Szerző: Tajthi Andrea

  • Vettel meglepődne, ha Hamilton motivált maradna

    Vettel meglepődne, ha Hamilton motivált maradna

    Négyszeres világbajnokként, jelenleg mindössze pontszerző helyezésért küzdve, Sebastian Vettel el tudja képzelni, hogy a hétszeres bajnok Lewis Hamilton mit érezhet jelenleg.

    A 2022-es szezon nem úgy alakul, ahogyan azt Hamilton és a Mercedes szerette volna, noha amit csak lehet kihoznak a W13-asból. Bár ez leginkább a csapattárs George Russellnek sikerül jobban. A pontokért és alkalmi dobogós helyezésekért küzdenek.

    Ez pedig nem az, amihez Hamilton az elmúlt években hozzászokott.

    Mindezek miatt pedig Vettel megkérdőjelezi, meddig tart ki a 37 éves versenyző érdeklődése, ha nem javulnak az eredményei.

    „Ha úgy ismered meg a sportot, ahogy én és Lewis is megismertük, akkor a győzelem és a csúcsra jutás az, amire törekszel” – mondta Vettel, akit a PA hírügynökség idézett.

    „Izgat-e téged, ha nyolcadik, 12. vagy 13. helyen érsz célba? Nem, nem izgat, amikor tudod, hogy már annyiszor voltál első – és Lewis többször volt, mint bárki más.”

    Russell esete más. A Williams egykori pilótája az idei szezonban a legkövetkezetesebb ember a rajtrácson, hét egymást követő top 5-ös eredménnyel. Segítégére lehet a gyenge csapatnál töltött versenyek tapasztalata. Jelenleg 34 pont előnnyel Hamilton előtt áll a tabellán.

    „George megérkezett” – folytatta Vettel. „Három évet töltött a Williamsnél, amikor halálra szenvedte magát a mezőny hátsó felében, és csak egy-egy pontot szerzett, aztán hirtelen nyolcadik vagy 12. lett, és az élet számára elképesztő.”

    „Mindenki különböző, de kívülről nézve igazságosnak kell lenned, és azt kell mondanod, hogy nézd, természetes, hogy Lewis ugyanolyan lelkes lesz a nyolcadik helyért, mint amilyen valószínűleg George lesz?”

    „Nem, és meg lennék lepve, ha így lenne.”

    Ennek ellenére Hamilton egyelőre azt kommunikálja, hogy esze ágában sincs kiszállni a Forma-1-ből.

  • 1978 világbajnoka, Mario Andretti szerint Toto Wolff tiszteletlen

    1978 világbajnoka, Mario Andretti szerint Toto Wolff tiszteletlen

    Az 1978-as F1-es világbajnok Mario Andretti nem nézte jó szemmel Toto Wolff megjegyzéseit a leendő Andretti Global csapat F1-be kívánkozásával kapcsolatban.

    Mario fia, Michael Andretti világossá tette, hogy 2024-től új nevezéssel szeretne csatlakozni a Forma-1-es mezőnyhöz, miután 2021-ben meghiúsultak a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo csapat megvásárlásáról szóló tárgyalások.

    Tekintettel arra, hogy a Forma-1 igyekszik tovább erősíteni az Egyesült Államokban való jelenlétét, egy befutott, sikeres amerikai név, amely (csapatként) csatlakozik a Forma-1-es mezőnyhöz, bizonyára vonzó lenne, de a jelenlegi csapatok közül nem mindenki támogatja az ötletet.

    A Concorde Egyezmény kimondja, hogy minden új belépőnek 200 millió dolláros „hígulás elleni díjat” kell fizetnie, hogy kompenzálja a többi csapatot a díjkiosztás extra szeletéért, de a Mercedes-főnök Toto Wolff így is ellenzi Andrették érkezését. Nemrégiben kifejtette, hogy a jelenlegi csapatokba komoly befektetéseket öltek, így minden új belépőnek bizonyítania kell, hogy tovább tudja növelni a Forma-1 értékét. Azonban kijelentette, hogy eddig még egyetlen ilyen próbálkozás sem bizonyította, hogy képes erre.

    Ezek a szavak nem tetszenek Mario Andrettinek. Az Auto Motor und Sportnak adott interjújában azt mondta: „Toto Wolff nagyon nyíltan beszélt a hitelességünkről. Velem azonban másképp beszél.”

    „Nagyon tiszteletlennek tartom a kritikát, mert mi sokkal régebb óta vagyunk aktívak a motorsportban, mint ő. Tisztelem az eddigi sikereit, de semmi oka nincs arra, hogy lenézzen minket.”

    Andretti elmondta, hogy az FIA „nagyon nyitott velünk szemben”, és miután „minden követelménynek megfeleltek”, most „arra várnak, hogy megmondják, mennyibe fog kerülni a csapatoknak, hogy befogadjanak minket”.

    És ehhez Andretti úgy véli, hogy a Forma-1 jelenlegi tulajdonosai, a Liberty Media túl sok kontroll-lehetőséget ad a csapatoknak, ami a korábbi F1-főnök, Bernie Ecclestone irányítása alatt nem így lett volna.

    „Tudjuk, hogy 200 millió dollár körüli összegről van szó” – mondta Andretti. „Most már gondolom, hogy többet akarnak, de egyelőre várjuk a választ. Ez már egy kicsit az uzsorakamat határát súrolja.”

    „Bernie-vel más lenne a helyzet, a Liberty túl sok beleszólást ad a csapatoknak.”

    Az egész mezőnyben szélesebb körű aggodalomra ad okot, hogy Andretti milyen gyorsan válhat versenyképessé a Forma-1-ben, hiszen a jelenlegi 10 csapat közül nincs nyilvánvalóan gyenge láncszem, amely túlzottan levált volna a mezőnyről.

    Mindenki a saját dolgával foglalkozzon

    Mario azonban hangsúlyozta, hogy ez nem a meglévő csapatok gondja kell, hogy legyen, hiszen az Andretti feladata, hogy ezt megoldja.

    „Mindig azt kérdezik, hogyan akarunk versenyképesek lenni. Én azt mondom: legyen ez a mi problémánk! Nem ismerik a felkészülésünket” – mondta Mario.

    „Egyáltalán nem kell új embereket szerződtetnünk, abszolút tapasztalt embereink vannak, akik rendelkeznek a szükséges tudással.”

    „A pénzügyi oldalon hiteles partnereink vannak, akik tisztában vannak a projekt méretével. Hosszú ideje tervezünk a programunkkal, mert ez az, amit szeretnénk. Több tiszteletet érdemlünk.”

  • Az Alpine is színesebb lesz a júniusi versenyeken

    Az Alpine is színesebb lesz a júniusi versenyeken

    A Mercedes után a BWT Alpine F1 Team is színesedik és a Pride hónapot ünnepli egész júniusban. A csapat mellett megerősítette partnerségét a Racing Pride-dal, az LMBTQ+ befogadást a motorsporton keresztül elősegítő kezdeményezéssel.

    Az Alpine a Racing Pride-dal együttműködve igyekszik megérteni az LMBTQ+ közösség kihívásait a sporton belül, küzdeni az előítéletek ellen, és az Alpine-t biztonságos és barátságos munkahelynek tenni szexuális irányultságtól, nemi kifejezéstől vagy nemi identitástól függetlenül.

    „Az év elején a csapat egy sokszínűségi és befogadási bizottságot is létrehozott, amely különböző hátterű munkatársakból áll, beleértve az LMBTQ+ közösséget, a fekete és különböző etnikai közösségeket, a nőket és az egyszülős családokat, hogy elismerjék az egyéniségek fontosságát a nyitott és befogadó munkahely biztosítása érdekében” – áll a csapat közleményében. „Célja, hogy meghatározza a pozitív és befogadó munkahely kialakításához és fenntartásához szükséges kulcsfontosságú területeket, és biztosítsa, hogy a jövő generációi egyenlő esélyekkel léphessenek be a motorsportba.”

    Fontos a jó, elfogadó munkakörnyezet

    „Az Alpine a Pride hónapot arra fogja felhasználni, hogy elismerje és megünnepelje a munkaerő LMBTQ+ tagjainak munkáját. A vállalat felső vezetése már részt vett egy sor képzési találkozón, hogy megismerjék a befogadással kapcsolatos kihívásokat és párbeszédeket, míg a csapat HR osztálya a Racing Pride vezetésével olyan befogadó irányelveket fogad el, amelyek segítenek abban, hogy az LMBTQ+ közösség tagjai megbecsültnek érezzék magukat, és képesek legyenek teljes énjüket a munkájukba belevinni.”

    „A szövetségesség szimbólumai, például az, hogy a munkatársaknak lehetőségük lesz szivárványszínű nyakláncokat és szivárványos kitűzőket viselni, ha ki szeretnék fejezni támogatásukat, lehetővé teszik az egyének számára a csapatban, hogy részesei legyenek a Pride ünneplésének, míg a csapat enstone-i bázisán a gyár előtt felállított zászlórudakon a szivárványos zászló is látható lesz. A csapat A522-es F1-es autóinak karosszériáján is büszkén viselik majd a szivárvány színeit a júniusi versenyeken.”

    Alpine, Pride
    Fotó: James Moy Photograph/Alpine

    „A motorsport sokáig nem tükrözte azt a sokszínűséget, amelyet a társadalomban szélesebb körben tapasztalunk” – mondta Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója. „Ennek számos oka van, de előre kell tekintenünk, és meg kell küzdenünk a látott előítéletekkel. Az utunk itt kezdődik. Az LMBTQ+ közösségnek nem volt látható képviselete és támogatása az iparágon belül, és ezen változtatnunk kell. Azt szeretnénk, ha az Alpine nyitott, befogadó és produktív munkahely lenne, és ha alkalmazottaink boldognak és támogatottnak éreznék magukat a munkahelyükön. A boldog környezet nagyobb kreativitást eredményez, és pontosan ezt kell elősegítenünk, ahogy haladunk előre. Ehhez teljes mértékben meg kell értenünk, hogy a motorsportban alulreprezentált csoportok milyen kihívásokkal néznek szembe. A Pride hónap jó kiindulópont; tudjuk, hogy többet kell tennünk azért, hogy ez a közösség hangot és képviseletet kapjon.”

    A Pride hónaphoz az Aston Martin csapat is csatlakozik, ám ezúttal nem a szivárványos jelképekre helyezik a hangsúlyt.

  • VIDEÓ: Gyorsabb lesz-e egy utcai autó, ha F1-es Pirelliket kap?

    VIDEÓ: Gyorsabb lesz-e egy utcai autó, ha F1-es Pirelliket kap?

    Támadt már valaha olyan őrült gondolatotok, hogy megnéznétek mi történik, ha egy utcai autóra Forma-1-es gumikat szerelnek? Abszurd gondolat, ugye? Szerintünk is, de nem kell tovább kételyek között élnünk, ugyanis a Driven Media YouTuberei kipróbálták!

    Egy Toyota MR2 kapott szokatlan „fejlesztési csomagot”, méghozzá egy szett F1-es Pirelli P-Zero Ultra Softs által. Az eredmény látványra meglehetősen vicces, a Toyota hirtelen olyan lett, mint egy animált mesefigura.

    Persze nem volt könnyű a felszerelés. Mint az a videón is látható, speciális kerékagy-adaptereket készítettek acélból, hogy centerlock kerékagyra tervezett F1-es kerekeket a Toyota négycsapágyas agyára szerelhessék.

    A küzdelem azonban itt nem ért véget. Míg a hátsó kerekek egészen jól illeszkedtek, elöl rengeteget kellett dolgozniuk, hogy az autó a szélesebb gumikkal is kormányozható legyen.

    A végeredmény azonban nem lett csodaautó. A hely szűkössége nem az egyetlen gond volt: az F1-es gumik hőtechnikai problémákat okoztak, hiszen ezeket úgy tervezték, hogy versenytempónál érjék el az ideális hőmérsékletet. A szóbanforgó autó azonban csak 130 lóerő, és képtelen üzemmeleggé varázsolni ezeket a gumikat. Így aztán a tapadás meglehetősen ismeretlen fogalommá vált ebben a helyzetben. Próbálkoztak gumimelegítő paplanokkal, mely 100 °C-ra melegíti elő a gumikat, de menet közben ez lecsökkent.

    Mindenesetre sikerült azért jobb időt futni, mint az utcai gumikkal, de mindössze 3,2 másodpercet nyertek az F1-es, ultralágy slickekkel.

    Ha F1-es gumikat akarnál felszerelni egy utcai autóra, alaposan gondold meg, hiszen át kell „faragni” hozzá az autód, gyorsabb nem lesz, költségesebb azonban igen.

    A videóban szereplő srácok költségei a következőképpen alakultak:

    • 2000 font (~900 000 forint): gumiszett
    • 2000 font (~900 000 forint): kerékagyadapterek megmunkálása
    • 5000 font (több, mint 2 millió forint): gumimelegítők
    • 1500 font (~700 000 forint): Toyota MR2, mely végül használhatatlan lett az átalakítás miatt.

    Mindez 10500 font – plusz az apró -, vagyis nagyjából 4,8 millió forint, ráadásul a használtautó.hu-n nem is találni ilyen olcsó MR2-t.

    A Driven Media ezt a „tesztet” korábban egy Caterhammel is elvégezték.

  • Az FIA elnöknek nem tetszenek Hamilton, Vettel és Norris akciói

    Az FIA elnöknek nem tetszenek Hamilton, Vettel és Norris akciói

    Mohammed ben Sulayem az utóbbi időben mindenről beszélt, ami a Forma-1-et illeti, többek között Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Lando Norris tetteiről is.

    Tavaly december óta ben Sulayem az FIA elnöke, és nemrég a Monacói Nagydíj hétvégéjén a Grandprix247-nek adott exkluzív interjút. Az interjú során rengeteg témáról beszélt, kezdve a sikeres raliversenyzőként eltöltött időktől egészen addig, hogy hogyan fog irányítani az FIA első számú vezetőjeként.

    Nehéz időszak volt számára, az irányítás átvétele, tekintve a tavalyi szezonzáró okozta botrányt.

    Az interjújában Hamilton, Vettel és Norris sporttól független megnyilvánulásairól is beszélt, azt állítva: „Niki Lauda és Alain Prost csak a vezetéssel törődött. Most Vettel szivárványos biciklin ül, Lewis az emberi jogokért lelkesedik, Norris pedig a mentális egészséggel foglalkozik. Mindenkinek joga van a gondolkodáshoz. Meglátásom szerint azt kell eldönteni, hogy a sport fölé kell-e erőltetni a hitünket valamiben állandóan.”

    Túl erős a hitük?

    „Én egy arab kultúrából származom. Nemzetközi és muszlim vagyok. Ráerőltetem-e a hitemet másokra? Szó sem lehet róla! Soha. Ha megnézi a működésemet az Egyesült Arab Emírségekben: 16 nemzetiség! Mondjon nekem még egy olyan szövetséget, ahol ennyi nemzetiség van.”

    „Ráadásul több mint 34% a nők aránya és 7 vallás. És még több a keresztény, mint a muszlim. Büszke vagyok, mert ez hitelességet és érdemeket teremt.”

    „De menjek és reklámozzam a hitemet? Nem. A szabályok megvannak, még most is vannak kérdések, amikor – például- az ékszerekről van szó, de ezt nem én írtam” – mondta az FIA elnök.

    Az elmúlt szezonban láthattuk, ahogy Hamilton és Vettel a katari és a szaúd-arábiai futamokon állást foglaltak nézeteik mellett. A brit egy szivárványszínű sisakot viselt a futamokon, Vettel pedig úgy döntött, hogy Dzsiddában egy csak nőknek szóló gokartversenyt rendez, hogy ezzel is állást foglaljon az országban uralkodó szigorú női jogok ellen. A Magyar Nagydíjon pedig egy pólót is viselt, amellyel az LMBTQ+ közösséget támogatta, tekintettel az ország róluk alkotott negatív nézeteire.

    Norris pedig azon téma szószólója, hogy az emberek kapják meg a mentális egészségükhöz szükséges segítséget.

  • A Williams megszegte a költségvetési szabályokat, ezért büntetést kaptak

    A Williams megszegte a költségvetési szabályokat, ezért büntetést kaptak

    A Williams F1-es csapatát megbírságolta az FIA, mert megszegte a sportág pénzügyi szabályzatát, és túl későn nyújtotta be a pénzügyi dokumentumait.

    A csapat nem nyújtotta be időben az FIA által előírt 2022. március 31-i határidőre a teljes pénzügyi évre vonatkozó beszámoló dokumentációit.

    Az F1-es csapatok a 2021-es szezon kezdete óta kénytelenek a költségvetési plafonon belül működni. Ez a felső határ jelenleg 140 millió dollár, de a következő ciklusban 135 millió dollárra csökken.

    A Williams azonban nem azzal került bajba, hogy túllépte volna ezt a plafont, hanem azzal, hogy túl későn adta be a papírokat, amelyben felvázolta a kiadásait.

    Az oxfordshire-i székhelyű csapat lett az első, amely megszegte a költségvetési sapka szabályait, ezért 25 000 dolláros büntetést szabtak ki rájuk.

    Az FIA szerint a Williams április 12-én kapott értesítést arról, hogy a csapat szabálysértést követett el. A Williams három nappal később válaszolt az értesítésre, és elismerte, hogy megszegték a szabályokat.

    Az FIA szerint a csapat ezután teljes mértékben együttműködött a szabálysértés korrigálásában. Ezután közölték velük, hogy a hibát a jelentés június 1-jéig történő benyújtásával kell orvosolniuk.

    A Williams ezt meg is tette, de az FIA 25 000 dolláros bírságot szabott ki, valamint a csapatnak kell viselnie a költségtakarékossági adminisztráció költségeit is.

  • Hamilton Brad Pitt F1-es filmjének producere lesz!

    Hamilton Brad Pitt F1-es filmjének producere lesz!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a hollywoodi színész, Brad Pitt Forma-1 témájú filmen dolgozik, melyet az Apple Studios készít majd.

    Pitt egy veterán versenyzőt alakít majd, aki visszavonulása után visszatér, hogy csapattársként mentoráljon egy fiatal versenyzőt.

    Pitt nagy motorsportrajongó hírében áll, és a múltban számos versenyre kilátogatott.

    Lewis Hamilton is részt vesz a produkcióban, producerként szerződtették a filmhez, melynek még nem adtak címet.

    A film producere Hamilton és Pitt Plan B Entertainmentje mellett Jerry Bruckheimer lesz, aki a Tom Cruise és Chad Omen főszereplésével készült A mennydörgés napjai című NASCAR-akciódráma társproducere is.

    Mindeközben a neves sport- és média-menedzser, Penni Thow lesz a főgyártásvezető. Hamilton és Thow már dolgoztak együtt, miután a hétszeres világbajnok tavaly összeállt a kanadai szakemberrel, hogy segítsen neki felépíteni Project 44 nevű vállalkozását

    A filmet Joseph Kosinski rendezi majd, aki a Top Gun: Maverick című, Tom Cruise főszereplésével készült filmet is felügyelte. A Top Gun: Maverick forgatókönyvírója, Ehren Kruger állítólag már megírta az F1-es film forgatókönyvét is.

  • A Netflix F1-es közvetítési jogot vásárolna

    A Netflix F1-es közvetítési jogot vásárolna

    A Netflix óriási harcban áll a Forma-1 amerikai közvetítési jogainak megszerzéséért. Az óriási streamingplatformon fut a népszerű Drive to Survive című sorozat, amely a kulisszák mögé enged bepillantást a rajongók számára, szezonról szezonra.

    Most szeretnék a sportág közvetítését is a következő szintre emelni, és 2023-ban egy új előfizetési modell felé mozdulni, erre pedig az F1 közvetítési jogai ideálisak lennének. Claire Atkinson, az Insider vezető tudósítója szerint az F1 most 100 millió dolláros (~36,7 milliárd forint) árat céloz meg.

    Az ESPN, amelynek szerződése a sportág sugárzására az Egyesült Államokban az év végén lejár, új, 70 millió dolláros (~25,7 milliárd forint) ajánlatot tett, ami több mint tízszerese a jelenlegi szerződésnek, de az F1 még nem kötelezte el magát a potenciális vevő mellett. A megacégeknek kemény konkurenciát jelent az NBCUniversal és az Amazon is. Előbbi korábban 2017-ig birtokolta a jogokat, de elvesztette azokat az ESPN-nel szemben.

    Az F1 népszerűsége az Egyesült Államokban minden eddiginél nagyobb, ebben pedig jelentős szerepet játszik a Netflix említett sorozata. Az országban a múlt hónapban rendezték meg először a Miami Nagydíjat a Hard Rock Stadion körül, amely nagy közönséget vonzott mind a helyszínen, mind világszerte a tévéképernyők előtt.

    Jövőre pedig érkezhet a versenynaptárba Las Vegas is, így a következő szezonban három F1-es futamnak is otthont adnak majd az USA-ban, a 2012 óta a texasi Austinban található Circuit of the Americas versenypálya mellett.

    A miami futam előtt Lewis Hamilton a sportág USA-beli növekvő népszerűségéről beszélt.

    „Azt hiszem az F1 mostanra betört az amerikai piacra. Nagyon-nagyon régóta járok ide, és soha nem értettem, miért nem érdekli itt az embereket az F1. Mindenki ismerte a NASCAR-t, és nyilvánvalóan hatalmas sportrajongók vannak itt. Ez a Netflix-műsor egyszerűen hatalmas ismertséget hozott, különösen a világjárványon keresztül, és most ez dübörög” – mondta a hétszeres világbajnok.

  • A Vámpírnaplók színésznője szinte elalélt az F1-es autóktól

    A Vámpírnaplók színésznője szinte elalélt az F1-es autóktól

    A Vámpírnaplók című sorozat sztárja, a bolgár származású kanadai, Nina Dobrev elámult, mikor a Monacói Nagydíjon először meglátta a Forma-1-es autók száguldását.

    A Monacói Nagydíj jellegzetessége, hogy a sztárvilág is bőségesen képviselteti magát az eseményen. Így tett idén a színnő és párja, a háromszoros olimpiai bajnok snowboardos, Shaun White is.

    Az olimpikon az Instagramra ki is  posztolta, hogy Nina mennyire megdöbben, mikor erkélyük alatt elhúz egy F1-es autó. Némi káromkodás kíséretében –  „Szent szar, ez gyors! Istenem!” – Nina jó eséllyel hirtelen rajongóvá vált.

    Ha az alábbi bejegyzésben lapoztok egyet, a második posztban láthatjátok a videót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Shaun White (@shaunwhite) által megosztott bejegyzés

    A páros sok fotót készített a Monacói Nagydíjon, melyeket Nina csak napokkal később posztolt a következő kommentárral: „7 napba telt, mire felépültem / képes lettem írni a múlt hétvégi nagydíjról. A versenyzők nem ihatnak, valakinek muszáj volt…”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nina Dobrev (@nina) által megosztott bejegyzés

  • Ha Vettel ennyire aggódik a környezetért, hagyja abba a versenyzést?

    Ha Vettel ennyire aggódik a környezetért, hagyja abba a versenyzést?

    Sebastian Vettelt arra „szólították fel”, hogy vonuljon vissza a Forma-1-ből, ha a lelkiismerete gyötri a sport környezetre gyakorolt hatása miatt.

    A négyszeres világbajnok számos környezetvédelmi, társadalmi és politikai kérdésben nyíltan felszólal, nemrégiben pedig a BBC televízió „Question Time” című politikai vitaműsorában is szerepelt. A műsor során Vettel elismerte, hogy megkérdőjelezi olykor hogy nem képmutatás-e, hogy az F1-ben versenyez, miközben a klímavédelem mellett kampányol.

    „Amikor kiszállok az autóból, természetesen én is elgondolkodom azon, hogy ‘vajon ezt kellene-e csinálnunk, utazgatni a világban, pazarolva az erőforrásokat?’” – mondta a műsorban Vettel.

    „Vannak kérdések, amelyeket minden nap felteszek magamnak, és nem vagyok egy szent” – tette hozzá a német, aki F1-en kívül egyébként valóban nagyon környezettudatos és rendszerint tömegközlekedést vesz igénybe, vonattal utazik.

    Walter Röhrl, a kétszeres korábbi rali-világbajnok szerint az Aston Martin versenyzőjének talán komolyan át kellene gondolnia a jövőjét, hogy elkerülje az ilyen erkölcsi konfliktusokat.

    „Egyszer elgondolkodtam azon, hogy mi történt vele” – idézi Rohrl a Bild am Sonntagnak mondott szavait a Motorsport-magazin.com.

    „Ha 15 év motorsport után észhez térek, és most azt gondolom, hogy egy környezetvédelmi bűnös vagyok, akkor abba kell hagynom – elég volt!”

    „Nem nyafoghat, hogy egyszerre akar tenni valamit a környezetért, és egyszerre körberepülni a világot a Forma-1-gyel. Következetesen ennek megfelelően kell élnie az életét.”

    Röhrl úgy véli, Vettel képességeit nem befolyásolná, ha a környezetvédelemre koncentrálna, de a motivációja „ezredmásodpercek” tekintetében csökkenhetne.

    Mivel a Red Bull és a Ferrari egykori versenyzője az idei szezon végén potenciálisan visszavonulásra készül, a 75 éves Röhrl azt szeretné, ha honfitársa „épségben és egészségesen” távozna a sportból.

    „Kedvelem őt, és a magam részéről remélem, hogy nem fog az autópályákról lógni lefelé, ahogy a Greenpeace folyton teszi, hogy megbénítsa közlekedést” – tette hozzá.