Szerző: Tajthi Andrea

  • Coulthard Bottasnak: Én is átéltem ezt Mikával

    Coulthard Bottasnak: Én is átéltem ezt Mikával

    Az egykori F1-es versenyző, David Coulthard arra buzdítja Valtteri Bottast, hogy „dolgozzon keményen” azon, hogy csapattársa nyomába érhessen.

    Mercedeshez való csatlakozása után Bottas már magáénak is tudhat két futamgyőzelmet, ám bár elég jól indult a szezonja, az utóbbi időben nem alakultak túl fényesen a versenyei, rendre elmarad csapattársától, Lewis Hamiltontól.

    „Ugyanilyen nehéz időket éltem át a McLarennél Mikával (Häkkinen).” – mesélte Coulthard a finn Ilta Sanomatnak. „Valtterinek csak keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy utolérje Lewist és el kell hinnie, hogy képes megközelíteni őt. Valtteri egy gyors és tehetséges versenyző. Emberileg nagyon csendes és tartózkodó, de át kell gondolnia a versenyeit és mindent ami idáig vezetett, és hinnie kell önmagában. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a leggyorsabb versenyzők egyike az ő csapattársa.”

  • A Pirelli érdeklődik Interlagos iránt

    A Pirelli érdeklődik Interlagos iránt

    A Pirelli vásárolhatja meg a Brazíl Nagydíjnak is otthont adó interlagosi versenypályát, állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, miután Milánóba látogatott Sao Paulo polgármestere, Joao Doria.

    Doria állítólag találkozott Marco Tronchetti Proverával, a Pirelli elnökével.

    „Pirelli jelenléte elég erős Brazíliában és az F1-bem is, szóval találkozni akartam az elnökkel, hogy beszéljünk a pálya privatizációjáról.” – mondta Doria. „Azt mondta nekem (Tronchetti Provera), hogy felvetné a kérdést a kínai befektetőkenek.”

    Doria szerint „több csoport” is érdeklődik a pálya megvásárlása iránt.

    „A Pirelli támogatja a polgármestert abban, hogy befektetőket találjon.” – idézi a Pirelli közleményét az O Estado de S.Paulo nevű lap. „De a vállalat (Pirelli) jelenleg nem akar közvetlenül részt venni ebben.”

  • Vettel elmondta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs

    Vettel elmondta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs

    Sebastian Vettel szerint Kimi Räikkönent egyszerű és zárkózott természete teszi a legjobb csapattárssá, akivel a németnek valaha dolga volt F1-es pályafutása során.

    Räikkönen nem szószátyárságáról híres, valójában a konkrét versenyzésen túl semmi nem érdekli a Forma-1-ben. Azonban ha mégis megszólal, vagy jelez valamit, az nagy eséllyel úgy is van. Vettel pedig mindezt nagyra értékeli.

    „Nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb a helyzet, ha olyan valakivel dolgozol, aki tiszteletben tart téged.” – mondta Vettel a Motorsport.comnak. „Tudják, az emberek gyakran megbonyolítják a dolgokat, főleg a Forma-1-ben, szóval jó, ha olyasvalakivel dolgozhatsz, aki nem politizál, nem okoz zűrzavart, meg ilyenek. Ebben a tekintetben Kimi valószínűleg a legjobb csapattárs, akit kaphatok. Nagyon egyenes ember (Kimi), de jól kijöttem Daniellel (Ricciardo) is.”

    Sokkal bajosabb volt azonban a kapcsolata korábbi csapattársával, Mark Webberrel.

    „Markkal egyértelműen voltak olyan idők, amikor bonyolultabb volt a helyzetünk.” – ismeri el Vettel. „De azt kell mondjam, más korosztály voltunk, szóval már az elején sem voltunk közel egymáshoz. De van ez így.”

  • Button megrémül az IndyCartól, a Formula E pedig nem érdekli

    Button megrémül az IndyCartól, a Formula E pedig nem érdekli

    A tavalyi szezon végeztével Jenson Button visszavonult, legalábbis ami a Forma-1-et illeti. F1 után pedig a legtöbb versenyző az IndyCar, a WEC, vagy a Formula E felé veszi az irányt. Button ezzel szemben a japán Super GT-be tette be a lábát.

    Míg Fernando Alonso F1 mellett is tett kitérőt Indy 500-ra, Buttont ez az irány nem érdekli.

    „Nem igazán érdekel.” – mondta a brit versenyző. „Persze nagyszerű versenyzők mennek ott, de rohadtul megrémiszt engem. Csodálkozom, hogy még versenyeznek. Nagyon bátor fickók, de én nem kezdenék bele. Nem érzem szükségét a karrierem ezen szakaszában.”

    Persze a Formula E-ről is nyilatkozott.

    „A Formula E-nek szerintem határozottan van létjogosultsága, nagyszerű a gyártók számára. Elképesztő, milyen gyorsan növekszik a széria, egyre több ember, csapat, gyártó és versenyző vesz részt benne, de nem igazán hoz engem lázba.”

    „Én versenyezni akarok, jól érezni magam, hallani akarom a motort, ahogy az felbőg és olyasmit akarok vezetni, ami van vagy 600 lóerő.”

  • Ecclestone szánja Chase Carey-t, és el is költözött Londonból

    Ecclestone szánja Chase Carey-t, és el is költözött Londonból

    A Sportsmail arról számolt be, hogy Bernie Ecclestone Londnonból átköltözik Gstaadba, Svájcba, hogy új életet kezdjen brazil feleségével, Fabianával.

    „Közel 30 éve megvan már a Svájci rezidenciám.” – mondta a 86 éves Ecclestone. „Azért építettem azt a házat (Svájcban), mert azt terveztem, hogy áthelyezem külföldre az F1-es céget is, de nem tudtam minden fontos emberemet rávenni, hogy elhagyja Angliát. Ezért maradtam (Londonban). De ez már nem érdekel. Csak továbblépek, és élek. Pár embert magammal viszek, de nem sokat. Időnként azért majd visszatérek Londonba, hogy lássam a barátaimat. Több időt töltök majd Brazíliában is, ahol van egy kávéfarmunk. De Svájc lesz a fő otthonom.”

    Mindezt részben azért teszi, mert némileg sértve érzi magát, amiért az F1 új tulajdonosa, a Liberty Media parkolópályára tette őt.

    „Nem én akartam távozni, kirúgtak.” – mondta Ecclestone keserűen. „Chase (Carey) felhívott egy vasárnap és azt kérdezte, ‘tudunk találkozni holnap?’ Azt mondta bejön az irodába. Mondtam, hogy ‘igen, én itt leszek’. ‘Tudod, pénteken megállapodtunk (az F1 megvásárlásáról)’, mondta, én pedig válaszoltam, hogy ‘igen, gratulálok’. Azt mondta, ‘Azt szeretném, hogy mondj le vezérigazgató szerepedről. Ezt a pozíciót én akarom’.”

    „Úgy gondoltam, megvette az autót, nyilvánvaló, hogy vezetni is akarja. Lemondtam. Minden dokumentumok meg volt már számomra ahhoz, hogy ezt megtehessem. Meglepett, mert azt mondták, azt szeretnék, hogy maradjak még egy hároméves szerződéssel.

    „Ha az én kezemben lett volna a gyeplő, én nem úgy tettem volna, ahogy ők tettek. Jobban tették volna, ha megtartanak még hat hónapig, hogy lássák, hogy megy. Végül olyan pozícióba emeltek a vállalatnál, hogy már nem is tudom, mi történik. ”

    Nem is sok versenyre látogat ki azóta Ecclestone. Idén eddig csak Ausztriában volt, és feltehetően Brazíliában lesz még jelen. A Mercedes és a Red Bull motorhomejaiban szívesen látják, de Liberty üzenete félreérthetetlen: maradj távol.

    „Chase küldött egy üzenetet az egyik lánynak az irodámban, hogy mondja meg nekem, hogy nem sok irodájuk van a versenypályákon, csak annyi, amennyit a versenypromóterek adnak nekik.” – mondta Ecclestone. „Ők hárman vannak (Carey, Sean Bratches és Ross Brawn), szóval három iroda foglalt. Szóval alapvetően nem akarják, hogy megjelenjek a versenyeken.”

    Ecclestone F1-es uralkodása alatt híres volt róla, hogy a nyomtatott sajtót és a televíziós megjelenést mindennél előbb tartotta, és egyáltalán nem tartotta fontosnak a online platformokat, különösképpen a közösségi médiát. A Liberty szemlélete ezzel szemben merőben más, Ecclestone azonban egyelőre nem látja, hogy tenne valamit az új tulajdonos a Forma-1-ért.

    „Ahogy én látom, eddig nem csináltak semmit.” – mondta. „Azt mondát, hogy ők majd cselekednek, nem pedig beszélnek. Azt mondták, én beszéltem, mielőtt cselekedtem. Én csendben tettem a dolgokat. Ők csak beszélnek. Azt mondták például, hogy hat versenyt akarnak Amerikában.”

    „Cahse előre elmondta az ötleteit, hogy mit kellene tenni. De most, hogy a fedélzeten van, már nem olyan könnyű, mint gondolta. Szóval sajnálom őt.”

    Ti melyik oldalon álltok? Ha szerintetek Ecclestone irányította hatékonyabban az F1-et, rá szavazzatok. Viszont ha már most láttok pozitív változást a Liberty Mediának és Chase Carey-nek köszönhetően, akkor rájuk voksoljatok!

    [poll id=”34″]

     

  • Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Noha a Ferrari és a Mercedes is érdeklődik Max Verstappen iránt (2019-re), a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, jobban járna a fiatal holland, ha hosszútávon maradna az energiaitalosoknál és maga köré építené a csapatot.

    „Szerintem látja az erőt a csapatban.” – mondta Horner a Motorsport.com tudósítójának, Adam Coopernek. „Jól érzi magát a csapatnál. Ő a legfiatalabb futamgyőztes, a legfiatalabb dupla győztes, a legfiatalabb pontszerző.”

    „És Lewis (Hamilton), elég stabil a Mercedesnél, Seb (Vettel) pedig három évet írt alá a Ferrarival. Így a legnyilvánvalóbb dolog, hogy magad köré szervezed (Verstappen) a csapatot. De az persze a mi feladatunk, hogy ehhez versenyképes autót is adjunk neki.”

    Hornert arról is megkérdezték, hogy Verstappen tényleg azt akarhatja-e, hogy egy csapatban csatázzon Vettellel, vagy Hamiltonnal?

    „Ezt a kérdést csak ő tudja megválaszolni.” – felelt Horner.

    „Mind szeretnénk versenyképes pozícióban lenni és azt hiszem ahogy az idei autót fejlesztettük, komoly teljesítményt tettünk bele, és kiindulópontunkhoz képest már futamot is nyertünk. Folytatnunk kell ezt az irányt.”

    Horner azt is elismeri, hogy ha nem lett volna annyi műszaki gondja a hollandnak, a tabella harmadik helyén állna a hatodik helyett.

    „Sok verseny volt idén, melyen fantasztikus pozícióban volt ahhoz, hogy komoly eredményt érjen el. Volt négy műszaki meghibásodása, mind erőforrás probléma. Ha megnézzük, mennyi pontot vesztett emiatt, láthatjuk, hogy jelenleg a harmadik helyen lehetne a bajnokságban.”

    „Mellette szól, hogy fiatal kora ellenére nem uralkodik el rajta a frusztráció, csak leszegett fejjel megy tovább előre és ahogy mindig mondom, ha jól jönnek ki a dolgai, akkor nagyon kijönnek. Pontosan ez történt Malajziában is. Nagyszerűen versenyzett ott, probléma nélkül.”

    „Elég meghökkentő, hogy még csak most lett 20 éves. Nézzék csak meg mennyien követik már őt az F1-ben. Ő az egyik legnépszerűbb versenyző.”

  • Ross Brawn a Force Indiát méltatja

    Ross Brawn a Force Indiát méltatja

    Ross Brwan, az F1 ügyvezető igazgatója, a mezőny legerősebb középcsapatát, a Force India eredményeit dicsérte a napokban.

    „A silverstone-i bázisú csapat elég jól bebiztosította negyedik helyét a konstruktőri bajnokságban, már második alkalommal, egymás után.” – mondta Brawn egy Forma-1 közleményben. „Ez pedig elég megkapó eredmény. Muszáj gratulálnom nekik. Megmutatták, hogy a jó szervezés és az erőforrások hatékony felhasználása impozáns eredményekhez segít.”

    Ha valaki, akkor Brawn márpedig tudja miről beszél, hogy több csapatot is sikerre vitt korábban, technikai igazgatóként, majd 2009-ben csapatfőkként és tulajdonosként is.

    „A suzukai volt a 13. olyan futam idén, melyen mindkét versenyzőjük pontot tudott szerezni.” – tette hozzá.

    Persze azért nem volt zökkenőmentes a csapat élete, Sergio Perez és Esteban Ocon többször is nézeteltérésbe keveredett egymással.

    „Az Ocon-Perez felállás elég erős párosítás és a versengésük a legjobbat hozza ki mindkettőjükből.” – véli Brawn. „Ezen kívül jó nézni a csatáikat minden versenyhétvégén. A csapattársak újra egymásra találtak (Szuzukában), de a korábbi alkalmakkal ellentétben ezúttal nem röpködtek a szikrák körülöttük. Sokak talán bánták, hogy ezúttal nem produkáltak olyan izgalmakat, de biztos vagyok benne, hogy a csapat örült, hogy legalább nyugodtabb délutánjuk volt Suzukában.”

  • Alonso kiáll döntései mellett és Schumacherhez hasonlítja helyzetét

    Alonso kiáll döntései mellett és Schumacherhez hasonlítja helyzetét

    Rég nem nyert már Fernando Alonso a Forma-1-ben, és a csapatváltásai sem alakultak a legfényesebben. Nico Rosberg azonban a napokban azt állította, hogy ez nem szimplán balszerencse, mert egy élversenyzőnek az is az ismérve, hogy jól szerződik.

    Erre reagálva a spanyol versenyző kiállt döntései mellett.

    „Egyik döntésemet sem bántam meg.” – mondta a McLaren versenyzője. „Sokszor mondtam már, hogy mindig a legjobb, leglogikusabb opciót választom. Sajnos azonban nincs varázsgömböm.”

    „Ami velem történt, az hasonló ahhoz, ami Michael Schumacherrel történt a Mercedesnél, ahol nem alakultak olyan jól a dolgai. Vagy Lewis Hamiltonnal, akinek szintén nem volt túl jó az első szezonja a Mercedesnél” – tette hozzá Alonso. „Én büszke vagyok rá, hogy vezethettem a Renault-nál, a McLarennél és a Ferrarinál is. Amikor csatlakoztam ezekhez a csapatokhoz, senki sem kritizálta a döntésemet és nem mondták, hogy rossz döntés. Utólag persze már más a helyzet, de én büszke vagyok, hogy ott voltam.”

  • A Haas nemet mondott a Ferrari kérésére

    A Haas nemet mondott a Ferrari kérésére

    A Haas F1 nemet mondott a Ferrari kérésére, mi szerint azt szerették volna ha az amerikai csapat alkalmazza jövőre junior versenyzőiket, Antonio Giovinazzit és Charles Leclerc-t. Erről Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke számolt be.

    „Szoros együttműködésben állunk a Ferrarival bizonyos területeken, de tiszteletben tartják a döntésünket.” – mondta Steiner a RACER magazinnak. „Igen, kértek tőlünk valamit, és mi nemet mondtunk. De minden rendben van.”

    „Úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnkkel (Grosjean és Magnussen) nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szóval jelenleg nem akarunk változtatni.”

    „Szerintem elég stabilak vagyunk és a versenyzők segítenek növelni a csapatot. Nem mondom, hogy ez másként lenne, ha mások ülnének az autókban. Nincs annyi tapasztalatunk (az F1-ben), hogy azt mondhassuk, ‘ezekkel a srácokkal jobbak vagyunk, mint azokkal’. Még csak a második szezonunkban vagyunk (az F1-ben), és ezt néha elfelejtik az emberek. Úgy tesznek, mintha ősidők óta itt lennénk, de nem. Minden új számunkra.”

    „Bár a következetesség olykor hátrány, és néha jót tesz a vérfrissítés, nekünk bázist kell építenünk. Ehhez pedig fontos a folytonosság.”

    A Haas helyett pedig esélyes, hogy a Sauber alkalmazza majd a Ferrari juniorjait.

  • Bilincsben vitték el a versenyzőket a stock car versenyről

    Bilincsben vitték el a versenyzőket a stock car versenyről

    Rendőri beavatkozás, sokkolópisztoly és bilincs kattanása színesített vasárnap egy stock car versenyt az indianai (USA) Anderson Speedwayen, miután egy versenyző szánt szándékkal nekiment és ráhajtott ellenfelére.

    Az incidens a Stoc Car Festival utolsó előtti versenyén történt, szombat este, miután Shawn Cullen és Jeffry Swinford háromszor összeütköztek. A harmadik kontaktus leküldte őket a pályáról. Előbb szóváltásban keveredtek, majd Swinford úgy döntött, hogy látványosabban ad hangot véleményének, és egyenesen Cullen autójának hajtott, végül pedig gyakorlatilag autóstól felmászott ellenfelére.

    Cullen gyorsan kimászott autójából az ablakon, majd Swinford ablakához rohant.

    A pálya biztonsági emberei a helyszínre siettek, a rendőrökkel együtt, mikor Swinford is kimászott az ablakon. Hogy verekedésüknek véget vessenek, egy rendőr sokkolóval leterítette Cullent. Végül mindkét versenyzőt bilincsben vitték el.

    Swinford a Madison megyei börtönben töltötte az éjszakát, majd 3000 dollár óvadék fejében elengedték. Az Anderson Speedway azonban örökre kitiltotta a pályáról.