Szerző: Tajthi Andrea

  • Steiner szerint nem kell minden áron helyettesíteni az Orosz Nagydíjat

    Steiner szerint nem kell minden áron helyettesíteni az Orosz Nagydíjat

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner óva intette az F1-et attól, hogy pusztán a versenyzés kedvéért találjon pótlást az Orosz Nagydíj helyére.

    Az Igora Drive-ra való költözés előtti utolsó szocsi futamot az országgal kötött szerződéssel együtt törölték miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.

    Egyelőre nem jelentették be a pótlást, bár az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén egy szingapúri dupla futamot emlegettek.

    A már így is zsúfolt versenynaptárban azonban egy új esemény beiktatása, Oroszország helyettesítésére, további logisztikai terhet jelenthet.

    Ezeket az aggodalmakat felerősítik a globális szállítási problémák, amelyek miatt megnövekedtek a költségek, párosulva a késésekkel, amelyek már idén is hátráltatták a Haast, és a MotoGP argentin fordulójának pénteki futamának törlését is okozták.

    „Szerintem ez attól függ, hogy az új verseny mennyit hoz a költségvetés alsó sorában” – felelte Steiner arra a kérdésre, hogy az F1-nek meg kellene-e fontolnia, hogy pénzt takarítson meg azzal, hogy 22 futamosra csökkenti a versenynaptárat.

    „Ez az F1 kezében van, és az is, hogy ne csak azért menjünk el egy versenyre, hogy elmenjünk egy versenyre. Különösen a magasabb szállítási költségek és az ehhez hasonló dolgok miatt.”

    „Szóval meg kell győződnünk arról, vagy az F1 gondoskodik róla, hogy ha elmegyünk egy helyre, a díj megfelelő legyen; hogy ne veszítsünk pénzt, ha elmegyünk még egy helyre.”

    „Huszonkét futam megfelelő számú verseny, de ha megfelelő hozzájárulással 23-at tudunk szervezni, akkor nekünk az is megfelel.”

  • A Formula E után már az űrbe tart a Venturi

    A Formula E után már az űrbe tart a Venturi

    A Venturit az autósport rajongók elsősorban a Formula E-ből ismerik, Venturi Racing néven, melynek alapítója Gildo Pastor, csapatvezetői Susie Wolff és Jerome d’Ambrosio, jelenlegi versenyzőik pedig Lucas di Grassi és Edoardo Mortara. Most azonban a Földön, az űrben is bemutatkozni készül a Venturi.

    A monacói Venturi Group, amelyet Gildo Pastor vezet, belép az űrszektorba is. A Venturi Lab, az új svájci vállalat olyan mobilitási megoldásokat tervez és gyárt, amelyek képesek a Holdon és a Marson uralkodó szélsőséges környezeti feltételek kezelésére.
    Miután a Venturi 20 évet töltött a nagy teljesítményű elektromos járművek terén végzett innovációval a Földön, most a világűr kihívásaira is alkalmazza tudását és tapasztalatát. Ennek érdekében Gildo Pastor két stratégiai döntést hozott.

    Az első ezek közül az volt, hogy a Venturi Lab-et Dr. Antonio Delfino-val, a Michelin kémiai és fizikai tanszékének korábbi vezetőjével és munkatársával közösen alapította meg. A svájci székhelyű Venturi Lab olyan mobilitási megoldásokat talál ki, tanulmányoz, tervez és gyárt, amelyek képesek kezelni a Holdon és a Marson uralkodó szélsőséges környezeti feltételeket. Ezek a megoldások a barátságtalan környezetekkel kompatibilis meghajtás minden típusát használják majd. A Venturi Lab technológiáinak fejlesztése során szorosan együttműködik a monacói Venturival és a Columbusban (Ohio, USA) található Venturi North Americával, valamint egy 100%-ban amerikai, kaliforniai székhelyű vállalattal, a Venturi Astrolabbel. Ez utóbbi elsődleges célja, hogy egy rovert építsen a NASA és a SpaceX közelgő holdi küldetéseihez.

    (Ez az Artemis-program, amelynek célja, hogy a következő férfi mellett az első nőt is eljuttassa a Holdra, méghozzá 2024-ig – a szerk.)

    És ezzel elérkeztünk Gildo Pastor második stratégiai döntéséhez: a Venturi Astrolabbal való partnerség létrehozásához. E partnerség keretében a Venturi Monaco, a Venturi North America és a Venturi Lab mérnökei olyan akkumulátorokat és anyagokat fejlesztenek, amelyek ellenállnak és működnek rendkívül alacsony hőmérsékleten; napelemeket, deformálható kerekeket, elektromos járművezérlő rendszereket és a bolygójárók emberi tényezőinek integrálását. A Venturi North America kifejezetten az akkumulátorok teszteléséért felelős.

    A NASA-nak is szeretnének szállítani

    Az Atlanti-óceánon túli stratégiai partnereire támaszkodva a Venturi Astrolab reméli, hogy járműveit a NASA számára is szállítani tudja majd. A Venturi Lab a maga részéről, és ezzel párhuzamosan a Thales Alenia Space (Franciaország) és a zürichi (Svájc) Beyond Gravity (korábbi nevén RUAG Space) cégekkel dolgozik együtt. Ezek az együttműködések lehetővé teszik a Venturi Lab számára, hogy új űrtechnológiákat teszteljen, és azokat bemutassa az Európai Űrügynökségnek (ESA). Hosszú távon a Venturi Lab célja olyan technológiák feltalálása is, amelyek segítenek csökkenteni a szárazföldi, tengeri és légköri szennyezést.

    „2001 óta nagy teljesítményű két- és négykerekű – sőt, lánctalpas – járműveket fejlesztünk, amelyek modelltől függően -50°C-on vagy akár 549 km/h sebességgel is képesek működni. Ma szakértelmünket és erőforrásainkat az űrkutatás szolgálatába állítom, egy olyan területre, ahol a kiválóság a norma. Szeretném egyre magasabbra emelni a monacói zászlót” – mondta Gildo Pastor, a Venturi és a Venturi Lab elnöke.

    „A Gildo Pastorral folytatott megbeszéléseink 2018-ban kezdődtek egy többfunkciós elektromos rover Holdra, majd a Marsra küldésének lehetőségéről. Négy évvel később a monacói Venturi csapatokkal és a Los Angeles-i Venturi Astrolab csapataival együtt lelkesen tanulmányozzuk, fejlesztjük és építjük meg azt a rovert, amely képes lesz űrhajósokat szállítani és nagyon egyenetlen terepen működni, ahol a hőmérséklet általában -160°C körül van” – tette hozzá Dr. Antonio Delfino, a Venturi Lab igazgatója és igazgatótanácsi tagja; a Venturi Astrolab tanácsadó testületének tagja.

  • A Forma-1 könnyen a MotoGP helyzetében találhatja magát

    A Forma-1 könnyen a MotoGP helyzetében találhatja magát

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur figyelmeztetett, hogy az F1-nek el kell kerülnie a MotoGP-ben tapasztalt logisztikai problémákat, és óvatosságra intett a versenynaptár meghatározásával kapcsolatban.

    Az Ausztrál Nagydíjra Szaúd-Arábia után és Imola előtt utazott el a Forma-1-es mezőny, múlt héten, ami megnövekedett utazási mennyiséget jelentett a szállítmányok számára.

    Miközben a szállítási költségek emelkedése amúgy is problémás, és több csapat is az F1 költségvetési korlátjának újragondolására szólított fel.

    A Haas ki is hagyta a bahreini tesztelés első napját a szállítmányozási késések miatt, míg a MotoGP-nek hasonló okokból le kellett mondania a teljes pénteki edzésprogramját Argentinában.

    Az melbourne-i F1-es futam elhelyezése a versenynaptárba szintén kritikát váltott ki a logisztikai kihívások kapcsán, mivel Ausztrália egy önálló verseny, olyan értelemben, hogy minden egyéb helyszíntől távol esik.

    „Való igaz, hogy az egyre több és több futammal a naptárban az egyik legfontosabb szempontunk hamarosan a szállítmányozás lesz” – mondta Vasseur.

    „Nem csak nálunk, de szerintem már most is így van ez a MotoGP-ben is vagy néhány más versenyen.”

    „Vigyáznunk kell majd a pályákkal, amelyekre elutazunk, és arra, hogy hogyan szervezzük meg a versenyt, mert egy ponton nehéz lesz minden egyes versenyen időben ott lenni.”

    „De az hogy az első, második vagy harmadik futam-e a bajnokságban, nem vagyok benne biztos, hogy nagy különbséget jelent, mivel az első futam előtt meg tesztelünk.”

    „Még nagyobb kihívást jelent számunkra ha az első futam van Ausztráliában, mert nagyon gyakran nem állunk készen az első futamra.”

  • Leclerc örül, hogy Räikkönen után ő a következő, aki…

    Leclerc örül, hogy Räikkönen után ő a következő, aki…

    Charles Leclerc elismerte, hogy büszke a saját és a Ferrari jelenlegi pozíciójára a világbajnoki tabellán, de hozzátette, hogy nem szabad elragadtatnia magát.

    A monacói jelenleg 34 pontos előnnyel büszkélkedhet legközelebbi riválisa, George Russel előtt, miután a szezon első három futamán kétszer az első, egyszer pedig a második helyen zárt, és mindháromszor megszerezte a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is.

    Az Ausztrál Nagydíj pole pozícióból való megnyerésével ő lett az első Ferrari-pilóta, akinek ez sikerült, Kimi Raikkönen óta. Abban az évben (2007) a finn világbajnok lett.

    „Ezt jó hallani” – idézi Leclerc-t a RacingNews365.com, miután a sajtó képviselői felhívták a figyelmét erre a megállapításra.

    „De még csak a harmadik futamnál tartunk. Egyelőre nem akarok a bajnokságra gondolni, bár hazudnék, ha nem azt mondanám, hogy jó látni, hol állunk a bajnokságban, és hogy miért küzdünk.”

    Ennek ellenére a 24 éves versenyző rengeteg fordulatra számít

    „Csodálatos érzés. Úgy értem, 34 pont, őrület” – mondta.

    „De ismétlem, tényleg megpróbálom ezt kivenni a fejemből, nem akarok változtatni a gondolkodásmódomon.”

    „Úgy gondolom, hogy a csapat és az én gondolkodásmódom jelenleg pontosan ott van, ahol lennie kell, és ott is kell mondanom.”

    „De ez nagyszerű. Úgy értem, különösen egy olyan pályán, mint az ausztrál, ami egy olyan pálya, amivel a múltban mindig is küszködtem, és most sikerült egy nagyon erős hétvégét összehoznom itt.”

    Míg a Ferrari közel hibátlanul teljesített az első fordulók során, addig a Red Bulltl megbízhatósági problémák hátráltatták.

    Max Verstappen most 46 pontos hátrányban van a bajnoki címért folyó versenyben, míg a Red Bull 49 ponttal van lemaradva a Ferraritól a konstruktőri bajnokságban.

    Leclerc azonban még nem bízza el magát

    „A Red Bull nagyon közel van. Sajnos Maxnak vannak problémái, de elég biztos vagyok benne, hogy vissza fognak jönni, és oda teszik magukat.”

    „Magunkra kell koncentrálnunk, meg kell próbálnunk tovább fejlődni, megőrizni azt a megbízhatóságot, amivel rendelkezünk, ami a szezon eleje óta sokat segít nekünk.”

  • Coulthardnak felsejlett Schumacher, ahogy Leclerc-t nézte

    Coulthardnak felsejlett Schumacher, ahogy Leclerc-t nézte

    David Coulthardnak deja vu szerű érzése volt, miután végignézte Charles Leclerc Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítményét, amely Michael Schumacherre emlékeztette őt, a Ferrari fénykorában.

    Leclerc sima győzelmet szerzett a melbourne-i Albert Parkban – miután Verstappen kiesett -, és 12 év óta ő lett az első Ferrari-pilóta, aki a pole-t, a győzelmet, a leggyorsabb kört és a vezetést is megszerezte.

    Az eredménynek köszönhetően Leclerc jelentős előnyre tett szert az egyéni pontversenyben. 

    „Igazából egy kicsit megborzongtam, visszatekintettem arra az időre, amikor Michael dominált a Ferrarival” – mondta Coulthard Channel 4-nak.

    Nevetve hozzátette: „Minden félelmem újra visszatért!”

    „El kell ismernünk, hogy ő egy minőségi versenyző, egy nagyszerű ember” – folytatta.

    „A Ferrari keményen dolgozott, és Mattia Binotto (a Ferrari csapatfőnöke), milyen hűvös jellem volt az elmúlt két év teljesítményhiányának minden nyomása alatt.”

    „Ez (Leclerc vezetése) domináns volt. Ez tényleg lenyűgöző bemutató volt.”

    Mindeközben a Ferrari másik boxábant Carlos Sainz számára ez volt a legrosszabb hétveégéje, mióta tavaly év elején csatlakozott a Ferrarihoz.

    Sainz a kilencedik helyre kvalifikált, ami arra kényszerítette a Ferrarit, hogy más stratégiára váltson, mivel ő használt kemény gumikon indult. Szemben az előtte lévő nyolc versenyzővel, akik mindannyian új közepes gumikon kezdtek.

    Egy újabb műszaki hiba miatt az első kör végére a 14. helyre esett vissza, ami egy kilences kanyarban Mick Schumacher Haasával való ütközést eredményezett. Ez pedig a kavicságyba küldte.

    „Tudja, hogy tényleg rosszul csinálta. Dühösen vezetett, egyik hiba követte a másikat” – mondta Coulthard.

    „Nagy nyomás alatt van, mert azt a fickót kell legyőznie, akinek a győztes autója van.”

  • Häkkinen szerint a Red Bull ezt nem engedheti meg magának

    Häkkinen szerint a Red Bull ezt nem engedheti meg magának

    Mika Häkkinen aggodalmának adott hangot Max Verstappen bajnoki esélyei kapcsán, miután a holland újabb pont nélküli versenyen van túl, technikai hiba miatt.

    Verstappen a szezon második ilyen kiesését könyvelhette el (az eddigi 3 versenyből) az Ausztrál Nagydíjon. Eközben Charles Leclerc simán szerezte meg a győzelmet, és ezzel 34 pontra növelte előnyét a világbajnoki tabella élén a második helyen álló George Russell előtt.

    Häkkinen elismeri, hogy a Ferrari pilótája ideális helyzetben volt, mivel az autó pontosan úgy teljesített, ahogyan azt szerette volna.

    „Annyi mindent lehet ebből a futamból kihozni” – írta a finn az Unibet rovatában.

    „Charles Leclerc teljesen ura volt a helyzetnek, és azt mondta utána, hogy az autó nagyon erős volt, jól használta a gumikat, és igazán egyenletes teljesítményt nyújtott.”

    „Ez az, amire minden élversenyző vágyik: egy olyan autó, ami az elejétől a végéig gyors, és minden mozdulatra reagál.”

    Leclerc egyértelműen jó passzban van, hiszen folyamatosan a tabella élén áll, és Häkkinen elismeri, hogy ugyanez nem mondható el Verstappenről. A finn szerint Red Bull legutóbbi megbízhatósági problémái elfogadhatatlanok, amikor a világbajnoki címért harcolnak.

    „Ami fontos, hogy Charles két győzelmet és egy második helyet szerzett ezen az első három nagydíjon, míg Max Verstappen egy győzelmet és két kiesést ért el” – írta.

    „Ezen a szinten nem engedheted meg magadnak, hogy folyamatosan műszaki hibáid legyenek. Max nem lesz boldog.”

  • Vettel nem elégszik meg a szóval, cselekvésre buzdít

    Vettel nem elégszik meg a szóval, cselekvésre buzdít

    Sebastian Vettel ismét „megdöbbenésének” adott hangot az Ukrajnában zajló konfliktus miatt, és felszólította az F1-et, hogy továbbra is „cselekedjen és segítsen” az érintettek millióinak.

    Oroszország idén február 24-én szállta meg Ukrajnát, és már, több mint 4,6 millió menekült menekült el az országból. Úgy tudni, a háború miatt több, mint 7 millió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni.

    Vettel a szezon előtti tesztek óta az ország zászlajának színeivel díszített sisakkal fejezi ki támogatását Ukrajna felé, amelyen a „No War” felirat is látható.

    Az F1 is támogatásáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a csapatok jelentős adománnyal járultak hozzá az UNICEF sürgősségi adománygyűjtő felhívásához.

    Vettel azonban felszólította az F1-et, hogy tegyen többet, és kifejtette: „Úgy gondolom, hogy sok dolog, amire az emberek megsegítéséhez szükség van, alapvető.”

    „Alapvető dolog, a szálláson kívül, hogy biztosítsuk, hogy kapnak élelmet, takarókat, pelenkát, bármit, ami csak eszünkbe jut. És ahhoz, hogy mindezeket a dolgokat biztosítani tudjuk, pénzre van szükségünk.”

    „Úgyhogy szerintem létre kellene hoznunk valamit, és pénzt kellene gyűjtenünk. Úgy értem, az F1 rengeteg pénzt fordít meg.”

    „Nem tudunk segíteni az embereken azzal, hogy gyorsabban vagy lassabban megyünk a pályán, de azzal segíthetünk, hogy esetleg létrehozunk egy pénzgyűjtési lehetőséget. És szerintem valószínűleg ezt kellene tennünk.”

    „Szóval a támogatás kifejezése mellett a segítségnyújtás vagy a szolidaritás szerintem nem csak azt jelenti, hogy megemlíted, hogy együtt érzel az emberekkel, hanem azt is, hogy cselekszel és segítesz.”

    Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatalának [OHCHR] legfrissebb statisztikái szerint több mint 4300 civil áldozatot követeltek már a harcok, és ez a szám magában foglalja a nőket és a gyermekeket is.

    „Tudod, minden alkalommal, amikor azt gondoljuk, hogy ennél nagyobb megrázkódtatás már nem történhet, akkor még nagyobb megrázkódtatás jön, és ártatlan embereket, nőket és gyerekeket ölnek meg” – tette hozzá Vettel.

    „Ez szörnyű. Szóval mit tehetünk?”

  • A nézők már a boxutcában voltak, mikor Albon kereket cserélt

    A nézők már a boxutcában voltak, mikor Albon kereket cserélt

    A Forma-1 (és a motorsportok általában) rendkívül veszélyes sport. Nem csak a versenyzők számára, hanem az ott dolgozó tudósítók, fotósok, pályabírók, sőt a közönség számára is!

    A versenyzőket védi többek között mindenféle műszaki megoldás az autón/autóban, a ruházatuk, a sisakjuk, a halo; a pálya mentén dolgozóknak pedig szigorú szabályok szerint kell végezniük a munkájukat. A közönséget pedig elsősorban a pálya és a lelátók közti kerítés védi.

    Nem véletlen az sem, hogy a boxutcában csak meghatározott személyek tartózkodhatnak, a csapatok, a pálya személyzet, az FIA és a sajtó részéről. Forma-1-es eseményen a boxutcában rajongók csak nagyon ritkán, leginkább VIP vendégként tűnhetnek fel, kísérettel, olyan időszakban, mikor nincs akció a pályán – de legalábbis mindjárt leintik a versenyt és senki nem fog már a boxba hajtani.

    Na ez utóbbi az, ami másként történt az Ausztrál Nagydíjon.

    Történt ugyanis, hogy a verseny végén, mikor az utolsó előtti körben Alex Albon a boxba hajtott kerékcserére, pár néző már a boxutcában tartózkodott, alig néhány méterre a még versenyben lévő autótól. Ez Albon fedélzeti kamerájának felvételéből derült ki.

    A futam utáni ünneplés részeként az F1 lehetővé teszi, hogy néhány VIP vendég a csapatokkal együtt a dobogó alá álljon, őket pedig közvetlenül a kockás zászló előtt a boxutcába irányítják.

    Normális esetben ez nem jelentene különösebb problémát, mivel a legtöbb versenyző ilyenkor már túl van a kerékcseréken, és a dobogó is általában a boxbejárat közelében található. Az Albert Park elrendezése azonban nem ilyen, Albon pedig éppen akkor hagyta el a boxutcát, amikor a vendégek besétáltak.

    Ugyan a boxutcában sebességkorlátozás van, azért 80 km/h-val is lehet nagy balesetet okozni, nem beszélve az olyan szélsőséges esetekről, mikor nem megy zökkenőmentesen a kerékcsere, és ne adj’ isten elszabadul egy gumiabroncs.

    Szerencsére senkinek sem esett baja, de azért talán várhattak volna még egy kicsit a vendégek bevezénylésével.

    Ráaádásul nem is ez az első eset, hogy ilyen incidens történt az Albert Parkban. 2017-ben a versenyzők a pályán találkoztak össze a rajongókkal, miközben még levezető körön voltak.

  • 8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatáját valószínűleg egy F1-rajongónak sem kell bemutatni – a legfiatalabbaknak sem. Ha mégsem vagy képben, nézd meg a Rush-t (Hajsza a győzelemért) a Netflixen.

    Szóval Lauda és Hunt ikonikus párosa a Forma-1 történelmének. Sajnos ma már egyikük sincs az élők sorában. 1976 világbajnoka, Hunt, 1993-ban hunyt el, a háromszoros bajnok Lauda pedig 2019-ben követte riválisát.

    Hunt és Lauda azonban hamarosan újra összecsap a pályán! A versenyzőlegendák fiai, Freddie Hunt, és Mathias Lauda lépnek pályára, méghozzá egy jótékonysági versenyen, amit egy nyolcéves kisfiú szervezett, hogy pénzt gyűjtsön az ukrajnai menekültek számára.

    A SunSport számolt be arról, hogy a nyolcéves gokartos Jarlath Sayer azzal az ötlettel állt elő, hogy Lewis Hamilton régi pályáján, a hertfordshire-i Rye House-ban rendezzenek egy LeMans-stílusú endurance versenyt. Mostanra pedig Hunt és Lauda is bejelentkezett a június 28-i versenyre.

    A két versenyzőről (Freddie és Mathias) egy új film, a Sons of Speed (A sebesség fiai) is készült, amely nyáron kerül majd a mozikba.

    „Egy csapatban leszek még két fővel a Sons of Speed film stábjából, Mathias pedig remélhetőleg egy másik csapatban, bár ezt még nem erősítette meg” – mondta Hunt.

    „Jó a kapcsolatunk. Először 2009-ben találkoztunk, de csak öt vagy tíz percet beszéltünk, majd 2014-ben versenyeztünk egymás ellen, ekkor kezdődött a Sons of Speed forgatása.”

    „Most már barátok vagyunk, de amikor a pályán vagyunk, természetesen le akarjuk győzni egymást.”

    „Ahogy apa és Niki. Ők is haverok voltak, de a rivalizálásunk nem olyan, mint apáinké, mert nem a világbajnoki címekért küzdünk, de attól még a győzelemért harcolunk.”

    Nem könnyű az apák árnyékában

    A 34 éves Hunt azt mondja, hogy híres apa vezetéknevének való megfelelés „elcseszte” a korai karrierjét, mivel „túl nagy nyomást” helyezett magára a siker érdekében.

    Jelenleg a European Le Mans Series bajnokságban versenyez, és az Amazon Car & Country című sorozatának társ-műsorvezetője is.

    A gokartverseny a 2022-es Brit Nagydíjat előzi majd meg, amelyen összesen 26 csapat versenyez majd három órán keresztül.

    Oliver Norris, Lando Norris testvére, a Cool Performance nevű cégétől egy versenyszimulátort állít majd fel, amelyen az F1-es sztár beállít majd egy referencia köridőt, amelyet mások megpróbálhatnak majd megdönteni.

    Lewis Hamilton csapata, a Mercedes pedig díjakat biztosít az eseményre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    RyeHouseKarting (@ryehousekarting) által megosztott bejegyzés

  • Hiába kért bocsánatot, elvesztette engedélyét a „karlendítős” orosz

    Hiába kért bocsánatot, elvesztette engedélyét a „karlendítős” orosz

    Az orosz Artyom Szeverjuhintól elvették a versenyengedélyét, miután állítólag „náci gesztust” tett a Gokart Eb dobogóján.

    Az olasz színekben induló orosztól az Olasz Autóklub (ACI) elvette a versenyengedélyét, a karlendítéses eset után. Az ACI állítása szerint a 15 éves orosz további szankciókra is számíthat.

    Szeverjuhin a hétvégi Gokart Eb-n aratott győzelmét követően a dobogón mutatta be a mozdulatot. Miután botrány lett belőle, a tinédzser bocsánatot kért, és tagadta, hogy ez „náci” gezstus lett volna.

    Az ACI azonban keményen fellépett a versenyzővel szemben. Hosszú közleményükben azt írják, hogy a még mindig tartó vizsgálat ellenére Szeverjuhin licencének visszavonásáról döntöttek.

    A testület azt is mérlegeli, hogy milyen további szankciókkal sújthatják a versenyzőt.

    „Miközben az Olasz Autóklub Sporttanácsának rendkívüli ülése – amelyet azért hívtak össze, hogy sürgős intézkedéseket hozzon Artyom Szeverjuhin orosz gokartversenyzőnek a portugáliai Portimaóban rendezett junior gokart Európa-bajnokság dobogóján történt, értékelhetetlen és elfogadhatatlan gesztusa után – még tart, kiderült, hogy maga a testület úgy döntött, hogy azonnal visszavonja Szeverjuhin sport licencét, és egyúttal a Sportbírósági Testület elé utalta, hogy az értékelje a hatáskörébe tartozó további szankciók meghatározását.” – áll az ACI közleményében.

    „Kikerülhetetlen intézkedések, mivel Szeverjukhin meggondolatlan gesztusával nemcsak a minden sportot mindig is inspiráló egyetemes értékek, hanem az emberiesség, a méltóság és a polgári együttélés iránti tisztelet hiányát is bizonyította.”

    „Szeverjukhin megszerezte az olasz licencet, ahogy azt az FIA szabályzata előírja, amely minden nemzetiségű fiatal versenyzőnek a legszélesebb mozgásteret hagyja a nemzetközi szövetségek között, hogy lehetővé tegye számukra, hogy szakmailag fejlődjenek azokban az országokban – mint például Olaszország -, amelyek nagy hagyományokkal rendelkeznek a motorsportban való képzés és a versenyzők professzionalizmusba való bevezetése terén.”

    „Hazánk, különösen a gokartozás gyakorlása tekintetében mindig is a legfontosabb volt a világon, amit az is bizonyít, hogy csak 2021-ben 355 külföldi, különböző nemzetiségű versenyző szerzett olasz sportlicencet erre a szakágra.”