Szerző: Tajthi Andrea

  • Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    A napokban szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint Daniel Ricciardo már alá is írta szerződését 2018-ra a Ferrarihoz. Ezt azonban az ausztrál versenyző cáfolta az olasz Sky-nak.

    „Hallottam róla, de ez nem igaz. Semmit nem írtam alá a Ferrarival.” – mondta Ricciardo Bahreinben.

  • Hamilton nem akarja, hogy elsőszámú versenyzőként legyen kezelve

    Hamilton nem akarja, hogy elsőszámú versenyzőként legyen kezelve

    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Hamilton elmondása szerint nem akar elsőszámú versenyző lenni, nem akarja mesterségesen háttérbe szorítani Bottast, nem akar sorrendet csapaton belül.

    „Ez (a csapaton belüli sorrend felállítása) történik a Ferrarinál, évek óta, sok-sok év óta.” – mondta Hamilton a finn MTV-nek. „De nem fog megtörténni nálunk. Nem akarom, hogy megtörténjen.”

  • Schumacher nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni

    Schumacher nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni

    Fotó: Kaiser Erika

    Mick Schumacher elismerte, ő nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni, mint Verstappen vagy Stroll.

    Max Verstappen F3 után azonnal az F1-ben találta magát, és vannak, akik hasonló ugrást várnak Mick Schumachertől is. Ő azonban elismeri, még nem áll készen a Forma-1-re.

    „Ők (Verstappenék) hamar úgy döntöttek, hogy megteszik ezt a lépést, de én még nem állok készen.” – mondta Schumacher a német Handelsblatt c. lapnak.

    Mick idén váltott F3-ra, bár az F4-es bajnokságban nem sikerült bajnoki címet szereznie.

    „Nem jött össze. Talán nem vagyok elég konzisztens. De a célom természetesen az, hogy nyerjek az elkövetkezendő években.”

    „Ez az első évem (F3-ban), szóval ez a tanulásról szól és igyekszem az újonc értékelésben elöl végezni.”

    Arra a kérdésre, hogy mikor jöhet majd szóba az F1, Mick így felelt: „Jelenleg a saját dolgomra koncentrálok, még fejlődnöm kell versenyzőként.”

    Reagált arra is, hogy édesapja korábbi csapatai, a Mercedes és a Ferrari máris érdeklődik iránta: „Ez talán azt jelenti, hogy már eddig is jól csináltam a dolgom. Mindig igyekstem a legjobb formámat nyújtani, a legjobbakkal akarok versenyezni, ők pedig a Forma-1-ben vannak.”

    Az első F3-as versenyhétvégén, Silverstoneban a három versenyen Mick 8., 6., és 18. helyezést ért el.

  • Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A napokban arról szóltak a hírek, hogy a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne arra kérte Maurizio Arrivabene csapatfőnököt, hogy beszélgessen el Kimi Räikkönennel annak gyengécske szerepléséről, mivel szerinte a finn indokolatlanul panaszkodik verseny közben, és olyan, mintha mással lenne elfoglalva, mint kellene.

    A korábbi versenyző, Marc Surer szerint azonban egyáltalán nem helyénvaló, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja.

    „Nem hiszem, hogy korrekt dolog, hogy ezt teszik vele.” – mondta Surer a a német Skynak. „Hallottuk, mi volt a problémája, hogy nincs elég erő a motorjában. Panaszkodott, hogy nincs tapadása elöl, ezt pedig én beállításbeli problémának tartom, amit a csapatnak kell megoldania. Mielőtt egy versenyzőt kritizálunk meg kell győződni arról, hogy technikailag minden rendben van.”

  • Horner szerint Brown őrült, hogy Indianapolisba küldi Alonsót

    Horner szerint Brown őrült, hogy Indianapolisba küldi Alonsót

    Fotó: McLaren

    „Nehéz helyzetben van Fernando, nehéz időn megy keresztül.” – magyarázta Horner. „Ez pedig a Zak (Brown) problémája. Van egy kiábrándult versenyzője, és próbálja valamivel motiválni. Előjött ezzel az ötlettel, hogy elküldi őt Indianapolisba, de ez őrültség. Ez a legnehezebb verseny, amit valaha láttam. Nincs tesztlehetőség sem. Csak bepattan majd az autóba.”

    „Szóval szerintem meg kellene nézetnie magát egy pszichiáterrel (Brownnak).”

    „Hogy engednénk-e a saját versenyzőinknek ugyanezt? Nem. Én hiszem, hogy ha egy vesrenyző elkötelezte magát egy csapatnál, az egy kicsit csalódást keltő, ha az év közepén lecseréli a ‘barátnőjét’, majd visszajön. Ez nem helyénvaló.”

    „Talán ha a versenyek nem ütköznének, vagy a versenyzői karrierje végén tenné. De úgy fest, hogy a McLarennek más a szemléletmódja, mint nekünk, jó nekik.”

  • Vettelt is le kell győznie Keszthelyi Viviennek idén!

    Vettelt is le kell győznie Keszthelyi Viviennek idén!

    Fotó: Audi AG

    Sebastian Vettel 18 éves öccse, Fabian idén az Audi TT Cupban áll majd rajthoz. A mezőny egyébként 15 főt számlál, köztük két hölgy versenyzővel, akik egyike Keszthelyi Vivien. A 15-ből 14-en újoncok lesznek, egyedül Philip Ellis az, aki tavaly is a mezőny tagja volt.

    A szezonnyitó versenyre május 5-7-én kerül majd sor Hockenheimben.

  • Ingyen WIFI és „titkos” adatok érkezhetnek az F1 rajongóknak!

    Ingyen WIFI és „titkos” adatok érkezhetnek az F1 rajongóknak!

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Forma-1 új sportért felelős vezetője, Ross Brawn azt szeretné, ha a csapatok közzé tennék a „titkos” adatokat, annak érdekében, hogy izgalmasabb legyen a sport a rajongól számára. Olyen extra információkkal látnák még el egy akalmazások beül a rajongókat a versenyek során, mint üzemanyagmennyiség, gumik állapota, motorbeállítások és hasonlók.

    Mindemellett a Times szerint a Liberty Media azt is szeretné, ha a lelátókon ingyen wifihez jutnának a rajongók, így nem lenne akadálya az app használatának.

    „Ezen dolgozunk.” – mondta Ross Brawn. „Ha sikerül átugrani ezt a „titkos információs” akadályt, szerintem a rajongók még jobban fogják élvezni amit látnak.”

    Brown szerint mindezen túl, a titkosítás feloldás abban is segítene, hogy a riválisok közelebb kerüljenek egymásoz a versenypályán.

  • Hivatalos: Alonso és a McLaren indul egy Andretti-Hondával az Indy 500-on!

    Hivatalos: Alonso és a McLaren indul egy Andretti-Hondával az Indy 500-on!

    Fotó: McLaren

    38 év után tér vissza a brit istálló, reméljük, hogy ezúttal nem „GP2”-es motorral…

    Május 28-án lesz a 101. Indianapolis 500 futam, és hatalmas meglepetés készül: Az Andretti csapat Hondájával áll rajthoz Fernando Alonso. A csapatvezető, Michael Andretti ismerheti már a McLarent, hiszen több mint fél szezont tölthetett el náluk 1993-ban, Ayrton Senna csapattársaként. Most a Dallara DW12-esben itt a Honda 2.2 literes V6-os duplaturbós motorja lesz, ami az IndyCar szabályai szerint limitálva lesz 12.000-es fordulatszámra.

    Alonso nem kisebb dolgot hajt végre ezzel a lépésével, mint hogy kihagyja, a Monacoi Nagydíjat 2017-ben, mivel egy napon lesz a két legendás motorsport esemény. Hamarosan bejelenti a McLaren is, hogy ki indulhat a hercegségben a spanyol kétszeres világbajnok helyett.

  • Kubica mégsem fog WEC-ezni idén

    Kubica mégsem fog WEC-ezni idén

    Fotó: wec-magazin.com/ByKolles

    Úgy volt, hogy Robert Kubica idén WEC-ezni fog, LMP1-ben, a ByKolles csapattal. A csapat azonban kihagyta az első két edzést, a Prologue-ot, mivel az autójuk még nem volt kész, s eddig csak néhány kört tudtak megtenni, mert technikai problémáik akadtak.

    Erre Kubica bejelentette, hogy ő nem fog részt venni ebben a kampányban.

    „A Prologue után eldöntöttem, hogy felmondom a ByKollessel tervezett programot az LMP1-ben.” – közölte Kubica saját Facebook oldalán. „Ebből adódik, hogy nem leszek ott a WEC szezonnyitóján Silverstone-ban, és a többi WEC versenyen. Nehéz döntés volt visszamondani és megválni a lehetőségtől, hogy csatlakozzak egy ilyen komoly kihívást jelentő bajnoksághoz, de remélem, hogy ez nem végső búcsú.”

  • Horner tisztázná a „rajtrács-szabályt” Vettel esete után

    Horner tisztázná a „rajtrács-szabályt” Vettel esete után

    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    A Red Bull főnöke, Christian Horner szeretné, ha az FIA tisztázná a szabályokat a rajtrácson elfoglalt pozíció tekintetében, miután a Kínai Nagydíjon Sebastian Vettel elég látványosan közelebb ált a mellette lévő Hamiltonhoz, mint kellett volna. Ennek ellenére nem rendeltek el újabb felvezető kört, hogy Vettel is „betaláljon” pontosan a rajtkockába, hanem elrajtoltatták a mezőnyt, és később sem vont maga után szankciót az eset.

    Tavaly Japánban Daniel Ricciardo szintén nem állt be pontosan a helyére a rajtrácson, ám akkor arra az FIA engedélyt adott, hogy picit odébb álljon, mert a pontos helyén vizes volt az aszfalt. Bár már az is félreértéseket szült, mert Lewis Hamilton azt állította, hogy a Mercedes ugyanerre vonatkozó kérését viszont elutasították.

    „Egyértelmű, hogy mivel próbálkozott, a pálya szárazabb részén akart lenni, ami érthető.” – reagált Horner Vettel esetére. „De azért jó lenne, ha tisztáznánk, hogy közelező-e a versenyzőknek pontosan a rajtrácsukról indulni, vagy sem… Csak a vonal számít, vagy az egész rács? Ugyan nem lett belőle előnye, de azért jó lenne tisztázni.”