Szerző: Tajthi Andrea

  • Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Több F1-es versenyző is megszólalt az ékszerek viselésével kapcsolatos folyamatos vitáról.

    Az FIA szigorítást vezetett be, mi szerint a versenyzők nem viselhetnek semmilyen ékszert az autóban, biztonsági okokból. Ez leginkább Lewis Hamiltonnak nem tetszett, aki megannyi ékszert szokott viselni.

    A hétszeres világbajnok szerint ez visszalépés. Azt is felvetette, hogy a Mercedes akár arra is kényszerülhet, hogy tartalékversenyzőt alkalmazzon helyette, ha a Forma-1 megtiltja neki, hogy ékszerekkel versenyezzen.

    Pénteken egy ellenőrző dokumentumból derült ki, hogy a csapat nem erősítette meg, hogy Hamilton „betartja azt a követelményt, hogy nem viselhet ékszereket, testpiercing, fém nyaklánc vagy karóra formájában”.

    Később Hamilton két futamra haladékot kapott kapott.

    Bár a történet Hamiltonra éleződött ki, és Sebastian Vettel „alsógatyás tüntetésére”, az ékszerstop kisebb-nagyobb mértékben a többieket is érinti. Többen viselnek például gyűrűt, jegygyűrűt.

    Pierre Gasly elismerte, hogy át tudja érezni Hamilton álláspontját.

    „Megértem, tényleg megértem. Úgy gondolom, hogy vannak fontosabb dolgok, amikre koncentrálni kell, de értékelem, hogy az FIA vigyáz a biztonságunkra. Ez az ő prioritásuk és a mi prioritásunk is.”

    „Az én személyes esetemben vannak olyan vallási tárgyak is, amelyeket magamnál hordok, amikor versenyzek, amelyek fontosak számomra, és nem érzem magam kényelmesen, ha nincsenek velem, mikor vezetem az autót, és úgy érzem, hogy ez egy kicsit személyes dolog.”

    „Szabadságot kell kapnunk arra, hogy azt tegyük, amit helyesnek érzünk.”

    Gasly azonban nagyra értékeli az FIA szándékait is.

    „Végső soron felelősségünk van abban, hogy kimegyünk oda, kockáztatjuk az életünket, és úgy érzem, hogy ez személyes döntés kell, hogy legyen, de tisztelem az FIA-t és az akaratukat, hogy mindig javítsanak a biztonságon” – tette hozzá.

    „De örülnék egy beszélgetésnek velük, hogy lássuk, találunk-e jobb megoldást, mint egy ilyen szigorú döntés, mint amilyet ők hoztak, szóval meglátjuk, mit tehetünk.”

    „Ugyanakkor a testünkről is szó van, szóval, mint minden mással esetben is, amikor idősebb vagy, kész vagy vállalni a következményeket, ha azt akarod csinálni, amit akarsz.”

    Sergio Perez mindeközben bízik abban, hogy a versenyzők és az FIA kompromisszumra jutnak az ékszerek ügyében.

    „Az FIA szempontjából jó, ha a biztonságunkra figyel, mert végső soron ez a mi érdekünk” – mondta a Red Bull versenyzője.

    „De ahogy Lewis is mondta, ő már annyi éve ebben a sportban van, és csinálja ezt, és már megvannak ezek (az ékszerek/piercingek) egy ideje, szóval nem olyan egyszerű eltávolítani őket.”

    „Szerintem jó lenne kompromisszumot találni, hogy együttműködjünk velük (az FIA-val), és csak biztosítsuk, hogy mindannyian egy oldalon legyünk, és ne egymás ellen. Azt hiszem, ez lesz a fontos dolog.”

    A szigorítás másik kritikusa Kevin Magnussen, aki nem örül annak a követelésnek, hogy vegye le a jegygyűrűjét.

    „Megértem, amit mondanak” – ismerte el a dán – „De ez egy jegygyűrű az ujjadon.”

    „Elviselek egy kis plusz égést az ujjamon, cserébe, hogy a jegygyűrűmben versenyezhessek” – tette hozzá. „És ha valami történne, valami rossz, akkor is a jegygyűrűmet szeretném viselni. Elég rossz érzés lenne levenni.”

    „Egy ilyen dolog kapcsán, mint a jegygyűrű, vállaljuk ezt a felelősséget.”

  • Caitlyn Jenner a Forma-1-be juttatná a nőket

    Caitlyn Jenner a Forma-1-be juttatná a nőket

    Caitlyn Jenner Bruce Jennerként született. Háromszor volt házas, ő Kylie Jenner, Kendall Jenner valóságshow-sztárok édesapja. Olimpiai bajnok tízpórbázó. 2015-ben aztán Bruce-ból Caitlyn lett.

    A most 72 éves Caitlyn Jenner neve mostanság autósportos körökben is előjön, mivel csapatot indít a női W Series bajnokságban.

    Jenner azonban nem újonc az autóversenyzésben. Például számos alkalommal indult IMSA versenyeken a 80-as években, még Bruce-ként.

    „Imádom a versenyzést, nagyon jól éreztem magam benne” – mondta Jenner az Autoweeknek adott exkluzív interjúban. „De annyi más dolgot is lehet csinálni az autóversenyzésben. Szeretek úgy gondolni magamra, mint a W Series Roger Penskéjére. Mondd meg neki, hogy szükségem van a segítségére anyagilag. Gyerünk, Roger!”

    Embed from Getty Images

    Jennerrel egy barátja ismertette meg a W Seriest

    „Követem a Forma-1-et, de még nem hallottam (a W Series-ről)” – vallotta be Jenner. „(A barátom) elmondta, hogy mit csinál a sorozat, én pedig azt mondtam: ‘Ó, istenem, ez tetszik.’ Együtt töltöttünk egy hétvégét, és valahogy kialkudtuk a megállapodást, és nagyon izgatott vagyok, hogy részt vehetek benne.”

    „Érdekes volt. Egy olyan időszakban jött, amikor a női sportot támadás érte. Nagy támogatója vagyok a női sportnak, szerintem a nőknek is sportolniuk kell.”

    A W Series a Forma-1 egyik betétfutama, és ezen a hétvégén két futamot rendeznek Miamiban. Ezt követően további nyolc futamuk lesz az F1-es események kísérőversenyeként: Barcelonában, Silverstone-ban, Franciaországban, Magyarországon, Suzukában és Austinban, majd a szezon dulpla futammal zárul Mexikóvárosban.

    Jenner elismeri, hogy a W Series-be való bekapcsolódása egy kicsit későn jött, mivel a vállalati költségvetések eléggé meg voltak határozva 2022-re. De ezt már sikerült ellensúlyoznia a felhalmozott szponzori támogatásokkal. Emellett a Jenner Racing leszerződtette a W Series kétszeres – és eddig egyetlen – bajnokát, Jamie Chadwicket és a 17 éves Chloe Chamberst.

    Jamie Chadwick
    Fotó: W Series

    „Jamie megszerzése nagy dolog volt, de én és Jamie valójában kaptunk némi kritikát, amiért ezt tettük” – mondta Jenner. „Például, hogy ‘miért vagytok még mindig itt és miért nem léptetek feljebb?’. És őszintén szólva egyetértek ezzel. Amikor először találkoztunk, azt mondtam neki: ‘Nézd, ez az, amit csinálni akarok: Előléptetni téged. Szeretnék néhány nagy szponzort szerezni. Van egy évünk, hogy találjunk egy-két nagy szponzort. Szóval jövőre, ha nem a W Series-ben vagy, akkor feljebb lépsz.”

    Most, több mint hat hónap várakozás után Jenner készen áll arra, hogy a hétvégi két versenyen lássa munkájának gyümölcsét.

    „El sem hiszem, hogy végre eljutottunk az első versenyünkig. Elég keményen kellett tárgyalnunk, és sok emberrel kellett beszélnünk, hogy megszerezzük a kívánt versenyzőket.”

    „Ebben a sorozatban egyszerűen óriási potenciál rejlik. A NASCAR-t halálosan szeretem, de az már a régi. Ugyanazok a régi pályák, ugyanazok a régi dolgok, nagyszerű versenyek, imádom a NASCAR-t. Az Indy autók nagyjából ugyanolyanok. Az egyetlen újdonság a W Series, ami egy teljesen új koncepció és lehetőség a nők számára.”

    „És most a nők számára a világban a lehetőségek rendkívül fontosak. Olyan sok más területen is előretörnek, hogy megérdemlik ezt a lehetőséget. A W Series pedig megadja ezt a lehetőséget. Platformot ad nekik a nyilvánosságra, mindent, hogy a következő szintre léphessenek.”

    Jenner maga is örül az új kihívásnak

    „Már 72 éves vagyok, régóta vagyok már a pályán” – mondta Jenner. „Az ilyen vagy ehhez hasonló kihívások megtalálása az életemben igazán fontos. Most, amikor ez jött, azt mondtam, milyen nagyszerű lehetőség számomra, hogy segítsek ezeknek a nőknek, hogy amit csinálnak és szeretnek csinálni, azt a következő szintre emeljék, és segítsek nekik ebben. Nincs ennél kielégítőbb dolog.”

    Győzelemmel kezdett a Jenner Racing

    Caitlyn nem is panaszkodhat. A regnáló bajnok leigazolása rögtön meghozta a gyümölcsét. Jamie Chadwick ugyanis megnyerte a szezon első W Series futamát, Miamiban.

    Caitlyn Jenner, Jamie Chadwick
    Fotó: W Series
  • Chadwick és a Jenner Racing nyerte a szezon első W Series futamát

    Chadwick és a Jenner Racing nyerte a szezon első W Series futamát

    A W Series kétszeres bajnoka, Jamie Chadwick (Jenner Racing) tökéletesen kezdte a szezont és győzelmet aratott a szezonnyitó dupla futam első versenyét, Miamiban.

    Jamie már az első körben átvette a vezetést a pole-ból induló Nerea Martítól, majd a két biztonsági autós és egy piros zászlós időszakot is magában foglaló verseny utolsó körében vissza is szerezte azt, és összesen hetedik győzelmét aratta. Jamie három másodpercet vert Marta Garciára, aki a 10. helyről indult és a második helyen végzett. Jessica Hawkins az utolsó körben szerezte meg a harmadik helyet, és ezzel megszerezte első dobogós helyezését a W Seriesben.

    Beitske Visser – aki a 2019-es első W Series szezonban Jamie mögött a második helyen végzett – a 12. helyről a negyedik lett.

    Chloe Chambers egyike annak az öt versenyzőnek, akik ezen a hétvégén debütálnak a W Series sorozatban, és ő lett a legjobb újonc, aki a hetedik helyen végzett.

    A pole-ból induló Nerea Martí gyenge rajtja után a nyolcadik helyen végzett.

    Alice Powell a mezőny végére esett vissza a rajt után, és miközben az első körben megpróbált előrébb lépni, a 8-as kanyarban a falnak ütközött, ami miatt a biztonsági autó is szerephez jutott.

    Míg Alice autóját elszállították, és folytatódott a korlátok javítása, a futamot piros zászlóval megszakították, és az autók visszatértek a boxutcába. A 30 perc plusz egy körös versenyből 18 perc volt hátra, amikor a biztonsági autó mögött folytatódott a küzdelem, és 15 perc volt hátra, amikor a mezőny ismét versenytempóra kapcsolhatott.

    Az újraindításnál Emma Kimiläinen az 1-es kanyarhoz érve Chadwick nyomában volt, de a brit tartotta magát. Mögöttük Marta García megelőzte csapattársát, Fabienne Wohlwendet, és egy késői fékezéssel a 11-es kanyarban feljött a harmadik helyre. Emma a hosszú egyenes végén, a 17-es kanyarban újabb kísérletet tett, hogy megelőzze Jamie-t, de ismét nem járt sikerrel.

    W Series
    Fotó: W Series

    Kimiläinen átvette a vezetést

    Nyolc perccel a vége előtt Abbie Eaton és Wohlwend összeértek a 4-es kanyarban, majd pillanatokkal később Emma megelőzte Jamie-t a 11-es kanyarban, mielőtt a biztonsági autót másodszor is bevetették, hogy Abbie és Fabienne autóját el lehessen távolítani a pályáról.

    A verseny a végéhez közeledett, amikor a biztonsági autó távozott, így egy környi verseny maradt a célba érkezésig. Kimiläinen az 1-es kanyar kijáratánál szélesre futott, így Chadwick visszavette a vezetést, Marta pedig feljött a második helyre. Emma megpróbált visszavágni Martának a 17-es kanyarban, de a páros összeütközött, melynek következtében a finn megpördült, Marta viszont  megtartotta második helyét, Jessica pedig feljött a harmadik helyre.

    Chadwick maga is meglepődött, hogy nyert

    „Nem tudom, hogy megérdemeltem-e a győzelmet” – mondta Chadwick a versen után. „Emma (Kimiläinen) egy kicsit peches volt az újraindítással, nem tudtam, hogy lesz-e rendes újraindítás vagy sem. Küszködtem a tempóval, és ő pedig jó munkát végzett, hogy megelőzzön, amikor utolért. Ez egy olyan győzelem, ami egy kicsit meglepett, de elfogadom, és boldog vagyok, mert ez egy remek szezonkezdet. Holnap (vasárnap) miénk a pole pozíció, úgyhogy már nagyon várom.”

    Caitlyn Jenner, Jamie Chadwick
    Fotó: W Series
  • Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban.

    Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban nincs, a csapatok pusztán szponzorációs és azonosítási céllal léteznek.

    Csapatok és versenyzők

    Click2Drive Bristol Street Motors Racing

    A Click2Drive Bristol Street Motors Racing egy teljesen brit felállással indul. A 2021-es második helyezett Alice Powell-lel – aki az F1-es Alpine csapat új „tehetségazonosítási és -fejlesztési mentora”. Powell női úttörőnek számít az autósportban. 2010-ben ő lett az első nő, aki megnyerte a brit Formula Renault bajnokságot, két évvel később pedig az első nő, aki GP3-as pontokat szerzett.

    Powell mellé a 27 éves Jessica Hawkins csatlakozik. Hawkins az Aston Martin F1 Team nagykövete és filmes kaszkadőr is egyben. Részt vett például a legutóbbi James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgatásán is.

    Jessica Hawkins
    Jessica Hawkins  |  Fotó: W Series

    CortDAO

    A Community Owned Racing Team DAO, azaz CortDAO két olyan versenyzővel büszkélkedhet, akik már az első szezon óta versenyeznek a bajnokságban. Ők a 24 éves Fabienne Wohlwend, aki a W Series előtt a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett – 2018-ban a Pro-Am kategóriában a 2. helyen végzett, 2020-ban pedig a második Pro osztályú próbálkozásán a 2. helyen zárt – és a 21 éves Marta Garcia. Garcia 2015-ben megnyerte a CIK-FIA Karting Academy Trophy-t, valamint ugyanebben az évben a Trofeo delle Industrie-t is.

    Marta Garcia
    Marta Garcia  |  Fotó: W Series

    Jenner Racing

    A címvédő Jamie Chadwick átigazol a Caitlyn Jenner által újonnan létrehozott csapatban. Chadwick eddig a W Series mindkét szezonját megnyerte. A 2019-es teljesítménye felkeltette a Forma-1-es Williams Racing figyelmét és kinevezte őt csapat fejlesztőversenyzőjévé.

    Chadwick mellé a 17 éves amerikai Chloe Chambers csatlakozik, aki a motorsport-legenda, Al Unser Jr. szárnyai alá került a gokartozás után, az Egyesült Államok F4-es bajnokságában – itt a 26. helyen végzett.

    Puma

    A PUMA-nál a 19 éves cseh Tereza Babickova debütál, aki nem sok együléses tapasztalattal rendelkezik, de a 2021-es Rotax Max Challenge-en senior bajnokká koronázták, és ő volt az egyetlen nő, aki felállhatott a végső dobogóra.

    Tereza Babickova
    Tereza Babickova  |  Fotó: W Series

    A 32 éves Emma Kimilainen lesz a csapattársa. Mielőtt a W Seriesben versenyzett volna, a finn a Skandináv Túraautó Bajnokságban versenyzett. Kimiläinennek van egy 8 éves lánya, és úg tudni, épp válófélben van férjétől.

    Quantfury

    A Quantfury 2022-ben debütál, és kizárólag spanyol versenyzői vannak: Nerea Marti 2021-ben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, korábban pedig a spanyol F4-ben versenyzett.

    Marti mellett Belen Garcia versenyez majd, aki az előző szezonban a 10. helyen végzett, miközben ugyanebben az évben a Formula Regionális Európa-bajnokságon is versenyzett. Csapattársához hasonlóan Garcia is indult a 2019-es spanyol F4-es szezonban, és egy hellyel Marti előtt, a 15. helyen végzett.

    Racing X

    Abbi Pulling az elmúlt szezonban a 7. helyen végzett az összesítésben, miközben részt vett a brit Formula 4-benn is. A 2022-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Pulling lett az egyik első nő, aki Forma-1-es autót vezethetett Szaúd-Arábiában, Aseel Al-Hamad mellett.

    A brazil Bruna Tomaselli teszi teljessé a Racing X felállását. Tomaselli 2015 óta versenyez Formula 4-es kategóriában. A 2021-ben a Veloce Racingnél a bajnok Jamie Chadwick csapattársa volt, és a szezont a 15. helyen fejezte be.

    Scuderia W

    A Scuderia W idén tapasztalt brit felállással büszkélkedhet. A 28 éves Sarah Moore 2009-ben tudta meg, milyen a győzelem íze, miután megnyerte a Ginetta Junior bajnokságot. A W Series minden szezonjában indult eddig.

    Annak ellenére, hogy Abbie Eaton komoly hátsérülést szerzett a 2021-ben a Circuit of the Americas-on, teljesen felépült, és az idei szezonban újra versenyezni fog. A 30 éves versenyző rengeteg tapasztalattal rendelkezik, többek között egy tavaly megszerzett GT Cup bajnoki címmel. Eaton a The Grand Tour rajongói számára is ismerős lehet, ahol tesztpilótaként szerepel.

    Sirin Racing

    A 2019-es második helyezett Beitske Visser harmadik W Series szezonját kezdi. Az ezt megelőző évben az Andretti Autosport Formula E teszt- és tartalékpilótája volt.

    A tisztán holland felállást a 19 éves Emely de Heus teszi teljessé, aki csak tavaly debütált együléses versenyzőként. Ő a holland téli gokartbajnokság bajnoka, tavaly pedig a spanyol Formula 4-es bajnokságban versenyzett.

    W Series Academy

    A csapatot két ígéretes fiatal versenyző alkotja, akik két évig garantáltan a W Series-ben vezethetnek. A mindössze 16 éves Bianca Bustamantét  háromszor választották meg az év Fülöp-szigeteki versenyzőjének a gokart kategóriában, és számos ázsiai gokart bajnoki címet gyűjtött.

    Bianca Bustamante
    Bianca Bustamante  |  Fotó: W Series

    Mellette Juju Noda versenyet majd, aki az egyetlen olyan versenyző, aki „szabadkártyát” kapott az idei szezonban (azaz nem korábbi versenyzőként vagy az arizonai első előszezoni teszten nyújtott teljesítménye alapján kapott helyet a W Series-ben). Ennek ellenére Noda, aki a korábbi Forma-1-es pilóta, Hideki Noda lánya, jól ismeri a motorsportot. Már 14 évesen versenyzett a 2020-as, dán F4-es bajnokságban, ahol három dobogós helyezést és egy további futamgyőzelmet is szerzett.

    Juju Noda
    Juju Noda  |  Fotó: W Series
    A W Series 2022-es versenynaptára a következő:

    1. futam: május 6-8., Miami, USA
    2. futam: május 6-8., Miami, USA
    3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
    4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
    5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
    6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
    7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
    8. futam: október 21-23., Austin, USA
    9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
    10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó

    A W Series versenyeit a hivatalos kiírás szerint Magyarországon a Sport 1/Sport 2 csatorna közvetíti a tévében, ezért hazánkból az online stream valószínűleg nem lesz elérhető. Ugyanakkor a miami versenek a Sport TV programjában sem szerepelnek…

    A Racingline.hu azonban beszámol majd a versenyekről. Kövessetek minket Facebookon, Twitteren, Instagramon, és TikTokon is.

  • Ezt Superman is megirigyelné: Vettel kívülre vette fel az alsónadrágját

    Ezt Superman is megirigyelné: Vettel kívülre vette fel az alsónadrágját

    Sebastian Vettel pénteken Miamiban szokatlan öltözetben tűnt fel. Szürke boxeralsót húzott a versenyoveráljára, így járt-kelt a boxutcában, az első szabadedzés előtt.

    Mindez azután történt, hogy az FIA főnökei bejelentették, hogy a hétvégétől kezdve szigorítják az ékszerek és a tűzálló alsóneműk viselésére vonatkozó szabályokat.

    A tűzálló alsóneműket mostantól a technikai ellenőrzés során ellenőrzik, és a csapatoknak meg kell erősíteniük, hogy a versenyzőik betartották a szabályokat. Az irányelvek be nem tartása esetén pénzbírsággal vagy akár időbüntetéssel is sújthatják a versenyzőket.

    https://twitter.com/ESPNF1/status/1522673192992706561

    Az FIA ékszerekkel kapcsolatos szigorítása volt az egyik fő beszédtéma a sajtótájékoztatón is. Vettel azt állította, hogy a téma „felesleges”, sőt, hozzátette, a szabály célkeresztjében kifejezetten Hamilton volt.

    „Szerintem egy kicsit felesleges felfújni ezt a témát. Valószínűleg ebben a szakaszban ez inkább egy személyes dolog, és úgy érzem, különösen bizonyos értelemben kimondottan Lewis ellen irányul.”

    „Az alsónadrágokról is beszéltünk, de tényleg ez a legizgalmasabb dolog, amiről beszélhetünk?”

    Hamilton ugyancsak elutasította az ötletet, azt állítva, hogy az F1-nek fontosabb dolgokra kellene koncentrálnia. Hamilton dacosan, alaposan „feldíszítve” jelent meg a sajtótájékoztatón: megannyi nyakláncot, gyűrűt, és több karórát is viselt. Korábban már beszélt róla, hogy az ékszerek egy részét le tudja venni, mielőtt beül az autóba, de nem mindet.

    „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!” – kedtte Hamilton pénteken. „Úgy érzem, hogy ez majdnem olyan, mint egy visszalépés. Ha belegondolunk, milyen lépéseket teszünk sportágként. Ennél sokkal fontosabb kérdésekre és ügyekre kellene összpontosítanunk.”

    „Ez egy apró dolog. Már 16 éve vagyok a sportban… az autóban csak a fülbevalóm van rajtam és az orrkarikám, amiből nem igazán tudom levenni. Feleslegesnek tűnik, hogy ebbe a vitába belekeveredjünk.”

    Az új versenyigazgató, Niels Wittich azonban újabb figyelmeztetést adott ki a csapatoknak a Miami verseny előtti jegyzeteiben.

    „A bőrrel érintkező fémtárgyak, például ékszerek, csökkenthetik a hőátadás elleni védelmet, és így tűz esetén növelhetik az égési sérülések kockázatát. Az ékszerek viselése a verseny alatt akadályozhatja mind az orvosi beavatkozásokat, mind a későbbi diagnózist és kezelést, ha egy baleset után szükség lenne rá.”

  • Haspólóban vonultak a paddockban a McLaren versenyzői

    Haspólóban vonultak a paddockban a McLaren versenyzői

    James Corden oldalán a rop topba, vagyis „haspólóba” öltözött Daniel Ricciardo és Lando Norris tűnt fel a minap a miami Forma-1-es paddockban. A 43 éves műsorvezető fekete McLaren-pólóban és sötét napszemüvegben, jelentőségteljesen vonult a McLaren versenyzőivel.

    A pilóták kezdetben a szokásos narancssárga McLaren pólókat viselték, mielőtt James bemutatta nekik a színes motívumokkal és a „#1 Driver” felirattal díszített, a 80-as évek popsztárjait idéző, rövid toppokat.

    Úgy tudni, hogy a The Late Late Show-nak fogattak, mely produkció műsorvezetője Corden – azonban már nem sokáig, mert bejelentette, hogy befejezi a műsort, mert több időt szeretne a családjával tölteni.

    Sok rajongó kiakadt a képeken, és nyomdafestéket nem tűrő stílusban minősítették…
    Pedig aki kellően magabiztos, simán bevállal egy ilyet, mert nem csorbul tőle az önérzete. 😉 A 80-as években meg tényleg menő volt az ilyesmi (igen, a férfiakon is). 🙂

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • NFT díszíti Hamilton és Russell autóját Miamiban

    NFT díszíti Hamilton és Russell autóját Miamiban

    A Mercedes bemutatta új, művészi hátsó szárnyának dizájnját, amely a Forma-1-es Miami Nagydíjon lesz látható, egy NFT* jótékonysági aukció részeként.

    *Az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton. Működése az Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul. Azonban az NFT maga nem kriptovaluta, hanem digitális vagyontárgyak (pl kép, animáció, hangfájl, stb.) egyedi kódsora, mely a véges darabszámú vagyontárgy eredetiségét igazolja. 

    A csapat szponzorával, az FTX kriptovaluta**-váltóval együttműködve egy sor digitális gyűjtőeszközt adtak ki a miami hétvégére.

    **Kriptovaluta: Decentralizált digitális valuta. Az első és legismertebb kriptovaluta a Bitcoin. A kriptovaluták többségét a Blockchain (blokklánc), vagyis elosztott adatbázis érvényesíti.

    Ezek között szerepelnek Mad Dog Jones művész különleges tervei, akinek egy Mercedes F1-es autót ábrázoló műalkotása fogja díszíteni Lewis Hamilton és George Russell hátsó szárnyát is Miamiban.

    A versenyhétvégét követően a Mercedes és az FTX elárverezi a hátsó szárnyakat, a megfelelő NFT-kkel együtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sportskeeda F1 (@sportskeedaf1) által megosztott bejegyzés

    Ezzel pénzt gyűjtenek az Ignite számára, amely a csapat és Hamilton Mission44 nevű közös jótékonysági kezdeményezése, amelyet a motorsporton belüli nagyobb sokszínűség és befogadás támogatása érdekében indítottak.

    A Mercedes és az FTX a fő műtárgyak NFT-je mellett azt tervezi, hogy az év során ingyenesen igényelhető NFT  ‘Ticket Stubokat’*** ad ki, hogy tovább növelje az elkötelezettséget.

    ***Ticket Stub: A jegy elszakadt része, amelyet visszakap a tulajdonos.

    A legtöbb versenyen 2500 darab limitált szériás Ticket stub lesz elérhető, öt kiválasztott versenyen pedig 1000 darab, korlátozott példányszámú, limitált kiadású érme – ezek közül az egyik kiválasztott verseny Miami lesz.

    FTX NFT Mercedes
    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Miami az ötödik forduló, a Mercedes azonban azt tervezi, hogy az első négy nagydíjra vonatkozóan is elérhetővé teszi a stubokat azoknak a rajongóknak, akik a miami hétvégén regisztrálnak.

    A felek elégedettek

    Richard Sanders, a Mercedes kereskedelmi igazgatója elmondta: „A csapat számára kulcsfontosságú prioritás, hogy új és innovatív módokat találjunk a globális rajongótáborral való kapcsolattartásra.”

    „Az emléktárgyak gyűjtése mindig is fontos része volt a kedvenc sportcsapatunk követésének, és izgatottan várjuk, hogy létrehozzuk ezeket a valóban menő digitális gyűjtőeszközöket, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg a rajongók számára, hogy közelebb kerüljenek a Mercedes-AMG Petronas F1 csapathoz.”

    Avi Dabir, az FTX üzletfejlesztési alelnöke hozzátette: „Az FTX izgatottan együttműködik a csapattal ezen az aukción, amely a csapat és a sportág számára először köti össze az egyedi NFT műalkotásokat Lewis és George Miami autóinak egyik kulcsfontosságú elemével.”

    „Reméljük, hogy ez az exkluzív kollekció, valamint a Miamiban a versenyhétvégére tervezett izgalmas események, csodálatos élményt nyújtanak majd az NFT gyűjtőknek és a régi F1-rajongóknak is, akik szeretnének részesei lenni a versenyzés történetének.”

  • Mexikó eddigi legjobb motorsport-éráját éli most

    Mexikó eddigi legjobb motorsport-éráját éli most

    A Red Bull mexikói versenyzője Sergio „Checo” Pérez meglehetősen jó szezont fut így, hogy végre versenyképes autó van alatta, ezzel pedig nagyon büszkévé teszi hazáját.

    Négy futam után Pérez a harmadik helyen áll a pontversenyben, szorosan csapattársa, a regnáló bajnok Max Verstappen mögött.

    A szintén mexikói Pato O’Ward éppen a múlt héten nyerte meg első IndyCar-futamát, és a McLarennel való új szerződéskötés küszöbén áll. A honfitárs Daniel Suárez második szezonját tölti a Pitbull művésznevű miami rapper résztulajdonában álló Trackhouse Racing csapatnál.

    „Szerintem Mexikó a legjobb korszakát éli az autóversenyzés történetében, minden sorozatban top versenyzőkkel. Ez nagyszerű” – mondta a 32 éves Sergio a Red Bull üzemanyag-partnere, az Exxon Mobile  interjújában.

    O’Ward pénteken lesz 23 éves, ő az IndyCar egyik fényes fiatal csillaga, és F1-es ambíciói is vannak. A 30 éves Suárez egy korábbi Xfinity Series bajnok, aki pályafutása legjobb Cup-lehetőségét éli most.

    A mexikói autóversenyzés aranykorszaka a fenti nevek következő lépéseitől függ.

    Pérez és a Red Bull szerződésének utolsó évében jár, de valójában nem lenne logikus lépés nem meghosszabbítani azt.

    „12 éve vagyok a Forma-1-ben, szóval nagyon nyugodtan állok hozzá” – mondta Pérez. „Csak arra törekszem, hogy élvezzem (a versenyzést).”

    Pérez mindössze a hatodik mexikói pilóta az F1 történetében, és évek óta ő az egyetlen a rajtrácson, mivel Esteban Gutiérrez 2016 után elvesztette a Haas F1-es ülését.

    Pérezt imádják Mexikóban, és a tavalyi szezonban ő lett az első mexikói pilóta, aki dobogóra állhatott a Mexikói Nagydíjon, ahol a harmadik helyen végzett. A texasi Austinban rendezett futamon is nagy rajongótáborral rendelkezik, és valószínűleg ez Miamiban sem lesz másként.

    Checo ugyanakkor bízik benne, hogy idővel még több mexikói F1-es pilóta lesz a pályán

    O’Ward kifejezte, hogy szeretne eljutni az F1-be, Pérez pedig megjegyezte azt is, hogy a Red Bull szerződtette juniorjai közé a mexikói Noel Leónt.

    „Ez nagyszerű. Erre van szükségünk” – mondta Pérez.

    Pérez elmondta azt is, hogy nem túl gyakran van alkalma beszélgetni O’Warddal, de amikor mégis, akkor nem feltétlenül a versenyzésről van szó.

    „Pár napja csak az életről beszélgettünk. Nem vagyunk rendszeres kapcsolatban, de beszélgetünk, amikor látjuk egymást”.

    Pérez elmondta, hogy ha az F1-es versenynaptár sokkal hosszabb lesz – 23 futamot terveztek az idei szezonra, mielőtt Oroszországot törölték a versenynaptárból -, akkor lehet, hogy nem marad, mert túl sokat kellene távol lennie gyarapodó családjától. Már két gyermeke van, és a harmadik is épp úton van.

    „Nem szívesen viszem őket a versenyekre. Én a munkám miatt jövök ide. A saját dolgaimat csinálom. Miami jó lehetőség lett volna számukra, hogy eljöjjenek. De hamarosan érkezik a harmadik (gyermek), így a feleségem jelenleg nem tud utazni” – zárta Pérez.

  • Wolff elásná a csatabárdot Verstappenékkel?

    Wolff elásná a csatabárdot Verstappenékkel?

    Toto Wolff a legutóbbi imolai Forma-1-es futamon tett egy lépést afelé, hogy véget vessen a Verstappen-táborral való viszálynak.

    A két oldal tavaly sokat civakodott egymással, amikor a Mercedes és a Red Bull intenzív csatát vívott a 2021-es világbajnoki címért.

    Imolában azonban, miközben Max Verstappen édesapja, Jos a paddockban beszélgetett a német Sport1 riporterével, a Mercedes csapatfőnöke, Wolff elsétált mellette, és kezet fogott a korábbi F1-es pilótával.

    „Ez volt az első kapcsolatom Totóval 2021 Silverstone óta” – mondta Jos, utalva arra a futamra, ahol Verstappent Lewis Hamilton kiütötte és a holland kórházba is került.

    Egyesek azt sejtik, hogy a 24 éves Verstappen esélyei így megnőttek arra, hogy egy nap a Mercedeshez váltson.

    „A szerződésben vannak olyan teljesítményklauzulák, amelyek elméletileg lehetővé tennék Max távozását” – ismerte el a Red Bull részéről Dr. Helmut Marko.

    „De ehhez sok mindennek kellene történnie. És Max még mindig nem Mercedes-rajongó.”

  • Hill szerint Leclerc példát vehetne Pérezről

    Hill szerint Leclerc példát vehetne Pérezről

    Damon Hill úgy véli, hogy Charles Leclercnek óvatosnak kell lennie a „meggondolatlan lépésekkel”, és Sergio Pérezt nevezte meg példaként arra, hogy milyen megközelítést kell alkalmaznia, ha egy topcsapatnál vezet.

    Leclerc az Emilia Romagna Nagydíjon Pérezzel csatázott a második helyért, amikor a Variante Altában kicsúszott. Ferrarija érintette a falat, de a monacói folytatni tudta a versenyt, és végül célba ért a hatodik helyen.

    Hill elismeri, hogy az egyik tulajdonság, ami megkülönbözteti az élversenyzőket a többiektől, hogy képesek megbirkózni a stresszhelyzetekkel.

    „Charles-nál persze láttuk, Imola egy lehetőség volt a (pontelőnye) megszilárdítására” – mondta Hill az F1 Nation podcastnek.

    „Ő pedig egy olyan lépésre szánta el magát, ami egy kicsit túl ambiciózus volt, és ezt mohóságnak nevezte. Ülve néztem. Szó szerint majdnem megragadtam a feleségem lábát, ahogy befordult, amikor a fedélzetiből mutatták.”

    „Abban a pillanatban, amikor befordult, már tudtad, hogy ez túl sok. Még csak nem is ültem a kocsiban, de már a révéből is láttam. Azt gondoltam: ‘Ez nem fog menni’, és bumm, megpördült.”

    Sergio Pérez, Charles Leclerc
    Leclerc Pérezt üldözi Imolában, még a hibája előtt  |  Fotó: Clive Mason/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Leclerc-nek össze kell szednie magát

    Hill úgy érzi, hogy Leclerc-nek változtatnia kell a hozzáállásán, tekintettel arra, hogy a világbajnoki címre pályázik.

    1996 világbajnoka szerint a redbullos Pérez viszont azon versenyzők közé tartozik, akik tudatában vannak annak, hogy kerülni kell a túlságosan ambiciózus mozdulatokat a pályán.

    „(Leclerc) csak arra gondolt, hogy ‘majd a rázókövön indítom el’, és ez egyszerűen túlságosan ambiciózus volt” – magyarázta Hill.

    „És az ember azt gondolja, miért tenné ezt, amikor ekkora felelősséget kap? Ez az a fajta dolog, amit csúcspilótaként ki kell gyomlálnod a portfóliódból. Nem tehetsz ilyen meggondolatlan lépéseket.”

    „Nézd meg Sergiót. Sergio egy biztos kezű ember. Gyors és biztos kezű. Szinte soha nem csinál semmi őrültséget. Nagyon jó.”

    Az imolai események után Leclerc továbbra is vezeti a pilóták tabelláját, de Max Verstappen sokat faragott hátrányából; a különbség már csak 27 pont.