Szerző: Tajthi Andrea

  • Több egykori versenyző is megkérdőjelezte az FIA monacói döntését

    Bár Lewis Hamilton cáfolta, hogy kritikával illette volna az FIA-t, amiért az esőre hivatkozva késleltette a Monacói Nagydíj rajtját, van azonban, aki valóban hibásnak tartja a döntést.

    „Amit az illetékesek 2021-ben Spában, most pedig Monacóban az esőben tettek, az becsapja az embereket” – mondta a német egykori versenyző, Hans-Joachim Stuck a Servus TV-nek.

    „Állítólag ők a világ legjobb versenyzői, és ott állnak a rajtvonalnál – tudniuk kellene ilyen körülmények között is vezetni.”

    „Az a lehetőség, amellyel Stefan Bellof élt 1984-ben Monacóban az esőben, nem sokszor adódik. A biztonsági autó mögül rajtolni a legnagyobb hülyeség.”

    „A legtöbb versenyző bizonyítani akar, különösen Monacóban. Egyáltalán nem értem a versenyigazgatóságnak ezt a megközelítését” – tette hozzá Stuck.

    Emanuele Pirro, egykori F1-es versenyző, aki később az FIA stewardja lett, szintén nem tudta megérteni a versenyigazgatóság múlt hétvégi döntését.

    „A biztonság nagyon fontos” – mondta az Autosprintnek – „De a világ legjobb versenyzőiről beszélünk, akik nagyon erős autók volánja mögött ülnek.”

    „Én hagytam volna időben elkezdődni a versenyt, és csak akkor szakítottam volna meg, ha a körülmények valóban extrémek lettek volna.”

    Hasonlóan vélekedik egyébként Pierre Gasly is.

    „Nem hiszem, hogy meg kellene kérdőjelezniük a képességeinket. Ez a mi dolgunk” – mondta az AlphaTauri versenyzője.

    A Mercedes korábbi főnöke, Norbert Haug pedig a német Sky-nak nyilatkozott: „A néző azt mondja: ‘Az én autóm megy az esőben, de a legnagyobb, leggyorsabb autók és versenyzők nem tudnak?’ A Forma-1 jól tenné, ha megtalálná a módját, hogy ezt megállítsa. Biztos vagyok benne, hogy ez Ross Brawn listáján szerepel.”

  • Hamilton szerint „abszolút hülyeség”, hogy kritizálta volna az FIA-t

    Hamilton szerint „abszolút hülyeség”, hogy kritizálta volna az FIA-t

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint kritizálta az FIA-t, amiért késleltette a vasárnapi Monacói Nagydíj rajtját az eső miatt.

    „Forma-1-es versenyzők vagyunk, így az eső nem elég jó indok” – mondta a Mercedes versenyzője korábban.

    Amikor azonban online kritikát kapott FIA-ellenes álláspontja miatt, Hamilton „abszolút hülyeségnek” ítélte azt.

    „Szóval a média azt állítja, hogy kritizáltam az FIA-t az utolsó futam miatt, de ez abszolút hülyeség” – írta Hamilton az Instagram-sztorijában. „Szerintem nagyszerű munkát végeztek a hétvégén.”

    „El tudtuk volna kezdeni a versenyt, amikor el kellett volna kezdeni? Valószínűleg igen, de akkor nem sokkal később le kellett volna állítaniuk” – mondta már ezen a héten. „Akkor versenyeztünk, amikor biztonságos volt, és ez a legfontosabb. Kérem, ne használjanak fel engem arra, hogy negatív narratívát kreáljanak.” – tette hozzá a 37 éves versenyző.

  • Steiner: Költségvetési korláton belül maradunk

    Steiner: Költségvetési korláton belül maradunk

    A Haas csapatőnöke, Günther Steiner azt állítja, hogy csapatának nem kell átlépnie a költségvetési korlátot ahhoz, hogy teljesíteni tudja a 2022-es Forma-1-es szezont.

    Csak nem rég lett bevezetve  költségvetési korlát a Forma-1-ben, mi szerint a csapatok számára maximalizálták az egy szezon során elköltheti pénz mennyiségét. Mostanra azonban világszerte az egekbe szöktek a költségek; többek között az elektromos áram és a teherszállítás ára is. Ez azt eredményezte, hogy egyes csapatoknak nem nem biztos, hogy sikerül mind a 22 versenyen elindulni a költségplafon betartása mellett.

    Steiner azonban a Monacói hétvégén arról beszélt, hogy a Haas nem fog küzdeni azért, hogy a limiten belül maradjon.

    A Sky F1 kérdésére, miszerint a Red Bull főnöke, Christian Horner szerint hét csapat is küszködhet azzal, hogy befejezze a szezont, Steiner viccelődve így felelt: „Szerintem néhány csapat örülne, ha a Red Bull nem jönne az utolsó négy futamra, és tudom, hogy egy piros autó nagyon örülne ennek.”

    „De komolyra fordítva a szót, nekünk nincs gondunk azzal, hogy minden futamon rajthoz álljunk.”

    Ezen állítás betartását azonban nem könnyítik meg az olyan esetek, mint ami Monacóban is történt, ahol Mick Schumacher balesetének következtében kettétört a Haas autója.

    A csapatokon belül jelenleg harc folyik a költségvetési sapkával kapcsolatban

    Az egyik csoport azt szorgalmazza, hogy az inflációra való tekintettel emeljék meg, míg a másik csoport nem szeretné, ha a jelenlegi, a 2022-es szezonra 140 millió dollárban meghatározott limit emelkedne.

    Steiner egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy ezek a panaszok csupán egyesek manőverezése a sapka emelése érdekében, de Haast a határozottan ellenző csoportba sorolta.

    „Véleményünk szerint az a helyes, ha megnézzük, hogy valójában mi jelent költséget”. magyarázta Steiner.

    „Van néhány, amit én hard costnak nevezek [alapvető működéssel összefüggő költségek], ilyenek például a szállítási költségek, ezek idén nagyot emelkedtek, szóval egy kicsit össze kell szedni a számokat, hogy ne kelljen emelni a költségvetési sapkát, vagy ne kelljen emelni a költségvetési sapkát a jövőre nézve.”

    „Mert ha most 10 százalékos inflációval kezdjük, és így folytatjuk, akkor hol állunk meg? És a költségvetési plafon egy dolog miatt van, hogy egyenlő feltételeket teremtsen.”

    „És ha már a második évben eltérünk tőle, hol fogjuk ezt megtenni? És szerintem a bajnokság jelenleg jó pozícióban van, 10 jó csapat van itt, azt mondanám, senki sem gyenge.”

    Biztosan kell a 11. csapat?

    Steinerrel kapcsolatban ezután szóba került, hogy egy lehetséges tizenegyedik csapat részéről is van érdeklődés, az Andretti család ugyanis szeretne csatlakozni a Forma-1-hez. Steiner szerint azonban ez egy teljesen más téma, mint a költségvetési sapka. Sőt, az Andrettivel kapcsolatos válasza inkább a jelenlegi 10 csapat számára a pénzdíjak elosztásának felhígulására vonatkozik.

    „Most nem tudom, hogy kell-e 11 vagy sem, ezt nem nekem kell eldöntenem, és ott van az is, hogy ki a tizenegyedik? Az egy másik vita odakint” – mondta Steiner.

    „Úgy gondolom, hogy van itt 10 csapat, amelyek erősek, és ha megtartjuk a költségvetési sapkát, akkor még erősebbek lesznek, ami még jobb.”

    „Jó pozícióban vagyunk, szóval gondoskodjunk arról, hogy mindenki megkapja a maga kis részét a jóból, és lássuk, mi jön ki belőle.”

  • Az edukációra összpontosít az Aston Martin a Pride-hónap során

    Az edukációra összpontosít az Aston Martin a Pride-hónap során

    A Pride-hónapja alkalmából az Aston Martin F1-es csapata is megünnepeli az LMBTQ+ közösséget. Ezen kívül fontolóra veszik, hogyan játszhatnak szerepet az LMBTQ+ elfogadás előmozdításában, és hogyan állhatnak ki egységesen a megkülönböztetés minden formája ellen.

    A hónap során az Aston Martin F1 Team tudatosítja és oktatásban részesíti munkatársait, partnereit és rajongóit mindezek fontosságáról az autósportban és az LMBTQ+ közösségben.

    „Ebben az évben a szövetségességre összpontosítunk – azokra, akik felemelik a kezüket és támogatásukról biztosítják az LMBTQ+ közösséget” – áll a csapat közleményében.

    „Az AMF1-nél elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás beépüljön a kultúránkba. Június folyamán egész júniusban az erős szövetségeseket ünnepeljük, és minden munkatársunk számára tudattalan előítéletek és szövetségesi képzéseket tartunk, hogy támogassuk kollégáinkat abban, hogy hiteles önmaguk lehessenek.”

    „A partnerünk, a Racing Pride által vezetett foglalkozások a befogadó munkatársakra összpontosítanak, és a jótékonysági szervezettel az elmúlt évben végzett munkánkra épülnek, amely felgyorsította a befogadási politikák folyamatos fejlesztését, hogy olyan kultúrát támogassunk, amelyben minden csapattagot tisztelnek és megbecsülnek.”

    A tavalyi Pride-hónap alkalmából a Francia Nagydíjon a 2021-es autón, a Racing Pride logók szerepeltek. Bár az AMR22-n nem lesz szivárványos jelzés, idén arra összpontosítanak, hogy „a szövetségre világítsunk rá, valódi emberek és valódi életek köré épülő tartalommal és értelmes történetmeséléssel”.

  • Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    A 72 éves üzletember, a Renault egykori F1-es csapatfőnöke, Flavio Briatore igazi hedonista. Több híres modell barátnője volt az évek során, akikkel úgy tűnik, hogy a mai napig jóban van.

    Három legutóbbi exe társaságában fotózkodott ugyanis a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon. Briatore Elisabetta Gregoraci, Naomi Campbell és Heidi Klum társaságát élvezte.

    Campbellel 1998 és 2003 között alkottak egy párt, sőt jegyben is jártak.
    Klum 2003-2004-ben volt a színen, és született egy közös gyermekük is, Leni, aki májusban lett 18 éves, és ő is modellkedik.
    Gregoracit 2008-ban feleségül is vette Briatore, 2010-ben pedig fiuk született: Nathan Falco. Az üzletember és a fehérnemű modell 2017-ben el is váltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Briatore bár a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt botrány (Piquet Jr-t direkt „küldték” a falba, hogy így segítsen Fernando Alonsónak) után el lett tiltva a sporttól, mostanában többször feltűnik a paddockban. Bár nem aktív résztvevője a sportnak, jó eséllyel üzletel is a háttérben.

    Továbbra is nagyon jó barátságot ápol Alonsóval, illetve többek között Christian Hornerrel és más F1-ben jelenleg is résztvevő személlyel.

  • Javultak, vagy romlottak Monaco naptárban maradási esélyei?

    Javultak, vagy romlottak Monaco naptárban maradási esélyei?

    A Forma-1-es csapatfőnökök bíznak abban, hogy a Liberty Media és az ikonikus Monacói Nagydíj szervezői rendezni tudják nézeteltéréseiket, és aláírnak egy új, 2023-ra és az azt követő időszakra vonatkozó szerződést.

    A paddockban sokan megdöbbentek azon, hogy a sport kereskedelmi jogainak birtokosa a naptár vitathatatlanul legtörténelmibb és legegyedibb versenyének megszüntetését fontolgatja. Ugyanakkor a sok új jelentkező, a többnyire nem túl izgalmas versenyek és az a tény, hogy Monaco jóval kevesebb rendezési díjat fizet, mint más helyszínek, nemtetszést szült.

    Egyéb kiváltságai is vanak Monacónak: felügyelik a paddock clubot és a televíziós közvetítést, és a jelenlegi szerződésük azt is lehetővé teszi a szervezők számára, hogy saját reklámokat helyezzenek el. A TAG Heuer feliratok például meglehetősen ütköznek az F1-et támogató Rolexszel.

    „Az is igaz, hogy egyre több és több igény érkezik hozzánk a világ minden tájáról” – mondta az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur.

    „A mi oldalunkról nehéz elképzelni, hogy 24 futamnál sokkal többet rendezzünk”.

    A Liberty jövőre 24 futamra szeretné bővíteni a naptárat Las Vegasszal, Kína esetleges visszatérésével és talán még a dél-afrikai Kyalamival is. Ezzel pedig az európai helyszínek, köztük Monaco, Spa és Paul Ricard jelenléte kétségessé válik.

    A Monaco és Domenicali közötti tárgyalások első fordulójában állítólag szóba került a sikán eltörlése és a Tabac kanyar átalakítása is, hogy segítsék az előzéseket.

    „Komolyan, mindenkinek fontos, hogy egyezségre jussunk” – mondta Vasseur.

    „De a show pokolian fokozódik, ahogy a csapatok igényei is, szóval megoldásokat kell találnunk. De szerintem mindenki meg fog egyezni valamiben.”

    Andreas Seidl, a McLaren főnöke is elismerte, hogy komoly a dilemma

    „Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni (Domenicali) a megfelelő összhangot a hagyományos versenyek megtartása, és az új helyszínekre való minden lehetőség megnyitása között” – mondta.

    „Óriási az érdeklődés a Forma-1 iránt, ugyanakkor van egy határ, hogy évente hány futamot rendezhetünk. Így természetesen a pénzügyi megfontolások is nagyon fontosak.”

    „De biztos vagyok benne, hogy Stefano végül megtalálja a megfelelő megoldást.”

    A vasárnapi Monacói Nagydíj azonban okozott izgalmakat, elsősorban az esőnek és a félrement taktikáknak köszönhetően. Megmutatkozott azonban Monaco árnyoldala is. A szűk pályán nehéz előzni, így könnyen előfordulhat, hogy egy versenyző körökön át feltartja a mögötte lévőket. Ezt demonstrálta Fernando Alonso, aki mögött ott tolongott a fél mezőny.

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff szerint Alonso szándékosan 5 másodperccel lassabban autózott,  „Formula 2-es tempóban”, hogy Lewis Hamiltont maga mögött tartsa.

    „Ez egy tanulság, hogy a srácok nem tudnak öt másodperccel a tempótól elmaradva autózni egy versenyen” – mondta Wolff. „Ez egy fantasztikus helyszín, de jó lenne, ha minden futam ugyanolyan színvonalú lenne.”

    Alonso elismerte, hogy egyáltalán nem volt nehéz hátul tartani Hamilton Mercedesét annak ellenére sem, hogy ilyen lassan vezetett.

    „Tudtuk, hogy a szemcsésedés gondot fog okozni, ezért spóroltam a gumikkal. Ez Monaco, és én szeretek más versenyzőket hátul tartani” – mosolygott a spanyol az AS című lapnak.

    „Igen, ezek a legtrükkösebb körülmények, amik között vezetni lehet, de én élveztem. Monaco nedves időben: ennél izgalmasabb nem is lehet” – mondta Magnussen, annak ellenére, hogy nem tudta befejezni a versenyt.

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel viszont a Pirelli esőgumijait kritizálta.

    „Túl kemények ehhez a pályához, de ugyanez volt a helyzet Imolában is. Egyszerűen rossz gumiabroncs” – mondta a német.

    Szerinte a Pirelli abroncsai okozták a vasárnapi vizes időjárás okozta csúszkálást.

    „Emlékszem olyan napokra, amikor tudtunk volna itt autózni, de ezekkel a gumikkal ez lehetetlen” – mondta Vettel.

    „Jól néznek ki, de valójában használhatatlanok. Amint ki tudsz váltani az intermediate-re, rögtön meg is teszed.”

  • Pontverseny: Leclerc felkötheti a gatyáját

    Pontverseny: Leclerc felkötheti a gatyáját

    Monacói győzelmével Sergio Pérez nem csak stabilizálta harmadik helyét a pontversenyben, de nagyon közel került a jelenleg második helyen tanyázó Charles Leclerchez is.

    Mindeközben Russell sarkába megérkezett Sainz, Hamiltonra pedig Norris zárkózik fel.

    Fernando Alonso két pozíciót javított a pontversenyben a Spanyol Nagydíjhoz képest, míg Vettel hiába szerzett egy pontot a hercegségben, egy pozíciót veszített Alonsónak köszönhetően.

    Új pontszerző most sem született.

    A Red Bull tovább növelte előnyét a Ferrari előtt, a Mercedes stabil harmadik, az Alpine pedig az Alfa Romeo sarkában van.

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 125
    2 Charles Leclerc FERRARI 116
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 110
    4 George Russell MERCEDES 84
    5 Carlos Sainz FERRARI 83
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 50
    7 Lando Norris MCLAREN 48
    8 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 40
    9 Esteban Ocon ALPINE 30
    10 Kevin Magnussen HAAS 15
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 11
    12 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    13 Fernando Alonso ALPINE 10
    14 Pierre Gasly ALPHATAURI 6
    15 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 5
    16 Alexander Albon WILLIAMS 3
    17 Lance Stroll ASTON MARTIN 2
    18 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1
    19 Mick Schumacher HAAS 0
    20 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 235
    2 FERRARI 199
    3 MERCEDES 134
    4 MCLAREN MERCEDES 59
    5 ALFA ROMEO FERRARI 41
    6 ALPINE RENAULT 40
    7 ALPHATAURI RBPT 17
    8 HAAS FERRARI 15
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 7
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monacóban azonban Pérez érdemelte ezt ki, miután az élen tudott maradni a verseny végéig, pedig Sainz meglehetzősen közel került hozzá.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sergio Perez – 27.6%
    Pierre Gasly – 10.5%
    Carlos Sainz – 9.9%
    Charles Leclerc – 8.8%
    Fernando Alonso – 7.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
  • A versenyzők többnyire megtartanák a naptárban Monacót

    A versenyzők többnyire megtartanák a naptárban Monacót

    A világ minden tájáról sorra jelentkeznek újabb és újabb helyszínek, melyek Forma-1-es versenyt szeretnének rendezni. Ezek megjelenése pedig egyre inkább veszélybe sodorják a versenynaptár jelenlegi helyszíneinek helyét. Az utóbbi időben Monacóról esik szó a legtöbbször, mint potenciális „veszélyzónás”.

    Sokan persze elképzelhetetlennek tartják a Forma-1-et Monaco nélkül. Elvégre az F1 ugyanúgy hozzátartozik az apró hercegség imázsához, mint Grace Kelly és Monte-Carlo híres kaszinója. A Monacói Nagydíj az Indy 500 és a Le Mans-i 24 órás versenyekkel együtt az autósport tripla koronáját is alkotja.

    Monaco eddig kivételezett volt

    A monacói promóterek ugyan fizetnek az F1-nek rendezési díjat, de ez a díj csak névleges, évente körülbelül 15 millió dollár, ez pedig jelentősen kevesebb, mint amit a többi versenyhelyszínnek kell fizetnie, akik évente közel 60 millió dollárt fizetnek. Az F1 a Monacói Nagydíjjal kötött szerződésének utolsó évében jár, és ha a pénzügyi tárgyalások során nem történik előrelépés, a pálya kieshet a 2023-as versenynaptárból.

    „Úgy gondolom, Monacónak mindig is nagyon előnyös kereskedelmi megállapodása volt a Forma-1-gyel, és szerintem a Forma-1 csak arra törekszik, hogy olyan kereskedelmi megállapodást kössön, amely jobban megfelel a többi helyszínnek is, ugyanakkor elismeri a naptárban betöltött fontos szerepét is” – mondta Zak Brown, a McLaren Racing vezetője.

    „Úgy gondolom, hogy az F1 ma már olyan méretű és hatókörű, hogy nagyobb, mint bármelyik csapat, nagyobb, mint bármelyik versenyző és nagyobb, mint bármelyik futam. Azt hiszem, természetesen egyikünk sem szeretné, ha Monaco megszűnne (a naptárban lenni).”

    „De mint kereskedelmi jogok birtokosának meg kell értenie, hogy olyan megállapodásra van szükségük, amely jobban összhangban van a többi helyszínnel, tekintve, hogy a pályák igényt tartanak a nagydíj megrendezésére” – tette hozzá Brown.

    A fellendülés nagyrészt a Netflix „Drive To Survive” című doku-sorozatának is köszönhető. Most már Szaúd-Arábia is hosszú szerződést kötött az F1-gyel, Katarral jövőre kezdődik egy 10 éves megállapodás, Bahrein pedig 2036-ig meghosszabbította a szerződését. A régi helyszínek közül a Hungaroringnek is 2036-ig van szerződése.

    Miami idén került be a versenynaptárba, az Egyesült Államokban pedig 2023-ban három F1-es futam lesz, amikor Las Vegas is csatlakozik a naptárhoz.

    Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke a Liberty Mediának, az F1 jogait birtokló amerikai vállalatnak és Stefano Domenicali F1-vezérigazgatónak tulajdonította a globális sorozat növekedését.

    „Mostanra már elkeltek a jegyek, vannak rajongók és több verseny is van. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végeznek a monacói tárgyalásokon, és jó eredményre jutnak” – mondta Szafnauer.

    Különleges varázsa van

    A versenyez azonban rendre nem a legizgalmasabbak Monacóban, és a legtöbb akció a kvalifikáción történik. A versenynapon az előzés szinte lehetetlen a keskeny, 3,34 kilométeres utcai pályán.

    A modern közönség pedig akciót akar, és az F1-ben az elmúlt néhány évben megnőtt a kerék a kerék elleni versenyek száma. Max Verstappen és Lewis Hamilton az elmúlt évtizedek egyik leglátványosabb csatáját vívta a tavalyi bajnoki címért.

    Az verseny alatti akció hiánya ellenére, mégis van Monacónak egy olyan atmoszférája, ami miatt a többség nagyon szereti.

    „Egyedülálló aurája van” – mondta Daniel Ricciardo.”Csak egy olyan pálya van, ahová mindig is hajóval érkeztem a pályára. Elhaladsz egy hajó mellett, ami hatalmas, aztán a következő nagyobb és még nagyobb. Szó szerint szürreális.”

    A helyiek az erkélyeikről nézik a versenyt, a gazdagok pedig a közvetlenül az utolsó két kanyarra, a La Rascasse és az Antony Noghes – a verseny alapítójáról elnevezett – kanyarra néző teraszon zsúfolódnak össze.

    Minden versenyhétvégén hírességek özönlenek ide, és színészek ugranak át a közeli Cannes-i Filmfesztiválról. Szombaton Hamilton például motorcsónakkal érkezett a helyszínre.

    „Ez az év egyik legizgalmasabb, ha nem a legizgalmasabb versenyhétvégéje” – mondta Hamilton.

    Leclerc egy a pályára néző lakásban nőtt fel, és piros Ferrari játékautókkal játszott. A kétszeres F1-bajnok Fernando Alonso, aki kétszer nyert itt, azt mondja, abszurd ötlet Monacót azért lecserélni, mert nehéz előzni a verseny alatt.

    „Szerintem benne kell lennie a naptárban” – mondta a 40 éves spanyol. „2011 előtt, vagy mi, előtt nem voltak előzések Budapesten, Barcelonában vagy Szingapúrban, és nem beszéltek arról, hogy ezeket a futamokat kiveszik a naptárból.”

  • Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    A Monacói Nagydíj első rajtkockáját a hazai pályán versenyző Charles Leclerc foglalhatta el. Mellőle ferraris csapattársa, Sainz indult, míg a második sorban a két Red Bull sorakozott fel Pérez és Verstappen sorrendben.

    Mire azonban el kellett volna rajtolniuk, megérkezett az eső a városállam területére, ezért 9 perccel csúsztatták a rajt időpontját és mindenki más kék jelölésű esőgumit kapott.

    Később tovább tolták az eredeti 15:00-s kezdést 15.16.-ra.

    A biztonsági autó mögött kezdett el a mezőny felvezető köröket futni; a pálya egyes területein nagyon sok volt a víz. Két felvezető kör után azonban piros zászlóval meg is szakították az el nem kezdett versenyt. Ennek ellenére a versenytávot egy körrel csökkentették.

    16.05-kor indult el a mezőny ismét felvezető körre a biztonsági autó mögött. Latifinek azonban sikerül összetörnie a Williamset a hajtűnél, illetve Stroll az autója jobb hátulját vágta a falhoz, melynek következtében defektet kapott. Mindketten eljutottak a boxig, Latifi új orrkúpot kapott, Stroll kerékcserét teljesített.

    Ezt követően gördülő rajttal indult el a verseny, Stroll már intermediate gumikat kapott, a boxban majdnem sikerült összeütköznie Latifivel.

    Gasly intermediate gumikon hajszál híján a korlátoknak ütközött, de sikerült pályán tartania az autót. Később azonban kezdtek jól működni a gumik az AlphaTaurin.

    Schumacher is interen volt már, majd Vettel és Tsunoda is megkapta a zöld jelölésű gumikat.

    Mindeközben az élen nem történt változás, Leclerc magabiztosan körözött az esőgumikkal az élen, és követte őt Sainz, Pérez és Verstappen.

    A 15. helyen haladó Gasly a 11. körre megérkezett Zhou (esőgumikon) nyakára, és már az előzési lehetőséget kereste a száradó pályán. A 12. körben aztán sikerült is neki az előzés, majd rögtön Ricciardo sarkában találta magát. Többször is benézett az ausztrál mellé, majd a 14. körben viszonylag simán előzte meg a mclareneset az uszodánál. A francia versenyző az intermediate gumikon a mezőny leggyorsabbja volt.

    A 16. körben Hamilton is a boxba hajtott cserére, és ő is intermediate gumikra váltott. A 9. helyre tért vissza.

    A következő körben az élmezőny is megkezdte a cseréket. Elsőként Pérez érkezett intermediate-ekért. Ő az 5. helyre tért vissza, Norris mögé, majd érkezett a brit is cserére, így Pérez a 4. helyen folytatta.

    Hamilton a 18. körben Ocont próbálta megelőzni, de a francia rázárt, mire össze is értek, a helycsere pedig elmaradta. Ezért az esetért a verseny későbbi szakaszában Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

    Mindeközben Leclerc és Verstappen is érkezett cserére, így Sainz vette át a vezetést ideiglenesen, Pérez előtt.

    Albon és Schumacher volt az első, akik száraz pályára alkalmas, slick gumikat kaptak.

    Hamilton tovább próbálkozott, igyekezett Ocon mellé férkőzni.

    A 22. körben mindkét Ferrari kerékcserére érkezett, slickre váltottak, majd sorra így tettek a többiek is. Így tett a két Red Bull is.
    Leclerc egy káromkodást is eleresztett, ugyanis a csapata kihívta a boxba először, és már épp befelé tartott, mikor azt az információt kapta, hogy mégse jöjjön még, mert Sainz már bent állt. A monacói azonban ekkor már kénytelen volt kimenni a boxba, és időt is veszített, míg megvárta maga előtt Sainz kerékcseréjét.

    Időközben Magnussen feltűnésmentesen kiállt a versenyből.

    A cserék után Pérez állt az élen, Sainz, Verstappen és Leclerc előtt.

    A 27. körben ékezett a biztonsági autó, miután Mick Schumacher csapta falba az autóját, miután annak megcsúszott a hátulja. A Haas ketté is tört, de a versenyző épségben kiszállt belőle.

    A 30. körben piros zászlóval megszakították a versenyt, míg a tecpro falat helyreállították.

    17:16-kor safety caros felvezető kör következett, majd a 33. körrel folytatódott a verseny, ismét repülőrajttal.

    Pérez pár kanyar után állóra fékezte a gumijait az 5-ös kanyarban, de meg tudta tartani a vezető pozícióját.

    A 39. körben a körszámláló időlimitre váltott, és 31 perc perc volt hátra a versenyből.

    Az 51. körben Zhou próbálta volna előzni Tsunodát, mikor az alagút kijáratánál megcsúszott az autója hátulja, de a kínai szépet mentett és megúszta mindenféle ütközés nélkül.

    Az esetet követően Zhou jelezte is rádión, hogy az incidens után, lehet, hogy új alsónadrágra lesz szüksége.

    Mindeközben Albon is kiállni kényszerült a versenyből.

    12 perccel a leintés előtt Sainz elkezdett felzárkózni az élen haladó Pérezre, és egyre inkább nyomás alá helyezte a spanyol a mexikóit.

    Végül azonban nem került sor előzére, így némi kárpótlásként a barcelonai csapatutasítás után, Pérez nyerte a Monacói Nagydíjat, Sainz és Verstappen előtt. A további pontszerzők: Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Bottas és Vettel. Ocon ugyan a 9. helyen ért célba, de időbüntetése miatt kiesett pontszerzők közül.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff
    1 Sergio Perez Red Bull
    2 Carlos Sainz Ferrari 1.154
    3 Max Verstappen Red Bull 1.491
    4 Charles Leclerc Ferrari 2.922
    5 George Russell Mercedes 11.968
    6 Lando Norris McLaren 12.231
    7 Fernando Alonso Alpine 46.358
    8 Lewis Hamilton Mercedes 50.388
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 52.525
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 53.536
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 54.289
    12 Esteban Ocon Alpine 55.644
    13 Daniel Ricciardo McLaren 57.635
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:00.802
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1 kör
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    Alex Albon Williams
    Mick Schumacher Haas
    Kevin Magnussen Haas