Szerző: Tajthi Andrea

  • Együtt ünnepelt a Perez család

    Együtt ünnepelt a Perez család

    Sergio Perez tegnap ünnepelte 28. születésnapját, ez alkalomból pedig menyasszonya, Carola osztott meg képeket róla, és kisfiukról.

    Az első képen id. és ifj. Sergio Perez látható, a kis Checo ruháján pedig a „boldog születésnapot, apa” felirat olvasható.

    „Boldog születésnapot a legjobb apának, barátnak, és társnak!” – írta Carola Istagramon. „A világ legnagyobb boldogságát kívánom neked! Határozottan én vagyok a legszerencsésebb, mert vagy nekem! Boldog 28., és még vagy 100 születésnapod legyen mellettem. Szeretlek szerelmem!”

     

    https://www.instagram.com/p/BebG4gUjLM6/?taken-by=carolamtz1

     

  • Nagy előrelépésre számít a McLaren, már a szezonnyitón

    Nagy előrelépésre számít a McLaren, már a szezonnyitón

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown úgy véli, hogy idén fordul a kocka a csapat számára, és az Ausztrál nagydíj rajtrácsán már előrébb fognak szerepelni, mint azt az előző szezonokban megszoktuk. Nagy reményeket fűznek 2018-hoz, miután a problémás Honda motort Renault-ra cserélték.

    „A tavaly év volt a McLaren történetének legrosszabbja.” – mondta Brown a CNBC-nek. „Az elmúlt három év nagyon fájdalmas volt.”

    Brown minden marketing tudását beveti a csapatnál 2016 óta, de elismeri, hogy a csapat támogatottsága még a közelében sincs jelenleg a Mercedesnek vagy a Ferrarinak.

    „Ez egy drága sport, anyagilag nem tudunk versenyezni a két top csapattal.” – mondta, de hozzátette: „Határozottan a top négy csapat között vagyunk.”

    „Folytatnunk kell a fejlődést, és a lehető legtöbb ráfordítást tenni a csapatba. Ha ez megvan, akkor jelentős előrelépést tudunk tenni a rajtrácson. Szerintem már Ausztráliában is nagy előrelépést fognak látni tőlünk.”

    A csapat spanyol versenyzője, Fernando Alonso is nagyon bízik benne, hogy a Renault motorral jobb lesz a helyzet.

    „Remélhetőleg hamar feledésbe merül az elmúlt három év.” – mondta Alonso. „Ez most egy másik játék számunkra. Reméljük, hogy nagyon, nagyon versenyképesek tudunk lenn idén a Renault erőforrással. Az új autó előkészületei sokkal-sokkal jobban állnak, mint korábban. Magasan vannak az elvárásaink idén… És csapat hangulata is teljesen más most.”

  • Megszokjuk majd a Halót

    Megszokjuk majd a Halót

    Idén bevezetésre kerül a Halo a Forma-1-be, fogadtatása egyelőre azonban egyáltalán nem pozitív. Egyrészt mert nem esztétikus, másrészt több versenyző is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire akadályozza majd őket a kilátásban az új elem.

    A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key azonban úgy véli, hogy hamar megszokják majd ezt is.

    „Nekem az az érzésem, ez is olyasmi, amihez hozzászokunk majd.” – mondta Key a RACER magazinnak. „Persze lesznek vélemények, az biztos. Kétségtelenül mind helytálló lesz. De szerintem alapvetően hozzászokunk majd. Hamar visszaállunk majd arra, hogy helyette a versenyek miatt aggódjunk.”

    „Egy kicsit finomítunk rajta vizuálisan.” – utalt arra Key, hogy idén, élesben, a Halót színre festhetik majd a csapatok, hogy az jobban passzoljon az autójukhoz. „A csapatoknak pedig volt rá idejük, hogy hozzáoptimalizálják az aerodinamikát. Majd meglátjuk, hogy sikerült.”

    Ettől függetlenül Key azt is elismeri, hogy a Halo extra munkát jelentett a tél folyamán, bár a csapat autója már sikerrel átment a homologizációs teszteken.

    „Új teszt volt, új elvárásokkal a kaszni tekintetében. Nyilvánvalóan mindenki ideges kicsit az első próbálkozáskor, de örömmel mondhatom, hogy minden a tervek szerint ment. Mindig vannak ismeretlenek. Új dolgok esetében nincs referencia, amihez viszonyíthatnánk, és a Halós tesz nagyon más volt, mint a korábbiak. Kemény tesztek voltak. Elvégre van egy robosztus keret a versenyző körül. Elég komoly súlya van és nem egyszerű úgy ráilleszteni az autóra, hogy az jó legyen.”

  • Baumgartner Zsolt a helyszínen szurkolt Babos Tímeának

    Baumgartner Zsolt a helyszínen szurkolt Babos Tímeának

    Babos Tímea francia partnerével, Kristina Mladenovic-csal, magyar idő szerint ma reggel megnyerte az Australian Open női páros döntőjét. Ez Temesvári Andrea 1986-os párosban szerzett győzelme óta az első magyar Grand Slam-győzelem.

    A történelmi mérkőzésen Baumgartner Zsolt, aki egykori csapatfőnökével, az ausztrál Paul Stoddarttal és az F1 Experience-szel járja az F1-es versenyeket mostanság, maga is a helyszínen volt, és élőben szorított a magyar sikerért.

    Az Australian Open nézőterén egyébként az egyik Federer meccsen az ausztrál Mark Webber is feltűnt.

  • Audi TT Cup-os lány is indul Daytonában!

    Audi TT Cup-os lány is indul Daytonában!

    Az Audi TT Cup mezőnyében tavaly három női versenyző is szerepelt: Keszthelyi Vivien, Fabienne Wohlwend és Gosia Rdest. Közülük Rdest volt a legeredményesebb, kétszer dobogón is állt, és a hatodik helyen zárt a bajnokságban.

    A 25 éves lengyel lány azonban a téli szünetben sem bír magával. Két hete a Dubai 24 órás versenyen járt harmadmagával, és az abszolút 26. helyen zártak (82 autós mezőnyben), kategóriájukban azonban az első helyen végeztek.

    A dubai eredmény pedig felkeltette az Audi USA érdeklődését és meghívták Daytonába, ahol Gosia és Ashley Freiberggel (26 éves amerikai versenyző) női párost alkotva, a GMG Racing egyik Audi R8-asával rajthoz állnak a 4 órás Continental SportsCar Challenge-en. Az időmérőn a 11. helyet szerezték meg (43 autós mezőnyben).

    „Nem is álmodtam róla, hogy idén Daytonában versenyezhetek.” – mondta Rdest. „Nagyon boldog vagyok és köszönöm az Audi Sportnak és az Audi USA-nak. Az álmok valóra válnak.”

    „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ezen az eseményen. Mindig is hittem, hogy nem az ember neme, hanem a kemény munka és az erős karakter hozza meg az eredményeket. Szerintem nagyon jó, hogy a motorsport egyre elérhetőbb a nők számára, egyre több lányt látok a pályákon. Szerintem a nők a motorsportban megmutatják, hogy megéri szokatlan utakon járni, el lehet érni sikereket, olyan területen is, ami erőt és pontos vezetést igényel.”

    4 órás versenyük magyar idő szerint ma, 19 órakor lesz.

    Ashley Freiberg, Gosia Rdest
    Ashley Freiberg és Gosia Rdest | Fotó: Audi AG
  • A nagycsapatoknak nem tetszik a Liberty „szuveníres” terve

    A nagycsapatoknak nem tetszik a Liberty „szuveníres” terve

    A Forma-1-es top csapatok nem támogatják a Liberty Media azon tervét, mi szerint megváltoztatnák a merchandise, azaz szuvenír termékek eladásának módját a versenyhelyszíneken.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Liberty elképzelései szerint a csapatok különálló standjait egy nagy “szupermarket sátor” váltaná fel a versenypályákon, melyben minden csapat és versenyző cuccai megvásárolhatók lennének, sőt felpróbálásra és azonnali hazapostázásra is lenne lehetőség.

    „Alapos kutatást végeztünk, és minden versenypromóter támogatja a tervet.” – nyilatkozta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches a finn Turun Sanomatnak.

    A lap szerint azonban a top három csapat azonban nem örül ennek az elképzelésnek.

    „A történelem során a Ferrari több terméket adott el, mint bármelyik másik csapat.” – mondta egy nem megnevezett forrás. „A rajongók türelmetlenek, nem fognak bemenni egy nagy helyiségbe, ahol sokáig tart majd megtalálniuk, amit akarnak. Én úgy hiszem, bevételtől fogunk elesni az új struktúrával.”

  • Német, svéd és mexikói csapattal bővült a Race of Champions nevezési listája

    Német, svéd és mexikói csapattal bővült a Race of Champions nevezési listája

    A február 2-3-án, Rijádban, Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Race of Champions nevezési listája újabb nevekkel bővült.

    A német csapatot a tavalyi DTM bajnok René Rast és az LMP1 bajnok Timo Bernhard alkotja majd.
    Memo Rojas, European Le Mans Series bajnok és Abraham Calderon NASCAR Mexico bajnok lesz majd a mexikói páros.
    Johan Kristofersson rallycross világbajnok és Joel Eriksson, a European F3 második helyezettje pedig a svéd duót alkotja majd.

    Arról pedig korábban már beszámoltunk, hogy hosszú idő után most először nem vesz részt az eseményen Sebastian Vettel, aki szerepelt a 9 legutóbbi ROC-on. Ez idő alatt hétszer nyert nemzetek kupáját, ebből hatszor Michael Schumacher oldalán, egyszer pedig egymaga. 2015-ben pedig az egyéni versenyt is megnyerte.

    Idén újdonság lesz viszont az, hogy eSports bajnok is részt vehet a megmérettetésen, erről részletesebben ide kattintva olvashatsz.

    Akik már biztosan ott lesznek az idei Race of Champions-ön:

    Juan Pablo Montoya
    Helio Castroneves
    Timo Bernhard
    René Rast
    Tom Kristensen
    Petter Solberg
    Josef Newgarden
    Ryan Hunter-Reay
    David Coulthard
    Lando Norris
    Johan Kristofersson
    Joel Ericsson
    Memo Rojas
    Abraham Calderon
    Khalid Al Qassimi
    Khaled Al Qubaisi
    Yazeed Al-Rajhi
    Karl Massaad
    Rudy van Buren
    Gabby Chaves

  • 6 fordulós lesz az Audi TT Cup 2018-as szezonja

    6 fordulós lesz az Audi TT Cup 2018-as szezonja

    Tavaly még arról lehetett hallani, hogy az Audi TT Cup három szezon után a végéhez is ért és megszűnik a sorozat. Az ABT Sportsline azonban kézbe vette a dolgokat, és a széria folytatja a működést 2018-ban is, immáron Audi Sport ABT TT Cup néven.

    Sőt már a versenynaptár is elkészült, mely a következőképpen fest:

    Május 4-6 Hockenheimring
    Június 22-24 Norisring
    Július 13-15 Zandvoort
    Szeptember 7-9 Nürburgring
    Szeptember 21-23 Red Bull Ring
    Október 12-14 Hockenheimring

    „Nagyon örülünk a látványos versenynaptárnak.” – mondta az ABT főnöke, Hans-Jürgen Abt. „Remek elegye a tradicionális versenypályáknak, melyek népszerűek a rajongók, a versenyzők és a sajtó körében is.”

    A nevezési díj 95 000 euró (~ 30 millió forint) + áfa, a szezon bajnoka pedig kap egy egyedi TT RS-t, valamint részt vehet a DTM Young-Driver tesztjén.

    Akit érdekelnek a részletek, klikkeljen ide!

  • Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    A Cadillac versenyzője, a holland Renger van der Zande szerezte meg a pole pozíciót a Daytona 24 órás versenyre, a Penske-s Helio Castronevest megelőzve, míg Fernando Alonso a 13. pozícióba kvalifikált.

    Van der Zande 1:36.083-as időt produkált a Wayne Taylor Racing Cadillac DPi-V.R-ével, hét ezreddel megelőzve a Penske Acuráját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, nem számítottam rá, hogy megszerzem a pole-t” – mondta van der Zande. „Szélesen vettem az ötös kanyart, elfékeztem magam, de valahogy mégis gyors lett a kör.”

    A 37-es rajtszámú Jackie Chan DCR JOTA ORECA LMP2-vel Lance Strollék a 6. helyet szerezték meg, Felipe Nasr-ék (Whelen Engineering Racing, Cadillac DPi) a hetedikek, Juan Pablo Montoyáék (Acura Team Penske, Acura DPi) a tízdeikek, Ferdinand Habsburgék (Jackie Chan DCR JOTA, ORECA LMP2) a tizenegyedikek lettek.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso a pole-tól másfél másodperccel elmaradva a 13. pozíciót szerezte meg a United Autosports csapatának.

    A versenyhétvége programjáért klikkelj ide!

  • A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur attól tart, hogy ha a Forma-1-ben bevezetik a költségvetési korlátot, az olyan nehézségeket okoz majd, melyek nevetségessé teszik a sportot. Mondja ezt annak ellenére, hogy a korlát bevezetése épp a Saubernek és a kiscsapatoknak lenne kedvező.

    „Ha ugyanannyi pénzünk lenne, mint a top csapatoknak, kisebb lenne a különbség (a versenypályán).” – mondta Vasseur az Autosportnak. „De nem tudom, hogy ezt olyan szabályokkal kell-e elérni, mint egyes elemek sztenderdizálása. A nagyobb csapatok így is annyit fognak költeni, mint most, de csak jelentéktelen előnyért. Lehet felügyelni az anyagiakat, de engem ez egy kicsit megrémiszt. Papíron működhet, de aztán meg kell vizsgálni, hogy tudjuk ezt felügyelni szezon közben, hogy elkerülhessük az olyan eseteket, hogy például azzal lesz tele a a sajtó, hogy a Ferrari, vagy Mercedes 10 euróval többet költ, mint amennyi megengedett. Egy ilyen dolog a legrosszabb történés lenne az F1 imidzse és a show szempontjából, mert a rajongók az F1 rossz oldalát kapnák, mi szerint minden a büdzséről szól. És ha csak a büdzséről szól minden, az egy rémálom.”

    Ennek ellenére valamilyen fajta költségkorlátozás Vasseur szerint is elengedhetetlen, de szerinte erre az lenne a jó megoldás, ha inkább korlátoznák a nagyobb csapatok lehetőségeit abban a tekintetben, hogy extra teljesítményt nyerjenek.

    „Ha meghúzzuk a vonalat 150 millió dollárnál, az nem lesz hatással a Force Indiára, nem lesz hatással ránk, és nem lesz hatással a legtöbb csapatra.” – vélekedik Vasseur. „Ha eltekintünk a versenyzőktől és a marketingtől, ez csak a top három csapatot érinti. A legjobb az lenne, ha a szabályokon keresztül, a szükséges költségvetést limitálnánk. A Mercedes mindig képes lesz többet költeni nálunk, ami rendben is van, de legalább lehetőséget kapnának a kiscsapatok, hogy a dobogóért küzdhessenek.”

    „Jelenleg csak a két Mercedes, a két Ferrari és a két Red Bull játszik, és ez egy kicsit unalmas.”