Szerző: Tajthi Andrea

  • Filléres alkatrész fosztotta meg Alonsót a jó eredménytől

    Filléres alkatrész fosztotta meg Alonsót a jó eredménytől

    Amilyen kecsegtetően indult Fernando Alonso számára az Ausztrál Nagydíj hétvégéje, annyira rosszul végződött. Elmondása szerint a pole-ra is esélye volt, vasárnap pedig dobogós helyezésben bízott az Alpine.

    Azonban az időmérő edzés Q3-as szakaszába hidraulikai hiba miatt balesetet szenvedett, és a vasárnapi versenyt sem tudta befejezni.

    A probléma az volt, hogy minden, amivel a csapat megpróbálta kompenzálni a kvalifikációs balszerencsét, végül csak rontott a helyzeten. A tippelt dobogóból kiesés lett, nem csoda hát, hogy a csapat és a spanyol versenyző is nagyon csalódott volt.

    Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke elmondta, hogy a hiba, ami Alonso falba csúszását eredményezte, egy olyan alkatrésznek köszönhető, ami pár száz, rosszabb esetben pár ezer forint értékű lehet.

    „Egy o-gyűrű volt az olajtömítésen” – válaszolta Szafnauer a The Race kérdésére. „Az o-gyűrű elszakadt, az olaj elszivárgott.”

    „Van egy üzembiztos módunk, ami megpróbálta megmenteni a motort, így amikor csökken az olajnyomás, a üzembiztos mód bekapcsol, és ez történik.”

    „Tehát a megoldás egy o-gyűrű csere volt.”

    Nem volt kérdés, hogy remek eredménytől esett el a csapat a filléres alkatrész miatt.

    „Ha oda kvalifikáltunk volna, ahová kvalifikálhattunk volna, akkor Fernando számára teljesen más lett volna a verseny” – mondta Szafnauer.

    „A közepes gumikeveréken indult volna, mint mindenki más körülötte, nem érte volna utol a biztonsági autó, és jó esélye lett volna arra, hogy az első négy sráccal harcoljon.”

    Ehelyett Alonso a kemény keverékeken rajtolt, a 10. helyről, és kezdetben ott is maradt Pierre Gasly AlphaTaurija mögött.

    „Mivel a 10. helyről indult, egy gyors autóval maga alatt, a stratégia az volt, hogy kemény gumikon induljon, tudván, hogy mindenki más közepes gumikon fog menni” – magyarázta Szafnauer.

    „A mezőny szabaddá válik, amikor a boxba mennek, és akkor az autó tempója is megérkezett volna, így harcolhatott volna velük.”

  • Az FIA vizsgálatot indított a karlendítés ügyében, a versenyző elnézést kért

    Az FIA vizsgálatot indított a karlendítés ügyében, a versenyző elnézést kért

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy egy olasz színekben versenyző orosz gokaros a dobogó legfelső után olyan mozdulatot tett, mely sokaknál kicsapta a biztosítékot.

    Azóta kiderült, hogy portugáliai gokartversenyen náci tisztelgésnek tűnő mozdulat bemutatása után az FIA vizsgálatot indított az orosz gokartversenyző, Artyom Szeverjuhin kapcsán. Az FIA közleményben megerősítette, hogy „azonnali vizsgálatot indítottak Severiukhin elfogadhatatlan viselkedése miatt”.

    A 15 éves versenyző jelenleg olasz licenccel versenyez, miután az FIA az ukrajnai orosz inváziót követően megtiltotta az összes orosz és fehérorosz versenyzőnek, hogy nemzeti zászlójuk alatt versenyezzenek.

    A Ward Racing csapat is közleményt adott ki az eset után.

    „A Ward Racing szeretne bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántott vagy elkeserített az eset. A Ward Racing számára régóta prioritás volt és az is marad, hogy egy sokszínűbb, befogadóbb és tiszteletteljesebb versenykörnyezetért dolgozzon”.

    Válaszul az Orosz Automobil Szövetség sajtófőnöke, Maria Melnikova egy videót tett közzé Severiukhinről, amelyben bocsánatot kért tettéért.

    „Miközben a dobogón álltam, egy olyan gesztust tettem, amelyet sokan náci tisztelgésnek érzékelnek. Nem erről volt szó. Soha nem támogattam a nácizmust, és az emberiség elleni egyik legundorítóbb bűntettnek tartom” – mondta az orosz versenyző.

    „Olasz licenc alatt versenyeztem, olasz zászló alatt nyertem a futamot, és a srácok a dobogó alatt megmutatták nekem, hogy Olaszországban ilyen esetekben szokás a mellkasodat ütni, körülbelül ott, ahol a szíved van, ezzel fejezed ki a háládat. Én csak meg akartam tenni ezt a gesztust. Hogy a többi hogyan történt, nem tudom megmagyarázni.”

    „Tudom, hogy bűnös vagyok, tudom, hogy hülye vagyok, és kész vagyok elszenvedni a következményeket. Megértéseteket kérem abban, hogy nem támogattam a nácizmust vagy a fasizmust, nem akartam megsérteni a nézőket, a versenyzőket, a szurkolókat, a csapatot és a közvetítés nézőit. Kérem, bocsássanak meg nekem.”

     

  • Leclerc újabb győzelmet aratott, míg Verstappen ismét nullázott

    Leclerc újabb győzelmet aratott, míg Verstappen ismét nullázott

    2019 óta először rendeztek Ausztrál Nagydíjat, miután a világjárvány miatt 2020-ban és 2021-ben is törölték az eseményt.

    Idén azonban, immáron az új éra keretében, visszatért a mezőny az Albert Parkba.

    Az élről a ferraris Charles Leclerc indulhatott, mellőle pedig idei nagy riválisa, a regnáló bajnok Max Verstappen. Mögöttük Pérez és Norris foglalt helyet, míg a harmadik sort a két Mercedes, Hamilton és Russell foglalták el. A hazai pályán versenyző Ricciardo a 7. helyről várta a rajtot.

    Alex Albon pedig csak a mezőny végéről indulhatott, miután kizárták az időmérő edzésről utólag, mert a leintés után autóját le kellett állítania a pálya szélén és a csapat nem tudott elegendő üzemanyagmintát szolgáltatni az FIA-nak.

    Rajt, és szinte rögtön biztonsági autó

    Az 58 körös verseny rajtja egészen zökkenőmentes volt. Hamilton feljött a harmadik helyre, míg Norris a 6. pozícióba esett vissza.

    A 9. helyről induló Sainz rajtja nem sikerült jól, további pozíciókat veszített, majd a második körben egy előzési kísérlet közben ki is csúszott a kavicságyba és ott ragadt. Véget ért a versenye, a pályára pedig megérkezett a biztonsági autó.

    A 7. körben kapcsolhatott ismét versenytempóra a mezőny. Pérez pedig hamarosan támadni kezdte Hamiltont, a 10. körben pedig meg is előzte a hétszeres világbajnokot. Mindeközben Vettel látogatta meg a kavicságyat, de vissza tudott térni a pályára.

    Kerékcserék 

    Verstappen a 19. körben állt ki kereket cserélni, és a 7. helyre tért vissza. Két körrel később Pérez is így tett, így ideiglenesen Leclerc-Hamilton-Russell sorrend alakult az élen.

    Ricciardo kerékcseréje után Stroll és Albon elé került, és hajszál híján össze is ütköztek, végül azonban előttük tudott maradni. A helyzet azonban segített Strollnak Albon megelőzésében.

    A 23. körben Hamilton is cserélt és Pérez elé, az 5. helyre tért vissza. A mexikói azonban rögtön támadni kezdte őt. Meg is előzte, majd rögtön mindenki lelassított. A lassítás oka az volt, hogy ismét szerephez jutott a safety car, miután Vettel elvesztette az uralmat autója felett, orral levette a falat és kiesett a versenyből.

    Újabb rajt

    A 26. kör végén távozott a biztonsági autó. Ekkor Leclerc, Verstappen, Russell, Alonso, Pérez, Hamilton volt a sorrend, közülük egyedül Alonso nem cserélt még kereket.

    Az indítás után Leclerc lendületet vesztett, amire Verstappen azonnal reagált és támadni kezdte, de a monacói meg tudta tartani a vezető pozíciót.

    A 31. körben Hamiltonnak sikerült megelőznie Alonsót. Mindeközben a 16. helyről rajtoló Magnussen a Haasszal már a 7. helyen haladt és egyre közelebb került Alonsóhoz. Hamarosan azonban Norris megelőzte őt, és hamarosan Ricciardo is így tett.

    A 36. körben Pérez megelőzte Russellt, és bár a brit próbált visszatámadni, nem járt sikerrel.

    Verstappen drámája

    A 39. körben műszaki okokból Verstappen feladni kényszerült a versenyt. Virtuális biztonsági autós fázis (VSC) lépett életbe, miután a Red Bull leparkolt.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1513035417481789441

    A 40. körben folytatódott is a tempózás, a sorrend pedig a következőképpen festett: Leclerc, Pérez, Russell, Hamilton.

    Az újraindítás után Stroll szorította le a pályáról Bottast, szerencsére nem ütköztek össze.

    Az 51. körben a leghátulról induló Albon, kerékcsere nélkül a 7. helyen haladt a kemény keverékű Pirelliken, azonban egy kötelező csere még mindenképp várt rá.

    Itt a vége, fuss el véle!

    Albon az utolsó körben ejtette meg a kötelező kerékcserét, és a 10. hellyel még elcsípett egy pontot a Williamsnek.

    A versenyt végül kényelmes előnnyel Leclerc nyerte, a Red Bull becsületét pedig Pérez mentette meg egy második hellyel. A harmadik helyet pedig Russell szerezte meg, aki a tavalyi, két körös belga „versenytől” eltekintve első alkalommal állhat dobogóra, és abszolút először Mercedes színekben.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari
    2 Sergio Perez Red Bull 20.524
    3 George Russell Mercedes 5.069
    4 Lewis Hamilton Mercedes 2.950
    5 Lando Norris McLaren 24.760
    6 Daniel Ricciardo McLaren 0.434
    7 Esteban Ocon Alpine 7.946
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 6.756
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 7.782
    10 Alex Albon Williams 3.161
    11 Zhou Guanyu Alfa Romeo 2.313
    12 Lance Stroll Aston Martin 6.903
    13 Mick Schumacher Haas 1 kör
    14 Kevin Magnussen Haas 1 kör
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    16 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    17 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    Max Verstappen Red Bull kiesett
    Sebastian Vettel Aston Martin kiesett
    Carlos Sainz Jr. Ferrari kiesett

     

  • Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Mint az ismert, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési sapka kiigazítását követelik, mivel a tomboló infláció komolyan sújtja a csapatokat is.

    „Jelenleg még mindig három csapat van ellene” – árulta el Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke.

    „Támogatnánk, hogy egy kicsit javítsunk rajta, mert a költségek – különösen a logisztika tekintetében – őrületesen megnőttek” – mondta a német Sky-nak. „Már így is messze túl vagyunk a határon.”

    „160 százalékkal többet fizetünk a légi szállításért, mint 2020-ban. Javítani kell a helyzeten” – mondta Beat Zehnder, az Alfa Romeo sportigazgatója

    Különösen az orosz-ukrán háború miatt a légi szállítmányozás folyamatosan ellehetetlenül, így a csapatok szinte kizárólag a hajókra számíthatnak a logisztika terén.

    „Ezek a hajók egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek” – mondta Zehnder.

    „Ma már 28 000 konténerrel rendelkező hajóink vannak, így a be- és kirakodás öt napot vesz igénybe. Ez korábban másfél nap volt.”

    Az Alfa Romeo helyzetét továbbá az is nehezíti, hogy székhelye Svájcban található.
  • Horner nem ellenőrzi versenyzői alsóneműjét, bár lehet, hogy nincs is mit

    Horner nem ellenőrzi versenyzői alsóneműjét, bár lehet, hogy nincs is mit

    A Red Bull főnöke, Christian Horner azzal viccelődött, hogy nem fogja ellenőrizni Max Verstappen és Sergio Perez alsóneműjét.

    A pénteki versenyzői eligazításon az F1 versenyigazgatója, Niels Wittich figyelmeztetett, hogy az FIA meg fogja nézni, mit viselnek a pilóták a volán mögött, az overál alatt. Aggályok merültek fel ugyanis, hogy néhány versenyző nem a megfelelő lángálló alsóneműt viseli.

    Horner nevetve azt is mondta, hogy az ékszerek vagy az alsóneműk elhagyása „elég hasznos” lenne ahhoz is, hogy az autók súlya (a versenyzővel együtt) csökkenjen.

    „Nos, én biztosan nem fogom ellenőrizni a versenyzőink alsóneműit, hogy megfelelnek-e a követelményeknek. Ezt csapatmenedzseri szerepkörnek tekintem, bár megbízhatóan ú forrásból úgy tudom, hogy a versenyzőink alsónemű nélkül versenyeznek, így remélhetőleg ez nem lesz probléma számukra” – viccelt Horner.

    „De a versenyigazgatóval még nem találkoztam. Nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb munkát végzik a meglévő szabályok mellett. De igen, megértem, hogy szórakoztató volt a tegnapi versenyzői eligazítás, de a súlycsökkentés érdekében az, ha ékszereket vagy alsóneműt veszítünk, elég hasznos lehet számunkra.”

  • Az FIA a versenyzők alsóneműjét vizslatja

    Az FIA a versenyzők alsóneműjét vizslatja

    A péntek esti, több mint kétórás versenyzői eligazításon az FIA versenyigazgatója, Niels Wittich elmondta, hogy a jövőben szigorítani fogják, hogy a versenyzők mit viselnek az autóban a versenyoverál alatt.

    Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy néhány versenyző olyan alsóneműt viselt, amely nem felel meg az FIA előírásainak, amelyek azért vannak érvényben, hogy megvédjék őket egy esetleges tűz esetén.

    Az FIA Nemzetközi Sportkódexének L függeléke kimondja, hogy a versenyzőknek kesztyűt, hosszú alsóneműt, fejvédőt, zoknit és az FIA előírásainak megfelelő homologizált cipőt kell viselniük.

    Wittich szigorúbban betartatja a szabálykönyv ilyen elemeit, amióta az év elején átvette az F1 versenyigazgatói posztját. Az Ausztrál Nagydíj előtt a versenyzőket emlékeztette, hogy a biztonsággal és az autókból való kiszabadulással kapcsolatos aggályok miatt nem megengedett az ékszerek viselése az autóban.

    Úgy tudni, hogy a versenyzők körében némi ellenérzést váltott ki az általuk viselt fehérneműk szigorításának terve.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy fogalmazott hogy hallotta, hogy „szórakoztató volt a tegnapi versenyzői eligazítás”.

    Az elsődleges aggodalom azonban az, hogy a versenyruhájuk alatt szintetikus anyagot viselő versenyzőkre ennek milyen hatása lehet egy olyan tűz esetén, mint amilyen Romain Grosjean esetében történt a 2020-as Bahreini Nagydíjon. A franca akkor ki tudott szabadulni a lángoló Haasból, de égési sérüléseket szenvedett a kezén.

    Az FIA szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel fogja biztosítani, hogy a pilóták megfelelő tűzálló alsóneműt viseljenek, de úgy tudni, hogy a következő versenyeken még lesz némi türelmi időszak, amíg nem szabnak ki büntetést.

    A 2018-as Punta del Estében zajló Formula E versenyen Lucas di Grassit 10 000 eurós pénzbüntetéssel sújtották, mert nem megfelelő alsóneműt viselt. Hasonló bírságot szabtak ki  André Lottererre és Jean-Eric Vergne-re is, még ugyanabban az évben.

  • Leclerc szerezte meg az ausztrál pole-t, többen autót törtek

    Leclerc szerezte meg az ausztrál pole-t, többen autót törtek

    Még csak fél 10 múlt itthon, és máris túl vagyunk az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. Noha jó félórával hosszabbra nyúlt, mint azt vártuk.

    A kvalifikációnak egy Norris-féle FP3 siker és kettős Aston Martin törés után vágott neki a mezőny.

    Q1

    A Q1 kezdetén a két Aston Martin javításán még dolgozott a csapat.

    Alig 6 percet kellett csak várni az első kicsúszásig, amit Latifi és a Williams szállított.

    3 perccel a vége előtt elkészült Stroll autója és pályára is hajtott. Nem sokkal később azonban nekiütközött honfitársa, Latifi Williamsének. Piros zászlóval megszakították az időmérő edzést.

    Kb negyedóra elteltével folytatódott a Q1, melyből 2 perc volt hátra. Elkészült időközben Vettel autója is, így egy felvezetőkör után még volt lehetősége egy gyorskörre is.

    Mivel mindenki egyszerre indult el, hogy még mehessen egy mért kört, nagy lett a forgalom a pályán és komoly helyezkedés zajlott.

    Stroll és Latifi kiesése egyértelmű volt a balesetük után, azonban Vettel köre is csak a 18. helyre volt elég. Rajtuk kívül Magnussen és Albon sem jutott tovább. Utóbbi ráadásul a leintés után nem tudott visszamenni a boxba, a csapat műszaki okokból leállíttatta vele az autót a pálya szélén.

    Q2

    Russell volt ezúttal, aki megcsípte a füvet, elhagyta a pályát, majd a szervízúton a megfelelő irányba fordult.

    Nyolc percnél a Red Bullok álltak az élen majd Alonso tűnt fel a harmadik helyen.

    A Nap egyre alacsonyabban járt, miközben Leclerc a második, Sainz pedig a negyedik helyre jött fel.

    Végül Pérez jutott tovább az első helyen, a két Ferrari előtt. Közben Gasly, Bottas, Tsunoda, Zhou és Schumacher alkotta a kiesők táborát.

    A Q2 végén a legtöbb versenyző arra kérte csapatát, hogy minél sötétebb sisakrostélyt/fóliát adjanak neki, mert a lemenőben lévő Nap már nagyon vakított.

    Q3

    Első próbálkozásra a két Red Bull állt az élre, majd Ricciardo befutott a harmadik helyre, Ocon és Hamilton elé.

    Leclerc, Pérez, Verstappen volt az élen a sorrend, mikor alig 7 perccel a leintés előtt Alonso tette falba az Alpine-t, miután meghibásodott az autóban a váltó. Piros zászlóval ismét megszakították az időmérőt.

    Az utolsó két percben az utolsó próbálkozások következtek. Verstappen állt az élre előbb, de végül Leclerc rá tudott tromfolni és megszerezte a pole pozíciót a holnapi versenyre. A második helyen zárt így Verstappen, Pérez és Norris előtt, akit a két Mercedes követ Hamilton-Russell sorrendben.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:17.868
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.154 0.286
    3 Sergio Perez Red Bull 1:18.240 0.372
    4 Lando Norris McLaren 1:18.703 0.835
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.825 0.957
    6 George Russell Mercedes 1:18.933 1.065
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.032 1.164
    8 Esteban Ocon Alpine 1:19.061 1.193
    9 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:19.408 1.540
    10 Fernando Alonso Alpine
    Q2
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.226 1.358
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.410 1.542
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.424 1.556
    14 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.155 2.287
    15 Mick Schumacher Haas 1:20.465 2.597
    Q1
    16 Alex Albon Williams 1:20.135 2.267
    17 Kevin Magnussen Haas 1:20.254 2.386
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.149 3.281
    19 Nicholas Latifi Williams 1:21.372 3.504
    20 Lance Stroll Aston Martin
  • Betiltották a „Verstappen-féle” SC utáni újraindulást

    Betiltották a „Verstappen-féle” SC utáni újraindulást

    A Forma-1-es versenyzőket tájékoztatták, hogy a Safety Car-periódust követő újraindítások előtt nem tolerálják többé a rivális autója mellett haladást.

    A szombaton kiadott közleményben az új versenyigazgató, Niels Wittich egyértelművé tette, hogy bizonyos manőverek az újraindítás előtt tilosak lesznek.

    Emlékeztetett a sportszabályzat 55.14-es cikkelyére, amely kimondja: „A balesetek valószínűségének elkerülése érdekében, mielőtt a biztonsági autó visszatér a boxba, attól a ponttól kezdve, amikor a lámpák kialszanak, a versenyzőknek olyan tempóban kell haladniuk, amely nem jár szabálytalan gyorsítással vagy fékezéssel, és nem tartalmaz olyan manővert, amely veszélyeztetheti a többi versenyzőt, vagy akadályozhatja az újraindítást.”

    Egy ábrát is mellékeltek, amely azt szemlélteti, hogy milyen típusú manőverek nem lesznek megengedettek, és mit tartanak elfogadhatónak. Bár a versenyzőknek nem kell majd ugyanazt a vonalat követniük, mint az előttük haladó autó, a továbbiakban nem mozoghatnak majd jelentősen, a pálya széltében.

    Max Verstappen három egymást követő versenyen alkalmazta azt a taktikát, hogy a Safety Car újraindítása előtt a rivális autó mellé húzódott. Így tett a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon is, amikor a versenyben vezető Lewis Hamiltont próbálta megelőzni közvetlenül a vitatott utolsó körös újraindítás előtt. Verstappen egy szakaszon még meg is előzte Hamiltont egy rövid időre, ami a Mercedes verseny utáni óvásához vezetett, amit végül a stewardok elutasítottak.

    Verstappen az idei szezon mindkét futamán, Bahreinben és Szaúd-Arábiában is a futamot vezető Charles Leclerc mellé húzódott Red Bulljával, amikor az újraindításra készültek.

     

  • Egy DRS-zónát megszüntettek Melbourne-ben

    Egy DRS-zónát megszüntettek Melbourne-ben

    A Forma-1 az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésétől kezdve egy DRS-zónát eltávolított az Albert Park Circuiten, így az összes zóna száma háromra csökkent.

    A versenyhétvége előtt azt erősítették meg, hogy négy DRS-zóna lesz használatban a pálya módosításait követően.

    A régi 9-10-es kanyar sikánját eltávolították, az F1 pedig egy másik DRS-zónát vezetett be az új 8-as és 9-es kanyarok közé, azonban ezt mostanra már törölték is.

    „Biztonsági okokból a DRS-zónákat a verseny hátralévő részében 3-ra csökkentjük” – áll az FIA FP3 előtt kiadott közleményében.

    „A DRS 1-es észlelési zóna a 9-es kanyar elé kerül, a DRS 1-es aktiválási zóna a 10-es kanyar után lesz, a DRS 2. érzékelési pontja változatlan marad, a következő aktiválási zónák számozása pedig át lesz számozva ennek megfelelően.”

  • FP3: Norris az élen, mindkét Aston Martin a falban végezte

    FP3: Norris az élen, mindkét Aston Martin a falban végezte

    Ki korán kel, harmadik szabadedzést lel. Magyar idő szerint hajnali 5-kor kezdődött az Ausztrál Nagydíj harmadik gyakorlása.

    Az első két edzést a Ferrarik nyerték, Sainz és Leclerc is egyet-egyet.

    Szombaton az első gyorskört Norris futotta meg: 1:21.178-as idővel nyitotta meg a napot.

    A 20. perc környékén két látványos hiba is történt. Előbb Hamilton fékezte el magát és csúszott le a kavicságyba, sárga zászlós fázist okozva.

    Majd Vettel alatt úszott meg az autó, de pechesebb volt, mint a hétszeres világbajnok: az Aston Martin a védőfalat is eltalálta, így piros zászlóval megszakították az edzést.

    Az autó eleje és bal oldala összetört, a versenyzőnek azonban nem esett baja. Mellé érve Mick Schumacher meg is állt, hogy meggyőződjön róla, hogy honfitársa rendben van.

    Vettelnek nem ez lesz élete hétvégéje, az bizonyos. Az első két versenyhétvégét koronavírus fertőzés miatt kihagyta, így amúgy is van mit behoznia. Ezen kívül az autó alapvetően sem tűnik egyelőre túl erősnek, ráadásul pénteken meg is hibásodott, majd miután Vettel robogóval tért vissza a paddockba, még pénzbüntetést is kapott.

    A megszakításkor – mialatt eltávolították a pályáról az összetört Aston Martint – Alonso, Sainz, Ricciardo volt a sorrend az élen.

    Az újraindítás után Verstappen forgott meg az utolsó kanyarban, de megúszta törés nélkül.

    Alonso elé Pérez és Sainz is bejött, majd némi meglepetésre – 10 perccel a leintés előtt – Norris állt az élre. Mindeközben Verstappen alulkormányzottságra panaszkodott.

    Az Alpine-nak szerencsésnek bizonyult, hogy rózsaszín autójuk helyett immáron kék színnel versenyeznek, 7 perccel a vége előtt ugyanis Alonsónak sikerült javítani és feljött a második helyre. Nem sokáig volt azonban övé a pozíció, mert Leclerc is javított.

    4 perccel a vége előtt a másik Aston Martin is összetört, Stroll is a falba rakta az autót. A gyakorlás ekkor piros zászlóval véget ért.

    A harmadik szabadedzés győztese Norris lett, Leclerc, Pérez és Alonso előtt.

    Az FP3 végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff.
    Körök száma
    1 Lando Norris McLaren 1:19.117 12
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:19.249 0.132 15
    3 Sergio Perez Red Bull 1:19.265 0.148 17
    4 Fernando Alonso Alpine 1:19.275 0.158 15
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:19.419 0.302 17
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.693 0.576 14
    7 Max Verstappen Red Bull 1:19.809 0.692 16
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.896 0.779 13
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:20.008 0.891 17
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.071 0.954 12
    11 George Russell Mercedes 1:20.096 0.979 16
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.133 1.016 14
    13 Esteban Ocon Alpine 1:20.205 1.088 14
    14 Mick Schumacher Haas 1:20.692 1.575 17
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:20.836 1.719 16
    16 Alex Albon Williams 1:20.958 1.841 16
    17 Kevin Magnussen Haas 1:21.025 1.908 14
    18 Nicholas Latifi Williams 1:21.050 1.933 14
    19 Lance Stroll Aston Martin 1:21.636 2.519 11
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 5