Szerző: Tajthi Andrea

  • Montoya szerint meglepő volt Hamilton rádióüzenete

    Montoya szerint meglepő volt Hamilton rádióüzenete

    Lewis Hamilton a hétvégi barcelonai futamon remek vezetéssel szerzett pontokat a Mercedes számára, miután a mezőny végéről felküzdötte magát.

    Juan Pablo Montoya, egykori F1-es versenyző bevallotta, meglepte, hogy a hétszeres világbajnok mennyire defetista volt közvetlenül a Kevin Magnussennel történt ütközése után. Hamilton már a rajtnál igyekezett némi előnyt szerezni az elöl haladókkal szemben, de hamarosan hátraesett, miután a Magnussennel való ütközés következtében defektet kapott.

    A brit ezt követően elkeseredettnek tűnt, és azt sugallta, jobb lenne, ha kiállna a versenyből

    „Én a helyetekben megmenteném ezt a motort, srácok” – mondta Hamilton a csapatának a rádión keresztül az ötödik körben. „Sajnálom.”

    Toto Wolff válaszában kifejtette, hogy valójában miért is volt jobb Hamiltonnak kint maradnia a pályán.

    „Ha nem tudsz az első pozíciókban menni, akkor sok kilométert generálsz. Tanulsz. Mi versenyzők vagyunk. Soha nem adjuk fel.”

    Innentől kezdve úgy tűnt, hogy Hamilon új erőre kapott és a versenyt végül az 5. helyen fejezte be.

    Montoya úgy véli, Hamilton a Spanyol Nagydíj elején a Mercedesnek küldött „furcsa” rádióüzenet után mostanra visszanyerte az autóba vetett bizalmát, és hosszú távon sokkal nagyobb veszélyt jelent majd Russellre.

    „Szerintem George egykörös tempóban sokkal jobb munkát végez, mint Lewis” – mondta Montoya a Sky Sports Any Driven című műsorában hétfőn. „Egy kör alatt többet hoz ki az autóból.”

    „De ha megnézzük, mit csinált Lewis [vasárnap], elég furcsa, hogy elkezdett rádiózni, és azt mondta a srácnak, hogy ‘parkoljuk le az autót’, és úgymond feladta. Megértem, hogy miért tette ezt, hiszen hátul állt, és azt gondolta, hogy nincs mit tenni, és az autó nem volt versenyképes az elmúlt néhány versenyen.”

    „Azt hiszem, meglepő volt számára, hogy milyen gyors volt az autó a futam során, és ha nem történik az incidens az első körben, valószínűleg esélye lett volna megnyerni a versenyt. Azt hiszem, a verseny felénél izgatott lett, amikor elkezdett a pontokba kerülni, és látta, hogy a tempója nagyon gyors. Azt hiszem, ez felbátorította, hogy egyre keményebben és keményebben és keményebben vezessen.”

    „Amikor Lewis a legjobb formáját hozza, akkor nehéz. George egy körön is képes elvégezni a munkát, de sokat kell még tanulnia Lewistól a versenytempót illetően.”

  • Upsz: Kvyat összetörte az F1 vezérigazgatójának szemüvegét

    Upsz: Kvyat összetörte az F1 vezérigazgatójának szemüvegét

    Kedd este rendezték a már szokásosnak mondható Nazionale Piloti mérkőzést Monacóban.

    Az F1-esek válogatottja csapott össze a monacói hírességek csapatával. A Forma-1-es csapatot erősítette többek között Charles Leclerc, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella és az F1 vezérigazgatója Stefano Domenicali is. Daniil Kvyat pedig a monacói csapatba került.

    A mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult.

    A meccs közben történt egy apró baleset is, mikor is Kvyat átesett Domenicalin, akinek el is tört állítólag a szemüvege. 😛 😀

    https://twitter.com/CSainzNews/status/1529309488808833025

     

  • A helyszíni nézők szerint minősíthetetlen volt a barcelonai szervezés

    A helyszíni nézők szerint minősíthetetlen volt a barcelonai szervezés

    A múlt hétvégi Spanyol Nagydíj a tévénézők számára meglehetősen izgalmas volt, azonban a helyszíni nézők számára káoszba fulladt a barcelonai versenyhétvége.

    Az eseményre minden jegy elkelt. A verseny szervezői szerint 300 000 néző töltötte meg a pályát a hétvégén.

    Már a lámpák kialvása előtt világossá vált, hogy a pálya nem volt kellően felkészülve a teltházas rendezvényre. Számos rajongó és újságíró a Twitteren számolt be a szervezéssel kapcsolatos problémákról.

    „Ahogy a szervezők kezelték a parkolást, a tömeg kezelését, a szurkolói élményt, az utazást és a logisztikát, úgy tűnik, mintha még soha nem szerveztek volna még itt versenyt. Káosz.” – írta Jennie Gow.

    „Forgalmi dugók, lezárt utak, ordító rendőrök, zűrzavar. Ez annak ellenére történt, hogy előre kifizettem a parkolást” – írta egy F1-rajongó.

    További vélemények:

    „A közlekedés pokoli volt! Ma 10 körrel a vége előtt elmentünk, mert a tegnapi vonat-elérési problémák miatt nem kockáztathattumk. Imádtam az első nagydíjamat, de erre a konkrét versenyre biztosan nem megyek vissza, hacsak nem változik valami” – írta egy rajongó vasárnap.”

    „A hatalmas mennyiségű szurkoló a pályán belül és kívül is közlekedési problémákat okozott. Tájékoztattuk a promótert, hogy ez nem elfogadható, és a következő szezonra rendbe kell hozni” – írta más.

    Más így nyilatkozott: „Nem számítottunk arra, hogy szó szerint nincs kiút a pályáról. Téves információk, taxi nincs, nincsenek jelzések, nincs segítség. Ezernyi ember rekedt ott, taxikért könyörgött, akik túl sokat számoltak fel. Teljes szégyen.”

    „Barcelonában rekkenő hőség van. Nem voltak vízvételi pontok. Kevés helyen lehetett vizet venni, és a sorok majdnem egy órán át tartottak. Az emberek elájultak a kiszáradástól és az árnyék hiányától. A víz három óra elteltével elfogyott.” 

    „Annyira rossz volt, hogy én és a családom nem is vettük a fáradságot, hogy vasárnapra is visszatérjünk. Egy olyan rendezvény, amely láthatóan nem törődik a mindennapi rajongóival és önelégülten azt gondolta, hogy a verseny mindig eladja magát. Ez egy olyan gyalázatos szurkolói élmény volt, hogy egyszerűen nem fogok visszatérni…”

    „Abszolút nulla jelzés a főpályaudvaron vagy a pálya felé vezető úton, ami miatt eltévedtünk. Szemétdombok között sétáltunk a szemetesek teljes hiánya miatt és kb. 15 nyúltetemmel találkoztunk a 7-es kapuig tartó 600 méteres sorban.”

    „A menyasszonyom pénteken lemaradt 35 percről az FP1-ből, mivel 75 percet kellett várnia a sorban vízért és ételért (szó szerint az egyetlen elérhető étel ezek az istenverte hotdogok voltak). A Fanzone egy teljes vicc volt, szó szerint nulla aktiválással a szokásos boxutcai kihíváson, e-sporton stb. kívül.”

    A barcelonai versenyt 1991 óta rendezik meg.

  • Kardinális kérdést válaszolt meg Vettel a gyerekeknek

    Kardinális kérdést válaszolt meg Vettel a gyerekeknek

    „Ősi” vita van az emberek között, hogy a reggeli gabonapelyhet ki hogyan fogyasztja:

    • előbb kerül a tálba a tej, és arra szórjuk a gabonapelyhet, vagy
    • előbb a gabonapehely és arra a tej.

    Sebastian Vettel a minap nem csak egy fiatalkorúak börtönébe látogatott Londonban, hanem a Oasis Nurture Schoolban is meglátogatta a gyerekeket. Ők pedig fel is tették Vettelnek ezt a fent említett igazán lényeges kérdést. 😀

    (A videón 5:45-től látható a jelenet.)

    Vettel közölte, hogy a gabonapehely az első, mire a gyerekek üdvrivalgásban törtek ki. Persze volt olyan is, aki nem értett egyet.

    S ha már versenyzők és gabonapehely! Emléketek Scott Speed és Colin Fleming performanszára? 😀 Görgess lejjebb és nézd meg azt is! 😀

  • Már 77 helyszínen rendeztek F1-es versenyt! Hányat tudnál felsorolni?

    Már 77 helyszínen rendeztek F1-es versenyt! Hányat tudnál felsorolni?

    2022-re már 23 fordulósra tervezték a Forma-1-es versenynaptárt és csak az Orosz Nagydíj kiesése miatt csökkent ez a szám 22-re. Az F1 vezetői 25-ig meg sem állnának, bár ezzel a megközelítéssel sokan nem értenek egyet.

    Mindenesetre egyre több új helyszín kerül a naptárba. Idén például már debütált Miami, jövőre pedig Las Vegasba is elvinnék a Forma-1-et. Az F1 Amerikába és a Közel-Keletre si terjeszkedik, sőt felmerült már az is, hogy visszatérnének Dél-Afrikába is.

    Így aztán egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy mi lesz a történelmi, európai helyszínek sorsa. E téma kapcsán leggyakrabban Monaco merül fel.

    De ha már versenynaptár és versenypályák, listába szedtünk nektek minden versenypályát, melyen valaha akár egyetlen Forma-1-es versenyt rendeztek. Ha pedig alább görgettek, elmondhatjátok véleményeiteket pár versenypályákat érintő kérdésben! 😉

    Pálya Helyszín
    Hány versenyt rendeztek
    Adelaide Street Circuit Adelaide, Ausztrália 11
    Ain-Diab Circuit Casablanca, Marokkó 1
    Aintree Motor Racing Circuit Aintree, Egyesült Királyság 5
    Albert Park Circuit Melbourne, Ausztrália 25
    Autódromo do Estoril Estoril, Portugália 13
    Autodromo Enzo e Dino Ferrari Imola, Olaszország 30
    Autódromo Hermanos Rodríguez Mexikóváros, Mexikó 21
    Algarve International Circuit Portimão, Portugália 2
    Autódromo Internacional do Rio de Janeiro Rio de Janeiro, Brazília 10
    Autodromo Internazionale del Mugello Scarperia e San Piero, Olaszország 1
    Autodromo José Carlos Pace São Paulo, Brazília 38
    Autódromo Juan y Oscar Gálvez Buenos Aires, Argentína 20
    Autodromo Nazionale di Monza Monza, Olaszország 71
    AVUS Berlin, Németország 1
    Bahrain International Circuit Sakhir, Bahrein 19
    Baku City Circuit Baku, Azerbajdzsán 5
    Brands Hatch Circuit West Kingsdown, Egyesült Királyság 14
    Buddh International Circuit Greater Noida, India 3
    Bugatti Au Mans Le Mans, Franciaország 1
    Caesars Palace Grand Prix Circuit Las Vegas, USA 2
    Charade Circuit Saint-Genès-Champanelle, Franciaország 4
    Circuit Bremgarten Bern, Svájc 5
    Circuit de Barcelona-Catalunya Montmeló, Spanyolország 31
    Circuit de Monaco Monte Carlo, Monaco 67
    Circuit de Nevers Magny-Cours Magny-Cours, Franciaország 18
    Circuit de Pedralbes Barcelona, Spanyolország 2
    Circuit de Reims-Gueux Gueux, Franciaország 11
    Circuit de Spa-Francorchamps Spa, Belgium 54
    Circuit Dijon-Prenois Prenois, Franciaország 6
    Circuit Gilles-Villeneuve Montreal, Kanada 40
    Circuit Mont-Tremblant Mont-Tremblant, Kanada 2
    Circuit of the Americas Austin, USA 9
    Circuit Paul Ricard Le Castellet, Franciaország 17
    Circuit Zandvoort Zandvoort, Hollandia 31
    Circuit Zolder Heusden-Zolder, Belgium 10
    Circuito da Boavista Porto, Portugália 2
    Circuito de Monsanto Lisszabon, Portugália 1
    Circuito Permanente de Jerez Jerez de la Frontera, Spanyolország 7
    Circuito Permanente del Jarama San Sebastián de los Reyes, Spanyolország 9
    Complexe Européen de Nivelles-Baulers Nivelles, Belgium 2
    Dallas Fair Park Dallas, USA 1
    Detroit Street Circuit Detroit, USA 7
    Donington Park Castle Donington, Egyesült Királyság 1
    Fuji Speedway Oyama, Japán 4
    Hockenheimring Hockenheim, Németország 37
    Hungaroring Mogyoród, Magyarország 36
    Indianapolis Motor Speedway Indianapolis, USA 19
    Intercity Istanbul Park Isztambul, Törökország 9
    Jeddah Corniche Circuit Dzsidda, Szaúd-Arábia 2
    Korea International Circuit Yeongam, Dél-Korea 4
    Kyalami Grand Prix Circuit Midrand, Dél-Afrika 20
    Las Vegas Street Circuit Las Vegas, USA 0
    Long Beach Street Circuit Long Beach, USA 8
    Losail International Circuit Lusail, Katar 1
    Marina Bay Street Circuit Marina Bay, Szingapúr 12
    Miami International Autodrome Miami Gardens, USA 1
    Montjuïc circuit Barcelona, Spanyolország 4
    Mosport International Raceway Bowmanville, Kanada 8
    Nürburgring Nürburg, Németország 41
    Pescara Circuit Pescara, Olaszország 1
    Phoenix Street Circuit Phoenix, USA 3
    Prince George Circuit East London, Dél-Afrika 3
    Red Bull Ring Spielberg, Ausztria 35
    Riverside International Raceway Moreno Valley, USA 1
    Rouen-Les-Essarts Orival, Franciaország 5
    Scandinavian Raceway Anderstorp, Svédország 6
    Sebring Raceway Sebring, USA 1
    Sepang International Circuit Sepang, Mlajzia 19
    Shanghai International Circuit Jiading, Kína 16
    Silverstone Circuit Silverstone, Egyesült Királyság 56
    Sochi Autodrom Sirius, Oroszország 8
    Suzuka International Racing Course Suzuka, Japán 31
    TI Circuit Aida Mimasaka, Japán 2
    Valencia Street Circuit Valencia, Spanyolország 5
    Watkins Glen International Watkins Glen, USA 20
    Yas Marina Circuit Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek 13
    Zeltweg Airfield Zeltweg, Ausztria 1

     

  • Bottas kiállt csapata stratégiája mellett: Nem volt meg a tempó

    Bottas kiállt csapata stratégiája mellett: Nem volt meg a tempó

    Valtteri Bottas elárulta, hogy az Alfa Romeo kockázatot vállalt annak érdekében, hogy megpróbáljon dobogós helyezést elérni a Spanyol Nagydíjon.

    A finn a Ferrarik, a Red Bullok és a Mercedesek mögött az idei szezonban folyamatosan a legjobbak között végzett, és Barcelonában egy alternatív stratégiával a harmadik helyen találta magát, miután Lewis Hamilton ütközött és a mezőny végére esett vissza, Carlos Sainz kicsúszott a kavicságyba, Charles Leclerc pedig erőforrásprobléma miatt esett ki.

    Ám Bottas egy szett közepes gumival próbált a 66 körös verseny végén kitartani, kétkiállásos stratégiával, de a három kerékcsere bizonyult kifizetődő stratégiának a hőségben, így végül Hamilton és Sainz is megelőzte.

    „Amikor ilyen a pozíciókban vagy, és látod, hogy a dolgok simán mennek, és látod, hogy más autókkal is történnek dolgok, akkor arra gondolsz, hogy ‘ez lehet a mi napunk’” – mondta Bottas.

    „De a stratégiát tekintve kockáztattunk. Az utolsó stintet nagyon hosszúra hagytuk, és végül túl hosszú lett. A gumik tönkrementek a vége felé.”

    „Próbálkoztunk. Lehetőségünk volt választani: ‘A legjobbak leszünk a többiek közül, vagy megpróbálunk még valamit?’.””Így hát megpróbáltunk valami mást. Nem jött be, de a kockázat elég minimális volt. Nem volt akkora veszély hátulról.”

    Arra a kérdésre, hogy lett volna-e esélye első dobogós helyezésére az Alfa Romeóval, ha szintén a háromkiállásos stratégia szerint haladt volna, Bottas így felelt: „Nem volt elég a tempó.”

    „De talán azokkal a problémákkal, amik Lewisnál jelentkeztek a vége fel, talán egy kicsit közelebb lettünk volna az utolsó stintnél.”

    „Talán lehetséges lett volna, de mindenesetre ez így is jó pont.”

  • Russell körültekintő és figyel, hogy Verstappen ne gázolja el a hölgyeket

    Russell körültekintő és figyel, hogy Verstappen ne gázolja el a hölgyeket

    George Russell egy kiváló harmadik helyezéssel örvendeztette meg a Mercedes csapatot a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon.

    Meglehetősen sokat kellett figyelnie a visszapillantó tükrét, mivel Max Verstappen sokáig a sarkában volt. A reflex pedig a verseny után is megmaradt.

    Egy videó került fel az internetre, melyen az látható, hogy sétálás közben Russellt épp az F1 riporternője kérdezi. Közben a háttérben nagy lendülettel és kísérettel tör előre Verstappen. Russell azonban figyelt maga mögé is és időben húzta félre az útból kérdezőjét.

    „George mindig figyeli a tükröket” – írták hozzá kommentárnak.

    S ha már Russell és a hölgyek! A versenyzőt barátnője, Carmen is elkísérte a versenyre, aki a dobogó alatt boldogan ünnepelte őt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kym Illman F1 (@kymillman) által megosztott bejegyzés

  • Wolff „hihetetlennek” minősítette Russell vezetését

    Wolff „hihetetlennek” minősítette Russell vezetését

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elismerően nyilatkozott George Russell Spanyol Nagydíjon mutatott versenyzéséről, miután a fiatal brit a verseny nagy részében a Red Bull párosával küzdött.

    A negyedik helyről rajtoló Russell a rajtnál feljött a harmadik helyre, és az első körökben sikeresen védekezett Sergio Pérezzel szemben.

    Verstappen korai megpördülését és Pérez boxkiállását követően Russell több körön át tartotta maga mögött a regnáló világbajnokot. Nem adta könnyen a bőrét, így Verstappen kénytelen volt a boxba hajtani, és egy alternatív box-stratégiával megelőzni riválisát.

    A futam után Wolff megosztotta, mennyire lenyűgözte, hogy Russellnek sikerült ilyen sokáig feltartóztatnia a Red Bullokat.

    „A védekezése hihetetlen volt” – mondta Wolff a Sky Sports F1-nek.

    „Ahogyan helyezkedett védekezés közben, majd ahogyan elengedte őt a 3-as kanyar külső oldalán, így a 4-es kanyar belső oldalán…

    „Mindig a megfelelő helyen volt a pályán egy olyan autóval, ami abban a szakaszban több, mint fél másodperccel lassabb volt [a Red Bullnál].”

    Verstappen és a Red Bull egyre frusztráltabbá vált, hogy a Mercedes mögé ragadtak, amin nem segítettek a holland DRS-problémái sem, amelyek korlátozták az előzési lehetőségeket.

    A verseny hevében rádiókommunikációjában Verstappen azzal vádolta meg Russellt, hogy túl sokat váltott irányt védekezése során.

    Wolff azonban visszautasítsa az állítást.

    „Hallottam, hogy a háttérben volt panaszkodás a vezetése miatt, de szerintem pontosan ez az, amire szükségünk van – ez tisztességes versenyzés és látványos is” – mondta Wolff.

    „Nagyon örülök, hogy így versenyez, és két hihetetlen versenyzőnk van. Ők a megfelelő srácok arra, hogy rendbe tegyék az autót és visszatérjenek az élre.”

  • Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt

    Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt

    Lando Norris egész hétvégén betegséggel küzdött: torokproblémákról és duzzadt, fájó szemekről szóltak a hírek vasárnap. Majd a rajt előtt nem sokkal bejárták az internetet a képek, melyeken Norris láthatóan szenvedett. A McLaren megerősítette, hogy rengeteg negatív COVID-tesztet produkált, és a rosszulléte ellenére a 8., pontszerző helyen zárta a versenyt.

    A verseny után azonban kihagyta a médiafeladatokat, és a csapatorvoshoz látogatott. Később nyilvánosságra hozták, hogy mandulagyulladása van.

    „A mai nap kemény volt” – mondta  Norris. „Nagyon rosszul éreztem magam a verseny előtt, mivel mandulagyulladással küzdök, és ez, a magas hőmérséklettel együtt, az egyik legnehezebb versenyemmé tette ezt a futamot, amit valaha is teljesítettem.”

    „Ezen a hétvégén egy kicsit háttérben voltam, mivel a legtöbb energiámat a betegség leküzdésére fordítottam.”

  • A pontverseny állása: Verstappen és a Red Bull átvette a vezetést

    A pontverseny állása: Verstappen és a Red Bull átvette a vezetést

    Max Verstappen barcelonai győzelmének és Charles Leclerc váratlan kiesésének követkeményeként a regnáló világbajnok az élre állt az egyéni pontversenyben. Előnye most 6 pont a monacói előtt.

    Valtteri Bottas mindent kihozott az Alfa Romeóból, amit lehetett, ennek köszönhetően pedig egy pontra megközelítette a 7. helyen álló Lando Norrist.

    A 11. és 12. helyen pontegyenlőség alakult ki: Ricciardo és Tsunoda is 11 pont tulajdonosa.

    Alonso a 10. helyezésével egy pontot gyűjtött hazai versenyén, ezzel pedig egy pozíciót előrelépett a ponttáblázatban. Jelenleg a 14. helyen áll, holtversenyben Sebastian Vettellel.

    Schumacher és Latifi neve mellett továbbra sem szerepel pont.

    Ami a csapatokat illeti, a kettős Red Bull siker a pontversenyben is az élre repítette az energiaitalosokat. Előnyük 38 pont a Ferrarival szemben.

    További helycsere azonban a csapatok közt nem történt.

    A pontversenyek állása a Spanyol Nagydíj után:

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 110
    2 Charles Leclerc FERRARI 104
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 85
    4 George Russell MERCEDES 74
    5 Carlos Sainz FERRARI 65
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 46
    7 Lando Norris MCLAREN 39
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 38
    9 Esteban Ocon ALPINE 30
    10 Kevin Magnussen HAAS 15
    11 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    Daniel Ricciardo MCLAREN 11
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 6
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 4
    Fernando Alonso ALPINE 4
    16 Alexander Albon WILLIAMS 3
    17 Lance Stroll ASTON MARTIN 2
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1
    19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 0
    20 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 195
    2 FERRARI 169
    3 MERCEDES 120
    4 MCLAREN MERCEDES 50
    5 ALFA ROMEO FERRARI 39
    6 ALPINE RENAULT 34
    7 ALPHATAURI RBPT 17
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 6
    10 WILLIAMS MERCEDES 3