Szerző: Tajthi Andrea

  • Verstappen az élen az időmérő előtt, de Vries jól kezdett

    Verstappen az élen az időmérő előtt, de Vries jól kezdett

    Miután az Olasz Nagydíj tegnapi első szabadedzésen Nyck de Vries még egy Aston Martin volánja mögött ismerkedhetett a Forma-1-gyel, ma már a Williams színeiben ült autóba. A Formula E világbajnok a harmadik szabadedzéssel kezdve teljesíti első F1-es versenyhétvégéjét. Ennek oka, hogy Alex Albont vakbélgyulladás miatt meg kell műteni.

    Az egyórás harmadik szabadedzés 15. percénél még csak hat versenyzőnek volt mértköre. Az élen Pérez állt, 1:22.148-as idővel. Később azonban Leclerc és Verstappen is elé került.

    Carlos Sainz mindeközben mikor nem gyorskörön volt, olyannyira lelassított a pályán, hogy az már-már veszélyes volt, Bottas kénytelen volt nagyot fékezni. Az esetet a versenybírák is vizsgálni kezdték.

    A forgalom persze állandó probléma volt a gyakorlás alatt.

    Kb a 20. percben hajtott először pályára az újonc de Vries, aki később a kavicságyat is meglátogatta. Ez azonban nem szegte kedvét, idővel egészen jó kört tudott futni. Kilenc és fél perccel a vége előtt a 13. helyre lépett előre, csapattársa, Latifi mögé.

    Az időmérő előtti gyakorlást végül Max Verstappen nyerte Leclerc, Pérez és Sainz előtt. De Vries a 14. helyen zárt első éles, williamses szereplésén.

    Végeredmény hamarosan…

     

     

     

  • Albon kezelés alatt áll, két holland lesz a rajtrácson Monzában

    Albon kezelés alatt áll, két holland lesz a rajtrácson Monzában

    Alexander Albon betegség miatt kihagyni kényszerül a hétvége hátralévő részét. Így a hétvégi Olasz Nagydíjon Nyck de Vries debütálhat a Forma-1-ben.

    De Vries pénteken az Aston Martinnal vett részt az első szabadedzésen, korábban pedig a Williams színeiben vezethetett a barcelonai szabadedzésen.

    Albon teljesítette a Williamsszel a pénteki napot, ám a monzai harmadik szabadedzés előtt egy közlemény megerősítette, hogy a thai-brit versenyzőt vakbélgyulladással kezelik.

    „A Williams Racing megerősíti, hogy miután ma reggel rosszul érezte magát, és orvosi tanácsot kért az FIA-tól és a helyi kórháztól, Alex Albon most vakbélgyulladás miatt kezelés alatt áll.”

    „Ezt követően megerősíthetjük, hogy a csapat tartalékversenyzője, Nyck de Vries fog vezetni Alex helyett az Olasz Nagydíj hétvégéjének hátralévő részében.”

    Albon maga is közölte a tényállást Instagramon. Szerencsére humoránál van!

    „Vakbélgyulladás, műtét, nincs versenyzés, nem ilyen a hétvégére számítottam!” – írta. „Negatívumok: Kihagyjuk a számunkra erősnek ígérkező hétvégét; fájdalom. Pozitívumok:
    Súlycsökkeés Szingapúra; menő hegek.”

    Nyck de Vries
    Nyck de Vries Fotó: Williams Racing

    „Alex jó hangulatban van, és a csapat mielőbbi felépülést kíván neki.”

    De Vries 2019-ben megnyerte a Formula 2-es bajnokságot, majd a 2020/21-es szezonban Formula-E világbajnok lett.

    A 27 éves versenyzőt egy 2023-as Williams ülésselis kapcsolatba hozták már, mivel Nicholas Latifi szerződése a jelenlegi szezon végén lejár.

     

  • Verstappen szerint is tenni kell a troll „rajongók” ellen

    Verstappen szerint is tenni kell a troll „rajongók” ellen

    A minap Yuki Tsunoda árulta el, hogy véleménye szerint egyes rajongóknak baj van a fejében, most pedig Max Verstappen beszélt arról, hogy az internetes trollok már túlzásokba esnek.

    A regnáló világbajnok Verstappen szerint a közösségi média platformoknak többet kell tenniük a troll-problémák kezelése érdekében, miután a Forma-1-es Holland Nagydíj után személyes kritikák érték a Red Bullt.

    A Red Bull és fő stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz a múlt hétvégi zandvoorti futam után néhány rajongó célkeresztjében találta magát. Egyesek összeesküvéselméletei szerint a Red Bull (s így Hannah Schmitz) kérte az AlphaTaurit és Tsunodát, hogy egy kieséssel virtuális biztonsági autós fázist idézzenek elő, „segítve” ezzel Verstappent és a Red Bullt.

    A reakciókon Tsunoda is meglepődött, és orvosi vizsgálatnak vetné alá azokat a „pletykafészkeket”, akik ilyen elméleteket terjesztenek.

    Verstappen szerint „nevetséges” volt, ahogyan egyes rajongók viselkedtek a verseny után.

    „Ez nem korrekt” – mondta az Olasz Nagydíj előtt.

    „Végső soron ezeknek a dolgoknak nem is szabadna megtörténniük. Először is, már az is nevetséges, hogy ilyen dolgokra gondolunk. Miért gondolod egyáltalán, hogy ilyesmi lehetséges ebben a sportban? És aztán, hogy az egyének gyűlölködnek. Teljesen felfoghatatlan számomra, hogyan képes valaki ilyesmire.”

    Verstappen úgy érzi, hogy a közösségi média platformokon van a teher, hogy többet tegyenek a nem megfelelően viselkedő felhasználókkal szemben.

    „Ez a probléma, amikor mindent nyitva hagyunk a közösségi médiában, mindenki azt mondhat, amit akar” – folytatta a holland.

    „Szerintem a gyűlölettel sokkal többet és jobban kell foglalkozni. Ezek a cégek egy kicsit odafigyelnek erre, de ez még mindig nem elég.”

    „Létrehozhatsz másfajta fiókokat, és egyszerűen folytathatod. Még ha blokkolják is az IP-címedet, az emberek elég okosak ahhoz, hogy más utat találjanak. Erre mindenképpen más megoldást kell találniuk [a közösségi oldalaknak].”

    „A közösségi média egyre növekszik, és általában véve nagyszerű dolog és nagyszerű eszköz, de egyes részei eléggé negatívak.”

    Schmitz kemény csaj

    Verstappen elmondta, hogy teljes mértékben bízik Schmitzben, aki a versenystratégia vezetőjével, Will Courtenayjel való tervezett váltás részeként nem lesz jelen a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    Arra a kérdésre, hogy beszélt-e vele a helyzetről, Verstappen azt mondta: „Hannah erős ember, és tudja, mit csinál. Ehhez nem kell négyszemközt beszélnünk.”

    „Hannah ezen a hétvégén nincs itt, de ha találkozom vele, talán majd megemlítjük. De nem is szabad túl nagy figyelmet szentelnünk neki, mert ezek az emberek nem érdemlik meg.”

  • Így reagált a Forma-1 II. Erzsébet brit királynő halálhírére

    Így reagált a Forma-1 II. Erzsébet brit királynő halálhírére

    Tegnap este jelentették be a szomorú hírt, mi szerint II. Erzsébet brit királynő, életének 96. évében elhunyt.

    A brit gyökerekkel bíró Forma-1 is lerója tiszteletét az uralkodó előtt, és az első szabadedzés előtt ma egyperces néma csenddel emlékeznek majd meg róla.

    A közösségi oldalakon így emlékezett meg róla az F1:

    Alex Albon: „Csodálatos példakép, és teljes elkötelezettséget mutat a közszolgálatban eltöltött élethosszig tartó szolgálat iránt. Köszönjük, és nyugodjék békében Őfelsége, a királynő.”

    Ferrari csapat: „Őszinte részvétünk egy úttörő nő elvesztése miatt. Gondolataink a királyi családdal, a brit néppel és brit kollégáinkkal vannak a paddockban. Nyugodjék békében.”

    Carlos Sainz: „Őszinte részvétem a brit királyi családnak és a brit népnek. Nyugodjék békében Őfelsége, II. Erzsébet királynő.”

    George Russell: „Szomorúan hallottam II. Erzsébet királynő halálhírét. Az országunk iránti odaadása és kegyes vezetése sok generáció számára jelentett inspirációt az Egyesült Királyságban és szerte a világon. Családommal együtt őszinte részvétünket fejezzük ki a királyi családnak és mindazoknak, akik hét évtizeden át csodálták az országunkért tett szolgálatát. Nyugodjon békében.”

    Toto Wolff: „Mély szomorúsággal értesültünk II. Erzsébet királynő haláláról, aki hetven éven át a közszolgálatnak szentelte életét, tisztességgel és csendes vezetéssel. Az Egyesült Királyságban és az egész világon kifejtett hatása generációkon át érezhető lesz, és az általa képviselt értékek a legjobb emberi értékek: a méltóság, a tisztelet és az együttérzés. Őszinte részvétünket fejezzük ki a királyi családnak, valamint az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népének.”

    Williams Racing: „A Williams Racing a világgal együtt gyászolja Őfelsége, a királynő halálát. Gondolataink a királyi családdal, valamint az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népével vannak, amelynek Őfelsége, II. Erzsébet királynő több mint hetven éven át lelkesítő közszolgálatot tett.”

    Lawrence Stroll: „Az egész Aston Martin család nevében szeretnék tisztelegni Őfelsége, a királynő előtt. Emlékszünk arra a fényre, amellyel beragyogta a világot, az emberekre, akiket összehozott, a sok életre, amelyet megérintett. Emlékszünk a kötelességtudatára is – az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség iránti rendíthetetlen odaadására. Az ő élete túlmutatott önmagán. A gyászban egyesülve emlékezünk nagyszerű életére – hosszú évekre és hatalmas eredményekre. A királyi családnak őszinte részvétünket fejezzük ki, miközben a világgal együtt gyászoljuk.”

    Alpine csapat: „A BWT Alpine F1 Team mélyen gyászolja Őfelsége, II. Erzsébet királynő halálát. Őfelsége több mint 70 éven át önzetlenül és méltósággal szentelte életét királysága és népe szolgálatának. Világszerte számos generációt inspirált arra, hogy toleranciával, kedvességgel és higgadtsággal cselekedjen. A csapat mély együttérzését és részvétét fejezi ki családjának. Büszkék vagyunk arra, hogy az Egyesült Királyság közösségének részei vagyunk, és hogy számos brit és nemzetközösségi állampolgár dolgozik nálunk. Köszönjük neki, hogy egész életében odaadóan és büszkén szolgálta az országot.”

    McLaren: „A McLaren Racing csapata gyászolja II. Erzsébet királynő szomorú halálát, miközben megemlékezik hihetetlen uralkodásáról is. Gondolataink a királyi családdal és a világ minden táján élő emberekkel vannak ezekben a szörnyen szomorú időkben.”

    Haas csapat: „Az F1 közösséggel és különösen az Egyesült Királyságban dolgozó munkatársainkkal együtt gyászoljuk II Erzsébet királynő halálát. Együttérzésünket fejezzük ki a brit királyi családnak ezekben az időkben.”

    AlphaTauri: „Brit kollégáinkkal és az F1-es közösséggel együtt gyászoljuk Őfelsége, II. Erzsébet királynő halálát. Részvétünket fejezzük ki a brit királyi családnak ezekben az időkben.”

    Red Bull Racing: „Nagy szomorúsággal értesültünk II. Erzsébet királynő elhunytáról. Az Oracle Red Bull Racing munkatársai mély részvétüket fejezik ki az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség királyi családjának.”

    Esteban Ocon: „Őszinte részvétemet fejezem ki II. Erzsébet királynő családjának, miután elhunyt. Mindenkinek hiányozni fog az Egyesült Királyságban és azon túl is.”

    Alfa Romeo F1 Team: „Szolidaritást vállalva brit munkatársainkkal és az f1 közösségben dolgozó kollégáinkkal, együtt gyászoljuk II Erzsébet királynő elvesztését. Együttérzésünket fejezzük ki családjának és hazájának.”

  • Elcsendesül a paddock II. Erzsébet királynő tiszteletére

    Elcsendesül a paddock II. Erzsébet királynő tiszteletére

    A Forma-1 azt tervezi, hogy az Olasz Nagydíjon egyperces néma csenddel emlékezik meg II. Erzsébet brit királynőről, annak halála után.

    A világ egyik leghosszabb ideig regnáló és legismertebb uralkodójának halálhírét csütörtök este közölték, néhány órával azután, hogy kiderült, orvosi felügyelet alatt áll a Balmoral-kastélyban.

    Az F1 azonnal közleményben tisztelgett az Egyesült Királyság elmúlt 70 évének királynője előtt.

    „A Forma-1 gyászolja Őfelsége, II. Erzsébet királynő halálát” – mondta Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Több mint hét évtizeden át méltósággal és odaadással szentelte életét a közszolgálatnak, és oly sokakat inspirált világszerte.”

    „A Forma-1 őszinte részvétét fejezi ki a királyi családnak, valamint az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népének.”

    A tervek szerint a pénteki első edzés előtt minden csapat egy perces néma csendet tart. Erre a monzai boxutcában kerül sor helyi idő szerint 13.50-kor, 10 perccel az edzés kezdete előtt.

    Valószínűleg a vasárnapi futam előtt a rajtrácson is tartanak majd egy perces csendet.

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke úgy jellemezte a királynőt, mint „kétségtelenül az egyik legtiszteletreméltóbb államfőt, aki valaha élt”, hozzátéve, hogy „a motorsport, és különösen a Forma-1 szíve az Egyesült Királyságban van, és a királyi család az évek során nagy támogatást és pártfogást nyújtott a sportnak”.

  • Tsunoda szerint baj van a rajongók agyával

    Tsunoda szerint baj van a rajongók agyával

    Yuki Tsunoda arról számolt be, hogy Zandvoortban, olyan érzése volt, mintha AlphaTaurijának egyik kereke nem lenne megfelelően rögzítve, ezért félreállt, és kioldotta a biztonsági öveket, készen állva a verseny feladására.

    Rádión azonban azt a felszólítást kapta csapatától, hogy folytassa a versenyt, nincs semmi probléma, és vissza kellett mennie a boxba, hogy újból bekössék az övét, és új gumikat is kapott.

    Az általa észlelt problémák azonban továbbra is fennálltak, mikor visszahajtott a pályára, így végül Tsunodát arra utasították, hogy álljon félre és fejezze be a versenyt. Később megállapították, hogy a probléma a differenciálművel van összefüggésben.

    Tsunoda esete virtuális biztonsági autós időszakot eredményezett, ami lehetőséget adott a redbullos Max Verstappennek, hogy friss gumikért a boxba menjen, ami segített neki a Mercedes egykiállásos stratégiájával szemben és bebiztosította hazai győzelmét.

    Ez összeesküvés-elméletek és vad vádaskodások sorát eredményezte azt sugallva, hogy az AlphaTauri kiesése szándékos volt, hogy így segítse az anyacsapat Red Bullt.

    „Nos, vicces, hogy a rajongók olyan izgatottak, hogy mindig kitalálnak a történeteket” – mondta ezzel kapcsolatban Tsunoda az Olasz Nagydíj a Motorsport.comnnak.

    „Rögtön éreztem néhány furcsa dolgot a hátsó részen, amiről először azt hittem, hogy a gumi. Kaptam rádión infót a csapattól, hogy állítsam meg az autót egy biztonságos helyen, a pálya szélén. Így hát megálltam, és majdnem ki is kapcsoltam (az övet).”

    „De a csapattól ismét azt a választ kaptam, hogy nem találtak semmi problémát. Ezért újraindultunk, új gumit szereltünk fel, de egyértelműen éreztem, hogy ismét probléma van” – folytatta Tsunoda.

    „Mondtam a csapatnak, hogy egyértelműen probléma van. Ezért mondták, hogy álljunk meg.”

    „Ez egy szuper egyszerű tény; probléma volt az autóban, és megerősítettük, hogy differenciálmű probléma volt.”

    „A helyzet persze egy kicsit megzavarta a dolgokat (a VSC miatt), de nincs helye panasznak a csapat irányába, felém és főleg a Red Bull felé sem azzal kapcsolatban, hogy ez egy ilyen, hogy őszinte legyek, őrült, őrült történet lenne.”

    „És én pedig jó helyen haladtam, ahol pontokat lehet szerezni. Szóval nincs okom arra, hogy segítsek nekik.”

    Dr. Tsunoda színre lép

    Arra a kérdésre, hogy az F1-es rajongóknak van-e jogos okuk a gátlástalan viselkedés lehetőségét firtatni, tekintettel az F1-ben történt múltbeli esetekre, Tsunoda azt mondta, hogy nem akarja tudni, és azt javasolta, hogy a pletykafészkeknek érdemes lenne „egy MRI-vizsgálatra” menniük, hogy ellenőrizzék, nincs-e valami baj az agyukban.

    „Nem akarom tudni, és nem is érdekel” – reagált Tsunoda a rajongók cinizmusára.

    „Tényleg megnézném, hogy néz ki az agyuk, megvizsgálnám MRI-vel, és megnézném, hogy mi a baj. Vicces, ahogyan megalkotják a történetet.”

    „A Red Bull Racing és a Scuderia AlphaTauri teljesen különböző csapatok. Nos, tudod, nem annyira [különböznek], mint a többi csapat, de mégis, ez egy másik név [csapat].”

    „Mi Olaszországban vagyunk, ők pedig az Egyesült Királyságban. Teljesen más helyeken működünk.”

  • Gyászol az autósport is: elhunyt II. Erzsébet brit királynő

    Gyászol az autósport is: elhunyt II. Erzsébet brit királynő

    96 évesen, 70 év uralkodás után elhunyt Elizabeth Alexandra Mary, vagyis II. Erzsébet brit királynő, aki a második leghosszabb ideig regnáló uralkodó volt a világon.

    A napokban már baljós hírek érkeztek a királynőről, miszerint nem szolgált jól az egészsége és orvosi felügyeletre szorult. Ma pedig bejelentették, hogy sajnálatos módon a brit uralkodó jobblétre szenderült.

    Jelen volt a Forma-1 születésénél

    Bár Erzsébet leginkább talán a lóversenyekért rajongott, azért a Forma-1-es istállók sem voltak idegenek számára. Bár F1-es versenyen talán csak egyszer járt, még uralkodásának kezdete előtt, a legelső Forma-1-es Nagydíjon, 1950-ben, Silverstone-ban, különböző okokból – de legtöbbször kitüntetés céljából – több F1-es versenyző is megfordult a rezidenciáján. Sőt ő pedig több alkalommal is meglátogatta a McLaren gyárát is, ahol – többek között – még Kimi Räikkönen is találkozott vele.

    Embed from Getty ImagesEmbed from Getty Images

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés

    II. Erzsébet brit királynő uralkodásának platina jubileumát ünnepelte idén a világ, beleértve az autósport közösségét is, hiszen a Forma-1 tíz csapatából hatnak az Egyesült Királyságban van a székhelye (hat és fél, mivel a Haasnak az USA-ban és a Királyságban is ban bázisa), a mezőnyben 3 brit versenyző szerepel, és eleve a Forma-1 bölcsője is az Egyesült Királyság. Ennek megfelelően júniusban mi is megünnepeltük a brit királynőt egy cikkel.

    A brit uralkodó halálával egy hosszú és jelentős korszak zárult le Egyesült Királyság történetében.

  • Az ex-F1-es versenyző 13 év után szakít a BMW-vel

    Az ex-F1-es versenyző 13 év után szakít a BMW-vel

    A Forma-1-ben ugyan nem ért el kiemelkedő eredményt, mégis nagy népszerűségnek örvendett Timo Glock.

    A német versenyző az F1-ben háromszor tudott dobogóra állni, majd F1-es pályafutása után, 2013-tól a DTM-be igazolt, ahol végig a BMW-t képviselte, csak a BMW színeiben indult eddig és 5 alkalommal tudott nyerni. Néhány hosszútávú versenyen is rajthoz állt, szintén BMW-vel.

    Timo Glock
    Fotó: Varga András

    A 40 éves versenyző azonban az olasz GT bajnokság e havi utolsó fordulója után, Mugellóban befejezi régóta tartó együttműködését a német gyártóval.

    „Minden vég egy új kezdet!”írta Glock az Instagram-oldalán. „Köszönöm a BMW Motorsportnak, hogy 10 évet tölthettünk együtt szerte a világon a legjobb versenypályákon, amikről csak álmodni lehet.”

    „Nagyon élveztem a DTM-ben töltött intenzív időszakot azokkal a csodálatos Class 1-es autókkal, a nagyszerű győzelmekkel és dobogós helyezésekkel.”

    „Az egyik csúcspont biztosan a Spa-Francorchamps-i 24 órás futam volt Alex Zanardival! Az egyik olyan futam, amit soha nem fogok elfelejteni! #forzaalex”

    „Azt hiszem, mindenki emlékszik a Gary Paffett elleni ikonikus csatára 2018-ból, a Hockenheimringről! Mindenki, aki látta, tudja, hogy még mindig izzom ezért a sportért és mindig is fogok!”

    „Most itt az ideje továbblépni. Külön köszönet illeti Jens Marquardtot, aki kulcsszerepet játszott ebben az utazásban.”

    „Köszönöm az összes BMW-s csapattársamnak ebben a 10 évben. Rengeteg történetet tudnék még mesélni, de talán majd később… egy könyvben 😉 )

    „Élvezni fogom az utolsó versenyemet Mugellóban a @ceccatoracing és a legenda Roberto Ravaglia társaságában.”

    „Szóval behunyom a szemem lezárni a múltat és megnyitom a szívem az új kezdetekre.”

    „Hamarosan találkozunk, Timo #glockmeifyoucan.”

    Timo Glock, Szalontai Zsuzsa
    Timo Glock és magyar menedzsere, Szalontai Zsuzsa  |  Fotó: Tajthi Andrea

    Ezzel úgy tűnik, hogy véget ért Glock kilencéves DTM-es pályafutása is.

    A 2022-es szezon nagy részében már a Ceccato Racinggel az olasz GT-ben vállalt kötelezettségeire koncentrált, ahol jelenleg a monzai szezonnyitón aratott győzelmével a harmadik helyen áll a tabellán – és komoly esélye van a bajnoki cím megszerzésére.

  • 6 másodperccel kevesebb ideje volt a Ferrarinak előkészülni…

    6 másodperccel kevesebb ideje volt a Ferrarinak előkészülni…

    A Ferrari főstratégája szerint ez okozta Carlos Sainz hosszú kerékcseréjét a Holland Nagydíjon, emiatt nem volt kint időben a negyedik Pirelli.

    A Ferrari úgy véli, hogy csak közvetve ugyan, de a Red Bull okozta azt a bokszkiállási bakit, ami miatt Carlos Sainz a Holland Nagydíj korai szakaszában elveszítette a pálya pozícióját a Mercedes mindkét pilótájával és Sergio Perezzel szemben.

    Carlos Sainz a verseny elején küszködött a lágy gumikon, ezért a boxba hívta a csapata, kerékcserére. Amikor azonban megérkezett a boxba, a csapat még nem állt készen, egy kerék még nem volt kikészítve, így a versenyzőnek 12,7 másodpercesre sikerült a kerékcseréje.

    A Ferrari vezető stratégája, Inaki Rueda a futam után elmondta, hogy a csapat a Red Bulltól való fenyegetettségre való hirtelen reakciója közvetve okozta azt a hibát, amely Sainz katasztrofális boxkiállásához vezetett.

    „Az első boxkiállásokra viszonylag korán került sor. A versenyzők a tizedik körtől kezdtek bejönni. Ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy elvégezzük a boxkiállást, és légüres térbe kerüljünk” – mondta Rueda.

    „Carlosszal veszélyben voltunk, mert a két Mercedes-pilótája és Sergio Pérez is készen állt az elénkvégésra. A verseny azon pontján ez azt jelentette volna, hogy elvesztettük volna a pozíciót.”

    Pár másodpercen múlt a Ferrari kerékcseréje?

    Rueda elismerte, hogy Sainz boxba hívása „a szokásosnál később” történt meg, mivel a csapat általában 23-24 másodperces ablakot ad magának, hogy felkészüljön a tervezett kiállás előtt.

    Ebben az esetben azonban a bokszutcai személyzetnek mindössze 17 másodperce volt a reagálásra, amit a zandvoorti szűk boxutca meg is nehezített.

    „A gumikat cserélő embereknek (ebben az esetben az autó bal oldalán) keresztül kell sétálniuk a boxkiállás helyén” – magyarázta Rueda.

    „Ezért láthattad, hogy a másik három abroncsot már kicserélték, mielőtt a bal hátsó felkerült volna az autóra.”

    „A légkulcsokat kezelő embereknek sikerült időben a helyükre kerülniük, ahogy a gumikat levevő embereknek és azoknak is, akik új gumit tettek az autóra.”

    „De mivel Carlos a szokásosnál kicsit korábban érkezett, akinek a bal hátsó gumit kellett volna feltennie az autóra, egyszerűen nem ért a helyére időben.”

  • Részvénykibocsátással emel tőkét az Aston Martin

    Részvénykibocsátással emel tőkét az Aston Martin

    Az Aston Martin 575,8 millió font (467 milliárd forint) értékű részvénykibocsátás keretében 575,8 millió fonttal gazdagodna.

    A részvénykibocsátás része a korábban bejelentett 653,8 millió fontos tőkeemelésnek, amellyel a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) a vállalat egyik legnagyobb részvényese lett.

    Az Aston Martin közölte, hogy a részvénykibocsátás a PIF, valamint az elnök Lawrence Stroll Yew Tree nevű konzorciuma és a Mercedes Benz teljesmértékű támogatásával és aláírásával valósult meg.

    A forrásbevonás lehetővé teszi a vállalat számára, hogy csökkentse adósságát és új modellekbe fektessen be – közölte a vállalat.

    A Forma-1-es versenycsapat tulajdonos negatív cash flow-t ért el és ellátásilánc-beli problémákba ütközött. Júliusban megháromszorozta féléves adózás előtti veszteségét.

    A vállalat elutasított egy 1,3 milliárd fontos befektetési javaslatot, amely az Investindustrial olasz befektetőnek és a Geely kínai autógyártónak adta volna át az irányítást az üzletág felett.

    „Az Aston Martin pénzügyi alapjai a tőkeemeléssel vagy anélkül is ingatagok maradnak” – mondta Victoria Scholar, az Interactive Investor befektetési vezetője az első félévi problémákra utalva.

    Szerinte a font közelmúltbeli árfolyam-csökkenése ösztönözheti egy külföldi vevő érdeklődését.