Szerző: Tajthi Andrea

  • Azeri Nagydíj – Ricciardo nyert, Vettel negyedik, Hamilton ötödik

    Azeri Nagydíj – Ricciardo nyert, Vettel negyedik, Hamilton ötödik

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett.

    A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. Stroll ezzel rekorder lett, 18 évesen és 239 naposan mostantól ő a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb dobogós helyezettje.

    A bakui versenyt egyszer félbe kellett szakítani, a biztonsági autó pedig négyszer hajtott a pályára a futam során. Vettel előnye 12-ről 14 pontra nőtt Hamiltonnal szemben a vb-pontverseny élén.

    Hamilton a pole pozícióból tökéletesen jött el a rajttól, az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető helyet. Mögötte csapattársa, Bottas igyekezett tartani a második helyet, ám az egyik kanyarban ütközött az őt támadó Kimi Räikkönennel (Ferrari), s mivel mindkettejük autója megsérült, hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottasnak le kellett cserélnie az autóján az első vezetőszárnyat, s csak körhátrányban tudott visszatérni a pályára, míg Räikkönen az ötödik helyre esett vissza.

    Az ötödik körben Hamilton, Vettel, Sergio Perez (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a 12. körben pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Danyiil Kvjat (Toro Rosso) autója balesetveszélyes helyen állt meg. A Safety Car-periódus elején a teljes mezőny letudta az első kerékcseréjét.

    A biztonsági autó a 16. körben kiállt a boxba, de fél kör sem telt el, s újra be kellett hajtania a pályára, mert az újraindításkor Räikkönen autójáról a sérült első szárny darabjai lehullottak a célegyenesben.

    A biztonsági autó a következő alkalommal a 20. kör elején engedte el a mezőnyt, de megint nem sokáig „pihenhetett”: a második helyért csatázó Vettel, Felipe Massa (Williams), Perez trióra megérkezett utóbbi csapattársa, Esteban Ocon, aki pechére épp márkatársának ütközött neki a küzdelem hevében. A Safety Car újra a pályára hajtott a törmelékek eltakarításának idejére, Fernando Alonso (McLaren) viszont a 22. körben rádión jelezte, a pályán túl sok a törmelék ahhoz, hogy versenyezni lehessen rajta, ezért röviddel ezután piros zászlóval félbeszakították a futamot.

    A mezőny nagyjából 20 percet töltött a boxban, majd folytatta a viadalt. Az élen Hamilton haladt, mögötte Vettel és Ricciardo száguldott a második és harmadik helyen.

    Hamiltonnak valamivel később be kellett mennie a boxba, mert az ülése feletti nyakvédője meglazult, ez balesetveszélyessé tette a folytatást. Közben Vettel kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd riválisa mellé hajtott és oldalról is meglökte.

    A vezetést Ricciardo vette át, a második helyen Stroll, a harmadikon Magnussen hajtott ekkor, Hamilton nyolcadik volt, egy másodperccel lemaradva Vetteltől.

    Tizenegy körrel a leintés előtt a remekül felzárkózó Bottas már harmadik volt, s üldözőbe vette Strollt.

    Ricciardo győzelmét a hajrában már semmi nem veszélyeztette, az újonc Stroll pedig kiváló versenyzésének köszönhetően állhatott fel a dobogóra, igaz, néhány méterrel a célvonal előtt a körhátrányból visszakapaszkodó Bottas még megelőzte.

    A vb két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

    Szerző: MTI

    Végeredmény, Azeri Nagydíj (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):
    —————————————————————-
    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 2:03:55.570 óra
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3.904 másodperc hátrány
    3. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4.009 mp h.
    4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.976 mp h.
    5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.188 mp h.
    6. Esteban Ocon (francia, Force India) 30.298 mp h.
    7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 41.753 mp h.
    8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 49.400 mp h.
    9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 59.551 mp h.
    10. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 1:29.093 perc h.
    pole pozíció: Hamilton

    A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 12 van hátra):
    ———————————————————–
    pilóták:
    1. Vettel 153 pont
    2. Hamilton 139
    3. Bottas 111
    4. Ricciardo 92
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 72
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 45
    7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 44
    8. Ocon 35
    9. Sainz 29
    10. Felipe Massa (brazil, Williams) 20
    11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 18
    12. Stroll 17
    13. Magnussen 11
    14. Romain Grosjean (francia, Haas) 10
    15. Wehrlein 5
    16. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4
    17. Alonso 2

    csapatok:
    1. Mercedes 250 pont
    2. Ferrari 226
    3. Red Bull 137
    4. Force India 79
    5. Williams 37
    6. Toro Rosso 33
    7. Haas 21
    8. Renault 18
    9. Sauber 5
    10. McLaren 2

     

  • Győri öthengeres motor az „Év nemzetközi motorja”

    Győri öthengeres motor az „Év nemzetközi motorja”

    Az Audi 2,5 literes TFSI motorja nyerte „Az év nemzetközi motorja“ díjat a 2-2,5 literes kategóriában. Az erőforrás 2008 óta készül az Audi Hungariánál és immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a rangos díjat.

    A zsűri tagjai a motor kiemelkedő teljesítménye mellett mindenekelőtt annak egyedi hangját dicsérték. Az öthengeres motor hangja a 80-as évek B-csoportos rali motorjainak jellegzetes hangzására emlékeztet. Az új fejlesztésű öthengeres motor 26 kilogrammal könnyebb elődjénél, mindenekelőtt a könnyűfémből készült forgattyúsháznak köszönhetően. Ezáltal az Audi fejlesztőinek sikerült a tengelyterhelés elosztását optimálni, amely a menetdinamikát is tovább javítja.

    2,5 TFSI motor dolgozik az Audi TT RS Coupé és TT RS Roadster modellekben, valamint az RS 3 Limousine-ban is, amelyek mindegyike az Audi Hungariánál készül. Továbbá ez a  motor található az RS 3 Sportback-ben is.

    A győri erőforrás 400 lóerős teljesítményével és 480 Nm-es forgatónyomatékával a legerősebb öthengeres szériamotor a világon. Az erőforrás az RS 3 Limousine-t és az RS 3 Sportback-et 4,1 másodperc alatt gyorsítja fel 0-ról 100 km/h-ra. A két modell maximális sebessége 250 km/h (leszabályozott), opcionálisan 280 km/h.

    Az „Év nemzetközi motorja“ díjat 1999-óta évente ítéli oda egy nemzetközi, 65 motorsport-újságíróból álló zsűri különböző kategóriákban. Az Audi idén már tizenharmadik alkalommal nyerte el ezt a világszerte elismert díjat.

    Az Audi Hungariánál tavaly 1 926 638 motor készült, köztük 9 113 öthengeres Otto-motor. Ezzel a vállalat továbbra is a világ legnagyobb motorgyára, amely a Volkswagen Konszern több mint 30 telephelyét látja el erőforrásokkal. A győri motorok széles teljesítményspektruma 63 kW-tól (86 PS) egészen 449 kW-ig (610 PS) terjed.

  • Grosjean unja, hogy mindig az ő rádióüzenetein témáznak

    Grosjean unja, hogy mindig az ő rádióüzenetein témáznak

    Romain Grosjean azt mondja,  elege van abból, hogy ilyen nagy hangsúlyt kapnak negatív üzenetei a csapatrádión, melyek a közvetítésekbe is bekerülnek.

    A francia versenyző elág sokat panaszkodik idén a rádión, így volt ez a bakui időmérőn is.

    Az Autosport arról kérdezte, mi a véleménye arról, hogy a csapattal való kommunikációja rendre szerepel a közvetítésekben.

    „Igen, nagyon elegem van ebből.” – mondta Grosjean. „Mindenki mond dolgokat a rádión, és amikor én mondok valamit, az a csapatra tartozik, nem a külvilágra.”

    „Sokkal többet szerepelek (a rádiózással) a közvetítésekben, mint a többiek és biztos vagyok benne, hogy mások is szoktak káromkodni, és dühöngeni néha. Ezt egy kicsit igazságtalannak érzem, és belefáradtam.”

    A Haas csapatfőnöke, Gunter Steiner is nyilatkozott a témában.

    „Ha a pozitív oldalát nézzük, úgy fest, hogy ő (Grosjean) mindig szerepel a közvetítésekben.” – mondta Steiner. „Hogy ez jó-e, vagy rossz, nem tudom. Ez egy elég furcsa dolog.”

    „A helyzet az, hogy senki sem ismeri őt úgy, ahogyan mi ismerjük. Reagál az adott pillanatban, de aztán jön és azt mondja, ‘hé srácok, bocs, hogy nem tudtam jobban kvalifikálni, de nem egyszerűen nem tudtam többet kihozni belőle’. Addig amíg senkivel sem tiszteletlen, addig nincs gond. Ha személyessé válna a dolog, az már nem lenne jó, ez a véleményem.”

    „De egy helyzet miatt lesz frusztrált, ami vele történt, nem egy személy miatt. Hogy jobb lenne-e neki, ha elkerülné ezt (a panaszkodást)? Talán igen, de ezt neki kell megítélni. Ő is ember és ezért én nem ítélem el.”

  • Wolff és Briatore nem Alonsoról beszélgettek

    Wolff és Briatore nem Alonsoról beszélgettek

    Toto Wolff tagadja, hogy szóba jött volna, hogy a Mercedes szerződtesse Fernando Alonsót. A pletyka azért röppent fel, mert a Mercedes főnöke Bakuban együtt vacsorázott Alonso jó barátjával és egykori menedzserével, Flavio Briatoréval. Briatore pedig posztolt is egy fotót, melyen Wolffal és Niki Laudával szerepel.

    „Úgy fest, ha az ember Flavioval vacsorázik, akkor, biztos, hogy Alonso a téma.” – mondta Wolff. „De mi elégedettek vagyunk a jelenlegi versenyzőinkkel. Nincs ok ennek a megkérdőjelezésére. Szóval nem beszéltünk arról, hogy Fernando csatlakozik-e a csapathoz. Az Indyről beszéltünk.”

    Wolff hozzátette, hogy bár nem kapkodják el a szerződéshosszabbítást, valójában nincs okuk lecserélni Bottast 2018-ban.

    „Azt hiszem csak időt akarunk adni magunknak, hogy lássuk, hogy alakul a szezon.” – folytatta Wolff. „Csak egyre magabiztosabbak akarunk lenni. De nincs ok arra, hogy ne Valtterivel folytassuk. Csak folytatnia kell, amit most tesz. Nem akarom konkrét eredményhez kötni (a s hosszabbítást). Ő nagyon hasznos a csapatnak, és ez minden egyes velünk töltött napja után egyre egyértelműbb.”

    https://www.instagram.com/p/BVseTWYHRE1/?taken-by=briatoreflavio

     

  • Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Sebastian Vettel szóvivője cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a német versenyző sérüléssel küzd.

    Bakuban néhányan arra lettek figyelmesek, hogy Vettel lába „be van kötözve”, erre reagált a szóvivő.

    „Nincs ok az aggodalomra.” – mondta Britta Roeske a Speed Weeknek. „Amit láttak, az normál kineziológiai tapasz. Olykor használja ezt Sebastian, mint sok más sportoló.”

  • Marco Wittmann aláírta a limitált BMW M4-et

    Marco Wittmann aláírta a limitált BMW M4-et

    Marco Wittmann aláírásával vált még egyedibbé az egyetlen hazai limitált kiadású BMW M4

    A Német Túraautó Bajnokság legutóbbi, Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjén Marco Wittmann, a DTM sorozat címvédője aláírásával tette még különlegesebbé a versenyző tiszteletére készített BMW M4 DTM Champion Edition sportkupé hazai példányát.

    A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjában bajnoki címet szerző Marco Wittmann tiszteletére a versenysorozatot követően a BMW egy limitált kiadású BMW M4-et adott ki. A mindössze 200 példányban gyártott BMW M4 DTM Champion Edition sorozatból csak egyetlen darab került Magyarországra. Az álló helyzetből 3,8 másodperc alatt 100 km/órás tempóra gyorsuló, 305 km/órás végsebességre képes limitált szériás különlegességet az idei szezon harmadik versenyhétvégéjén a Hungaroringre érkező Wittmann aláírásával tette teljesen egyedivé 2017. június 18-án.

    A tavalyi győzelmet, és minden idők legfiatalabb kétszeres DTM-bajnokát ünneplő sportkupé tulajdonosa – akinek nagy álma vált valóra azzal, hogy személyesen találkozhatott  Wittmann-nal – immár a szignóval díszített műszerfal előtt élvezheti ki a BMW M divízió és a BMW Motorsport által közösen fejlesztett, 368 kW / 500 lóerő maximális teljesítmény és 600 Nm csúcsnyomaték leadására képes, a legkorszerűbb motorsport-technológiai hajtáslánc-elemekkel és futómű-alkatrészekkel felvértezett autó képességeit.

    A mindössze 200 darabos limitélt szériában gyártott, az aláírással teljesen egyedivé tett BMW M4 DTM Champion Edition sportkupét a győri Leier Autó Kft. ügyfeleként rendelte meg tulajdonosa.

  • Racingline.hu képgaléria a DTM hungaroringi hétvégéjéről

    Racingline.hu képgaléria a DTM hungaroringi hétvégéjéről

    Kaiser Erika és Tóth Zsombor fotóit mutatjuk meg nektek a DTM hungaroringi hétvégéjéről.

    © Kaiser Erika, Tóth Zsombor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”19″ gal_title=”2017 DTM, Hungaroring”]

  • Michelisz nyerte az időmérőt Portugáliában

    Michelisz nyerte az időmérőt Portugáliában

    Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság portugáliai futamának szombati időmérő edzését Vila Realban.

    A Honda gyári csapatának pilótája így a vasárnapi második, fő futamon az élről indulhat majd, míg a nyitóviadalnak a tizedik pozícióból vághat neki a fordított rajtsorrend szabályának értelmében.

    Michelisz honlapja emlékeztet rá, hogy pályafutása során ötödször diadalmaskodott az időmérőn, legutóbb az elmúlt viadalon a Nürburgringen.

     

  • Azeri Nagydíj – Hamilton rajtol az első helyről

    Azeri Nagydíj – Hamilton rajtol az első helyről

    A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

    A 32 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 66. pole pozíciója, Bakuban először nyert időmérőt.

    Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-es világbajnoka foglalja el.

    A vb-pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője negyedik lett az időmérőn.

    Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája nem tudott részt venni az időmérő edzésen, mert a harmadik szabadedzés során kigyulladt az autójában a motor, az erőforrást pedig a csapat már nem tudta időben kicserélni.
    Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.

    A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    2. sor:
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    3. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    4. sor:
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    5. sor:
    Felipe Massa (brazil, Williams)
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    6. sor:
    Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
    7. sor:
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    8. sor:
    Pascal Wehrlein (német, Sauber)
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    9. sor:
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    Jolyon Palmer (brit, Renault)
    10. sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

     

  • Hamilton akár 40 éves koráig is maradhat az F1-ben

    Hamilton akár 40 éves koráig is maradhat az F1-ben

    Lewis Hamilton a napokban arról nyilatkozott, hogy bármikor visszavonulhat, akár az idei szezon végén is. Az egykori F1-es versenyző, Jarno Trulli azonban nem érti, miért mond ilyeneket a brit versenyző.

    „Nem tudom, miért mond Hamilton ilyen dolgokat.” – mondta Trulli a La Repubblicának. „De mivel ő egy ‘versenyző állat’, szerintem akár 40 éves koráig is versenyhet, nem úgy, mint Rosberg, aki esetében láthattuk, hogy nem csupán a versenyzésért él.”

    Előző nyilatkozatával ellentétben azonban a Mercedes versenyzője Bakuban már azt mondtam hogy még két további bajnoki címet szeretne begyűjteni.

    „Könnyedén.” – kezdte Hamilton.”Könnyen hosszabbíthatok további három évre, ha azt akarom.”