Szerző: Tajthi Andrea

  • Hamilton nem volt ott az Autosport Awards-on, de két díjat is kapott

    Hamilton nem volt ott az Autosport Awards-on, de két díjat is kapott

    A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton két díjat is bezsebelt az idei Autosport Awards-on. Ő lett az év nemzetközi versenyzője, és az év brit versenyzője is.

    Hamilton 2007-ben kapta meg először az év nemzetközi versenyzője díjat, idei pedig már az ötödik alkalom.

    Ugyan a korábbiakhoz képest nehezebben indult számára ez a szezon, a második felében abszolút neki állt a zászló. Elhappolta a bajnoki címet Sebastian Vettel elől, ezzel pedig azt is elérte, hogy ismét őt díjazzák az Autosport gálán.

    A brit versenyző személyesen nem vett részt az eseményen, videóüzenetben köszönte meg a díjakat.

    „Azért akartam küldeni ezt az üzenetet, hogy megköszönjem az Autosportnak és a rajongóknak, hogy rám szavaztak.” – mondta Hamilton a videón. „Szeretnék gratulálni minden jelöltnek és díjazottnak a mai estén. Nagyszerű látni, hogy Anglia ilyen nagyszerű tehetségeket vonultat fel.”

    Az év nemzetközi versenyzője díj jelöltjei között volt még Vettel, Max Verstappen, Fernando Alonso, Lucas di Grassi és Josef Newgarden is.

    Az év brit versenyzője kategóriában Hamilton George Russellt, Lando Norrist, Oliver Rowland-et, Sam Bird-öt és James Caladót győzte le.

  • Díjazták Nelson Piquet-t az Autosport Awards-on

    Díjazták Nelson Piquet-t az Autosport Awards-on

    A 2017-es Autosport Awards-on a háromszoros Forma-1-es világbajnok, Nelson Piquet Gregor Grant díjat, azaz életműdíjat kapott.

    Piquet a ’80-as évek egyik meghatározó F1-es karaktere volt Alain Prost, Nigel Mansell és Ayrton Senna mellett. Két bajnoki címet szerzett Bernie Ecclestone Brabhamjével, egyet pedig a Williamsszel. 23 futamgyőzelmet szerzett F1-es karriere során. F1-es visszavonulása után 1992-ben az Indy 500-on akart indulni, ám súlyos balesetet szenvedett az edzésen. Egy évvel később újra nekifutott, és a 32. helyen ért célba.

    „Fantasztikus időt töltöttem a motorsportban.” – mondta Piquet. „A tanulás és egy csapattal való együtt dolgozás volt a legfontosabb dolog. Sokkal könnyebb versenyezni, mint nézni, ahogy a fiad versenyez.”

    Piquet-t a legendás tervező, Gordon Murray konferálta fel, aki a Brabham által vált nagy névvé.

    „Fantasztikus versenyző, rengeteg természetes tehetséggel.” – mondta Murray Piquet-ről. „Megtiszteltetés és kiváltság volt Nelson mellett dolgozni. A család tagja volt, meggyőződésem, hogy a mi inkább egy család voltunk, mintsem egy csapat. Nagyon jól éreztük magunkat, és a móka és a siker együtt az nagyszerű kombináció. Régi szép idők voltak azok. Még mindig megtisztelő mellette (Piquet mellett) állni. Szenvedély és eltökéltség volt jellemző azokra az időkre. Rendre betettük a szélcsatorna modellt az autó hátuljába, lementünk a Southampton Egyetemre és teszteltünk a szélcsatornában, és Nelson a fejlesztés minden pillanatában ott volt és mindent tanulmányozott. Mérnöki szempontból fantasztikus kapcsolatunk volt, méghozzá azért, mert fiatalon is nagyon elkötelezett volt.”

  • Napi retró: Francia versenyzők gyerekként

    Napi retró: Francia versenyzők gyerekként

    Nem mintha most olyan öregek lennének, de íme Pierre Gasly és Charles Leclerc gyerekként.

    Gasly ez év végén már debütálhatott a Forma-1-ben a Toro Rossóval és jövőre is van szerződése, Leclerc pedig az Alfa Romeo által megújuló Sauber csapatnál debütálhat jövőre.

    Leclerc szerződésének Gasly is nagyon örül, posztolt is Instagramra egy gyerekkori képet kettőjükről, a következő szöveggel: „Nagyon örülök az F1-es helyednek, tesó. Teljesen megérdemled!!! Erről álmodtunk gyerekként és most megtörténik.”

    https://www.instagram.com/p/BcM-6MqDUtN/?taken-by=pierregasly

  • Button csaja félmeztelenül pózol egy kiskutyával

    Button csaja félmeztelenül pózol egy kiskutyával

    Jenson Button barátnője, a bikinimodell Brittny Ward az állatok jogaiért szólal fel a képekkel, és arra buzdít, hogy aki kutyát szeretne, menhelyről válasszon négylábút.

    https://www.instagram.com/p/BcFjE5aFmCN/?taken-by=brittnyward

     

  • Hamilton próbálta leszólni a Formula E-t… próbálta…

    Hamilton próbálta leszólni a Formula E-t… próbálta…

    Tegnap már a Formula E negyedik szezonja vette kezdetét, mégis Lewis Hamiltonnak most lett ingerenciája arra, hogy véleményezze az elektromos sorozatot.

    Instagramra posztolt egy jelenetet, mely Nico Prost és Nick Heidfeld incidenséből való, melynek végeredményképp a német versenyző hatalmasat esett. Hamilton a következő szöveget írta ehhez: „Igyekszem figyelemmel követni a többi formula szériát is, Formula E felvételeket nézek és ezt ki kellett posztolnom. Felháborító, ha az FIA nem tiltja ezt a versenyzőt. Ez a legveszélyesebb vezetés, amit valaha láttam, ez a szégyenletes vezetés elfogadhatatlan. Remélem Nick Heidfeld jól van.”

    Ezzel csupán annyi a probléma, hogy a szóban forgó jelenet cseppet sem friss, a 2014-es Pekingi ePrix-n történt, és mivel Heidfeld ma is épp Formula E versenyen volt, állíthatjuk, hogy igen, jól van.

    Persze miután Hamilton észrevette, hogy nem épp naprakész az információja, gyorsan törölte a bejegyzést. Az internet azonban nem felejt, természetesen készült róla képernyőmentés…

    Mutatjuk a bejegyzést, és a 2014-es videót is:

     

  • Jenson Button teljes Super GT szezont teljesít 2018-ban

    Jenson Button teljes Super GT szezont teljesít 2018-ban

    Jenson Button teljes szezonra szóló szerződést írt alá a Hondával, a Japán Super GT sorozatba.

    2009 F1-es világbajnoka amerikai és japán szériákat szemlézett, hogy hol folytassa karrierjét, így többek között az IMSA is opció volt a Penkse-Acurával. Végül azonban a Super GT lett a „nyertes”, miután a japán sorozatban egyszer már rajthoz is állt, Suzukában.

    „A Hondánál fogok versenyezni, versenyzői szerződésem van a Hondával a 2018-as Super GT szezonra.” – mondta Button. „Ez volt az álmom az elmúlt években, imádom ezt a kategóriát.”

    „Nagyon izgatott vagyok az új szezon kapcsán. Sok tesztre van szükség, hogy kényelmesen érezzem magam (az autóban) és remélhetőleg még javítani is tudunk a csomagon a következő évre és versenyképesek legyünk.”

    Button a hírt a szezonzáró Honda Racing Thanks Days-en jelentette be, Motegiben, de azt még nem árulta el, hogy mely csapattal áll majd rajthoz.

  • Abtot kizárták, Rosenqvist a győztes

    Abtot kizárták, Rosenqvist a győztes

    A születésnapját ma ünneplő Daniel Abt első Formula E győzelmét (a versenyről részletesebben ide kattintva olvashatsz) aratta ma reggel (magyar idő szerint), azonban nem sokáig ünnepelhetett.

    A verseny utáni vizsgálatok során ugyanis került, hogy az áramátalakítón és a motorokon lévő FIA biztonsági matricák nem feleltek meg az előírásoknak, így Abtot utólag kizárták a versenyből.

    Ezzel Felix Rosenqvist örökölte meg a futamgyőzelmet, a második Edoardo Mortara, a harmadik pedig Mitch Evans lett.

    A bajnokságot így Sam Bird vezeti 35 ponttal, őt pedig Jean-Eric Vergne és Rosenqvist követik, 33, illetve 29 ponttal.

  • Születésnapi győzelmet aratott Daniel Abt

    Születésnapi győzelmet aratott Daniel Abt

    Az Audi versenyzője, Daniel Abt 25. születésnapján első Formula E győzelmét szerezte meg az elektromos széria 2017/18-as szezonjénak második versenyén, Hong Kongban.

    Abt a harmadik helyről indult, noha a rajt nem volt zökkenőmentes: a rajtlámpa meghibásodása miatt a versenyzők percekig álltak a rajtrácson, míg nem a mezőny végéről előreosont a Safety Car, felvezetvén egy repülő rajtot.

    A pole-ból Felix Rosenqvist indulhatott, ám már az első kanyarban megpördült, és elvesztette vezető pozícióját és a 11. helyre csúszott vissza. Ekkor Abt már megnyerte a második helyet, míg az élre Edoardo Mortara állt. Mortara előnye megmaradt a boxkiállás után, azonban 2 körrel a verseny vége előtt ő is megpörgött, így Abtnak ajándékozta az első helyet.

    Rosenqvist ugyan megfosztotta magát az első helytől, azonban a második helyre sikerült felzárkóznia, Mortara pedig a harmadik helyre csúszott.

    A tegnapi győztes, Sam Bird a hatodik helyen zárt, köszönhetően annak, hogy 10 rajthelyes büntetéssel kezdte a versenyt, amiért a tegnapi versenyen nem volt elég figyelmes a boxutcában, és némileg elütötte csapatának egyik emberét.

    A dobogóra tehát Daniel Abt, Felix Rosenqvist és Edoardo Mortara állhattak fel.

    Két verseny után az élen Abt áll 36 ponttal, Bird (33 pont) és Jean-Eric Vergne (31 pont) előtt.
    Érdekesség, hogy két korábbi bajnoknak, Sebastien Bueminek és Lucas di Grassinak egy pontja sincs még, Nelson Piquet Jr pedig 12 ponttal a 8. helyen áll.

    https://www.instagram.com/p/BcO_qt0FvZ-/?taken-by=racingline.hu

     

  • Kedvenc Instagram képetek novemberben

    Kedvenc Instagram képetek novemberben

    November végével ismét megmutatjuk, melyik Instagramra posztolt fotónk volt a legnépszerűbb nálatok.

    Kövessetek minket Twitteren és Instagramon is!

    Íme a novemberi „nyertes” kép, mely Abu Dhabiban készült a nevető Sebastian Vettelről és Kimi Räikkönenről.

    https://www.instagram.com/p/Bb6lQN4F9CR/?taken-by=racingline.hu

     

     

  • Napi retró: Alesi és egy „féltégla”

    Napi retró: Alesi és egy „féltégla”

    A minap épp azt nézegettük, hogy egyes neves F1-es történések idején mi volt az aktuális trend a mobiltelefonok közt, így kihangsúlyozván, mennyire rohan az idő és fejlődik a technika.

    És ha már mobiltelefonok, íme a telefonáló Jean Alesi 1998-ban.

    Embed from Getty Images