Szerző: Tajthi Andrea

  • Bernd Storck is kint járt a DTM-en

    Bernd Storck is kint járt a DTM-en

    A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck is kint járt a DTM hungaroringi hétvégéjén.

    Tóth Zsombor fotói

    Bernd Storck  Bernd Storck

  • Kubica is ott lesz a Goodwood Festival of Speeden

    Kubica is ott lesz a Goodwood Festival of Speeden

    Robert Kubica első alkalommal vesz részt idén a Goodwood Fesrival of Speed-en. Ezt a fesztivál szervezője, Lord March erősítette meg.

    Kubica F1-es karrierjét rally balesete törte derékba, melynek következtében kis híján elveszítette egyik karját. Azóta újra vezet és versenyez, ám jobb karja mobilitása valószínűleg még most sem száz százalékos. Idén azonban már GP3-as autóval is tesztelt, és egy 2012-es F1-es Lotus volánja mögött is gyakorolhatott.

    Nem titok, hogy a lengyel versenyző szeretne visszatérni a Forma-1-be, azonban, hogy ez mikor következhet be, még csak találgatni lehet.

    Következő lépésként az F1 felé azonban Kubica is részt vesz majd legendássá vált goodwodi fesztiválon, június 29 és július 2 között.

    „Épp most hallottam, hogy Robert Kubica is jön a Festival of Speedre, első alkalommal.” – mondta Lord March egy a Drivetribe-ra feltöltött videóban.

  • Billy Monger Le Mans-ra készül!

    Billy Monger Le Mans-ra készül!

    Novemberben ismét versenyautóba ül Billy Monger, akinek F4-es balesete után mindkét lábát amputálni kellett. Köszönhető ez annak a rendszernek, hogy a Le Mans-i 24 órás versenyen három mozgássérült versenyző is rajthoz állhat. Monger a négyszeresen amputált Le Mans versenyzőhöz, Frederic Sausset-hez csatlakozik majd. A terv az, hogy a most 18 éves versenyző is a 2020-ban LeMansban debütáló Sausset akadémia tagja lehessen.

    A La Filiere Frederic Sausset jelen lesz a VdeV Endurance Proto Series estorili fordulóján, november 4-5-én, ahol Monger és Sausset egy Ligier JS 53 EVO 2-n osztozik majd.

    „Hihetetlen volt, hogy Fred eljött hozzám a balesetem után és megkért, hogy legyek részese a tervének, annak, hogy mozgássérült embereket hozzon a motorsportba.” – mondta Monger az Autosportnak. „Mindenképp szeretnék újra versenyezni. Az elsődleges, hogy ismét pályán lehessek, autóban, és folytassam a fizikai munkát.”

    „Biztosítani akartam őt a támogatásomról, majd meghívtam őt, hogy legyen a projektem része.” – mondta Sausset. „Azt akarom, hogy Billy előre lépjen, és induljon Le Mansban. Ha minden jól megy, akkor lesz ülése 2020-ban.”

    Sausset más mozgássérülteket is vár csapatába.

    „Arra akarom használni az elmúlt években szerzett tapasztalataimat, hogy segítsek a valamilyen fogyatékossággal élő embereknek versenyautóba ülni, minden szinten. Segítenünk kell a sérült embereknek a motorsportba jutni, és ehhez minden támogatást megkapok Jean Todtól (az FIA elnöke) és Pierere Filliontól (az ACO – a Le Mans szervezője – elnöke).”

    Az akadémia novemberben, a Le Mans-Bugatti pályán tartja majd első gyakorlását.

    Sausset szeretné, ha 2019-ben már indíthatna egy autót az European Le Mans Seriesben.

    Azt azonban még nem döntötte el, hogy melyik kategóriában indulnak majd. Tárgyalásban áll gyárjövtókkal azzal kapcsolatban, hogy már jövőre GT3 autóban induljon, illetve 2019-2020-ra GTE autót kapjon de még az LMP2-es indulást sem zárja ki ELMS-ben és Le Mansban.

  • Vernay törött bordával versenyzett

    Vernay törött bordával versenyzett

    Jean-Karl Vernay nagyot esett még Ausztriában, a Salzburgringen, egy héttel később azonban, a Hungaroringen már ismét dobogón állt. A hétvége után egy Instagram posztban azonban a francia versenyző felfedte, hogy törött bordával versenyzett. Ennek ellenére ő volt a legversenyképesebb Volkswagenes a Hungaroringen.

    A versenyző most harmadik a bajnokságban, 13 ponttal elmaradva az élen álló Tassi Attilától, és hét ponttal a második helyen álló Colciago mögött.

    Vernay a hétvége során nem beszélt arról, hogy egészségügyi következményei lettek, a törött bordáról csak hazaérkezése után, Instagramon számolt be.

    „Újra itthon, egy nagyszerű hétvégével és hasznos bajnoki pontokkal! Itt az ideje a törött kis bordám gyógyulásának.” – írta.

    https://www.instagram.com/p/BVflgX0F4kZ/?taken-by=jkvernay

  • Szűk helyre parkolt, nem az ajtón szállt ki

    Szűk helyre parkolt, nem az ajtón szállt ki

    Szűk helyre parkolt, nem tudta kinyitni az ajtót, ezért lenyitotta a Peugeot tetejét, és a hátsó ülésen keresztül távozott.

    https://www.youtube.com/watch?v=nye4yp-D8tA

  • Eriksson a bajnokság éllovasa a Hungaroringi hétvége után

    Eriksson a bajnokság éllovasa a Hungaroringi hétvége után

    Lezajlott a Formula 3 három hungaroringi futama is.

    Az első futamon Maximilian Gunther diadalmaskodott, aki a pole-ból rajtolva a harmadik győzelmét szerezte meg a szezonban. Azonnal elhúzott a mezőnytől.

    Később azonban Ralf Aron landolt a kavicságyban, miután ráfutott Piquet-re, így a teljes pályán sárga zászló volt érvényben. Aron persze kiesett, Piquet pedig új hátsó szárnyat kapott, de addigra már öt kör hátrányban volt. Végül nem is értékelték.

    Gunther mondhatni kényelmesen meg is nyerte a versenyt, mögötte Jake Hughes és Jehan Daruvala zártak. Győzelmével Gunther ekkor át is vette a vezetést a pontversenyben.

    Harrison Newey a 6., Lando Norris a 8., Mick Schumacher a 9., Ferdinand Habsburg a 15. helyen zártak.

    A második futamra már vasárnap került sor, melyen Callum Ilott aratott rajt-cél győzelmet. Uralta a versenyt, a 22 kör alatt 8,6 másodperces előnyt autózott ki a második helyezett Joel Ericssonhoz képest.

    A harmadik helyet a kínai Guanyu Zhou kaparintotta meg.

    A McLaren reménysége Lando Norris – szinte már várhatóan – elrontotta rajtját, méghozzá alaposan. A 3. helyről a 15.-re csúszott vissza a rajtnál, végül 14. lett. Ezzel a pontversenyben is visszacsúszott a 4. helyre.

    Mick Schumacher a futamon a 9., Ferdinand Habsburg a 10., Pedro Piquet a 13., Harrison Newey pedig a 18. lett.

    A vasárnap esti, harmadik versenyen a második helyről rajtoló Joel Eriksson állhatott fel végül a dobogó tetejére. Mögötte Callum Ilott és Guan Yu Zhou lett leintve, később azonban a kínai büntetést kapott, így hivatalosan Lando Norris lett a harmadik.

    A pontszerzésről épp csak lemaradt Schumacher és Habsburg, a 11. és 12. helyen zártak. Piquet 14. lett, Newey pedig ismét 18.

    A hungaroringi hétvégét követően Eriksson áll a tabella élén 183 ponttal. Őt Gunther (178), Illot (162) és Norris (158) követik. Habsburg 52 ponttal a nyolcadik, Newey 51 ponttal a kilencedik, Schumacher 49 ponttal a tizedik, Piquet 18 ponttal a tizenhatodik helyen áll.

     

  • Di Resta és Rast 1-1 győzelemmel gazdagodtak a Hungaroringen

    Di Resta és Rast 1-1 győzelemmel gazdagodtak a Hungaroringen

    A DTM hungaroringi fordulójának szombati versenyén Paul de Resta a 13. helyről rajtolt, ám remek stratégiájának köszönhetően, a boxkilállásokat követően az élre állt. Pedig a verseny elején úgy tűnt, hogy az Audinak áll a zászló, végül azonban a Merecdesnek és a BMW-nek jött ki a lépés. Ehhez azonban az is kellett, hogy pályára hajtson a biztonsági autó, miután Maxime Martin megállt a pályán. A végül dobogós helyeket szerző di Resta, Spengler és Glock ekkor tudta behozni a boxkiálláskor szerzett lemaradást.
    A top három végül Paul di Resta, Timo Glock és Bruno Spengler sorrendben értek célba.

    A negyedik és ötödik helyen tűnnek fel csak először az Audik: Rockenfeller és Ekström értek célba ebben a pozícióban, míg a pole-ból rajtoló René Rast végül csak a hatodik lett.

    A hetedik helyen Jamie Greent intették le, utólag azonban kizárták a versenyből, mivel kedvezőbb légáramlás reményében „eltömítették” az első splitter egyik oldalát.

    Nem meglepő módon az első három helyezett igencsak boldog volt az eredménnyel, Timo Glock pedig a verseny utáni sajtótájékoztatón ki is emelte, hogy nagyon szeret Magyarországra járni, mert mindig sok itt a rajongója, és még arra is kitért, mennyire élvezte május 1-jén a Nagy Futamot.

    René Rast
    Fotó: Tóth Zsombor

    A második, vasárnap megrendezett futamon a pole-ból rajtoló René Rast diadalmaskodott, mögötte Mattias Ekström és Maxime Martin értek célba.

    Rast remekül rajtolt, így gyakorlatilag csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon.

    A harmadik helyről rajtoló Ekström már a harmadik körben megejtette boxkiállását, a stratégia pedig hatékonynak bizonyult, az élre is állt. A verseny legvégén azonban Rast vissza tudta előzni a svéd versenyzőt

    Hasonlóan szerencsésen időzítette a boxkiállást Martin is, esetében azonban látványosabb volt az előnyszerzés. A belga versenyző a 16. helyről rajtolt, és ért fel végül a dobogóra!

    A győzelemről ugyan lemaradt végül Ekström, de cseppet sem bánkódott, sőt elmondta, hogy nagyon szeret Magyarországra jönni, főleg azért, mert úgy tűnik, hogy itt mindig sikerül jó eredményt elérnie, így azt sem bánná, ha sűrűbben járna a mezőny a Hungaroringre.

    Rast át is vette a vezetést a bajnoki tabellán. 70 pontja van, míg tőle egy ponttal lemaradva Lucas Auer a második, a harmadik 65 ponttal Jamie Green, őt pedig 62 ponttal Ekström követi.

  • Újabb Tassi bravúr: a második futamot is megnyerte a Hungaroringen

    Újabb Tassi bravúr: a második futamot is megnyerte a Hungaroringen

    Vasárnap két futamot rendeztek a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban a Hungaroringen. Az elsőn a M1RA kettős győzelmet aratott: a 18 éves Tassi Attila pályafutása első sikerét ünnepelte, a beugróként saját csapatában versenyző és második helyen célba érő Michelisz Norbert pedig végig segítette ebben. A második futamon már nem kellett Tassinak „főnöki” támogatás sem, tisztán önerőből, a nyolcadik helyről hatalmasat rajtolva, majd még kettőt előzve újra nyert.

    Nem volt sok ideje Tassi Attilának arra, hogy érzelmileg feldolgozza pályafutása első győzelmét a TCR-ben, hiszen az első futam leintése után interjú- és autogramosztás várt rá. „Soha nem voltam még ilyen fáradt egy verseny után” – fújt nagyot, de már készülnie is kellett a 13 órakor kezdődő második futamra.

    Ezen az időmérő első tíz helyezettje fordított rajtrácson állt fel, azaz a pole pozíciót megszerző és az első futamon Tassit csapattársként győzelemhez segítő Michelisz Norbert a tizedik, a kvalifikáción harmadik Attila pedig a nyolcadik rajtkockába állt fel. A HELL által támogatott Tassi a szezon korábbi részében már megmutatta, hogy óriási rajtokra képes, és ezzel a Hungaroringen sem maradt adós: a piros lámpák kialvása után rögtön feljött a harmadik helyre.

    A mezőny közepén tömegbaleset történt, ezért bejött a safety car. Néhány környi biztonsági autózás után folytatódott a verseny, és az ötödik körben Tassi megelőzte a hozzá hasonlóan fiatal olasz Giacomo Altoét, így már a második helyen haladt. Ezután a M1RA tehetsége fokozatosan dolgozta le hátrányát az élen haladó Jens Reno Mollerrel szemben, és a tizedik kör végén meg is előzte a dánt, így már pályafutása második futamgyőzelme felé száguldozott. Nem is vehette tőle el senki sem azt, lehetett akármilyen fáradt. Tassi a két hungaroringi győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban, 151 pontjával ő áll az első helyen közvetlenül M1RA-s csapattársát, Roberto Colciagót megelőzve.

    „A héten volt a 18. születésnapom, ez a legszebb ajándék, amit kívánhattam! De ezt persze nem ajándékba kaptam, mert az egész csapat keményen megdolgozott azért, hogy ilyen jól sikerüljön ez a hétvége. Szuper érzés, hogy vezetem a bajnokságot, de a TCR-ben nagyon szoros a verseny, és még messze van a szezon vége. Egyelőre nem foglalkozom a bajnoki címmel, csak a következő versenyre szabad koncentrálnom. Érzem, hogy lépkedek előre, de azt kívülről mások jobban látják, hogy mennyit fejlődtem, próbálok folyamatosan tanulni. Szerencsére van kitől, hiszen a csapatban Norbi és Roberto Colciago is kiváló példa előttem” – nyilatkozta a számára tökéletesen, két futamgyőzelemmel záruló hungaroringi hétvége végén Tassi Attila.

    A tíz fordulóból álló TCR hetedik versenyhétvégéjére július 8-9-én Németországban kerül sor, ahol Tassi Attila már kimondva, kimondatlanul is bajnokesélyesként gurul majd ki a pályára.

  • A gridgirl-öknek is meggyűlik a baja a széllel

    A gridgirl-öknek is meggyűlik a baja a széllel

    A hétvégén a Hungaroringről jelentkezünk, DTM-mel, TCR-rel és F3-mal! További helyszíni képeinkért kövessetek minket Instagramon! –> @www.racingline.hu

    Fotó: Tóth Zsombor

    https://www.instagram.com/p/BVdBg1zllJU/?taken-by=racingline.hu

  • TCR ajándékcsomagot nyerhetsz a Racingline.hu-val!

    TCR ajándékcsomagot nyerhetsz a Racingline.hu-val!

    Kaptunk egy TCR ajándékcsomagot, melyet átruháznánk egy kedves olvasónkra! Ez a szerencsés nyertes akár te is lehetsz!

    Mit kell tenned?
    A DTM/F3/TCR hungaroringi versenyhétvégéjén (június 17-18) a Racingline.hu logója három versenyző autójára is felkerült: Stefani Cominiére (TCR, Comtoyou Racing), Jedlóczky L. Márk (TCR, Team Unicorse), és Ferdinand Habsburg (F3, Carlin Motorsport).
    Ha részt szeretnél venni a játékban, nincs más dolgod, mint vasárnap (06.17) készíteni ezen három versenyző legalább egyikének autójáról egy olyan fotót, melyen látható a Racingline.hu logója, és ezt a képet elküldeni Facebook oldalunkra.
    A képeket június 23., 18.00-ig várjuk.

    FIGYELEM: A játékban való részvétellel a játékos vállalja, hogy az általa küldött fotót maga készítette, nem az internetről töltötte le!

    A csomag tartalma: szürke TCR-es póló, notesz, toll, mini érintőceruza okostelefonhoz, hűtőmágnes, bluetooth kioldó iOS és Androidos készülékekhez.