Szerző: Tajthi Andrea

  • Távol a vb-cím Michelisztől a záró futam előtt

    Távol a vb-cím Michelisztől a záró futam előtt

    Michelisz Norbert kilencedikként zárt a túraautó-világbajnokság utolsó versenyhétvégéje, a Katari Nagydíj pénteki első futamán, így az éllovas Thed Björk ellépett tőle.

    A Honda gyári csapatának magyar pilótája – aki 6,5 pontos hátránnyal állt összetettben a Volvo svéd versenyzője mögött – az időmérőn fékhiba miatt csak a 11. helyet szerezte meg. Aztán a rajtnál kissé beragadt, míg Björköt elengedte két márkatársa, így ő az ötödik helyen autózott. Michelisz a harmadik körben elengedte csapattársát, Esteban Guerrierit, ám az argentin sem bírt az előttük haladó Volvókkal, ezért két körrel a leintés előtt visszaadta a kilencedik pozíciót. Björk ötödik helyével Michelisz hátránya 16,5 pont vele szemben, ami azt jelenti, hogy a magyar pilótának legalább harmadik helyre van szüksége a világbajnoki cím megszerzéséhez az idény utolsó viadalán, de akár még egy első hely is kevés lehet neki a svéd éllovas eredményétől függően.

    A második, fő futamot 20.35-től rendezik, a verseny győztese 30 pontot kap.

     

  • Vijay Mallya fél, hogy a börtönben fog meghalni

    Vijay Mallya fél, hogy a börtönben fog meghalni

    Vijay Mallya elmondása szerint attól fél, hogy ha bekerül egy indiai börtönben, ott meg fogják őt gyilkolni.

    Az indiai kormány azt akarja, hogy Nagy-Britannia adja ki nekik a Force India korrupcióval vádolt tulajdonosát, Vijay Mallyát. A Times of India című lap szerint a csapattulajdonos azzal érvel a londoni bíróságon, hogy attól fél, megölnék ott, és felhozta példának egy női rab júniusi esetét.

    Maylla jogi képviselői szerint az is komoly érv a kiadatás ellen, hogy az indiai börtönökben gyakoriak a kínzások is.

    „Az Egyesült Királyág bírósága figyelembe veszi, hogy az indiai kormány garantálja, hogy biztonságos börtönkörülményeket biztosítanak Vijay Mallyának, az Arthur Road börtönben, Mumbaiban.” – közölte egy tisztviselő.

  • A Williams reméli, hogy Stroll tanult az idei évből

    A Williams reméli, hogy Stroll tanult az idei évből

    Paddy Lowe elismerte, reméli, hogy Lance Stroll tanul 2017 nehézségeiből.

    A 19 éves kanadai versenyző, akit milliárdos édesapja, Lawrence támogat, idén debütált a Forma-1-ben, és gyenge szereplése okán rengeteg kritikát kapott a szezon során.

    „Úgy tűnt, hogy az egyensúly tekintetében nem tudta megfelelően munkára bírni az autót.” – vélekedik a Williams technikai igazgatója.

    A csapattól a szezon végeztével távozott Felipe Massa, így Stroll jövőre új csapattársat kap, és nem valószínű, hogy könnyebb dolga lesz, mint idén volt.

    „Persze ezzel Lance mindenkinél jobban tisztában van.” – mondta Lowe, aki szeretné, ha Robert Kubica szerződne a csapathoz. „Szerintem körülményektől függetlenül is mindig nagyon fontos a megfelelő versenyzők kiválasztása.”

  • Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Marcin Budkowski korábbi FIA tisztviselő Renault-szerződésének híre alaposan felborzolta a kedélyeket a rivális csapatoknál. A szakember ugyanis bizalmas információk birtokában van minden csapat részéről, így azok joggal lobbiztak az ellen, hogy Budkowski hamar munkába állhasson a Renault-nál.

    Az FIA megvizsgálta a helyzetet és nem tudott jogi lépéseket tenni Budkowski szerződésének megakadályozásának érdekben, mert a svájci munkajog három hónapnál több kényszer szabadságot nem engedélyez.
    Az FIA engedélyt adott arra, hogy Budkowski április 1-jével kezdjen majd új munkaadójánál.

    „A csapatok dühösek voltak? Az FIA volt dühös!” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Azt mondanám, ha távozik egy tehetséges mérnök, sosem örülünk. Ezek az emberek svájci szerződésben állnak, így meg van kötve a kezünk. Szóval három hónap kényszer szabadságról beszélhetünk. Végül megállapodtunk a Renault-val, hogy április 1-jén kezd majd, ami így hat hónapot jelent. Így tudtuk megoldani.”

    „Ha a csapatok egyöntetűen elégedetlenek akkor könnyű szóbeli megállapodást kötni velük és beleegyeznek, hogy nem alkalmaznak FIA alkalmazottakat minimum egy év kényszerszabadság nélkül. Mindannyiuknak egyet kellene érteniük ezzel. A mi oldalunkról, mi igyekszünk majd a legszilárdabb szerződésekkel védeni magunkat és őket is, de nem sokat tehetünk.”

  • Csak a 11. helyre kvalifikált Michelisz

    Csak a 11. helyre kvalifikált Michelisz

    Michelisz Norbert csak a 11. helyen végzett a túraautó-világbajnokság záró futama, a Katari Nagydíj pénteki időmérő edzésén.

    A magyar autóversenyző, aki a versenynap előtt 6,5 pontos hátránnyal az összetett második helyén állt, az időmérő első szakaszában a leggyorsabb volt, a másodikban azonban nem ment jól, technikai gondok miatt a 11. helyen zárt, így mindkét futamot a top 10-en kívülről kezdi.

    „Még nem tudom, mi történt, mintha beragadt volna a fék, nem tudtam jobb időt menni. Szégyen, ami történt, de azt hiszem, mindennek megvan a maga oka. Próbálom kihozni magamból a maximumot, meglátjuk, mire lesz ez elég. Van két futam, csalódott vagyok, sajnálom, de ez van” – mondta Michelisz az edzés után az Eurosportnak.

    Michelisz riválisa, az összetettben vezető svéd Thed Björk (Volvo) a negyedik rajtkockát szerezte meg, ezért két pontot kapott, s tovább növelte előnyét az összetettben.

    Az első futamot magyar idő szerint 19.20-tól, a másodikat 20.35-től rendezik. Az első futam győztese 25, a második verseny legjobbja 30 pontot kap.

     

  • Yvan Müller halálos fenyegetést kapott

    Yvan Müller halálos fenyegetést kapott

    Yvan Müller elmondása szerint miután bejelentették, hogy részt vesz a WTCC szezonzáróján a Volvóval, halálos fenyegetéseket kapott pár Michelisz-rajongótól – számolt be róla az Autosport.

    A négyszeres világbajnokot a szezonzáróra ülteti be a Polestar Cyan Racing, Nestor Girolami helyére, annak érdekében, hogy Thed Björköt segítse Michelisz Norbival szemben a bajnoki küzdelemben.

    A francia versenyzőt amúgy sem kedvelik a magyar rajongók kedvence korábbi incidensek miatt, mostani visszatérésével pedig nyilvánvalóan nem lett népszerűbb.

    Úgy tudni, a héten agresszív hangvételű üzeneteket kapott a 48 éves francia.

    „Mióta kiment a sajtóközlemény és elmondtam, hogy ott leszek ezen a versenyen, sok Norbi rajongó és kommentelő célpontja lettem.” – mondta Müller. „Ezt tudom kezelni, hiszen a rajongók gyakran túl szenvedélyesek, de mikor egy üzenet személyeskedővé válik és azt írja, hogy ‘meg fogunk ölni, megb****uk a feleségedet és kinyírjuk a lányodat’, azt hiszem az túl sok. Ez túl ment a határon, ezt szeretném üzenni ezeknek a srácoknak.”

    „Amikor egy üzenet nekem szól, az egy dolog, de amikor már a családomnak, akkor azt kell mondjam, ‘hé srácok, ez csak egy sport és valójában csak egy játék’. Szóval szeretném, ha Norbi hallaná ezt és biztos vagyok benne, hogy apaként ő is megérti ezt és segít tenni valamit ezzel kapcsolatban.”

  • Hivatalossá vált, hogy Stroll is indul Daytonában

    Hivatalossá vált, hogy Stroll is indul Daytonában

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lance Stroll is indul a Daytona 24 órás versenyen, mostanra azonban ezt hivatalosan is megerősítették.

    Stroll egy Jackie Chan DCR JOTA LMP2 autón osztozik majd Felix Rosenqvisttel, Robin Frijnsszel és Daniel Juncadellával.

    „Élvezni fogjuk Daytonát, versenyzünk, és persze megpróbálunk nyerni.” – mondta a fiatal kanadai. „Mindig a legjobb szeretnék lenni és a lehető legversenyképesebb. Pár haverommal vezetjük majd az autót, és megtiszteltetés lesz újra részt venni ezen a versenyen, mivel imádok versenyezni. Négy fiatal versenyző vagyunk, szóval biztos vagyok benne, hogy jó móka lesz.”

    „Daytonában az egyik legfontosabb tényező, hogy kikkel osztod meg az autót, szóval már nagyon várom. Nem kell majd aggódni az üzemanyag és a gumik miatt, és keményen nyomjuk majd és forgalomban is versenyzünk majd, amit nagyon fogok élvezni.”

    „Nagyon sok jót hallottam a Jackie Chan DCR JOTA csapatról, szóval nagyon várom már, hogy a része legyek. Igazán hálás vagyok a Williamsnek, hogy elengednek versenyezni Daytonába.”

    A versenyre január 27-28-án kerül majd sor, az azt megelőző teszt pedig január 5-7-én lesz.

    Strollon kívül Fernando Alonso is rajthoz áll a versenyen a United Autosports csapattal, Lando Norrid és Phil Hanson oldalán.

  • Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Korábban Nico Rosberg elhintette, hogy szerinte már vannak jelei annak, hogy Lewis Hamilton hamarosan visszavonulhat. Bár Rosberg ezt később tagadta, most Hamilton elismerte, hogy nagy dilemmában van azt illetően, hogy meddig folytassa F1-es pályafutását, mivel nem akar egyéb élményekről sem lemaradni az életben.

    „Olyan ez, mint az időjárás. Próbálod megtalálni a megfelelő egyensúlyt.” – mondta Hamilton egy interjúban. „Jelenleg az a helyzet, hogy még egy évet eltöltök a csapattal és akarom is folytatni. De eljutottam ahhoz a ponthoz, ahol már felmerül a kérdés. Nem lehet visszatérni. Akár jövőre, akár öt év múlva (vonul vissza), hiányozni fog, mikor abbahagyod.”

    „Van aki úgy véli, addig kell maradni, amíg lehet, de én nem vagyok erről meggyőződve, mivel annyi minden más is van az életben. Vannak dolgok az életben, amik hiányoznak. Egyik nap beszélgettem egy barátommal azokról a dolgokról, amiket irigyelek, vagy amikre vágyom, mint példáiul egy helyen élni, hogy legyen egy napi rutin; nekem ez az edzőterem, játékesték a barátaimmal, családommal.”

    „Minden a sportban töltött évvel elhalasztom ezeket a dolgokat. De 40 után már sok idő lesz erre.”

    „A nénikém rákban halt meg, és az utolsó napján azt mondta: ‘Minden nap dolgoztam, azt tervezve, hogy egy nap majd abbahagyom és egy csomó más dolgot csinálok majd, de kifutottam az időből’. Szóval szóval ezzel küzdök gondolatban,” – mondta Hamilton. „Szóval napról napra élem az életemet és igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Akarok még versenyezni, de más dolgokat is csinálni akarok. Csak meg akarok győződni róla, hogy a megfelelő időpontot választom ki (a visszavonulásra), de szerintem ez sikerülni fog.”

    „Más erősségeket és képességeket is felfedeztem magamban és nem bánom ha alulról kell indulnom egy cégél, és kitaposni a magam útját. A gyakornokság sem zavarna, szeretek új dolgokat tanulni. Ez izgalmas, kockázatos és ez tetszik. Persze más a helyzet ha az ember a nyugdíja miatt aggódik és nincs anyagi stabilitása. Jótékonykodtam is már korábban, de a jövőre koncentrálok, mivel az F1-es korszakom véget ér majd, és már teszek dolgokat a jövőm ezen szakaszáért.”

  • Hétvégi autósport közvetítések a hazai televíziókban

    Hétvégi autósport közvetítések a hazai televíziókban

    december 1., péntek

    M4 Sport
    19.15 és 20.15: Túraautó-világbajnokság, Katar, 1. és 2. futam
    Eurosport 2
    12.30, és 13.30: Túraautó-világbajnokság, Katar, időmérők

    december 2., szombat:

    Eurosport 1
    8.00: Autósport, Formula E, Hongkong

    december 3., vasárnap:

    Eurosport 1
    8.00: Autósport, Formula E

  • Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    A McLaren felfedezettje, a Formula 3 idei bajnoka, Lando Norris jövőre a Formula 2-ben folytatja pályafutását a Carlin csapattal. A fiatal versenyző pedig komoly elvárásokat támaszt önmagával szemben: első F2-es szezonjában bajnoknak kell lennie, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan jó, mint az idei F2-es bajnok, Charles Leclerc.

    Norrist Abu Dhabiban kérdezték arról, mit szól hozzá, hogy Leclerc jövőre lehetséges, hogy Forma-1-es üléshez jut, a Saubernél.

    „Leclerc megcsinálta (bajnok lett) idén, szóval ha le akarom őt győzni, vagy bizonyítani akarom, hogy vagyok olyan jó, mint ő, akkor meg kell nyernem a bajnokságot (F2) újoncként.” – mondta Norris. „Szerintem ez a legfontosabb, nem hiszem, hogy haszna lenne a második vagy harmadik helynek.”

    „Nehéz megmondani, hogy mely versenyzők maradnak itt még egy szezonra, már tapasztalattal, és kik lesznek újak. Minden változhat, de a célom, hogy megnyerjem a bajnokságot. Utána nem tudom megmondani, hogy mit akarok csinálni, ha nem sikerül elsőre megnyerni, akkor fontolóra veszem, hogy még egy évre maradjak, de ha sikerül, akkor nem akarok még egy évet.”