Szerző: R

  • Elkezdődött a Tanak – Rovanpera csata

    Elkezdődött a Tanak – Rovanpera csata

    Kalle Rovanpera fél másodperces különbséggel nyerte a Rally Estonia shakedownját a hazai pályán versenyző Ott Tanak előtt. Meglepetésre a harmadik leggyorsabb Takamoto Katsuta volt, a japán csak egyetlen tizedmásodperccel volt lassabb Tanaknál.

    Ahogy az várható volt, Kalle Rovanpera bejelentkezett trónkövetelőnek az észtországi versenyen. A 6.23 kilométer hosszú shakedownon ő is és Tanak is háromszor ment végig. Másodszorra már 2 tizeddel gyorsabb volt a toyotás, és a harmadik körben csak növelte előnyét. Persze ezért az eredményért még nem járnak pontok, de a lélektani hadviselés megkezdődött…

    Estonia WRC
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Takamoto Katsuta viszont meglepetés, a japán sorra hozza a jó eredményeket ebben az évben. Nemrég a nyomás is lekerült róla azzal, hogy jövőre is lesz ideje tanulni. A felszabadultsága pedig úgy tűnik a tempóban jelentkezik, háromszor visszafogottan ment végig a pályán, aztán negyedszerre szamuráj üzemmódba kapcsolt. Az lett volna szép, ha a Tanakot is megveri… egy tizeden múlt.

    A Toyota szempontjából örömteli, hogy Evans a negyedik, Ogier az ötödik. Neuville és Breen viszonylag lassú volt a hatodik és hetedik helyen. Öket követik a fordosok, ami nem túl nagy meglepetés. Suninen egy másodperccel volt gyorsabb Greensmithnél, de még így is 3.5 másodpercet kapott Rovanperától.

    A WRC2-ben Solberg, Lukyanuk és Ostberg a sorrend, ők hárman 4 tizeden belül voltak egymáshoz képest.

    Estonia WRC
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Hétvégén Rally Estonia – a legfontosabb tudnivalók

    Hétvégén Rally Estonia – a legfontosabb tudnivalók

    Megkezdik az év második felét a Rali-világbajnokság, a hetedik versenye az Észt Rally lesz. A négynapos versenyen a tavalyi győztes Ott Tanak az egyik favorit, hazai pályán nehéz lesz őt legyőzni.

    Tavaly a pandémia miatt rövidített programmal rendezték meg az Észt Rallyt, ebben az évben viszont újra négynapos lesz a verseny. A csütörtöki speciálszakasz után pénteken nyolc, szombaton kilenc, vasárnap pedig hat gyorsasági vár a mezőnyre. A 24 gyorsasági összesen 319.38 kilométer, az össztáv pedig 1253 kilométer lesz.

    Az észtországi murvás pályák pokoli gyorsak, az apró kavicsokon sokat mozog az autó és ugratókból is lesz bőven. Nem csoda, hogy általában az északi pilóták igazán gyorsak ezeken a típusú pályákon, hiszen ezen nőttek fel. No meg Ott Tanak, aki ha WRC-vel indult itt nyert, sőt 2014-ben egy R5-ös Fiestával is első volt itt. A titkos favorit viszont Kalle Rovanpera lesz, ő szinte az anyatejjel szívta magába, hogy hogyan kell pokoli gyorsnak lenni ezeken a pályákon. Reméljük izgalmas csata lesz kettejük között!

    Nagyszerű érzés otthon versenyezni, és emlékezetes eredményt értünk el tavaly, hiszen ez volt az első győzelmünk a Hyundai-jal. Remélem hasonló eredményért harcolhatunk ebben az éveben is, mert tudjuk, hogy az autónk gyors ezeken a pályákon” – mondta Tanak.

    Mindig szerettem az ilyen gyors ralikat, mint Észtország. Sokat vezettem a Balti államokban, itt ugyanolyan tempós, ritmusos pályák vannak, mint Finnországban. Ezek nagyon fekszenek nekem, és a Yaris WRC is szereti az ilyen típusú utakat. Ezeken a fajta versenyeken nagyon fontos, hogy bízz az autódban és magadban, különben rengeteg időt veszítesz. Nagyon várom már, hogy jobb irányba forduljanak a dolgaink a szezon második felében, és Észtország egy jó helyszín erre” – nyilatkozta Rovanpera.

    Safari WRC
    fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

    Pénteken az elmúlt évből ismert pályákat jelölték ki, a négy gyorsaságin kétszer kell végigmenni. Szombaton is két kör lesz, de ismeretlen pályákon, a napot pedig egy két kilométeres speciálszakasz zárja Tartuban, ugyanaz amivel csütörtökön este megkezdődik a verseny. Vasárnapra kétszer három gyors jut, a power stage 7.47 kilométeres lesz.


    A Rally Estoniára 49 páros nevezett. A Toyota az Ogier, Evans, Rovanpera trióval indul. A Hyundainál Tanak mellett Neuville, Brren és Loubet harcol a pontokért. A Ford marad a két autós felállásnál, de Greensmith mellett most Suninen vezeti a másik autót. Fourmaux egy Rally2-es Fiestával indul, de nem lesz könnyű dolga, brutális lett a WRC2 mezőny. Mikklesen, Ostberg, Solberg, Gryazin, Lukyanuk, Huttunen, Kajetanowicz, hogy csak az izgalmasabb neveket említsük.

    Az RC4-ben 13 autó nevezett, érdekesség, hogy mindannyian Ford Fiesta Rally4-gyel indulnak.

    Szardínia Ogier
    fotó: Hyundai Motorsport

     

  • Malcolm Wilson az M-Sport vezetője beszélt az új Rally 1-es Ford Pumáról

    Malcolm Wilson az M-Sport vezetője beszélt az új Rally 1-es Ford Pumáról

    A legendás brit csapat a híres Goodwood Festival of Speed rendezvényen mutatta be az első 2022-es specifikációjú hibrid Ford Puma Rally1-et. Malcolm Wilson 1997 óta sok hasonló pillanatot megért, ám ez a mostani esemény nemcsak az M-Sport, hanem a WRC életében is különlegesnek számít, hiszen paradigmaváltást is hoztak az új szabályok. Malcolm Wilsonnal a Dirtfish készített hosszabb interjút.

    Mikor kezdtek először gondolkodni a 2022-es autón?
    Az elmúlt év elején kezdtünk dolgozni az autón. Természetesen a technikai szabályok ekkor még változtak az FIA-n belül is, mert ekkor még folytak az ütközési és biztonsági tesztek, de a jóváhagyott alapkoncepciót január táján már megkaptuk. Ekkor rögtön belevágtunk a projektbe.

    Ez egy teljesen új autó?
    Igen az, bár az alapok a 2017-es szabályok mentén húzódnak, de nyilvánvalóan sok változás volt technikai téren. Nem használhatunk annyi aerodinamikai elemet, mint a 17-es kocsin, és sok alapvető elem érkezik az R5-ből, a sikeres Rally2-es kategóriából. Visszatérünk a manuális váltóhoz, nincs aktív központi differenciál, szóval sok szempontból egyszerűbb autó. Ugyanakkor természetesen érkezik a hibridhajtás, ami új technológia, és új lesz mindenkinek.

    Az R5-ös tapasztalatuk segített?
    Nem gondolom, hogy ez csak az R5/Rally2 tevékenységünk miatt van, hanem összeségében számított mindaz amit az M-Sport csinált az elmúlt 20 évben. Sok olyan munkatársunk van, akivel régóta együtt dolgozunk, és ez rengeteg tapasztalatot jelent. De azt kell mondanom, hogy a projekt hibrid részét tekintve hatalmas segítséget kaptunk a Ford amerikai részlegétől. Óriási erőforrásokhoz fértünk hozzá és ez remélhetőleg egy igazán erős pozícióba juttat minket. Azt hiszem, elmondhatom, hogy enélkül a támogatás nélkül nem lennénk ilyen magabiztosak ebben a pillanatban.

    Ford Puma Rally1
    fotó:M-Sport

    Részletezné a Ford részvételét?
    Mindenre kiterjed. A modellezésre, a szimulációkra, a szélcsatornához való hozzáférési lehetőségre. Lehetőséget kaptunk, hogy használjuk a szimulátort, ami nagy előny a versenyzőknek, hogy képesek a szimulátorról az autóra váltani, ezzel felgyorsul a fejlesztési folyamat.

    Mennyire ér fel ez az autó az elődjével?
    Komoly technikai kihívás, mert először történik meg, hogy nem szériamodell alapú karosszériát használunk a Rally1 kategóriához. Ez egy csővázas térhálón alapul amilyent még nem használtunk korábban, így ez komoly feladatot jelent. De újra elmondom, hogy minden segítséget és erőforrást megkaptunk, hogy egy ilyent építsünk. Természetesen sokkal több a szénszálas elem kívül és belül is. Plusz ott van a hibrid oldal is.

    Kipróbálta már?
    Nem, még nem. Be kell vallanom, hogy elmentem Greystoke-ba, megnéztem hogyan teljesít, és arra jutottam, hogy legjobb, ha nem ülök bele. Lenyűgöző volt, és kívülről is láttam, hogy milyen jó munkát végeznek, és mennyire jó lett az autó.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport

    Csalódást kelt, ha a 2017-es autóhoz viszonyítjuk?
    Biztosan nem okozott csalódás egyik teszt sem amit láttam. Ez a legimpozánsabb külsejű raliautó ami valaha járt a grestoke-i erdőben az biztos. A rajongók számára ez egy újabb nagyszerű korszak lesz, és biztosan senki sem lesz csalódott amikor ezek az autók pályára lépnek 2022-ben.

    Jó volt látni a kocsit a bemutatón?
    Igen, remek volt! Itt mutattuk be Goodwoodban, mert nyilvánvalóan rengeteg dolgot el kell még rejtenünk. Hogy őszinte legyek sok dolgot még nem is árultunk el. Az remek, hogy most kicsit nyitottabbak lehetünk azzal kapcsolatban, hogy min dolgozunk és hogy, hogyan fog kinézni az autó a következő szezonban.

    Volt bármilyen probléma?
    Egy ilyen tesztprogram során mindig akad valami, de nagyon magabiztos vagyok amiatt amit láttam, amilyen visszajelzéseket hallottam és amit olvastam a tesztekről szóló jelentésekben. Úgy érzem jó irányban haladunk, ezért alig várom már Monte-Carlót.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport
  • Ma lenne 75 éves Ferjáncz Attila

    Ma lenne 75 éves Ferjáncz Attila

    Ferjáncz Attila első versenye 1964-ben emlékezetes volt, a Műegyetem Rakparton a családi
    Wartburggal tolatva teljesítette a pályát, mert a rajt pillanatában megszorult a váltó. Két év
    wartburgos versenyzés után már egy Opel Kadett Coupéval Zsembery Jenővel együtt indultak első nemzetközi versenyükre az NDK-beli Pneumant Rallyra.

    A sikerek a Renault-kal érkeztek. 1967-ben az R8 Gordinivel a nemzetközi Castrol Rallyen
    abszolút huszadikak, kategória nyolcadikak lettek. A München-Wien-Budapest Rallyen már abszolút tizenkettedik helyen végeztek, és megnyerték a magyar bajnokságot.

    Egy Skodás év után ismét az akkor már saját tulajdonú R8-as Gordinivel versenyeztek, ez volt az első olyan raliautó rendszám amit a szurkolók megjegyeztek: CZ 00-17. Nem a csíkos autó és nem is a bajnoki cím miatt volt emlékezetes 1969, hanem a titkos Zsembery féle itiner miatt. A franciáktól átvett pályafelírási módot svéd vb menőktől ellesett praktikákkal finomították, hozzátették az ötleteiket, így alakult ki a nálunk addig ismeretlen itiner írási gyakorlat.

    1972-től jött az új autó az R 12 Gordini amivel nemzetközileg is komoly tényező volt a
    Ferjáncz-Zsembery páros. A München-Wien-Budapest Eb-futamon abszolút másodikak, a
    Rajd Polskin negyedikek lettek.
    A 73-as jugoszláv versenyen második helyen végeztek, de a célba 11 gumidefekt után úgy érkeztek, hogy minden keréken más gumi volt, sőt a győztes párosnak a verseny célja előtt 50 kilométerrel ők adtak üzemanyagot.

    Egy évvel később Magyarországra ért az abszolút csúcstechnika, az Alpine A110, ami nem volt jó választás. Egy baleset után visszaültek a régi R12-esbe. A bevált technika kibírta a bolgár utakat és így Attiláék megszerezték a magyar rallyesport első EB futamgyőzelmét.

    1975-től Iricfalvy Ferenc majd két évvel később Tandari János lett Attila navigátora.
    Tandarival ismét a nemzetközi élmezőnyben autóztak, 1981-ben Eb harmadik, 1986-ban Eb negyedik helyen végeztek.

    Ferjáncz-Tandari
    Fotó: Boros Jenő/MNASZ

    A legendás R5 Alpine, majd az Audi Quattro és a Lancia Delta Integrale mind olyan autók voltak, amellyel bajnoki címet szereztek. Ferjáncz Attila pályafutása végén négy évig Ford Escort Cosworthtal versenyzett, majd az utolsó szezonban 1997-ben visszatért a Renaulthoz, és egy Megane Maxival fejezte be a aktív pályafutását.

    Ferjáncz Attila
    fotó: Boros Jenő

    Serlegekben mérhető eredményeiken túl az autóversenyzés népszerűsítéséért végzett
    munkájuk volt kiemelkedő. Úri huncutságból alakult át a rally tömegeket megmozgató
    sporteseménnyé. A szocialista világban addig ismeretlen profizmussal, szervezettséggel és
    elszántsággal viszonyultak a versenyzéshez. A Zsembery Jenővel megalkotott itiner pedig a
    mai napig a rally itinerek alapját képezi. Ez alatt a több mint 30 év alatt lett Ferjáncz Attila
    angyalföldi vagányból az Autósport Örökös Magyar Bajnoka.

    Ferjáncz Attila
    fotó: Boros Jenő/MNASZ
  • Már lehet nevezni az 1. ZEG Rally Showra!

    Már lehet nevezni az 1. ZEG Rally Showra!

    Megnyílt a nevezési lehetőség az augusztus 8-i ZEG Rally Showra, és érdemes sietni, hiszen maximum 150 versenyzőpáros indulhat a Zalaegerszegen és a Zala ZONE területén rendezett eseményen.

    licences versenyzők a rally.chronomoto.hu oldalon adhatják le nevezésüket. Az amatőr kategóriában indulók a https://rally.chronomoto.hu/amator.php oldalon nevezhetnek az eseményre.


    A rendezvényen LICENCES (bármely MNASZ szakágban érvényes vezetői licenccel rendelkező), valamint AMATŐR (licenccel nem rendelkező vezető versenyzők) kategóriában az alábbi géposztályok kerülnek kiírásra:

    1 Atmoszférikus motorral szerelt járművek, maximális hengerűrtartalom 1410 ccm
    2 Atmoszférikus motorral szerelt járművek, min 1411 ccm – max 1610 ccm
    Feltöltött motorral szerelt járművek esetén a korrigált maximális hengerűrtartalom 1700 ccm (korrekciós szorzó 1,7) (turbó szűkítő „P” csoport szerint)
    3 Atmoszférikus motorral szerelt járművek, min 1611 – max 2010 ccm Feltöltött benzinmotorral szerelt járművek esetén a korrigált maximális hengerűrtartalom 1710 ccm (korrekciós szorzó 1,7) (turbó szűkítő „P” csoport
    szerint)
    Feltöltött dízel motorral szerelt járművek esetén a névleges hengerűrtartalom max 2010 ccm
    4 Atmoszférikus benzinmotorral szerelt járművek min 2011 – max 4000 ccm
    Feltöltött benzinmotorral szerelt járművek esetén a korrigált maximális hengerűrtartalom 3500 ccm (korrekciós szorzó 1,7) (turbó szűkítő „P” csoport szerint)
    Amennyiben valamely versenyautó eredeti FIA homologizációja engedélyezte ennél a felső határnál nagyobb motor használatát, úgy az ennek megfelelő karosszériával és motorral épített jármű indulása is engedélyezett ebben a géposztályban. (max korrigált hengerűrtartalom 3800 ccm)
    Szintén engedélyezett az FIA regionális rally bajnokságaiban korábban szereplő R4 csoportba tartozó jármű.
    Amennyiben a jármű még érvényes homologizációval rendelkezik, kizárólag az eredeti homologizációjának megfelelő formában nevezhető.
    A 2510 és 4000 ccm közötti névleges hengerűrtartalmú szívómotorok esetén a jármű minimális tömege 1300 kg.

     

    A nevezési díjak (licences és amatőr):

    Nevezési díj rendezői reklámmal Nevezési díj rendezői reklám nélkül
    4 (4WD) 120.000 Ft. 240.000 Ft
    4 2WD, 3 100.000 Ft 200.000 Ft
    1, 2 80.000 Ft 160 000 Ft
    A nevezési díjak összege tartalmazza a GPS nyomkövető rendszer szolgáltatást, a
    felelősségbiztosítást, és a két versenyző extrém biztosítását, valamit 27% ÁFA-t.

    Az 1. ZEG Rally Show-ról további információk az esemény honalapján a zegrally.hu oldalon érhetőek el. A Rally Guide itt olvasható.

  • A WRC promóterhez kerül az ERC is

    A WRC promóterhez kerül az ERC is

    A Motorsport Világtanács döntése alapján 2022-től a WRC promótere irányítja majd az ERC-t is. A cél az FIA Rally piramisának megerősítése, hogy az ERC egyértelműen a WRC előszobájává váljék.

    A döntés egy folyamat része, az FIA és a 2013 óta a WRC-t promótáló fantáziadúsan WRC Promoter GmbH névre keresztelt müncheni cég februárban már megállapodott arról, hogy a ralikrossz is a WRC promóter irányítása alá kerül. A WRX és az ERX esetén is többéves megállapodást kötöttek.

    Az FIA egy újabb nagy bajnokság kereskedelmi jogainak gyakorlásával bízta meg a csoportunkat. A WRC népszerűsítésében az elmúlt kilenc szezonban komoly eredményeket értünk el, így tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy felvegyük az ERC-t portfóliónkba” – mondta Jona Siebel igazgató.

    Komoly potenciált látunk az ERC-ben, ami az európai kulcspiacokra fókuszál. A célunk, hogy továbbra is megtartsuk a sorozat identitását, de ugyanakkor jól illeszkedjen a WRC strukturájához is” – tette hozzá az igazgató.

    Peter Bayer, az FIA sportért felelős főtitkára is elégedetta  döntéssel. „Örülök, hogy az FIA és a WRC promótere közös víziót fogalmazott meg az FIA Rally Európa-bajnokság promóciójáról. Ez az új struktúra, egyetlen promóterrel a világ- és az európai szintű sorozat számára, valóban megerősíti az FIA Rally piramisát. Hidat teremt a két bajnokság között, és egyértelmű karrierutat biztosít a pilóták számára. A WRC promótere a komoly tapasztalatát elhozza az európai szintre is, és bízom benne, hogy a sorozat virágozni fog a jövőben. Szeretnék köszönetet mondani az Eurosport Events-nek, Andrew Georgiou-nak és csapatának az évek során az ERC-hez nyújtott jelentős és színvonalas hozzájárulásért. A kapcsolat továbbra is fennmarad azzal, hogy maradnak az FIA családján belül, mint számos pályaverseny promótere.”

    A döntés a Rally Hungary jövőjét is érinti. Őry Tamás a Rally Hungary promótere kiemelte, hogy eddig nagyszerű volt az együttműködésük az Eurosport Events-szel. A jövőben pedig azt várja, hogy a WRC promóterrel tovább emelkedik majd az ERC színvonala, amiből a Rally Hungary is sokat profitálhat.

    ERC WRC
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Kilenc WRC futam helye biztos a jövő évben

    Kilenc WRC futam helye biztos a jövő évben

    A Motorsport Világtanács csütörtökön jóváhagyta a Rali-világbajnokság 2022-es versenynaptárát. Négy WRC helyszín még bizonytalan, sajnos a horvát futam sincs a biztos versenyek között.

    A bajnokság a Monte-Carlo Rallyval indul, amely január 23-án ér véget. A záródátumot adják meg, hiszen nincs még pontos menetrend. A Monte ezúttal is történelmi lesz, itt mutatkoznak be az új hibrid Rally1-es autók, köztük a tegnap bemutatott Ford Puma is.

    A második verseny a Svéd Rally, amely szintén tartogat újdonságot. Először lesz Umeában a versenyközpont, valamint picit későbbre tolják, hogy ne ütközzön a Téli Olimpia időpontjával.

    Az első két futam mellett még hét eseményt neveztek meg. Portugália, Olaszország, Kenya, Japán, Spanyolorzság, Észtország és Görögország helye biztos. Tehát visszatér az Acropolis Rally a WRC-be!

    Négy versenyt később fognak megnevezni, mi pedig csak szurkolhatunk, hogy legyen közte a Horvát Rally, ami remekül mutatkozott be 2021-ben. Sajnos a pandémia miatt kevés magyar szurkoló tudott elutazni Horvátországba, ezért a szurkolók abban bíznak, hogy jövőre megtehetik ezt.

    Horvát Rally
    Fotó: Hyundai Motorsport
  • Itt a Rally1-es Ford Puma

    Itt a Rally1-es Ford Puma

    Az M-Sport Ford csütörtökön leleplezte 2021-es autóját, ami nevet váltott, Fiesta helyett Pumának hívják majd, és természetesen a kis SUV utcai változatára épül.

    A csapat a Goodwoodban leplezte le az új hibrid versenyautót. A névváltásról már év eleje óta pletykáltak, de most hivatalos lett.

    Az új WRC csillag Adrien Fourmaux és Matthew Wilson, a csapat tesztversenyzője autózik majd a Ford Pumával a Festival of Speed-en, ahonnan az első videó is megjelent az M-Sport facebook oldalán.


    A hibrid Ford Puma a már ismert technikai megoldásokkal épült fel. Az idei 1.6-os turbómotort egészíti ki a 100 kilowattos elektromotor és a 3.9 kWh-ás akkumulátor. Az akku feltöltése 25 percig tart majd a szervizparkban. A kocsi hátsó részében elhelyezett hibrid egység 95 kilogrammos, és külön figyelmet fordítottak arra, hogy baleset esetén ne tarolja le az utascellában a versenyzőket.

    A hibridek bevezetése azt jelenti, hogy az autók minden eddiginél erősebbek lesznek, miközben komoly hasonlóságot mutatnak az utcai autók hajtásláncával. A Puma névre váltás nagyon izgalmas, van már ralis öröksége is ennek az elnevezésnek. Az autó fantasztikusan néz ki, és alig várom már a 2022-es Monte Carlo Rally rajtját” – mondta Malcolm Wilson csapatvezető.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport

    Mark Rushbrook, a Ford Performance globális igazgatója, aki szintén ott van Goodwoodban, hozzátette, hogy a Ford 100 százalékban elkötelezett az elektromobilitásra épülő jövő mellett. A cég az év elején bejelentette, hogy 2030-ra teljes európai személyautó-kínálata elektromos hajtású lesz. Az igazgató azt is elmondta, hogy bízik abban, hogy a WRC küzdelmei újabb innovációkat indukálnak majd, amelyek bekerülhetnek az utcai modellekbe.

    A WRC környezettudatos irányba történő elmozdításának másik lépése, hogy 2022-ben a csapatok a P1 Racing Fuels által gyártott, 100 százalékban szintetikus és biológiai eredetű üzemanyagot használnak, amely nem tartalmaz fosszilis eredetű összetevőket.

    Ford Puma Rally1
    fotó: M-Sport
  • Szuper rally show lesz Zalaegerszegen!

    Szuper rally show lesz Zalaegerszegen!

    ZEG Rally Show néven rendez egynapos rali fesztivált a Truck Race Promotion a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. szakmai támogatásával. A rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek Zalaegerszeg belvárosában és a Zala ZONE Járműipari Tesztpályán.

    Az óra helyett az élmény lesz a központban augusztus 8-án Zalaegerszegen – a szervező Truck Race Promotion célja, hogy a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. szakmai támogatásával 21 év után Magyarországon egyedülálló show keretében térjen vissza a rali a városba. A zalai megyeszékhely mellett a jövő járművei és kommunikációs technológiái számára létrehozott Zala ZONE Járműipari Tesztpályát is megismerhetik a nézők.

    A nyolc gyorsasági szakaszból a 3.5 kilométeres Zalaegerszeg City a város szívében zajlik majd, ezt két alkalommal teljesítik az indulók. A Zala ZONE területén két gyorsasági szakasz lesz; a Smart City 5.95 kilométeres, a Handling 3.75 kilométeres. Mindkét helyszín más élményt kínál. A belvárosi száguldás az épületek között Magyarországon ritkán látott attrakciót nyújt és olyan nézők számára is elérhetővé teszi a ralit, akik eddig nem láthatták ezeket az autókat. A kiegészítő programok révén pedig nemcsak a ralirajongóknak, hanem az egész családnak különleges élményben lehet részük, melyeken a fő hangsúlyt a HUMDA egyik legfontosabb feladata, a hazai közlekedésbiztonság javítása kapta. Mindkét helyszínen biztonságos nézői pontokról figyelhető majd az esemény. Bízunk benne, hogy az izgalmas, újszerű rendezésű szakaszokkal egyedülálló raliélményt tudunk nyújtani” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az indulók a mai naptól nevezhetnek a ZEG Rally Showra, de érdemes sietni, mert maximum 150 licenszes és amatőr páros indulhat. Az már biztos, hogy lesznek olyan meglepetések, ami miatt már most célszerű beírni a naptárba augusztus 8-át! Az indulókról és a rallyshow-val kapcsolatos további hírekről az esemény honlapján (www.zegrally.hu) és a hivatalos Facebook oldalon (facebook.com/zegrallyshow) lehet tájékozódni.

    Fontos eleme a rendezvénynek a környezetvédelem, mely az FIA környezetvédelmi és fenntarthatósági irányelvei mentén jön létre. A szervezők felhívják a résztevők figyelmét arra, hogy tegyenek meg mindent az esemény ökológia lábnyomának minimalizálására. Az indulók számára kötelező a veszélyes hulladékok megfelelő kezelése és a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a papírhulladék visszaszorítása érdekében a versennyel kapcsolatos információk kizárólag digitális formában jelennek meg.

    A ZEG Rally Show látogatása a nézők számára ingyenes! A Rally Guide itt letölthető.

    A ZEG Rally Show programja:

    2021.08.08. vasárnap
    GY1 Zala Zone Smart City 1 5.95 km 10:10
    GY2 Zala Zone Handling 1 3.75 km 10:23
    GY3 Zalaegerszeg City SSS 1 3.50 km 10:41
    Szerviz 45p 11:31
    GY4 Zala Zone Smart City 2 5.95 km 12:26
    GY5 Zala Zone Handling 2 3.75 km 12:39
    GY6 Zalaegerszeg City SSS 2 3.50 km 12:57
    Szerviz 30p 13:32
    GY7 Zala Zone Smart City 3 5.95 km 14:35
    GY8 Zala Zone Handling 3 3.75 km 14:48
    Céldobogó 15:23
  • Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút 13. helyen ért célba a Liepaja Rallyn, ezzel idei második ERC futamukon is három pontot gyűjtöttek. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a verseny szombati napján remek időkkel teljesítette a gyorsasági szakaszokat.

    Az eredményünk egyáltalán nem tükrözi azt a teljesítményt és azt a tempót, amit tudunk ezeken a pályákon” – kezdte az értékelést a liepajai célban Herczig Norbert. „A két évvel ezelőtti önmagunkhoz képest jelentősen gyorsabban mentünk. Sajnos a kvalifikációs eredményünk meghatározta a versenyünket. Látszik, hogy a kvalifikáció egy olyan eleme a versenyeknek, ami idejétmúlt, nem véletlen, hogy a rali-világbajnokságon már kivezették.”

    Ahogy minden ERC futam, a Liepaja Rally is a kvalifikációval kezdődött, ami után az első 15 páros rajthelyet választhat. Herczig Norbert és Ferenc Ramón 14. helyen végzett a kvalifikáción, ami azt jelentette, hogy számukra a második rajtpozíció jutott az első napon. Ez pedig egy murvás versenyen együtt jár a pályán levő apró kavicsok letakarításával. Lettországban a takarítás súlyos másodperceket jelent.

    Pár apró hibám volt a kvalifikáción, így kerültünk ebbe a helyzetbe. Hogy miért nem hibáztunk még egy nagyot a végén, hogy kikerüljünk a legjobb tizenötből? Mert sportemberek vagyunk” – zárta le a pénteki nap eseményeit Herczig Norbert, és ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni.

    Szombaton négy gyorsasági szakaszon összesen 88 kilométert autózott a páros a mezőny elején, ami után a második nap hat gyorsaságiját a 19. helyen várták. Herczig Norbert abban bízott, hogy a jobb rajtpozícióval sokat léphetnek majd előre, és így is lett. A reggeli első szakaszon rögtön ötödik idővel kezdtek.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    Éreztem már az első napon is, hogy mennyit fejlődtünk, de szombaton már az időeredmények is megmutatták ezt. Azt hiszem, hogy ha a gyakorlatilag hazai pályán versenyző futamgyőztes Gryazintól kilométerenként kevesebb, mint fél másodpercnyire vagyunk, az hatalmas eredmény. A szombati napot nyerő Andreas Mikkelsentől 90 kilométeren negyven másodpercet kaptunk, és kilencedikek lettünk a második napon. ERC pályafutásunk eddigi legjobb tempójára voltunk képesek murván, és megint vissza kell utalnom arra, hogy ez az idei felkészülésnek köszönhető. Az autó is tökéletes volt, a Škoda Fabia Rally2 evo hibátlanul működött a Liepaja Rallyn” – értékelt Herczig Norbert, majd az irányt is kijelölte a következő versenyekre.

    A mezőny elképesztően erős ebben a szezonban, nyugodtan mondhatom, hogy erősebb, mint a világbajnokság R5-ös mezőnye. Ebben a kőkemény versenyben elég egy apró hiba a gyorsaságin, akár csak egy nem tökéletes íven vett kanyar, és a nagy sebesség miatt, 180-as tempónál ez rögtön egy másodpercet jelent. Amikor a 18 kilométeres szakaszon az első 15 autó 12 másodpercnyire van egymástól, akkor akár egyetlen ilyen hiba is komoly következményekkel jár. Ezen a versenyen bebizonyosodott, hogy ha tovább akarunk fejlődni ezeken a pályákon, – mert természetesen van még fejlődési lehetőségünk – akkor nem csak tesztekre, hanem tesztversenyekre lesz szükségünk ebben a régióban.

    Végül még egy érdekes adat: a 2019-es Liepaja Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón az idei 3 perc 14 másodperces hátránnyal a hetedik helyen ért volna célba.

    A murvás versenyek után két aszfaltos futammal folytatódik a rali Európa-bajnokság, a SKODA Rally Team Hungária párosa július végén Olaszországban folytatja, egy hónappal később pedig a Barum Rally következik. A murvás tapasztalatoknak majd szeptember közepén, az Azori-szigeteken veszi hasznát Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A páros 20 ponttal kilencedik helyen áll a bajnokságban.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria