Szerző: Tajthi Andrea

  • Azért távozik az Aston vezérigazgatója, mert összekülönbözött Strollal?

    Azért távozik az Aston vezérigazgatója, mert összekülönbözött Strollal?

    Az Aston Martin megerősítette, hogy Tobias Moers vezérigazgató távozik a cégtől, helyét pedig Amedeo Felisa – aki korábban a Ferrari vezérigazgatója volt, jelenleg pedig az Aston Martin vezetője – veszi át 2022. június 1-től.

    „Amedeo a vállalat folyamatos stratégiai célkitűzéseinek, pénzügyi céljainak és az elektrifikáció felé vezető útitervének megvalósítására fog összpontosítani. E célok elérése érdekében Amedeo egy új szervezeti struktúrát fog bevezetni és irányítani, amelynek középpontjában a műszaki csapat kibővítése áll, a belső tehetségek előléptetésével, valamint a következő hetekben azonosított és bejelentésre kerülő stratégiai külső alkalmazottak hozzáadott szakértelmével együtt” – áll az Aston Martin közleményében.

    Felisa kinevezésével párhuzamosan Roberto Fedeli – aki korábban a Ferrarinál és a BMW-nél dolgozott, és „a Ferrari LaFerrari megalkotójának tekinthető” – műszaki vezérigazgató lesz, hogy „a következő generációs sportautókat szállítsa, és mutassa az utat a elektromos irány felé”.

    „Először is szeretném kifejezni köszönetemet és elismerésemet mindazért, amit Tobias elért” – mondta Lawrence Stroll, az Aston Martin Lagonda ügyvezető elnöke egy nyilatkozatban. „A vállalat számára kritikus időszakban csatlakozott az Aston Martinhoz, és jelentős fegyelmet hozott a vállalat működésébe. Ezeknek az intézkedéseknek az előnye egyértelműen megmutatkozik a vállalat javuló működési teljesítményében és a nagyszerű új termékbevezetéseinkben.”

    „Szükség van arra, hogy az üzletág a növekedés új szakaszába lépjen, új vezetői csapattal és struktúrával, hogy biztosítsuk céljaink elérését. Új szervezeti keretünk támogatni fogja a vállalatot abban, hogy, elősegítse a nagyobb együttműködést, különösen stratégiai partnereinkkel, köztük a Mercedes-Benz AG-val, és tovább gyorsítsa a technológiaátadási programokat az Aston Martin Aramco Cognizant Formula One csapattal.”

    „Rendkívül örülök, hogy Amedeo beleegyezett a vezérigazgatói szerepkör betöltésébe. Mind az Aston Martin üzleti tevékenységét, mind a tágabb értelemben vett autóipart széleskörűen ismeri, kiváló hozzáértéssel és korábbi tapasztalatokkal rendelkezik egy jelentős, ultraluxus autógyártó vezetésében.”

    Felisa hozzátette: „Nagyon izgalmas számomra, hogy átvehetem ezt a szerepet az Aston Martinnál, miközben a vállalat növekedésének következő szakaszába lépünk. Nagyon bízom Lawrence víziójában, és hálás vagyok neki és az igazgatótanácsnak a vezetésembe vetett bizalmukért.”

    Moers és Stroll nem értettek egyet?

    A vállalathoz közeli forrásokra hivatkozva az Autocar azt állítja, hogy a Mercedes-AMG korábbi vezetője (Moers) összeütközésbe került Lawrence Stroll ügyvezető elnökkel a vállalat irányvonalát illetően. Állítólag nem értettek egyet abban, hogy az Aston Martin hogyan igazodjon a résztulajdonos és technológiai szolgáltató Mercedes-Benzhez.

    Míg Moers a német autóóriással való kapcsolatokat akarta erősíteni, Stroll állítólag az ex-Ferrari tehetségeket szemelte ki az olaszországi autófejlesztéshez.

    A Ferrari korábbi műszaki igazgatója, Roberto Fedeli júliusban veszi át a vezérigazgatói posztot, miután befejezte a kínai Silk-FAW autógyártónál vállalt kötelezettségeit.

    Arra a kérdésre, hogy Tobias Moers még mindig az Aston Martin vezérigazgatója-e, a márka szóvivője a Drive-nak így nyilatkozott: „Nem kommentálhatjuk a spekulációkat”.

    Moer 2020-ban lett a brit prémiummárka vezérigazgatója, miután több projekt is balul sült el és távozott a korábbi vezető, Andy Palmer.

    Kétéves hivatali ideje alatt ő felügyelte az Aston Martin DBX SUV és a Valkyrie hiperautó, valamint a Mercedes-AMG által hajtott Valhalla szuperautó újratervezését.

    Moers vezetése alatt az Aston Martin is a motorsport csúcsára ért egy Forma-1-es licencszerződés révén – bár ezt Lawrence Stroll és a korábbi Racing Point (az előtt pedig Force India) csapat tulajdonosa tette lehetővé.

  • Kellően ellenőrizni tudja az FIA a költségvetési korlát betartását?

    Kellően ellenőrizni tudja az FIA a költségvetési korlát betartását?

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto aggódik amiatt, hogy az FIA talán nem értékeli megfelelően a költségvetési sapka ellenőrzésével kapcsolatos feladat nagyságát.

    A csapatok megkérdőjelezik a felső határ mértékét, és különböző kísérleteket tesznek annak megemelésére, miközben – a bajnoki küzdelemhez szükséges fejlesztéseket leszámítva – a csapatok számára küzdelmes kitalálni, hogy a rendelkezésre álló pénzeket hogyan kellene megfelelően elkölteni, és gond a súlyprobléma kiküszöbölése is.

    A Ferrari főnöke, Mattia Binotto kitart amellett, hogy bízik az FIA-ban, de aggódik amiatt, hogy az irányító testület talán nincs tisztában azzal, hogy milyen hatalmas feladat előtt állnak a költségvetési korlát felügyelete kapcsán.

    „Teljes mértékben bízom az FIA-ban” – mondta. „De kétségtelen, hogy ez egy vadonatúj szabály, és mint minden szabály, mindig versenyelőnyt jelent, ha az ember megpróbálja megfelelően olvasni őket.”

    „Ez nem azt jelenti, hogy vannak szürke zónák, hanem azt, ahogy a csapatok maguk olvashatják vagy értelmezhetik a szabályokat.”

    „Szóval szerintem nagy erőfeszítésre van szükség az FIA részéről, hogy megpróbáljanak rendet tenni. Úgy gondolom, hogy ennek érdekében meg kell erősíteniük a belső személyzetet és azoknak az embereknek a számát, akik valahogyan auditálnak és rendőrködnek, mert ez egy kulcsfontosságú elem.”

    „Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint a technikai, és mint a sportszabályzat, mert tulajdonképpen ez egy megfelelő szabályozás, és talán ma már a pénzügyi igazgatók ugyanolyan fontosak, mint a technikai igazgatók.”

    „Végső soron fontos, hogy az FIA tényleg a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegye annak érdekében, hogy megpróbálja megérteni a különböző cégek és csapatok különböző eszközeit, hogy mire költik a pénzt, hogyan indokolják a költéseket. És azt hiszem, ebből a szempontból ez egy hatalmas és nehéz feladat.”

    „De bízunk bennük. Egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogják szervezni magukat, hogy ezt megtegyék. De úgy gondolom, hogy további erőfeszítésekre van szükség.”

    Mindig vannak szürke zónák

    „Mindig vannak szürke zónák” – ismeri el Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „De úgy gondolom, hogy az FIA rengeteg erőfeszítést tesz és jó munkát végez azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből.’

    „Mindig vannak szürke zónák, de általában a szürke területeket megbeszélik a pénzügyi emberekkel.”

    „Senki sem próbálja senki szemére vetni a dolgot” – tette hozzá. „Tudjuk, ez egy ilyen dolog, ha találsz szürke területet, kihasználod, de szerintem nincs sok kiskapu, amit kihasználhatsz anélkül, hogy nagy büntetésekkel végződne.”

    „Hatalmas az a munka, amit az FIA-val együtt végzünk, minden egyes csapat az FIA-val együtt dolgozik a költségplafonon, ennek ellenőrzésén” – tette hozzá Jost Capito a Williams részéről. „És azt hiszem, rengeteg megbeszélést folytatunk a csapatok pénzügyi embereivel az FIA-val arról, hogyan lehetne még javítani ezen.”

    „Úgy gondolom, hogy a csapatok pénzügyi igazgatói között jó az együttműködés a továbbfejlesztés érdekében. De az FIA-val is rengeteg munka van, és ezt… elég jól felügyelik.”

    „Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ésszerű dolog” – tette hozzá Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. „De ez olyan, mint a sport- és technikai szabályokkal, tudod, alaposan elolvasod őket, és észreveszed azokat a területeket, ahol még többet lehet felfedezni, ha szürkének nevezed őket, ha nem. Tehát, ha túlléped a határt azt ugyanúgy megmondják, mint a technikai és a sport szabályzatok esetében is.”

  • Ricciardo a Deadpool és az Adam-projekt sztárjával „csatázik”

    Ricciardo a Deadpool és az Adam-projekt sztárjával „csatázik”

    Daniel Ricciardo a versenypályán rendszeresen megküzd másokkal. Most azonban kiderült, hogy pályán kívül a hollywoodi színész, Ryan Reynoldsszal van „harcban”.

    Ricciardo fertőző humorával és pozitivitásával kiérdemelte az Optusnál ( ausztrál távközlési vállalat) az „optimizmus vezetője” szerepet. Kihasználja az influencer státuszát, rendszeresen posztol a LinkedIn közösségi médiaplatformra is.

    A LinkedInnek adott interjújában Ricciardo elmondta, hogy a hollywoodi sztár Reynolds-szal vívott csatát, hogy ki tudja a legtöbb követőt megszerezni a platformon.

    A McLaren versenyzőjének cikkünk írásakor 160 ezer, míg Reynoldsnak több mint 333 ezer  követője van a LinkedIn-oldalán.

    „Ez minden bizonnyal egy olyan terület, ahol jót versenyezhetünk a külsőségek terén” – nevetett Ricciardo.

    „Globálisan az ő elérése még mindig egy kicsit nagyobb, szóval ez egy ambiciózus cél.”

    Reynolds 2021-ben rövid ideig az F1-gyel is kacérkodott. A Brit Nagydíjat promótálta a Channel 4 tévécsatornán.

  • A Pirelli még nem tudja, hogy marad-e az F1-ben 2024 után

    A Pirelli még nem tudja, hogy marad-e az F1-ben 2024 után

    A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola nem biztos abban, hogy a gumigyártónak 2024 után is lesz jövője az F1-ben.

    Az olasz gumigyártó 2011-ben érkezett az F1-be a Bridgestone helyére, és azt a feladatot kapta, hogy gyorsan kopó gumit szállítson, hogy több boxkiállás legyen, és jobban megkavarodjon a mezőny.

    Az első három szezonban bekövetkezett gumi okozta balesetek a gumiszerkezet átalakításához vezettek, és idővel a keverékek tartóssága javult, annak ellenére is, hogy a túlmelegedési problémák továbbra is beleszóltak a stratégiákba.

    A Pirelli felügyelte a 18 colos abroncsokra való átállást az idei szezonra, és igyekezett olyan keverékeket bevezetni, amelyek kevésbé hajlamosak a túlmelegedésre, amikor egyik autó követi a másikat.

    A világjárvány miatt a potenciális új gumigyártók számára kiírt pályázatot késleltették.

    A Pirelli maradása jelenleg 2024-ig biztos, Isola pedig hangsúlyozta, hogy a folytatásra vonatkozó döntés nem az ő hatáskörébe tartozik.

    „Nyilvánvalóan a döntés nem a mi kezünkben van, de általánosságban véve elégedettek vagyunk a Forma-1-ben szerzett tapasztalatainkkal, és szeretnénk folytatni” – mondta.

    „Volt egy hosszabbításunk 2024-re, de tudjátok, hogy ez a szerződés pályázati eljárás tárgyát képezi, és az FIA-n múlik, hogy a Forma-1-gyel együtt hogyan kezelik a helyzetet.”

    Az F1-ben a tendereljárás lehetővé teszi a gumigyártók számára, hogy lényegében egymásra licitáljanak a lehetőségért.

    Egyszerre csak egy gumigyártó

    Legutóbb két gumigyártó cég akkor állt szemben egymással, amikor a Bridgestone és a Michelin az F1-es „gumiháborút” vívta, míg nem a francia gyártó 2006-ban kiszállt a Forma-1-ből.

    „Általában nem az év végén, hanem a következő év közepén adják ki a tendert, mert ez ugyanaz a folyamat, mint a múltban volt” – folytatta Isola.

    „Ez azt jelenti, hogy a döntés a jövő év végére szól, hogy a pályázat nyertesének egy évnyi ideje legyen felkészülni a szezonra.”

    „Reméljük, hogy megbeszélhetjük a jövőt a Forma-1-gyel. Sok minden történik, és erről még részletesebben kell tárgyalnunk.”

    „De ez egy pályázat, így végső soron az ajánlaton, a jellemzőkön és a pályázatban szereplő elemeken múlik a dolog.”

  • Egykori grid girl vádolja zaklatással az egykori Jordan csapat emberét

    Egykori grid girl vádolja zaklatással az egykori Jordan csapat emberét

    Évtizedeken át megszokott volt, hogy grid girlök (rajtrácslányok), és hostessek színesítik a Forma-1-es paddockot.

    Voltak akik csak pénzkereseti lehetőségként tekintettek erre a munkára, mások azért vállalták, mert így a versenyzők közelébe kerülhettek.

    Pár éve azonban a grid girlök eltűntek a Forma-1-ből, és lassan szinte minden autósport bajnokságból. Ma már nem nézi jó szemmel a világ a nők ilyesfajta „tárgyiasítását”. Noha valószínűleg mindegyikük maga választotta ezt a munkát. A „betiltásuk” után több korábbi rajtrácslány is nemtetszését fejezte, mondván mindenki el tudja maga dönteni, hogy vállalja-e, hogy gyakran alig takaró ruhában pózol-e az autók is sztárok között, vagy sem.

    Nem mindenki „sírja” azonban vissza a gird girl időszakot.

    A most 51 éves Melinda Messenger, angol televíziós műsorvezető súlyos vádakat fogalmazott meg a Sun című lapban Eddie Jordan egykori Forma-1-es csapatának egykori alkalmazottjával szemben. Versenyhétvégén történt szexuális zaklatásról számolt be.

    Messenger a 90-es évek végén a Forma-1-ben volt grid girl, most pedig a bulvárlapnak mesélt az akkori negatív élményéről, amely elmondása szerint a mai napig kísérti.

    „Akkoriban a csapatban volt egy masszőr a versenyzők számára. Masszázst is ajánlott a lányoknak. Naivitásomban azt mondtam: ‘Ó, egy masszázs nagyon jó lenne’” – mesélte.

    „De aztán közben azt gondoltam: ‘Nem, ez teljesen helytelen’. Szerencsére az utolsó pillanatban ki tudtam hátrálni a helyzetből. Nem jelentettem őt. Ezt magam mögött hagytam.”

    A ma már televíziós műsorvezető, aki sokáig modellként dolgozott, azt mondja: „Sokféle tapasztalatot szereztem az életem során, volt jó és kevésbé jó is. Akkoriban nem tudtam megfelelően megvédeni magam, nehéz volt határokat szabni, nemet mondani. Nem tudtam, hogyan maradjak ki olyan helyzetekből, amelyeknek esetleg nem lehet jó vége. Mostanra azonban már tudom, hogyan vigyázzak magamra.”

    A cikkből nem derül ki, hogy pontosan mikor történt az eset, a 90-es évek végén. Jordan csapata 1991 és 2005 között szerepelt az F1-ben.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Ezért engedik el a versenyzők a kormányt ütközés előtt

    Ezért engedik el a versenyzők a kormányt ütközés előtt

    Amikor egy F1-es versenyautó falnak ütközik, erőhatások érik a benne ülő versenyzőt. Ezért a legjobb ilyenkor, ha versenyzők a kezüket leveszik a kormányról. Ellenkező esetben sérülések érhetik felső végtagjaikat.

    Ezt bizonyítja a Formula E versenyző, Andre Lotterer monacói esete is.

    Lotterer, a háromszoros Le Mans-győztes, aki egy F1-es futamot is teljesített korábban. Monacói Formula E versenyének kiesés lett a vége, egy Oliver Rowlanddel való ütközés következtében.

    A Porsche versenyzője az eset után feldagadt kézzel jelent meg a sajtó előtt. Az ok a kormányba való kapaszkodása volt, mikor az autó falnak ütközött. A német mentségére szól, hogy a helyzet gyorsan történt, és nem volt ideje reagálni.

    „A kormány kimozdult, amikor a falnak ütköztem, és beütöttem a kezem a pilótafülke szélébe” – magyarázta Lotterer.

    Jobban bánta azonban, hogy nem szerzett pontot sem ő, sem csapattársa, Pascal Wehrlein, aki műszaki okokból esett ki.  A győztes a mercedeses Stoffel Vandoorne lett.

  • A McLaren kivizsgálja a Hamiltont gyalázó alkalmazottjuk ügyét

    A McLaren kivizsgálja a Hamiltont gyalázó alkalmazottjuk ügyét

    A McLaren ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja az egyik alkalmazott által állítólag közzétett korábbi közösségi média-bejegyzéseket, melyekben trágár szavakkal illette Lewis Hamiltont.

    Az online profil egy sor gyalázkodó bejegyzést tett közzé a hétszeres Forma-1-es világbajnokról, az időközben törölt privát Twitter- és Facebook-fiókjairól.

    Az egyik eset 2020 decemberében történt, amikor Hamilton Covid tesztje pozitív lett az Abu Dhabi Nagydíj előtt, és 10 napos karantént kellett letöltenie, mielőtt visszatért volna a versenyzéshez.

    „Micsoda egy ki*****tt k**** ő, de igazán! Nem bírta elviselni, hogy valaki jól csinálja!”

    Ez azután történt, hogy Hamiltont akkor a mostani csapattársa, George Russell helyettesítette. Sakhirban Russell a verseny nagy részében vezetett, mielőtt a Mercedes elrontotta a boxkiállását, így végül csak a kilencedik helyen ért célba.

    A McLaren Forma-1-es csapata ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja egy az esetet, aki állítólag sértő közösségi média megjegyzéseket tett közzé Lewis Hamiltonról.

    A sértő bejegyzések napvilágra kerülése után a McLaren a Twitteren közzétett válaszában a kommenteket „az értékeinkkel és a kultúránkkal teljesen ellentétesnek” minősítette, és ígéretet tett a kivizsgálásra.

    Amikor Hamiltont lovaggá ütötték, azt írta az illető: „Oh b*** m**! Azért, mert a leggyorsabb autóval rendelkeztem a rajtrácson. Micsoda k*****.”

    „Rendkívül komolyan vesszük az ügyet, és kiemelt fontosságúnak tartjuk a kivizsgálását” – közölte a McLaren.

    Azóta az alkalmazott összes privát közösségi média fiókját felfüggesztették vagy törölték szombattól.

  • Hamilton figyelmeztet: Az F1 ne veszítse el a „koronaékszerét”

    Hamilton figyelmeztet: Az F1 ne veszítse el a „koronaékszerét”

    Lewis Hamilton figyelmeztette az F1-et, hogy ne veszítse el a „koronaékszert”, vagyis Monacót a versenynaptárból.

    A 2023-as Las Vegas-i Nagydíj bejelentése azonnal aggodalmat keltett a hagyományos európai futamok jövőjével kapcsolatban. Franciaországot és Monacót emelték ki, mivel ezek idei versenyei az utolsók a jelenlegi szerződésük szerint.

    Az Automobile Club de Monaco később azzal oszlatta el a versenyével kapcsolatos aggodalmakat, hogy elárulta, tárgyalásokat folytat az F1-gyel kötött megállapodásának meghosszabbításáról.

    Amikor azonban arról kérdezték, hogy az F1 elveszítheti-e a hercegség versenyét, a hétszeres bajnok Hamilton így felelt: „Ez sportágunk egyik koronaékszere. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne elveszíteni.”

    „Vannak jó részei… Azt hiszem, az a nehéz dolog, hogy maga a versenyzés (Monacóban) nem annyira látványos.”

    Azonban hozzátette: „Mindenki, aki elmegy oda, élvezi. Ez egy kiváló helyszín.”

    „A pálya kiialakítása nem könnyű, mert ez a világ második legkisebb országa, így nincs sok helyünk ott” – utalt arra, hogy Monacóban a nyomvonal módosítására se nagyon van lehetőség.

    „Sokan közülünk Monacóban élnek. De éppen az az ikonikus státusza, a történelme, ami annyira vonzó a versenyzőknek, de azoknak is, akik nézik.”

    Ricciardo is megtartaná Monacót

    Daniel Ricciardo 2018-ban megnyerte a Monacói Nagydíjat a Red Bull színeiben, miután egy két évvel korábban „elveszített” egy győzelmet a városállamban.

    „Monaco különleges” – vélekedik az ausztrál.

    „Az a helyzet, hogy szeretem a bővülést is, néhány új pályával, új várossal, ahová megyünk.”

    „Mindent támogatok, mert ez új élményeket is jelent, és egy másik közönség bevonását is, ami szórakoztató, és a sportágat is tovább fejleszti.”

    „Ahogy Lewis már korábban is említette, a sportágat a világ nagyobb részével osztjuk így meg, és végső soron a szenvedélyünkben is több emberrel osztozunk.”

    „Ott vannak az olyan alapvető F1-es helyszínek és pályák, mint Monaco. Az egy különleges hétvége.”

    Elismerve, hogy maga a verseny azonban itt nem a legizgalmasabb, hozzátette: „Ez az egyik legtrükkösebb pálya, amelyen előzni lehet.”

    „Nem vagyok benne biztos, hogy vasárnap a legjobb látványt nyújtja, de a hétvége élménye, és minden, ami Monacót jelenti, különleges és egyedülálló.”

    „Győzelem ide vagy oda, F1-es versenyzőként odamenni, és megtapasztalni mindazokat az érzelmeket, amelyek a monacói versenyzéssel járnak, egyedülálló.”

    „Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ez megadatott, és hogy ezt megtapasztalhattam a pályafutásom során. Azt hiszem, azt kívánom, hogy a következő generáció is átélje ezt, mert ez különleges.”

  • A Miami pálya területén jachtok is lesznek, pedig nem is a parton van…

    A Miami pálya területén jachtok is lesznek, pedig nem is a parton van…

    A Forma-1 ékkövéként szokás emlegetni Monacót. Annak ellenére is, hogy a helyszín nem feltétlenül szokta a legizgalmasabb versenyeket produkálni. A helyszín azonban páratlan, hiszen a városállam a francia Riviérán található, luxus környezetben, csodás panorámával, jachtokkal, luxusmárkák butikjaival.

    Hasonló luxust kínál keleten az Abu Dhabi Nagydíj helyszíne, a Yas Marina Circuit is.

    Idén új helyszín lesz a Forma-1-es naptárban Miami, ahová jövő héten utazik a mezőny. Mit vár az ember a Miami Nagydíj helyszínétől? Leginkább pálmafákat, színeket és tengerpartot, azt, hogy némileg eltér a többi helyszíntől. Ehhez képest ezen a versenypályán is jachtkikötőt látunk, holott a pálya nem is a parton található.

    A Front Office Sports által a Twitteren közzétett, eredetileg a Miami Nagydíj weboldalán található fotón látható egy renderelt kép arról, hogy lesznek majd a jachtok. Bár Miami az Atlanti-óceán partja mentén húzódik, maga a pálya nem a partvonal mentén található. A tervezők azonban megtalálták a módját, hogy bevonják a város jachtéletét, egy exkluzív klub és egy hozzá tartozó dokkoló létrehozásával. Látszólag azonban ezekhez a jachtokhoz csak a pályáról lehet odajutni. Ugyanakkor nem világos, hogyan lehetne onnan ki- vagy behajózni. Olyannyira sehogy, hogy még a víz sem valódi ott, csupán „díszletről” van szó.

    A twitteren bőven kapott is kommentet a dolog. Van, aki nevetségesnek tartja és hozzáteszik, hogy ilyen „csak Amerikában” fordulhat elő, mások szerint pedig csak Monacót és Abu Dhabit akarták utánozni.

    A jalopnik.com azonban több érdekességre is felhívta a figyelmet. Információik szerint van egy tucatnyi oldal, ahol a 2022-es Miami Nagydíj májusi versenyére kínálnak jachtokat, holott túl sok hajó nem fér el azon a kis tavon. Továbbá volt egy kizárólag az F1 Experiences által kínált csomag is, ami már elfogyott. A csomag tartalmazott tribünjegyet is, ami azonban nem tűnik túl indokoltnak, ha az ember egyébként egy jachtról figyeli a versenyt…

  • Ratzenberger édesapja is Imolában volt múlt hétvégén

    Ratzenberger édesapja is Imolában volt múlt hétvégén

    Imola történetét több drámai esemény is beárnyékolja a Forma-1 tekintetében, mégis hajlamosak vagyunk a helyszínt azonosítani Ayrton Sennával és az ő 1994-es halálával.

    Pedig ugyanazon a hétvégén ugyanazon a pályán vesztette életét az osztrák Roland Ratzenberger, akiről méltatlanul kevés szó esik Imola kapcsán – legalábbis Sennához képest.

    Hogy fia emlékét életben tartsa, Rudolf Ratzenberger az elmúlt hétvégén, mikor a Forma-1-es mezőny ismét Imolában versenyzett, kilátogatott a versenypályára. Rudolf a Simtek csapat kabátját viselte, és nála volt fia egykori sisakja is.

    Miután Ratzenberger az imolai időmérőn baleset következtében elhunyt, Senna azt tervezte, hogy ha megnyeri a versenyt, Roland előtt tiszteleg majd. A brazil állítólag megkérte ügynökét, hogy szerezzen neki egy osztrák zászlót, amellyel a verseny végeztével felvonulhat.

    Úgy tudni, a zászló Senna autójánal pilótafülkéjében volt, és a pályabírók találták meg a Senna halálos kimenetelű balesete után.

    A San Marinó-i Nagydíj mindössze a harmadik hétvégéje volt a Forma-1-ben Ratzenbergernek, aki évek óta minden pénzét arra tette félre, hogy versenyzői ülést szerezhessen.