Szerző: Tajthi Andrea

  • Alonso és az extra leszorító erő

    Alonso és az extra leszorító erő

    Fernando Alonso extra leszorítóerőhöz jutott Japánban, méghozzá a fején! 😀 Minden bizonnyal egy japán rajongótól kapta ezt a roppant hasznos fejfedőt. 😀

  • A Halo miatt fognak késni a 2018/19-es Formula E autók

    A Halo miatt fognak késni a 2018/19-es Formula E autók

    A Formula E erőforrások gyártói azzal számoltak, hogy januárban megkapják a 2018/19-es szezon szabályai szerint elkészült új, Spark-építésű autókat, azonban az Autosport értesülései szerint erre csak később kerül majd sor, köszönhetően annak, hogy a Halo-dizájnra még várni kell. Így aztán késni fognak az autók, és legkorábban február közepén kaphatják meg őket a gyártók. Emiatt azonban vélhetően későbbre tolják a homologizáció határidejét is.

    Jelen állás szerint a homologizációs folyamat február 1-jén kezdődik, az ellenőrzéseknek július 1-ig kell lezajlaniuk és augusztus 1-ig kell megkapni a szükséges engedélyt.

    A Halóval az autó súlya is nő, így a kasznigyártó már azon dolgozik, hogy 40 kilóval könnyebbé tegye azt, alkalmazkodván a nehezebb akkumulátorhoz.

    A 2018/19-es autók várhatón 888 kilót nyomnak majd.

    Mindezen azonban nem keveset kellene dolgozni, így a gyártók joggal frusztráltak amiatt, hogy csak később kapják majd meg az autókat.

    „Ugyanez vár mindenkire, el kel fogadni.” – mondta Dueter Gass, az Audi motorsport főnöke az Autosportnak. „Mindenki kiakadt és mindent a lehető legkorábban akarnak, de ettől még akkor kapjuk meg az autót, amikor megkapjuk. Addig amíg mindenkinek ugyanannyi idő áll rendelkezésére, csak meg kell békélni vele és megoldani.”

  • Marc Marquez szerint a McLaren rosszul döntött

    Marc Marquez szerint a McLaren rosszul döntött

    A Hondás MotoGP versenyző, Marc Marquez hisz benne, hogy a japán gyártó képes arra, hogy ismét sikeres legyen a Forma-1-ben, annak ellenére, hogy a McLarenes partnerség nem éppen jól sült el. Ugyanakkor a spanyol motoros nem biztos benne, hogy a McLaren jól döntött azzal, hogy szakított a Hondával.

    „Úgy gondolom, hogy a kezdetektől fogva tudták, hogy ez egy hosszútávú projekt.” – mondta Marquez az El Mondo Deportivonak. „A McLaren tudta, hogy ez megtörténhet, még akkor is, ha a Honda az egyik legerőteljesebb márka a világon. Remélem kiderül, hogy a McLaren döntése elhamarkodott volt, és hogy a Honda a legjobb mint motorkerékpár, mind autók tekintetében.”

  • Hungaroring Classic képgaléria

    Hungaroring Classic képgaléria

    Aki az elmúlt hétvégén a kint járt a Hungaroring Classic hétvégén, az minden bizonnyal páratlan élménnyel gazdagodott. Erről az „időutazós” eseményről  készítettünk egy képgalériát, Kaiser Erika csodás fotóiból. 🙂

    Hungaroring Classic hírekért klikkelj ide!

    Kaiser Erika fotói

    [Best_Wordpress_Gallery id=”33″ gal_title=”Hungaroring Classic, 2017″]

  • Rosberg tévés szakértő lesz a Japán Nagydíjon

    Rosberg tévés szakértő lesz a Japán Nagydíjon

    A regnáló világbajnok, Nico Rosberg szakértőként csatlakozik a Sky Sports stábjához a Japán Nagydíj hétvégéjén.

    Nico Rosberg tavaly szerezte meg világbajnoki címét, mely után be is jelentette visszavonulását, utolsó győzelmét pedig épp Japánban szerezte.

    2016 világbajnoka e hétvége folyamán a brit, a német és az olasz Sky közvetítésében is feltűnik majd.

    „Nagyon örülök, hogy megerősíthetem, hogy csatlakozom a Sky F1-es csapatához Japánban.” – mondta a német. „Visszavonulásom óta csak néhány versenyen voltam kint, szóval örülök, hogy visszatérhetek.”

    „2016-ban nagyszerű győzelmet szereztem ezen a pályán, szóval várom már, hogy megoszthassam Suzukával kapcsolatos észrevételeimet és emlékeimet. Imádom ezt a versenypályát és a rajongók is csodálatosak. Nagyszerű lehetőség lesz ez, hogy megköszönjem a japán szurkolóknak az éveken át tartó csodás támogatásukat.”

  • A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas csapat tárgyal a Maláj Nagydíj szervezőivel, az ügyben, hogy Romain Grosjean autója alaposan megsérült abban a balesetben, melyet egy felnyíló csatornafedél okozott. Az esetért kompenzációt akar a csapat a pályától.

    Grosjean kb 270 km/h-s sebességnél pördült meg, és 17G-vel csapódott a gumifalba a pénteki szabadedzésen, miután a csatornafedél a másodperc törtrésze alatt hasította szét jobb hátsó gumiját.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ez teljesen elfogadhatatlan.

    Steiner vasárnap reggel találkozott a sepangi pálya vezérigazgatójával, Dato’ Razlan Razalival, hogy elmondja, szeretne a csapat kártérítést kérni.

    Úgy tudni, hogy az autóban 500 000 font kár keletkezett (kb 175 millió forint).

    „Ez az eset teljesen független volt tőlünk.” – mondta Steiner. „Nem mondhatom azt, hogy ‘ó, oké, mondjuk úgy, hogy háromnegyed millió (dollár) csak úgy ugrott, mert valaki elfelejtett leheggeszteni valamit, de minden rendben van’.”

    „Megvitattuk ezt és nagyon profi volt a hozzáállásuk. Van biztosításuk, meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Vijay Mallyát azzal vádolják, hogy pénzmosásban érintett F1-es csapata, a Force India kapcsán.

    Kedden az Egyesült Királyságban tartóztatták le az egykori indiai milliárdost, később 80 000 dollár (kb 21 millió forint) óvadék ellenében elengedték.

    November 20-án lesz jelenése a bíróságon, a Bloomberd pénzügyi hírügynökség értesülései szerint. A büntetőeljárásról szóló nyilatkozat szerint Mallya „mosott” pénzének egy része a Force India csapatnál landolt. Mallya nem tagadta a vádakat.

    „Sok állítás túlzás, a következő meghallgatáson hallani is fogják, minden bizonnyal. Bármit is mondok, azt a bíróságon mondom el, és nem ismétlem meg a sajtónak.” – mondta Mallya

  • A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    Dr Helmut Marko elismerte, hogy a Red Bull előre gondolkodik, és már keresik az alternatívákat Daniel Ricciardo helyére, 2019-re.
    Jövőre még érvényes szerződése van az ausztrálnak az energiaitalosokkal, azonban egyáltalán nem kizárt, hogy 2019-ben esetleg távozik a csapattól.
    „Verstappennek hosszabb szerződése van, de Ricciardo már a pilótapiacon van.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak. „Alternatívákat kell keresnünk. Nem leszünk felkészületlenek.”
    Ha Ricciardo valóban távozik, és a Red Bull „saját nevelésű” versenyzőt akar a helyére, akkor az leginkább Carlos Sainz lehet, aki bár jövőre a Renaultnál versenyez majd, egyelőre csak „kölcsönben” lesz ott. Így ha a Red Bullnál üresedés lesz, akár vissza is kerülhet az energiaitalos csapathoz.
  • Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Miközben az F1 új tulajdonosai azt kutatják – többek között -, hogy miként lehetne Amerikában is népszerűbbé tenni ezt a versenysorozatot, most irodát is nyitnak a kontinensen, méghozzá New Yorkban – számolt be róla a Sports Business Daily.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey a kezdetektől fogva mondja, hogy a sportnak jobban meg kell vetnie a lábát Amerikában is. Ennek érdekében azt is szorgalmazzák, hogy legyen az austini mellett még egy futam Amerikában, erre pedig olyan helyszínek az esélyesek, mint New York, Miammi, vagy Los Angeles.

    A New York-i iroda pontos helye még nem ismert, ahogy az sem, hogy fizikailag kik fognak ott tevékenykedni, de Norman Howell kommunikációs igazgató megerősítette az új iroda létesítésének hírét.

    „Igen, nyitunk egy kis irodát New Yorkban, ahol főleg a szponzorációs dolgokkal fognak foglalkozni.” – mondta Howell.

  • Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Toto Wolff elismerte, hogy aggódik Valtteri Bottas teljesítményének visszaesése miatt.

    A szezon első fele egészen eredményes volt a finn versenyző számára, pár verseny óta azonban nem sikerült kellően lépést tartania csapattársával, Lewis Hamiltonnal. Nem volt ez másként Malajziában sem.

    „Nehéz bármit is mondani erről.” – mondta Bottas a finn C More-nak.

    Bár Sepangba új aerodinamikai csomaggal érkezett a csapat, a szabadedzések után Hamilton inkább visszatért a régihez. Bottas azonban nem fogja erre a lemaradását.

    „Nem hiszem, hogy ez magyarázná a nagy különbséget. Most már könnyű azt mondani, hogy ha újra csinálhatnám én is maradnék a régi aero csomagnál. De a Q3-as különbség amúgy is túl nagy volt.”

    Főnöke, Toto Wolff így nyilatkozott a finn Turun Sanomatnak: „Persze aggódom, mert azt szeretném, hogy Valtteri jól szerepeljen, ahogy mindenki a csapatnál. Az utóbbi három, vagy négy versenyen láttunk tőle nagyon versenyképes megmozdulásokat, azonban az autó bonyolult, nem egyszerű megtalálni a legjobb tapadást.”

    Mindemellett Wolff sokra tartja Bottast.

    „Kellően intelligens és ügyes ahhoz, hogy összerakja a puzzle-t. Még mindig elég verseny van hátra ahhoz, hogy Valtteri megszüntesse a problémát. Nagyon jó versenyzőink vannak, akik képesek kimászni a bonyolult helyzetekből is, szóval nem kételkedem abban, hogy Valtteri képes lesz ezt megoldani.”