Szerző: Tajthi Andrea

  • Hamilton Ricciardo „befejezetlen ügyéről” beszélt

    Hamilton Ricciardo „befejezetlen ügyéről” beszélt

    Lewis Hamilton támogatja a McLarentől év végén távozni kényszerülő Daniel Ricciardót, hogy a következő szezonban is helyet kapjon az F1-es rajtrácson. Úgy véli, hogy az ausztrál versenyzőnek még befejezetlen ügye van a sportban.

    Ricciardónak bár van/volt érvénes szerződése a McLarennel 2023-ra is, azt mégis felbontották. Helyére várhatóan honfitársa, a 21 éves Oscar Piastri érkezik majd.

    „Ez nagyon szerencsétlen [helyzet] Daniel számára, de nagyon, nagyon remélem, [talál egy helyet]…” – mondta Hamilton. „Még mindig úgy gondolom, hogy megérdemel egy helyet itt a sportban, szóval nagyon remélem, hogy van egy remek hely számára, mert még rengeteg mindent el kell érnie.”

    Ricciardo távozásának híre a nyári szünet végén érkezett, amely alatt az Egyesült Államokban töltötte a nyári szünetet. Az F1-ben üres hely nagyjából csak az Alpine-nál, vagy a Haasnál lehet hely számára. Azonban nyilatkozatai azt sugallják, hogy 33 évesen már pláne nem szeretne visszafelé lépdelni, csak jó helyre szeretne igazolni, így a Haas opciót nagyjából el is vethetjük.

  • Norris tudja, hogy utálni fogják érte, de nem sajnálja Ricciardót

    Norris tudja, hogy utálni fogják érte, de nem sajnálja Ricciardót

    Lando Norris azt mondja, nem érez együttérzést csapattársa, Daniel Ricciardo iránt, miután az ausztrált a szezon végén – még a szerződésének lejárta előtt – kiteszi a McLaren.

    Norris így nyilatkozott: „Nem érzem úgy, hogy szimpátiát kellene érezned bármelyik versenyző iránt, mert az nem tudott olyan jó munkát végezni.”

    A 22 éves brit hozzátette, hogy „gyűlölte ezt kimondani”.

    „Az emberek valószínűleg utálni fognak, amiért ezt kimondtam” – ismerte el Norris.

    „De csak a vezetésre és a munkámra kell koncentrálnom” – mondta Norris. „Nem az én dolgom, hogy másra figyeljek. Nem vagyok versenyző tréner. Nem azért vagyok itt, hogy segítsek és ilyen dolgokat csináljak. Azért vagyok itt, hogy az abszolút legjobb teljesítményt nyújtsam. És ennyi az egész.”

    „Szóval nehéz, amikor az emberek elkezdenek elvárásokat támasztani, hogy az én dolgom az is legyen, hogy elkezdjek más dolgokat is csinálni, segíteni, ezt leírni, meg azt csinálni. Pedig valójában nem ez a helyzet.”

    Ricciardótól azért válnak meg, mert nem tudta felvenni a versenyt Norrisszal. Helyére várhatóan a szintén ausztrál Formula 2-es bajnok Oscar Piastri kerül.

    Nem Norrisra szabták az autót

    Norris hangsúlyozta, hogy neki is nehézségei voltak az idei McLarenhez való alkalmazkodással, amelyet „szétesettnek” és kiszámíthatatlannak nevezett.

    „Minden versenyzőnek alkalmazkodnia kell a forgatókönyvekhez, amik adódnak, és úgy érzem, nekem is alkalmazkodnom kellett” – mondta Norris.

    „Ez nem egy olyan autó, amibe csak úgy be tudtam ugrani, és nem úgy éreztem, hogy egyszerűen csak áramlok vele, és pontosan úgy tudok teljesíteni, ahogy akarok.”

    „Az év elején Daniel jobban teljesített, mint én a szezon előtt, a teszteken és a többi dologban, és úgy tűnt, hogy ő természetesen ki tudott menni és úgy tudta vezetni az autót, ahogyan akarta, nekem pedig el kellett kezdenem megtanulni egy új vezetési módot ahhoz képest, ahogyan az elmúlt években megszoktam az autót vezetni.”

    „Az egyetlen dolog, amit az emberek rendkívül rosszul értelmeznek, az az hogy azt gondolják, az autót rám tervezték, vagy hogy jobban illik hozzám, mint hozzá.”

    „Ha ki tudnék választani egy pontos vezetési stílust, ami nekem való, és amihez az autó illik, akkor ez az autó nem az, amit vezetni szeretnék. És ezért versenyzőként az a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez, és egyszerűen csak a lehető legjobbat hozzuk ki az autóból, amit én teszek, és talán nekem könnyebb, mint Danielnek.”

  • Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    A Belga Nagydíj kvalifikációja kapásból késve kezdődött. Ennek oka, hogy az F1-esek előtt a Porsche Szuperkupa időmérője során megsérült egy helyen a szalagkorlát, amit helyre kellett állítani.

    Mindeközben – valójában még a harmadik szabadedzés idején – az is kiderült, hogy Guanyu Zhou is csatlakozik azok közé, akik motorcsere miatt rajtbüntetést kapnak majd.

    Az időmérő így 16.00 helyett 16.25-kor kezdődött.

    Q1

    Latifi volt az első, aki pályára hajtott, és az egyetlen, aki ezt azonnal megtette. A többiek a boxban várakoztak még.

    Miután mindenki kimerészkedett, Verstappen az élre állt, és elsőként is zárta az első szakaszt. Albont is ki kell emelni aki az 5. helyen zárt a Williamsszel.

    Akik kiestek: Vettel, Latifi, Magnussen, Tsunoda, és Bottas.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563539171968356353

    Gyorskörét Bottas be sem fejezte, nem volt jelentősége, mivel egyébként is rajtbüntetés vár rá (is).

    Q2

    Ismét hamar az élre állt Verstappen, és ott is maradt, nyomában csapattársával, Sergio Pérezzel, egészen a leintésig. Azonban a leintés pillanatában még gyorskörön lévő Leclerc átvette a vezetést.

    Akik nem jutottak tovább: Ricciardo, Gasl, Zhou, Stroll és Schumacher.

    Q3

    Sorra futották a a srácok a köröket. hamar Verstappen került ismét az élre.

    Leclerc egy későbbi próbálkozása során nem az előzetesen eltervezett gumikat kapta autójára.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563546596394278912

    Verstappen kényelmes előnnyel állt az élen – és rajtbüntetése is lesz – így 2 perccel a vége előtt ő már ki is szállt az autójából.

    De Leclerc és Norris sem próbálkozott már gorskörrel a Q3 végén, hiszen ők is büntetve lesznek motorcsere miatt. Leclerc azonban mégis pályára lépett az utolsó pillanatban, hogy szélárnyékkal segítse Sainzot. A spanyol azonban megcsípte a kavicságyat, és nem tudott javítani idején, a második maradt Verstappen mögött.

    Holnap azonban Verstappen rajtbüntetése miatt Sainz indulhat a pole-ból.

    A harmadik helyen Pérez végzett.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen RED BULL 1:44.581 1:44.723 1:43.665
    2 Carlos Sainz FERRARI 1:45.050 1:45.418 1:44.297
    3 Sergio Perez RED BULL 1:45.377 1:44.794 1:44.462
    4 Charles Leclerc FERRARI 1:45.572 1:44.551 1:44.553
    5 Esteban Ocon ALPINE 1:46.039 1:45.475 1:45.180
    6 Fernando Alonso ALPINE 1:46.075 1:45.552 1:45.368
    7 Lewis Hamilton MERCEDES 1:45.736 1:45.420 1:45.503
    8 George Russell MERCEDES 1:45.650 1:45.461 1:45.776
    9 Alexander Albon WILLIAMS 1:45.672 1:45.675 1:45.837
    10 Lando Norris MCLAREN 1:45.745 1:45.603 1:46.178
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 1:46.212 1:45.767
    12 Pierre Gasly ALPHATAURI 1:46.183 1:45.827
    13 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1:46.178 1:46.085
    14 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:46.256 1:46.611
    15 Mick Schumacher HAAS 1:46.342 1:47.718
    16 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 1:46.344
    17 Nicholas Latifi WILLIAMS 1:46.401
    18 Kevin Magnussen HAAS 1:46.557
    19 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 1:46.692
    20 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 1:47.866

     

  • FP3: Pérez az élen, Leclerc koccolta a falat

    FP3: Pérez az élen, Leclerc koccolta a falat

    15 fokos levegő és 20 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött a Belga Nagydíj harmadik szabadedzése, száraz, ám borús időben.

    15 perc elteltével a két Ferrarin (és Magnussenen) kívül mindenki teljesített már gyorskört. Az élen Guanyu Zhou állt az Alfával, 1:42.795-ös idővel, őt pedig csapattársa, Valtteri Bottas követett.

    Féltávra változott csak meg a helyzet. A két Ferrari vette át a vezetést Sainz-Leclerc sorrendben, de Albon és Magnussen is bejött a két Alfa elé. Sőt utána Albon a második helyre lépett előre, a két Ferrari közé.

    Nem sokkal később Sergio Pérez állt az élre 1:45.972-vel. Nem sokáig. Verstappen 1:45.480-ra javított.

    A legjobb köröket mindenki lágy keverékű Pirelliken futotta.

    Norris sokáig a tabella alsó részén foglalt helyet, ám, negyedórával a vége előtt a második helyre javított, ám közvetlenül utána Sainz vette át a második helyet.

    9 perc volt már csak hátra, mikor Leclerc kicsúszott a kavicságyba, az autó jobb oldalával le is vette a falat, de vissza tudott térni a pályára és visszament a boxba. Ennek ellenére piros zászlóval megszakították az edzést, míg letakarították a pályáról a kavicsot.

    Leclerc új orrkúpot és első szárnyat kapott, majd négy perccel a leintés előtt folytatódhatott a szabadedzés.

    Fél perccel a vége előtt jelentették, hogy a pálya egyes részein esőcseppek jelentek meg, de az edzést ez már nem befolyásolta.

    A legvégén Pérez az élre állt, és ezzel megnyerte a szabadedzést. Őt Verstappen, Sainz és Norris követi.

    Az utolsó helyen Schumacher zárt, akinek műszaki gondjai voltak.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:45.047 19
    2 Max Verstappen Red Bull 1:45.184 0.137 19
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:45.824 0.777 13
    4 Lando Norris McLaren 1:45.965 0.918 20
    5 Fernando Alonso Alpine 1:46.061 1.014 16
    6 George Russell Mercedes 1:46.071 1.024 19
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:46.120 1.073 12
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:46.166 1.119 18
    9 Esteban Ocon Alpine 1:46.601 1.554 24
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:46.604 1.557 19
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.646 1.599 18
    12 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.769 1.722 20
    13 Nicholas Latifi Williams 1:46.811 1.764 20
    14 Alex Albon Williams 1:46.836 1.789 20
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:46.881 1.834 20
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:46.975 1.928 16
    17 Kevin Magnussen Haas 1:46.982 1.935 14
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:47.035 1.988 23
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:47.089 2.042 20
    20 Mick Schumacher Haas 1:52.494 7.447 6

     

     

     

  • Nők és az autósport: Közleményt adott ki az FIA

    Nők és az autósport: Közleményt adott ki az FIA

    Az FIA és annak elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezet és a Forma-1 egyaránt, közös erővel dolgozik azon, hogy a sportot elérhetőbbé tegyék a nők számára, legyen szó bármilyen munkaterületről.

    Ezzel kapcsolatban Mohammed ben Sulayem, FIA elnök a következő közleményt adta ki:

    „Az FIA alapítása óta mindig is támogatta és támogatta a nőket a motorsportban.”

    „A motorsport egyedülálló, mivel az FIA szabályai szerint a nők és a férfiak egyenlő feltételek mellett versenyezhetnek. Továbbra is aktívan ösztönözni fogjuk a nők részvételét, legyen szó akár az FIA Girls On Track Rising Stars programjáról, a nők jelenlétéről a versenyirányító, az operatív és a technikai csapatokban, valamint a szervezet más részlegeinél, vagy a női önkéntesekkel és tisztségviselőkkel együttműködő nemzeti sporthatóságokkal való partnerségről.”

    forma-1 Racing Point Force India woman, racingline, racingilnehu, racingline.hu
    Fotó: Kaiser Erika

    „Az FIA és a FOM elkötelezett amellett, hogy a nők számára nagyobb lehetőséget biztosítson a sportban.”

    „Stefano Domenicali és én együtt dolgozunk azon, hogy javítsuk a hozzáférést és a nők belépésének és előmenetelének piramisát. A történelem során a nők a pályán és azon kívül is nyomot hagytak a motorsportban, és az én vezetésem alatt az a vágyunk, hogy ez a tendencia az elkövetkező években is folytatódjon.”

  • Rejtély, hogy miért nem működött a McLaren-Ricciardo kapcsolat

    Rejtély, hogy miért nem működött a McLaren-Ricciardo kapcsolat

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown elismerte, hogy meglepte, hogy nem működött jól a közös munka Daniel Ricciardóval.

    Ricciardót Carlos Sainz utódjaként szerződtették a 2021-es szezon előtt, és bár megnyerte a tavalyi Olasz Nagydíjat, a főszerepben Lando Norris maradt a csapatnál.

    Ricciardónak bár 2023-ra volt még szerződése a McLarennel, szerdán megerősítették, hogy a 33 éves versenyző az idei szezon végén távozik a csapattól.

    Brown szerint Ricciardo kiváló versenyzői kvalitásokkal bír, így nehezen érthető, hogy miért nem működött a kapcsolatuk.

    „Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy mindannyiunkat meglepett, hogy nem hozott több eredményt, és több Monzához hasonló teljesítményt” – mondta Brown. „Nyilvánvalóan fantasztikus önéletrajzzal rendelkezik. Hétszeres nagydíjgyőztesként érkezett hozzánk, és kilenc futammal a vége előtt [jelen állás szerint] nyolcszoros nagydíjgyőztesként válunk meg tőle, de ki tudja, mi történik az év későbbi részében. Remélhetőleg egy új környezetben megtalálja majd a formáját.”

    A RACER úgy tudja, hogy a McLaren jelentős összeget fizetett Ricciardónak az eredeti szerződés hátralévő idejére, mintegy kötbérként.

    „Nem fogok belemenni a szerződéses részletekbe, csak annyit mondhatok, hogy nagyon barátságos és elfogadható megoldáshoz jutottunk” – mondta Brown. „Annyit mondanék, hogy nagyon bízunk abban, hogy Daniel jövőre ott lesz a rajtrácson. Nincs tudomásunk arról, hogy mik a tervei, vagy mik nem, azon kívül, hogy szeretne a Forma-1-es rajtrácson lenni, de sportszakmai szempontból mindenképpen nagyon bízunk abban, hogy jövőre ott lesz a mezőnyben.”

    Ha Ricciardo nem marad az F1-ben, és érdeklődést mutat az IndyCarban, a Formula E-ben vagy az Extreme E-ben való versenyzés iránt, Brown azt mondja, nyitott lenne arra, hogy beszéljen vele a sorozatváltásról, maradva a McLaren kötelékében.

    „Daniel Ricciardo rajongói vagyunk, és vannak más versenyzői tevékenységeink is, és ha ez olyasmi lenne, ami érdekelné Danielt, szívesen fogadnánk az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket. Hagyjuk, hogy ő maga beszéljen, de úgy gondolom, hogy jelenleg nagyon a Forma-1-re koncentrál.”

  • Ricciardo kész kihagyni egy évet, ha aztán jobb helye lehet

    Ricciardo kész kihagyni egy évet, ha aztán jobb helye lehet

    Daniel Ricciardo azt mondja, hogy nyitott arra, hogy jövőre szünetet tartson a versenyzéstől, ha ez segítene neki abban, hogy a jövőben versenyképes Forma-1-es ülést kaphasson.

    Az ausztrál szerződése a McLarennel egy évvel korábban szűnt meg a kelleténél, Ricciardo az idei szezon végén távozik a csapattól, és még nem tudni, hogy mit (és hol) fog csinálni 2023-ban. Bár több versenysorozat is érdeklődik iránta, az ausztrál versenyző azt mondja, 33 évesen már csak az F1-ben való maradás érdekli, és akár kis is hagyna egy évet, ha ez segítené ezt az ügyet.

    „Még mindig szeretem a sportot” – mondta Ricciardo. „Nevezzük ezt csak megpróbáltatásnak, nem vesztettem el a magamba vetett hitem.”

    „Még mindig szeretem, és még mindig versenyszerűen akarom ezt csinálni, és a megfelelő helyen akarom csinálni. Soha nem mondtam, hogy csak azért akarok versenyző lenni, hogy a számokat gyarapítsam; ha már itt vagyok, akkor céllal akarok itt lenni. Még nem tudom, hogy ez mit jelent a jövőre nézve. De természetesen, ha van megfelelő lehetőség, akkor itt akarok maradni.”

    „Ha lenne értelme, akkor igen (az egy év kihagyás egy lehetőség). Ez az egyetlen versenysorozat, ami érdekel – a karrieremnek ebben a szakaszában az F1 az, amit szeretek. Ez az, ahol el tudom képzelni magam, mint versenyző. Ha a csillagok állása nem kedvez nekem, és nem lesz tökéletes értelme a jövő évnek, és ha ez azt jelenti, hogy ki kell vennem [„szabadságnak”] ezt az időt, hogy újrainduljak vagy újraértékeljem, hogy mi a helyes dolog, akkor hajlandó vagyok rá.”

  • Domenicali szerint a Ferrari megismételheti 2007-et

    Domenicali szerint a Ferrari megismételheti 2007-et

    Stefano Domenicali, a Forma-1 jelenlegi vezérigazgatója (és egykori Ferrari csapatfőnök) szerint Kimi Raikkönen 2007-es bajnoki címe a bizonyíték arra, hogy a Ferrari „soha nem mondja, hogy soha” az idei bajnoki küzdelemben sem.

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen 80 pontos előnnyel áll az egyéni pontverseny élén a hétvégi Belga Nagydíj előtt, miután a nyári szünet előtti 13 futamból nyolcat megnyert. A szezonból 9 futam van még hátra.

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc lemaradt Verstappentől, főleg az autó megbízhatósági, valamint a csapat stratégiai problémái miatt.

    Domenicali szerint kereskedelmi szempontból „fantasztikus” lenne az F1 számára, ha ismét „az utolsó futam utolsó körében” dőlne el a bajnoki cím. Bár elismerte, hogy a 80 pontos különbség „sok” Leclerc és a Ferrari számára, mint ledolgozandó, de elgondolkodott Raikkönen 2007-es bajnoki címén, ahol 17 pontos hátrányt sikerült ledolgozniuk 20 elérhető ponttal, hogy a McLaren versenyzőit, Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót legyőzve megszerezzék a bajnoki címet.

    „Korábbi tapasztalataim alapján soha nem szabad azt mondani, hogy soha” – mondta Domenicali, aki a Ferrari sportigazgatója volt, amikor Raikkönen megnyerte a bajnokságot.

    „Mert emlékezzünk vissza 2007-re, két futammal a vége előtt 17 pontos hátrányban voltunk, és Kimi képes volt megnyerni a bajnokságot Brazíliában. Erre senki sem számított.”

    „Tudom, hogy ez egy nagy szám, de nem értem, miért ne szállhatna vissza a Ferrari a Red Bullal folytatott küzdelembe.”

    „A Red Bull egy nagyon erős csapat, a Mercedes is fejlődni fog, de igazából csak annyit tudok mondani a helyzetemben, hogy egyáltalán nem szabad feladniuk az utolsó pillanatig.”

    Charles Leclerc, Ferrari, Osztrák Nagydíj
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Teltház teltház hátán

    Domenicali biztos abban, hogy a szezon második fele „sok meglepetést” tartogat majd, amelyek reményei szerint elnyerik a rajongók tetszését, akik az idei év hátralévő futamait teltházas rendezvényekké tették.

    „Hibák, megbízhatóság[i problémák], időjárási körülmények, ki tudja? Az egyetlen dolog, ami fontos – és biztos vagyok benne, hogy az lesz – hogy [a Ferrarinak] koncentráltnak kell maradnia” – mondta Domenicali.

    „Belgiumtól egészen a végéig minden nagydíjra elkeltek a jegyek, szóval sokan már lefoglalták a jegyeket, hogy eljöjjenek. Tehát Belgiumban minden nap több mint 120 ezer ember lesz jelen. Zandvoortban ugyanezt el lehet képzelni. Monza, több mint 250 000 jegyet adott el. Szingapúrra, minden jegy elkelt.

    „Szóval remélem, hogy nagyszerű versenyünk lesz, és nagyszerű második része a szezonnak.”

  • 6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    Véget ért a nyári szünet, a Forma-1-es versenyzők és csapatok már Belgiumban vannak.

    A jelenlegi, 20 fős F1-es mezőnyben 5 olyan versenyző szerepel, akik legalább egyszer már tudtak nyerni a spái pályán.

    A legtöbbször ez Lewis Hamiltonnak sikerült, szám szerint négyszer (2010, 2015, 2017, 2020). Őt Sebastian Vettel követi, három győzelemmel (2011, 2013, 2018). Verstappen, Leclerc és Ricciardo pedig egy-egy alkalommal állt a dobogó legfelső fokán Spában.

    A legtöbb esély arra van, hogy Verstappen, vagy Leclerc, netán Hamilton fog újabb győzelmet aratni, Vettel és Ricciardo sikerére azonban nem sok kilátás van. Maximum egy esős, káoszversenyen jöhetne ki nekik a lépés. Viszont bár korábban volt szó esőről, jelenleg úgy tűnik, hogy nem lesz eső vasárnap a pálya területén, sőt már szombatra sem sok esélye van…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Damon Hill szerint igen, és meg is indokolta véleményét.

    1996 világbajnoka megkérdőjelezte, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Lawrence Stroll és a 2023-as újonc Fernando Alonso képes lesz-e együtt dolgozni.

    Az Aston Martin azzal a bejelentéssel indította a Forma-1 nyári szünetét, hogy Alonso a szezon végén átigazol az Alpine-tól hozzájuk. A spanyol így 2023-ban már az akkorra frissen visszavonult Sebastian Vettel helyét tölti majd be.

    Alonso váltásának váratlan jellegén túl Hill úgy véli, hogy a kétszeres F1-es világbajnok szókimondó és őszinte személyisége miatt egy ponton biztosan összekülönbözik majd az Aston tulajdonosával, Strollal, aki hasonlóan nyílt és nyers temperamentumú.

    „Nagyon meglepett, hogy az Aston Martinhoz ment” – mondta Hill az F1 Nation legutóbbi podcastjában.

    „Az olyanfajta fickó, mint Fernando Alonso, és az olanfajta fickó, mint Lawrence Stroll, és az ambícióik, amiket a csapattal szemben támasztanak… egyszerűen nem látom [hogy ez működni tudna].”

    Hillt az is meglepte, hogy Alonso egy olyan csapathoz igazolt, amely szerinte nem valószínű, hogy az F1 középmezőnyének élén fog harcolni, pláne nem a futamgyőzelmekért.

    „Legyünk őszinték, Fernandónak előbb-utóbb vissza kell vonulnia, így valószínűleg ez lesz az utolsó csapat, amelyikhez kerül” – tette hozzá Hill.

    „Nem akarsz egy olyan csapatnál lenni, amelyik küszködik és frusztrált, így vagy meg van győződve arról, hogy valami hatalmas fordulat fog bekövetkezni, vagy…”

    „Ezt nem lehet a pénz miatt. Egyszerűen nem hiszem, hogy csak a pénz miatt csinálja.”

    Végül Hill elismerte, hogy Alonso „igazi érték” volt az Alpine számára, így fájhat nekik az elvesztése.

    „Mérjük fel, hogy Fernando Alonso mit tett hozzá az Alpine-hoz az ott töltött idő alatt” – mondta Hill.

    „Úgy gondolom, hogy egy olyan csapat, mint az Alpine, komoly játékos akar lenni, és Fernando személyében volt egy komoly játékosuk.”

    „Lehet, hogy ott van Esteban Ocon, vagy más versenyzők, de Fernando rendelkezik ezzel a kisugárzással és hírnévvel.”

    „Teljesen őszinte. Teljesen üzleties. Bemegy, és összeszedi a csapatnak, hogy mire kell koncentrálniuk, és úgy tűnik, még a versenyző ülésből is irányítja a dolgokat.”

    „Úgy gondolom, hogy ő egy igazi érték az Alpine számára, de most kijátszották őket. Teljesen meglepte őket, hogy máshova akart igazolni.”