Szerző: Tajthi Andrea

  • Tsunoda humoránál van: „Max a legjobb versenyző – utánam!”

    Tsunoda humoránál van: „Max a legjobb versenyző – utánam!”

    Yuki Tsunoda abban reménykedik, hogy a jövőben Max Verstappen csapattársa lehet majd a Red Bullnál, és azzal viccelődött, hogy a holland a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben, de persze csak ő utána.

    Tsunoda második F1-es szezonját tölti az AlphaTaurival. Miután újonc szezonja ígéretesen indult a 2021-es Bahreini Nagydíjjal, ahol debütálásakor pontszerző helyen végzett, később a japán versenyző szezonja kiszámíthatatlanná, és hibákkal tarkítottá vált.

    Egy a RacingNews365.comnak adott interjúban a pályafutása jövőjével kapcsolatos reményeiről kérdezték.

    „Természetesen [szeretnék] világbajnok lenni” – felelte.

    Ehhez azonban minden bizonnyal át kellene kerülnie az AlphaTauri anyacsapatához, a Red Bullhoz, ahol nagy valószínűséggel Max Verstappen mellett kellene teljesítenie. Tsunoda azonban ettől sem ijedne meg.

    „Jó lenne vele együtt vezetni” – mondta.

    „Szerintem [ő] jelenleg a legjobb pilóta a rajtrácson – utánam! Sok mindent tanulhattam tőle, amikor a Red Bullhoz kerültem. Ha vele vezethetnék, az jó lenne.”

    „Természetesen ahhoz, hogy világbajnok legyek, le kell győznöm őt. Ha legyőzöm őt, akkor a Forma-1 egyik legjobb versenyzőjének érezhetem magam.”

    Verstappen a referencia

    „Max egyfajta célpont számomra, vagy a referenciaversenyző, akit meg kell céloznom. Remélhetőleg a jövőben ugyanannál a csapatnál versenyezhetek majd vele” – elmélkedett a japán.

    Ami jelenlegi csapattársát, Pierre Gasly-t illeti, Tsunoda elismeri, hogy sokat tanult tőle, és így nyilatkozott: „Természetesen a vezetéssel kapcsolatban rengeteg dolgot tanultam.”

    „De különösen a versenyzésen kívül tanultam sok mindent tőle, például azt, hogyan viselkedik, vagy hogyan készült fel a versenyre” – folytatta. „Tavaly volt egy nagy különbség köztünk a szezon elején, abban ahogyan felkészült a szezonra.”

    „Ezekből a dolgokból sokat tanultam. Ezektől a részletektől fejlődöm versenyzőként. A versenyzésen kívül is jó a kapcsolatunk, szóval ez jó.”

    Tsunoda úgy tűnt, hogy 2022-ben, az újonc szezonjában elkövetett balhéi után lehiggadt, ezt pedig a környezetváltozásnak tulajdonítja.

    A Red Bull az AlphaTauri központja közelébe, Faenzába költöztette Tsunodát, hogy jobban „felügyelet alatt” legyen.

    „Segített nekem, hogy most már közel lakom az AlphaTauri gyárához [Faenzában]” – ismeri be. „Akár jól ment egy verseny, akár nem, a verseny után azonnal meglátogathatom a gyárat, hogy kiderítsem az okokat, és ezt a tapasztalatot felhasználhatom a következő versenyen.”

    „Mindenre gyorsan tudunk reagálni. Ha például problémáim vannak az ülésemmel, akkor öt percen belül ott tudok lenni, hogy elvégezzem az üléspróbát.”

    „De természetesen elmehetek az edzőterembe is, vagy találkozhatok a munkatársakkal, és időt tölthetek velük. Így át lehet érezni az emberek hangulatát és érzelmeit, és ezek a dolgok határozottan jót tesznek nekem” – mutatott rá Tsunoda.

    Azonban az olaszországi életnek lehet egy árnyoldala is.
    „Talán van egy [rossz] dolog – ha lustán edzek, azt Franz [Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke] így meglátja!” – mondta viccesen a 22 éves versenyző.

  • A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elárulta, hogy a csapat még az idén döntést hoz a jövőbeni WEC indulásukról.

    A wokingi székhelyű csapat a Mercedes Formula E csapatának felvásárlásával folytatta terjeszkedését a motorsport világában, és a következő szezontól belép a teljesen elektromos együléses világbajnokságba.

    A WEC-be való belépést azonban már évek óta fontolgatják, tekintettel a bajnokság fő kategóriájában az elmúlt években bekövetkezett szabályváltozásokra.

    A Toyota mellett az Alpine és a Glickenhaus is csatlakozott a hiperautós osztályhoz, valamint az Audi, a Porsche, a Peugeot és a Ferrari is bejelentkezett.

    Arra a kérdésre, hogy az elkövetkező években láthatunk-e McLarent Le Mans-ban, Brown így válaszolt: „Még mindig nem döntöttünk a hosszútávú világbajnokságról.”

    „Rajongunk azért a bajnokságért. De azt hiszem, most teljesen arra kell koncentrálnunk, hogy a Formula E-t integráljuk és beindítsuk.”

    „Azt hiszem, ahogy az Endurance-világbajnokság alakul, úgy érezzük, hogy még mindig van időnk arra, hogy meghozzuk a döntést, ha a ’24/’25-ös szezonban akarbánk indulni.”

    Brown kifejtette, hogy a döntést a McLaren Automotive vállalattal közösen hozzák meg annak érdekében, hogy a bajnokságba való belépés minden szempontból előnyökkel járjon, majd hozzátette: „Van néhány változás, amely jól ismert az autóipari üzletágunkban.”

    „Úgy gondolom, ha a World Endurance-be mennénk, az valamilyen módon vagy formában kapcsolódna az autóipari üzletágunkhoz.”

    „Szóval ez olyasmi lesz, amiről még idén döntést kell hoznunk.”

  • Steiner szerint nehéz tökéletes versenynaptárt alkotni

    Steiner szerint nehéz tökéletes versenynaptárt alkotni

    Mivel a következő szezonban 24 futamból álló versenynaptárról beszélnek, Günther Steiner szerint a Haas csak akkor támogatná a hosszabb naptárt, ha az több pénzzel járna a csapatoknak.

    Az idei szezonban a Forma-1-ben 23 futamot rendeztek volna, ami minden idők leghosszabb versenynaptárát jelentette volna, de ez a szám csökkent, amikor Oroszországot törölték, és a sportág vezetői úgy döntöttek, hogy nem pótolják a helyet egy pótselejtezővel.

    A következő szezonban akár 24 futam is lehet a Forma-1-es versenynaptárban, mivel Las Vegas is csatlakozik a listához, és valószínűleg egy másik helyszín tölti majd be azt a helyet, amelyet a korábbi években Oroszország kapott.

    A több verseny kapcsán azonban, a Forma-1 ráébredni látszik, hogy fontos lenne a naptár regionalizálása, ami csökkenti az utazási időt és az utazási költségeket.

    Annak érdekében azonban, hogy az új versenyek befogadása mellett a számok kezelhetőek maradjanak, az F1 egyes történelmi futamai, köztük Monaco is, akár ki is kerülhetnek a naptárból.

    Monaco sorsa megosztotta a véleményeket, csak úgy, mint a sprintversenyek száma, hogy a következő szezonban megduplázzák-e azt a számot háromról hatra.

    Nem egyszerű feladat jó naptárt alkotni

    „Nincs tökéletes megoldás” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a Motorsport.comnak. „A Forma-1 egy fellendülés közepén van, részben a naptár növekedése miatt.”

    „A Liberty Media megértette, hogy ennek a bajnokságnak nem kell, hogy legyen egy egységes versenyformátuma, amely az egész szezonra érvényes, vagyis ugyanazzal a stílussal és ugyanazzal a programmal minden országban, ahol állomásozik.”

    „A múltban az egyetlen, a többitől eltérő hétvége Monacóban volt, míg ma már több saját identitással rendelkező futam van, mondhatnám, hogy Miami is erre volt példa.”

    „Aztán ott vannak a történelmi identitások, amelyeknek létezniük kell, de az újdonságoknak is, és ha jól csinálják, azt pozitívan kell fogadni.”

    „Úgy gondolom, hogy a nagy változás az volt, hogy találkoztunk a közönséggel, míg korábban egy olyan modellt próbáltunk eladni, ami a bennfenteseknek tetszett. Az eredmény a sok fiatal, egy új közönség elérése, és ha nagy az igény, akkor helyes, hogy több versenyt rendeznek.”

    A pénzügyi oldalt is figyelembe kell venni

    A Haas csapatfőnöke azonban hozzátette, a Forma-1-nek egyensúlyt kell teremtenie a sportág növekvő népszerűségének kihasználása és a csapatok pénzügyei között.

    „A határ?” – folytatta Steiner. „Az ott van, ahol már nem tudod tovább csinálni, és ha ebben az esetben még mindig meglesz a szándék a további növekedésre, akkor le kell ülni, és meg kell érteni, hogy szükség van-e több alkalmazottra.”

    „De nyilvánvaló, hogy egy ilyen döntés mögött pénzügyi téren is többnek kell lennie.”

    „Ma egy kicsit a határon vagyunk ezzel az üzleti modellel, de ha azt kérnék tőlünk, hogy ugyanannyi pénzért többet tegyünk, nem hiszem, hogy támogatnánk. Le kell ülnünk, és ki kell találnunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.”

  • Több versenyző szerződése lejár idén, van, aki az F1-ből is kikerülhet

    Több versenyző szerződése lejár idén, van, aki az F1-ből is kikerülhet

    Beindultak az események az idén lejáró F1-es versenyzői szerződések kapcsán, kezdve azzal, hogy Sergio Pérezzel hosszabbított a Red Bull.

    Jelenleg 9 versenyző van hivatalosan, akiknek a 2022-es szezon végéig van élő szerződése. Ők Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Guanu Zhou, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Alexander Albon és Mick Schumacher.

    Erről a listáról Strollt rögtön le is húzhatjuk, hiszen nem valószínű, hogy elkerülne az Aston Martintól, hiszen az édesapja a csapat tulajdonosa.

    Alonsón sok múlik, hiszen a kétszeres világbajnok esetleges távozásával ugyanis jó eséllyel a Formula 2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri jutna F1-es lehetőséghez. A spanyol versenyző azonban jelenleg nem úgy tűnik, mintha a kiszállást fontolgatná.

    Nicolas Latifi pozíciója ismét veszélyben van. A kanadai jelenleg a harmadik évét tölti a Williamsnél. Az első két szezonjában folyamatosan vereséget szenvedett George Russelltől, idén pedig Alex Albon ellen is ugyanez a sors jutott neki. Latifi helyére Nyck de Vries és Piastri is esélyes lehet, csak úgy, mint a majdani idei F2 bajnok.

    Nicholas Latifi,
    Fotó: Williams Racing

    Albon szerződése szintén lejár idén, de valójában nem tűnik indokoltnak a lecserélése.

    Mick Schumacher helyzete is kérdéses a Haasnál. Idén meglehetősen sokat hibázik, ezért pedig sok kritika éri. Egyre valószínűbb, hogy az idei szezon után távoznia kell. Ehhez azonban a Ferrarinak is lesz egy-két szava, hiszen az ő támogatásukat élvezi a német. Ha a Haasnál nem is maradhat, még nem kizárt, hogy átültetik egy másik Ferrari-erőforrás hajtotta csapatba, ami kizárásos alapon az Alfa Romeo.

    Az Alfánál Valtteri Bottas egyrészt jól teljesít, fontosak a tapasztalatai, és nem mellesleg érvényes szerződése van 2024-ig. Zhou az, aki adott esetben mozdítható, mert neki még nincs kontraktusa 2023-ra, bár különösebb panasz rá sem lehet. Zhou esetlegesen megüresedő helyére még Théo Pourcharire jöhet szóba, aki a Sauber Academy, az Alfa csapatfőnökének, Fred Vasseurnek támogatását élvezi, jelenleg pedig második helyen áll az F2-es bajnokságban.

    Mick Schumacher
    Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Schumachert az Aston Martinhoz emlegetik még, Vettel helyére, bár ezt a pletykát egyelőre cáfolták. Mikor bejelentették, hogy Vettel 2021-től az Aston Martinhoz igazolt, azt közölték, hogy több évre írt alá a német, de sosem lett kimondva, hogy pontosan meddig. Ennek tükrében 2023 már kérdéses…

    Tsunoda minden bizonnyal hosszabbít az AlphaTaurival, már csak azért is, mert jelenleg jobban áll a bajnokságban, mint a csapattársa, Gasly, illetve nem is biztos, hogy lenne kit a helyére ültetni Red Bull részről.

    Gasly aktuális szerződése is lejáróban van. Nagy mozgástere nincs a franciának, mivel a Red Bullnál nem lesz üresedés. Azonban pedzegetni kezdték, hogy akár a McLarenhez igazolhat, méghozzá Daniel Ricciardo helyére.

    Ricciardónak ugyan van szerződése 2023-ra, gyenge szereplése mégis meggyengítette helyét, és már a McLaren részéről is megerősítették, hogy adott esetben van mód a szerződése felbontására.

  • Bobby Rahal 3 IndyCar versenyzőt nevezett meg, aki nyerni tudna F1-ben

    Bobby Rahal 3 IndyCar versenyzőt nevezett meg, aki nyerni tudna F1-ben

    A korábbi F1-es pilóta, csapatfőnök és IndyCar-legenda Bobby Rahal három olyan IndyCar-pilótát nevezett meg, akik szerinte a megfelelő autóval a Forma-1-ben győzelmekért tudnának csatázni.

    Rég volt már amerikai versenyző a Forma-1-ben, győztes meg aztán pláne. Most azonban egyre nagyobb az akarat arra, hogy a tengerentúli versenyzők a Forma-1-ben is kipróbálhassák magukat.

    A 69 éves Indy 500 győztes három olyan IndyCar-tehetségre mutatott rá, akikben szerinte megvan a potenciál, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek.

    Colton Herta

    Az első név Rahal listáján az IndyCar valaha volt legfiatalabb győztese, a 22 éves Colton Herta, az IndyCar-legenda Bryan Herta fia.

    Herta most a McLaren istállóhoz tartozik, és várhatóan lehetőséget kap arra, hogy az idei szezon valamelyik szakaszában vezethesse az MCL36-ost, akár még egy FP1-en is.

    A Beyond the Gridnek nyilatkozva Rahal így nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy Hertában rengeteg potenciál rejlik. Nagyon fiatal, és még hosszú pályafutás áll előtte, egy ideig még biztosan itt lesz a pályán.”

    Colton Herta
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    Pato O’Ward

    Rahal megnevezte a McLaren másik fiatal versenyzőjét, Pato O’Wardot is, aki ebben a hónapban írt alá egy új szerződést a csapattal, amelynek értelmében 2025-ig marad az IndyCarban.

    Nagy dolgok következhetnek a 22 éves fiatal mexikói számára, aki az idei Indy 500-on Marcus Ericsson mögött a második helyen végzett.

    „Tudom, hogy tesztelte a McLarent, és szerintem különleges, eléggé különleges” – mondta Rahal. „Ha adunk neki egy kis időt, nem ismerem a McLaren helyzetét, de az utóbbi időben jó munkát végeztek. Van ott lehetőség számára.”

    Pato O'Ward
    Fotó: Penske Entertainment: James Black

    Alex Palou

    Az IndyCar nagy sztárja 2021-ben azonban a spanyol tehetség, Alex Palou volt, aki mindössze második szezonjában máris megszerezte a bajnoki címet.

    Palou Európában kezdte pályafutását, a Formula 3-ban és a Formula 2-ben versenyzett, majd 2020-ban váltott az IndyCarra, és azóta komoly díjakat nyert a Chip Ganassi Racinggel.

    Rahal így nyilatkozott róla: „Elég lenyűgöző volt, tényleg felülmúlta Scott Dixont, aki valójában a mérce.”

    „Minden pályán jól teljesített, és most, hogy egy nagyszerű csapatnál van, ez óriási segítség számára. Mégis úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végzett.”

    Alex Palou
    Fotó: Penske Entertainment: Karl Zemlin

    De mint minden fiatal versenyzőnek, aki futamgyőzelmekre hajt az F1-ben, Rahal szerint mindhármuknak a legjobb csapatok egyikébe kellene bekerülniük ahhoz, hogy esélyük legyen F1-es futamgyőzelmekre – és ehhez olyan erős versenytársakkal kell megküzdeniük, mint például Oscar Piastri és Nyck de Vries.

    „Bármelikükről is legyen szó, a legjobb csapatok egyikébe kell kerülnie [a győzelemhez], egy Mercedesbe vagy egy Red Bullba. A technológia annyira fejlett, hogy ha nem áll mögötted minden, akkor nehéz lesz megmutatni [a tehetségedet]” – véli Rahal.

    „Szerintem bármelyik fiatal srác, ha egy jó autóba ülteted őket, és adsz nekik egy kis időt, szerintem nagyon jól teljesíthet.”

  • Andretti küldetésként tekint az amerikai versenyzők F1-be juttatására

    Andretti küldetésként tekint az amerikai versenyzők F1-be juttatására

    Michael Andretti szerint leendő új Forma-1-es csapatának egyik mellékterméke az lenne, hogy utat biztosítana a fiatal amerikai pilótáknak az F1-be.

    Bár az F1 történetében 57 versenyző érkezett az Egyesült Államokból, köztük két világbajnok, Phil Hill és Andretti édesapja, Mario személyében; az elmúlt években az amerikai versenyzők sora nem bővült az F1-ben.

    A legutóbbi pilóta, aki átkelt az Atlanti-óceánon, hogy Forma-1–es versenyző legyen, Alexander Rossi volt, aki a 2015-ös szezon vége felé öt versenyen indult a Manor Marussia színeiben.

    A sors iróniája, hogy Rossi ezután visszatért az IndyCarba az Andretti csapatához (mellyel egy Indy 500-at is nyert), és amely csapatot most fogja elhagyni, hogy az Arrow McLaren SP-hez csatlakozzon.

    A hétéves szünet ellenére azonban nem biztos, hogy sokáig kell még vátni a következő amerikai versenyző F1-be érkezésére Colton Herta ugyanis előkelő helyen szerepel Andretti potenciális versenyzőinek listáján, ha megvalósulnak a reményei, mi szerint csapata jelen lesz a 2024-es F1-es rajtrácson.

    Az 59 éves ex-versenyző arra vár, hogy megtudja, sikeres volt-e az Andretti Global a jelentkezése, bár úgy tűnik, a sportág hierarchiájában az a meggyőződés uralkodik, hogy 10 csapat elég, és egy 11. csapatra egyelőre nincs szükség.

    Amerikai versenyzőket juttatna az F1-be

    Mindazonáltal, ha Andretti megkapja az engedélyt, nagyon szeretne lehetőséget teremteni az amerikai pilótáknak. Ő maga 1993-ban 13 versenyen indult a McLaren színeiben, mielőtt visszatért az Államokba.

    „Olyan amerikai csapat akarunk lenni, amely lehetővé teszi az amerikai pilóták fejlődését a jövőben” – idézte Andrettit a Motorsport.com.

    „Senki sincs most, aki ezt tenné. Ez az, ahol mi szeretnénk lenni. Nincs valós módja annak, hogy egy amerikai versenyző bekerülhessen az F1-be. Egyszerűen nincs. Mi szeretnénk kikövezni az utat az F1-be.”

    Amikor Andretti tavaly ősszel közel került ahhoz, hogy megvásárolja az Alfa Romeo csapatot működtető Saubert, az elképzelés az lett volna, hogy Hertát ültetik az egyik autóba.

    Colton Herta
    Colton Herta  |  Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones

    Hertának van egy másik lehetséges útja is az F1-be, a McLarenen keresztül, amely csapattal megállapodott egy fejlesztői szerepkörben, bár a wokingi csapat IndyCar-pilótája, a mexikói Pato O’Ward is beleszólhat ebbe.

    Andretti így nyilatkozott Hertáról, aki az IndyCarban versenyez nála, miután 2015-ben és 2016-ban Európában versenyzett: „Már az F1-ben kellene lennie, megvan benne a tehetség, de [a támogatóinak] elfogyott a pénze, így visszatértek az USA-ba, ő pedig [az amerikai] utat választotta.”

    „Szeretném, ha a gyerekeket fel tudnánk emelni a gokartozásból, és megnyitnánk előttük a kaput, és ha elég jók, remélhetőleg a Forma-1-be kerülhetnek, és nekünk meglesz a csapatunk ehhez, lesz legitim lehetőség.”

  • Korai még Norris Hamiltonhoz, vagy Schumacherhez hasonlítása

    Korai még Norris Hamiltonhoz, vagy Schumacherhez hasonlítása

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke nem szívesen hallana róla, ha Lando Norrist Lewis Hamiltonhoz és Michael Schumacherhez hasonlítanák, pályafutása ilyen korai szakaszában.

    Bár a McLaren egyelőre nem bizonyul olyan versenyképesnek 2022-ben, mint az előző két szezonban, Norris továbbra is kiváló teljesítményt nyújt és mindent kihoz az autóból. Jelenleg a top 3 csapat (Red Bull, Ferrari, Mercedes) versenyzői után ő a legjobb, 7. helyen áll a bajnokságban, míg csapattársa, Daniel Ricciardo küszködik az autóval. Norris ráadásul úgy hozza a pontokat a csapatának, hogy a legutóbbi két versenyen nem volt százszázalékosan egészséges.

    A McLaren tehát joggal helyezi Norrisra a hangsúlyt, főleg, hogy az év elején új szerződést írt alá, és 2025 végéig marad a csapatnál.

    Mindezek ellenére Seidl szerint korai lenne arról beszélni, hogy Norris a sportág két hétszeres korábbi világbajnokával egy súlycsoportba kerülhet. Főleg mivel Norrisnak még soha nem volt olyan autója, amellyel bajnoki címért küzdhetett volna.

    „Egyszerűen túl korai Landót Lewis Hamiltonhoz vagy Michael Schumacherhez hasonlítani” – idézte Seidl szavait a Motorsport.com. „De nem véletlenül kötöttünk vele hosszú távú szerződést.”

    „A fejlődésével és a teljesítményével megmutatta nekünk, hogy van benne valami különleges. Ez Monacóban is igaz volt.”

    „Azonnal teljesít, ez lenyűgöző. A csapat számára is fontos.”

    „Jelenleg ádáz harcban vagyunk a bajnokság negyedik helyéért, ahol erős versenytársakkal állunk szemben. Nekik is gyors autóik és jó versenyzőik vannak.”

    „Mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy Lando velünk van. Van benne potenciál, és már eddig is sokat mutatott magából. Egyszerűen az a dolgunk, hogy az elkövetkezendő években jobb autót adjunk neki.”

  • Teljes idiótaság a versenyzők fizetésének korlátozása? Itt vannak az érvek!

    Teljes idiótaság a versenyzők fizetésének korlátozása? Itt vannak az érvek!

    Raymond Vermeulen, aki a regnáló F1-es világbajnok Max Verstappen menedzsere, „teljes idiótaságnak” tartja azt az ötletet, hogy az F1-ben fizetési sapka lépjen életbe a pilóták számára.

    Tavaly a sportág költségeinek csökkentése érdekében a Forma-1 bevezette a költségvetési sapkát, vagyis egy meghatározott maximum összegnél nem költhetnek többet a csapatok egy szezon során. A küszöb 2021-ben 145 millió dollárnál kezdődött, az idei szezonra 140 millió dollárra csökkent, 2023-ban pedig tovább mérséklődik a sapka 135 millió dollárra. Az olyan tételek azonban, mint az erőforrások, a marketing, a vendéglátás költségei, és a versenyzők fizetései nincsenek a költségvetési korlát alatt.

    Bár a szerződések alapvetően bizalmasak, különböző jelentések szerint Lewis Hamilton áll az F1-es versenyzők fizetési listájának élén, évi 40 millió dollárra becsült mercedeses fizetésével, míg Verstappen közvetlenül mögötte foglal helyet a Red Bull által kifizetett 35 millió dollárral.

    Az elmúlt két évben az F1 Bizottság különböző ülésein rendszeresen szóba került a versenyzői fizetések felső határának kérdése. A jelentések szerint egy csapatonkénti 30 millió dolláros összegről lenne szó, amely egy-egy csapat mindkét versenyzőjének fizetését magában foglalná.

    A versenyzőkre vonatkozó fizetési plafonról szóló pletykák annak idején heves reakciót váltottak ki a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonból.

    „Úgy gondolom, hogy a sport, és az itteni versenyzők természetes módon a sportág sztárjai” – mondta Hamilton még 2020-ban. „Ők azok, akiket látnak, ők azok, akik hozzák a márkájukat, és a hírnevük segít felemelni a sportágat, és segít, hogy globálisan terjedjen a világban.”

    Max menedzsere ellenkezik

    Nem meglepő, hogy Raymond Vermeulen, aki minden egyes szerződésből, amit Max Verstappen számára köt, részesedik, hevesen ellenzi, hogy a versenyzőknek fizetéscsökkentést szabjon ki az F1.

    „Teljes idiotizmus” – mondta Vermeulen a De Telegraaf című holland napilapnak.

    „A versenyzők növelik a csapat értékét, és ha aztán korlátot szabnának annak, akitől ezt az értéket megveszik – a versenyzőtől-, az felforgatná a világot.”
    „Nézzük meg a tényeket. Egy nagydíj jött létre Hollandiában Maxnak köszönhetően” – érvelt Vermeulen.

    „Zandvoort évente fizet egy összeget a FOM-nak a verseny megrendezéséért, aminek nagy részét a csapatok között osztják szét.”

    „Szóval ők ebből profitálnak. Akkor nagyon furcsa lenne, ha csak a versenyzői bevételi modellt korlátoznák.”

    Vermeulen hozzátette, hogy a Red Bull – amely a pletykák szerint elfogadta, hogy évi 53 millió dollárt fizessen ki Verstappen ötéves szerződéshosszabbításának részeként, amelyet az év elején írt alá – szintén egyértelműen ellenzi a versenyzői fizetés korlátozását.

    „Ők is nagyon határozottan állítják, hogy soha nem fogják támogatni” – mondta. „Ez egy rossz ötlet a sportág számára.

    „Szükség van ezekre a befektetőkre és szponzorokra, akik befektetnek a tehetségekbe, és hosszú ideig szeretnének kapcsolatban lenni az adott versenyzővel.”.

    „Egy fizetési sapka az egész sportot befolyásolná.”

    Nem mindenki gondolja így

    A másik oldalon azonban az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur érvel, aki úgy véli, hogy a versenyzők fizetését és a csapatok vezetőinek szerződéseit be kellene vonni a sportág általános költségkorlátozó intézkedésébe.

    „Valószínűleg ez lesz a következő téma az asztalon” – mondta az Alfa-főnök. „A versenyzők és a kulcsemberek között biztosan össze kell jönnie.”

    „Szerintem az a helyes megközelítés, hogy megpróbáljuk ezt a költségvetéssel összehangolni, és talán egy kis engedményt is tenni erre.”

    „Úgy gondolom, hogy végső soron a verseny szempontjából is van értelme. Több mint örülök, hogy ebbe az irányba megyünk.”

    „Az F1 ma nagyon jó formában van, jó formában van, mert a show felfelé ível, és azért is, mert az FIA és a FOM az elmúlt években jó döntéseket hozott, de úgy gondolom, hogy ebbe az irányba kell továbbmennünk.”

  • Max szerint sokan azért „falaznak” a Q3-ban, mert nem jár érte büntetés

    Max szerint sokan azért „falaznak” a Q3-ban, mert nem jár érte büntetés

    Zsinórban másodjára fordult elő, hogy monacói kvalifikáció piros zászlóval ért véget. Max Verstappen pedig utalt rá, hogy a felelős pilótákat meg kellene büntetni – még akkor is, ha a saját csapattársáról van szó.

    Verstappen épp javított volna köridején a Q3 utolsó szakaszában, mielőtt csapattársa, Sergio Pérez piros zászlót aktivált a Portier-ben történt ütközésével.

    Ez már a második év egymás után, hogy a holland ilyen ok miatt nem tudja befejezni gyorskörét, és így nem tud obb rajthelyet szeretni Monacóban, miután tavaly Charles Leclerc ütközött és okozott piros zászlót, mikor a holland épp gyorskörön volt.

    Idén ezzel kapcsolatban így nyilatkozott Verstappen: f1″Bosszantó és persze kár, hogy a csapattársam volt az, aki a falban végezte.”

    „De végül is, ezért nem kapsz büntetést.”

    „Szóval ha tudod, hogy jó az első gyorsköröd, akkor gondolhatod azt is, hogy ‘áh, tudod mit, leparkolom és taktikusan a falba küldöm’. Megteheted.”

    Nico Rosberget pontosan ezzel vádolták 2014-ben, amikor kényelmesen „leparkolt” a Mercedesével a Mirabeau közelében. Az incidens miatt sárga zászlókat lengettek, Lewis Hamilton pedig kénytelen volt megszakítani a gyorskörét.

    Max Verstappen továbbra is azt állítja, hogy ő és csapata az FIA-val együtt dolgozott a probléma megoldásán.

    „Ez olyasmi, amin már egy ideje dolgozunk” – mondta. „Fájdalmas, de szerencsés lehet annak, aki a falba teszi az autóját. De számomra persze eléggé kellemetlen.”

  • Autós jövőkép a filmvásznon: Megvalósult már, ami korábban fikció volt?

    Autós jövőkép a filmvásznon: Megvalósult már, ami korábban fikció volt?

    Porsche Engineering Magazine 1/2022-es számában jelent meg egy kiváló témájú írás arról, hogy az egykori fikciókat utolérte-e mára az autóipar. A válasz persze „igen”, de kérdés, hogy olyan formában-e, mint ahogy azt évekkel ezelőtt a filmrendezők megálmodták?

    Számos dolog természetes már számunkra, ami nem is olyan túl régen, a filmekben látva még elképzelhetetlennek tűnt. De nem is feltétlenül kell nagy dolgokra gondolnunk, ha olyan eszközöket keresünk, melyek korábban a sci-fikben már léteztek.

    Az egyik leglátványosabb ilyen terület a mobiltelefonoké és okoseszközöké. Tudtad például, hogy a kihajtható (flip) mobiltelefonokat a Star Trek ihlette? David Hasselhoff a Kinght Riderben pedig gyakorlatilag egy „okosorához” beszélt egy a ma Sirinek, Alexának, vagy Google Assistant-nek megfelelő „virtuális személyi asszisztenshez”. De a VR szemüveg is feltűnt már 1994-ben a Zaklatás című filmben.

    De mi a helyzet a járművekkel, autókkal? Ezt Christian Buck a Porschénak írt cikke nyomán járjuk körbe, 5 ismert film/sorozat példáján keresztül.

    Az ötödik elem (Luc Besson, 1997)

    A két főszereplő, Leeloo (Milla Jovovich) és Korben Dallas (Bruce Willis) a világ megmentése érdekében a kitartó gonosztevőtől olyan szállítóeszközökön utazik, mint egy repülő taxi, amely szükség esetén robotpilótával is képes navigálni a futurisztikus metropoliszban.

    Tényellenőrzés: Világszerte számos cég dolgozik már autonóm és elektromos meghajtású légi taxikon. A leggyakrabban említett felhasználási forgatókönyv a metropolisz központja és egy külterüketi repülőtér közötti légi uzatás, illetve a forgalmi dugók átrepülése. Az első szolgáltatók az elkövetkező néhány évben kívánnak piacra lépni. Technikailag az autonóm repülő taxik mindenképpen megvalósíthatók.

    Magunk is láttunk egy ilyet – bár nem működés közben – velokopter formájában a Formula E 2019-es berlini hétvégéjén. Az alábbi videóban látható:

    Knight Rider (TV-sorozat,1982-1986)

    A volt rendőr, Michael Knight (David Hasselhoff) bűnözők nyomába ered a K.I.T.T. (Knight Industries Two Thousand) nevű high-tech autóval. Az autó önvezető is tud lenni, automatikusan parkol, és egy karórán keresztül hívható.

    Tényellenőrzés: A nagymértékben automatizált vezetés egyik fejlesztése az automatizált parkolás: a jármű magától behajt egy parkolóhelyre, és később (például okostelefonon keresztül) vissza is hívható a vezetőhöz. Ahogy a „karórás hívás” is életszerű, a fent már említett okosorákhoz és virtuális asszisztensekhez hasonlatosan.

    Blade Runner 2049 (Denis Villeneuve, 2017)

    Ridley Scott sci-fi klasszikusának folytatása újra feleleveníti az emberek és a „replikánsok”, az emberhez hasonló androidok közötti nehéz kapcsolat témáját, akik harcolnak a jogaikért. A főszereplő, K rendőr (Ryan Gosling) egy replikáns és egy ember lányának üldözése közben egy repülő autóval utazik, amely szükség esetén saját maga is képes eljutni a célhoz. A fedélzeten mindig van egy drón is, amely szenzorai segítségével a levegőből is fel tudja fedezni a környéket.

    Tényellenőrzés: Az autonóm járművek és a drónok kombinációja mindenképpen hasznos lehet. Például madártávlatból térképet lehetne generálni az előttünk álló útvonalról, így az autopilóta mindig pontosan tudná, hogy mire számíthat a közeljövőben. A drónok átrepülhetnének a parkolók felett is, és megkereshetnék a szabad helyeket az automatizált parkoláshoz. Rengeteg ötlet van az ilyen fejlett szenzorok felhasználására, és a technikai megvalósítás gyorsan megvalósítható lenne. Jelenleg azonban nem ismert, hogy létezne ilyen jármű.

    Az emlékmás (Paul Verhoeven,1990)

    Az Arnold Schwarzenegger által alakított Douglas Quaid építőmunkás egy autonóm taxiban („Johnny Cab”) menekül, amelyet egy Johnny nevű robot vezet. Az android hangutasításokra reagál, és beszélgetni is tud.

    Tényellenőrzés: Az autonóm vezetés alapvetően megváltoztatja az utas és a jármű közötti kapcsolatot, utóbbi inkább a munkavégzés vagy a pihenés környezetévé válik. Az autóval folytatott csevegés tehát a jövőben a mindennapi élet részévé válhat. Az utastérben azonban valószínűleg nem lesz humanoid robot. A jövő járműve valószínűleg inkább valami guruló asszisztens rendszer lesz.

    Különvélemény (Steven Spielberg, 2002)

    John Anderton rendőrtisztet (Tom Cruise) gyilkosság elkövetésével vádolják a jövőben, ezért megpróbál elmenekülni az egyik automata Maglev (mágneses lebegés) járművel. A hatóságok azonban bele tudnak avatkozni az autó vezérlésébe, így az Anderton számára csapdává válik. Már nem képes kézzel irányítani a járművet.

    Tényellenőrzés: A biztonság központi szerepet játszik az autonóm vezetésben. Ha a technológia meghibásodna, külső beavatkozás is elképzelhető lenne. Kalifornia például 2018-ban úgy döntött, hogy a pedálok és kormánykerék nélküli autókat mobilhálózaton keresztül távolról is irányítani kell tudni. Egy operátor élő kameraképek segítségével venné át a kormányt – de csak vészhelyzetben és mindig az adatvédelmi előírások betartásával.

    Nektek milyen járművek (vagy más eszközök) jutnak még eszetekbe, melyek filmekben előbb megjelentek, mint a valóságban? Mi az a filmbéli eszköz, mely ma még nem létezik, de szerintetek a jövőben megvalósul?