Szerző: Tajthi Andrea

  • A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

    A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Haas csapat bebizonyította, hogy egy új cég úgy is be tud szállni a Forma-1, hogy az nem okoz neki különösebb problémát. Az amerikai csapat 2017-ben a második szezonját töltötte a Forma-1-ben, és a nyolcadik helyen zárták a bajnokságot.

    A Haas az első új csapat a Forma-ben, miután a Lotus/Caterham, a Virgin/Marussia/Manor és a Hispania/HRT is elbukott. A Hass azonban nem rekedt meg a mezőny legvégén, noha ehhez bizonyára a Ferrarival való elég komoly együttműködés is hozzájárult.

    „Mielőtt elkezdtük az első szezonunkat, azt mondták, hogy ez nem fog működni.” – mondta Steiner az Autosportnak. „És ezt is mondták, hogy a második szezon még nehezebb. Soha nem felelném arrogánsan, hogy ‘igen, tudjuk’, de sokszor tettem így korábban, a karrierem során, szóval próbáltam ezt most elkerülni (hogy a második év nehezebb legyen).”

    „Akkor még nem tudtam, hogy sikerül-e, vagy sem, de próbáltuk elkerülni (a nehézségeket) és el is kerültük. Szerintem elég jó munkát végeztünk. A második szezon, plusz az új szabályok szerinti autó is, ami nem rossz. Nem mondanám, hogy okunk lenne szégyenkezni, nemde?”

    A Haas a szezon során komoly csatában volt a középmezőnyben, és egészen Abu Dhabiig úgy tűnt, hogy a konstruktőri hatodik hely is meglehet. De végül a Renault és a Toro Rosso beelőzte őket.

    „Az idei (2017) szezon nagyon kemény volt a középmezőnyben.” – mondta Steiner. „Itt-ott vesztettünk pontokat, aminek lett is hatása. De mindent összevetve csapatként növekedtünk és jobbak lettünk, de nagyon sok a tennivalónk a következő szezonra.”

  • Kedvenc Instagram képetek decemberben

    Kedvenc Instagram képetek decemberben

    2017 decemberében ezt a képünket kedveltétek legtöbben Instagramon!

    https://www.instagram.com/p/BcaTRRSFA4F/?taken-by=racingline.hu

  • Napi retró: Az első Daytona 24 órás győztese

    Napi retró: Az első Daytona 24 órás győztese

    Az első 24 órás daytonai versenyt 1965-ben a Ken Miles – Lloyd Ruby duó nyerte egy Ford GT40-nel.

    A 2018-as verseny január 27-28-án lesz.

    Embed from Getty Images

  • Boullier: Alonso akkor is dühöng, ha nyer

    Boullier: Alonso akkor is dühöng, ha nyer

    Eric Boullier szerint Fernando Alonso tele van dühvel, függetlenül attól, hogy épp gyengén szerepel, vagy nyer.

    A csapat elismeri, hogy autójuk gyenge teljesítménye okán sokszor látták Alonsót dühöngeni, így esett meg a Szingapúri Nagydíj után, hogy lyukat ütött a McLaren létesítményének falába.

    „Időnként ki kell adnia magából a frusztrációját, de ő ilyen volt a korábban is, akkor is, mikor futamokat nyert.” – mondta Boullier a Motorsport.com-nak. „Elég feszült a versenyek után. Így volt Szingapúrban is. Dühös legbelül, mert tudja, hogy jobb is tud lenni. Tudja, hogy a legjobb tud lenni. És ezt meg kell mutatnia. És azt gondolom, hogy ha nyer, akkor is be fogja ütni a falat.”

    „Versenyzőként mentális felkészüléssel tölti a telet. És kirajzolódik a fejében, hogyan kéne alakulni a szezonnak, ez pedig még inkább motiválja őt, mert ragaszkodik a céljaihoz. Szóval ha Barcelonában (a szezon előtti teszteken) ismét visszalépés lesz a motor terén, az szomorú, megalázó és frusztráló lesz. Ez pedig nem jó.”

    A McLaren úgy véli, új Renault-s megállapodásuknak nagyban köszönhető, hogy Alonso 2018-ban is a csapattal marad.

    „Mindig egy cápához hasonlítom őt.” – mondta Boullier. „Ha megérzi a vér szagát, egyenesen odamegy. És ezért érzi úgy, hogy dobogóra tud állni, vagy kellően versenyképes tud lenni, és ezt egy szemernyit sem adja fel senkiért. Szóval lesz nyomás a csapaton, de ez jó nyomás.”

  • Racingline.hu, már Pinterest-en is!

    Racingline.hu, már Pinterest-en is!

    Mint ismert, hazai autósportos terepen mi vagyunk az a weboldal, aki elsőként veti bele magát a különféle közösségi oldalak használatába.

    A legújabb ilyen felület, melyen megtaláljátok a Racingline.hu-t, a Pinterest. Nézegessétek a feltöltött képeket, melyekhez a legtöbb esetben egy link is társul, ennek megtekintéséhez klikkeljetek a kép alatti „Megnyitás” gombra!

    www.pinterest.com/racinglinehu/

    S hogy hol találtok még meg minket?

    • Instagram: @www.racingline.hu
      Facebook után ide posztolunk a leggyakrabban, és szigorúan csak saját, a Racingline.hu csapata által készített képeket teszünk közzé, természetesen versenyhelyszínekről.
    • Twitter: @racingline_hu
      Itt is megtaláltok minden bejegyzést, mely Facebook oldalunkon megjelenik. Itt is aktívkodjatok bátran, szoktuk csekkolni a kommenteket. 😉 Ezen kívül versenyek idején, fokozzuk az ottani aktivitást is.
    • Snapchat: Racingline.Hu
      Időnként itt is teszünk közzé tartalmakat. De ahhoz, hogy ezekről ne maradj le – mivel, hogy innen eltűnnek a bejegyzések – követned kell minket. 😉
    • Formulr: Racingline.hu
      Még ismerkedünk a felülettel, és próbálunk rájönni, miben más/jobb ez, mint az Instagram (azon túl, hogy kifejezetten autósportos). Mindenesetre aki jelen van az oldalon, kövessen minket bátran!
    • Youtube csatornánk mostanság nem olyan aktív, mint korábban volt, de ki tudja, meddig marad ez így, szóval ha nem akarsz lemaradni semmiről, klikkeljetek itt is a feliratkozás gombra! 😉
  • Napi retró: F1-es verseny újév napján

    Napi retró: F1-es verseny újév napján

    Volt idő, mikor az F1-es szezon szó szerint év elején, konkrétan újév napján kezdődött.

    Az alábbi képen Jim Clark szerepel, az 1968-as Dél-Afrikai Nagydíjon, január 1-jén. Ez volt élete utolsó versenye, amit meg is nyert, Graham Hill és Jackie Stewart előtt.

     

  • Így szilvesztereztek az F1-es versenyzők

    Így szilvesztereztek az F1-es versenyzők

    Megmutatjuk, hogy miket posztoltak szilveszter és újév alkalmából a Forma-1-es (vagy volt Forma-1-es) versenyzők. 🙂

    Kimi Räikkönen ez alkalomból egy családi fotót posztolt, majd előkerült egy „éneklős” videó is.

    És íme a többiek:

    https://www.instagram.com/p/BdXhQeOjfHg/?taken-by=hulkhulkenberg

    https://www.instagram.com/p/BdX8p5YH626/?taken-by=grosjeanromain

    https://www.instagram.com/p/BdZ6TKznLgP/?taken-by=grosjeanromain

    https://www.instagram.com/p/BdYfRmVgJ5P/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/BdX1QScDHY9/?taken-by=charles_leclerc7

    https://www.instagram.com/p/BdZgdJ1AKEY/?taken-by=massafelipe19

    https://www.instagram.com/p/BdYtpIDha73/?taken-by=pascal_wehrlein

    https://www.instagram.com/p/BdXwGZZAqZP/?taken-by=christianhornerofficial

    https://www.instagram.com/p/BdZu8fyFEHb/?taken-by=therealgerihalliwell

     

  • Kimi Räikkönen énekelve köszöntötte az újévet

    Kimi Räikkönen énekelve köszöntötte az újévet

    Az már közismert a finn versenyzőről, Kimi Räikkönenről, hogy szeret a haverjaival karaokézni, de ilyen beleéléssel és „színészi játékkal” „énekelni” még nem láttuk/hallottuk.

    A dal, amit előad, Kari Tapio -Paalupaikka, azaz Pole pozíció című dala. Alább meg is hallgathatjátok.

    BÚÉK! 😀

    https://www.instagram.com/p/BdZLVdTAi25/?taken-by=f1paraguay

  • Racingline.hu: Instagram best nine 2017

    Racingline.hu: Instagram best nine 2017

    Íme a 9 legnépszerűbb Racingline.hu Instagram fotó 2017-ből!

    Érdekesség, hogy a kilencből Robert Kuboca három képen is szerepel, de Daniel Ricciardo és Fernando Alonso is kétszer szerepel az összeállításban.

    Az abszolút legnépszerűbb kép pedig a Magyar Nagydíj dobogója alatti, Fernando Alonsót ábrázoló festmény volt, amihez maga Alonso is odapózolt, kellemes nyári szünetet kívánva mindenkinek. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BdXlwkjlEqF/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/BXLGwvBlOrC/