2017-ben nyolc Forma-1-es versenyhelyszínen képviseltette magát a Racingline.hu. Ezen helyszínek gridgirljeiről, azaz rajtrácslányairól hoztunk nektek egy képgalériát.
Szerinted melyik versenyen voltak a legszebbek a lányok? 🙂
[Best_Wordpress_Gallery id=”81″ gal_title=”2017 F1 Grid girls”]
2017-ben a Racingline.hu nyolc Forma-1-es versenyhelyszínen volt jelen. Ezek fotógalériáival még tartoztunk, így hát az év végéig minden nap hozunk nektek egy képgalériát a nyolc versenyhétvége egyikéről.
A Williams és a McLaren film után már nem hagyhattuk ki a Ferrari dokumentumfilmjét sem, mely a Race to Immortality címet viseli, ami körülbelül annyit tesz: Versenyezni a halhatatlanságig.
A film a Ferrari első F1-es 10 évét öleli fel, 1950 és 1960 között.
Az alapítóról, Enzo Ferrariról, a film hosszát figyelembe véve nem sokat tudunk meg, azon kívül, hogy édesapját korán elvesztette, az autók jelentettek számára mindent, kedvelte az angol versenyzőket és nehezen viselte a sikertelenséget.
Az is elhangzik, hogy Ferrari többre tartotta az autókat a versenyzőknél, méghozzá azért, mert az autók lojálisak maradnak hozzá.
Ahhoz képest, hogy a Ferrari a Forma-1 kezdete óta, 1950-től jelen van a sportban, némileg furcsa, hogy a versenyzők tekintetében a film Mike Hawthornnal indul, és gyakorlatilag ő a fő vonal az egész film során.
Na de miért is Hawthorn? Miért nem esik szó Ascariról, Farináról, von Tripsről? A film teljes mértékben az említett tíz évben, a Ferrari versenyzőjeként elhunyt nevekről szól.
Előbb Peter Collins kerül képbe, Hawthorn jó barátja, majd további Ferrari versenyzők: Eugenio Castellotti, Luigi Musso, és Alfonso de Portago. Az öt versenyző két év leforgása alatt hunyt el.
Enzo Ferrarit dühítette, hogy a modenai pályán egy Maseratié volt a körrekord. Ezt akarta megdönteni 1957-ben egy privát teszten Castellotti, mikor balesetet szenvedett és életé vesztette.
Nem sokkal később de Portago vesztette életét a neves, ám veszélyes versenyen, a Mille Miglián, Edmund Nelsonnal az oldalán. A baleset során több néző is meghalt, ami akkoriban nem volt ritka, ám ezúttal volt köztük öt gyerek is, ami mindenkit megrázott.
Az 1958-as Francia Nagydíjon Musso vesztette életét, miközben Hawthorn-t üldözte.
1958-ban Collins már a visszavonulást fontolgatta. Bár felesége, Louise King rendre elkísérte a versenyekre és ott segédkezett is az időmérésben, a nürburgringi verseny előtt Collins arra kérte nejét, ezúttal ne menjen vele. Talán megérezte mi vár rá: a versenyen balesetet szenvedett és meghalt.
Az eset Hawthorn-t is megviselte. Megnyerte ugyan az ’58-as bajnokságot, majd bejelentette visszavonulását. Hawthorn egyébként gyógyíthatatlan vesebetegségben szenvedett, már csak néhány hónapja lehetett hátra, mikor 1959 januárjában egy közúti balesetben életét vesztette.
A film tehát, címéhez hűen a Ferrari ’50-es években elhunyt versenyzőlegendáinak állít említek. Ugyanakkor szinte kívánja a film a folytatást, mely elvezet egészen napjainkig…
Címét megvédve a Vincze Ferenc, Bazsó Attila páros nyerte a Hungaroringen és közvetlen környékén megrendezett hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit pénteken.
A Skoda Fabia R5-össel versenyző duó majdnem 15 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a korábbi kétszeres abszolút magyar bajnok ifjabb Kiss Lászlónál, aki bő tízéves kihagyás után idén májusban tért vissza a versenyzéshez.
A harmadik helyen egy szlovák kettős, Vlastimil Majercak és Pavol Kusnier zárta a 69,33 kilométer össztávú, kétnapos viadalt.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyerni tudtunk, ez volt a célunk, így indultunk neki” – nyilatkozta Vincze Ferenc, aki a verseny történetének első háromszoros győztese lett. „Igazán nagy csatát vívtunk Kiss Laciékkal, de a végén szerencsére meg tudtunk lépni.”
A 19. alkalommal megrendezett Szilveszter-ralin több mint 200 ralis páros állt rajthoz.
Végeredmény, Szilveszter-rali (6 gyorsasági szakasz, 69,33 km, a dobogósok):
Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) 41:35.1 perc
ifj. Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna (Ford Fiesta R5) 14.6 másodperc hátrány
Vlastimil Majercak, Pavol Kusnier (Ford Fiesta R5) 1:07.4 perc h.
Romain Grosjean felesége, Marion ma, szilveszter napját adott életet harmadik gyermeküknek. A két fiú, Sascha és Simon mellé ezúttal egy kislány érkezett, aki a Camille nevet kapta. Anya és baba jól vannak. 🙂
Kimi Räikkönen épp csak, hogy csatlakozott az Instagram közösséghez, de máris 257 000 követője van, és úgy fest, rendszeresen tesz is közzé valamit rajongói számára.
A finn versenyző egy vidám családi fotóval kíván nektek boldog új évet! 🙂
Nemrégiben egy kérdőívet tettünk közzé, melynek egyik kérdése a hazai autóversenyzőkre vonatkozott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire követitek figyelemmel az egyes magyar versenyzők pályafutását, eredményei. Minden versenyző esetében voksolhattatok, hogy követitek-e őket.
Az alábbi végeredményben a százalékok azt jelzik, hogy válaszadóink hány százaléka kíséri figyelemmel az adott versenyző karrierjét.
Bizonyára emlékeztek Fernando Alonso klasszikussá vált mondatára, mikor a 2015-ös Japán Nagydíjon McLarenjének Honda erőforrásának gyengeségére úgy reagált, hogy az egy GP2-es motor…
Nos, az amerikai Missouri állam-ban valakinek a Hondáján a „GP2 ENG” rendszám díszeleg! 😀
Giedo van der Garde-tól már megszokhattuk, hogy sziporkázik a közösségi oldalakon, trollkodik és mémeket oszt meg. Most azonban egy ötletet ad a Forma-1 rajongóknak, de elsősorban a Räikkönen rajongóknak.
„Ha elindítod ezt a videót szilveszterkor, 23:59:50-kor, akkor Kimi ‘Bwoah’-ja beüt éjfélkor. Kezdd az évet Bwoah-val!” – írta Gideo Twitteren. 😀
If you start this video on New Years Eve at 23:59:50, Kimi’s ‘Bwoah’ kicks in at midnight. Start your year Bwoah. https://t.co/Lh5SRKxt7x
Tegnap a Williams filmről közöltünk némi beszámolót, ma a McLaren filmmel tesszük ugyanezt.
A Bruce McLaren életéről szóló dokumentumfilm 2017 májusában lett bemutatva; angol nyelven érhető el, DVD-n, vagy Blu-Ray-en.
A film a korabeli felvételek mellett egyes jelenetek reprodukcióját is tartalmazza. Az interjúk mellett még egy-egy rajzos animáció is feltűnik.
Az új-zélandi Bruce McLaren gyerekként Perthes-betegségben szenvedett, mely egy csípőízületi betegség. Állapota javult, ám ebből kifolyólag egyik lába egy kicsit rövidebb volt a másiknál.
Autósport iránti szeretetét minden bizonnyal édesapjától örökölte, s már gyerekkorában is azzal töltötte szabadidejét, hogy a család szervizében serénykedett és mindent eltanult a szerelőktől.
Mentora az ausztrál Jack Brabham lett, miután látta őt első New Zealand Grand Prix-jén. Így kötött ki McLaren is a Coopernél. 1958-ban, a Nürburgringen, mindössze 20 évesen úgy lett ötödik, hogy Formula 2-es autóval indult.
Túl sokat első győzelmére sem kellett várni, 1959-ben, Amerikában már győzni tudott, 22 évesen és 104 naposan. Ezzel 44 évig tartotta a legfiatalabb futamgyőztes rekordját. Ezt először Fernando Alonsonak sikerült megdöntenie, a 2003-as Magyar Nagydíjon, 22 évesen és 26 naposan.
Első győzelmétől fogva McLaren nevét mindenki megjegyezte, mondhatni sztár lett. Talán ez is hozzásegítette, hogy megismerte Patriciát azaz „Patty-t”, akivel mindössze ötször találkozott mielőtt eljegyezte, majd feleségül vette.
Brabham aztán otthagyta a Coopert, hogy saját csapatot alapítson, így a Coopernél McLaren lett az elsőszámú versenyző.
Emellett 1963-ban létrehozta a McLaren Motor Racing-et, és elkezdett sportautókat építeni. Megszólal a filmben Michael Turner, aki autósport festményeket készített, és mesélt arról, hogy ő alkotta meg a McLaren logóját, Új-Zéland jelképével, a kiwi madárral.
Ekkoriban még egészen „kicsiben” működött McLaren vállalkozása. A filmben olyan felvételek is láthatók, melyeken Bruce McLaren épp a Fordnak tesztel. Az ezért kapott pénzből tartotta fenn saját cégét, és építette saját autóit.
1966-ban megszületett kislánya, Amanda, majd a Monacói Nagydíjon debütált az első F1-es McLaren autó, azonban ekkor még volt mit javítani rajta. Ehhez pedig több pénzre volt szükség, így hát elindult a Can-Am sorozatban, ahol jókora pénzdíjakat osztottak. Itt aztán a McLaren olyan sikeres lett, hogy Lothar Motschenbacher például azt mesélte, hogy eladta a Shelby Cobráját és a házát is, hogy vehessen egy McLarent.
Az 1968-as Belga Nagydíjon azonban Bruce McLaren saját nevével fémjelzett autójával nyerni tudott.
1970-ben Bruce Can-Am autóját tesztelte Denny Hulme helyett, miután ő kezei égési sérülései miatt nem vezethetett. Azonban miután állítottak az autó hátsó szárnyán, McLaren elvesztette az uralmat az autó felett és a pálya mellett lévő bírói poszt „épületébe” vágódott. Bruce McLaren 32 évesen életét vesztette.
Az eset után bár keze miatt még nem vezethetett volna, Hulme úgy érezte, tartozik ennyivel McLarennek, és rajthoz állt a következő Can-Am versenyen. A versenyt nem nyerte meg, a McLaren csapat azonban igen, Dan Gurney jóvoltából. A bajnok azonban Hulme lett, Lothar Motschenbacher előtt.
A filmben Patty maga is megszólal, immáron kissé megöregedve. Patricia Yvonne McLaren-Brickett időközben, 2016 februárjában elhunyt.
Lányuk, Amanda McLaren ma 50 éves, ám a filmben csak gyerekként szerepel.