Szerző: R

  • Herczigék idén másodszor versenyeznek Portugáliában

    Herczigék idén másodszor versenyeznek Portugáliában

    Másodszor versenyez a Rally Serras de Fafe e Felgueiras névre hallgató portugál futamon Herczig Norbert és Ferencz Ramón, sőt az év elején a vb futamon is ott voltak ezeken a pályákon. A 2020-as szezonban az ERC értékelés ötödik helyén végzett a Skoda Rally Team Hungaria párosa, és most is a legjobb ötbe jutás a cél.

    Az ERC 2021-es szezonjának hatodik futamán ismét murván versenyeznek a párosok. A portugáliai verseny az elmúlt évben aszfaltos volt, most murvás pályákon zajlik, és a tavalyinál nagyobb területen, több programmal várja a versenyzőket és a nézőket. A pályák nem könnyűek, de az időjárás ismét kulcsfontosságú lehet.

    Az elmúlt évben rengeteget dolgoztunk a versenyen. Annyira kiszámíthatatlan volt az időjárás, hogy folyamatosan sakkoznunk kellett a gumikkal, nem is tudom hányszor cseréltünk kereket Ramónnal a pálya szélén. Utólag örülök, hogy így alakult, mert nagyon sokat tanultunk azon a hétvégén, az eredmény is jó lett, és ami nagyon fontos, hogy itt már megmutattuk azt a tempót, amivel tartottuk a lépést az élmezőnnyel. Ebben az évben a pályaismeret és a SKODA Fabia Rally2 evo sebessége az, ami további pluszt jelent majd, no meg az a rengeteg munka amit elvégeztünk. Az év elején egy világbajnoki futamon, a Portugál Rallyn kezdtük a felkészülést, kis részben a mostaniakkal megegyező pályákon, így friss élményekkel megyünk vissza. Azóta sikerült tovább gyorsulnunk murván is, ezért nagyon bízunk abban, hogy ismét kiemelkedő eredménnyel érünk célba” – mondta Herczig Norbert.

    A páros a bajnokság ötödik helyén érkezik a Fafe Rallyra, 67 pontjuk ugyanannyi, mint a tavalyi bajnok Lukyanuk pontjainak száma. A cél természetesen az lesz, hogy közelítsenek a bajnoki dobogóhoz. Ennek érdekében az eddigi tesztkilométereket a verseny előtt tovább gyarapították, az Azori-szigetek után Portugáliában finomhangoltak az autón.

    Megint azt tudom mondani, mint a korábbi versenyek előtt. A teszten elvégeztük a szükséges munkát, megtaláltuk az ide illő beállításokat. A pályabejárás is rendben ment, tehát felkészültünk. A legfontosabb az, hogy amint beültünk a versenyautóba jól éreztük magunkat Ramónnal. Megvolt az az a harmónia köztünk is, és az autóval is, ami ezen a szinten már szükséges a jó eredményhez. Ebben az évben, egy ilyen erős ERC mezőnyben ezeken a nüanszokon múlnak azok a tizedek, amik a különbségeket jelentik„ – részletezte a szerdai teszt tapasztalatait Herczig Norbert.

    Portugál Rally Herczig
    fotó: @WORLD

    A 16 gyorsasági szakaszon 197 kilométer lesz a gyorsaságik össztávja. 490 kilométer etap köti össze a szakaszokat, így összesen 687 kilométert tesznek meg a versenyzőpárosok szombaton és vasárnap.

    Izgalmas versenyt várok, nagy csatákra számítok. Az Azori-szigeteken történteket magunk mögött hagytuk, ugyanazzal a lendülettel várjuk a rajtot, mint eddig. Az év utolsó murvás versenyén szeretnénk újra ott lenni az ERC elejében, ehhez pedig minden eszközünk rendelkezésre áll” – összegzett Norbi.

    Bizony, már az utolsó murvás futamhoz érkeztünk. A portugáliai jó eredmény azért is fontos, mert a várva várt hazai versenyre a Rally Hungaryra egy szép sikerrel a hátuk mögött, és nem utolsósorban egy jó bajnoki helyezéssel szeretne megérkezni Herczig Norbert és Ferencz Ramón.

    ERC Herczig
    foto: @WORLD
  • Nagy klasszikussal folytatja a WRC – jön a Finn Rally

    Nagy klasszikussal folytatja a WRC – jön a Finn Rally

    Hétvégén újra Finnországban versenyez a rali-világbajnokság mezőnye, de ezúttal az „igazi” finn verseny következik, igaz szokatlan időpontban.

    A koronavírus ez esetben is közbeszólt, 2020-ban nem sikerült megrendezni a jubileumi 70. versenyt, és 2021-ben is két hónappal a megszokott augusztusi időpont után rendezik az ikonikus murvás futamot. Február végén a havas Arctic Rally Finland már kárpótolhatta a rajongókat, de az igazi őrület mégis csak most következik. Brutális tempóval száguldanak a versenyzők az erdei murvás pályákon, a ralihoz nem szokott nézőket egyenesen ledöbbenti a látvány, de még a ralibarátok is hátralépnek egyet, amikor a világsztárok keresztben érkeznek, ötödik fokozatban padlógázzal.

    Az utolsó versenyen 2019-ben Ott Tanak nyert, Esapekka Lappi és Jari-Matti Latvala előtt. Most is ott lesznek mindhárman, és közülük ketten is nyerhetnek. Tanak már Hyundai-jal versenyez, Esapekka Lappi a Toyotánál kapott ülést. Igaz Lappitól nem várja el a győzelmet Latvala, aki már csapatvezetőként igazgatja a toyotásokat. Ő inkább Ogeier, Evans vagy Rovanpera győzelmében bízik (ez esetben csapatvezetőként ős is nyerne egy Finn Rallyt). Lappi régen ült WRC-ben, így a legjobb öt már jó eredmény lenne számára, Takamoto Katsuta pedig hiába van jó formában, óriási meglepetés lenne, ha ezeken a különleges képességeket igénylő pályákon akár csak a dobogón is végezne. A Toyota számára a tét egyrész Ogier újabb vb címe, amit már itt megszerezhet, vagy pedig Rovanpera győzelme amire szintén komoly esély van.

    A Hyundai persze abban bízik, hogy Tanak nyeri a versenyt, neki ez félig-meddig hazai terep, így várhatóan nagyot csatázik majd Rovanperával. Bíznak még Neuville jó szereplésében is, a belga hat ponttal követi a bajnokságban második Evans-t, Ogier mögött pedig 50 pont a hátránya, kellenek neki a pontok. Craig Breen vezeti majd a harmadik autót, ő 2016-ban egy DS3 WRC-vel harmadik lett ezen a versenyen.

    A Ford szokás szerint Gus Greensmith-szel és Adrien Fourmaux-val indul, és szokás szerint abban bízhatnak, hogy ha a másik két csapat pilótái bajba kerülnek, akkor ők is elérhetnek egy kiemelkedő eredményt. A tempó tekintetében sajnos idén messze vannak a másik két istállótól.

    A WRC2-ben nyolc versenyző nevezett, Mads Ostberg előtt áll a legnehezebb feladat, mindenképpen jó eredményt kell elérnie, ha életben akarja tartani bajnoki reményeit. Huttunen, Gryazin, Solberg és Suninen lesznek a legnagyobb versenytársai.

    19 gyorsasági szakaszon 287 kilométert kell teljesíteniük a párosoknak. A verseny péntek reggel a shakedownnal kezdődik, majd kora délután már jön az első gyorsasági. Az első nap 90 kilométere után 150 kilométernyi gyors jut a második napra, vasárnap pedig négy szakaszon 45 kilométer a versenytáv.

    Portugál Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    Közel három év után vezette újra a Toyota Yaris WRC-t Esapekka Lappi. A finn versenyző hazai vb futamára készülve tesztelte az autót.

    A Palsankyla gyorsaságin videó is készült, ráadásul speciális kameraállásból. Érdemes végignézni!

    Kicsit sokkoló volt. Ez piszok gyors” – ezzel kezdte a teszt után Esapekka Lappi, pedig olyan sokat nem hagyott ki, hiszen 2019-ben a Citroen, 2020-ban a Ford WRC autóival versenyzett. Igaz a finnországi murvás pályák még akkor is nagyon gyorsak, ha a versenyző nem Rally2-es autóból ül vissza a WRC-be. Ugyanis Lappi idén elég sokat kihagyott, két versenyen egy Polóval, egy futamon pedig egy N5-ös Toyotával indult.

    Ha R5-ös autóval versenyzel és nem valami hasonló kocsival, akkor eltart egy ideig amíg újra hozzászoksz” – magyarázta Lappi. „Elég őrültnek kell lenned hozzá. Egy ilyen hosszú szünet után teljes őrület, ahogy padlógázzal haladsz a fák között, majd fékezel a kanyar előtt. Az autóval minden egyszerű, csak az agyad mondja: Nem, ezt nem tudod megcsinálni! Ez a legnagyobb kihívás, amellyel a verseny során szembe kell néznem, hogy megértsem a sebességet. A teszten ez jól megy, de a versenyen az első körben ezt a tempót autózni már nem olyan egyszerű.

    Természetesen nem a győzelem a cél a Finn Rallyn, és ezt a csapatvezetés is látja.

    Ha a legjobb ötben végez, az tökéletes. Sokat beszélgettünk, és belátta, hogy az első nap lesz a legnehezebb, egy éve nem vezetett, így a maximális tempót lesz nehéz megtalálnia” – mondta a csapatvezető Jari-Matti Latvala.

     

  • A Skoda főnöke jövőre Kris Meeke-t akarja

    A Skoda főnöke jövőre Kris Meeke-t akarja

    A Skoda Motorsport első embere Michal Hrabanek azt szeretné, hogy 2022-ben Kris Meeke versenyezzen az egyik új Skoda Fabia Rally2-vel.

    A vitathatatlanul gyors, de meglehetősen vegyes megítélésű brit pilóta 2019 végén távozott a Toyotától, azóta gyakorlatlag nem ment komolyan vehető raliversenyen. Az elmúlt héten a Skodánál kapott munkát, az új Fabia Rally2-t tesztelte. A Skoda főnök viszont azt szeretné, ha az ötszörös WRC futamgyőztes a következő szezonban még közelebb kerülne a márkához.

    Már elvégeztünk néhány dolgot Krissel és ezt folytatjuk majd. Örülünk neki, és annak ahogy folyik a közös munka” – mondta Hrabanek. „Nem beszéltünk még a jövő évről, de érdekes lenne őt látni egy Skoda Fabia Rally2-ben.”

    „Mint ismert, a Skoda Motorsport nem indít gyári csapatot, így az egyik ügyfélcsapaton keresztül lehetne megoldani bármilyen versenyzést. Ismerem őt régóta, még az IRC-ben voltunk ellenfelek” – mondta Hrabanek.

    Az valóban elég rég volt, Meeke még 2009-ben nyerte meg az IRC-t egy Peugeot 207-tel, majd 2010-ben harmadik lett.

    A britnek aztán a hektikus WRC pályafutás következett. 2011-ben Minivel versenyzett, majd 2014-ben a Citroennel ment teljes szezont, akkor hetedik lett a bajnokságban. Egy évvel később ötödik helyen végzett, de utána rontott, 2016-ban már csak kilencedik lett. Egy hetedik és egy 14. helyet hozó citroenes év után 2019-ben még lehetőséget kapott a Toyotától, de hiába lett hatodik, versenyt nem tudott nyerni. A szezon végén már nem maradt hely neki a csapatnál, akkor el is gondolkodott a visszavonuláson.

    A Skoda gőzerővel teszteli az új Fabiát, a múlt heti finnországi teszt előtt Csehországban, Franciaországban és Spanyolországban is gyűjtötték a tapasztalatokat. Mekke előtt Jan Kopecký, Andreas Mikkelsen és Emil Lindholm vezette az autót.

    Kris Meeke
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Mikkelsen lazíthat a Finn Rally alatt

    Mikkelsen lazíthat a Finn Rally alatt

    Andreas Mikkelsen kihagyja a Finn Rallyt, így kényelmesen figyelheti legnagyobb riválisát Mads Ostberget, akinek mindenképpen jó eredményt kell elérnie a versenyen.

    A WRC2 szabályai szerint egy versenyző hét futamon vehet részt, és a legjobb hat eredmény számít a bajnokságban. A kategóriát Andres Mikkelsen vezeti, előnye 22 pont a csapattárs Marco Bulacia előtt, a harmadik Ostberg pedig 30 pontos hátrányban van. Mikkelsen és Bulacia már csak egy versenyen indulhat, Ostberg viszont még kettőn, neki egyik a Finn Rally lesz.

    A bajnoki címre viszont már csak Mikkelsen és Ostberg esélyes. Bulaciának a mínuszolással maximum 122 pontja lehet, néggyel kevesebb, mint Mikkelsennek, így a norvégra ő már nem veszélyes. Ostberg viszont amennyiben mindkét hátralevő versenyén megszerzi a maximális 30 pontot, akkor dobja az Acropolis Rallyn gyűjtött kilenc pontját, és 147 pontja lenne. Elméletben. De ehhez először Finnországban 30 pontot kell gyűjtenie.

    Italy Mikklesen
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Andres Mikkelsen Olaszországban nullázott, tehát az utolsó futamán gyűjthet még pontokat a meglévő 126-hoz. Ha viszont Ostberg nem szerez pontot Finnországban, akkor máris ő a bajnok.

    „Csak hátradőlök és relaxálok ls figyelem, hogy alakul a verseny Finnországban. Nekik mindenképpen jó eredmény kell, ha versenyben akarnak maradni a bajnoki címért” – mondta Mikkelsen. Profi versenyzőként persze jól tudja, hogy egy ilyen nyilatkozattal tovább fokozza a nyomást Ostbergéken. A hátra dőlést pedig Mikkelsen esetében nem szó szerint kell érteni, hiszen a Fafe Rallyra benevezett, mert a WRC2 cím mellé az ERC bajnoki címet is be akarja gyűjteni.

    Ostberg pedig azzal a teherrel kell hogy versenyezzen, hogy mindenképp szüksége lesz a jó eredményre.

    Ostberg WRC2
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

     

     

     

  • Aggódnak a navigátorok

    Aggódnak a navigátorok

    A WRC-ket 2022-ben váltó hibrid Rally1-es autók üléspozíciója miatt aggódnak a navigátorok. Martin Jarveoja szerint túlságosan kényelmetlen pozícióban ülnek, de mivel az FIA még nem rögzítette a szabályokat, van lehetőség a korrekcióra.

    Az új autók jóval biztonságosabbak a jelenleg futó WRC versenyautóknál. Ennek egyik oka, az újratervezett bukóketrec, ami ugyan erősebb és biztonságosabb, de nem felel meg a navigátoroknak.

    „Őszintén szólva nem tetszik a mostani üléspozíció, mert az FIA megváltoztatott néhány dolgot” – mondta Ott Tanak navigátora, Martin Jarveoja.

    Még mindig harcolunk a jobb üléspozícióért, mert ez  mostani…. Nem vagyok túlságosan magas, de a nálam magasabbaknak igazán nehéz lesz. Körülbelül három kör után alig érzetem a lábaimat, mert nagyon szűk a hely” – magyarázta Jarveoja.

    A Fordnál is hasolóan gondolják. A legtöbb teszten eddig Malcolm Wilson vezette az új Pumát, és az ő navigátora, Stuart Loudon is úgy vélekedik, mint a Hyundai-os kollégája.

    Teljesen más lett az üléshelyzet. Már hat hónapja ülök az autóban, de az első napon azt gondoltam magamban, hogy „Istenem, én ezt nem tudom megcsinálni”. Teljesen más volt, mint amihez hozzászoktunk.

    „Sokkal előrébb ülünk, és magasabban. Beszéltem Scott Martinnal, és ő nem nagyon akart beülni. Először mindannyian így gondoljuk, de aztán csak hozzászokunk” – tette hozzá Loudon.

    A navigátrorok egyrészt nem bánják, hogy magasabban ülnek, mert főleg murván sokkal kevésbé érzik a felverődő köveket. Amiatt viszont aggódnak, hogy a magasabb üléspozíció miatt a tetőhöz is közelebb vannak, ami egy nagyobb balesetnél veszélyes. Loudon az egyik legmagasabb navigátor, és neki sem kényelmes az új autó.

    „A teszt alatt sűrűbben kinyújthatjuk a lábunkat a körök végén. De a versenyen mehetsz 100 kilométer etapot, utána két-három 30 kilométeres gyorsaságit, tehát hosszú időt töltesz a kocsiban. A mai autókban legalább kicsit kinyújthatod a lábad, de az új modellekben erre nincs hely” – indokolt Loudon.

    „Dolgozunk rajta, közösen a csapatokkal. A biztonság miatt ez nagyon fontos téma. Megnézzük a pilóta és a navigátor ülésmagasságát, még nem végleges a szabályozás” – mondta Xavier Mestelan Pinon, az FIA technikai igazgatója. Azt is elárulta, hogy a cél az, hogy a padlótól, a tetőtől és az autó oldalától is minél messzebb üljenek a versenyzők. Mestelan Pinon emlékeztetett arra a 2004-es törökországi balesetre, amikor Marcus Grönholm navigátora Timo Rautiainen a padlón át az ülésébe fúródó acélrúdtól sérült meg. A technikai igazgató szerint ez az eset is megmutatta, hogy az sem szerencsés, ha túl közel ülnek a versenyzők a padlóhoz.

    Rally1 Hyundai
    foto: Hyundai Motorsport
  • Nem akarta Herczigéket a sziget

    Nem akarta Herczigéket a sziget

    Nagy reményekkel, komoly felkészülés után kezdte az Azores Rallyt a Herczig Norbert – Ferencz Ramón páros, de a versenyük már az első gyorsaságin véget ért.

    Pedig az előjelek jók voltak. A remekül sikerült tesztek után a szabadedzésen a legjobb időt autózta a SKODA Rally Team Hungária párosa. A shakedownon is ötödikek lettek, így jó rajtpozícióval kezdhették a versenyt. Az első gyorsaságin néhány kilométer után sajnos a csalódottság váltotta a kezdeti optimizmust.

    Egy kanyar előtt megcsúszott az autó a nagyobb köveken. Nem akartam kézifékkel elfordítani, nehogy nagyobb baj legyen belőle. A kocsi orra felcsúszott a partoldalra. Ez nem is okozott volna gondot, de utána vettük észre, hogy a kartervédő felült egy nagy fára. Bármivel is próbálkoztunk, nem mozdult a kocsi, nézők pedig nem voltak a közelben. Emiatt a szerencsétlen szituáció miatt ért véget a versenyünk az első napon. Azt már a szervizben láttuk csak, hogy eltört a jobb oldali féltengely. Ez a kerék a levegőben volt, a kicsúszáskor nem sérülhetett, előtte tört el az alkatrész, és valószínűleg emiatt nőtt meg a féktávunk abban a kanyarban” – részletezte Herczig Norbert az első napi esetet.

    A csapatnak döntenie kellett, hogy befejezik a versenyt és a soron következő Fafe Rallyra készítik fel az autót, vagy szombaton superrallyval folytatják. A folytatás mellett tették le a voksot, de a balszerencse továbbra is velük maradt, szombaton sem tudták befejezni a napot.

    Megint csak néhány kilométert tudtunk megtenni. Egy aszfaltos összekötő szakasz végén fordultunk volna a murvára, egy hosszú balos kanyarban. Egy nagyon picit megúszott az autó hátulja, és a hátsó kerékkel eltaláltuk az út szélén a betonszegélyt. Annyira szerencsétlen szögben ütötte meg a felnit a szegély, hogy elhajlott egy irányítókar a futóműben. Még lejöttünk a gyorsaságiról, de aztán láttuk, hogy nem tudjuk folytatni.” – mondta Norbi.

    A szezon hatodik versenyét pont nélkül zárta a csapat, de a lendület megmaradt. Töretlen erővel készülnek a következő versenyre. A technika nem is utazik haza, hanem rögtön a Fafe Rally helyszínére megy a versenykamion.

    Nagyon sajnálom a történteket, a második napon én hibáztam, igaz ezzel már nem veszítettünk sokat, mert az első napon úszott el a hétvége. Sajnos ez a raliban előfordul. De nem csüggedünk, ahhoz már túl régóta versenyzünk, hogy egy ilyen esetet ne tudjunk a helyén kezelni. Az elveszett pontokat sajnálom igazán, mert a tempónkban benne volt a jó eredmény. Két hét múlva a Portugáliában a Fafe Rallyn javíthatunk” – összegzett Norbi.

    A bajnokság hatodik versenyét október első hétvégéjén rendezik. A tavalyi futamon ötödik lett ott a SKODA Rally Team Hungaria duója, tehát a pályaismeret már megvan. A murvás teszteken szerzett tapasztalat erre a versenyre is hasznos lesz, az Azores Rally szabadedzésén és shakedownján mutatott tempó pedig továbbra is az ERC élmezőnyébe sorolja Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt.

    ERC Azores
    foto: Skoda Rally Team Hungaria
  • Mikkelsen nyert az Azori-szigeteken, Herczigék nem értek célba

    Mikkelsen nyert az Azori-szigeteken, Herczigék nem értek célba

    Andreas Mikkelsen és Elliot Edmondson nyerte az Azores Rallyt Dani Sordo és Llarena Efrén előtt. Herczig Norbert és Ferencz Ramón az első napon kiesett, és a második versenynapon sem értek célba.

    Három gyorsaságival a vége előtt még Dani Sordo vezetett, miután a szombat délelőtt egymást váltották Mikkelsennel az élen. A helyi menő Raicardo Mourát is lerázták, a portugál pénnteken még az élen tudott maradni, de aztán szép lassan lemaradt a két nagyágyútól. Az utolsó három gyorsaságin aztán a stratégia győzött, Mikkelsen addig spórolt a gumikkal, Sordónak viszont nem maradtak új abroncsai, és ez el is döntötte a csatát. A norvég nyert, és 34 pontra növelte előnyét a bajnokság élén. A navigátor Edmondson pedig első ERC futamgyőzelmének örülhetett.

    ERC Azores
    fotó: Grégory Lenormand / DPPI

    A harmadik hely az utolsó gyorsaságin dőlt el. Ricardo Moura egy szűk balosban eltalálta a belső ívet, az autó felborult, a gumi is levált a felniről, és ugyan tudták folytatni, de a harmadik hely így Llarena Efréné lett. Moura a baleset ellenére is csak 3.2 másodperccel csúszott le a dobogóról. Az ötödik Miko Marczyk már három percre volt a győztes Mikkelsentől.

    A nagy különbségek miatt is fájó Herczig Norberték balszerencséje, ha nincs a hiba, akár a dobogó is benne volt Norbiban és Ramónban. De a raliban sincs ha, a végeredmény sajnos egy kiesés lett. Sőt, ahogy Norbi fogalmazott: még sosem esett ki egy versenyből kétszer, de itt most ez is megtörtént. Az kiderült, hogy az első napi kicsúszás jó eséllyel az eltört féltengely miatt volt. Az egyik kanyarban túlcsúsztak, az autó hasa felült, és nem tudtak lejönni a partoldalról, nézők pedig nem voltak a környéken. A szervizben vették észre, hogy a jobb első féltengely eltört, ami csak korábban történhetett, mert az a kerék a levegőben volt. A törött féltengely pedig megnöveli a fékutat. A második napon a folytatás mellett döntöttek, de ott sem jutottak tovább az első gyorsaságinál. Egy balosban elúszott az autó hátulja, eltaláltak a beton padkát és eltört egy futómű alkatrész. A szakaszról még lejöttek, de nem volt értelme folytatni.

    ERC Azores
    fotó: Skoda Rally Team Hungaria

    A bajnokságban maradt ötödik a magyar páros, mert Lukyanukék sem tudták befejezni a versenyt. Továbbra is 67 pontja van mindkettejüknek, mögöttük 43-mal áll Craig Breen. A nagyobb baj, hogy Efrén 26, Marczyk pedig 17 pontot szerzett, ezzel elléptek tőlük.

    Az ERC folytatás két hét múlva a Fafe Rallyval folytatódik, a versenyautók rögtön oda utaznak. Herczig Norbert és Ferencz Ramón tavaly ott ötödik lett, így komoly esélyekkel utaznak arra a versenyre.

    Az ERC élmezőnyének állása öt verseny után:

    1 Mikkelsen Andreas NOR 33 22 11 31 39 136
    2 Llarena Efrén ESP 15 22 24 15 26 102
    3 Marczyk Miko POL 25 16 19 18 17 95
    4 Lukyanuk Alexey RUS 38 26 3 X R 67
    5 Herczig Norbert HUN 17 3 26 21 R 67
    6 Breen Craig IRL 4 30 9 43
    7 Gryazin Nikolay LVA R 39 0 39

     

  • Balszerencsés első nap után Dani Sordo vezet az Azores Rallyn

    Balszerencsés első nap után Dani Sordo vezet az Azores Rallyn

    Dani Sordo hat gyorsasági után négy másodperces előnnyel vezet az Azori-szigeteken. Második helyen Andreas Mikkeésen áll, mögötte fél másodperccel következik a portugál Ricardo Moura.

    A balszerencse Herczig Norbertékat érte utol az ERC ötödik versenyén. Azok után, hogy megnyerték a szabadedzést és ötödikek lettek a shakedownon, nagy reményekkel vártuk ezt a futamot is. Azonban már az első gyorsaságin véget számukra az első versenynap. Hat-hét kilométer után egy derékszögű kanyar előtt megcsúszott az autó a féktávon, és az eleje a partoldalra csúszott. Az ártatlannak tűnő szituáció hamar komolyra fordult, mert a kartervédő felült egy nagy fára, és így nem tudtak visszatolatni. Nézők nem voltak a környéken, így nem volt megoldás. Norbi megerősítette a Racinglinenak, hogy szombaton superrallyval folytatják a versenyt.

    ERC Azores
    foto: Skoda Rally Team Hungaria

    Az itt megszokottól eltérő esős, ködös, csúszós pályákon a többiek is szenvedtek. A második helyezett Mikkelsen a nem működő ablaktörlővel küzdött sokat. Alexey Lukyanuk már az első gyorsaságin defektet kapott, majd a harmadikon megforogtak, és alaposan összetört a C3 eleje. Folyatni tudták, de komoly időveszteséggel. Az utolsó gyorsaságin, ahol kettesével indultak a versenyzők, háromszor is meg kellett állniuk a nagy por miatt. Erre többen is panaszkodtak, aki a bal oldali pályán indult, a por miatt rengeteget veszített. Lukyanukák csak a hetedik helyen állnak.

    A nevesebb versenyzők közül Yoann Bonnato is összetörte az autót, ő ráadásul elég alaposan, és Nil Solans is balesetet szenvedett.

    Az Azores Rally szombaton hét gyorsasági szakasszal fejeződik be.

  • Herczig Norberték az Azori-szigeteken folytatják

    Herczig Norberték az Azori-szigeteken folytatják

    Két szenzációsan sikerült aszfaltos verseny után ismét murvás pályákon folytatja az ERC szezont Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Az 55. Azores Rallyra két teszttel is készült a SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa.

    Az ERC szezon második felét az egyik legszebb helyszínen kezdi a mezőny. Az Atlanti-óceán közepén fekvő szigeteken csodás környezetben, de szűk pályákon versenyeznek a pilóták a vulkanikus eredetű murván. A nehézségeket a kiszámíthatatlan időjárás is fokozza, az eső bármikor eleredhet.

    „Szeretjük ezt a versenyt, mert különleges helyszínen versenyzünk, nemcsak a környezet egyedülálló, hanem a pályák is szépek, élvezetesek. A helyiek is nagyon barátságosak az Azori-szigeteken, így mindig szívesen jövünk vissza. Emellett komoly várakozásaink is vannak a hétvégén. Az év elején a portugáliai világbajnoki futamon szerzett tapasztalatok itt is nagyon hasznosak lesznek, ahogy ez az év első két murvás versenyén is látszott már” – mondta Herczig Norbert.

    Az ERC-ben két aszfaltos futam után utaznak ismét murvás versenyre a résztvevők, így eltelt két olyan hónap, amikor nem autózott murvás pályán a SKODA Rally Team Hungaria párosa. Emiatt egy hazai tesztet is bekerült a programba, szeptember elején Kislődön készült a csapat.

    “Az otthoni teszt nagyon hasznos volt, akklimatizálódtunk, és ki tudtuk próbálni azokat a beállításokat amit a versenyen használni szeretnénk. Azt látni kell, hogy az Azori-szigeteken annyira speciális a talaj, hogy hasonlót nem lehet találni Magyarországon, de ahhoz újra hozzászoktunk, hogy keresztben autózunk ötödik fokozatban. Hasznunkra vált az a pályaismeret, amit eddig szereztünk, pontosan tudtuk, hogy az itthoni teszten mennyiben más a pálya az Azori-szigetekhez képest, és az ottani körülményekhez igazítottuk az autót. Az itinerek is javarészt megvannak az előző évekből. Biztos, hogy javítani kell őket, mert az új ŠKODA Fabia Rally2 evo jóval gyorsabb, mint az elődje, de így is sokat jelent, hogy nem a nulláról indulunk.”

    ERC Herczig
    fotó: SKODA Rally Team Hungária

    A munka nagy részét itthon elvégezte a csapat, a verseny előtti tesztre már a csak a finombeállítások maradtak. A kislődi keményebb talaj után a lazább vulkanikus murván keresték meg a végső beállításokat.

    Kitaláltunk egy új differenciál beállítást, ezt otthon megcsinálták a szerelők, most pedig ki tudtuk próbálni. Pontosan úgy működött ahogy vártuk, így elégedetten szálltam ki az autóból. Az időjárással is szerencsénk volt. A napok óta tartó esők feláztatták a pályát, reggel ezen mentünk, majd napközben elkezdett száradni. Itt mindig ilyen az idő, nem meglepő, ha a sziget egyik oldalán esik a másik felén pedig verőfényes napsütés van, ezért nagyon örültünk, hogy mindkettőből kaptunk ízelítőt. Felkészültünk, várjuk a versenyt” – mondta elégedetten Norbi a keddi teszt után.

    Az Azores Rallyn 13 gyorsasági szakaszon 201,7 kilométer lesz a versenytáv. Az első napra hosszabb szakaszok kerültek, a nap végén a speciálszakasszal, ahol párokban indulnak a versenyzők. A második napon váltják egymást a rövidebb és a hosszabb gyorsaságik, a záró szakasz pedig a vulkán oldalán futó Sete Cidades lesz. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzői a bajnokság ötödik helyén érkeznek az ötödik futamra, ahol az ötös rajtszámot kapták, de nem csak a számmisztika miatt bíznak az újabb jó eredményben.

    “Megérkeztünk az élmezőnyhöz. Murván még nem mindig tudjuk konstansan tartani a lépést, de egyre több olyan gyorsasági szakasz van, ahol ott vagyunk az elejében, ha pedig hátrányban vagyunk az minimális a többiekhez képest. Már most, a bajnokság felénél tisztán látszik, hogy érdemes volt belevágni ebbe a nagyon intenzív programba. Ennek köszönhetően a bajnokságban is jól állunk, így ezen a hétvégén is az a cél, hogy jó időket autózva, újra fontos pontokat szerezzünk.” – fejezte be Herczig Norbert.

    ERC Herczig
    foto: @WORLD