Szerző: Tajthi Andrea

  • Napi retró: Amikor Kevin Magnussen először járt F1-es paddockban

    Napi retró: Amikor Kevin Magnussen először járt F1-es paddockban

    Kevin Magnussen posztolta az alábbi képet, élete első F1-es paddock látogatásáról, kb 5 évesen, mikor még édesapja, Jan versenyzett a királykategóriában.

     

  • Hamilton Fangio rekordját azért még beérné

    Hamilton Fangio rekordját azért még beérné

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy nem lesz jelen kellően sokáig a Forma-1-ben ahhoz, hogy beérhesse Micahel Schumachert a bajnoki címek számát illetően. Juan Manuel Fangio 5 bajnoki címes rekordja azonban még beérhető távolságra van, hiszen ehhez már csak egy címet kell szereznie a brit versenyzőnek.

    „Beérni Fangiót, az elég klassz lenne, ehhez pedig még itt leszek pár évig, ez a célom, legalábbis megpróbálom elérni ezt.” – mondta Hamilton.

    Schumi hétszeres rekordjának megdöntését, azaz a 8 bajnoki címet azonban távolinak véli.

    „Jelenleg nem gondolom, hogy még négy összejöhetne. Ez a jelenlegi négy cím 10 évbe telt. Nem is vágyom rá, hogy beérjem ezt a rekordot. Amikor majd öregebb leszek és visszatekintek, nem hiszem, hogy a bajnoki címek száma határozza majd meg, hogy milyen versenyző vagyok, hogy ki vagyok. Hanem az, hogy hogyan dolgozom a csapattal, hogy vezetem az autót és mit érzek ilyenkor, az jellemez engem.”

  • Sminkcuccot reklámoz a női versenyzőket képviselő Carmen Jorda

    Sminkcuccot reklámoz a női versenyzőket képviselő Carmen Jorda

    Carmen Jorda gyakori téma volt az elmúlt napokban, ennek oka pedig az, hogy beválasztották az FIA Nők a Motorsportban bizottságába. Erre pedig sokan felhördültek, mivel a női versenyzők alapvetően nem értenek egyet Jorda nézeteivel. Erről részletesebben ide kattintva olvashatsz.

    Carmen mostanság is inkább modellkedik, mintsem versenyez, legutóbb a Givenchy sminktermékeit reklámozta.

    https://www.instagram.com/p/Bcu2Yc5BaPV/?taken-by=carmenjorda

     

  • A Te véleményedre is szükségünk van: Töltsd ki a Racingline.hu kérdőívét!

    A Te véleményedre is szükségünk van: Töltsd ki a Racingline.hu kérdőívét!

    Az év végéhez közeledve egy gyors kérdőívet állítottunk össze számotokra, hogy még jobban megismerjünk titeket, olvasóinkat, és a jövő évben még inkább kedvetekre való tartalmakat állíthassunk elő.

    Az alábbi kérdőív névtelen, és 2 perc alatt kitölthető.

    Köszönjük a részvételt!

    A Racingline.hu csapata

  • MotorSport című számmal álltak elő Nicki Minaj-ék

    MotorSport című számmal álltak elő Nicki Minaj-ék

    Migos, Nicki Minaj, és Cardi B „MotorSport” című amolyan tipikus amerikai rap szám. A videóklip tele drága sportautókkal – noha mindegyik egy helyben áll -, autó- és motorsportra hajazó ruhákkal. Bár bevalljuk, a sí szemüveget nem tudjuk mire vélni…

    Valamiért úgy gondoljuk, hogy a szám ihletője Lewis Hamilton volt, aki amúgy közismerten jóban van Minaj-zsal.

    Az amúgy több esetben szexuális töltetű szövegben számos autómárka is szóra jön, így például a Lamborghini, a Porsche, és a Bugatti. De Forma-1-hez köthető márkák is feltűnnek, így például említésre kerül a Richard Mille, mely óramárka aktívan jelen van a sportban, valamint a klipben feltűnik a Hype energiaital, mely egyrészt az egykori F1-es versenyző Bertrand Gachot-é, valamint jelenleg a Force India szponzora is.

  • Napi retró: Amikor Alguersuari még nem DJ-skedéssel foglalkozott

    Napi retró: Amikor Alguersuari még nem DJ-skedéssel foglalkozott

    Íme a 16 éves Jaime Alguersuari, még tetoválások nélkül, Formula Renault-s versenyzőként.

    Jaime Alguersuari
    Fotó: Red Bull GEPA pictures/ Thomas Karner

    És így fest Alguersuari, azaz DJ SQUIRE

    https://www.instagram.com/p/BYln5nPhUxm/

     

     

  • Tesla szupertöltő-állomások jönnek létre Magyarországon

    Tesla szupertöltő-állomások jönnek létre Magyarországon

    A világ autóipara egy teljesen új korszak előtt áll, és ez különös kihívások elé állítja azokat az országokat, mint amilyen Magyarország is, ahol az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a gazdaság teljesítménye szempontjából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tárgyalt informatikai és távközlési vállalatok, illetve a Tesla gyár vezetőivel.

    Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok nyugati partvidéke mind nemzetgazdasági, mind nemzetstratégiai szempontból különös lehetőségeket kínál Magyarország számára, ezért látogatta meg a nyugati partvidéken, San Franciscóban és a környékén a legjelentősebb IT-vállalatokat, és a Tesla gyárat.

    A tárcavezető meglátogatta a magyar nemzeti közösségek képviselőit is, felkereste a magyar katolikus missziót, ahol magyar bencés szerzetesek tartják fenn a nyugati part legjobb középiskoláját, találkozott továbbá a magyar református közösség tagjaival.

    Szijjártó Péter húsznál több Szilicium-völgyi informatikai vállalat vezetőivel találkozott, a Tesla gyárában pedig tárgyalt az üzletfejlesztési igazgatóval és a jogi kérdések igazgatójával. A tárcavezető hangsúlyozta, az új korszakban az elektromobilitás és az önmagukat vezető járművek jelentik a fókuszát az autóiparnak, és ez különös kihívások elé állítja Magyarországot is, mivel ipari kibocsátásának 29,5 százaléka az autóiparból származik. Ezért a gazdaság jövőbeni sikere szempontjából alapvetően meghatározó, hogy ebben az új autóipari világkorszakban Magyarország sikeres tud-e lenni – tette hozzá.

    „Ez pedig azon múlik, hogy milyen együttműködést tudunk kialakítani azon autóipari vállalatokkal, amelyek az új korszak meghatározó szereplő lesznek” – mondta a miniszter. Minden vitán felül áll szerinte, hogy a Tesla lesz az egyik meghatározó szereplője ennek a korszaknak mind az önmagukat vezető autók, mind az elektromobilitás tekintetében. A Tesla autói iránti igény világszerte rendkívül gyorsan nő, ezért a gyártási kapacitásait folyamatosan bővíti, a munkatársainak létszámát is rendkívül gyorsan növeli – közölte.

    „Ezért a mai tárgyalással az volt a célunk, hogy felhelyezzük Magyarországot arra a térképre, amely a Tesla-vezetők fejében van, mint az autóiparra komoly hangsúlyt helyező országok térképe” – mondta Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, s a Teslánál kifejezetten pozitívan értékelték a kutatás-fejlesztéshez és a beruházásokhoz adott adókedvezményeket, az alacsony adómértékeket, és azt, hogy Magyarország volt az első ország Közép-Európában, amely elektromobilitási stratégiát fogadott el.

    Magyarországon van a közép-európai országok közül a legtöbb (403) elektromos autótöltő, és a kormányzati program keretében 2019-re háromezernél is többre nő a számuk. A költségvetés támogatást ad az elektromos autók vásárlásához, a zöldrendszámmal pedig több kedvezmény is jár – mondta.

    Szijjártó Péter szerint ezeket a tényeket, Magyarország autóiparra helyezett hangsúlyát a Tesla kifejezetten pozitívan fogadta. A cég úgy döntött, hogy két szupertöltő-állomást hoz létre Magyarországon a következő esztendő végéig, egyet Győrben, egyet pedig Nagykanizsán. Ezeknek azért van komoly jelentősége, mert ilyenek jelenleg csak Európának a nyugati és északi felében működnek – húzat alá.

    „Közép-Európában az elsők között lehetünk, Tesla szupertöltő-állomások jönnek létre, amelyek nyilván egy új dimenziót jelentenek majd a vállalat és Magyarország kapcsolatában. Azt mindenképpen sikerült elérnünk, hogy a Tesla vezetői látják, Magyarország az autóipart kiemelten kezeli, az ország az autóipar egyik zászlóshajója Európában” – mondta Szijjártó Péter.

  • Red Bullosok és Hülkenberg: Maradjanak a grid girl-ök!

    Red Bullosok és Hülkenberg: Maradjanak a grid girl-ök!

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy fontolóra vették, hogy a Forma-1-ben ne alkalmazzanak grid girl-öket, vagyis rajtrácslányokat a jövőben, mivel az egy elavult hagyomány, és a mai társadalom nem feltétlenül ért egyet a nők ilyen jellegű „munkavégzésének”.

    A Red Bull versenyzői és Hülkenberg már hangot is adtak véleményüknek az ügyben.

    „Ez is része a sport vonzerejének, gyors autók és gyors lányok.” – mondta nyersen Daniel Ricciardo. „Az, hogy ebben a sportban a férfiak dominálnak, nem azt jelenti, hogy nincs benne helyük a nőknek.”

    „Szerintem a grid girl-ök alkalmazása mindig is jó dolog volt, mindenki számára. Szóval igen, én szeretném, ha maradnának. Maradjanak!”

    Max Verstappen egyetért csapattársa véleményével, és határozottan szeretné, ha maradnának a lányok a rajtrácson.

    Nico Hülkenberg szerint pedig épp eleget fog romlani a versenyzők elé táruló látvány a rajtrácson azzal, hogy Halo lesz az autókon, nem kellene még a nőket is elvenni onnan.

    „Sajnálatos lenne ha elvennék a szemet gyönyörködtető látványt a rajtrácsról.” – mondta a német versenyző. „Jövőre mi lesz helyette? Halo? Ó, anyám…”

    [poll id=”44″]

  • Hamilton szerint Vettel extrém nyomás alatt volt idén

    Hamilton szerint Vettel extrém nyomás alatt volt idén

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy Sebastian Vettel „extrém nyomás alatt” volt idén.

    Júniusban még szoros volt a csata Vettel és Hamilton között, majd jött a sokat emlegetett azerbajdzsáni eset, mikor Vettel úgy ítélte, hogy Hamilton féktesztelte őt, azért dühében mellé hajtott, heves gesztikulációba kezdett és ráhúzta a kormányt a britre.

    „Seb idegesebbnek mutatkozott idén, mint korábban.” – mondta Hamilton a Stuttgarter Nachrichtennek. „Egyikünk sem Superman, mindenki követ el hibákat extrém nyomás alatt. Van aki előbb, van aki később jut el erre a pontra.”

    „Olyan ez, mint a tenisz. Ha Federer Nadal ellen játszik, az egyik a másik gyengeségére vár, mert már egy fél százalék is elég.”

    A brit versenyző úgy véli, ő jobban teljesít nagy nyomás alatt.

    „Láthatták a szezon végén. Hirtelen nem volt rajtam nyomás (miután bebiztosította bajnoki címét), és nem is voltam olyan jó.” – mondta nevetve. „Ezt a szezont Usain Bolt 100 méteres sprintjéhez hasonlítanám. Gyakran rajtol rosszul, de aztán behozza.”

    Szerinte azonban Vettel jövőre kimászik a gödörből.

    „Feltételezem, hogy jövőre újra erőre kap, de nem aggódom.” – mondta a Mercedes világbajnoka.