Szerző: Tajthi Andrea

  • Häkkinen meghajtotta Fittipaldi McLarenjét

    Häkkinen meghajtotta Fittipaldi McLarenjét

    Mika Häkkinen a minap Emerson Fittipaldi vilégbajnok M23B-jét vezette Laguna Secába, a Rolex Monterey Motorsports Reunion. A lehetőség eredetileg Jenson Buttoné lett volna, ám végül Häkkinen pattanhatott újra versenyautóba, mivel a brit versenyző a Suzuka 1000km-en vesz épp részt..

    „Elő kellett keresnem a régi overallomat. Egy kicsit már szűk, beismerem.” – mondta Häkkinen nevetve, miután kiszállt az autóból.

    „Azt kell mondjam, hogy élvezetes ez a pálya. Ezzel az autóval egy ilyen pályán vezetni, bámulatos. Nagyszerű érzés. Vannak emelkedők és lejtők, pár kanyar, köztük hosszú, nyújtottak is.”

    „Ennek az autónak sokkal puhább a felfüggesztése. Szóval nagyszerű volt egy ilyen pályán vezetni. Ha az ember megnézi a mai Forma-1-es autókat, láthatja, hogy gyakran csak három kerékkel érik a földet, mert a felfüggesztés mozgása igen csekély.”

     

  • Elnézte a lehajtót, lezúgott az autó a lépcsőn

    Elnézte a lehajtót, lezúgott az autó a lépcsőn

    Chilében történt az eset, mi szerint egy autós lépcsős lejárót egy mélygarázs lehajtójának nézett, és ráfordult az autójával. Mikor észlelte, hogy valójában lépcsőre hajtott, „kimenekült” az autóból, az pedig lezúgott a lépcsősoron. Személyi sérülés nem történt, az autó viszont nem köszönte meg az esetet.

    https://www.youtube.com/watch?v=0dDNEghZc2c

     

  • Audi TT Cup: Van der Garde előtt végzett Keszthelyi Vivien

    Audi TT Cup: Van der Garde előtt végzett Keszthelyi Vivien

    Erre a hétvégére Zandvoortba látogatott az Audo TT Cup mezőnye.

    Az első versenyt Philip Ellis várhatta a poleból. Gosia Rdest az 5., Fabian Vettel a 8., a Forma-1-et is megjárt vendégversenyző, Giedo van der Garde a 11., Keszthelyi Vivien a 13., a szintén vendégszereplő Bernhard, holland herceg a 15., a Cobra 11-ből ismer színész, Daniel Roesner a 17. helyre kvalifikált, míg a Motorsport-Total főszerkesztő-helyettese, Roman Wittemeier zárta a sort a 18. helyen.

    A futamot Ellis jókora fölénnyel nyerte Mikel Azcona, és Tommaso Mosca előtt. A legjobb női versenyző most is a lengyel Gosia Rdest lett, aki a negyedik helyen ért célba. Fabian Vettel a kilencedik helyen zárt, míg Keszthelyi Vivien két pozíciót javítva a 11. helyen fejezte be a futamot, közvetlenül a hazai versenyző, a Forma-1-ből jól ismert Giedo van der Garde előtt.

    „11. hely, és újra pontokat szereztem! Nagyon élveztem és meg is nyertem a korábbi Forma-1-es pilóta Giedo van der Garde-val vívott külön csatát.” – írta Vivien Facebook oldalán.

    A további vendégszereplőknek sem ment túl jól. Roesner a verseny végén esett ki a mezőny végén, míg Wittemeier senkitől sem zavartatva megcsúszott és a kavicságyban kötött ki. Őket a 15. és 16. helyen még rangsorolták. Bernhard herceg azonban már a verseny legelején megforgott, autója megsérült és fel is kellett adnia a versenyt.

    A bajnokságban Ellis vezet Azcona és Milan Dontje előtt. Vettel a 8., Keszthelyi pedig a 16. helyen áll.

    A második verseny holnap, 12.45-kor.

    https://www.youtube.com/watch?v=pFjvJKAo17c&t=1680s

     

  • Szeptember 23.: Volkswagen-találkozó a Hungaroringen

    Szeptember 23.: Volkswagen-találkozó a Hungaroringen

    Idén szeptember 23-án rendezi meg a Volkswagen a hatodik márkatalálkozóját a Hungaroringen. A korábban megszokott programok mellett több újdonsággal készülnek a szervezők, és ezúttal is garantált, hogy sok ezer izgalmas old- és youngtimer, illetve tuning autó lepi el a mogyoródi versenypályát, mellettük pedig számos gyári különlegesség is látható lesz a helyszínen. Ezúttal egy VI-os Golfot vihet haza a legszerencsésebb látogató.

    Piros betűkkel szerepel a Volkswagen rajongók naptárában a szeptember 23-i dátum, ekkor rendezi ugyanis a márka hazai importőre az idei Volkswagen-találkozót. A rendezvény öt évvel ezelőtt Golf-találkozóként indult, de az összejövetel akkori sikerének köszönhetően több típus csatlakozott az eseményhez, így szinte „összmárkás” ünneppé nőtte ki magát a hagyományosan őszi seregszemle. Részben az érintett klubok gondozásában már tíz típus tart összejövetelt a Hungaroringen. A legszebb, legkülönlegesebb Golfok a Paddockon sorakoznak majd, ide háromszáz autót választ ki a szakmai zsűri. A Bogarak és Transportek az összes többi léghűtéses és haszonjármű modellel a Hippifaluban kapnak helyet. Mint ahogy a Passat, a Scirocco és Corrado, a Jetta, Bora és Vento, valamint a Polo modellek is egy csokorban parkolnak majd, más-más helyszíneken.

    A program friss elemekkel bővül, de a korábbi évek kedvelt eseményei ezúttal sem maradnak el. A Volkswagen-találkozón ismét bemutatkoznak új modellek, és a német gyár wolfsburgi központjából is érkeznek autócsodák. Új, extrém bemutatóval jelentkezik a Volkswagen Driving Experience csapata, akik a nap során többször látványos műsorral szórakoztatják a közönséget. Napközben számtalan gyermek és női programmal készülnek a szervezők, este pedig koncert zárja a szombatot. Délután ismét lesz autóátadó, a legszerencsésebb résztvevő ugyanis a Das WeltAuto jóvoltából egy VI-os Golffal mehet haza. Ezt követően a Hippifaluban zárhatjuk a napot, ahol kellemes zene és tábortűz várja a vendégeket, és a korábbi évekhez hasonlóan kint is alhatunk a Hippifaluban, a versenypálya közepén.

  • Így nyaral az F1-es mezőny

    Így nyaral az F1-es mezőny

    Hosszú szünet követte a Magyar Nagydíjat, azonban hamarosan véget ér a Forma-1-es mezőny vakációja. Összeszedtük hát, hogy ki merre járt eddig a szünetben, hogyan töltötték szabadidejüket.

    https://www.instagram.com/p/BX025Z8D0nc/?tagged=vettel

    https://www.instagram.com/p/BXiIxHChsm4/?tagged=mintturaikkonen

    https://www.instagram.com/p/BX0aOsMlCcn/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BX20qEyFwKc/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BXi3IKoDlYM/?taken-by=valtteribottas

    https://www.instagram.com/p/BXx65-8Arht/?taken-by=maxverstappen1

    https://www.instagram.com/p/BX0oCPmA5QG/?taken-by=maxverstappen1

    https://www.instagram.com/p/BXi5jLlB97b/?taken-by=schecoperez

    https://www.instagram.com/p/BXXhBX5F_b8/?taken-by=estebanocon

    https://www.instagram.com/p/BXqu_LNhgc7/?taken-by=lance_stroll

    https://www.instagram.com/p/BXkY2TZA9I1/?taken-by=grosjeanromain

    https://www.instagram.com/p/BXmzjdGnptI/?taken-by=kevinmagnussen

    https://www.instagram.com/p/BX0m6x-FLY7/?taken-by=fernandoalo_oficial

    https://www.instagram.com/p/BXgSePZBgr7/?taken-by=pascal_wehrlein

    https://www.instagram.com/p/BX0NBD6B7Yy/?taken-by=danydk1

    https://www.instagram.com/p/BXgFJ7PDobo/?taken-by=svandoorne

    https://www.instagram.com/p/BXQcEdKFlrx/?taken-by=jolyon_palmer

     

  • Robert Wickens az IndyCarba igazolna

    Robert Wickens az IndyCarba igazolna

    A Mercedes kanadai DTM verenyzője, Robert Wickens elmondása szerint nagyon szeretné, ha még az idei szezon végén debütálhatna az IndyCar sorozatban.

    Wickens nem versenyzett még az amerikai sorozatban, „mindössze” a Champ Car Atlantic bajnokságban indult, még 2007-ben, mielőtt Európába hozta volna a karrierje. Azonban vezetett már idén IndyCar autót, a Kohler Grand Prix szabadedzésén, Mikhail Aleshin helyén, illetve még februárban autót cserélt James Hinchcliffe-fel a Sebringen.

    Aleshin most otthagyta csapatát, a Schmidt Peterson Motorsports-ot, és a WEC-re koncentrál, helyére pedig Wickens lehet a befutó a spekulációk szerint. A megüresedő helyre Wickens Twitteren a következőt reagálta: „Sosem voltam még Watkins Glenben, vagy Sonomában… de azt hallottam, hogy szép helyek.”

    „Őszintén szólva ez csak egy kis közösségi médiás dolog volt, hogy felkavarjam egy kicsit az állóvizet.” – magyarázta Wickens a tweetet az Autosportnak. „Nagyon érdekel az IndyCar. Érdekelni kezdett miután cseréltünk Hinch-csel. Aztán tesztelhettem egy kicsit a Road Americán, de versenyen még nem szerepeltem, így kíváncsi maradtam, milyen is lehet egy teljes IndyCar hétvége.”

    „Amikor hallottam, hogy Mikhail nem vesz részt a szezon hátralévő részén, gyorsan megnéztem a naptáramat, hogy van-e ütközés (a versenyek dátumait illetően), és szabad leszek a két hátralévő verseny idején. Ha megkeresnek, akkor 100%-ig érdekel a dolog.”

    Wickens azt is hozzátette, hogy a Mercedes DTM-ből való kilépése csak fokozza az IndyCar iránti érdeklődését.

    „Most, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből, határozottan gondolkodóba estem.”

    „A következő szezon nagyszerű idő lenne arra, hogy az IndyCarba igazoljak.”

    „De ha a Mercedes folytatná jövőre a DTM-ben, az is remek opció. De ha Schmidt Peterson megengedheti magának, hogy ne fizetős versenyzőt ültessen be ezekre a (2017-es) versenyekre, akkor a listájukon szeretnél lenni.”

  • Charlie Whiting felmérte az argentin versenypálya állapotát

    Charlie Whiting felmérte az argentin versenypálya állapotát

    A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting „nem hivatalos látogatást” tett az argentin Autodromo Juan y Oscar Galvez versenypályára, hogy felmérje annak állapotát. A pálya 20 F1-es futamot rendezett a múltban, 1953 és 1998 között.

    Tudatta a szervezőkkel, hogy a pálya fejlesztésre szorul, és F1-es futam rendezéséhez meg kell szereznie az FIA Grade 1-es minősítését. Ugyanis Argentína a hírek szerint vissza szeretne térni a Forma-1-es versenynaptárba, erről még 2015-ben beszéltek Bernie Ecclestone-nal.

    Whiting a városvezetés embereivel, valamint az Argentin Autóklub és az Argentin Versenyzők Szervezetének képviselővel járta be a pályát.

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches elmondta, hogy a Liberty Media örülne, ha 21-nél több futam lenne a versenynaptárban 2019-től, és vannak is országok, melyek szeretnének csatlakozni. Ilyen például Portugália és Törökország, de az sem kizárt, hogy lesz a jövőben még egy verseny az Egyesült Államokban is.

  • Egy ex-F1-es, egy herceg és egy színész is rajthoz áll hétvégén az Audi TT Cup-ban

    Egy ex-F1-es, egy herceg és egy színész is rajthoz áll hétvégén az Audi TT Cup-ban

    Egy egykori F1-es versenyző, egy herceg és egy színész is erősíti majd az Audi TT Cup mezőnyét ezen a hétvégén, Zandvoortban. Giedo van der Gardét az autósport rajongóknak aligha kell bemutatni, míg Bernhard holland herceg legutóbb azzal került be az autósportos sajtóba, hogy megvásárolta a zandvoorti versenypályát, és a jövőben szeretne ott Forma-1-es versenyt rendezni. Daniel Roesnert a Cobra 11 című sorozatból ismerhet a közönség, és nem állnak messze az autós kunsztok, mivel a sorozatbéli autós kaszkadőrmutatványokat is maga viszi véghez.

    Prince Bernhard van Oranje
    Giedo van der Garde
  • Magyarországon is kiépül a BMW Group közreműködésével kifejlesztett intelligens járműtöltési infrastruktúra

    Magyarországon is kiépül a BMW Group közreműködésével kifejlesztett intelligens járműtöltési infrastruktúra

    Az Európai Bizottság támogatását élvező NEXT-E projekt konzorciumtagjai Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában építik ki a 252 darab gyorstöltő állomásból álló közép- és délkelet-európai infrastruktúrát.

    Az Európai Bizottság 2017. június 23-án jelentette be, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF – Connecting Europe Facility) keretében 18,84 millió euróval támogatja a hálózatról tölthető járművek elterjedését célzó NEXT-E projektet, amely Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában összesen 222 darab 50 kW teljesítményű, többféle szabvány szerint használható gyorstöltővel, 30 darab villámgyors, 150 – 350 kW teljesítményű töltőoszloppal, egy intelligens központi járműtöltési hálózattal és számos TEN-T kiegészítő ággal építi ki Közép- és Délkelet-Európában a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik jövőbe mutató járműtöltési infrastruktúráját. A közlekedésfejlesztés témakörében benyújtott 349 darab pályázat közül a NEXT-E projekt azon 152 sikeres kezdeményezés egyike, amelyek együtt az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 7,5 milliárd euró összértékű támogatását élvezik.

    A NEXT-E projekt a villamosipar, az autógyártás, valamint az olaj- és üzemanyag-szektor egyedülálló együttműködésének kiváló példája, amelynek célja egy olyan intelligens járműtöltési infrastruktúra kiépítése, amely gyártmánytól és szabványtól függetlenül mindegyik hálózatról tölthető gépkocsival kompatibilis, és így életképes háttértámogatásról biztosítja a belsőégésű erőforrással szerelt járművek alternatíváit. A konzorcium tagja a Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és Romániában is jelenlévő E.ON Group, a projekt által érintett mindegyik országban szereplő MOL-csoport, a horvátországi Hrvatska elektroprivreda villamosenergia-szolgáltató, a szlovéniai és a horvátországi PETROL töltőállomás-hálózat, valamint a Nissan és a BMW Group.

    A NEXT-E projekt összefogja az érintett országok járműtöltési hálózatfejlesztési terveit és amellett, hogy a hosszú távon fenntartható töltőoszlopok telepítésére alapozva egy közös regionális infrastruktúrát épít ki, a megújuló erőforrásokban rejlő lehetőségek kiaknázását, innovatív üzleti megoldások létrehozását és egyedülálló felhasználói csomagok kidolgozását is szorgalmazza. A projekt az egyes országok közlekedésfejlesztésért felelős minisztériumaival és az Európai Bizottsággal szorosan egyeztetve valósul meg, a konzorcium négy iránymutató ágazatában felhalmozott tapasztalatok lehető leghatékonyabb alkalmazása mentén.

    A projekt a legjobban kidolgozott, hosszú távon fenntartható infrastruktúra-stratégiákat, a leggazdaságosabb töltési lehetőségeket és a leginkább ügyfélközpontú kiegészítő szolgáltatásokat részesíti előnyben, hogy az egyszerűen és kényelmesen használható hálózat tovább fokozza az elektromos autózás élményét és népszerűségét. A járműtöltési hálózat és a hozzá kapcsolódó intelligens kommunikációs technológia részleteit bemutató tervek kidolgozása után a gyors és a villámgyors töltők kifejlesztésére, tesztelésére és telepítésére is sor kerül. Az idén indult projekttel már kezdetét vette a konzorcium tagjai közötti többéves együttműködés, amelynek előirányzott céljai a tervek szerint 2020. december 31-ig kézzelfogható valósággá válnak.

    A BMW Group az elektromos mobilitásra és a hosszú távon fenntartható technológiákra vállalati stratégiája egyik legfontosabb alappilléreként tekint. A BMW Group a személyes mobilitás jövőjének elsőszámú úttörője, aki a BMW i divízió termékeivel és a BMW iPerformance modellpaletta tagjaival a világ legsikeresebb, alternatív hajtáslánccal szerelt gépkocsikat gyártó vállalata. BMW i részlegével a BMW Group minden részletre kiterjedő alapossággal közelíti meg a jövő járműtechnológiáinak kérdéskörét: maximális hatékonyság szerint megtervezett koncepcióival és interaktív járműkapcsolatokat kínáló mobilitási szolgáltatásaival a BMW i divízió a hosszú távú fenntarthatóság prémium szintű újraértelmezését váltja valóra. A részleg a nagyvárosi környezetbe tervezett, tisztán elektromos meghajtású BMW i3 modellel, a BMW i8 plug-in hibrid sportautóval és a BMW iPerformance modellekkel a világ 54 országában van jelen. A BMW i és a BMW iPerformance gépkocsik a sajtóközleményben említett közép- és délkelet-európai országok mindegyikében kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalatcsoport több éve tartó, folyamatosan megújuló értékesítési sikertörténetében. A tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében jelenleg a BMW Group kínálja ügyfeleinek a legszélesebb portfóliót: a BMW i3 tisztán elektromos kisautó és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó mellett elérhető a BMW 225xe iPerformance, a BMW 330e iPerformance, a BMW X5 xDrive40e iPerformance, a hosszított tengelytávolságú karosszéria-változatban is megrendelhető BMW 740e iPerformance, a 2017 elején bemutatott BMW 530e iPerformance és az első plug-in hibrid MINI, a MINI Cooper S E Countryman ALL4. A BMW Group elkötelezett az elektromos mobilitás és a hosszú távú fenntarthatóság mellett, a paletta éppen ezért az elkövetkező években a BMW i8 Spyder modellel, valamint a tisztán elektromos meghajtású MINI-vel és az ugyancsak zéró emissziót kínáló BMW X3 modellel bővül.

  • Sainz most azt állítja, hogy jól érzi magát a Toro Rossonál

    Sainz most azt állítja, hogy jól érzi magát a Toro Rossonál

    Carlos Sainz kapcsán az elmúlt időszakban arról szóltak a hírek, hogy talán nincs a legjobb viszonyban a főnökeivel, és már nagyon szeretne előrébb lépni egy erősebb csapathoz. Olyan pletyka is felmerült, hogy talán átigazolhat jövőre a Toro Rossohoz, bár a 22 éves versenyző most maga is bizonygatja, hogy szerződése van a Toro Rossoval és nem tervezi azt megszegni.

    „Ahogy a mindennapi életben, úgy a Forma-1-ben is nagyon fontosak a szerződések.” – mondta Sainz a Soy Motornak. „Ami az én helyzetemet illeti, boldog vagyok ott, ahol vagyok, és nem áll szándékomban felrúgni semmilyen szerződést.”

    Pedig a Red Bull hazai pályáján, az Osztrák Nagydíjon Sainz még azt hangoztatta, hogy nem valószínű, hogy 2018-ban is a Toro Rosso versenyzője lesz, ezen pedig főnökei is igencsak meglepődtek. Most már egy kicsit másként nyilatkozik erről Sainz.

    „Azt hiszem mindent kiemeltek az eredeti szövegkörnyezetből, az én mondataimat is és talán a másik oldal reakcióját is.” – vélekedik a spanyol. „Már minden tisztázva lett. Mindannyian sokkal nyugodtabbak és boldogabbak vagyunk.”

    Sainz azt is tagadja, hogy rosszban van csapattársával, Daniil Kvyattal, miután többször is sikerült ütközniük versenyeken.

    „Történnek ilyen dolgok.” – folytatta. „Úgy gondolom, hogy egy Forma-1-es szezon során mindig akad olyan verseny, amikor összetűzésbe kerülsz a csapattársaddal, vagy valaki mással, vagy épp a csapatfőnökkel. Szerencsés vagyok, hogy nagyon jó évem van, nagyon jó eredményei is vannak a csapatnak, sok pontom van. Ezért úgy gondolom, hogy van okom az örömre és büszkeségre.”