Szerző: Tajthi Andrea

  • Verstappen mellől Alonso rajtolhat majd Kanadában!

    Verstappen mellől Alonso rajtolhat majd Kanadában!

    A harmadik szabadedzés óta nem javultak az időjárási körülmények Kanadában. Mindössze 12 fok és eső volt a felhozatal az időmérő edzésen is.

    A kezdéskor szó sem lehetett intermediate, azaz köztes esőgumikról, mindenki a kék oldalfalú Pirellikkel kezdett neki a kvalifikációnak

    Q1

    Mindjárt a kezdéskor majdnem sikerült Sergio Péreznek lekoccolni a falat a boxutcában, mikor ki akart kanyarodni a boxból. Végül kis külső segítséggel sikerült elindulnia.

    Az FP3-mal ellentétben most mindenki rögtön a pályára hajtott felmérni a körülméneket és mielőbb gyorskört futni – senki nem akart megkockáztatni egy késlekedés miatti Q1-es kiesést.

    Az első gyorskörök után Max Verstappen állt az élre 1:35.830-as idővel. De persze a pálya állapotának folyamatos javulása, a körözéseknek köszönhetően, világossá tette, hogy ez az idő még bőven javulni fog.

    „Semmit nem látok magam előtt” – jelezte Hamilton rádión.

    A Q1-et végül Verstappen nyerte Alonso és Sainz előtt.

    Kiesett meglepetésre az FP3-on tophármas Gasly és Vettel is, valamint a hazai pályán vezető Stroll, továbbá Latifi és Tsunoda.

    Q2

    A Q2 elején Hamilton bár esőgumikon vágott neki első mért körének, jelezte rádión, hogy talán megérett az idő a zöld oldalfalú intermediate-ekre. Melyeket többen már fel is tettek autóikra.

    10 perccel a vége előtt Albon csúszott orral a tecpro falnak, de nem erősen, így nem sérült meg a Williams. Majd ugyanígy tett Pérez is, de ő erősebben talált bele a tecproba. Mivel nem tudott kitolatni onnan, piros zászlóval megszakították az időmérőt.

    Miután az autót kiszabadították, Pérez pedig visszasétált a boxba, folytatódhatott a Q2. Ekkorra már mindenki intermediate gumikra váltott.

    Az első kieső Leclerc lett, aki nem ment mért kört a második szakaszban, hiszen mindenképpen a mezőny végéről kell majd rajtolnia. Q1-es eredménye ahhoz kellett, hogy a szintén büntetéssel bíró Tsunoda elől, a 19. helyről rajtolhasson majd.

    Nem jutott tovább a kicsúszása miatt Pérez sem.

    Még a kényszerszünet előtt, Norris az erőforrásra panaszkodott, és nem is volt még ekkor mért köre. 2 perccel a vége előtt veselkedett neki, de nem fejezte be a kört, így ő lett a második kieső.

    Szintén nem jutott tovább Albon és Bottas.

    Meglepő módon azonban mindkét Haas továbbjutott. Csak úgy, mint Ricciardo és Zhou.

    Q3

    Az ideális ív már meglehetősen száraz volt, de intermediate-eken maradtak a versenyzők.

    Az első gyorskörök után Verstappen, Sainz, Alonso sorrend alakult az élen.

    George Russell volt az első „tökös”, és feltetette autójára a lágy keverékű slick gumikat. Ennek azonban nem lett jó vége a kockáztatásnak, lecsúszott a fűbe és enyhén koccolta a falat a Mercedes hátuljával.

    A pole pozíciót végül Verstappen szerezte meg, Alonso és Sainz előtt.

    Az időmérő végeredménye (számításba véve a rajtbüntetéseket is):

    # Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull 1:21.299
    2 Fernando Alonso Alpine 1:21.944 0.645
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:22.096 0.797
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.891 1.592
    5 Kevin Magnussen Haas 1:22.960 1.661
    6 Mick Schumacher Haas 1:23.356 2.057
    7 Esteban Ocon Alpine 1:23.529 2.230
    8 George Russell Mercedes 1:23.557 2.258
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:23.749 2.450
    10 Guanu Zhou Alfa Romeo 1:24.030 2.731
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.788
    12 Alex Albon Williams 1:26.858
    13 Sergio Perez Red Bull 1:33.127
    14 Lando Norris McLaren
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.492
    16 Sebastian Vettel Aston Martin 1:34.512
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:35.532
    18 Nicholas Latifi Williams 1:35.660
    19 Charles Leclerc Ferrari
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.575
  • Tost szerint aki panaszkodik az autókra, az maradjon otthon és tévézzen

    Tost szerint aki panaszkodik az autókra, az maradjon otthon és tévézzen

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint a Forma-1-es pilótáknak többet kell edzeniük, hogy megbirkózzanak az idei autók nehezebb vezethetőségével, máskülönben menjenek haza és nézzék a tévében a versenyeket.

    Tost elmondta, hogy a korábbi pilóták hasonlóan kényelmetlen autókat vezettek.

    „Most panaszkodnak emiatt a versenyzők” – mondta. „Egyrészt megértem, hogy nem olyan könnyű nekik. Másrészt ez egy Forma-1-es autó.”

    „Emlékszem, amikor még a ‘szárnyas autók’ voltak, volt olyan versenyző, aki vasárnap este odajött hozzám, és azt mondta:

    ‘holnap fogorvoshoz kell mennem, mert a kanyarban elveszítem a fogtöméseimet, mert az autókat olyan nehéz vezetni’.

    Ez nem újdonság.”

    Szerinte a versenyzőknek keményebben kell majd edzeniük, hogy megbirkózzanak a pattogással, és úgy véli, hogy az FIA által a héten kiadott technikai irányelv segít a probléma megoldásában.

    „Először is a versenyzőknek többet kell edzeniük a nyakizmokat és a farizmokat, ez biztosan segít” – mondta Tost. „És az FIA most jön ezzel a technikai irányelvvel, ami természetesen segít majd kideríteni, hogy mekkora az erőhatás, és aztán amikor meghatározzák ezt a mértéket, akkor talán megtaláljuk a módját annak, hogyan csökkentsük a pattogást és a versenyzőkre ható erőket.”

    „Hogy ezt mennyire lehet szabályozni, azt még nem tudom. De a Scuderia AlphaTaurinál támogatjuk az FIA-t, átadjuk nekik az adatokat, aztán meglátjuk, mi lehet az eredménye ennek.”

    Úgy véli azonban, hogy a versenyzőknek is meg kell majd tanulniuk elviselni a jelenlegi generációs autók által okozott komolyabb ütéseket.

    „Ezek Forma-1-es autók” – mondta Tost. „Ez nem egy Rolls-Royce, és a versenyzőknek ezzel tisztában kell lenniük.”

    „Ha az autók túl merevek, vagy túl nehéznek találják (az autó vezetését), akkor talán otthon kellene maradniuk a nappaliban, a fotelben ülve, és akkor megnézhetik a versenyeket a tévében vagy valahol, nem tudom.”

    Számítani lehetett erre a problémára

    Az év eleje óta a versenyzők által elszenvedett pattogás és delfinezés az idei szezonra bevezetett új technikai szabályok miatt merült fel problémaként. Tost szerint erre a körülményre számítani lehetett.

    „Amikor ez az új szabályozás létrejött, már a kezdetektől fogva világos volt, hogy ezeket az autókat nem lesz könnyű vezetni” – mondta.

    „Miért? Mert ez a padló egyfajta venturi (elvvel) szükségessé teszi, hogy az autó beállítása elég merev legyen, hogy az autók elég közel legyenek a talajhoz, és hogy az első és a hátsó hasmagasság elég alacsony legyen. Legalábbis sokat nyersz a teljesítményen, ha az autót a lehető legalacsonyabbra és a lehető legkeményebbre állítod be.”

    „Ráadásul ott vannak a 18 colos gumik is, ezért egyértelmű, hogy kevesebb csillapítás érkezik a gumikból, és az autókat már nem olyan kényelmes vezetni, mint korábban.”

  • Alonso-Vettel „csata” alakult a vizes pályán, az időmérő előtt

    Alonso-Vettel „csata” alakult a vizes pályán, az időmérő előtt

    A csütörtöki eső után pénteken napsütés kényeztette a Forma-1-es mezőnyt, a szombati, harmadik szabadedzésre azonban elázott a pálya.

    A mezőny tehát esőgumikon kezdte meg a körözést. Az első mért kört Kevin Magnussen futotta meg, míg haasos csapattársa, Mick Schumacher arról számolt be rádión, hogy nem jók a körülmények. Vele együtt többen is le-lecsúsztak a pályáról.

    Kb 20 perc elteltével még mindössze 9 versenyzőnek volt mért köre, míg szinte mindenki a tapadás hiányára panaszkodott. Közben az élre Valtteri Bottas állt, 1:37.909-es idővel.

    Az egyórás edzés féltávjánál Carlos Sainz állt az élen, két másodperccel megjavítva Bottas idejét. Bottas elé később többen is befértek, az élre pedig Vettel állt, miközben enyhén még mindig esett az eső.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1538212346803396608

    Vettel-Alonso „csata” alakult ki

    Később Fernando Alsono már intermediate gumikra váltott, és át is vette a vezetést 1:34.836.

    Meglepő módon Lance Stroll ez után felzárkózott Alonso mögé. Hazai pályán talán nem oly meglepő, ha szabadedzésen „promókört” fut, bár esős körülmények között akár ki is jöhet neki a lépés hazai közönség előtt.

    Lance Stroll
    Fotó: Aston Martin F1 Team

    Miután apránként mindenki köztes esőgumikra cserélte a kék jelölésű esőgumikat, Vettel ismét visszaszerezte a vezetést, majd ismét Alonso került az eredményjelző tetejére.

    6 perccel a leintés előtt Magnussen csúszott ki a fűre, de nem érintette a falat, és vissza tudott térni a pályára, „csupán” sárga zászlót idézett elő. Majd Verstappen is kidriftelt a fűre, de szerencséjére ő sem érintette a falat, így nem sérült meg a Red Bull.

    Végül Gasly beékelődött a két világbajnok közé.

    A harmadik szabadedzést pedig Alonso nyerte Gasly és Vettel előtt.

    Mivel nem igazán volt tétje a szabadedzésnek Leclerc számára, a büntetése miatt, a monacói nem is tett meg egyetlen mért kört sem a vizes pályán.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Fernando Alonso Alpine 1:33.836 15
    2 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.889 0.053 18
    3 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.891 0.055 18
    4 Esteban Ocon Alpine 1:34.003 0.167 16
    5 Daniel Ricciardo McLaren 1:34.110 0.274 14
    6 Lando Norris McLaren 1:34.248 0.412 13
    7 George Russell Mercedes 1:34.259 0.423 11
    8 Sergio Perez Red Bull 1:34.498 0.662 10
    9 Max Verstappen Red Bull 1:34.616 0.780 10
    10 Carlos Sainz Ferrari 1:34.778 0.942 18
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:35.016 1.180 15
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:35.213 1.377 15
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:35.531 1.695 23
    14 Kevin Magnussen Haas 1:35.643 1.807 17
    15 Lewis Hamilton Mercedes 1:35.692 1.856 12
    16 Alex Albon Williams 1:35.761 1.925 17
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.261 2.425 27
    18 Mick Schumacher Haas 1:37.388 3.552 18
    19 Nicholas Latifi Williams 1:38.394 4.558 11
    20 Charles Leclerc Ferrari 5

     

     

  • Újabb rossz hír Leclerc-nek: csak a mezőny végéről indulhat Kanadában

    Újabb rossz hír Leclerc-nek: csak a mezőny végéről indulhat Kanadában

    A Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésére megerősítették, hogy Charles Leclerc a holnapi versenyen a rajtrács végéről indul majd.

    A tegnapi szabadedzések után már ismert volt, hogy rajtbüntetés vár a monacóira egyes erőforrás-elemek cseréje miatt, akkor azonban még csak 10 rajthelyről volt szó.

    Mostanra azonban kiderült, hogy további elemek is ki lettek cserélve – új belsőégésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott. Mindegyik elem esetében átlépték a szezon során felhasználható darabszámot, így a Ferrari versenyzője holnap csak az utolsó helyről indulhat, függetlenül az időmérő edzés eredményétől. Új kipufogót is kapott, ebből az ötödiket idén, ennek azonban nyolc darab a limitje.

    Yuki Tsunoda szintén a rajtrács végéről indul majd, mivel az AlphaTauri egy harmadik energiatárolót és egy harmadik vezérlőelektronikát tett az autójába.

    Más versenyzők is vannak, akik új alkatrészeket kaptak, azonban még büntetés nélkül megúszták ezt, mert a felhasználható darabszámon belül vannak még. Carlos Sainz. a harmadik motort, Valtteri Bottas pedig a második új energiatárolóját kapta meg.

  • Vettel utalt rá, hogy az FIA elnöke elmaradott gondolkodású

    Vettel utalt rá, hogy az FIA elnöke elmaradott gondolkodású

    Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke nemrég megjegyzéseket tett Sebastian Vettelre, Lewis Hamiltonra és Lando Norrisra vonatkozóan.

    Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel ezt követően megismételte, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a Forma-1.

    Vettel, aki nemrég a híres LMBTQ+ kiadvány, az ‘Attitude’ címlapján szerepelt, továbbra is hangsúlyozza, hogy az F1-es versenyzőknek pozitív ügyek támogatására kellene használniuk pozíciójukat, mint például a sokszínűség befogadása, a mentális egészség és a környezettudatosság.

    „Továbbra is fel kell hívnunk rájuk a figyelmet, és meg kell mutatnunk az embereknek, hogy sok minden van, amit jobban tudunk csinálni” – mondta Vettel.

    A négyszeres bajnok finoman célozva ben Sulayemre hozzátette, hogy egyesek eléggé visszásan vélekednek.

    „Azt hiszem, vannak emberek, akik egy kicsit elmaradottak a hozzáállásukat tekintve” – jelentette ki Vettel.

    „Ezért jó, ha továbbra is felhívjuk erre a figyelmet. Nem kell elviselnem olyan dolgokat, amelyek nem helyénvalók, és nem is fogom.”

  • Kanadai minisztertől kapott kritikát Vettel: „Ez a képmutatás viszi a pálmát”

    Kanadai minisztertől kapott kritikát Vettel: „Ez a képmutatás viszi a pálmát”

    Sebastian Vettelt álszentnek bélyegezték albertai politikusok, miután rávilágított arra, hogy a kanadai tartományban a olajhomok bányászat környezeti veszélyt jelent.

    A Forma-1 aktivistája, Sebastian Vettel számos esetben használta már nevét és platformját arra, hogy felhívja az emberek figyelmét egy-egy helyi, és/vagy globális problémára, legyen szó akár az LMBTQ-jogoktól, vagy akár az éghajlatváltozásig. A Kanadai Nagydíjra érkezve , ahol az albertai kátrányhomokot vette célba.

    A négyszeres világbajnok Vettel kerékpárral érkezett a Circuit Gilles Villeneuve pályára, és egy fehér pólót viselt, amelyen egy csővezeték képe volt látható, a tetején a „Stop Mining Tar Sands” (Stop olajhomok bányászat) felirattal, az alján pedig a „Canada’s Climate Crime” (Kanada klímabűnözése) felirattal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kym Illman F1 (@kymillman) által megosztott bejegyzés

    Vettel a hétvégén a sisakjával is felhívja erre a figyelmet

    https://twitter.com/JMD_helmets/status/1537861959445528577

    „Szerintem ami Albertában történik, az bűncselekmény, mert rengeteg fát vágnak ki, és alapvetően tönkreteszik a helyet, csak azért, hogy olajat nyerjenek, és a kátrányhomok, az olajhomok bányászatának módja szörnyű a természet számára” – mondta Vettel pénteken a sajtó képviselőinek.

    „Annyi tudomány van a témában, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elfogynak, és ebben a korban élve, amiben most élünk, ezeket a dolgokat nem szabadna többé megengedni, és nem szabadna megtörténniük.”

    „Szóval ez csak azért van, hogy felhívjuk a figyelmet” – tette hozzá a 34 éves versenyző.

    Vettel tiltakozása felkeltette az albertai politikusok figyelmét, akik gyorsan a közösségi médiában képmutatónak bélyegezték a németet, akinek csapatát a szaúd-arábiai állami olajipari óriás, az Aramco szponzorálja.

    „Sok képmutatást láttam már az évek során, de ez a mostani viszi a pálmát” – tweetelte az albertai energiaügyi miniszter, Sonya Savage. „Egy versenyző, akit az Aston Martin szponzorál, és a Saudi Aramco finanszírozza, az olajhomok miatt panaszkodik.”

    „A Saudi Aramco rendelkezik a világ összes vállalata közül a legnagyobb napi olajtermeléssel. Állítólag 1965 óta a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz a legnagyobb mértékben hozzájáruló vállalat” – tette hozzá Savage.

    Vettel számos ügyhöz kötötte már a nevét; tavaly Magyarországon egy szivárványszínű pólót viselt „same love” felirattal, hogy tiltakozzon a LMBTQ+-ellenes törvények ellen, és a hónap elején azt mondta, hogy a Forma-1 most már készen áll arra, hogy befogadja az első nyíltan meleg versenyzőjét.

    A háromgyermekes apuka számára azonban a környezetvédelmi kérdések különösen fontosak, és azt mondta, nem akarja, hogy a következő generációra egy elpusztult bolygót hagyjon.

    A májusi Miami Nagydíjon egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt: „Miami 2060 – 1. nagydíj a víz alatt – cselekedj most vagy ússz később”.

  • Verstappen: Szégyen ahhoz igazodni, aki nem tudott kezelni egy problémát

    Verstappen: Szégyen ahhoz igazodni, aki nem tudott kezelni egy problémát

    A 2022-es F1-es autók pattogásának csökkentése érdekében az FIA bevezetett egy irányelvet, amely korlátozza a megengedett pattogás mértékét. Max Verstappen szerint azonban helytelen egy új szabályt bevezetni a szezon közepén.

    Max Verstappen szerint az FIA rossz döntést hozott, amikor bevezetett egy technikai irányelvet a delfinezéssel kapcsolatban, miközben több csapat is hatékonyan kezelte a jelenséget.

    Az F1 2022-re vonatkozó aerodinamikai szabályzata okán, a leszorítóerőt túlnyomórészt az autó alatti légáramlatok generálják, így az autó „odatapad” az aszfalthoz. Ennek azonban az a mellékhatása, hogy az autó sajátfrekvenciája rezonanciát okozhat a futóművön keresztül, ami az autó pattogását vagy „delfinezését” eredményezi az egyenesekben.

    Csütörtökön délután az FIA megerősítette, hogy a biztonság érdekében úgy döntött, hogy beavatkozik a módosításokkal, amelyek szerintük csökkenteni vagy megszüntetni hivatottak a pattogást.

    A Mercedes az egész szezonban szenved a delfinezéssel, és Lewis Hamilton a múlt heti Azerbajdzsáni Nagydíj után komoly hátfájásról is beszámolt.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a bakui futam után azt sugallta, hogy a versenyzők többsége egyetértett abban, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy csökkentsék a testükre nehezedő terhelést.

    Mindenkinek megoldható lett volna a probléma

    A Mercedesszel ellentétben a Red Bull a jelek szerint jobban kezelte ezt a jelenséget, és a bajnokságot vezető Max Verstappen csalódottságának adott hangot az új irányelv miatt. Utalt arra is, hogy a Mercedes hangos panaszkodása befolyásolta az FIA döntését ezzel kapcsolatban.

    „Azt hiszem, egy kicsit csalódást keltő, hogy ismét szabálymódosítás történt a szezon közepén” – mondta Verstappen a RACER-nek.

    „Nem is arról van szó, hogy ez minket jobban vagy kevésbé érint, mint a többi csapatot, hanem hogy nem kellene, hogy az egyik csapat sokat panaszkodjon, ami miatt aztán hirtelen megváltoztatják a szabályokat.”

    „Úgy gondolom, hogy sok csapat van, amelyik valójában elképesztő munkát végzett, és nem voltak ilyen jellegű problémáik, szóval meg lehet oldani.”

    „Ha megemeled az autódat, akkor nem lesznek ilyen problémáid, de veszítesz a teljesítményedből.”

    „De ha nem tudod megfelelően megtervezni az autót erre, akkor az a te hibád, nem a szabályok hibája. Számomra ez egy kicsit sajnálatos.”

    Lehet, hogy a Mercedesnek sem olyan jó hír ez

    A pattogás mértékét korlátozó szabály bevezetése rövid távon szintén gondot okozhat a Mercedesnek, mivel a csapatnak valószínűleg meg kell emelnie a W13-as hasmagasságát, hogy csökkentse a pattogást, ami viszont kihat az autó teljesítményére.

    Verstappen szerint azonban kár, hogy egy ilyen szabály megalkotása olyan csapatokat is érinthet, amelyek hatékonyabban kezelték ezt a problémát.

    „Természetesen minden pálya más és más, de szerintem egy kicsit szégyen, hogy a szezon közepén változtatnak rajta (a szabályokon), pedig a csapatok egyértelműen megmutatták, hogy lehet normálisan, vagy legalábbis sokkal kevesebb problémával vezetni, mint ahogy néhány más csapat teszi” – mondta Verstappen.

  • Leclerc lekéste a gépét, végül Ryanairrel utazott

    Leclerc lekéste a gépét, végül Ryanairrel utazott

    Charles Leclerc meglehetősen negatív spirálba került, a múlt hétvégi bakui versenyen motorhiba miatt esett ki. A problémák azonban a pályán kívül is követik: A Kanadai Nagydíjra induló montreali járatát lekéste majd a Ryanairrel utazott.

    A monacói a reptér váróterméből posztolt az Instagramra: „A hetet azzal kezdem, hogy lekéstem a montreali járatomat”.

    Nem sokkal később a Ryanair hivatalos Twitter-fiókja reagált Leclerc esetére „Ő egy ötös, de nem magángéppel repül. Nekünk ő egy 10-es.”

    Megannyi reakció érkezett a Ryanairhez. Egyrészt dicsérik a légitársaság profiljának adminját az F1-es reakciókért, másrészt a Leclerc-rajongók (főleg nők/lányok) „zokonvették”, hogy ki merte a monacói versenyzőt „csak” 5-ösnek titulálni.

  • Wolff nem képviselheti ilyen stílusban a Mercedest?

    Wolff nem képviselheti ilyen stílusban a Mercedest?

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers megdöbbent azon, hogy Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke milyen stílusban jellemezte 2022-es autójukat.

    Miközben a Mercedes-főnök a bakui verseny leintése után Lewis Hamiltonnal rádiózott, bocsánatot kért a hétszeres világbajnoktól, amiért ilyen „csotrogányt” kellett vezetnie.

    „Ilyen kijelentést még soha nem hallottam csapatfőnöktől, egész pályafutásom során” – mondta a korábbi F1-es versenyző a NOS-nak.

    „Soha nem hallottam még csapatfőnököt így beszélni a saját csapatáról, és nem értem, hogy a PR-csapat miért nem lép közbe. Nem képviselheti így a márkát.”

    Lammers azt is elmondta, észrevette, hogy Wolff feltűnően másképp beszél Hamiltonnal, mint acsapattársával, George Russellel.

    „Lehet, hogy nem közvetítették, de nem hallottam, hogy Wolff így beszélne Russellel, amikor ugyanolyan kellemetlenségekkel küzd, mint Hamilton” – mondta.

    „Miért nem halljuk, hogy Wolff megköszöni Russellnek (az eredményét)? És miért csak a negatív dolgokat halljuk Hamiltonról?”

    Lammers csodálkozik azon is, hogy mennyire teátrálisak mind Wolff, mind Hamilton nyilatkozatai és viselkedésük.

    „Az a tendencia, ahogy lárom, hogy amit Hamilton és Wolff mond a verseny után, azt egy nappal később megcáfolják” – mondta. „Szerintem Hamiltonnak többet kellene tennie a csapat vezetőjeként.”

    „A Mercedes dönthetne úgy, hogy kicsit megemeli az autót, mert akkor sokkal visszafogottabb a delfinezés, de ezt nem akarják megtenni, mert akkor lassabbak lesznek.”

    Egy másik korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a német Sk-nak nyilatkozva azt mondta, hogy Hamilton volt „a legnagyobb csalódás” számára a szezon eddigi részében.

    „Toto Wolf minden idők legnagyobb pilótájának nevezi őt, de újra és újra kikap az újonctól” – mondta Ralf.

    „Két lehetőség van: vagy Russell jobb, vagy Hamilton autója annyira jó volt az elmúlt években, hogy az nagyon sokat kompenzált.”

    „Lewis néhány évvel idősebb Russellnél, és egyesek szerint a motivációja is csökken, de nem hiszem, hogy bármelyik is az ok lenne” –  mondta Schumacher már a Servus TV-nek.

    „Az a tény, hogy Russell gyorsabb, marcangolja Lewist. Russell bejön, szuperül beszél, jó a modora, és jól is vezet.”

  • Verstappen, Tsunoda és Stroll vezeti a büntetőpontos listát

    Verstappen, Tsunoda és Stroll vezeti a büntetőpontos listát

    Miután a Formula 2-ben történt egy eltiltás, mert Amaury Cordeel sikeresen összegyűjtött 12 büntetőpontot, vegyük szemügyre, hogy állnak a büntetőpontokkal a Forma-1-esek!

    Mint az ismert, a versenyzők különféle vétségekért a versenybíráktól büntetőpontokat is kaphatnak. Ezek egyszerre 1-2, nagyritkán 3 pontot jelentenek alkalmanként. Aki egy egyéves intervallum során összegyűjt 12 pontot, az a szabályok értelmében a következő versenyhétvégére eltiltást kap. Így járt Cordeel is F2-ben.
    A büntetőpontok azonban a kiszabásuktól számított 365 nap múlva elévülnek, semmissé válnak.

    Rettentően még senkinek sem kell aggódnia, 7 pontnál többje jelenleg senkinek nincs. 7 büntetőponttal a lista élén Verstappen, Tsunoda, és Stroll állnak, Tsunoda esetében azonban egy pont még ebben a hónapban elévül.

    Verstappen büntetései közt szerepel az emlékezetes ütközése Hamiltonnal, a tavalyi Olasz Nagydíjon, valamint a szezonzárón történt incidensek.

    Tsunodának pedig úgy tűnik, hogy a csíkok és a körülötte lévő egyéb versenyzők okoztak gondot tavaly. Idén azonban még nincs büntetőpontja.

    Lance Stroll is ütközések miatt kapta pontjait, több van neki ezekből a pontokból, mint a bajnoki tabellán

    A sort 5-5 büntetőponttal Pérez, Alonso, és Bottas folytatja.

    Majd megannyi ütközésért kiosztott büntetőpont következik, Ocon, Gasly, és Albon jóvoltából. Ők négy pontot tudhatnak magukénak, csak úgy, mint Latifi.

    A kétpontosok négyen vannak, köztük Hamilton, aki a tavalyi Silverstone-i verstappenes incidens miatt kapta büntetőpontjait. Ha addig nem keveredik bajba, ez július 18-án elévül, és a hétszeres világbajnok neve mellett egyetlen büntetőpont sem szerepel majd.

    Nincs jelenleg büntetőpontja a két ferrarisnak, ahogy Mick Schumacher is nulla pontos a büntetőpontos listán, csak úgy, mint a bajnoki tabellán.

    Versenyző Hány büntető- pont? Hol kapta? Miért? Mikor jár le? Büntető- pontok összesen
    Max Verstappen
    2 Olasz Nagydíj Ütközés Hamiltonnal 2022. szeptember 12
    7
    2 Katari Nagydíj Dupla sárga zászló figyelmen kívül hagyása időmérőn 2022. november 21
    1 Szaúd Arábiai Nagydíj Pályalevágással előnyszerzés 2022. december 5
    2 Szaúd Arábiai Nagydíj Ütközés okozás 2022. december 5.
    Yuki Tsunoda
    1 Stájer Nagydíj Feltartás időmérőn 2022. június 26
    7
    1 Osztrák Nagydíj Ráment a fehér vonalra a box bejáratnál 2022. július 4
    1 Osztrák Nagydíj Ráment a fehér vonalra a box bejáratnál 2022. július 4
    2 Brazil Nagydíj Ütközés okozás 2022. november 14
    2 Szaúd Arábiai Nagydíj Ütközés okozás 2022. december 5
    Lance Stroll
    2 Magyar Nagydíj Ütközés okozás 2022. augusztus 1
    7
    2 Orosz Nagydíj Ütközés okozás 2022. szeptember 26
    2 Ausztrál Nagydíj Ütközés okozás 2023. április 10.
    1 Ausztrál Nagydíj Védekezéskor túl gyakran váltott irányt 2023. április 10.
    Sergio Pérez
    2 Osztrák Nagydíj Leclerc-t leterelte a pályáról 2022. július 4
    5
    2 Osztrák Nagydíj Leclerc-t leterelte a pályáról (ismét) 2022. július 4.
    1 Olasz Nagydíj Pályalevágással előnyszerzés 2022. szeptember 12.
    Fernando Alonso
    2 Török Nagydíj Ütközés Schumacherrel 2022. október 10
    5
    2 Miami Nagydíj Ütközés okozás 2023. május 8
    1 Miami Nagydíj Pályaelhagyással előnyszerzés 2023. május 8.
    Valtteri Bottas
    2 Stájer Nagydíj Veszélyes vezetés a boxutcában 2022. június 27
    5
    2 Magyar Nagydíj Ütközés okozás 2022. augusztus 1
    1 Katari Nagydíj Sárga zászló figyelmen kívül hagyása időmérőn 2022. november 21
    Esteban Ocon
    1 Olasz Nagydíj Ütközés Vettellel 2022. szeptember 12
    4
    2 Bahreini Nagydíj Ütközés okozás 2023. március 20
    1 Monacói Nagydíj Ütközés okozás 2023. május 29.
    Pierre Gasly
    2 Török Nagydíj Ütközés okozás 2022. október 10
    4
    2 Spanyol Nagydíj Ütközés okozás 2023. május 22
    Alex Albon
    2 Szaúd Arábiai Nagydíj Ütközés okozás 2023. március 6
    4
    1 Spanyol Nagydíj Többször elhagyta a pályát 2023. március 22
    1 Monacói Nagydíj Pályaelhagyással előnyszerzés 2023. március 29
    Nicholas Latifi
    3 Osztrák Nagydíj Sárga zászló figyelmen kívül hagyása 2022. július 4
    4
    1 Azerbajdzsáni Nagydíj Kék zászló figyelmen kívül hagyása 2022. július 12
    Lewis Hamilton 2 Brit Nagydíj Ütközés Verstappennel 2022. július 18 2
    Lando Norris 2 Osztrák Nagydíj Pérezt leterelte a pályáról 2022. július 4 2
    Daniel Ricciardo
    1 Szaúd Arábiai Nagydíj Feltartás időmérőn 2023. március 25
    2
    1 Miami Nagydíj Pályaelhagyással előnyszerzés 2023. május 8
    Kevin Magnussen 2 Miami Nagydíj Ütközés okozás 2023. május 8 2
    George Russell 1 Brit Nagydíj Sprintversenyes ütközés Sainzcal 2022 július 17 1
    Sebastian Vettel 1 Osztrák Nagydíj Feltartás időmérőn 2022. július 3 1
    Guanyu Zhou 1 Szaúd Arábiai Nagydíj Pályaelhagyással előzött 2023. március 26 1
    Charles Leclerc 0 0
    Carlos Sainz 0 0
    Mick Schumacher 0 0