Szerző: Tajthi Andrea

  • Felfüggesztett pénzbüntetést kapott Leclerc, Verstappen és Hamilton

    Felfüggesztett pénzbüntetést kapott Leclerc, Verstappen és Hamilton

    Az Osztrák Nagydíj top 3 helyezettjét, Charles Leclerc-t, Max Verstappent és Lewis Hamiltont a verseny után behívták a versenybírák, mert megsértették a parc fermé szabályokat. Jobban mondva nem is ők, hanem asszisztensük/trénerük.

    Az esetért mindhárom versenyző 10 000 eurós, felfüggesztett pénzbüntetést kapott.

    „A stewardok jelentést kaptak a médiaküldöttől, amelyet ezt követően videóbizonyítékkal is megerősítettek, hogy az első három helyezett versenyző fizioterapeutái/asszisztensei
    engedély nélkül és a versenyszabályzatot megsértve léptek be a parc fermébe és megsértették az eljárást, amelyet a verseny előtt tettek közzé „az esemény szabályos lebonyolítása érdekében” és részben azért, hogy megakadályozzák tárgyak átadását a versenyzőknek a mérlegelés előtt.” – áll az FIA közleményében, mindhárom versenyző esetében.

    „A versenyzőt 10.000 eurós pénzbírsággal sújtották, amelyet a szezon hátralévő részére felfüggesztettek [esetleges] további szabálysértésig, a versenyzőket pedig figyelmeztetik, hogy az érintett személyek belépőjét visszavonhatják, amennyiben a jogsértés rendszeres.”

  • Leclerc hibás gázpedállal nyert a Red Bull pályáján, Sainz Ferrarija kigyulladt

    Leclerc hibás gázpedállal nyert a Red Bull pályáján, Sainz Ferrarija kigyulladt

    Enyhén felhős, de száraz idő, és az elmúlt napokhoz képest enyhébb szél fogadta a Red Bull Ringen az F1-es mezőnyt a 71 körös Osztrák Nagydíj napján.

    A rajtrács legelején Max Verstappen foglalt helyet, mellőle Charles Leclerc várta a rajtot. Mögöttük Sainz és Russell várta a rajtot, őket pedig Pérez és Ocon követte.

    A mezőny legvégén Sebastian Vettel és Fernando Alonso foglalt helyet, míg Valtteri Bottas a boxutcából indulhatott a mezőny után. A finn autójában turbófeltöltőt és MGU-H-t cseréltek, ezért 10 rajthelyes büntetést kapott, majd a hátsó szárny és a felfüggesztés beállítását is megváltoztatták.

    Pérez hamar a mezőny végére került

    Verstappen jól rajtolt, elsőnek fordult el, ám Russellnek sikerült megelőznie Sainzot. A spanyol azonban visszavetet a pozíciót, sőt Pérez támadta Russellt. Utóbbi kettő össze is ért, Pérez kicsúszott a kavicságyba.
    Russell az esetért később 5 másodperces büntetést kapott.

    A mexikói vissza tudott térni a boxutcába, kereket cserélt, majd a mezőny legvégéről folytatta a versenyt.

    A harmadik körben ismét egymásra talált Hamilton és Schumacher, most azonban utóbbi volt az üldöző szerepében. A németnek sikerült is megelőznie a hétszeres világbajnokot, átvette tőle a 7. helyet és üldözőbe vette csapattársát, Magnussent.

    Közben Leclerc nem engedte meglógni Verstappent, DRS távolságon belül követte őt.

    Leclerc az élre állt

    A 10. körben a monacói beszúrt Verstappen mellé, de nem sikerült befejeznie az előzést. A 12. körben azonban sikerült kiviteleznie a manővert, így Leclerc átvette a vezetést.

    Ezalatt Russell a boxban járt kerékcserén, és a büntetését is letöltötte, így a 19. helyre esett vissza, ismét Pérez elé.

    Verstappen is a boxban járt, és a Red Bulltól szokatlanul lassúra sikerült a kerékcseréje.

    A 15. körben Hamilton visszaszerezte pozícióját Schumachertől, majd maga mögé utasította Magnussent is, így a 4. helyen haladt tovább.

    Verstappen a kerékcsere után Schumacher mögé került, de gond nélkül meg tudta előzni és Hamilton nyomába eredt.

    A 23. körre Alonso a 19. pozícióból indulva már a 9. helyen haladt. Előtte Zhou és Tsunoda volt látható. Alonso Zhou-val küzdött, mire lesipuskásként Magnussen mindkettőjüket megelőzte, majd a nagy helyezkedés közepette Norris is szemfüles volt, és szinte a semmiből előkerülve megelőzte még Magnussent is. A dán azonban hamar visszavette pozícióját. Magnussen tehát a 8. helyen haladt, őt pedig Norris és Schumacher követte, miután Zhou kerékcsere miatt visszaesett a 19. helyre.

    Pérez a 26. körben a boxba hajtott, és feladni kényszerült a versenyt.

    Újra Verstappen került az első helyre, de nem sokáig

    Leclerc az élről állt ki kerékcserére és a harmadik helyre tért vissza Sainz és Verstappen mögé, de Sainz is cserélt a következő körben, így az élre ismét Verstappen került. Mögötte Leclec, a monacói mögött pedig Hamilton haladt, utána érkezett Sainz.

    A 29. körben Hamilton is lecserélte a Pirelliket, ez után Ocon mögött, az 5. helyen folytatta a versenyt.

    A 33. körben aztán Leclerc viszonylag könnyedén előzte meg ismét Verstappent az első helyért.

    Mindeközben Schumacher megelőzte csapattársát és feljött a 6. helyre.

    Gasly és Norris pedig 5 másodperces büntetést kaptak túl sok pályaelhagyásért.

    A 36. körben Verstappent Sainz is megelőzte, így a holland a harmadik helyre esett vissza.

    A 41. körben Gasly akadt össze Vettellel, mire a német a kavicságyba csúszott. Folytatni tudta a versenyt, de a 16. helyre esett vissza. Az esetért Gasly újabb 5 másodperces büntetést kapott.

    Leclerc harmadjára is megelőzte Verstappent

    A 49. körben Leclerc újabb kerékcserére érkezett az élről, majd a következő körben Sainz is így tett. A sorrend Verstappen-Leclerc-Sainzra módosult az élen. Leclerc azonban hamarosan ismét megelőzte a hollandot.

    Kigyulladt egy Ferrari

    Az 55. körben Verstappent már Sainz is támadta, azonban a Ferrarija megadta magát. A spanyol versenyző félreállt, autója ki is gyulladt. És ha ez nem lett volna elég, az égő autó gurulni kezdett vissza így a kiszállás sem volt egyszerű. Végül megérkezett a segítség, de Sainz érthető módon rendkívül csalódott volt.

    Virtuális biztonsági autós (VSC) fázis lépett életbe, amit Fernando Alonso ki is használt egy kerékcserére. Ő volt az egyetlen, aki másodjára még ben cserélt. Azonban a szerencséje pechbe fordult, ugyanis rögtön utána ismét a boxba kellett hívni, mert az egyik kerék nem megfelelően került az Alpine-ra.

    A 61. körben taposhattak ismét a gázra a versenyzők. Sainz kiesésével a harmadik helyre Hamilton jött fel, miközben Leclerc a gázpedálra panaszkodott.

    A csapat azt közölte Leclerc-rel, hogy nincs semmi gond a gázpedállal, de a monacói később ismét panaszkodott, egyre nehezebb volt vezetni a Ferrarit.

    Leclerc végül kibírta a végéig és megnyerte a versenyt Verstappen és Hamilton előtt.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat
    Lemaradás
    1 Charles Leclerc Ferrari
    2 Max Verstappen Red Bull 1.532
    3 Lewis Hamilton Mercedes 41.217
    4 George Russell Mercedes 58.972
    5 Esteban Ocon Alpine 1:08.436
    6 Mick Schumacher Haas 1 kör
    7 Lando Norris McLaren 1 kör
    8 Kevin Magnussen Haas 1 kör
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    10 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1 kör
    12 Alex Albon Williams 1 kör
    13 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    14 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1 kör
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
    Carlos Sainz Ferrari kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Sergio Perez Red Bull kiesett
  • Naomi Schiff azért kapja az ívet, mert Hamilton „ellen” beszélt…

    Naomi Schiff azért kapja az ívet, mert Hamilton „ellen” beszélt…

    A ruandai-német Naomi Schiff az Egyesült Királyságban él és jelenleg a brit Sky csatorna riportere.

    A 28 éves nőt versenyzőként ismerhette meg a nemzetközi közönség, mivel a W Series mezőnyében versenyzett a bajnokság debütáló évében, 2019-ben.

    2020-ban a bajnokság nem indult el a koronavírus-járvány miatt. Ez idő alatt a W Series a sokszínűség és befogadás nagykövetévé nevezte ki őt, majd 2021-ben a bajnokság tartalékversenyzője volt.

    Idén azonban már a Forma-1-es paddockban találta magát, a Sky Sports stábjával, és a tévécsatorna riportereként interjúkat készít. Tegnap, az Osztrák Nagydíj sprintversenye után például ő kérdezte a top 3 versenyzőt.

    A kezdetek óta kritizálják Schiffet a Twitteren, vagy a bőrszíne miatt, vagy azért, mert nőként van jelen a paddockban, vagy bármi egyébért, többnyire indokolatlanul. Legtöbbször azért szólják meg, mert annak ellenére, hogy ő is színes bőrű, az Egyesült Királyságban él és egy brit csatornánál dolgozik, nem igazán szokta dicsérni Lewis Hamiltont.

    Mostanra azonban kezd betelni nála a pohár

    Naomi Schiff
    Fotó: W Series

    A szombati sprintverseny óta azért támadják, mert megjegyezte, hogy míg Sergio Pérez könnyedén elment Mick Schumacher mellett, Hamiltonnak ez csak akkor sikerült, mikor Schumacher már nem tudott DRS-t nyitni.

    „Nem lehet olyan nehéz megérteni, hogy az emberek miért elégedetlenek az interjúddal. Ez nem az első alkalom, hogy ilyen furcsa megjegyzéseket teszel Lewis idei teljesítményére, mintha nem tudnád, mi folyik itt valójában” – írta az egyik kommentelő Twitteren.

    Más azt írta: „Nagyon érdekes, hogy miért választotta ezeket a szavakat. Mintha valóban a Red Bull tempóját akarta volna hangsúlyozni a Mercedesszel szemben.”

    Mikor valaki megkérdezte, hogy min is megy a vita, egy kommentelő, aki feltehetően Schiff oldalán áll, így felelt: „Megemlítette Lewist, de nem nyalta a s.ggét, ezért a nyakára jött a fél TeamLH és meg akarják ölni [átvitt értelemben].”

    Azért volt, aki kicsit szalonképesebben is ki tudta fejezni nemtetszését: „Én kedvellek, Naomi, de a mai szavaid elég kétértelműek voltak a Perez-Lewis-Haas eset kapcsán. Használhatnál megfelelőbb szavakat is.”

    Schiff a nap végén azt írta ki Twitteren: „Valóban nincs elég szűrője ennek az alkalmazásnak.”

    Erre Alice Powell azt javasolta neki, hogy kapcsolja ki az app értesítéseit, vagy törölje az egészet a fenébe.

    Karun Chandhok pedig azt írta: „Jelentkezz ki pár napra, az jó terápia…”

  • Ecclestone bocsánatot kért szavaiért: „Tudom milyen háborúban felnőni”

    Ecclestone bocsánatot kért szavaiért: „Tudom milyen háborúban felnőni”

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 volt vezérigazgatója bocsánatot kért az Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban nemrégiben tett megjegyzéseiért.

    Ecclestone és Vlagyimir Putyin orosz elnök évek óta szoros barátságot ápol, Putyin gyakran jelen volt az Orosz Nagydíjakon.

    A múlt hónap végén a Good Morning Britainnek nyilatkozva Ecclestone „értelmes” embernek nevezte Putyint, és ragaszkodott ahhoz, hogy még „egy golyót is bevállalna” érte.

    Kritizálta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt is, mivel úgy vélte, hogy „abszolút” többet tehetett volna az országban kitört háború megakadályozásáért.

    Ecclestone megannyi kritikát kapott a megjegyzései miatt, és az F1 is elhatárolódott a kijelentéseitől.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva azonban Ecclestone bocsánatot kért az általa használt szavakért, és kijelentette, hogy nem védi Oroszország ukrajnai invázióját.

    „Azt hiszem, gyakran előfordul, hogy az emberek előjönnek és mondanak vagy tesznek dolgokat anélkül, hogy igazán belegondolnának” – mondta Ecclestone. „Valószínűleg én is így tettem.”

    „Megértem, hogy az emberek azt gondolják, hogy védem azt, amit ő [Putyin] tett Ukrajnában, de ezt nem teszem. Én a háború [a második világháború] alatt nőttem fel. Tudom, hogy milyen az.”

    „Sajnálom az ukrajnai embereket, hogy olyasmiért kell szenvedniük, amit nem ők követtek el. Semmi rosszat nem tettek, nem kezdtek el semmit, nem tettek semmit.”

    „Szeretnék folytatni az életüket, szeretnék, ha a gyerekeik iskolába járnának, és megpróbálnának dolgozni menni, hogy megélhetést biztosítsanak a családnak. Nem érdemlik meg, hogy szenvedniük kelljen.”

    „Ez senkinek sem jó, nem látom, hogy bárkinek is hasznára válna ez az egész. Szerintem össze kellene fogniuk és egyezségre jutniuk. Sajnálom, ha bármi, amit mondtam, bárkit is felzaklatott, mert határozottan nem volt szándékos.”

  • Vettel felfüggesztett pénzbírsággal megúszta az „ellenszegülést”

    Vettel felfüggesztett pénzbírsággal megúszta az „ellenszegülést”

    Sebastian Vettel ügyében már meg is született a döntés.

    Az Aston Marton versenyzőjét beidézték a versenybírák, merta pénteki kvalifikáció utáni eligazításon nem megfelelően viselkedett. Büntetésül 25 000 eurós büntetést kapott, ám egyelőre felfüggesztett formában.

    Az FIA közleményében az áll: „Sebastian Vettel távozott a pénteken 19:30-kor tartott versenyzői értekezletről július 8-án, engedély nélkül, és csalódottságának adott hangot a megbeszélés miatt. A versenyzők nem távozhatnak szabadon, amikor csak akarnak, ez a részvételi kötelezettség megszegését jelenti. Az ilyen szintű versenyzők példaképek minden versenyző számára a világon és a stewardok véleménye szerint Vettel ebben az esetben nem felelt meg ennek a mércének.”

    „Ezt követően Vettel megbeszélést folytatott a versenyigazgatóval, aki tájékoztatta a stewardokat, hogy Vettel fenntartás nélkül bocsánatot kért, és a továbbiakban nagyon is konstruktív beszélgetést folytattak a megbeszélésen elhangzottakról. A stewardok megállapítják, hogy történt egy olyan szabálysértés, amely nem maradhat büntetés nélkül, de a versenyigazgató jelentése alapján vannak enyhítő tényezők. Ezért a versenybírák 25.000 eurós pénzbüntetést rendelnek el, amelyet felfüggesztettek a 2022-es szezon hátralévő részére, az FIA 20.1. cikkének megsértése miatt.”

  • Vettel olyat szólt, hogy behívták a stewardok

    Vettel olyat szólt, hogy behívták a stewardok

    Sebastian Vettelt a stewardok elé idézték a 2022-es F1-es Osztrák Nagydíjon tanúsított „versenyzői értekezleten tanúsított viselkedése” miatt.

    A szombat délutáni sprintfutam után közzétett, versenybírák által kiállított dokumentum szerint Vettelnek helyi idő szerint 18 órakor jelentkeznie kell náluk „a Nemzetközi Sportkódex (ISC) 12.2.1. f) cikkelyének és az FIA Forma-1-es Sportszabályzat 20.1. cikkelyének állítólagos megsértése miatt”.

    Ez „a versenyzői megbeszélésen tanúsított viselkedésre” vonatkozik, amelyre a péntek esti kvalifikációt követően, 19.30-kor került sor a Red Bull Ringen.

    Az ISC szerint „minden olyan szó, cselekedet vagy írás, amely erkölcsi kárt vagy veszteséget okoz az FIA-nak, szervezeteinek, tagjainak vagy vezető tisztségviselőinek, illetve általánosabban a motorsport érdekeinek és az FIA által védett értékeknek”, a szabályok lehetséges megsértésének minősül.

    Rajta kívül további hat versenyzőt (Vettel + Stroll, Pérez, Ocon, Russell, Ricciardo, Schumacher) is beidéztek a bírák a felvezetőkörön zajlott rádiózásaik miatt. Ők a sportszabályzat 33.1 pontját sértették meg, mi szerint a versenyzőnek önállaóan kell vezetnie az autót, ahhoz segítséget nem kaphat…

  • Verstappen nyerte a sprintet, Hamilton pedig Schumacherrel csatázott

    Verstappen nyerte a sprintet, Hamilton pedig Schumacherrel csatázott

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéjének szombati, 24 körös sprintversenyén Max Verstappen indulhatott a pole pozícióból.

    Mellőle Charles Leclerc indult, mögöttük pedig Sainz és Russell foglaltak helyet. Őt Ocon követte, majd kiváló időmérős eredményüknek köszönhetően a két Haas következett Magnussen-Schumacher sorrendben. A top 10-es helyeket Alonso, Hamilton és Gasly egészítette ki.

    Mindeközben Sebastian Vettel csak az utolsó rajtkockából indulhatott és Verstappen csapattársa, Pérez is csak a 13. helyet foglalhatta el, miután Q3-as köridejeit utólag törölték.

    A felvezető kör kezdetén Alonso a rajtrácson ragadt, majd később Zhou állt meg a pályán, ezért még egy felvezető kört teljesített a mezőny.

    „Leállt a motor, srácok” – közölte Zhou rádión a csapatával.

    Zhou végül a boxutcából rajtolhatott el a mezőny után, míg Alonso nem tudott részt venni a versenyen.

    Verstappen megtartotta az első helyet. Közben Gasly forgott/esett ki az első kanyarban, miután összeért az autója Hamiltonéval. A francia a 18. helyre esett vissza.

    Verstappen hamar ellógott az őt követők elől, míg Norrist az üldözött Albon terelte le a pályáról. Ezért a brit-thai később 5 másodperces büntetést kapott.

    Pérez ekkorra már a nyolcadik, Vettel pedig a 14. helyre léptek előre, Magnussen pedig támadni kezdte Ocont az 5. helyért. Ezzel egy időben Sainz támadta csapattársát, sikerült is megelőznie, de Leclerc visszavette a pozíciót.

    A 9. körben a két Haas csatázott egymással, de lesipuskásként megérkezett mögöttük Pérez, aki beszúrta autóját kettőjük közé. Ezt követően azonban könnyedén megelőzte Magnussent is.

    A 11. körben a méhes-sisakos Vettel csúszott ki a kavicságyba, miután összeakadt Albonnal. Sikerült azonban kievickélnie a sóderből és folytatni tudta a versenyt, noha az utolsó helyre esett vissza.

    Pérez megelőzte Ocont is, és máris az 5. helyen folytathatta a versenyt.

    A 13. körben Hamilton támadni kezdte Schumachert a 8., utolsó pontszerző helyért, de a német jól védekezett, miközben csapattársa, Magnussen nyakára érkezett.

    Hamilton újra és újra próbálkozott, de mivel Schumacher is nyithatta DRS-ét, mert kellően közel volt Magnussenhez, Hamilton nem tudott fogást találni rajta. A 19. körben majdnem össze is értek, de nem sikerült legyorsulnia a Haast. Hamilton ráadásul lassan hátrafelé is figyelhetett, mert Bottas egy másodpercen belülre került hozzá képest.

    A 21. körre Magnussen kicsit ellógott Schumacher elől, így a német már nem tudott DRS-t nyitni, és Hamiltonnak sikerült megelőznie őt.

    A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. A további pontszerzők: Russell, Pérez, Ocon, Magnussen, Hamilton.

    Részletes végeredmény hamarosan…

  • Vettel ismét méhlegelőn járt, és megismerkedett egy új technológiával

    Vettel ismét méhlegelőn járt, és megismerkedett egy új technológiával

    Ahogy elérkezett az Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel ismét Zeltweg virágzó méhlegelőjére látogatott, és ismét új élőhelyet teremtett a méhek számára. A BioBienenApfel nagyköveteként tavaly nyitotta meg első rovarhotelét mely egy versenyautót formál és mostanra már teljesen tele van – számolt be róla a Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH.

    Most bemutatta a jövő méhcsaládját, amelyet a jövőben szenzorok segítségével lehet majd ellenőrizni és irányítani. Az ehhez szükséges technológia a grazi Karl Franzens Egyetemről származik. Ezt az egyedi méhkaptárt a Forma-1-es bajnok a zeltwegi általános iskolások, a grazi diákok és a fenntarthatósági művész Zimbo közösen festette.

    Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíj hétvégéjén azt üzeni rajongóinak és a teljes társadalomnak, hogy mentsük meg a méheket és teremtsünk új élőhelyeket a beporzóknak!

    Sebastian Vettel
    Fotó: Aston Martin F1 Team

    Ezt népszerűsítvén az Aston Martin pilótája egy különleges, méhes dizájnú sisakot visel Spielbergben.

    A következő hónapokban Sebastian Vettel méhcsaládjátt a BioBienenApfel „Steirischer Landesverband für Bienenzucht” partnerén keresztül a knittelfeldi városi méhész fogja gondozni, és az egyetem fogja műszakilag felügyelni.

    Biobienenapfel, méhlegelő, Sebastian Vettel
    Fotó: Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH

    A grazi Karl-Franzens Egyetem partner a BioBienenApfel társadalmi projektjében, és a méhkutatásban vezető szerepet tölt be Európában. Az EU által finanszírozott Hiveopolis projekt részeként Prof. Dr. Thomas Schmickl biológus olyan technológiákat fejlesztett ki, amelyek képesek a kaptárban bekövetkező veszélyes változásokat észlelni és azonnal aktívan reagálni rájuk.

    „Nagyon izgalmasnak találom az innovatív technológia és a természet eredeti formájának összekapcsolását a jövőbe vezető úton”- mondta Vettel. „Amikor aztán látom a sok fiatal lelkesedését a környezetvédelem iránt, meg vagyok győződve arról, hogy együtt elérhetünk valamit.”

    Biobienenapfel, méhlegelő, Sebastian Vettel
    Fotó: Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH

    A BioBienenApfel kezdeményezője, Manfred Hohensinner hozzátette: „Társadalmunknak olyan példaképekre és motivátorokra van szüksége, mint Sebastian Vettel, hogy készen álljon az új irányokra. A BioBienenApfel projekt iránti elkötelezettségével megmutatja, mennyire fontos neki bolygónk jövője. Sebastian Vettel szenvedélyével újragondolásra és cselekvésre készteti az embereket.”

  • A Ferrarik álltak az élre a Red Bull Ringen, a második szabadedzésen

    A Ferrarik álltak az élre a Red Bull Ringen, a második szabadedzésen

    A szombati szabadedzés kezdetén a Mercedeseken még dolgozott a csapat, de pár perc múlva Russell már pályára tudott lépni.

    Közölték, hogy a tegnapi balesete után Lewis Hamilton tartalék kasznit kapott. Ő és Russell is kapott egy-egy új sebességváltót, de mivel még nem lépték át a maximálisan felhasználható darabszámot, ezért nem kapnak büntetést.

    A szél ismét komoly tényezőnek bizonyult, erőssége (~5-10 km/h) gyakran változott.

    1:09.067-es idővel Verstappen hamar az élre állt, őt Sainz és Leclerc követte. Később Russell javított a második helyre – ezek szerint sikerrel járt a csapat a javítással.

    25 perccel az egyórás gyakorlás vége előtt Hamilton még mindig nem tudott pályára hajtani.
    Ekkor a sorrend a következő volt az élen: Verstappen, Ocon, Alonso volt.

    18 perccel a leintés előtt azonban már a két Ferrari állt az élen, Sainz vezetésével.

    14 perc volt már csak hátra, mikor Hamilton első ízben kigördült a boxból. A 9. helyen nyitott.

    A szabadedzést végül Sainz nyerte Leclerc, Verstappen, Alonso, Ocon, Pérez, Russell, Bottas, Hamilton és Norris előtt.

  • „Problémásnak” tartják Tsunoda viselkedését, de Verstappen megérti őt

    „Problémásnak” tartják Tsunoda viselkedését, de Verstappen megérti őt

    A japán Forma-1-es versenyző, Yuki Tsunoda úgy gondolja, időbe telik, amíg kiaknázza a Red Bull által mellé rendelt új sportpszichológussal való munka előnyeit.

    A 22 éves versenyző, aki a Red Bull testvércsapatánál, az AlphaTaurinál versenyez, a rajongók kedvencévé vált a versenyek alatt a csapatrádión elhangzó kirohanásai és a sportról szóló őszinte megjegyzései miatt.

    „Jelenleg nem tudom, hogy jól működik-e vagy sem” – mondta Tsunoda az Osztrák Nagydíjon. „Neki többet kell megértenie rólam, és nekem is meg kell értenem, milyen irányba kell mennünk.”

    Tsunoda tavaly érkezett a Forma-1-be a Formula 2-ből, és utóbbiban töltött ideje alatt más sportpszichológussal dolgozott.

    A Red Bull versenyzői fejlesztési programján keresztül lépdelt felfelé, majd nehéz debütáló évet élt át a tavalyi szezonban. Az első versenyén pontot szerzett, majd visszaesett a teljesítménye, mielőtt Abu-Dhabiban egy negyedik hellyel zárta a szezont.

    A Red Bull az olaszországi Faenzába költöztette, hogy közel legyen az AlphaTauri gyárához, és az idei évnek úgy vágott neki, hogy változtat azon, hogy mindig kaját rendel az Uber Eatstől és túl sokat videojátékozik. Helyette fegyelmezettebb megközelítést ígért.

    [poll id=”237″]

    Az idei szezon 10 futamából három alkalommal szerzett pontot, ugyanúgy, mint csapattársa, Pierre Gasly. Tsunoda azonban a korábbi kiszámíthatatlan és vad énjét is megmutatta, legutóbb a silverstone-i versenyen, ahol Gaslyba pördült bele, miközben megpróbálta megelőzni őt.

    A törmelékdarabok a Red Bull bajnokságot vezető versenyzőjének, Max Verstappennek autója alá kerültek, ami a hollandnak körönként 2,5 másodpercbe és valószínűleg a futamgyőzelembe került.

    A Red Bull tulajdonában lévő Servus TV-nek nyilatkozva Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának vezetője úgy jellemezte Tsunodát, mint „problémás gyermeket”.

    Tsunoda bocsánatot kért csapatától a silverstone-i baleset miatt.

    „Tudom, hogy javulnom kell, hogy nagyobb legyen az összhang.”

    „Szóval remélhetőleg az új (pszichológiai) edző jól fog működni.”

    Verstappen, aki szintén hajlamos a rádión történő hangos kirohanásokra, úgy véli, ezek nem befolyásolták a teljesítményét. Ezen kívül őt nem zavarják az indulatok, hiszen az azt tükrözi, hogy az illetőt érdeklik az eredmények, a történések.

    „Ha eljön az a nap, amikor már nem fogok ezeken a dolgokon felháborodni, az azt jelenti majd, hogy már nem érdekel a sport” – mondta.