Szerző: Tajthi Andrea

  • Hülkenberg és a (hús)golyók esete…

    Hülkenberg és a (hús)golyók esete…

    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg a 11. helyért csatáztak a Magyar Nagydíjon, mikor a Renault versenyzője előzni próbált a kettes kanyarban, ám a dán a fűre kényszerítette őt.
    A versenybírák Magnussent bűnösnek találták, és öt másodperces büntetéssel sújtották.

    A verseny utáni kötelező televízióknak adott nyilatkozatok során Hülkenberg odament a Haas versenyzőjéhez, és közölte vele, hogy ő a legsportszerűtlenebb versenyző a mezőnyben. Mire Magnussen nemes egyszerűséggel csak annyit felelt: „Nyald meg a golyóimat, haver”.

    A Renault csapat persze híresen jó humorérzékkel bír, ezt most sem cáfolták meg. Este megtudtuk, hogy az eset „tiszteletére” a húsgolyó volt a vacsora a csapatnál. Illetve eredetileg is ez volt a terv, szóval Magnussen igencsak ráérzett a dologra. 😀

     

  • Magyar Nagydíj – Vettel nyert és növelte az előnyét

    Magyar Nagydíj – Vettel nyert és növelte az előnyét

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.

    A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

    Vettel mögött a finn Kimi Räikkönen lett a második, így a Ferrari kettős sikert ünnepelhetett a Hungaroringen. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba, miután csapattársa, Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta neki a pozíciót.

    A vb egy hónap szünet után, augusztus végén Belgiumban folytatódik.

     

  • Buemi mindenkinek beszólt

    Buemi mindenkinek beszólt

    Sebastien Buemi komoly csatában van Lucas di Grassival a Formula E szezonzáróján, a bajnoki címért. Az évadzáró kanadai hétvégén két futamot rendeznek, egyet szombaton, és egyet vasárnap.

    Szombaton Buemi a mezőny végéről rajtolhatott csak, ám egészen a negyedik helyik menetelt előre. Ugyanakkor számos incidensbe keveredett a verseny során, nem túl szalonképes panaszainak már menet közben hangot adott a csapatrádión, azonban a leintés után sem kímélte csapattársait; mondhatni mindenkit kiosztott, aki az útjába került…

    Buemi kitörésére pedig már GIF-es reakciók is érkeztek.

     

     

  • Volt, nincs Bernie Ave

    Volt, nincs Bernie Ave

    Közismert, hogy a Hungaroringre vezető VIP út a „Bernie Avenue”, nevet viseli, nem meglepő módon Bernie Ecclestone után.

    Az idei Magyar Nagydíj során eddig még nem láttuk kitéve a „Bernie Ave.” táblát, ahogy a külföldi kollégák sem. A német sajtó képviselői már érdeklődtek, hogy miért nincs kint, netán idén már a „Chase Ave.” tábla készül?

    Nos, a válasz: nem. Mint megtudtuk, a „Bernie Ave.” táblát rendre minden évben ellopják. Feltehetően idén ez igen gyorsan megtörtént, mivel nem találkoztunk még olyannal, aki látta a táblát ezen a versenyhétvégén…
    Lehet, hogy Chase Carey tüntette el? 😀

  • A BMW 7-es sorozat fényűző különkiadással ünnepel

    A BMW 7-es sorozat fényűző különkiadással ünnepel

    Az „Edition 40 Jahre” típusnéven érkező limitált széria exkluzív karosszériajegyei és utastéri elemei a legendás luxuslimuzin azon iránymutató egyéniségét helyezik a középpontba, amely úttörő technológiájával és folyamatos megújulásával az elmúlt négy évtizedben a vezetési élmény, a menetkomfort, a magával ragadó kisugárzás és az innováció szimbólumává vált.

    A BMW modellcsalád-megjelölései közül a 7-es szám immáron negyven éve jelent egyet a fejedelmi luxus, a lélegzetelállítóan dinamikus vezetési élmény és az úttörő innováció egységével. Zászlóshajói presztízsével, megbízhatóságával, teljesítményével és technológiai arzenáljával a bajor prémiumgyártó időről időre példát állít kimagasló járműtervezési és sorozatgyártási szaktudásáról, amely a BMW 7-es sorozat modelljeiben a maximális kényelem, a progresszív stílus és a kompromisszumoktól mentes minőség tökéletes harmóniája szerint ölt testet. Az összetéveszthetetlen exkluzivitás és az iparág egészének irányt mutató innovációk négy évtizednyi hagyománnyal átitatott keveréke mind a mai napig meghatározza a hamisítatlan luxuslimuzin karakterét, amelyet az aktuális, hatodik modellgenerációban érkező jubileumi különkiadás kivételesen összetett stílusban prezentál. Exkluzív karosszériajegyeivel és utastéri elemeivel a BMW 7 Series Edition 40 Jahre limitált széria az elmúlt negyven évben napvilágot látott modellgenerációk jellegzetes eleganciájának és progresszív stílusának állít emléket, első ízben szeptember 14-24. között, a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon.

    A kétszáz példányban készülő jubileumi különkiadás minden egyes darabja a leendő tulajdonosok ízlése szerint összeállított karosszéria-fényezéssel, utastérrel és hajtáslánccal gurul le a BMW dingolfingi gyártósoráról, amely egészen a kezdetektől, 1977 óta termeli a legendás luxuslimuzin-generációk képviselőit. A rendkívül magas színvonalon előállított elsőosztályú, abszolút prémium négykerekűek gyártása során felhalmozott szaktudás ideális előfeltételeket teremt a legújabb limitált széria elkészítéséhez, amelynek exkluzív karakterét többek között a végtelenül kifinomult karosszéria-fényezés és a lehető legapróbb részletekig kidolgozott utastéri felszereltség jellemzi. Az „Edition 40 Jahre” típusnéven érkező limitált széria 2017 októberétől lesz megrendelhető a bajor prémiumgyártó márkakereskedéseiben, alap és hosszított tengelytávolságú karosszéria-változatban egyaránt, a BMW 7-es sorozat motorpalettáján megtalálható hat, nyolc és tizenkét hengeres erőforrások bármelyikével (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1-12,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49-294 gramm / km), az opcionális extrafelszereltség részeként akár BMW xDrive intelligens összkerékhajtással és a BMW iPerformance portfólió plug-in hibrid hajtásláncával is.

    Különleges karosszéria-fényezések, kivételesen exkluzív anyaghasználat és tökéletes gyártási precizitás

    A BMW 7-es sorozat aktuális, hatodik modellgenerációjának karosszéria-kialakítását a magával ragadó kisugárzás, a sportos elegancia és a lélegzetelállítóan esztétikus vonalvezetés jellemzi, amely mögött a bőséges helykínálat, a korszerű funkcionalitás és a gondosan megválasztott anyaghasználat egysége páratlanul kellemes utastéri hangulatot varázsol. A BMW 7 Series Edition 40 Jahre különkiadás mindezt még tovább fokozza, első ránézésre rögtön két átütő mélységű karosszéria-fényezési opcióval. A BMW Individual részleg által kikevert exkluzív, Frozen Silver ezüstmetál fényezés selymesen matt ragyogása határozottan progresszív árnyalatban láttatja a luxuslimuzin egyszerre erőteljes és lágy vonalvezetését, miközben az ugyancsak egyedülálló BMW Individual Petrol Mica ásványkék-metál fényezéssel a bajor gyártó a zászlóshajó hat generációján keresztül alkalmazott diszkrét, elegáns kék árnyalat negyvenéves hagyományát ünnepli. A varázslatos mélységben csillogó, irizáló hatású fényezést rendkívül összetett folyamat szerint viszik fel a karosszériára. A jubileumi különkiadás képviselői ezen felül a BMW M aerodinamikai csomag tételeit, a BMW magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag karosszériaelemeit és a BMW Individual részleg 20” méretű, V-küllődizájnú könnyűfém keréktárcsáit is megkapják. A kétszáz darabban készülő limitált széria exkluzivitását jubileumi plakettek is nyomatékosítják, amelyeket a B-oszlopok takaróelemein és a küszöbökön helyeznek el.

    A különkiadás utasterében a gondosan összeválogatott anyagok, az exkluzív kialakítás és a BMW Individual részleg munkáira jellemző, kivételesen magas összeszerelési precizitás kombinációja teremti meg a magával ragadó, pihentető környezetet. A kétszáz darabban készülő limitált kiadás esetében a bajor prémiumgyártó ügyfelei a BMW Individual részleg finomszemcsés Merino bőrkárpitozásának két árnyalata közül választhatnak: a Smoke White füstös fehér / Cohiba barna, illetve a Smoke White füstös fehér / Black mélyfekete színkombináció egyaránt kézzel szőtt, Smoke White füstös fehér kontraszt-varrással készül, amely tökéletesen harmonizál a BMW Individual részleg alcantarából készült, Smoke White füstös fehér tetőkárpitjával. A BMW 7 Series Edition 40 Jahre különkiadás példányai az első és a hátsó üléssorban is komfortüléseket kapnak, miközben a BMW Individual utastéri betétek a bőrkárpitozás árnyalatától függően mélyfekete zongoralakkozással és finomszemcsés, szálerezett, Smoke Brown füstös barna színű eukaliptusz-fabetétekként is kérhetők. A műszerfal utasoldali felén elegáns plakett jelzi a különkiadás exkluzivitását, az „Edition 40 Jahre” embléma pedig a BMW Individual részleg két darab elegáns, Smoke White színű utastéri komfortpárnáján, a fejtámlákon és a bőrkárpitozás árnyalatától függően fekete vagy Cohiba barna szegéllyel varrt, Smoke White füstös fehér szőnyegeken is visszaköszön.

    A luxus fokmérője: a BMW 7-es sorozat negyvenéves küldetése

    A BMW 7 Series Edition 40 Jahre különkiadás egyedi kisugárzásáról és összetéveszthetetlen utastéri atmoszférájáról számos exkluzív kiegészítő gondoskodik. A BMW 7-es sorozat opcionális extrafelszereltségként elérhető tételei között is megtalálható elemek és funkciók az ügyfél preferenciái szerint személyre szabhatók, hogy a vezetés élménye és az utazás kényelme minden korábbinál átfogóbb legyen. E tekintetben a 7-es BMW jubileumát ünneplő limitált széria a luxuslimuzin elmúlt negyven évének innovációs csúcsát képviseli, amely a hat modellgeneráción átívelő folyamatos technológiai fejlődés és a kifinomult stílus szimbólumaként mutatkozik be. Zászlóshajóival a BMW az elmúlt négy évtizedben az exkluzív vezetési élmény és a hosszú távú menetkomfort egészen egyedi, csak a márkára jellemző értelmezését váltotta valóra, amelyet időről időre újragondolt és még tovább finomított. A legújabb, hatodik modellgeneráció ismét az elegáns megjelenés és a sportos kisugárzás tökéletes egyensúlyában látott napvilágot, amely a BMW 7-es sorozatra jellemző módon, ezúttal is forradalmian innovatív vezetést támogató rendszerekkel egészül ki. Világelső járműtechnológiai arzenáljával a bajor prémiummárka abszolút iránymutatóként van jelen a teljes mértékben automatizált járművezetés megvalósulása felé vezető úton, miközben intelligens járműkapcsolati megoldásainak köszönhetően az autó már most az ügyfél digitális életének szerves részeként funkcionál. Olyan innovatív rendszereivel pedig, mint például az egészen 210 km/órás sebességig működő kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant), illetve a 70-180 km/óra között aktiválható sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning), a BMW 7-es sorozat a kényelem és a biztonság optimális egyensúlyának fenntartása érdekében a legtöbb forgalmi szituációban páratlan színvonalú funkcionalitást garantál. A BMW 7-es sorozatban bemutatott távvezérlésű parkolás (Remote Control Parking) eközben egy újabb forradalmi újítás, amely a BMW járműautomatizálási szaktudását nyomatékosítja.

    A BMW Connected névre keresztelt szolgáltatáscsomag ráadásul az iparágban egyedülálló módon kínál hétköznapi mobilitási segítséget a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek: az Open Mobility Cloud rugalmas felhőalapú platformra épülő hálózat állandó, interaktív kapcsolatot tart fent a vezető, a jármű és a környezet között, a rendszerhez pedig a külső okoseszközök, így okostelefonok, okosórák és táblagépek is csatlakoztathatók. Sőt mi több, a BMW 7-es sorozat a luxuslimuzinokat egyesítő szegmens egyetlen olyan képviselője, amelynek közvetlen környezetét a tulajdonos bármikor, bárhonnan figyelemmel kísérheti, az okostelefonról elérhető Remote 3D View funkció élőképének köszönhetően.

    A BMW 7-es sorozat klasszikus luxusfunkciói a hatodik modellgenerációban a menetkomfort terén és a hátsó üléssorban helyet foglaló ügyfelek kényelmében teljesednek ki. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető Sky Lounge panoráma üvegtető, a hátsó üléssor Executive Lounge opciója, a hátsó üléssor középső könyöktámaszába épített járművezérlő konzol és a BMW Touch Command táblagépen keresztül elérhető megannyi szórakoztató opció egytől egyig rendhagyó a kategóriában.

    Úttörő innovációk immáron negyven éve

    A BMW 7-es sorozat 1977-es megszületése óta a bajor prémiumgyártó szinte kivétel nélkül a modellpaletta csúcsán álló zászlóshajóban mutatja be legújabb járműépítési megoldásait és úttörő technológiai innovációit, amelyek nem csupán a vezetés élményét fokozzák, de az egész autóipar fejlődésére nagy hatással vannak. Legyen szó akár a műszerfal intelligens kontroll-visszajelző rendszeréről (1977), a II. világháború utáni Németországban sorozatgyártásba kerülő első tizenkét hengeres motorról (1987), az első, Európában gyártott járműbe integrált navigációs rendszerről (1994), a forradalmi BMW iDrive operációs rendszer és az e-mail hozzáférést kínáló BMW Online mobilitási szolgáltatás világpremierjéről (2001), vagy akár a gépkocsiba integrált korlátlan internet-kapcsolat debütálásáról (2008), a meghatározó innovációk időről időre az új BMW 7-es sorozatban mutatkoztak be. A 7-es BMW-hez kapcsolódó járműtechnológiai mérföldkövek listája hosszú és lélegzetelállító.

    Hogy eme nívós hagyományt tovább folytassa, a BMW a legújabb, hatodik modellgeneráció megalkotásakor a jövőbe mutató BMW i modellek kifejlesztése során felhalmozott technológiai szaktudást is maradéktalanul kiaknázta. A szénszál-erősítésű műanyag (CFRP), alumínium és magas szilárdságú acél egyedülálló keverékéből létrehozott CarbonCore karosszériaváz-szerkezet alkalmazásának köszönhetően az új BMW 7-es sorozat nem kevesebb, mint 130 kilogrammal könnyebb megegyező hajtáslánccal szerelt elődmodelljénél, miközben a karosszéria minden korábbinál merevebb. A forradalmian innovatív BMW eDrive hajtáslánc-technológia eközben a luxus színvonalú menetkomfort és a zéró emissziójú mobilitás ígéretével ruházza fel a luxuslimuzin történetének első plug-in hibrid tagját, a BMW iPerformance paletta csúcsán álló BMW 740e modellt.

    Legyen szó bármelyik motorváltozatról vagy hajtáslánc-kombinációról, a BMW 7-es sorozat teljesen újraértelmezi a vezetési élmény fogalmát. A hatodik modellgenerációban ünnepelte világpremierjét a BMW Gesztusvezérlés, a Driving Experience Control vezetési élménykapcsoló ADAPTIVE üzemmódja pedig a vezető stílusához leginkább alkalmazkodva, az autó előtt álló út feltérképezésével hangolja össze a jármű beállításait. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető, aktív borulásgátló rendszerrel (Active Roll Stabilisation) felszerelt Executive Drive Pro kiegészítő futómű-szabályzás eközben az új 7-es BMW utazási kényelmét és sportosságát is fokozza. Sőt mi több, piaci bemutatkozásakor a BMW 7-es sorozat hatodik modellgenerációja volt a világ első luxuslimuzinja, amelyet az opcionális extrafelszereltség részeként BMW Laserlight lézertechnológiás első fényszórópárral is megrendelhetnek az ügyfelek. Az elvakítás-mentes BMW Selective Beam opcióval felszerelt technológia egészen 600 méterre növeli az autó előtt megvilágított útszakasz hosszát – szó szerint a BMW 7-es sorozat egyik legújabb iránymutató innovációjaként.

  • Palmer nem félti a helyét Kubicától

    Palmer nem félti a helyét Kubicától

    Jolyon Palmer azt állítja, hogy az ő ülése biztos, még Robert Kubicával szemben is – legalábbis 2017-re.

    Robert Kubica lehetőséget kap majd arra, hogy vezesse a 2017-es Renault-t a Hungaroringen, a futam utáni teszten. Sokan pedig azt tippelik, hogy ha a visszatérni kívánó lengyel versenyző kellően jól teljesít, akár már idén válthatja Palmert, a szezon hátralévő részében.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök annyit mondott egyelőre, hogy Spában biztosan ott lesz Palmer,

    „Nem látjuk előre, hogy lesz-e változás rövid távon.” – mondta Abiteboul a német RTL-nek. „És még ha Robert jól is megy majd a teszten, az nem jelenti azt automatikusan, hogy őt választjuk 2018-ra.”

    Palmer Magyarországon maga is elmondta, hogy csapatfőnöke biztosította őt arról, hogy helye biztonságban van.

    „A főnököm mondta nekem, hogy nem tervezik Kubicának adni az autómat.” – mondta a brit. „Felhívott engem, hogy elmondja, hogy Robert tesztelni fog, és ez rendben is van. Megértem. Vesztek egy tesztnapot, de legalább ennyivel hosszabb lesz a nyári szünetem és felfrissülve érkezhetek majd Spába.”

  • Megkezdődött a BMW 3-as sorozat exkluzív különkiadásainak gyártása

    Megkezdődött a BMW 3-as sorozat exkluzív különkiadásainak gyártása

    A Sport Line Shadow, Luxury Line Purity és M Sport Shadow névre keresztelt felszereltségi opciók minden korábbinál izgalmasabb ruhába öltöztetik a világszerte 15 millió példányban értékesített modellsorozat legújabb nemzedékét.

    A BMW müncheni gyárában megkezdődött a bajor prémiummárka valaha készült legsikeresebb modellsorozatának új generációját színesítő exkluzív különkiadások gyártása, amellyel a sportos középkategória megteremtőjének hatodik nemzedéke hagyományőrző stílusban, minden korábbinál intenzívebb vezetési élmény kíséretében írja tovább az elődei által megkezdett sikertörténetet. Mindezt a Sport Line Shadow, a Luxury Line Purity és az M Sport Shadow néven elérhető extrafelszereltségi opciók rendhagyó tételei garantálják, amelyek még inkább kihangsúlyozzák a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring sokszínű modellváltozatainak magabiztos egyéniségét, dinamikus vezetési élményét és prémium hangulatát – a legendás széria azon kivételes ismertetőjegyeit, amelyek immáron több mint negyven éve emelkednek ki a tömegből.

    Egyedülálló adottságaival már a BMW 3-as sorozat legelső modellgenerációja is valósággal megigézte a rajongókat: a kategóriateremtő széria az 1975 nyári világpremier után mindössze hat esztendővel a bajor prémiumgyártó történetének legsikeresebb modellsorozatává érett, a legendás elődként ismert BMW 02-es sorozat értékesítési mutatóit is felülmúlva. A típus népszerűsége az újabb és újabb generációk bemutatkozásával egyre nagyobb méreteket öltött, mígnem a BMW 3-as sorozat ma már a világ elsőszámú prémium autómodelljeként és a vállalatcsoport vezető termékeként kényezteti utasait. A sikertörténet pedig újabb fejezetéhez érkezett: miközben a BMW modellsorozatainak globális értékesítési mutatói átlagosan 66 hónap piaci jelenlét után érik el az egymilliós darabszámot, a 3-as BMW aktuális nemzedéke ezt már a debütálását követő huszonkilencedik hónapban átlépte. 1975-ös színrelépése óta a BMW 3-as sorozatból világszerte több mint 15 millió példány talált gazdára.

    Személyre szabott vezetési élmény már több mint negyven éve

    Jellegzetesen agilis vezethetőségével a BMW 3-as sorozat már egészen a kezdetektől a hétköznapi mobilitás felpezsdítésére törekszik. Az első modellgeneráció 1975-ös piaci bemutatkozásakor az erőteljes motor és a sportosra hangolt futómű párosa a dinamikus menetteljesítmény és a kényelmes utazás azon optimális egyensúlyát váltotta valóra, amely mind a mai napig egyedülálló a szegmensben. Sőt mi több, a 3-as BMW világpremierjével párhuzamosan a vezető felé forduló műszerfal-elrendezés is sorozatgyártásba került, az ergonómiailag tökéletesen pozícionált vezérlő-, kezelő- és irányítóberendezéseknek köszönhetően pedig a modell minden korábbinál intenzívebb vezetési élményt kínált. Az ügyfelek összetett kívánságait prémium minőségű felszereltségi opciók elégítették ki, amelyek között nem csupán az ötsebességes manuális váltó és a háromsebességes automataváltó, de a légkondicionáló, a négyféle rádió, az oldalsó billenőablakok és a sportülések is megtalálhatók voltak.

    A hathengeres benzinmotor kategóriapremierje

    Pontosan negyven esztendővel ezelőtt egy végtelenül exkluzív, motorháztető alá szerelt technológiai innovációval a BMW 3-as sorozat a vérpezsdítő vezetési élmény tekintetében egyszer és mindenkorra bebiztosította kategóriaetalon pozícióját. Ez volt az első alkalom, hogy tömegtermelésben gyártott középkategóriájú gépkocsiba soros hathengeres motort építettek: az 1977 őszén bemutatkozó erőforrást a bajor prémiummárka kifejezetten a 3-as BMW járműkarakterisztikája szerint fejlesztette ki. A BMW 320 típusnéven elérhetővé vált modell kezdetben 90 kW / 122 lóerő, majd néhány hónappal később, a BMW 323 modellben 105 kW / 143 lóerő maximális teljesítményre volt képes.

    A paletta csúcsára a BMW 323i gurulhatott fel, amely közvetlen üzemanyag-befecskendezésével, intelligens motorvezérlő elektronikájával és tranzisztoros gyújtási technikájával vérbeli hétköznapi sportolóvá avanzsált. Magas fordulatszám-tartományig kalibrált, sima járáskultúrájú erőforrásával és sportautós menetteljesítményével hosszú évekig egyeduralkodónak számított a kategóriában.

    BMW 3
    Fotó: BMW AG

    Reflektorfényben a legújabb különkiadások

    A BMW 3-as sorozat exkluzív különkiadásait a bajor prémiumgyártó ügyfelei a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring bármelyik motorváltozatához, illetve az opcionálisan elérhető extrafelszereltségi paletta mindegyik csomagjához megrendelhetik. A széria motorpalettáján négyféle benzines és hatféle dízelüzemű erőforrás sorakozik (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 3,9-7,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 102-185 gramm / km), amelyek maradéktalanul lefedik a BMW 316d modell 85 kW / 116 lóerő maximális teljesítménye és a soros hathengeres benzinmotorral szerelt csúcsmodell, a BMW 340i típus 240 kW / 326 lóerő maximális teljesítménye közötti tartományt.

    A Sport Line Shadow, Luxury Line Purity és M Sport Shadow néven elérhető különkiadások exkluzív karosszéria-kiegészítőkkel és utastéri elemekkel fokozzák a vezetés élményét. A Sport Line Shadow és az M Sport Shadow felszereltségi opciók az első fényszóró-párba és a két hátsó lámpatestbe integrált fekete betétekkel, a vese alakú hűtőrácsok fekete kereteivel és az első lökhárító vadonatúj formájú alsó légbeömlőinek fekete betétjeivel, valamint fekete króm kipufogóvégekkel és exkluzív duplaküllő-dizájnú, Jet Black mélyfekete árnyalatú, 18” méretű könnyűfém keréktárcsákkal garantálnak összetéveszthetetlen megjelenést. A BMW M sport futómű, a BMW M aerodinamikai csomag és a BMW M könnyűfém keréktárcsa-garnitúra az M Sport Shadow különkiadás kiváltsága. A Luxury Line Purity felszereltségi opció a fényes alumínium ablakkeretekről, légbeömlő-betétekről, hűtőrács-lamellákról, hűtőrács-keretekről, hátsó lökhárító-betétről, kipufogóvégekről és 17” méretű könnyűfém keréktárcsákról ismerhető fel.

    A BMW 3-as sorozat Sport Line Shadow különkiadásának utasterében szövet-, és bőrborítású sportülések, illetve gyöngyház-fényű krómcsíkokkal díszített, szénszál-mintázatú sötét alumínium betétek teremtik meg az egyszerre kifinomult és sportos hangulatot. Az M Sport Shadow felszereltségi opció esetében mindez fekete bőrözésű, kék kontraszt-varrást viselő sportülésekkel teljesedik ki, a gyöngyház-fényű krómcsíkokkal díszített, szénszál-mintázatú sötét alumínium betéteket pedig bőrborítású BMW M sportkormány, SPORT+ vezetési üzemmóddal ellátott Driving Experience Control vezetési élménykapcsoló, antracit tetőkárpit és BMW M küszöblécek egészítik ki. A Luxury Line Purity különkiadás utasterében vadonatúj, konyak árnyalatú bőrkárpit fogadja a bajor prémiumgyártó ügyfeleit, a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring történetében pedig most először ezen modellek utasterébe a gyöngyház-fényű krómcsíkokkal díszített finom fabetétek is elérhetővé válnak. A három exkluzív különkiadás mindegyike ráadásul látványos kontraszt-varrással ellátott műszerfalat és vadonatúj funkciókkal bővített központi műszeregységet is kap, a Sport Line Shadow és a Luxury Line Purity felszereltségi opciók esetében pedig a bajor prémiumgyártó ügyfele már az új kialakítású sportkormányt is megrendelheti.

    LED-technológiás első fényszórók és LED-es ködlámpák már az alapfelszereltség részeként

    Az exkluzív különkiadások piaci debütálásával párhuzamosan a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring alapfelszereltsége a LED-technológiás első fényszórópárral és a LED-es ködlámpákkal bővül. A kiváltképp erős fényszórók, valamint az első fényszórópár Sport Line Shadow és M Sport Shadow felszereltségi opciókhoz tartozó fekete betétjei a modellsorozat immáron negyven évvel ezelőtti innovációs erősségét idézik, hiszen a bajor prémiumgyártó ikonikus dupla fényszórópárja a BMW 3-as sorozat első hathengeres motorral szerelt modelljeiben mutatkozott be először.

    Minden korábbinál intuitívabb központi kijelző és hagyományőrző Sunset Orange narancsmetál karosszéria-fényezés

    A BMW 3-as sorozat jellegzetes, vezető felé forduló műszerfal-elrendezése több nemzedéknyi járműfejlesztés kifinomult eredménye. A műszerfalat ékesítő központi kijelző, amely valamelyest ugyancsak a vezető felé fordul, immáron élő csempeikonokkal dolgozó, minden korábbinál intuitívabb menüelrendezést kínál. Az animált ikonok a BMW Professional navigációs rendszer kiegészítő funkciójaként ráadásul érintésekkel is aktiválhatók. A digitális műszerfal-kijelző eközben a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring összes modellváltozatához elérhetővé válik: személyre szabható tartalmának köszönhetően a színes, teljes mértékben digitális TFT kijelző minden vezetési szituációban releváns információkkal szolgál, a műszerfal háttérvilágítása, tartalma és grafikája pedig a vezetési üzemmódokat aktiváló Driving Experience Control vezetési élménykapcsolóval változtatható.

    Sőt mi több, a BMW 3-as sorozathoz elérhető karosszéria-fényezési árnyalatok újítása ugyancsak a széria több évtizedre visszatekintő tradícióját élteti: a Sunset Orange narancsmetál árnyalat az 1970-es évek rendkívül népszerű karosszéria-fényezési opciójának kortárs értelmezése, amelynek legendás elődjét kezdetben Inca Orange, majd később Phoenix Orange fantázianéven vitték fel a legelső 3-as BMW-kre.

  • Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését

    Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését

    Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.

    A szerdán bejelentett terv a brit kormány szélesebb körű, összesen 3 milliárd font (több mint ezermilliárd forint) költségvetéssel előirányzott több évtizedes környezetvédelmi programjának része. Az intézkedés elsődleges célja, hogy a 2040-es évtizedtől már csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba Nagy-Britanniában.

    A brit kormány a különösen szennyezőnek tartott dízelautók számát már az átmeneti időszakban is csökkenteni kívánja. A szerdán ismertetett stratégia részeként hamarosan konzultáció kezdődik egy olyan kompenzációs rendszer esetleges kidolgozásáról, amelynek alapján a dízelüzemű személyautók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez. Ez a program – ha a kormány úgy dönt – már 2020-tól elkezdődne.

    A dízelmotorral szerelt autók száma Nagy-Britanniában az elmúlt másfél évtizedben a háromszorosára emelkedett, és tavaly elérte a 10 milliót. A korábbi kormányok a dízelüzemanyag adójának csökkentésével még ösztönözték az ilyen járművek vásárlását az alacsonyabb fogyasztás és a kisebb széndioxid-kibocsátás miatt, ám az elmúlt években elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy jelentősen nőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma a legszennyezettebb levegőjű országrészekben, köztük Londonban.

    A BMW német autógyár nem sokkal a kormányzati tervek ismertetése előtt bejelentette, hogy 2019-től elkezdi a népszerű Mini modellek elektromos változatának gyártását Oxford mellett működő üzemében. Az elektromos motorokat Németországban gyártják majd, és onnan szállítják az angliai összeszerelő üzembe.

    A BMW tulajdonában lévő cég évente 360 ezer Minit állít elő.

    Nemrégiben a francia kormány is bejelentette, hogy 2040-ig megtiltja az új benzin- és dízelüzemű autók franciaországi értékesítését.

  • A magyar futam a finn futam

    A magyar futam a finn futam

    A magyar futam következik a versenynaptárba, Magyarországra érkezik a Forma-1 mezőnye, szerencsénkre a legtöbb versenyző kedveli ezt a helyszínt. A finnek például rendre elmondják, hogy számukra ez a „hazai” futam. Így tett most Valtteri Bottas is.

    „A Hungaroring egyike azon pályáknak, ahol igazán megmutathatod a képességeidet.” – mondja Bottas. „Szűk, kanyargós pálya, sok lassú kanyarral, melyek nagyon technikásak. Rendre nagy a hőség Budapesten, mivel nyáron érkezünk oda, szóval nem a legegyszerűbb pálya.”

    „Sok rajongó szokott érkezni Finnországból, szóval ez majdnem olyan, mint egy Finn Nagydíj. Mindig jó érzés látni a finn zászlókat és nagyra értékelem a támogatást.”

  • Az Európai Bizottság vizsgálja a vezető német autógyártókkal szembeni kartellgyanút

    Az Európai Bizottság vizsgálja a vezető német autógyártókkal szembeni kartellgyanút

    A német szövetségi gazdasági minisztérium szóvivője, Tankja Alemany elmondta, hogy minden esetben csak egy hatóság folytat vizsgálatot, és a német autógyártók esetében ez a brüsszeli EB, amely szoros együttműködésben dolgozik a német nemzeti versenyhatósággal.

    Mivel ezek a hatóságok függetlenek, a német kormány nem vesz részt a munkában – tette hozzá a gazdasági tárca szóvivője.

    A berlini kormányszóvivői tájékoztatón valamennyi érintett tárca – a gazdasági mellett a közlekedési és a környezetvédelmi minisztérium – részéről jelezték, hogy a sajtóból értesültek az úgynevezett Ötök köre feltételezett kartellezésről. Hangsúlyozták, hogy Berlin a súlyos versenyjogsértés gyanújának haladéktalan és teljes körű kivizsgálását sürgeti.

    Ugyanezt követelik a gyártóknál működő munkavállalói érdekképviseletek a német ipar legnagyobb szakszervezetével, az IG Metallal együtt.

    A Der Spiegel című hírmagazin a hét végén megjelent számában arról írt, hogy az öt gyártó a kilencvenes évek óta több mint 60 munkacsoportban, 200-nál is több munkatárs részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről.

    Az egyeztetések célja a verseny kiiktatása volt – írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az Ötök körének esete lehet a német gazdaság történetének egyik legnagyobb szabású kartellezési ügye.

    Az ügyről a VW „egyfajta önfeljelentést” tett, és átadott adatokat a hatóságoknak a Daimler is – írta a Der Spiegel.

    Az egyelőre nem ismert, hogy a VW és a Daimler lépése versenyjogi értelemben önfeljelentésnek minősül-e.

    Amennyiben tiltott egyeztetést folytató versenytársak önfeljelentés révén teljes mértékben feltárják a jogsértést a versenyfelügyelet előtt, kisebb büntetést kaphatnak, vagy akár mentesülhetnek is a büntetéstől.

    Azonban a gyártók versenyjogi eljárás mellett kártérítési perekre is számíthatnak, ha beigazolódik a kartellgyanú – mondta a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetségének (VZBV) elnöke, Klaus Müller a Süddeutsche Zeitung című lapnak. Hozzátette, hogy akár több tízezer kocsitulajdonos indíthat pert, ha kiderül, hogy a verseny korlátozása révén túl drágán kellett megvásárolni autójukat.

    A Süddeutsche Zeitung hétfői beszámolója szerint a Daimler 2011-től kezdve fokozatosan kivált az Ötök köréből, egyre kevesebb titkos egyeztetésen vett részt. Abban az évben a társaságot több mint egymilliárd euróra büntette az EB kamionok értékesítési árával kapcsolatos versenyjogsértés miatt. Ezért a társaságnál tanfolyamokat indítottak, hatszáznál is több vezető beosztású munkatársnak tartottak továbbképzést versenyjogból, így nagymértékben bővültek ismereteik arról, hogy miről szabad beszélni a versenytársakkal, és miről nem – írta a müncheni lap.