Tóth Zsombor fotós kollégánk célba vette a Formula E-t is, és a Paris ePrix-n járt. Íme képei a párizsi elektromos versenyről, melyen Sebastien Buemi diadalmaskodott.
[Best_Wordpress_Gallery id=”8″ gal_title=”Formula E 2017, Párizs”]

Tóth Zsombor fotós kollégánk célba vette a Formula E-t is, és a Paris ePrix-n járt. Íme képei a párizsi elektromos versenyről, melyen Sebastien Buemi diadalmaskodott.
[Best_Wordpress_Gallery id=”8″ gal_title=”Formula E 2017, Párizs”]

Jamie Green idei második győzelmet szerezte meg a DTM lausitzringi, második futamán.
Green a harmadik helyről rajtolt, de hamar megelőzte Tom Blomqvistot.
A verseny első felében a pole-ból rajtoló Wickens kényelmesen vezetett, ám a boxkiállások után Green nagyon a nyakára érkezett. Pár kör elteltével, és a DRS segítségével Green meg is előzte a kanadait, ezzel pedig átvette a vezetést.
Ekkor már Mattias Ekstrom körözött a harmadik helyen, és hamarosan ő is bekebelezte Wickenst.
A bajnoki pontversenyben álen álló Lucas Auer a 10. helyen zárt.
A végső sorrend így Green – Ekstrom – Wickens lett. Ezzel Green feljött a pontversenyben a második helyre, jelenleg 16 ponttal van elmaradva az élen álló Auertől.
A top 10 sorrendje a versenyen:
1 Jamie Green
2 Mattias Ekstrom
3 Robert Wickens
4 Gary Paffett
5 Mike Rockenfeller
6 Nico Muller
7 Rene Rast
8 Maxime Martin
9 Marco Wittmann
10 Lucas Auer
A bajnokság állása:
1 Lucas Auer 69
2 Jamie Green 53
3 Gary Paffett 46
4 Mike Rockenfeller 41
5 Robert Wickens 38
6 Mattias Ekstrom 32
7 Rene Rast 31
8 Timo Glock 25
9 Nico Muller 20
10 Edoardo Mortara 19
11 Marco Wittmann 18
12 Maxime Martin 17
13 Paul Di Resta 12
14 Maro Engel 3
15 Bruno Spengler 2
16 Tom Blomqvist 2
17 Augusto Farfus 0
18 Loic Duval 0
A csapatbajnokságban a Mercedes-AMG Motorsport BWT vezet 88 ponttal, mögöttük holtversenyben 84 ponttal a Audi Sport Team Rosberg és a Mercedes-AMG Motorsport Mercedes áll.
A gyártól versenyében a következő az állás:
1 Mercedes-Benz 187
2 Audi 175
3 BMW 64

Max Verstappen új körrekordot állított fel a holland, zandvoorti veresnypályán. Egy demo körön sikerült neki a 2012-es Red Bull RB8-cal 1:19.511-es kört futnia.
A korábbi rekord Luca Badoer nevéhez fűződik. Ő 16 évvel ezelőtt egy Ferrari F2001-gyel futott 1:19.880-as időt.
„Végül kaptam új gumikat, és attól kezdve ez már nem is annyira demo volt.” – mondta Verstappen. „Úgy döntöttem odalépek neki egy kicsit. Szerintem ez jó ötlet ha az ember itt van egy csomó rajongója előtt.”
„Nem számítottam erre (a körrekordra), mert elég kemények voltak, lévén, hogy ez egy demo volt.”
Verstappen az F1-ben már a hibrid korszakban debütált, így új volt számára a V8-as erőforrás.
„A V8-as motornak jó hangja van, ez pedig minidg különlegessé teszi.” – mondta Max. „Kicsit más ez az autó, mint amihez én hozzászoktam, de jobb a hangja.”
„A Formula 3-as szezonomból tudom, hogy a zandvoorti egy nagyszerű pálya. Az új aszfalton pedig jobb lett a tapadás. Sokkal kellemesebb vezetni rajta, mert nincs már rajta annyi hupli. Ez nagyon jó hír.”
Verstappen egyik fő szponzora, a Jumbo szervezte azt a rajongóknak szánt eseményt, melynek egyik eleme volt az F1-es bemutató.
Zandvoort egyébként azon dolgozik, hogy újra F1-es versenyt rendezhessenek. A nyáron elkészül a megvalósíthatósági tanulmány is.
„Ha rajtam múlna, már lenne itt verseny.” – mondta Verstappen. „Persze nagyon jó lenne, de sok minden kell hozzá, például megfelelő költségvetés és infrastruktúra. Sok mindenre szükség van még annak érdekében, hogy képesek legyünk megszervezni.”

Nicky Hayden továbbra is „nagyon kritikus” állapotban van kórházban, Olaszországban, miután szerdán kerékpáros balesetet szenvedett. A versenyzőnek súlyos fej és mellkas sérülései lettek.
Ma csapata közölt információt állapotáról a közösségi médián keresztül, és megerősítették, hogy „Nicky Hayden állapota továbbra is nagyon kritikus, klinikai képe változatlan.”

Érthetően nagyon boldog a Forma-1 regnáló világbajnoka, aki már a „nyugdíjas éveit tapossa”, ezért sokkal jobban kitudja venni a részét a gyereknevelésből, mint előtte.
A német sajtóban már egy hete terjengett a pletyka, miszerint érkezik az újabb Rosberg-bébi, és ez a pletyka a mai napon már hivatalossá is vált: Nico Rosberg felesége Vivian a második gyermekükkel várandós.
„Állatira boldogok vagyunk. Ez a lehető legcsodálatosabb ajándék, amit csak kaphattunk az új életünkben.” – mondta a Bild-nek.
Azt még nem árulták el, hogy fiú vagy lány lesz-e a baba.
A családi élet így már a lehető legteljesebb lesz, ugyanis a megszerzett Forma-1-es világbajnoki címe után Rosberg úgy döntött, hogy visszavonul és csak a családjára szeretne koncentrálni.
„Kezdetben Alaiat szinte egyedül kellett nevelnem, nagyon keveset volt velünk, de most már minden idejét velünk fogja tölteni, amiért nagyon hálás vagyok neki.” – mondta Vivian.

A Forma-1 főnöke nem akar új Concorde Egyezményről tárgyalni a csapatokkal, miután az aktuális 2020-ban kifut. Ő inkább egy határozatlan idejő „partnerkapcsolatot” szorgalmaz.
„Van egy nem túl népszerű dokumentum, a Concorde Egyezmény, mely minden hatodik, vagy nyolcadik évben előkerül, legközelebb 2020-ban. Ez egyfajta financiális egyezség a csapatokkal.” – mondta Carey. „Nekünk az a célunk, hogy ettől sokkal hosszabb távú partnerségünk legyen, nem egy olyan, amit bizonyos időközönként mindig újratárgyalunk.”
Carey szerint ha fix lejárati ideje van az egyezménynek, az csak ahhoz vezet, hogy a felek mindig a számukra legelőnyösebb pozícióért harcolnak, ami pedig megnehezíti a hosszútávú tervezést.
„Amit én szeretnék, az az, hogy elsődlegesen mindenki egy folyamatos három évet lásson maga előtt tisztán, ne egy adott időpontra koncentráljon”
Carey reméli, hogy terve megfelel majd a csapatoknak, bár tudja, nem lesz egyszerű elfogadtatni velük.
„Nem kérdés, hogy a sport jelenlegi kultúráját, mely olyan régóta bevésődött, időbe telik majd megváltoztatni, de azt hiszem, hogy ez a változás igazán lehetőséget biztosíthat arra, hogy hosszútávon építkezni tudjunk, egészségesebb kapcsolat legyen köztünk, ami mindenkinek jövedelmező.”

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a héten megszületett Minttu és Kimi Räikkönen második gyermeke. A kislány a Rianna Angelia Milana nevet kapta.
„Az újszölött kislányom a vigasz a csalódástkeltő versenyemre.” – idézi egy idonéz lap Kimi Räikkönent, a Spanyol Nagydíj után. „Ez okkal nagyobb öröm, mint egy első, második, vagy harmadik helyezés egy versenyen.”
A verseny után Räikkönen azonnal hazasietett, hogy le ne maradjon lánya születéséről.
„Semmi sem fogható a lányom születéséhez; amikor hallottam őt sírni, és olyan picike volt az édesanyja karjaiban, az nagyon megindító volt. A legjobb vigasztalást kaptam a verseny után.”

Sebastien Buemi ötödik győzelmét szerezte ebben a Formula E szezonban, a Paris ePrix-n.
A poleból rajtoló Buemi sikerrel védekezett Jean-Eric Vergne-nyel szemben, végül pedig a hazai versenyét teljesítő Vergne volt az, aki a falban kötött ki végül. A francia balesetének következtében a második helyet Jose-Maria Lopez örökölte meg, míg a harmadik dobogós helyet Nick Heidfeld kaparintotta meg.
A 20. körben Buemi legkomolyabb ellenfele, Lucas di Grassi Antonio Felix da Costával akadt össze. Utóbbi autója össze is tört annyira, hogy ne tudja folytatni a versenyt.
A Safety Car fázisok és boxkiállások után di Grassi körhátrányba került. Gyakorlatilag esélye sem volt már jó eredményre, így az volt a célja, hogy a versenyben futott leggyorsabb kört megszerezze. Végül azonban ő is a falban végezte.
A brazil balesetének következtében az utolsó két kör a biztonsági autó mögött vonatozva telt, ám a verseny legvégén a Safety Car kiállt a versenyzők elől, hogy maguk érhessenek be a célba, ám előzni már nem előzhettek.
Ezért nem merték először megelőzni a hetedik helyen lévő Daniel Abtot sem, akine autója hirtelen lelassult. Később azonban a többiekkel is tudatták, hogy Abt technikai gonddal küzd, így sorra megelőzték, a német versenyző pedig pár méterrel a cél előtt veszítette el hetedik helyezését.
Buemi előnye ezzel 43 pontra nőtt a pontversenyben, di Grassival szemben.

Sebastian Buemi szerezte meg a pole pozíciót a Parix ePrix-n, 0.006-del megelőzve Jean-Eric Vergne-t.
„Megkönnyebbültem, nagyon keményen dolgoztunk, hogy javítsunk itt a teljesítményen.” – mondta Buemi. „Volt pár hibám az utolsó szektorban, de jó munkát végeztünk és nagyon örülök.”
A harmadik helyen Jose-Maria Lopez végzett, de őt még vizsgálják, nem meghatározott technikai okokból.
Buemi legnagyobb riválisa, Lucas di Grassi viszont csak a 14. lett.
A futam ma délután lesz, 15.55-kor!

Igencsak megromlott a viszony Kevin Magnussen és korábbi menedzsere, Dorte Riis Madsen között. Olyannyira, hogy a bíróságon kötnek ki.
A dán versenyző egyedül tárgyalt 2016-os Renault-s üléséről, végül a milliárdos szponzor, Anders Holch Povlsen segítségével a Haashoz igazolt.
Az Ekstra Bladet dán lap szerint bírósági ügy lett Riis Madsen és a versenyző nézeteltéréséből, az első tárgyalásra június 1-jén kerül majd sor, Koppenhágában.
A korábbi menedzser ugyanis kártérítést követel a versenyzőtől a jelenlegi is jövőbeli bevételéből, szerződésszegés jogcímén.
Nem egyedi eset az autósportban, hogy a menedzserek hosszú évekre szerződnek a versenyzőkkel, állítólag Magnussen épp egy ilyet rúgott fel.
„Nem szokatlan, hogy egy ilyen szerződés 10-15 évre szól.” – mondta a dán lapnak Jason Watt, korábbi verenyző. „A menedzser pénzt áldoz arra, hogy a versenyző karrierjét építse, és talán évekbe telik, mire ez elkezd megtérülni.”
Riis Madsen nem kommentálta a témát, Magnussen pedig csak annyit mondott: „Nincs mit mondanom jelenleg.”