Szerző: Tajthi Andrea

  • Russell: Az emberek nem értékelik Hamilton lenyűgöző szakmai oldalát

    Russell: Az emberek nem értékelik Hamilton lenyűgöző szakmai oldalát

    George Russell úgy véli, hogy „kiváltságos helyzetben” van, amiért csapattársa, Lewis Hamilton mellett versenyezhet a Mercedesnél. Ezen kívül kiemelte, mely tulajdonságait értékeli nagyra a hétszeres világbajnoknak.

    Russell az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki idén eddig minden futamon pontot szerzett, és bár remélhette volna, hogy a szezon ezen szakaszában már futamgyőztes lesz, a brit képes meglátni a pozitívumokat a helyzetében, és úgy véli, hogy ő és a Mercedes minden lehetségest kihoznak a W13-asból.

    „Szerintem személy szerint nem indult rosszul a szezonom” – mondta Russell. „Bizonyos területeken mindenképpen van hova fejlődni, és úgy gondolom, hogy Lewis csapattársa vagyok, és nagyon sokat tanulok tőle – hogy hogyan dolgozik, hogyan dolgozik a mérnökeivel, hogyan motiválja az egész csapatot – és elég inspiráló látni.”

    „Technikai oldalról is lenyűgöző, amit valószínűleg sokan nem ismernek fel vagy nem értékelnek” – vélekedik Russell Hamilton kapcsán.

    Az eredmények kapcsán Russell meglehetősen pozitívan gondolkodik.

    „A pozitívumokat kell nézni, és racionálisan kell vizsgálni a dolgokat” – mondta bölcsen a fiatal versenyző. „És nem lehetünk csalódottak amiatt, hogy az idei szezonban még nem nyertünk futamot azzal a csomaggal, amivel rendelkeztünk. Ebben a fejlesztési fázisban vagyunk, és úgy gondolom, hogy elég jól optimalizáltuk.”

    „Csapatként úgy gondolom, remek munkát végeztünk, hogy maximalizáljuk a számunkra elérhető pontokat. Szóval, ezt pozitívumként kell felfognunk, és meg kell próbálnunk továbbvinni ezt a lendületet. És remélhetőleg, ha lesz egy gyorsabb autónk, akkor jó formában leszünk, hogy harcba szálljunk a győzelmekért.”

  • Russell ismét kockahasat villantott, Albon szerint lefizette az admint

    Russell ismét kockahasat villantott, Albon szerint lefizette az admint

    A Mercedes Instagramra kiposztolta kedvenc képeit a Kanadai Nagydíjról. Mindjárt az elsőn a félmeztelen George Russell látható, amint egy doboz vizet locsol a fejére.

    Miután rivális haverjai korábban már cukkolták Russellt félmeztelen fotó miatt, most is volt, aki nem tudta megállni, hogy oda ne kommenteljen a kép alá.

    Csapattársa, Lewis Hamilton csak ennyit írt diszkréten: „George kijött a szimulátorból?”

    A haver, Alex Albon azonban viccesebbre vette a figurát: „Mennyit fizetett George neked ezért a posztért, admin?”

    A poszt több, mint 340 000 lájkot kapott, Albon kommentje pedig közel 30 ezret.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton negatív rekordot dönt, Schumacher pedig Badoer nyomában van

    Hamilton negatív rekordot dönt, Schumacher pedig Badoer nyomában van

    Max Verstappen az elmúlt hétvégén a kilencedik legeredményesebb Forma-1-es versenyző lett a győzelmek számát illetően, mivel a Kanadai Nagydíjon megszerezte pályafutása 26. győzelmét.

    A Red Bullnak ez volt a hatodik győzelme egymás után. Még háromra van szükségük ahhoz, hogy elérjék személyes legjobbjukat, és még öt kell ahhoz, hogy elérjék a McLaren 34 éve tartó rekordját.

    Mindeközben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a bahreini szezonnyitó óta először állt dobogóra. Az idei szezonban ő és a Mercedes nem olyan eredményeket ér el, mint amilyeneket az elmúlt években megszokhattunk tőlük.

    Immár 10 egymást követő verseny telt el Hamilton-győzelem nélkül, ami karrierje leghosszabb ilyen sorozata. Korábban háromszor fordult elő, hogy 10 egymást követő verseny egyikén sem tudott nyerni. Ha a következő versenyen sem sikerül neki – mely egyébként a hazai verseny lesz számára (Brit Nagydíj) és csapattársa George Russell számára is -, akkor megdönti ezt a saját negatív rekordját.

    Debütálása után is előbb nyert

    Miután 2007 elején debütált, Hamiltonnak mindössze hat futamra volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első F1-es győzelmét, amelyet az akkori Kanadai Nagydíjon aratott. A 2008-as első bajnoki győzelmét azonban egy hosszabb győzelem nélküli időszak követte.

    A mostanihoz hasonló körülmények között Hamilton és akkori csapata, a McLaren nem tudott elsőre jól alkalmazkodni az új szabályokhoz, és 2009 első futamain nem volt igazán versenyben. Hamilton végül 10 győzelem nélküli futam után végül nyerni tudott a továbbfejlesztett MP4-24-essel, Magyarországon.

    További két hosszú, győzelem nélküli időszaka volt a Mercedeshez való átigazolását követően.

    Hamilton jelenlegi nyeretlenségi sorozata a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíjon aratott győzelme után kezdődött, amelyet egy héttel később az abu dhabi szezonzárón szenvedett, vitatott vereség követett. Idén még egy kört sem vezetett, bár a Spanyol Nagydíjon George Russell négy körön át állt az élen a másik Mercedesszel.

    Fernando Alonso szombati napja jobban sikerült: A 2012-es Német Nagydíj pole pozíciója óta először tudott az első sorba kvalifikálni. Így 40 évével és 325 napjával ő lett a legidősebb pilóta, aki Michael Schumacher óta (43 év és 103 nap) az első sorból indult egy versenyen.

    A Haasnak majdnem sikerült

    mick schumacher
    Mick Schumacher  |  Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

    Nem ők voltak az egyetlenek, akik szombaton kis rekordokat döntögettek. A Haas megdöntötte az eddigi legjobb, két autóval elért kvalifikációs eredményét, mivel az ötödik és hatodik rajthelyet szerezték meg. A versenyük azonban már nem volt ilyen eredményes. A csapat, amely a szezonnyitóról a harmadik helyen távozott a tabellán, most a kilencedik helyen áll, miután az elmúlt öt verseny egyikén sem tudott pontot szerezni.

    Mick Schumacher immár 30 futamot teljesített pont nélkül; egyetlen pontot sem gyűjtött még, mióta az F1-es mezőny tagja. Ennél hosszabb pont nélküli karrierje csak öt versenyzőnek volt: Toranosuke Takagi, Brett Lunger, Max Chilton, Charles Pic és a rekordtartó Luca Badoer, aki 51 indulása során egyszer sem szerzett pontot.

  • Rosberg Alonso „rajongója”, de Villeneuve is dicséri a spanyolt

    Rosberg Alonso „rajongója”, de Villeneuve is dicséri a spanyolt

    Bár a második helyre kvalifikált Kanadában Fernando Alonso, a versenyen a hetedik helyre esett vissza, mert csapata rossz stratégiát választott, és az Alpine erőforrásával is probléma adódott.

    A verseny után kapott további öt másodperces időbüntetést, így végül csak a kilencedik helyre rangsorolták.

    „Jelenleg nagy rajongója vagyok Alonsónak” – mondta Rosberg a Sky Sport F1 Any Driven című műsorában. „Mindannyian tudjuk, hogy tehetségét és képességeit tekintve minden idők egyik legjobbja.”

    „Néha hiányzott belőle a szociális kompetencia – gyakran nehézségei voltak azzal, hogy a legjobb csapatokban, a legjobb autókkal boldoguljon. A múltban felégetett hidak miatt már nem igazán akarták őt.”

    „Ez egyértelműen az egyik gyengesége volt a még jobb eredmények elérésével kapcsolatban, de a tehetségét tekintve biztosan minden idők egyik legjobbja, vagy éppen ott is van a legjobbak között” – tette hozzá.

    „Az, hogy még mindig így vezet, egyszerűen király” – folytatta a német. „Annyira sajnáltam őt (Kanadában), szerettem volna, ha a dobogóra áll. Szerintem az Alpine elkövetett egy kis hibát, beugorhattak volna a boxutcába.”

    Alonso jelenleg a rangidős a Forma-1-es mezőnyben, emiatt pedig sok kritikát is kap, mondván foglalja a helyet a fiatal tehetségek elől. Rosberg azonban nem ért egyet ezzel az állítással.

    „Annyira félelmetes módon vezet (Alonso), hogy nem kellene arról beszélni, hogy bárki helyét is elfoglalja. Több mint megérdemli, hogy ott legyen, ahol van” – hangsúlyozta a 2016-os F1-es bajnok.

    „Szuper látványos, ahogyan vezet, a rajongók szerte a világon, imádják, és ő egy nagy érték az Alpine csapat számára” – állítja Rosberg.

    Onnan is dicséret jött, ahonnan ez nem gyakori

    Egy másik világbajnok is megdicsérte Alonsót, méghozzá a meglehetősen kritikus Jacques Villeneuve.

    „Szeretnék gratulálni Fernando Alonsónak” – mondta Villeneuve a formule1.nl rovatában. „Még mindig képes rá, ez még mindig ugyanaz az Alonso, csak több tapasztalattal.”

    „Az Alpine teljesen melléfogott a stratégiát illetően, aztán az egyenesekben is volt probléma” – magyarázta. „Erről szól a szezonja, versenyképes, de vasárnap gyakran rosszul mennek a dolgok.”

    „De az Alpine jövője fényes, az a csapat egyre jobb és jobb” – állította Villeneuve.

    Alonso jelenleg 18 ponttal a tizedik helyen áll a 2022-es versenyzői bajnokságban.

  • Mazepin bíróságra vinné a Haas csapatot

    Mazepin bíróságra vinné a Haas csapatot

    Nikita Mazepin, a Haas korábbi versenyzője bíróság elé viszi a csapatot a ki nem fizetett bérek miatt, miután a 2022-es Forma-1-es szezon kezdetén felbontották vele a szerződést.

    Nikita Mazepin az orosz sajtónak nyilatkozva kifejtette, hogy miután az ukrajnai háború miatt felbontották a szerződését a 2022-es szezon elején, fizetési hátralékát a csapat még mindig nem fizettek ki.

    Ezért most pert indított a csapat ellen, hogy megkapja a neki járó összeget, és „bűnözésnek” nevezte a csapat eljárását.

    „Amikor a szerződést felbontották, a Haasnak volt egy 2022-re szóló fizetési hátraléka velem szemben” – mondta az orosz pilóta az RBC Sportnak adott interjújában. „És még mindig nem fizették ki.”

    „Csak arról beszélek, hogy a szerződéses kötelezettségeket nem teljesítették. Azt is meg kell érteni, hogy két független szerződésünk volt” – folytatta Mazepin.

    „És a névadószponzorral (Uralkali) kötött megállapodás felbontása nem volt közvetlen hatással a jövőmre a csapatban. Tehát két külön döntést hoztak. Nem kaptam meg a pénzemet, ezért bírósághoz fordulunk”.

    Mazepint még március elején bocsátották el, amikor a Haas bejelentette, hogy megválnak a versenyzőtől, és egyúttal megerősítette, hogy az orosz névadószponzor Uralkali szerződését is felbontották. Az Uralkali egy káliumműtrágya vállalat, ahol Mazepin édesapja, Dmitry Mazepin a többségi részvényes és elnök.

    Az orosz vállalatokra kirótt súlyos gazdasági szankciók miatt Haas úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot mind a versenyzővel, mind a szponzorral.

    Mazepint akkoriban egyáltalán nem nyűgözte le a döntés, és a közösségi médiában adta ki a helyzet miatti csalódottságát, és közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy hajlandó lett volna követni az FIA eljárásait, amelyek lehetővé tették volna számára, hogy versenyezzen.

    E szerint az orosz sportolókat arra kérték, hogy írjanak alá egy olyan dokumentumot, amely elhatárolódik attól, hogy bármiféle támogatást mutassanak Oroszország vagy az ország közelmúltbeli cselekedetei iránt.

    Mazepin azonban akkor azt állította, hogy azért nem írta alá a dokumentumot, mert Haas nem sokkal később elbocsátotta.

    Ki tartozik kinek?

    A Haas egyik meg nem nevezett, magas rangú csapattagja a RacingNews365-nek úgy nyilatkozott, hogy valójában az Uralkali tartozik a Haasnak, mert rossz hírbe hozták a csapatot. Emellett, még ha tartoztak is volna pénzzel (a Haas az Uralkalinak), jogilag nem tudnának elszámolni, mert szankcionálták őket.

  • Schumacher véletlenül a Mercedes garázsában kolbászolt

    Schumacher véletlenül a Mercedes garázsában kolbászolt

    A Mercedes csapat váratlan „vendéget talált” a hétvégén saját garázsában. A Haas 23 éves német pilótája, Mick Schumacher a Kanadai Nagydíj hétvégéjén váratlanul megjelent a regnáló bajnok csapatnál.

    A jelenet a Mercedes által közzétett videón látható.

    „Mi folyik itt? Mick Schumacher most sétált be a garázsunkba” – csodálkozik a videóban Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs vezetője.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arcán némi értetlenség látszik.

    Schumacher kézmozdulatai arra utaltak, hogy eltévedt, végül azonban megtalálta a kifelé vezető utat.

    „Általában a boxutca végén szoktunk lenni, de ezen a hétvégén megváltoztatták a sorrendet. Szörnyen zavarossá teszi a dolgokat” – reagált a Haas csapat kommentben.

    Persze az F1 rajongókat sem kell félteni, ha kommentelésről van szó.

    „Mick elment új szerződést keresni” – írta valaki.

    „Mick a megbízhatóságot keresi” – írta más.

    „Ellenőr Seb tanított neki egyet, s mást” – állt egy másik kommentben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Mazepin úgy tudja, az Orosz Nagydíj szervezője visszakapja a pénzét

    Mazepin úgy tudja, az Orosz Nagydíj szervezője visszakapja a pénzét

    Nikita Mazepin azt állítja, úgy tudja, hogy az Orosz Nagydíj korábbi promótere visszakapta a Forma-1-től a pénzét.

    Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a VTB Bank, a Szocsiban megrendezett Orosz Nagydíj korábbi főszponzora nem fogja visszakapni a nem megrendezett verseny rendezési díját. Az ukrajnai háború miatt felbontották ugyanis az orosz verseny szerződését, így az előzetes tervekkel ellentétben az Orosz Nagydíj kikerült az F1-es versenynaptárból.

    A 23 éves Mazepin, a Haas csapat korábbi versenyzője – akinek milliárdos édesapja, Dmitry a Haas korábbi névadó szponzorának, a Uralkalinak a vezetője -, másképp tudja ezt.

    Arra a kérdésre, hogy a Forma-1 mint szervezet hogyan reagált az év eleji kirúgására, Mazepin így válaszolt: „Nem tudom, hogyan reagáltak rá.”

    „Nem vagyok kapcsolatban velük, mert ez a kérdés nem teljesen az ő hatáskörükbe tartozik. Egyébként nagyon jó a kapcsolatom az FIA korábbi elnökével (Jean Todt), a jelenlegi elnökkel (Mohammed ben Sulayem) és a Forma-1 vezetőségével” – idézte Mazepint a Championat.

    „És elmondhatom, hogy információim szerint a Forma-1 szándékozik fizetni a Rosgonkinak az elmaradt Orosz Nagydíjért, ezzel példát mutatva etikettből.”

    „Vannak üzleti kapcsolatok, és nem lehet elvadulni, mert ez nem helyes. Sajnos nem mindenkit vezérel ez” – tette hozzá.

  • Szafnauer szerint akár óvni is lehetne az extra merevítés miatt

    Szafnauer szerint akár óvni is lehetne az extra merevítés miatt

    Az FIA a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon megindította a „delfinezés” és a pattogás visszaszorítására irányuló törekvéseket.

    Az Alpine csapatfőnökét, Otmar Szafnauert nem győzte meg az FIA eredeti döntése, miszerint a Mercedesnek engedélyezték, hogy a Kanadai Nagydíj hétvégéjén egy extra merevítést alkalmazzanak az autójukon.

    Az elmúlt hétvégén egy új mérőszámot vezettek be, hogy meghatározzák, milyen mértékben produkálnak az autók több pattogó mozgást, miután egészségügyi aggály is felmerült miatta. A mérések alapján meghatározzák a biztonságos mozgásszintet, és ha egy csapat túllépi azt, akkor arra kérik, hogy legalább 10 milliméterrel emeljék meg autójuk hasmagasságát.

    Az irányelv bevezetésének egyik feltétele az volt, hogy mivel ilyen rövid időn belül fogadták el, a csapatok egy extra merevítőt szerelhettek a padlóra, hogy stabilabban tartsák azt autót.

    Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a McLaren, a Ferrari és a Red Bull is csodálkozott, hogy a Mercedesnél hogyan állt máris rendelkezésre az extra merevítő.

    A Mercedes azt állítja, hogy Brackleyben maradt pár emberük, akik csak később repültek ki a csapat többi tagjához Kanadában és magukkal vitték ezeket az elemeket.

    Azzal kapcsolatban azonban, hogy egyes csapatok előnyre tudtak-e szert tenni a direktíva miatt, Szafnauernek volt pár megjegyzése.

    „Ami a folyamatot illeti, ez egy technikai irányelv – és a technikai irányelvek, mint tudjuk, nem szabályok” – jegyezte meg.

    Steiner szerint ha egyes csapatok már eleve ilyen „extrákkal” érkeztek Kanadába, akár óvást is lehetne benyújtani ellenük, hiszen a direktívát csak csütörtökön közölték.

    „Szóval ez a jelenlegi állapotában ez ellenkezik a szabályzattal” – vélekedik Szafnauer.

    „Nekünk biztosan nincs ilyenünk. És sajnos, ha van egy extra merevítésed, akkor alacsonyabbra és stabilabbra tudod engedni az autót, és némi előnyre tehetsz szert.”

    Miután kiderült, hogy az extra merevítés nem hozott különbséget az autó számára, a Mercedes mégis eltávolította az extrát.

  • Sainz nem tudott mit kezdeni Verstappennel Kanadában

    Sainz nem tudott mit kezdeni Verstappennel Kanadában

    Az esős szombat után vasárnap napsütés és 20 fok várta a mezőnyt a kanadai Montrealban.

    Az első rajtkockát Max Verstappen foglalta el, mellőle pedig a rangidős Fernando Alonso várhatta a rajtot. A spanyol versenyző 2012-ben indult utoljára az első sorból.

    Mögöttük Sainz és Hamilton foglalt helyet, őket pedig a két Haas követte Magnussen-Schumacher sorrendben.

    Verstappen fő riválisa, Charles Leclerc csak a 19. helyről indulhatott, miután számos motorelemet kicseréltek az autóján, melyek darabszáma már meghaladta az egy szezon során felhasználható elemek számát, ezért rajtbüntetést kapott.

    A Ferrari versenyzői, Leclerc és Sainz rajtkockáját a kezdés előtt pirosra festették és az „On se souviendra [emlékezünk], Gilles Villeneuve 1950-1982” szöveget fújták rajtkockájuk elé az aszfaltra. A néhai kanadai versenyző előtt tisztelegnek ezzel, aki 40 éve vesztette életét.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1538572738511654912

    Még el sem kezdődött a versen, Yuki Tunoda máris begyűjtött egy büntetést. A japán Leclerccel azonos okokból a mezőny végén foglalhatott helyet, és a rajtrácsra kivezető körén túl gyorsan hajtott a boxutcában. Ezért 300 eurós büntetést kapott.

    Bottas, Pérez, Norris, Stroll és Leclerc kemény-, míg mindenki más közepes keverékű gumikon indult ez a 70 körös versenyre.

    Gond nélküli volt a rajt

    Verstappen elkőként jött el a rajtnál, és Alonso is megtartotta második helyét.

    Hamilton és Magnussen összeért kicsit, de baleset nem lett belőle. Ellenben a a dán autójának első szárnya megsérült, noha a csapat szerint ez nem okozott problémát.

    Leclerc hátul két helyet javított, míg Schumacher viszonylag elöl két helyet veszített.

    A harmadik körig tudta Alonso tartani pozícióját, akkor aztán honfitársa, Sainz megelőzte őt. Hamarosan pedig Russell zárkózott fel csapattársa, Hamilton mögé, az 5. helyre.

    A hatodik körben Gasly és Vettel máris kereket cserélt, így a mezőny legvégére esett vissza.
    Magnussen pedig fekete-narancssárga zászlós figyelmeztetést kapott a szárnysérülése miatt. Ennek értelmében ki kellett mennie a boxba orrkúpcserére.

    Meghibásodott egy Red Bull

    A 8. körben Pérez autója megadta magát. A mexikói lehúzódott a pályáról és virtuális biztonsági autós (VSC) fázis lépett életbe. Ez idő alatt Verstappen és Hamilton is megejtett egy kerékcserét.

    Később Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke arról számolt be, hogy Péreznek minden bizonnyal váltó gondja akadt.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1538586530423390210

    A 11. körben folytatódhatott a valós verseny, az élen Sainz, Alonso, Verstappen, Russell, Ocon, Hamilton, Schumacher sorrenddel.

    Hamitlon Ocon támadásába kezdett és a 12. körben sikeresen meg is előzte a franciát.

    Három körrel később Verstappen a harmadik helyre utasította vissza Alonsót és Sainz nyomába eredt. Bottas pedig a pontszerző 10. helyért támadta Albont. A 18. körben sikerrel is járt. Albon ez után ki is állt kerékcserére, Bottas nyakában pedig már Leclerc lihegett.

    Újabb VSC és kerékcserék

    Újabb VSC fázis következett a 20. körben: Mick Schumacher autója hibásodott meg és állt vele félre a német. Sokan, köztük Sainz és Russell is kihasználta az alkalmat kerékcserére.

    A következő körben folytatódott is a csata, a sorrend pedig a következőképp alakult: Verstappen, Alonso, Sainz, Hamilton, Russell, Ocon, Leclerc. Alonsót azonban hamarosan ismét megelőzte Sainz, majd később Hamilton is.

    Lando Norris kerékcseréje nagyon hosszúra nyúlt, miután a csapat nem készítette ki időben a megfelelő Pirelliket. A brit emiatt a 17. helyre esett vissza.

    27 kör után Alonso is kereket cserélt, illetve a már a 6. helyen haladó Leclerc is azt jelezte rádión, hogy időszerű lenne a csere.

    „*****, nem tudok semmit sem csinálni”

    – mondta rádión, frusztráltan, Gasly, a P14 helyen. Valamilyen technikai problémával küzdött, és nem tudott előre lépni. Ezt követően kereket cserélt és a 17. helyen folytatta a versenyt.

    Leclerc végül a 42. körben érkezett kerékcserére, ami ráadásul lassú is lett, forgalomba érkezett vissza és a 12. helyen kellett folytatnia a versenyt.

    A 43. kör végén Verstappen is érkezett vadiúj kemény keverékű, fehér oldalfalú Pirellikért. A harmadik helyen folytatta, Sainz és Hamilton mögött. A következő körben azonban a brit is így tett, majd az azt követőben a csapattársa, Russell is.

    Sainz állt az élen 26 körös gumikon, mögötte Verstappen, Hamilton és Russell.

    Tsunoda a falban végezte

    A 49. körben, a boxutcából kifelé jövet Tsunoda falba tette az AlphaTaurit, érkezett a biztonsági autó.

    Sainz (többekközött) kihasználta a lehetőséget egy kerékcserére. Verstappen-Sainz-Hamilton-Russell vonat alakult a safety car mögött, a különbségek pedig értelemszerűen elolvadtak.

    Az 54. kör végén távozott a biztonsági autó és újra versenytempóra kapcsolhatott a mezőny. Az élen a sorrend változatlan maradt, Leclerc azonban célba vette a 6. helyen haladó Alonsót, Sainz pedig nem hagyta meglógni Verstappent.

    Leclerc maga mögé utasította Alonsót és Ocont is, Sainz pedig komoly nyomást helyezett Verstappen vállára. A ferrari spanyolja pályafutása első F1-es győzelmét tervezte megszerezni.

    A 63. körre Sainz kissé leszakadt a hollandról, de az visszaküzdötte magát DRS távolságon belülre.

    Alonsónak rádión jelezték, hogy nem fognak helyet cserélni csapattársával, az előtte haladó Oconnal, amit a spanyol némileg kifogásolt.

    Verstappen és Sainz csatája az utolsó körig kitartott, de előzésre nem került sor. A versenyt Verstappen nyerte Sainz és Hamilton előtt.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Carlos Sainz Ferrari 0.993
    3 Lewis Hamilton Mercedes 7.006
    4 George Russell Mercedes 12.313
    5 Charles Leclerc Ferrari 15.168
    6 Esteban Ocon Alpine 23.890
    7 Fernando Alonso Alpine 24.945
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 25.247
    9 Zhou Guanyu Alfa Romeo 26.952
    10 Lance Stroll Aston Martin 38.222
    11 Daniel Ricciardo McLaren 43.047
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 44.245
    13 Alex Albon Williams 44.893
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 45.183
    15 Lando Norris McLaren 52.145
    16 Nicholas Latifi Williams 59.978
    17 Kevin Magnussen Haas 1:08.180
    Yuki Tsunoda AlphaTauri kiesett
    Mick Schumacher Haas kiesett
    Sergio Perez Red Bull kiesett
  • Wolff manipulatívnak és szánalmasnak titulálta a rivális csapatfőnököket

    Wolff manipulatívnak és szánalmasnak titulálta a rivális csapatfőnököket

    Toto Wolff dühödten reagált csapatfőnök-társaira. Szerinte ők manipulatívnak, szánalmasnak és álságosnak is nevezve őket az F1 biztonsággal és delfinezéssel kapcsolatos döntése kapcsán.

    Wolff úgy véli, hogy az FIA által kiadott technikai irányelvet kritizálva próbálnak a riválisok előnyt szerezni.

    A Mercedes a legtöbbeknél jobban szenvedett a delfinezéstől, jobban pattog az autójuk, és biztonsági okokból a változtatásokat követeltek. Sokan azonban – különösen a régi rivális Red Bull és főnöke, Christian Horner – ellenezték ezt, mondván vannak csapatok, akik ezt orvosolni tudták, sőt a Mercedes is tudná, csak akkor veszítenének a tempójukból.

    De az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is arról beszélt, hogy a versenyzőknek nyafogás helyett többet kellene edzeniük, ellenkező esetben jobb, ha hazamennek a kanapéjukra.

    Wolff, aki a szombat reggeli csapatfőnöki értekezleten heves szóváltásba keveredett, azt mondta: „Ez egy olyan sport, ahol az ember megpróbálja megtartani vagy megszerezni a versenyelőnyét, de ez a helyzet egyértelműen túl messzire ment.”

    „Minden versenyző, minden csapatból legalább egy, azt mondta, hogy fájdalmai voltak Baku után, hogy nehezen tudta a pályán tartani az autót, vagy homályosan látott” – folytatta Wolff.

    „Az pedig, hogy a csapatfőnökök megpróbálják manipulálni az elhangzottakat, hogy megtartsák a versenyelőnyüket, és politikai játszmákat próbálnak játszani, amikor az FIA megpróbál gyors megoldást találni, hogy legalább az autóknak jobb megoldást találjanak, álságos.”

    „És ez az, amit én mondtam.”

    „Az összes autó, és nem csak a Mercedesről beszélek, valamilyen módon szenvedett Bakuban, és még mindig szenvednek itt.”

    „Az autók merevek vagy pattognak, nem számít, minek nevezzük. Ez egy közös probléma, amivel a Forma-1-ben küzdünk. Ez egy tervezési probléma, méghozzá egy alapvető tervezési probléma, amit meg kell oldani.”

    „Vannak hosszú távú hatások is, amelyeket még megítélni sem tudunk, de mindig, ez egy biztonsági kockázat, és a háttérben apró manipulációkkal vagy mendemondákkal vagy a versenyzők eligazításával (azzal kapcsolatban, hogy mit mondjanak) előállni egyszerűen szánalmas.”

    Állítja, ez nem csak a Mercedes problémája

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon Lewis Hamilton súlyos hátfájásra panaszkodott a Mercedes W13-as agresszív pattogása miatt, ami aggodalmat váltott ki Wolffból, hogy a hétszeres bajnok talán nem tud majd rajthoz állni a Kanadai Nagydíjon. Végül Hamilton mégis ott van Kanadában, Wolff pedig elfogadta, hogy a riválisok miért nem hiszik őszintének ebben a témában.

    „Természetesen az emberek megkérdőjelezik, hogy az álláspontom őszinte-e vagy sem, ezért mondom, hogy ez nem csak a mi problémánk” – tette hozzá Wolff.

    „A Red Bull versenyzője (Pérez) azt mondja, hogy eléri a 300 kilométer/órát, amikor a probléma felmerül, és ezekkel a problémákkal elveszítheted a látásod fékezéskor, és nem tudod pozicionálni [az autót].”

    „Hallgatod (Carlos) Sainz szavait, hallgatod, amit (Daniel) Ricciardo mondott, hallgatod, amit (Esteban) Ocon mondott, (Kevin) Magnussen, és mindkét pilótánk.”

    „Ez nem a csapatunk problémája. Ez a ground effect autók tervezési problémája, amit meg kell oldani.”

    „Ez nem csak az autók (hasmagasságának) megemeléséről szól, mert az autók megemelése nem oldja meg az eredendő aerodinamikai jellemzők merevségét” – vélekedik Wolff.