Szerző: Tajthi Andrea

  • Verstappenek van egy javaslata a kanyarlevágások ellen, Alonso nem ért egyet

    Verstappenek van egy javaslata a kanyarlevágások ellen, Alonso nem ért egyet

    Mostanában gyakran probléma, hogy a versenyzők kanyarlevágással jutnak előnyhöz. Ilyen eset robbantott ki vitát legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján is, ahol Max Verstappen emiatt vesztette el dobogós helyezését. A holland versenyzőnek azonban van egy javaslata arra, hogy ne történjen ilyen többet.

    „Legyen ott fű vagy kavics (aszfaltozott terület helyett), és akkor majd nem vágjuk le a kanyarokat..” – javasolta. „Suzukában nem is volt ilyen probléma, nemde? Szerintem nagyon egyszerű a megoldás.”

    Sok versenyző egyet is értett ebben Verstappennel, a versenyigazgató szerint azonban nem lehet ezzel megoldani a helyzetet.

    „Úgy gondolom, hogy a Porsche Cup, vagy a Formula 2 versenyek sok szemetet hordanának a pályára.” – ért egyet Fernando Alonso. „Rendkívül nehéz lenne letisztítani azt számunkra. Szerintem figyelembe kell venni, hogy az állandó pályákon nem csak a Forma-1 az egyetlen sorozat, van itt MotoGP is, és nekik teljesen más biztonsági szempontjaik vannak. Szerintem nagyon nehéz mindet összeegyeztetni.”

  • A Mercedes Maranellóba látogatott!

    A Mercedes Maranellóba látogatott!

    Az alábbi videót a Mercedes-Benz Italia készítette. A helyszín a maranellói tesztpálya, melyen a Ferrari szokott tesztelni. A kisfilm egy vörös lepellel letakart autóval indul, a pálya egy boxában. Hamar kiderül azonban, hogy nem egy Ferrari lapul alatta, hanem a Mercedes zöld „szörnyetege”, a Mercedes-AMG GT R. Száguld egyet az olasz versenypályán, elsuhan a Ferrari főhadiszállása előtt, és még egy fekete ló is rácsodálkozik az „oda nem illő” autóra.

    A videó nem fricska, sokkal inkább köszönet a Mercedestől a Ferrari számára. A Mercedes-Benz Italia ugyanis a következő mondattal zárja a videót:

    „A győzelem értéke az ellenfél nagyságában rejlik.”

    https://www.youtube.com/watch?v=wGMEPyE85G8

     

  • Hamilton örülne a lovagi címnek, de Stewart szerint ehhez többre van szükség

    Hamilton örülne a lovagi címnek, de Stewart szerint ehhez többre van szükség

    A minap beszámoltunk róla, hogy 1992 világbajnoka, Nigel Mansell úgy véli, Lewis Hamilton negyedik bajnoki címével kiérdemelte a Brit Birodalom lovagkeresztjét.

    Véleményével sokan egyetértenek, ugyanakkor sokan nem.

    „Vannak barátaim, akiknek már Sir megnevezésük van, úgy is hívom őket.” – mondta Hamilton. „Mikor kapok egy üzenetet, úgy felelek, hogy ‘Igen, Uram (Sir)’. Ez igazán egyedi, szóval miért ne használnánk teljes szépségében?”

    „Azóta nem találkoztam a királynővel, hogy egyszer meghívott egy ebédre a Buckingkam palotába, és mindig is vissza akartam menni. Igyekszem a legjobb módon képviselni Angliát, és ha a királynő ezt elismeri, az rendkívül megtisztelő lenne.”

    Hamilton negyedik címével a legeredményesebb brit Forma-1-es versenyző lett. Ezt a „rekordot” eddig Sir Jackie Stewart tartotta, 3 bajnoki címmel. Neki azonban visszavonulása után is majdnem 30 évet kellett várnia arra, hogy lovagi címet kapjon, 2001-ben.

    „Őfelsége, a kirélynő a legnagyszerűbb nő a világon, akivel valaha találkoztam.” – mondta Stewart. „Nem éreztem a lovagi címem előtt sem, hogy el lennék felejtve. De nem éreztem azt sem, hogy megérdemelném (a címet). Remélem Lewis hasonlóan érez. Mikor végül megkaptam, az meglepetés és hatalmas öröm volt számomra.”

    „Volt egy időszak, mikor ezeket a kitüntetéseket nagyon spontán módon osztogatták. Jelenleg Lewisnak a trófeákat kellene gyűjtenie, a pénz és a nyilvános elismerés a sikerrel érkezik, és erre kell büszkének lennie. Nem egymaga érte ezt el. Például Ron Dennis (a McLaren korábbi főnöke, aki szponzorálta a fiatal Hamilton karrierjét), nem kapott lovagi címet, pedig nélküle talán nem is ismernénk Lewist.”

    „Stirling Mossnak visszavonulása után 40 évet kellett várnia, hogy megkapja ezt az elismerést. Nem hinném, hogy bánta volna, hogy nem volt neki addig. De csodálatos, hogy most már van, megérdemli. Graham Hill nem kapott lovagi címet. Jim Clark sem kapott. Szóval nem hiszem, hogy ez egy elvárható dolog lenne, pusztán azért mert valaki jó sportoló és nyert párszor. Szeretném azt hinni, hogy ehhez sokkal mélyebbről jövő dolgok kellenek.”

  • Bottast meglepte Hamilton munkamorálja

    Bottast meglepte Hamilton munkamorálja

    Valtteri Bottas elmondta, hogy miután csatlakozott a Mercedeshez, meglepődött azon, hogy a háttérben valójában milyen keményen is dolgozik Lewis Hamilton, aki tegnap bezsebelte negyedik világbajnoki címét

    „Mikor csatlakoztam a csapathoz, szinte egyáltalán nem ismertem őt.” – mondta Bottas. „Fogalmam sem volt róla, hogy milyen ember, csupán azt tudtam, hogy nagyon jó versenyző.”

    „Most már megerősíthetem, hogy tényleg nagyon jó versenyző, és kedves fickó, ugyanolyan normális és emberi, mint bármelyikünk. Az elejétől fogva tiszteljük egymást.”

    „Mindig tudtam, hogy nagyon tehetséges, de nem tudtam, milyen keményen is dolgozik, szóval úgy gondolom, hogy határozottan megérdemli az idei bajnoki címet.”

  • Las Vegas-i gumiégetésre készül Verstappen

    Las Vegas-i gumiégetésre készül Verstappen

    Miután a Mexikói Nagydíjon megszerezte karrierje harmadik Forma-1-es győzelmét, a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen fog F1-es bemutatót tartani a pénteken, Las Vegasban. A SEMA Show zárásaként a Las Vegas Convention Centerben bemutatózik majd az RB7-essel, melyet Sebastian Vettel és Mark Webber vezettek 2011-ben.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey már többször is említette, hogy kellene több amerikai futam az F1-es versenynaptárba, a lehetséges helyszínek között pedig Las Vegas is szerepel. Így Max vegasi demója akár egy jövőbeni Las Vegas-i Nagydíj előszele is lehet.

  • Bemutatkozik az új BMW X2

    Bemutatkozik az új BMW X2

    A bajor prémiumgyártó legkisebb terepkupéja az ikonikus és divatépítő stílusjegyek izgalmas elegyével, három hajtáslánc-változattal, valamint kategóriája legmodernebb digitális felszereltségével gurul be az aktív életmódot folytató nagyvárosi fiatalok érdeklődési körébe.

    Minden részletében egyedi formanyelvével és sportosra hangolt futóművével az új BMW X2 a vezetés mindeddig ismeretlen élményével ajándékozza meg a kompakt méretű terepkupék szegmensét. A bajor prémiumgyártó izgalmakban bővelkedő, magával ragadó és feltűnően karakteres újdonsága a dicső legendákat felélesztve, minden korláton átlépve érkezik meg az utakra – már 2018 márciusában.

    Az új BMW X2 a korban és lélekben fiatal célcsoport prémium igényeinek kielégítésére hivatott. Azon ügyfeleinkére, akik a metropoliszok forgatagában és az érintetlen természetben szerzik élményeiket, minden pillanatban aktív kapcsolatban a nagyvilággal.

    Elragad és megigéz: a vérpezsdítő karakter

    Az új BMW X2 minden szögből lebilincselő eleganciát sugall, miközben fellépése egy kidolgozott sportoló megjelenését idézi – a BMW X modellcsalád jellegzetesen erőteljes habitusával és a kupé modellek kecses sziluettjével karöltve. A hamisítatlan formanyelv összhangját a lekerekített kerékjárati ívek, a látványos kipufogóvégek, a hangsúlyos küszöbtoldatok, az elegánsan lejtő tetőív, a könnyed vonalvezetés és a keskeny ablaksáv egysége adja meg.

    A Sports Activity Coupé szegmens újdonsága büszkén viseli a BMW ikonikus modelljeinek stílusjegyeit, amelyeknek köszönhetően minden vezetési szituációban kimagaslik a tömegből. A most először elérhető M Sport és M Sport X felszereltségi csomagokkal ráadásul ügyfeleink még egyedibbé varázsolhatják az új BMW X2 vérpezsdítő karakterét.

    A figyelem középpontjában két rendkívüli dizájn-megoldás tündököl: a bajor prémiumgyártó modelltörténetében az új BMW X2 az első négykerekű, amely fejjel lefelé fordítva, az aszfalt felé szélesedve öltötte magára a márka védjegyének számító hűtőrács párosát, miközben a C-oszlopokra felhelyezett emblémák a BMW 2000 CS és a BMW 3.0 CSL örökségét hirdetik.

    Piaci bevezetés minimum 190 lóerővel

    A BMW TwinPower Turbo technológiával felvértezett erőforrások magabiztos alapot nyújtanak az új BMW X2 lendületesen sportos karakterének. A modell piaci bevezetésekor a palettára egy benzines és két dízelüzemű hajtáslánc-változat kerül fel: a 141 kW / 192 lóerő maximális teljesítményre képes BMW X2 sDrive20i (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,5 – 5,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 126 – 134 gramm / km)*, valamint a 140 kW-os / 190 lóerős BMW X2 xDrive20d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,6 – 4,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 121 – 126 gramm / km)* és a 170 kW / 231 lóerő maximális teljesítményre képes BMW X2 xDrive25d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,1 – 5,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 139 gramm / km)*.

    A két dízelmotort már az alapfelszereltség részeként BMW xDrive intelligens összkerékhajtással és nyolcsebességes Steptronic automataváltóval társítja a gyártó, míg a benzinmotorhoz a duplakuplungos, hétsebességes Steptronic automataváltó sportosra hangolt változata jár. Bármelyikre essen is a választás, a három hajtáslánc-változat minden utazásból felejthetetlen kalandot varázsol.

    BMW X2
    Fotó: BMW AG

    2018 első felében ráadásul az új BMW X2 motorpalettája újabb hajtáslánc-változatokkal gazdagodik: érkezik a háromhengeres benzinmotorral szerelt BMW X2 sDrive18i, illetve a négyhengeres szívekkel megáldott BMW X2 xDrive20i, a BMW X2 sDrive18d és a BMW X2 xDrive18d. A Sports Activity Coupé szegmens lélegzetelállító nóvumának benzinmotorra épülő teljesítmény-tartománya a BMW X2 sDrive18i modell 103 kW / 140 lóerő maximális teljesítményétől (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,0 – 6,3 liter / 100 km (5,9 – 6,2 liter / 100 km)1; kombinált károsanyag-kibocsátás: 138 – 144 gramm / km (135 – 141 gramm / km)1)* a BMW X2 xDrive20i modell 141 kW / 192 lóerő maximális teljesítményéig terjed (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,1 – 6,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 138 – 142 gramm / km)*, miközben a dízelmotorral hajtott BMW X2 sDrive18d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,5 – 4,6 liter / 100 km (4,5 – 4,7 liter / 100 km)2; kombinált károsanyag-kibocsátás: 119 – 121 gramm / km (118 – 124 gramm / km)2)* és a BMW X2 xDrive18d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,8 – 5,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 128 – 137 gramm / km)* motorházteteje alá egyaránt 110 kW / 150 lóerő maximális teljesítmény költözik.

    A hajtáslánc-változatokban rejlő kivételes agilitást és lendületes menetteljesítményt az új BMW X2 sportosra hangolt futóműve továbbítja az úttestre. A modellhez elérhető M Sport és M Sport X felszereltségi csomagok eközben már az alapfelszereltség részeként magukba foglalják a BMW M sport futóművet, amely feszesebb rugó- és lengéscsillapító-beállításokkal, valamint alacsonyabb hasmagassággal fokozza a vezetés élményét. Az opcionális extrafelszereltség részeként mindez az új BMW X2 bármelyik hajtáslánc-változatához elérhető. Az ugyancsak opcionálisan megrendelhető Dinamikus Lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control) további 10 milliméter hasmagasság-csökkentést kínál, amelyet ügyfeleink vezetési stílusa szerint személyre szabható, egyedi futómű-beállítási lehetőségek egészítenek ki.

    Kifinomult, modern és interaktív felszereltség

    A bajor prémiumgyártó már az alapfelszereltség szintjén prémium minőséggel kényezteti ügyfeleit. Az M Sport és M Sport X felszereltségi csomagok utastéri kiváltságai között az Alcantara-borítással kiegészített, látványos kontraszt-varrással ellátott, apró hatszög-mintázatú antracit szövetkárpit is megtalálható, amely a műszerfalra és a középkonzolra is kiterjed. A BMW digitális technológiák terén felhalmozott átfogó szakértelmét a látványos műszerfal és a nagyméretű kijelzők harmóniája hirdeti. Az opcionális extrafelszereltség részeként ráadásul az újdonsághoz nem csupán a színes BMW Head-Up kijelző, de a BMW Connected és a BMW ConnectedDrive teljes szolgáltatás-palettája is elérhető.

    Az új BMW X2 mindezeken felül csúcstechnológiás vezetést támogató rendszerekkel teszi egyszerre könnyebbé és biztonságosabbá a vezetést. Zsúfolt autópálya-szakaszokon például a torlódás-asszisztens (Traffic Jam Assistant) veszi le a sofőr válláról a monoton araszolás terhét. Az intelligens technológia az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető Driving Assistant Plus csomag része, számos kamera-alapú vezetést támogató rendszer társaságában. Az új BMW X2 vezetőjének életét az ugyancsak opcionálisan megrendelhető parkolóasszisztens (Parking Assistant) is jelentős mértékben megkönnyíti, hiszen párhuzamos parkolás esetén automatikusan megtalálja a számára elegendő méretű helyet, ahova igény szerint magától be is manőverezi az autót.

    *Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatok előzetes értékek, amelyeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének mérései szerint számoltak ki. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

    1A zárójelben szereplő adatok a duplakuplungos, hétsebességes Steptronic automataváltóval felszerelt modellek értékei.

    2A zárójelben szereplő adatok a nyolcsebességes Steptronic automataváltóval felszerelt modellek értékei.

  • Mansell: Lovagi címet Hamiltonnak!

    Mansell: Lovagi címet Hamiltonnak!

    1992 világbajnoka, Nigel Mansell úgy véli, Lewis Hamilton kiérdemelte, hogy lovagi rangot kapjon a Brit Birodalomtól.

    Lewis Hamilton vasárnap megszerzett negyedik világbajnoki címével ugyanis ő lett minden idők legsikeresebb brit Forma-1-es versenyzője.

    Mansellt az Alan Brazil Sports Breakfast showban kérdezték arról, hogy szerinte lovaggá kellene-e ütni Hamiltont, ő pedig helyeselt.

    „Úgy vélem, mindent kiérdemelt, amit kap.” – mondta a 64 éves egykori versenyző. „Lewis számomra maga a friss levegő. Áttört sok határt, kedves fickó és gyakran félreértik őt. Szerintem tisztelni kellene őt minden létező módon.”

    „Lewis a legnagyobbak egyike. Pár évvel ezelőtt megjósoltam, hogy Lewis minden rekordot megdönt majd, annyira jó. Ő lehet a legjobbak legjobbika. Szerintem képes rá, hogy nyolc bajnoki címet szerezzen.”

    A bajnoki címek számát illetően Michael Schumacher a rekorder, ő hétszer lett a szezon legjobbja.

  • Hamilton teljesítménye életmódjának és a csapatnak köszönhető

    Hamilton teljesítménye életmódjának és a csapatnak köszönhető

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy idei remek teljesítménye a Mercedesnek és saját életstílusának köszönhető. A brit versenyző a Mexikói Nagydíjon előtt 66 pont előnyét világbajnoki címre váltotta.

    “Toto (Wolff) rendkívüli munkát végez a csapatnál.” – méltatta Hamilton csapatfőnökét, majd kitért a saját helyzetére is. “Az elmúlt öt évben ugyanazokkal a mérnökökkel dolgoztam és folyamatosan javul a kommunikációnk. Kiváló munkát végeztünk idén, a gyárban is, mi több… mindig megtaláljuk a módját, hogy hozzuk ki a legtöbbet a versenyzőből.”

    “Például, mikor a gyárban vagyok. Sokat változtattam rajtuk, összehasonlítva azzal, mikor a McLaren gyárában voltam, ahol gyakorlatilag csak az időmet pocsékoltam. Amikor csatlakoztam ehhez a csapathoz (Mercedes), változtattam rajta, hogyan töltsem a napjaimat, így a maximumot tudom kihozni belőle. Vannak bizonyos dolgok, amiket el kell engednem. Nem az az ember vagyok, aki öt órát ül egy megbeszélésen, nem tudok ilyen sokáig összpontosítani. A problémákon és hibákon javítottunk, és ez nagyszerű.”

    “Minden héten összeülünk, főleg én és a legszűkebb csapatom, összeülünk és megvitatjuk, hol tartunk, min tudunk javítani, mit szeretnék változtatni az autón, hol kell javulnom, és ez rengeteget segített nekem.”

    Hamilton életében a legutóbbi nagy változás az, hogy áttért a vegán életmódra, ami elmondása szerint a második legjobb döntés, amit karrierje során meghozott.

    “Személy szerint azt hiszem, jobban érzem magam, mint valaha; fizikálisan és mentálisan is.” – mondja. “Mentálisan minden évben nagyon erősnek éreztem magam, de szerintem fizikálisan nagyot léptem most előre. És ez annak köszönhető, hogy változtattam az étrendemen. A legjobb döntésem az volt, hogy ehhez a csapathoz igazolok, a második legjobb döntésem pedig, hogy változtatok az étrendemen.”

     

  • Hamilton gyerekkori sérelméből nyert erőt tegnap

    Hamilton gyerekkori sérelméből nyert erőt tegnap

    Lewis Hamilton vasárnap megszerezte negyedik Forma-1-es világbajnoki címét, ezzel pedig beérte Alain Prostot és Sebastian Vettelt. Ezzel azonban nem elégszik meg a brit versenyző.

    „A négy egy nagyszerű szám, de most ötöt akarok.” – mindta Hamilton vigyorogva.

    „A verseny alatt csak magamra figyeltem, arra, hogy ne adjam fel. Visszaemlékeztem arra, mikor apám egy box ringbe tett kiskoromban, és a másik kölyök a sz*rt is kiverte belőlem. Vérzett az orrom, és nem akartam visszamenni, és ma is hasonlóan éreztem magam.”

    „Defektet kaptam és könnyű lett volna feladni, vagy hibázni, de emlékeztem erre a (gyerekkori) jelenetre és úgy voltam vele, hogy nem adom fel, tovább nyomom, mindent beleadok, hogy mikor áthaladok a célvonalon, büszke lehessek magamra, és határozottan az is vagyok.”

    „Ezen a héten gyakran gondoltam arra, hogy honnan is indultam. Ahol most tartok, az sokkal túlmutat azon, amiről álmodtam. Volt pár tanárom, akik azt mondták, hogy semmire sem viszem majd, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak most? Remélem, hogy a negyedik cím bizonyítja azt, hogy az ember mi mindent elérhet, akkor is, ha a semmiből érkezik, és remélem, hogy egy nap megtalálhatom a következő olyat, mint én, mert ő is van valahol.”

  • A „Robutt” névre hallgató robot az emberi hátsó mozgását utánozza, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy az ülések valóban hosszú életűek legyenek

    A „Robutt” névre hallgató robot az emberi hátsó mozgását utánozza, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy az ülések valóban hosszú életűek legyenek

    Elkészült a robot, amely úgy mozog, akár egy emberi hátsó, és tökéletesen képes utánozni, ahogyan a vezető és az utasok beleülnek az autóba, illetve kiszállnak onnan.

    A mérnökök nyomástérképek segítségével úgynevezett „ülési mintát” állítottak fel, amelynek adatai lehetővé teszik számukra, hogy a legjellemzőbb mozdulatokat szimuláló robotikus fenék, azaz Robutt segítségével teszteljék az ülésanyagok kopását és szakadását.

    „Az autóba történő beszállás pillanatában, az autó ülése alapján alakítjuk ki első benyomásunkat a kényelemről és a minőségről,” hangsúlyozza Svenja Froehlich, a Ford kölni központjában dolgozó, tartósságért felelős mérnök. „Korábban pneumatikus, függőlegesen mozgó hengereket használtunk. Robutt segítségével azonban már az emberi mozgás rendkívül pontos modellezésére is képesek vagyunk.”

    Az új Fiesta tesztelésének részeként (egy átlagos méretű, testes férfit alapul véve) a Robutt által tíz évnyi használat – azaz 25 000 beülés és kiszállás – szimulációja vált lehetségessé, mindössze három hét alatt. Az új tesztelési eljárást ezentúl a Ford összes európai modelljénél alkalmazni fogják.