Szerző: Tajthi Andrea

  • Csak 4-5 futam promótere végzi igazán jól a munkáját

    Csak 4-5 futam promótere végzi igazán jól a munkáját

    Csak négy-öt olyan verseny van a Forma-1-es naptárban, melynek promóterei igazán jó munkát végeznek, véli a Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches.

    Az elmúlt hétvégén rekord nézőszám volt az Olasz Nagydíjon, 185 000-en látogattak ki a versenyhétvégére. Míg egy héttel korábban, a Belga Nagydíj hétvégéjén 265 000 néző volt jelen, ez pedig 11,8%-kal több, mint tavaly volt és ezzel abszolút rekordot döntött a verseny, F1-es nézőszám tekintetében.

    Monza persze az olasz nemzeti öntudatnak és a Ferrarinak köszönheti elsősorban a népszerűségét, és Bratches szerint alapvetően többet kellene tenniük a promótereknek a versenyeikért.

    „Azt hiszem van itt némi belső szép a monzai vitorlák mögött.” – mondta Bratches. „A mi szándékunk azonban az, hogy segítsük a promótereket, hogy aktivizálják magukat. Definíciójánál fogva a promóternek promótálnia kellene és azt hiszem legtöbbjüket ösztönözni kell ebben.”

    „Van 20 promóterünk, de csak négy vagy öt, aki valódi promóter, a többi csak autórajongó csoportok, vagy egy-egy állam. Mi megpróbáljunk mindenkit felhozni egy sztenderd szintre e tekintetben.”

    Bratches úgy véli, hogy Monza például eléggé sokat köszönhet annak, hogy a „partizán” közönség különleges hangulatot teremt, így pedig emlékezetes a verseny.

    „Úgy vélem, hogy a szenvedély, érzelem, energia és izgatottság, ami a rajongóbázisukat jellemzi, az magával ragadó. Ez eléggé ragadós, és nagyszerűen éreztem magam a versenyen, nem csak üzleti szempontból, de személyes szempontból is. Ott lenni a fab zone-ban és a saját szememmel látni, hogy mindenki milyen izgatott, nagyon örömteli volt számomra.”

  • Halálos végkimenetelű baleset történt a Zandvoort Historic Grand Prix-n

    Halálos végkimenetelű baleset történt a Zandvoort Historic Grand Prix-n

    David Ferrer, francia versenyző belehalt sérüléseibe, miután az elmúlt hétvégén balesetet szenvedett a Zandvoort Historic Grand Prix-n.

    A 61 éves Ferrer egy March 701-est vezetett az FIA Masters Historic Formula 1 versenyén, mikor balesetet szenvedett az Arie Luyendijk gyors jobbkanyarban. A helyszínen újra kellett éleszteni, ez után egy amsterdami kórházba szállították.

    „Az FIA sajnálattal tudatja, hogy David Ferrer a Zandvoortban szerzett sérüléseinek következtében életét vesztette.” – áll a közleményben. „Az FIA őszinte részvétét fejezi ki Mr Ferrer családjának és barátainak ebben a nehéz időszakban.

    A baleset után a versenyt nem indították újra.

    A brit Paul Tattersall Ferrer mögött haladt, mikor a baleset történt, le is kellett mennie a pályáról, hogy ki tudja kerülni a roncs autót.

    „Egy másodpercem volt csak eldönteni, hogy jobbra, vagy balra megyek-e.” – mesélte Tattersall. „Hála az égnek, hogy jobbra mentem, különben beleszálltam volna Davidbe.”

    https://twitter.com/LargaronOK/status/905816895798087685

     

     

  • Sainz csapatot válthat 2018-ra?

    Sainz csapatot válthat 2018-ra?

    A Red Bull/Toro Rosso továbbra is nyitott arra, hogy „eladják” Carlos Sainzot más csapatnak, ha úgy adódik.

    Bár az energiaitalosoknak még van szerződése a fiatal spanyollal, továbbra is erősek a pletykák, mi szerint Sainz jövőre a Renault-nál köthet ki.

    Korábban Sainz állította, hogy már 2017-re is jó ajánlata volt számára a Renault-nak, de ezt a Red Bull cáfolta. Most azonban a legfrissebb pletykák szerint nem csak a Renault, de a McLaren is érdeklődik iránta.

    Mikor arról kérdezték, hogy 100%-os-e Sainz helye 2018-ra a Red Bullnál (Toro Rosso), Dr Helmut Marko a Canal F1 Latin Americának a következőt felelte: „A Forma-1-ben nem lehet 100%-ról beszélni. Nem lepődnék meg, ha más csapatban látnám. Mert tudom m áll a szerződésében. De ami benne van, azt csak mi tudjuk teljesíteni.”

  • Szokatlan baleset Watkins Glenben

    Szokatlan baleset Watkins Glenben

    Szokatlan jelenetet láthattak, akik nézték az elmúlt hétvégén az IndyCar versenyt, Watkins Glenből.

    Josef Newgarden a boxból kijövet elvesztette uralmát autója fölött, és nekiütközött a falnak. Mögötte érkezett Sebastien Bourdais, aki már nem tudta kikerülni, és nekiment Newgardennek…

    A versenyt egyébként Alexander Rossi nyerte, Newgarden pedig még vezeti a bajnokságot, ám mindössze 3 ponttal, Scott Dixon előtt.

     

  • Gilles Simon a Hondától az FIA-hez került

    Gilles Simon a Hondától az FIA-hez került

    A Honda F1-es motorrészlegének egykori konzultánsa, Gilles Simon csatlakozott az FIA csapatához, mint technikai vezető.

    A motor specialista korábban a Renault-val, a Peugeot-val és a Ferrarival is dolgozott, míg az elmúlt időszakban a Hondának dolgozott, segítve annak 2015-ös, F1-be való visszatérését.

    Idén azonban megromlott a viszony a japán márkával, mivel az erőforrásuk továbbra sem remekel. Teljesen új koncepcióval vágtak neki az idei szezonnak, azonban hamar kiderült, hogy a várt előrelépés azonban elmaradt, az esetleges megoldások kapcsán pedig nem volt egyetértés. Simon nem sokkal az első 2017-es szezon előtti teszt után távozott a Hondától.

    Hat hónappal később Simont most az FIA technikai igazgatójának nevezték ki. A feladata az lesz, hogy minden FIA bajnokság fejlesztését segítse, kiértékelje az új technikai megoldásokat, melyek abba az irányba terelik a bajnokságokat, amilyenbe az FIA azokat terelni szeretné.

  • Versenytempó kompromisszumok nélkül: a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó

    Versenytempó kompromisszumok nélkül: a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó

    A BMW Group a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon leplezi le a MINI kortárs versenyszellemének esszenciáját: bemutatkozik a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó. A brit prémiumgyártó valaha készített legsportosabb koncepciója a Monte Carlo Rali pontosan fél évszázaddal ezelőtti futamán aratott legendás győzelem emlékét idézi, a zárt aszfaltcsíkok vérpezsdítő hangulatát és a kanyargós szerpentinek színtiszta vezetési élményét egyesítve.

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó a John Cooper Works GP versenycsomaggal felszerelt 2006-os MINI Cooper S modell és a 2012-ben bemutatott MINI John Cooper Works GP utódjaként gurul ki a reflektorfénybe. A modern koncepció elődmodelljei mindössze 2 000 példányban készített limitált szériaként feszegették a maximális menetteljesítmény végső határait.

    „A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó a vezetés határtalan élményét és a motorsport élvonalának abszolút teljesítményszintjét testesíti meg” – mondta Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért felelős tagja. „A koncepció a színtiszta vezetési élmény legőszintébb formája” – tette hozzá.

    Lebilincselő formanyelv a kompakt arányok és a sportos agilitás párosából

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó formanyelve az átható érzelmekre és a letisztultságra helyezi a hangsúlyt. Az aktuális MINI jelentősen kiszélesített karosszériájával a koncepció a letaglózó menetdinamika és az abszolút erő szimbóluma, amelynek magabiztos kiállását nagyméretű első és hátsó lökhárító, kiemelkedő tetőszárny és lendületesen ívelt küszöbök nyomatékosítják. Az élsportoló optimális teljesítmény / tömeg arányáról a könnyűszerkezetes anyagok és a szénszál átfogó alkalmazása gondoskodik, az első és a hátsó tengely közötti még kiegyensúlyozottabb súlyelosztás pedig új dimenzióba helyezi a MINI modellek legendásan gokartos vezethetőségét.

    „Aki ismeri a MINI-t, a márka évtizedekre visszanyúló, rendkívüli motorsport-sikertörténetét is ismeri” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője. „A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó egy csokorba gyűjti a MINI modelleket meghatározó stílusjegyeket és a lehető legizgalmasabb, legsportosabb köntösben tárja azokat a nagyközönség elé. A látogatók a maximális teljesítménnyel szembesülnek, a MINI maximalista, kompromisszumoktól mentes stílusában” – tette hozzá.

    Versenypályára tervezett klasszikus karakter

    A koncepció frontrészét a nagyméretű légbeömlők és a precízen megrajzolt légterelő elemek határozzák meg. A MINI modellek klasszikus sziluettjét éles karosszéria-kiegészítők szegélyezik, amelyek a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó versenypályás adottságait hangsúlyozzák. A frontrész síkjából látványosan kiemelkedő légterelő elemek a háromajtós élsportoló lendületes kiállását erősítik, a MINI John Cooper Works karosszéria-fényezések legendás kontrasztja pedig ezúttal a szürkésfekete árnyalatban csillogó Black Jack Anthracite és a lemattított Curbside Red metálvörös színek kettősében kel életre. Az innovatív Curbside Red metálvörös árnyalat a MINI John Cooper Works modellek klasszikus piros színének újraértelmezése, amely még inkább előtérbe helyezi a koncepció kimagasló teljesítményét és a látványos karosszéria-kiegészítők formáját.

    A frontrész középpontjában a MINI ikonikus stílusjegyei találhatók, így az ellipszis alakú fényszórópár és a hatszögletű hűtőrács, amelyeknek köszönhetően a modell hovatartozása egy szempillantás alatt beazonosítható. A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó sportos kisugárzását a motorháztető „powerdome” domborulata, a hatszög alakú méhsejt-mintázatú hűtőrács és az első lökhárító hatalmas légbeömlői nyomatékosítják. A karosszéria szürkésfekete és metálvörös árnyalatban játszó fényezési kontrasztját az első fényszórópár és a nagyméretű légbeömlőket Highspeed Orange dinamikus narancssárga színű berakás egészíti ki.

    Az első lökhárító alja szinte súrolja az utat, mintha az innovatív tanulmány fel akarná falni az aszfaltot. A szemből is látványos kerékív-szélesítések és a velük párhuzamosan növelt nyomtávok eközben a versenyautós agilitás, a kivételesen precíz irányíthatóság és a lehető legdinamikusabb kanyarsebesség ígéretét hordozzák. A frontrész egyik legsportosabb eleme azonban a lökhárító, amelyet a koncepció saját tömegének csökkentése érdekében teljes egészében szénszálból formáltak meg a tervezők. A magasfényű lakkozás alatt közvetlenül látszódnak a szénszálak, amelyeket vörös árnyalatú hatszög-mintázat díszít.

    Főhajtás a legendás előd előtt

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó hátrafelé keskenyedő ablaksávja és emelkedő övvonala oldalnézetből ezúttal is a MINI modellek klasszikus ék alakját idézi, amely már álló helyzetben is erőteljes hajtáslánc benyomását kelti. Az övvonal alatt elegánsan elnyújtott felületek és szélesen terpesztő kerékívek olvadnak egymásba, az egyszerre agilis és dinamikus jármű-sziluett egyediségét pedig a klasszikus Mini 1959-es megszületése előtt tisztelgő 0059-es szám fokozza.

    A lendületesen ívelt küszöbök ugyancsak szénszálból készültek, a kerékíveket pedig 19” méretű, sűrűküllős Racetrack könnyűfém keréktárcsák töltik ki. A Curbside Red metálvörös felnik belsejét Highspeed Orange dinamikus narancssárgára fényezték, egyediségüket pedig a küllőkön viselt GP logó fokozza. Sőt mi több, a külső visszapillantó-házak és az ajtókilincsek is eme két exkluzív árnyalatban pompáznak.

    A brit gyökereket kifinomult stílusjegyek hirdetik

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó dinamikus vonalvezetése a hátfalon egy letisztult egységgé áll össze. Ahogyan a frontrész esetében, úgy a nagyméretű felületeket itt is látványosan kiemelkedő légterelő elemek szegélyezik, a karosszéria két szélére elhelyezett LED-technológiás hátsó lámpák pedig a koncepció dinamikus énjét nyomatékosítják. A háromajtós élsportoló kifinomult stílusjegyekkel tiszteleg brit gyökerei előtt, a két hátsó lámpa például együtt a brit zászló motívumában világít. A modell karosszériáját átjáró sportos kisugárzást a csomagtérajtó tetejére erősített tetőszárny zárja.

    MINI John Cooper Works GP
    Fotó: BMW AG

    A tervezők az első lökhárító és a küszöbök mintájára a hátsó lökhárítót is lendületes ívekkel rajzolták meg, szénszálból készült légkivezető nyílásokkal és légterelő karosszériaelemekkel kiegészítve. A hátsó ködlámpák a lökhárító két szélén kaptak helyet, hogy a MINI-t követő ellenfelek csapadékos időben is jól láthassák a kisportolt versenyzőt, amely ezúttal is büszkén viseli a MINI John Cooper Works modellek által fémjelzett, középen kivezetett dupla kipufogóvéget.

    Versenyautósan lecsupaszított utastér, elegáns részletekkel

    Ötpontos biztonsági övekkel felszerelt első kagylóülések, alumínium bukókeret, minimálisra tisztított műszerfal és sportkormány mögé helyezett váltófülek: a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó utasterében még a legapróbb részlet is a kompromisszumot nem ismerő versenytempót élteti.

    A volán mögött ülve minden a vezetőről és a vezetés vérpezsdítő élményéről szól. A műszerfal digitális kijelző- és vezérlési koncepcióját MINI Head-Up kijelző egészíti ki, amely a vezetéshez kapcsolódó legfontosabb információkat közvetlenül a sofőr látómezejébe vetíti. Az ember és a gép közötti tökéletes összhangról számos területen a digitális, érintés-érzékeny vezérlőegység gondoskodik, így például a koncepció alatt dolgozó verseny futómű is a MINI klasszikus központi kijelzőjén keresztül állítható be. A tervezők a nagyfelbontású képernyő jobb oldalán helyezték el a technológia azonnali lekapcsolására szolgáló áramtalanító gombot, a középkonzol alsó felén pedig a MINI ikonikus billenőkapcsolói sorakoznak. Az analóg világot a vörösen pulzáló „Start / Stop” motorindító- és leállító gomb kapcsolja össze a digitális jövővel.

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautó saját tömegének minimalizálása érdekében a mérnökök a hátsó üléssort, a tetőkárpitozást és a hagyományos ajtókárpitokat is feláldozták. Az ajtókat hamisítatlan versenystílusban, süllyesztett markolatok segítségével és szövetből készült pántokkal tudják kitolni, illetve behúzni az utasok.

    Az utastér lecsupaszított elemeit merész színek és látványos kiegészítők fokozzák, amelyek együtt a motorsport élvonalából ismert steril fülke és az exkluzív prémium minőség látványos kontrasztját eredményezik. A fehér háttámlák előtt a kagylóülések és a fejtámlák is elegáns fekete bőrkárpitozást viselnek, fekete-fehér középső béléssel és vörös szegély-varrással kiegészítve. A fényes, alumínium bukókeret mögött az ajtókárpitok és a műszerfal is matt fekete fényezést kapott, a modern, sportautós hangulat fokozásáról pedig ezúttal is hatszög-alakú mintázat gondoskodik. Az utastér fekete-fehér árnyalatát némely funkcionális elem esetében Curbside Red metálvörös, míg a biztonsági övek, az utastéri feliratok és a sportkormány kontraszt-varrása esetében Highspeed Orange dinamikus narancssárga árnyalatok egészítik ki. A koncepció saját tömegének minimalizálása és a modern technológia előtérbe helyezése érdekében a MINI John Cooper Works GP tanulmányautó műszerfalát és ajtókárpitjait könnyűszerkezetes háromdimenziós nyomtatással formálták meg a tervezők, a kagylóülések bélései pedig a vadonatúj, háromdimenziós öltés erényeit nyomatékosítják. Az utastér ezen innovatív megoldásaival a brit prémiumgyártó a speciális szerszámokat nélkülöző autógyártás jövőjét és az egyre extrémebb elképzelések kézzelfogható potenciálját vetíti előre.

    MINI + kimagasló teljesítmény + versenypályás hangulat = MINI John Cooper Works

    A MINI John Cooper Works GP tanulmányautót a brit prémiumgyártó immáron több mint ötvenéves múltra visszatekintő motorsport-öröksége járja át. A klasszikus Miniből elsőként a legendás sportautó-tervező, John Cooper varázsolta elő a hétköznapok lebilincselő vezetési élményének négykerekű szimbólumát, amely a versenypályákon és a ralis terepeken is rendkívüli sikertörténetet ért el. A kategóriateremtő kisautó motorsport-karrierje pontosan fél évszázaddal ezelőtt vette kezdetét és a klasszikus Mini háromszoros abszolút Monte Carlo Rali-győzelmével érkezett fel a csúcsra. A MINI John Cooper Works márkanév ma egyet jelent a motorsport élvonalában megszerzett szaktudásra és a brit prémiumgyártó kifinomult modelljeire épülő termékpalettával, amelynek köszönhetően a versenypályák vérpezsdítő élménye a mindennapok örömforrásává válik.

  • Az FIA nyitott az ötletekre a rajtbüntetések helyett

    Az FIA nyitott az ötletekre a rajtbüntetések helyett

    A Forma-1 irányító testülete, az FIA is érzékelte, hogy reklamáció tárgyát képezi a váltó- és motorcsere miatt járó rajtbüntetés. Előzetesen erre annyit reagáltak, hogy ők nyitottak minden jó javaslatra az ügyben.

    A legnagyobb probléma a rajtbüntetésekkel kapcsolatban, hogy az egyes elemek cserélése egyenként is 5-10 rajthelyes büntetést eredményez, ezt pedig könnyedén fel tudják halmozni a versenyzők, így történhet meg, hogy esetenként 50-60 rajthelyes büntetést osztanak ki valakinek, holott 20 fős a mezőny. Ez pedig némileg nevetség tárgyát képezi.

    „Itt van valami, amit meg kell vizsgálni, bár a megoldás nem mindig olyan egyértelmű.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt a Sky Sportsnak arra a kérdésre, hogy változhat-e ez a szabály a következő szezonra. „Nem vagyok varázsló, szóval ez olyasmi, aminek megvan a maga folyamata. Azért vezettük be ezt a büntetést, hogy csökkentsük a költségeket, szóval ha tudunk ennél jobb megoldást, akkor alkalmazni fogjuk, de nyitottak vagyunk minden jó ötletre.”

  • A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ross Brawn szeretné eltörölni a motor- és váltócserék miatti rajtbüntetés szabályát. A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer azonban úgy véli, ez a szabály hasznos, hiszen ha a „nagyok” rajtbüntetést kapnak és hátrébb sorolják őket, újabb lehetőségek nyílnak meg a középcsapatok előtt.

    Az Olasz Nagydíjra kilenc versenyző kapott rajtbüntetést, amiből épp a Force India profitált, hiszen így Esteban Ocon a harmadik helyről startolhatott.

    „Ha végeláthatatlan mennyiségű pénzünk lenne, egyetértenék Rosszal.” – mondta Szafnauer. „Hagyjuk mindenkinek, hogy annyit költsön, amennyit akar, de akkor ez már teljesen más helyzet.”

    „Nem lehet azt mondani, hogy kontroll alatt kell tartani a kiadásokat, ugyanakkor ha nem tesszük, ellentmondásba keveredünk. Emlékezzünk csal arra, hogy miért is vannak itt, és az egyik ilyen ok a költségcsökkentés.”

    „A régi időkben, mikor még nem volt megszabva, hány erőforrást használhat egy versenyző, minden versenyen lehetett újat használni és ez nagyon sok pénzbe került. Jövőre már csak három erőforrásunk lesz versenyzőnként. De hogy akadályozzák meg, hogy valaki azt mondja, ‘nem érdekel, hogy három van, van rá pénzem, hogy legyen hat’? Az egyik mód a rajtbüntetés a cseréért.”

    „De ha van jobb megoldás, állok elébe. Amikor a szabályokat hozták, ez volt a legjobb megoldás.

    Bár a rajongók sem elégedettek a rajtbüntetésekkel, a Force India technikai igazgatója, Andy Green is úgy véli, hogy a büntetésekkel megkevert rajtsorrend szórakoztató futamot eredményezett.

    „Mi a gond a rajtbüntetésekkel és a megkevert rajtráccsal?” – csodálkozik Green. „Ez olyasmi, amiről folyamatosan beszélünk, próbáljuk jobbá tenni a show-t. Most ez megtörtént, erre mindenki reklamál a megkevert rajtsorrend miatt. Döntsétek el, srácok. Mit akartok?”

    „Ki nyerte a nap versenyzője szavazást? Ricciardo. Honnan indult? Hátulról a büntetés miatt (és végül 4. lett). A legjobb versenyt produkálta. Mondjátok meg, ha ez rossz. De én nem hiszem.”

  • A Force India már Perez szponzoraival egyeztet

    A Force India már Perez szponzoraival egyeztet

    Sergio Perez minden bizonnyal jövőre is marad a Force Indiával. Bár a mexikói versenyző viszonya nem a legjobb csapattársával, Esteban Oconnal, mégis úgy tűnik, hogy szerződést hosszabbítanak vele. A hírek szerint a megállapodás Szingapúrra meg is születhet.

    „Nem sok van már hátra ahhoz, hogy megegyezzünk Checoval.” – mondta Otmar Szafnauer. „Úgy hiszem nem titok, hogy mióta ő versenyezni kezdett, mexikói szponzorai vannak. Szóval az teszi kicsit bonyolulttá a dolgokat, hogy gyakorlatilag két szerződést kell készíteni. Teljesen megállapodtunk Checoval, de meg kell vizsgálnunk a támogatóinak oldalát is.”

    Azonban nem tudni még mi lesz Oconnal a csapattárssal való nézeteltérések okán. Főleg, hogy még Pascal Wehrlein helye sem biztos, így lehet új csapat után kell néznie, erre pedig szóba jöhet a Force India.

  • Alonso hűséges maradna a McLarenhez

    Alonso hűséges maradna a McLarenhez

    Fernando Alonso elmondása szerint lojális szeretne maradni a McLarenhez. Annak ellenére, hogy igencsak mélyponton van a csapat a Honda erőforrás gyengesége miatt, és egyre többször kerül szóba, hogy vajon mikor telik be a pohár a spanyol versenyzőnél.

    A McLaren a spanyol versenyző megtartásának érdekében már azon gondolkodik, hogyan válthatnának erőforrást 2018-ra.

    „Bonyolult helyzetben van a McLaren, hiszen három éve nagyon versenyképtelen.” – mondta Alonso a spanyol Antena 3-nak. „Három évnyi versenyképtelenség a határ szerintem egy olyan csapat számára, mint a McLaren, amely az F1 történelmének egyik legjobbja. A következő évben ez a helyzet szerintem megváltozik. Nem tudom, mi lesz, de nagyon optimista vagyok.”

    „Az egyik opció az erőforrás lecserélése. Megvárom a döntésüket, mielőtt meghozom a enyémet. Lojális szeretnék maradni a csapathoz, mivel együtt mentünk keresztül ezen a nehéz időszakon. Ha döntöttek, és már tudják milyen csomagjuk lesz, én is meghozom a döntést. Ennyi esélyt megadok nekik. Nehéz időn mentünk át együtt. Úgy érzem én is a csapat része vagyok és szerintem megérdemlik (az esélyt).”

    A 35 éves versenyző arra számít, hogy még a héten döntés születik erőforrás-ügyben.