Szerző: Tajthi Andrea

  • Rob Huff, egykori WTCC bajnok is csatlakozik a TCR mezőnyéhez

    Rob Huff, egykori WTCC bajnok is csatlakozik a TCR mezőnyéhez

    Rob Huff is csatlakozik a TCR International Sereis-hez; a Leopart Racing Team autóját vezeti majd a spái fordulótól, tehát e hétvégétől kezdve.
    2012 WTCC bajnokának már nem idegen a csapat, hisze korábban már vezetett náluk a TCR Benelux-ban, szintén Spában.
    A nyolc hátralévő TCR fordulóból hét versenyhétvégén vesz majd részt Huff.
    „Jól éreztem magam Spában a csapattal, és szerintem remek lesz együtt folytatni a szezont.” – mondta Huff. „A TCR egy brilliáns bajnokság. Nagyon sok feltörekvő túraautós van itt, és igazi fej-fej melletti küzdelem van itt. Az autók ki vannak súlyozva, így ez a sorozat sokkal inkább a versenyzőkről szól, mint az autókról. Olyasvalakiknek, akik márkakupákban kezdtek versenyezni, mint én, ez igazán vonzó széria. Jó újra olyan Marcello Lotti és csapata által irányított szériában lenni, hiszen ők kívülről-belülről ismerik ezt a bizniszt, és olyanok mint egy család.”
    „Amikor egy olyan versenyző csatlakozik a szériádhoz, mint Rob, akkor ugrálni támad kedved örömödben!” – mondta Marcello Lotti. „Egy korábbi világbajnok, aki csatlakozik és még hitelesebbé teszi a TCR International Series-t. Én személy szerint örülök, mert nagyra tartom őt versenyzőként és mint ember is. Komoly értéket tesz hozzá a Leopard Racinghez és az egész szériához.”
  • Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Lewis Hamilton tavaly alulmaradt csapattársával, Nico Rosberggel szemben, visszavágni azonban már nincs lehetősége, hiszen Rosberg ezzel a lendülettel vissza is vonult.
    Ez egy kis ideig frusztrálta Hamiltont, ám elmondása szerint ezen már túljutott.
    Arra a kérdésre, hogy mostanra mit gondol Rosbergről, Hamilton így felelt a La Gazzetta dello Sportnak: „Semmit. Csapattársak voltunk, pár évig együtt dolgoztunk, most pedig visszavonult. Tavaly én elvesztettem a bajnoki címet, de legyőztem őt a győzelmek számát illetően. Büszke voltam magamra, mert egy percre sem adtam fel.”
  • Nagy Futam: Füstös fánkok, brutális versenygépek és sztárversenyzők a Budapest közepén

    Nagy Futam: Füstös fánkok, brutális versenygépek és sztárversenyzők a Budapest közepén

    Május elsején, immáron hagyományként, ismét megrendezték a Nagy Futamot Budapest szívében. A nagyszabású rendezvényen ismét kitettek magukért a szervezők, hiszen számos jól ismert, ám testközelből csak ritkán látható versenyautó, valamint hazai kedvencek és világhírű autóversenyzők is tiszteletüket tették az ország legmenőbb majálisán.

    Igazán szerencsésnek bizonyult a Nagy Futam F1-es versenyzőinek kiválasztása, hiszen Daniel Ricciardót szinte lehetetlen olyan állapotában találni, hogy ne érjen fülig a szája, míg a talán hűvösnek tartott, finn Valtteri Bottas épp egy nappal korábban szerezte meg élete első Forma-1-es győzelmét, így nem kérdéses, hogy ő is igazán jókedvvel érkezett hazánkba.

    A délelőtti sajtótájékoztatón csupa lelkes versenyző ült le a sajtó elé. Az Orosz Nagydíjra reagálva Bottas még mindig azt ismételgette, hogy ez „elég szürreális” érzés, de persze nagyon boldog. Ezt nem is lehet kétségbe vonni, hiszen a finn versenyző gyakorlatilag arra használta a Nagy Futamot, hogy megünnepelje győzelmét, a közönség legnagyobb örömére. Így míg Ricciardo némileg elóvatoskodta első köreit a pesti utcákon, addig Bottas igazán odatette magát és több alkalommal is „fánkokkal” örvendeztette meg a közönséget, szemmel láthatóan élvezte a kötetlen szórakozást.

    Ricciardo, vasárnapi versenyéről sokminden elmondható volt, csak az nem, hogy szerencsés volt és az, hogy sok időt töltött volna a pályán. De az ausztrál, aki nem első alkalommal vett részt a Nagy Futamon, nem búsult sokáig, Budapestre már vigyorogva érkezett, sőt még poénkodott is helyzetén, örömmel konstatálta még a délelőtti sajtótájékoztatón, hogy itt Budapesten minden bizonnyal több kört tud majd megtenni, mint előző nap Szocsiban, szóval legalább bepótolja azt, ami vasárnap kimaradt.

    Timo Glock (BMW) sem „újonc” már a Nagy Futamon. A DTM versenyző elmondása szerint minden alkalommal rácsodálkozik, hogy milyen rengetegen látogatnak ki a rendezvényre, illetve milyen jó munkát végeznek a szervezők, hogy kivitelezni tudnak egy ilyen eseményt a főváros közepén. Véleménye szerint ilyet Németországban lehetetlen lenne leszervezni…

    Robert Wickens egy „Force Indiás”, rózsaszín, BWT által szponzorált Mercedest hajtott, ám kiemelte, hogy az ő autója nem ilyen lesz a DTM szezon rorán, a rózsaszín ugyanis eredetileg Lucas Auer autója.

    Persze a harmadik DTM-es márka, is képviseltette magát, a Playboyos Audit a 25 éves Nico Müller hajtotta meg, aki szintén kiemelte, milyen remek lehetőség, hogy ekkora közönség előtt szórakozhatnak versenygépeikkel.

    Michelisz Norbi is mesélt hétvégi versenyéről, hiszen vasárnap még Monzában versenyzett. Bár hétvégéje sajnos nem alakult túl szerencsésen. El is mesélte Bennanis incicidensét a többi versenyzőnek is, akik érdeklődve figyelték a magyar versenyző beszámolóját. Norbi azt is elmondta, hogy autóval jött haza Olaszországból, hogy biztosan hazaérjen a Nagy Futamra. A nagy sietségben azonban egy fontos dolgot elfelejtett autójába tenni és maga hazahozni: a sisakját. A szemfülesek észre is vehették, hogy hétfőn Michelisz Norbi nem a saját sisakjában demózott, ám a fejvédő mégis ismerős lehetett, hiszen nem más, mint Kiss Norbi adta neki kölcsön a sajátját.

    Rajtuk kívül azonban pályára, illetve utcára gurult Kiss Norbi is, egy utcai Mercedes Actros kamionnal. A Zengő Motorsport is képviseltette magát a WTCC-s Nagy Danival, illetve az ETCC-s György Anettel és Nagy Norbival. Az utcai sportautók szerelmesei is gyönyörködhettek, hiszen számos Ferrari is felvonult, valamint NASCAR, rallycross, Formula Renault és drift autókat láthattak, ahogy természetesen a DTM képviselői is alaposan összegumizták és befüstölték a belvárost.

    Biztosak vagyunk benne, hogy a jelenlévő közönség legalább olyan jól szórakozott, mint maguk a versenyzők, bár bevalljuk azokat irigyeltük csak igazán, akik csak kiálltak saját erkélyükre és onnan élvezték a show-t.

    Nem kell azonban okáig nélkülözni a benzingőzt, a Hungarorigen munkatársai lélekben már újra pályán vannak és gőzerővel készülnek a hazai WTCC hétvégére, és remélik, hogy ismét sokan mentek majd ki a helyszínre szurkolni Michelisz Norbinak, a Zengő Motorsport versenyzőinek, valamint a KIA Lotos versenyein Vogel Adrinak és Krajnyák Petrának. A jó hír, hogy a jegyek igazán kedvező árúak és a paddock is látogatható, így bárki összefuthat kedvenceivel.
    A jegyek megtekintéséhez és vásárláshoz klikkelj a GP Ticket Shop weboldalára: http://www.gpticketshop.hu/WTCC.html

    [Best_Wordpress_Gallery id=”1″ gal_title=”Nagy Futam, 2017″]

  • A Mercedesnél nem tartanak csapaton belüli súrlódástól

    A Mercedesnél nem tartanak csapaton belüli súrlódástól

    A Mercedesnél nem tartanak attól, hogy komoly feszültég alakulhat ki Valtteri Bottas és Lewis Hamiton között. Orosz Nagydíjon szerzett első futamgyőzemével ugyanis Bottas elérte, hogy mindössze 10 ponttal legyen lemaradva csapattársától, és jelen állás szerint ő is simán esélyes lehet a bajnoki címre.
    A Merecdes főnökei szerint azonban nem fenyeget az a veszély, hogy hasonló súrlódások alakulnak ki köztük, mint az törtnént Hamilton és Rosberg között az elmúlt években.
    „Nem, nem ilyen forrófejűek. Jól megvannak, mert a finn nem sokat beszél.” – mondta Niki Lauda. „Lewis profi és a másikuk is, szóval nem gondolom, hogy bármi problémát jelenteni az, hogy ő (Bottas) megnyerte a versenyt (Szocsiban). Tisztelik egymást és ez a legfontosabb dolog.”
    „Egészséges a kettejük viszonya.” – mondta Toto Wolff. „Lewis egyike volt azoknak, akik elsőként gratuláltak Valtterinek első győzelméhez és szerintem ez jól mutatja, hogy tisztelik egymást. Ugyanakkor mindkette igazi versenyzők. Versenyeket akarnak nyerni és bajnoki címért küzdeni, de nem hiszem, hogy ez hatással lenne a kapcsolatukra vagy a csapat hangulatára, úgy, mint az elmúlt években Nico és Lewis esetében. Ez egy teljesen már kapcsolat.”
  • Massa úgy mentorálná Strolt, mint őt mentorálta Schumacher

    Massa úgy mentorálná Strolt, mint őt mentorálta Schumacher

    Felipe Massa elmondta, hogy az ő szerepe most lényegében Lance Stroll mentorálása, a régi emlékeket ébreszt benne. Több mint egy évtiezet ugyanis hasonlóképp neki is volt egy mentora csapatánál, méghozzá Michael Schumacher.

    „A Lance-szel való kapcsolatom emlékeztet engem a Michaellel való kapcsolatomra.” – mondta Massa az Auto Motor und Sportnak. „Emlékszem, ha kérdeztem tőle (Schumachertől) valamit, kaptam rá választ. Michael sok időt szánt rám. De nem mindig örült, ha előtte végeztem. Én úgy tekintettem rá, mint egy tanárra. Mint a mesteremre. Apróságokat is megkérdeztem tőle és ő hosszan válaszolt nekem. Talán azokat a tippeket, amiket én kaptam Michaeltől, tovább adhatom Lance-nek.”

  • Galéria: Idén is volt Nagy Futam, nem hagytuk ki!

    Galéria: Idén is volt Nagy Futam, nem hagytuk ki!

    [Best_Wordpress_Gallery id=”5″ gal_title=”Nagy Futam, 2017. május 1.”]

  • Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Lewis Hamilton tőle szokatlan módon csak a negyedik helyen ért célba az Orosz Nagydíjon, miközben csapattársa, Valtteri Bottas bezsebelte első Forma-1-es győzelmét.

    „Ez egy nagyon kemény hétvége volt.” – mondta Hamilton. „Nem is emlékszem ilyen nehéz hétvégére, legutóbb talán Bakuban volt ilyen.”

    „Az elmúlt években sem voltam túl sikeres itt, így csak azt akartam, hogy a pontok tekintetében jól alakuljon a verseny. Megtartottam a helyet, megtettem, ami tőlem telik.”

  • Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Sebastian Vettel szerint Valtteri Bottas futamgyőzelméért Felipe Massa kétszer annyit tett, mint maga Bottas.

    Vettel már egy másodpercen belül volt a verseny végén Bottashoz képest, így nyithatta a DRS-t is, de előtte volt még a lekörözendő Massa, aki némileg feltartotta, előnyhöz juttatva ezzel Bottast. Persze Vettelnek ez cseppet sem tetszett, még be is mutatott Massának.

    „Biztos voltam benne, hogy nem fogja megelőzni Valtterit az utolsó körben.” – reagált erre Massa. „Ő amúgy is szeret panaszkodni.”

    „Az én káromra tette.” – vélekedik Vettel. Kedves gesztust tett Valtterinek az utolsó körben. Nyithattam már a DRS-t, aztán elengedte őt (Massa Bottast) és nem tudom tisztában volt-e vele, hogy egy másik autó is jön mögötte. Nem tudom, talán. Mindenesetre Felipe kétszer is kedvezett neki. Egyrészt, hogy simán elengedte, másrészt, hogy egy kicsit feltartott engem.”

  • Bottas: Még egy kicsit szürreális, hogy futamot nyertem

    Bottas: Még egy kicsit szürreális, hogy futamot nyertem

    Valtteri Bottas idén szerződött a bajnok csapathoz, a Mercedeshez, miután Nico Rosberg váratlanul visszavonult. A finn versenyzőnek, negyedik Mercedeses versenyén, Oroszországban sikerült megszereznie pályafutásának első F1-es győzelmét.

    „Nagyon jó érzés, bár egy kicsit szürreális még, hogy meg van az első győzelmem, és remélhetőleg lesz még pár.” – mondta Bottas a verseny után. „Határozottan a valaha volt egyik legjobb versenyem volt ez, szóval nagyon jó érzés, boldog vagyok.”

    „Beletelt némi időbe, több, mint 80 versenyen vagyok már túl, de mindenképp megérte kivárni. Itt volt ez a furcsa lehetőség a télen, hogy csatlakozzak a csapathoz, és ők most lehetővé tették ezt, szóval szeretném nekik megköszönni.”

  • A nap versenyzője is Valtteri Bottas lett Oroszországban

    A nap versenyzője is Valtteri Bottas lett Oroszországban

    Bottas a nap versenyzője Szocsiban.

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    Az Orosz Nagydíjon azonban az újdonsült futamgyőztes, Valtteri Bottas zsebelhette be ezt az elismerést is.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak „a nap versenyzői”:

    Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel