen már versenyezhet Olaszországban

    Andreas Mikkelsen jövő hétvégén már rajthoz állhat a Rally Italyn miután a hét elején negatív lett a koronavírus tesztje. A norvég versenyzőnek a Portugál Rallyt ki kellett hagynia, mert a verseny előtt pozitív Covid teszteredményt produkált.

    „Kicsit aggódtam amikor az orvosokkal beszéltem Norvégiában. Azt mondták, hogy akár három hónappal a fertőzés után is pozitív lehet a tesztem” – mondta Mikklesen, de szerencsére nem lett igaza, és ma már megkezdi az edzéseket is.

    Azt hiszem elég szerencsés vagyok, egy éjszaka éreztem magam lázasnak, néhány napig fájt a fejem és a torkom, de egyébként minden rendben volt. Most csak vissza akarok térni a versenyekhez. Nehéz volt nem ott lenni Portugáliában, de előretekintek és izgatottan várom, hogy folytassam a bajnokságot” – mondta a háromszoros WRC futamgyőztes, akinek a célja az, hogy mielőbb bebiztosítsa a WRC2 bajnoki címet, hogy jövőre már újra a csúcskategóriában versenyezzen.

    Mikkelsen mindenképpen jobban járt mint a honfitárs Ole Christian Veiby, aki épp vele került közeli kapcsolatba mielőtt pozitív lett a tesztje, majd a szabályok megsértése miatt az FIA fél évre eltiltotta.

    Italy Mikkelsen
    Andreas Mikkelsen, fotó: Janus Ree/ Red Bull Content Pool

     

  • Herczig Norberték teljesítették a Portugál Rallyt

    Herczig Norberték teljesítették a Portugál Rallyt

    Teljesítette élete első rali-világbajnoki futamát a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzői a 42. helyen fejezték be a világbajnokság negyedik futamát a Vodafone Rally de Portugal-t.

    „Fáradtak vagyunk, kicsit kimerültek, de nagyon boldogok” – kezdte fülig érő szájjal Herczig Norbert a Portótól északra fekvő Matosinos településen felállított pódium mellett a Portugál Rally élményeinek sorolását. „Nemhiába mondják, hogy a rali csúcsa a világbajnokság, ezt most mi is megtapasztaltuk. Ez egy kőkemény hatnapos munka volt, hiszen már kedd reggel a pályabejárással elkezdődött számunkra a verseny. Ettől kezdve napi 10-12 órát ültünk a versenyautóban, és csak 5-6 órákat aludtunk. Az ERC sem sétagalopp, de ez a verseny mind hosszban, mind munkában jóval több volt, és az időterv is a végletekig volt feszítve. A legfontosabb azonban, hogy szenzációs élményekkel, és hihetetlen mennyiségű tapasztalattal térünk haza.”

    A Portugál Rallyn 1500 kilométert autóztak a párosok, ebből 337 kilométernyi volt a 20 gyorsasági szakasz. Sajnos az első napon a duónak csak három teljes gyorsasági jutott, mert a negyedik szakaszon egy futóműcsavar miatt a pálya szélén maradt az autó. A szabályok értelmében azonban szombaton és vasárnap Norbi és Ramón folytathatta a versenyt, ami számukra a legfontosabb volt, hiszen a tapasztalatokért utaztak Portugáliába.

    Portugál Rally
    fotó:@WORLD

    Azért sajnálom, hogy pénteken nem tudtuk teljesíteni a napot, mert épp kezdtünk belelendülni, amikor meg kellett állnunk. Amikor otthon eldöntöttük, hogy részt veszünk a futamon, megbeszéltük, hogy nem nézzük az órát, és ehhez tartottuk is magunkat, csak a nap végén tekintettük át az időeredményeket. Aztán vasárnapra már látszott a fejlődés és az autóban is éreztük, hogy sokat gyorsultunk, előjöttek azok a murvás beidegződések, amelyeknek nagy hasznát vesszük majd az Eb-n” – mondta Herczig Norbert.

    A verseny nehézségére jellemző, hogy a péntek reggel még 76 páros rajtolt el, de a vasárnapi célig csak 44-en jutottak el. De nemcsak a versenyen leküzdött feladatok, hanem a hangulat miatt is emlékezetes marad a 2021-es Portugál Rally.

    Portugál Rally
    fotó:@WORLD

    Sajnos az élmenőkkel csak egy gyűjtőben találkoztunk, de a közönség és a szervezés fantasztikus volt. Szerintem az ország rendőreinek nagy része ott sürgölődött körülöttünk, mindenhol segítettek minket, ahol lehetett felvezetést kaptunk, és végig nagyon kedvesek voltak. A szurkolók pedig fantasztikusak, barátságosak, segítőkészek, és elmondhatatlan hangulatot teremtettek” – mondta Norbi.

    A portugáliai utazás tehát elérte célját, rengeteg murvás versenykilométerrel gazdagodott pilóta és navigátor, és a nagyon nehéz 2020-as év után a csapat moráljának is jót tett a sikeres verseny.

    Ennyit még sosem mentünk murván, és az a közel kétéves kihagyás is látszott, ami eltelt az utolsó murvás versenyünk óta. Ráadásul azt is jó volt látni, hogy két nap alatt úgy fel tudtunk dolgozni 14 különböző versenyszakaszt, hogy nem volt nagy hibánk az itinerben. Ramónnal is újra egymásra hangolódtunk, autón belüli csapatépítésnek is remek volt ez a hét. Most elmondhatom, hogy még jobban várjuk az ERC szezonnyitóját, mint egy hete. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve nyugodtan állhatunk majd oda a Rally Poland és a Rally Liepaja rajtjába, mert a murvás versenyekre alaposan felkészültünk” – összegzett Herczig Norbert.

    Az ERC szezonnyitója a Lengyel Rally június 18-20-án lesz, amelyet két hét múlva, július 1-3-án követ majd a Rally Liepaja.

    Portugál Rally
    fotó:@WORLD