Szerző: Tajthi Andrea

  • Massa szerint a Ferrari fő gondja most nem a versenyzői közti sorrend

    Massa szerint a Ferrari fő gondja most nem a versenyzői közti sorrend

    A megbízhatóság fokozása a Ferrari „legfőbb prioritása”, nem pedig egy egyértelmű első számú pilóta kinevezése a 2022-es versenyzői címért folytatott küzdelemben. Legalábbis ez a véleménye Felipe Massának, aki elismeri, hogy a rendkívül sikeres Michael Schumacher-korszak végére egyértelműen ő volt a maranellói csapat második számú versenyzője.

    „A szerepek egyértelműek voltak 2006-ban” – mondta a most 41 éves brazil a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Aztán jött Kimi Raikkönen. Megegyeztünk vele, hogy a spái futam előtt harcolhatunk, és akkor aki lemarad, az segít a csapattársának” – árulta el Massa.

    Szerinte ezek a példák ma is aktuálisak, hiszen Charles Leclerc és Carlos Sainz is a legjobb 4 pilóta között van 2022-ben, de egyértelműen a Red Bull-os Max Verstappen van az élen jelenleg.

    „Nem tudom, mi a helyzet most, de jelenleg a Ferrari számára a megbízhatóságnak kell a legfontosabb prioritásnak lennie” – mondta Massa pár nappal Sainz látványos ausztriai motorhibája után.

    „Először ezzel kell foglalkozniuk, mielőtt az 1-es rajtszámot kiosztják” – tette hozzá.

    „Lehet, hogy legközelebb Leclerc lesz az, aki kiesik, és Sainz nyer. Szóval korai még szerepeket kiosztani, mert még Maranellóban sem tudják, hogy a következő futamon ki ér célba.”

  • Norris az abuzáló szurkolókról: következményre van szükség

    Norris az abuzáló szurkolókról: következményre van szükség

    Az Osztrák Nagydíjon történt események fényében sok vita alakult ki arról, hogy a nem megfelelően viselkedő szurkolókat hogyan kellene büntetni. Lando Norris is elmondta a véleményét a kérdésről. Úgy véli, hogy a visszaélő szurkolókat ideiglenesen el kellene tiltani a jövőbeni Forma-1-es események látogatásától.

    Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a hétvégén a nem megfelelő szurkolói viselkedésről szóló panaszok. A közösségi médiában a lelátókon és a szurkolói zónákban tanúsított bántalmazó viselkedésről szóló beszámolók terjedtek el, amelyekről a Forma-1, a szervezők és a versenyzők is értesültek és elítélték.

    Az F1 megígérte, hogy együttműködik a szervezőkkel és a biztonsági személyzettel az ügy alapos kivizsgálása érdekében.

    Lewis Hamilton, Max Verstappen és Sebastian Vettel is hangsúlyozta, hogy ez a fajta rajongói „kultúra” elfogadhatatlan. Hamilton komolyabb fellépést vár az F1 részéről, Verstappen korlátozná az alkoholfogyasztást a nézők körében, míg Vettel egy életre eltiltaná a versenyek látogatásától az abuzáló nézőket.

    Norris elzárkózott attól, hogy egész életre szóló eltiltást javasoljon, de úgy véli, hogy az eltiltás alapvetően jó megoldás lenne.

    „Természetesen nem akarjuk ezt [a szurkolói bántalmazó viselkedést]. Nem gondoljuk, hogy ez a módja ennek, és nem elfogadható, különösen a Forma-1-ben nem, ahol egy nagyszerű show-t akarsz létrehozni, és ahol inspirálni akarod az embereket” – idézte Norrist a RacingNews365.com.

    „Szerintem az első dolog, amit tenni lehet, hogy ha rajtakapnak, hogy ilyesmit csinálsz, akkor talán egy évre eltiltanak a versenyekre való kijárásról, vagy valami ilyesmi.”

    „Soha nem akarod, hogy ez megtörténjen, különösen akkor, amikor a szurkolók nagyjából a fő okai annak, hogy az egész sportág él és működik minden hétvégén.”

    „Ha valaki valami rosszat tesz, egyszerűen zárjuk ki egy időre.”

    Precedenst kell teremteni

    Norris azonban korrekt módon elhatárolódik attól is, hogy a bántalmazó viselkedést tanusítókkal azonosítsa a több ezer rendes szurkolót is, ehelyett azzal érvelt, hogy a probléma az egyénekkel van, akik azt hiszik, hogy tetteik büntetlenül maradnak.

    „Szerintem sok embert a világon egyszerűen ez nem érdekel, ami probléma. Nem törődnek azzal, hogy mit mondanak, és nincs elég következmény az életükben” – tette hozzá Norris.

    „Egyszerűen több következményre van szükség, és remélhetőleg ez megtanítja az embereknek a leckét, de ha csak kiírják egy táblára, hogy ‘ne tedd ezt, ne tedd azt’, az nem akadályozza meg őket abban, hogy megtegyék, mert nem ez a következmény.”

  • Hamilton és Verstappen összefogása tehetne rendet a rajongók között

    Hamilton és Verstappen összefogása tehetne rendet a rajongók között

    David Coulthard úgy véli, hogy az F1-ben a szurkolók viselkedése miatt egyre nagyobb aggodalmat keltő problémákat Lewis Hamilton és Max Verstappen összefogása enyhíthetné.

    Reflektorfénybe került a nézők viselkedése, miután Nagy-Britanniában és Ausztriában is előfordult, hogy a pilótákat kfújolták, köztük Hamiltont is, amikor a Red Bull Ringen a kvalifikáción balesetet szenvedett. Ami még ennél is kellemetlenebb, hogy a nézők egymásra is rasszista és homofób megjegyzéseket tesznek és inzultusokra, szexuális zaklatásra is volt példa. Ausztriában vasárnap közleményt adott ki a Forma-1, amelyben azt írták, hogy „ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan, és nem tűrjük el”.

    Hamilton is utalt erre a közösségi médiában, mondván, hogy „undorodva” hallotta a híreket a nézőkről, míg Verstappen az alkoholfogyasztás korlátozását javasolta miután elárulta, hogy „olvasott néhány sokkoló dolgot” a hétvégéről.

    Természetesen a rajongók elkerülhetetlenül polarizálódnak bizonyos versenyzők támogatásában, ebben nincs újdonság. Eddig azonban jól megfértek a lelátón egymás mellett az ellendrukkerek, sőt ez volt az egésznek a sava-borsa. Mostanra azonban egyesek túl messzire mentek. Jelen állás szerint épp a Verstappen rajongók és a Hamilton szurkolók feszülnek egymásnak, és sajnos már csak a virtuális térben.

    A két versenyzőnek össze kellene fognia

    Verstappen és Hamilton nagyon különböző személyiségek ugyan, és 13 év korkülönbség van közöttük, de Coulthard úgy véli, annak ellenére, hogy nem közeli haverok vagyis egyáltalán nem barátok, a kettőjük viszonya mégis szerepet játszhat a rivális szurkolói csoportok közötti feszültség enyhítésében.

    „Azt hiszem, ez a korkülönbség, ez egy generációs dolog” – mondta a skót a Channel 4-nak. „Lewis és Max között egyszerűen nincs meg a kapcsolat, ami Charles és Carlos [Sainz] illetve Lando [Norris] és George [Russell], és minden ezen generációs srác között ott van.

    „És ez talán nem tűnik soknak, 10 vagy 11 év, vagy bármennyi is a korkülönbség, de a sportban ez több mint egy generáció.”

    „Igazából szeretném, ha mindketten átkarolnák egymás vállát, és nyilatkozatot tennének a Forma-1 szurkolóinak, mert hallottunk néhány fújolást Maxra si Silverstone-ban; én tényleg nem érzem jól magam emiatt a Forma-1-ben.”

    „Mindenképp annak szurkolj, akinek akarsz, de legyünk sportszerűek, tegyük ezt olyanná, ami tiszteletet parancsoló.”

     

  • Történtek változások a pontversenyben az Osztrák Nagydíj után

    Történtek változások a pontversenyben az Osztrák Nagydíj után

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén sprintversenyt is rendeztek, így a szokásosnál több pont gyűjtésére volt lehetőségük az F1-es versenyzőknek.

    Max Verstappen a szombati sprintet megnyerte, vasárnap azonban második lett Charles Leclerc mögött, Sergio Pérez pedig kiesett a vasárnapi nagydíjon. Ennek eredményeként Leclerc visszaszerezte a második helyet a tabellán. Jelenleg 38 pont a lemaradása Verstappentől.

    Ocon egy helyet javított a pontversenyben, ahogy Magnussen is, míg Ricciardo két pozíciót lépett előre.

    A silverstone előtt még nulla pontos Schumacher pedig Ausztriában duplaannyi pontot szerzett, mint egy héttel korábban. Jelenleg így a 15. a bajnokságban, közvetlenül mentora, Sebastian Vettel mögött.

    Nulla pont továbbra is csak Latifi neve mellett szerepel, valamint Hülkenbergé mellett, de ő csak helyettesíteni ugrott be két verseny erejéig a szezon elején.

    A Ferrari egy kicsit közeledett a Red Bullhoz, míg a Mercedes „légüres térben” van, kényelmesen a harmadik helyen.

    A negyedik helyen azonban holtverseny van épp a McLaren és az Alpine között.

    A pontverseny állása az Osztrák Nagydíj után (egyéni):
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 208
    2 Charles Leclerc FERRARI 170
    3 Sergio Perez RED BULL RACING 151
    4 Carlos Sainz FERRARI 133
    5 George Russell MERCEDES 128
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 109
    7 Lando Norris MCLAREN 64
    8 Esteban Ocon ALPINE 52
    9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
    10 Fernando Alonso ALPINE 29
    11 Kevin Magnussen HAAS 22
    12 Daniel Ricciardo MCLAREN 17
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 15
    15 Mick Schumacher HAAS 12
    16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
    18 Alexander Albon WILLIAMS 3
    19 Lance Stroll ASTON MARTIN 3
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

     

    A pontverseny állása az Osztrák Nagydíj után (csapatok):

    1 RED BULL RACING RBPT 359
    2 FERRARI 303
    3 MERCEDES 237
    4 MCLAREN MERCEDES 81
    5 ALPINE RENAULT 81
    6 ALFA ROMEO FERRARI 51
    7 HAAS FERRARI 34
    8 ALPHATAURI RBPT 27
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 18
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • Steiner reagált Andretti szavaira: „Nem tudom, mit akar a megjegyzéseivel”

    Steiner reagált Andretti szavaira: „Nem tudom, mit akar a megjegyzéseivel”

    Még a nevezési díj 400 millió dollárra való megduplázása sem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy Andretti helyet kapjon a Forma-1-es rajtrácson?

    Michael Andretti 1993-ban a McLaren pilótája volt, és most az Egyesült Államok egyik legismertebb autóversenyzői birodalmának élén áll. Célja pedig, hogy a Forma-1-ben is csapatot indítson. A Forma-1, az FIA és a legtöbb jelenlegi F1-es csapat azonban nem lelkesedik azért, hogy egy tizenegyedik csapat előtt is megnyissák a kaput.

    A Renault tulajdonában lévő Alpine azonban felajánlotta, hogy motor- és műszaki partnerként együttműködne Andrettivel.

    „Beszéltünk Michaellel, de előbb el kell érnie, hogy bejusson a Forma-1-be” – mondta Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke a Speed Weeknek.

    Eredetileg egy új nevezésért 200 millió dolláros díjat kértek, de a rivális csapatok szerint ez most már nem elég a felhígult bevételek kompenzálására.

    Roger Benoit, a svájci Blick című lapnak író, jó kapcsolatokkal rendelkező veterán újságíró szerint még a díj megduplázása sem lesz elegendő.

    Andretti, az F1-es legenda Mario fia, a GQ magazinnak adott interjújában csalódottságának adott hangot, és az F1-et „európai klubnak” nevezte, „nagyon sznobista megközelítéssel”. Pedig jelenleg is van amerikai csapat az F1-es mezőnyben.

    Gunther Steiner, az F1 jelenleg egyetlen amerikai csapatának főnöke, Andrettit kritizálta a megjegyzéseiért.

    „Nem tudom, mit akar elérni ezekkel a megjegyzésekkel” – mondta Ausztriában.

    „Nem igazán a mi döntésünk, hogy adunk-e neki licencet vagy sem. Van egy véleményünk, de nem hiszem, hogy erről mi dönthetünk.”

    „Nem tudjuk, hogy mit mutatott be az FIA-nak és a FOM-nak, de véleményem szerint ezek a megjegyzések nem építő jellegűek, de az ember a saját döntései szerint él” – tette hozzá Steiner.

  • Häkkinen szerint a sprintfutamok kockázatosak, Buxton megdöbbent

    Häkkinen szerint a sprintfutamok kockázatosak, Buxton megdöbbent

    A kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen az F1TV élő adásában mondta el, hogy véleménye szerint miért nem jók a szombati sprintversenyek.

    Az F1TV riporterei, Will Buxton és Lawrence Barretto a rajtrácson futottak össze a finnel a Red Bull Ringen, az szombati sprint előtt. Buxton arról kérdezte őt, hogy mit gondol a sprintversenyekről, és hogy ő maga szívesen részt vett-e volna ilyeneken.

    „Hadd mondjam el” – kezdett bele Häkkinen. „Nem hiszem, hogy szerettem volna sprintversenyezni. Ezek nagyszerű események a nézők és a show miatt, de egy F1-es autóval a rajtrácsról kigyorsítani, miközben más autók vannak körülöttünk, nem könnyű és nem is szórakoztató. Egyáltalán nem.”

    Buxtont teljesen összezavarta Häkkinen nyers válasza. A brit riporter értetlenül, tátott szájjal nézett a finnre.

    „Ez hatalmas kockázatot jelent” – folytatta a McLaren egykori versenyzője. „Ha valami történik a rajtnál és összeütközik egy másik autóval, az rengeteg munkát okoz a szerelőknek.”

    A Häkkinennel készült interjú után Buxton és Barretto maguk is hangsúlyozták, hogy az első kanyarok mindig rizikósak az F1-ben, majd Buxton megállapította ez a „kockázatról és az abból származó jutalomról” szól.

  • Schumacher a rajongókat is meggyőzte Ausztriában

    Schumacher a rajongókat is meggyőzte Ausztriában

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az Osztrák Nagydíjon ezt Mick Schumacher érdemelte ki, aki a silverstone-i első pontszerzése után úgy tűnik, hogy erőre kapott és a Red Bull Ringen is fontos pontokat szerzett: a 6. helyen ért célba.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Mick Schumacher – 24.5%
    Charles Leclerc – 15.3%
    Lewis Hamilton – 10.1%
    Max Verstappen – 9.6%
    Carlos Sainz – 8%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
  • Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a szurkolók egy részének visszataszító viselkedéséről szóló jelentések, melyek szerint egyes szurkolók zaklatták az embereket a versenyhétvégén, amikor több tízezer Max Verstappen-rajongó (Orange Army) gyűlt össze a spielbergi versenypályán.

    Az interneten már megszokhattuk, hogy megy a szájkarate a szurkolótáborok, de helyszínen, személyesen nem volt ennyire jellemző. Sőt ezúttal nem csak az ellentábor cukkolásáról volt szó, hanem konkrét zaklatásról is. A rajongók ezúttal túl messzire mentek.

    Az egyik női Lewis Hamilton-szurkolónak állítólag részeg nézők felemelték a ruháját, akik azt mondták neki, hogy nem érdemel tiszteletet, mert a hétszeres bajnoknak szurkol.

    Néhány holland szurkoló igencsak túlzásba vitte a hősük iránti rajongását – és a Mercedes iránti nyilvánvaló utálatát. Az egyik Verstappen-szurkolót a hétvégén lencsevégre kapták, amint egy fekete Mercedes-sapkát gyújtott fel, miközben nagyon elégedettnek tűnt magával. A mutatvány azonban majdnem visszafelé sült el, mivel a szóban forgó személy majdnem megégette magát, mielőtt gyorsan eldobta a sapkát.

    A jelenet közösségi médiában kelt szárnya, és minden jóérzésű szurkoló elítéli – a Verstappen-rajongók is. Az ilyen agresszív viselkedést senkinek sem szabad pártolnia, bárkinek is szurkol.

    „Számomra ez nem az árucikkekről szól” – írta Twitteren egy rajongó. „Hanem a mögötte lévő szimbolikáról. Mit/kit akarsz valójában elégetni? Fájdalmas még csak gondolni is erre.”

    Egy másik azt mondta: „Ha az F1 és az FIA nem foglalkozik az ausztriai hétvégén jelentett problémákkal, akkor a versenyhétvégék várhatóan tele lesznek huligánokkal, akik inkább a verekedésért vannak ott, mintsem a versenyért. Nem tudok segíteni, de úgy gondolom, hogy a csapatok és a versenyzők közötti viszálykodás felerősödése nem fog jól végződni.”

    Egy másik komment szerint: „Kezdek nagyon csalódott lenni, ahogy látom ezt az újfajta szurkolást. Kérlek, ne süllyedjetek a többi sportrajongó (például foci) szintjére. Tényleg szükség van arra, hogy a versenyzők és a csapatok felszólaljanak ez ellen a viselkedés ellen. Tudom, hogy a beszélgetés már elkezdődött, de ez nem elfogadható. Soha.”

    Valaki azonban azt állította, hogy hasonló jelenet zajlott a Brit Nagydíj hétvégéjén is, csak akkor Hamilton rajongói inzultálták a verstappeneseket:

    „Sajnos ez nem csak Ausztria és a Red Bull/Max szurkolók [cselekedete], Silverstoneban múlt héten egy Max szurkolótól elvették a sapkáját és elégették előtte, majd egy csapat férfi leköpte őket! Ez a fajta viselkedés undorító és sehol sem szabadna elnézni!”

    Tartsátok tiszteletben a többiek ízlését is, a többi rajongótábort is, elvégre milyen unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyananannak szurkolna és ugyanaz lenne a véleménye/ízlése…!

  • Hamilton: A „We Race as One” szép és jó, de ezek csupán szavak

    Hamilton: A „We Race as One” szép és jó, de ezek csupán szavak

    A vasárnapi Osztrák Nagydíj előtt a Red Bull Ringen az F1 közleményben ítélte el az „elfogadhatatlan” szurkolói viselkedést, miután a rajongók a versenyhétvégén szexuális zaklatásról, faji és homofób bántalmazásról számoltak be más nézők részéről.

    Az F1 lépéseket tett, és a vasárnapi futamra további biztonsági személyzetet telepített a szurkolói területekre, valamint tárgyalásokat fog folytatni a nagydíj szervezőivel az incidensekről.

    Hamilton „undorítónak” nevezte ezt a viselkedést, de a regnáló világbajnok Max Verstappen is „sokkolónak” nevezte a beszámolókat, annak ellenére is hogy a rendkívül nagy holland tömeggel volt állítólag leginkább probléma. Sebastian Vettel azt sürgette, hogy az F1 életre szóló eltiltást szabjon ki a gyalázkodásokért felelős személyekre.

    A futam után Hamiltont arról kérdezték, hogy a versenyzők és az F1 milyen lépéseket tehetnének, hogy változás történjen és segítsen a visszaélések visszaszorításában, például az F1 által 2020-ban indított We Race As One-kampánnyal folytatott munka révén.

    Hamilton úgy érzi, a motorsportban dolgozóknak „jobban el kell kötelezniük magukat a sokszínűség és a befogadás mellett”.

    „Itt az ideje a cselekvésnek. A We Race as One szép és jó volt, de csak szavak voltak. Valójában nem tett semmit. Nem volt finanszírozás semmire, nem volt olyan program, amely ténylegesen változást hozott volna létre, és elindította volna ezt a beszélgetést.”

    „Tehát mindenképpen ki kell használnunk a platformjainkat. De tényleg fel kell lépnünk [az ilyen esetek ellen], és valóban el kell kezdenünk meg is cselekedni néhány dolgot, amit mondunk. Csak [szavakat] mondani nem elég.”

    „Ez elfogadhatatlan. Ez nem elég.”

    Az F1-ben a sokszínűség és a befogadás javításával történő változás elősegítése érdekében Hamilton több mint 20 millió fontot fordított a Mission 44 programjára, valamint a Mercedesszel közösen létrehozta az Ignite jótékonysági szervezetet, amely az iparágon belül alulreprezentált csoportoknak nyújt támogatást.

    Maga az F1 még 2020-ban indította el a We Race As One (Egyként versenyzünk) elnevezésű programot, amely a COVID-19 járványra és az egyenlőtlenségre adott válaszra összpontosított.

  • Verstappen korlátozná a helyszíni nézők alkoholfogyasztását

    Verstappen korlátozná a helyszíni nézők alkoholfogyasztását

    Max Verstappen ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy egy „normális ember” nem viselkedett volna úgy, ahogy egyes rajongók tették az Osztrák Nagydíjon.

    Értelemszerűen ő is értesült a rasszista, nőgyűlölő és homofób gyalázkodásokról szóló hírekről.

    A közösségi médiában megjelent beszámolók számos visszataszító incidensre derítettek fényt a szurkolókkal kapcsolatban, elsősorban holland Verstappen-szurkolók kapcsán.

    Az F1 „elfogadhatatlannak” nevezte az eseteket, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig azt mondta, hogy „sokkolták” az incidensek.

    Ilyeneknek nem szabadna megtörténniük. Olvastam néhány sokkoló dolgot, szóval ez egyértelműen nem oké” – mondta Verstappen.

    „Nem is kellene ezt mondanom – általános egyetértésnek kellene lennie arról, hogy ezeknek a dolgoknak nem szabadna megtörténniük. Egy normális embernek így kellene gondolkodnia, és így kellene viselkednie.”

    Verstappen szerint a probléma egyik oka az alkoholfogyasztás.

    „Az egyetlen dolog, amin javítani lehetne, az talán a biztonság azokon a helyeken, hogy kordában tartsuk az embereket.”

    „Néha, amikor alkoholt iszol, hülyeségeket csinálhatsz – ezt nem kifogásként mondom -, de ezeket a dolgokat lehet szabályozni.”

    „Van egy bizonyos mennyiségű alkohol, talán, amivel ha lefekszik az ember, másnap reggel felébred, és józan lesz, de ha elkezdesz igazán megőrülni, akkor hülyeségeket csinálhatsz.”