Szerző: Tajthi Andrea

  • Magnussen örül a Dán Nagydíj ötletének

    Magnussen örül a Dán Nagydíj ötletének

    Kevin Magnussen örül a Dániában felröppent híreknek, melyek szerint 2020-ban F1-es futamot szeretnének rendezni Koppenhágában.

    A dán BT című lap szerint Lars Seier Christensen dán üzletember ezen a héten tárgyalt Londonban a Liberty Mediával egy esetleges dán futamról.

    „Mindenekelőtt fontos a politikai hajlandóság és a Liberty Media támogatása.” – mondta Christensen. „Nagyon pozitív volt a londoni találkozónk, az elkövetkezendő hat hónapot pedig azzal töltöm majd, hogy potenciális befektetőket találjak.”

    A hírek szerint utcai pályán rendeznék a futamot, a nyomvonalat pedig Hermann Tilke alakítaná ki.

    „Tilke szerint nem jelentene problémát egy izgalmas versenypálya kialakítása Koppenhágában.” – mondta Christensen.

    A hírre a Forma-1 dán versenyzője, Kevin Magnussen is reagált: „Ó, wow, milyen nagyszerű! Igazán remélem, hogy sikerül Koppenhágába vinni a Forma-1-et.”

    „Ha majd nyilvánosságra hozzuk a terveinket, az azért lesz, mert már többet tudunk majd és reálisabb lesz a kép.” – mondta Brian Mikkelsen, gazdasági miniszter. „Azt hiszem, a Forma-w hatalmas reklám lenne Koppenhágának.”

  • Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

     július 1., szombat:
    ——————-
    M4 Sport
    13.30: Autósport, DTM, Norisring, 1. futam
    15.45: Red Bull Air Race, Budapest

    Digisport 1
    11.05: Autósport, Forma-3, Norisring, 1. futam

    Digisport 2
    16.05: Autósport, GT Open, Hungaroring, 1. futam

    Digisport 3
    13.55: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Norisring, 1. futam
    15.05: Autósport, Euroformula Open, Hungaroring, 1. futam

     július 3., vasárnap:
    ——————–
    M4 Sport
    15.45: Red Bull Air Race, Budapest
    17.15: Autósport, DTM, Norisring, 2. futam

    Digisport 1
    9.05: Autósport, Forma-3, Norisring, 2. futam
    13.05: Autósport, Euroformula Open, Hungaroring, 2. futam

    Digisport 2
    13.00: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Norisring, 2. futam
    14.45: Autósport, Forma-3, Norisring, 3. futam

    Digisport 3
    14.05: Autósport, GT Open, Hungaroring, 2. futam

  • Sergio Perez apa lesz!

    Sergio Perez apa lesz!

    A Chancha című lap számolt be róla, hogy a Force India mexikói versenyzőjének, Sergio Pereznek a barátnője, Carlola Martinez várandós.

    Úgy tudni, hogy a pár első gyermeke a 2017-es szezon után jön majd a világra.

    „Sosem beszélek a magánéletemről, de jelenleg boldogabb vagyok, mint valaha.” – nyilatkozta Perez. „Ez egy óriási áldás.”

    A 27 éves Perez ezzel az ötödik édesapa lesz a jelenlegi mezőnyben.

    https://www.instagram.com/p/BVP_3kIBvQu/?taken-by=schecoperez

  • Túl távol vannak egymástól a gyártók a DTM-ben

    Túl távol vannak egymástól a gyártók a DTM-ben

    A Mercedes DTM főnöke, Ulrich Fritz úgy véli, hogy túl nagy a különbség a három gyártó között a 2017-es szezon elején.

    Több szabályváltozás is történt a DTM-ben az idei szezonra, de így sincsenek elég közel egymáshoz a gyártók. Az egyéni bajnoki tabella négy legjobbja közül három versenyző Audis, három versenyhétvége elteltével, míg a top 10-ben Timo Glock az egyetlen BMW-s. A Mercedes és az Audi is 3-3 futamgyőzelmet tudhat magáénak eddig, míg a BMW-nek idén eddig egyszer sem sikerült diadalmaskodni.

    „Szerintem a mezőnynek sokkal vegyesebbnek kellene lennie, és nem azért mert azt akarnám, hogy mi nyerjük a versenyeket.” – mondta Fritz. „Persze ezért is, de a rajongókért is. Jobb a show, ha három márka küzd egymás ellen, és egy-egy napon nem egy-egy adott márka van végig elöl.”

    „Remélem idővel kiegyenlítődik a verseny és nem azt fogjuk látni, hogy hat Audi, hat Mercedes, hat BMW.”

    A 2017-es lágyabb gumiktól is azt várták, hogy jobban kopnak majd, a versenyzők a futam korai szakaszában kimennek kereket cserélni, majd bírják a gumik a verseny végéig. Fritz sem számított arra, hogy jóformán az egész versenytávot kibírják a gumik, bár hozzáteszi, hogy valószínűleg nem lesz ez így minden helyszínen.

    „Nem hittük (hogy egy versenytávot kibírnak a gumik). Tudtuk, hogy pár pályán, mint a Hungaroringen, vagy a Lausitzringen sokat bírnak majd. De még mindig úgy hiszem, hogy például Hockenheimben vagy Zandvoortban nem fog ez menni. Zandvoortban ez esélytelen, és Hockenheimben is, ott nagyon kopnak a gumik.”

  • Szalmabálában landolt a Ford a Goodwood FOS-en

    Szalmabálában landolt a Ford a Goodwood FOS-en

    Bár a Goodwood Festival of Speed (FoS) valójában az élményautózásról és a szórakozásról szól, mégis előfordul olykor ott is „baleset”.

    Tegnapelőtt például Pat Doran és egy 1986-os Ford RS200 Evo 2 járt pórul. Megcsípte a füvet, és azonnal irányíthatatlanná vált az autó. Szerencsére a szalmabálák megfogták az autót, így még csak össze sem tört.

  • Lauda: Nincs McLaren-Mercedes szerződés

    Lauda: Nincs McLaren-Mercedes szerződés

    Niki Lauda azt állítja, hogy még nem állapodott meg egymással a Mercedes és a McLaren 2018-ra.

    A pletykák pedig már arról szólnak, hogy még idén elkezdődhetnek a McLaren-Mercedes tesztek. A Niki Lauda azonban azt mondja, még nem született semmilyen megállapodás az ügyben.

    „A McLarennek szerződése van a Hondával.” – mondta Lauda a német Skynak.

    Bár tisztában van vele, hogy a McLaren-Honda kapcsolat nagy eséllyel megszűnik, az osztrák hozzátette: „Ez nem jelenti azt, hogy Mercedes erőforrásuk lesz. Senki nem kérte.”

    A Mercedes elnöke azonban azt is elmondta, hogy a Mercedesnek, mint „a világ egyik top gyártójának” fontos, hogy a Honda az F1-ben maradjon.

    „Egyszer ugyanez volt a téma a Red Bull kapcsán is, végül mégis maradtak a Renault-val, és a dolog kiforrta magát.” – mondta Lauda.

  • Villám McQueen életre kelt, és rajthoz áll!

    Villám McQueen életre kelt, és rajthoz áll!

    Villám McQueen tényleg versenybe száll!

    A Craft Bamboo Racing összeállt a Disney-Pixar Verdák című animációs filmjével és igazán egyedi LMP3-as autódizájnt alkottak.

    A „mesebeli autók” júliusban mutatkoznak majd be a kínai FRD LMP3 Series-ben, és két különféle megjelenésükkel minden bizonnyal magára vonja majd a figyelmet, mivel autók úgy néznek ki, mint a Verdák 3 egy-egy karaktere.

    A Mathias Beche és James Winslow vezette #95-ös autó Villám McQueen-szerű külsőt kapott, míg Alex Tagliani és Greg Taylor #20-as rajtszámú autója Jackson Storm karakterre hasonlít.

    https://www.facebook.com/craftbambooracing/posts/1981069585445291

  • Így NE közlekedj emelkedőn

    Így NE közlekedj emelkedőn

    A videóból nem derül ki, hogy egy rosszul rögzített, parkoló autó indul-e útnak magától, vagy netán a sofőrje nem használta a tükröket, de akármelyik is történt, az autó gazdája biztosan egy életre megjegyzi, hogy így ne

  • Gridgirl-ös képgaléria a Hungaroringről

    Gridgirl-ös képgaléria a Hungaroringről

    Összeválogattunk egy képgalériát a DTM/F3/TCR hungaroringi hétvégéjének rajtrácslányaiból. 😉

    Fotók: Kaiser Erika, Magyar Gábor, Tóth Zsombor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”22″ gal_title=”2017 DTM,TCR girls”]

  • 25 G-t kapott Coronel Vila Realban

    25 G-t kapott Coronel Vila Realban

    Múlt héten Vila Realban versenyzett a WTCC mezőnye. Bizonyára minden magyar emlékszik rá, hiszen Michelisz Norbi remekelt a hétvégén. Azonban másról is emlékezetes maradt a versenyhétvége? Tom Coronel edzésen beleszállt egy tűzoltó járműbe.

    Coronel gyorskörön volt, a kör végén azonban nem tudta elfordítani autóját az egyik kanyarban, így sikerült eltalálni egy álló járművet. Mint utólag kiderült, 25 G erővel csapódott be a holland versenyző és autója.

    „A fékezés során sok minden történt az autóban, de fékhatás az határozottan nem.” – mondta Coronel.

    „Nagy volt az erőhatás. Kiderült, hogy az ok az volt, hogy a bal első kerék öt csavarja el volt törve. Nem fogott a fék, így nem tudtam mit tenni.”

    „Minden biztonsági intézkedés jól ment, és az FIA vizsgálata során kiderült, 25 G-s volt a becsapódás. A biztonsági öveket ketté vágták (a baleset után, hogy nehogy újra felhasználják), csak úgy, mint a HANS ‘hevedere’. Jegyezték a sisakom szériaszámát is, tilos újra használni.”