Szerző: Tajthi Andrea

  • Alonso Daytonával készülne fel Le Mansra

    Alonso Daytonával készülne fel Le Mansra

    Fernando Alonso azt fontolgatja, hogy januárban rajthoz áll a Daytona 24 órás versenyen, mintegy felkészülésül egy esetleges le mans-i részvételre. Erre ugyanis lehetőséget ad új McLarenese szerződése.

    Azt azonban tagadja a spanyol versenyző, hogy 2018-ban újra megpróbálkozna az Indy 500-zal.

    „Az Indy 500 remek élmény volt, nagyon versenyképesnek éreztem magam, de nagy kihívás volt a nulláról kezdve, tesztelés nélkül, úgy, hogy sosem indultam korábban hasonló versenyen.” – mondta Alonso. „Ha fel akarok készülni Le Mans-ra, talán más lehetőségek után kellene néznem, ami jobban felkészít Le Mans-ra, mint amennyire fel voltam készülve az Indy 500-ra.”

    A McLaren vezetője, Zak Brown, akinek vagy egy United Autosports nevű csapata is Amerikában, örömmel fogadná, ha Alonso rajthoz állna Daytonában.

    „Ha Fernando indulni akar Daytonábam és lesz elérhető helyünk, akkor örömmel számolnánk vele.” – mondta Brown, akinek csapatában a Floridában Paul di Resta és Lando Norris is indulnak majd.

  • Verstappen nem hatódott meg a hazai verseny gondolatától

    Verstappen nem hatódott meg a hazai verseny gondolatától

    Max Verstappen elmondása szerint egyáltalán nem jött lázba a gondolattól, hogy eserleg Forma-1-es versenyt rendeznének a jövőben Hollandiábam.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Liberty Media erősen gondolkodik azon, hogy egy utcai versenyt rendezzenek Amsterdamban, vagy Rotterdamban.

    „Sokat beszélnek róla, de egyáltalán nincs konkrét terv.” – mondta Verstappen a holland Ziggo Sport Totaalnak.

    „Szóval miről is beszélünk?” – kérdezett vissza már az Algemeen Dagblad lapnak. „Ha van elég pénz, támogatás és minden, akkor majd meglátjuk.”

  • Hamilton ovál pályán száguldott, de nem érdekli az IndyCar

    Hamilton ovál pályán száguldott, de nem érdekli az IndyCar

    Lewis Hamilton elárulta, hogy „érdekes” élményben volt része, mikor egy F1-es autóval száguldhatott egy amerikai oválpályán, ezen a héten.
    Ennek ellenére, azonban egyelőre nem tervez hasonló akciót, mint Fernando Alonso, ő nem vágyik az Indy 500-ra, legalábbis egyelőre.

    „Egyik nap egy Forma-1-es autót vezettem egy oválon, ami érdekes volt.” – mesélte.

    Hivatalosa részletek azonban nem kerültek nyilvánosságra erről az akcióról, Hamilton is csak egy előzetes videót tett közzé Twitteren, ennyi szöveggel: „Top Secret – Shhhh”.

    https://twitter.com/LewisHamilton/status/920685142867369988

    Egyes pletykák szerint Hamilton a Pocono Raceway-en autózott egy Mercedes W07-tel.

    Bár Japánban Hamiltonnak nagyon megtetszett Takuma Sato Indy 500-as győztes gyűrűje, fel is próbálta, és közölte, hogy neki is kell ilyen. Persze ez csak akkor lehetséges, ha ő is nyer egy Indy 500-at.

    Ehhez képest most Austinban azt mondta, nem érdekli ez a műfaj.

    „Őszindén szólva nem hoz lázba az Indy 500.” – mondta. „Mindig elismertem és tiszteltem a szériát. Egy részt meg is néztem belőle, mikor Fernando ment ott és nagyon izgalmas volt. De személy szerint én nem vágyom rá, hogy részt vegyek benne.”

    „Talán majd egyszer mókázom egyet és kipróbálom. Számos lehetőség van, de egyelőre nem tervezek semmit komolyan.”

  • Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Hamilton mégsem ereszkedik térdre

    Lewis Hamilton úgy döntött, hogy nem fog térdre ereszkedni az austini verseny előtt.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Hamilton azt fontolgatta, hogy az amerikai, fekete futballisták mintájára az Egyesült Államok Nagydíja előtt, a himnusz alatt ő is féltrérdre ereszkedik, szolidaritásból.

    Most azonban azt mondta, nem fogja ezt megtenni.

    „Csodálatosnak tartom Kaepernick kezdeményezését, és teljes mértékben támogatom.” – mondta a brit versenyző. „De azért vagyok itt, hogy nyerjek, és most ez a fő prioritásom és nagyon foglalkozom mással. Nem hagyom, hogy most bármi kizökkentsen és megakadályozzon abban, hogy megnyerjem a bajnoki címet.”

  • Már nem a junior versenyzők lesznek a prioritás a Toro Rossónál

    Már nem a junior versenyzők lesznek a prioritás a Toro Rossónál

    A Toro Rosso 2018-as versenyzőpárosa még nem eldöntött. Pierre Gasly esélyes az egyik helyre, a másik ülés esetében pedig nagy kérdés, hogy megtartják-e még Daniil Kvyatot, vagy sem.

    Ha a hétvégén jól teljesít, akkor Brendon Hartley is pályázhat az egyik helyre 2018-ra, illetve még az is lehet, hogy nem Red Bull nevelt versenyzők is képbe kerülnek, ami eddig nem volt jellemző.

    Helmut Marko elmondása szerint, miután eddig az volt a prioritás, hogy új, fiatal versenyzőket emeljenek be a Forma-1-be, a Honda-megállapodással most az a cél, maga a csapat is előrelépjen a rajtrácson.

    „Vettel, Ricciardo, Max (Verstappen), mind a Toro Rossótól indultak, szóval mondhatjuk, hogy elvégeztük a feladatot.” – mondta Marko. „Most az a célunk magát a csapatot is előremozdítsuk, hogy az ne mindig csak a hatodik helyen végezzen. És azt hiszem, hogy a motor-megállapodás (Honda) egy jó lépés ehhez és biztos vagyok benne, hogy bárkik is lesznek a versenyzőink (a Toro Rossónál), biztos vagyok benne, hogy jó munkát fognak végezni.”

  • Verstappen maga akart 3 évet hosszabbítani

    Verstappen maga akart 3 évet hosszabbítani

    Helmut Marko elmondása szerint Max Verstappen maga volt az, aki három éves szerződéshosszabbítást akart a Red Bull Racinggel.

    „Velünk kezdte Max a Forma-1-et, megszerezte az első győzelmét és most szeretnénk, ha velünk válhatna a legfiatalabb Forma-1-es világbajnokká is.” – mondta Marko a Sky F1-nek.

    „Mindkét versenyzőnk (Ricciardo és Verstappen) szabaddá vált volna 2018 után, így megpróbáltuk legalább egyiküket bebiztosítani, mert Max megkérdezte, hogy tudna-e 2020-ig maradni, míg Ricciardo ‘piacra dobta magát’. Most pedig vele tárgyalunk.”

    Marko azt is elmondta, hogy Max hosszabbítása azt is jelenti, hogy a fiatal holland bízik abban, hogy a csapat győztes autót tud majd adni neki.

  • Massa szívesen adna tanácsokat a Liberty Mediának

    Massa szívesen adna tanácsokat a Liberty Mediának

    Felipe Massa helye eléggé inog a Williamsnél 2019-re, főleg, hogy a tavalyi szezon után ő már visszavonult, csak a csapat hívta vissza miután Rosberg hirtelen visszavonulása azt eredményezte, hogy Bottas a Williamstől a Mercedeshez igazolt.

    Ennek ellenére most úgy tűnik, jobban sértve érzi magát a helyzet miatt, mint tavaly. Kubica Williamses tesztelése kapcsán is jelezte, hogy szerinte nem kell attól „hasra esni”, illetve azt is hangoztatta, hogy szerinte ha a Williams kellően okos, akkor őt (Massát) tartják meg.

    Ennek ellenére nagy eséllyel távozni fog a brazil. Ennek fényében pedig más alternatívákkal is számolnia kell. Az egyik ilyen a Formula E, amiről már nyilatkozott a versenyző, a legfrissebb hírek szerint pedig ami még érdekli Massát, az az, hogy esetleg szerepet vállaljon Liberty Mediánál.

    „Ha tudok segíteni nekik, és érdekli őket a segítségem, akkor persze, beszélhetünk.” – mondta Massa Austinban. „De jelenleg teljesen a versenyzésre koncentrálok, mert ezt szeretem a legjobban, és ezt csináltam egész életemben. De a jövőre nézve, bármi lehetséges.”

  • Ma 10 éve, hogy Räikkönen bajnok lett a Ferrarival

    Ma 10 éve, hogy Räikkönen bajnok lett a Ferrarival

    2007 október 21-én Brazíliában ünnepelhette Kimi Räikkönen bajnoki címének megszerzését. A ferrari finn versenyzője a McLarenes Hamiltonnal és Alonsoval volt harcban a végső győzelemért, és hármuk közül ő volt a legesélytelenebb. Végül azonban neki jött ki a lépés, és egyetlen ponttal, de sikerült megelőznie Hamiltont és Alonsót, akik ugyanannyi pontot szereztek.

    Így ünnepelt Räikkönen és a Ferrari:

    Fotók: Ferrari media

    Kimi Räikkönen

    Kimi Räikkönen

    Kimi RäikkönenKimi Räikkönen

  • Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    Egymással tárgyal a Liberty Media és a Netflix

    A Liberty Media új információt közölt arról, hogy állnak a tárgyalások a televíziós jogok kapcsán.

    „A Liberty Media folyamatosan próbálja bővíteni a Forma-1-es megjelenéseket a különféle csatornákon.” – mondta az F1 marketing vezetője, Sean Bratches. „Úgy gondoljuk, hogy komoly nyitottság van az interneten ez irányban, szóval ilyen jellegű projekteken dolgozunk. Tárgyalunk a Netflix-szel az együttműködésről, 2018-tól.”

    A Forma-1 tehát a Netflixre kerülhet, mely főleg azon rajongók számára lesz érdekes, akik hazájában nem közvetíti televíziócsatorna a futamokat.
    Netflix esetében persze a rajongóknak fizetni kell az F1-ért, de ez nem feltétlenül elrettentő, hiszen a streaming szolgáltató nagyon népszerű szerte a világon, és egyre elterjedt hazánkban is.

    Azt azonban még nem tudni, hogy a teljes futamok közvetítve lesznek-e Netflixen, vagy csak összefoglalók lesznek elérhetőek.

  • A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams csapat felfüggesztve 10 000 eurós bírságot kapott, mert megsértették a gumikra vonatkozó szabályt az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén.

    A csapatoknak ugyanis vissza kell szolgáltatniuk egy szett gumit, negyven perccel az első szabadedzés után. A Williams ezzel Felipe Massa autóját illetően három másodpercet(!) késett, ez pedig már elég volt ahhoz, hogy a versenybírák behívják őket.

    Az FIA megrovást és felfüggesztett pénzbüntetést szabott ki a csapatnak.