Szerző: Tajthi Andrea

  • Ramirez: Ez a nők diszkriminálása

    Ramirez: Ez a nők diszkriminálása

    A McLaren csapat egykori koordinátora, Jo Ramirez is bírálta a Liberty Media döntését, mi szerint megszüntették a grid girl-ök szerepét a Forma-1-ben, helyükre pedig grid kids, vagyis gyerekek kerülnek.

    „Az F1 letér az útjáról.” – mondta a 76 éves mexikói a spanyol Cadena Cope rádiónak. „Próbálnak változtatni valamin, hogy történjen valami változás.”

    „De elég lenne csak igényesebben felöltöztetni őket (a rajtrácslányokat), de sok országban eleve népviseletben vannak. Ez a tiltás diszkriminálja a nőket, holnap majd már azt is megtiltják, hogy kijöjjenek a versenypályára úgy egyáltalán. Véleményem szerint a grid girl-ök senkit sem zavartak” – mondta Ramirez.

    A grid girl témában korábbi híreinket ide kattintva olvashatjátok.

  • Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Az amerikai Haas csapat új szponzorral gazdagodott, méghozzá a divat világából.

    Új támogatójuk a dán Jack & Jones, mely Kevin Magnussent már támogatta korábban. Idén azonban már a Haas autóin is feltűnik majd az autó első szárnyán, valamint Magnussen és Romain Grosjean overalljain is.

    „A Forma-1 elkötelezettsége és professzionalizmusa összhangban van azokkal az értékekkel, melyekkel mi megközelítjük a férfi- és farmerdivatot.” – mondta Henning Nielsen, a Jack & Jones e-kereskedelmi és marketing vezetője. „A Haas F1 Team-hez hasonlóan mi is igyekszünk a legjobbak lenni. Ezért támogattuk Kevin Magnussent karrierje során, és ezért döntöttünk úgy, csatlakozunk a Haas F1 Team-hez ebben a szezonban.”

    „Nagyon büszkék vagyunk, hogy bejelenthetjük, új partnerségünket a Jack & Jones-szal.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ez egy olyan márka, mely a kemény munkán és a részletekre való odafigyelésen lapul, gyorsan fejlődött és minőségi termékkel szolgál. Míg mi még mindig viszonylag újak vagyunk a Forma-1-ben, célkitűzéseink és munkamorálunk hasonlatos a Jack & Jones-éhoz. Arra az elismerésre törekszünk mi a Forma-1-ben, mint amit a Jack & Jones elért az ő piacukon.”

  • Kenny Smith, 76 évesen a Toyota Racing Series mezőnyében!

    Kenny Smith, 76 évesen a Toyota Racing Series mezőnyében!

    Az új-zélandi motorsport legenda, Kenny Smith, 76 évesen rajthoz áll a Toyota Racing Series szezonzáró versenyhétvégéjén, ezen a hétvégén. Célja pedig, hogy negyedjére is megnyerje a New Zealand Grand Prix-t.

    Smith először 1964-ben állt rajthoz a versenyen, legutóbb 2004-ben nyert, és 2013-ban állt rajthoz utoljára a versenyen. Bár azóta is folyamatosan versenyez különféle versenysorozatokban.

    Azonban ez lesz az első alkalom, hogy Smith kormányváltós autót vezet.

    „Nincsenek elvárásaim magammal szemben, csak igyekszem a legjobb formámat nyújtani.” – mondta a 76 éves versenyző. „A régi (Formula 5000-es) autókat időnként egy kézzel vezetem. Kormányváltóval ez nem így van. A kormányon kell tartani a kezed a sebességváltáshoz.”

    Smith első NZ GP-s győzelmét, 1976-ban, F5000-s szabályzás mellett nyerte. Második, 1990-es győzelmét Formula Pacific Swift-ben nyerte, míg a 2004-est Formula Ford autóval szerezte.

    Stirling Moss, Jack Brabham, Craig Baird és Nick Cassidy is háromszor nyerte meg a versenyt, bár egyikük sem állt rajthoz ilyen sok alkalommal.

    Smith a #47-es rajtszámot viseli majd, mivel ez lesz a 47. ilyen versenye, illetve Bruce McLaren is ezt a számot használta, mikor Új-Zélandon versenyzett.

    A versenyt tavaly a Force India támogatottja, Jehan Daruvala, 2016-ban a McLaren felfedezettje, Lando Norris, 2015-ben pedig a Williams versenyzője, Lance Stroll nyerte.

  • Wolffot dühítette, hogy a Force Indiások egymással csatáztak

    Wolffot dühítette, hogy a Force Indiások egymással csatáztak

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy dühítette, mikor azt látta tavaly, hogy a Force India versenyzői, Esteban Ocon, a Mercedes támogatottja és Sergio Perez egymással ütköztek. Ez pedig több alkalommal is előfordult 2017-ben.

    Az incidensek után a Mercedes erőforrással bíró Force India csapatutasítással igyekezett rendet tenni köztük.

    Ocon meg is kereste Wolffot tanácsért, hogy miként kellene rendeznie a viszonyokat csapattársával. Úgy gondolta, hogy ha Wolff kezelni tudta a Lewis Hamilton – Nico Rosberg párost, akkor hasznos tanáccsal tudja őt ellátni.

    „Ami minket dühít, az az, hogy a csapaton belüli rivalizálások két sérült autót eredményeznek.” – mondta Wolff az Autosportnak. „És ez nem csak Estebanra vonatkozik, hanem Checora is. Csapatfőnökként ez engem nagyon idegesít.”

    Ocon a 2017-es szezont a nyolcadik helyen zárta, 13 ponttal lemaradva a hetedik helyen végző Perez mögött. Ocon legjobb eredménye egy ötödik hely volt Monacóban, míg Perezé egy negyedik Spanyolországban.

    Wolff szerint azonban idén Oconnak le kell győznie Perezt, hogy folytathassa a fejlődést.

    „Esteban nagyon jól teljesített a nagyon erős Sergio Perez mellett.” – vélekedik Wolff. „Most egyet lépnie kell előre, hogy javítsa a teljesítményét. Ő rendkívül konzisztens, keveset hibázik és nagyon jó a tempója. Idén tovább kell fejlődnie ebben a tekintetben és túl kell teljesítenie Perezt.”

  • A Renault 85%-os kapacitással érné utol a top csapatokat

    A Renault 85%-os kapacitással érné utol a top csapatokat

    A Renault azt tervezi, hogy utoléri a Forma-1- jelenlegi top csapatait, a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt, forrásainak „mindössze” 85%-ának felhasználásával, állítja a csapatfőnök, Cyril Abiteboul.

    A csapat fejlődésnek indult, miután 2015 végén a Renault átvette azt a Lotustól. Növelték az alkalmazottak számát és fejlesztették az infrastruktúrát. Abiteboul szerint a növekedés folytatódni fog 2018-ban

    „Alapvetően azt a kihívást adtam a csapatunknak, mindenkinek, beleértve magamat is, hogy középtávon képesek legyünk a top csapatokkal versenyezni úgy, hogy hozzájuk képest mi 85%-on tudunk működni.” – mondta Abiteboul a Motorsport.com-nak. „Ez a költségvetésre értendő és a létszámra. Nem próbálok egyenlővé válni a Mercedesszel vagy a Red Bullal, de hasonulni hozzájuk.”

    „Ugyanakkor próbálom azt tenni, amit ők is, csak hatékonyabb módon, ami mindig jellemző volt a Renault-ra a Forma-1-ben. Ez nem lehet fegyverkezési verseny.”

    A csapatfőnök azt is hozzátette, hogy a sport tervei a költségvetési korlátra jelenleg némileg akadályozza a csapat növekedését, hiszen nem akarnak most jelentősen tovább bővülni úgy, hogy meg van az esélye, hogy hamarosan a szabályok okán újra le kellene azt építeni.

    „Folytatjuk a növekedést, de lassítunk a tempón, mert a növekedés ugyan nagyon hatásos, de ugyanakkor kihívást jelent mindenki számára a menedzselése. Úgy gondolom, hogy le kell lassítanunk és stabilizálni kell az alapot, megbizonyosodni róla, hogy jól értjük mi működik és mi nem, felmérjük a csapatunk erősségeit és gyengeségeit, miközben fenntartjuk a kapacitásunkat, és növeljük az aktivitást azokon a területeken, melyeken gyengék vagyunk.”

    „Igyekszem értelmes döntést hozni arról, hogy mi fenntartható egy Forma-1-es csapat számára közép-és hosszútávon, anélkül, hogy veszélyeztetnénk a bajnoki címért való küzdelem lehetőségét 2020-21-re. Úgy gondoljuk, 700-750 fővel Enstone-ban már jó partnerek lehetünk a játékban, és működni is fog.”

  • Di Resta szerint kockázatos a Williams versenyzőpárosa

    Di Resta szerint kockázatos a Williams versenyzőpárosa

    A korábbi Williams tartalékversenyző, Paul di Resta kockázatosnak tartja a grove-i csapat 2018-as versenyzőpárosát.

    Robert Kubica mellett halvány esélye di Restának is volt Felipe Massa megüresedett helyére, a csapat azonban Szergej Szirotkint választotta Lance Stroll mellé. Így Williams szakított azzal a hagyománnyal, hogy lennie kell a csapatukban egy tapasztalt versenyzőnek, és úgy tűnik, már a Martini sem ragaszkodik hozzá, hogy legalább az egyik versenyzőjük 25 év feletti legyen.
    Di Resta pedig nem csupán versenyzői ülést nem kapott, de a tartalékversenyzői pozíciót is elvesztette, mivel azt megkapta Kubica.

    „Kockázatos döntés ez a versenyzőpáros, a srácok tapasztalatát illetően.” – mondta di Resta a Racernek. „Lance egy szezonon van túl, míg Szirotkin most érkezik… A kérdés csak az számomra, hogy a McLaren és a Renault képes lesz-e legyőzni egy olyan csapatot, mint a Williams.”

    A skót versenyző maga is úgy gondolja, hogy inkább pénzügyi okok állnak a döntés mögött, mintsem sportszakmai.

    „Elégedett vagyok a teszttel (amin Kubicával vett részt a Hungaroringen.” – mondta a skót. „Nagyon elégedett vagyok a tesztemmel. Nem is választhattam volna jobb napot a tesztre és úgy érzem a legjobb formámat nyújtottam, amit ők is láthatnak.”

  • Naomi Campbell is a grid girl-ök mellett áll

    Naomi Campbell is a grid girl-ök mellett áll

    Naomi Campbell szupermodell maga is kiállt a grid girl-ök mellett, miután kiderült, hogy a Forma-1 száműzte a rajtrácslányokat a gridről, véget vetve ezzel egy több évtizedes hagyománynak, modern kori társadalmi normákra hivatkozva.

    A 47 éves modell a Good Morning Britain-ben mondta el, hogy ő sosem gondolta, hogy a grid girlködés sértő dolog lenne a nők számára. Ezt a szerepet saját modell karrierjével hozta párhuzamba.

    „Nincs különbség. Csak más a mód. Én a kamera előtt állok. Ők a versenyzők rajtszámait tartják.” – mondta Campbell, mikor a grid girl-ök munkájáról kérdezték.

    „Sok versenyen voltam. Sosem zavartak (a grid girl-ök). Sosem okoztak kellemetlenséget, pedig jártam jó párszor a rajtrácson.” – mesélte el a modell, aki korábban Flavio Briatore, egykori Renault csapatfőnök partnere is volt. „Úgy gondolom, ők képviselik az országukat. Büszkék rá, hogy képviselhetik a hazájukat, bármi módon is. Ez így van évek óta.”

    Mikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte a lányoknak vissza kellene-e kapniuk a munkájukat, kiderült, Campbell nem is tudta, hogy a Forma-1 a napokban hivatalosan is megvált a rajtrácslányoktól.

    „Ki lettek rúgva? Nem tudtam. Édes Istenem. Ez nem szép dolog.” – mondta.

    A grid girl-ök közül azonban még senki nem számolt be arról, hogy zavarta volna őket ez a szerep, nem érezték degradálónak. Inkább ellenkezőleg. Erről számolt be az általunk megkérdezett magyar rajtrácslány is.

  • Mit takar a McLaren új szlogenje?

    Mit takar a McLaren új szlogenje?

    A McLaren új szlogennel vág neki a 2018-as szezonnak, a rajongók pedig azon kezdtek tűnődni, hogy vajon mi rejlik a szlogen mögött.

    Három év után a wokingi csapat szakított a Hondával és idén már Renault erőforrással vágnak neki a szezonnak. Nem titkolják azt sem, hogy komoly reményeket fűznek az új partnerkapcsolathoz.

    Talán ez is közrejátszott a szlogen kitalálásában, az ugyanis a „légy bátor” lett. A McLaren azonban saját weboldalán választ ad arra, honnan jött a „bátor” szöveg.

    „Hogy mit értünk bátor alatt? A kockázatvállalásra gondolunk, arra, hogy a szív olykor átveszi az irányítást a fejtől, arra, hogy az ember úgy ugrik, hogy nem tudja biztosan hol is fog földet érni. Ez a versenyző mentalitása: előbb cselekedni, majd később korrigálni a hibákat…”

    A McLaren fel is hozott pár példát a múltból a merész döntésekre, mint például egy csapatba tenni Alain Prostot és Ayrton Sennár, vagy Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.

    „2018-ban, a döntésünk, hogy új partnerkapcsolatot alakítunk a Renault-val, bátor volt, és kockázatos is.” – írta a csapat. „Arra az alapvető hitre alapult, hogy a versenyzésért létezünk, és hogy akkor vagyunk a legjobbak, amikor a legbátrabbak is. Szóval gyerünk, versenyezzünk és legyünk bátrak.”

    Az autó feltehetően külsőleg is változni fog majd.

    „Az autó nem ugyanúgy fog kinézni, mint tavaly.” – mondta korábban Zak Brown. „A komplett márkánk, a McLaren láthatósága új szintre kerül, és ez izgalmas lesz.”

    https://www.instagram.com/p/Bep7kLnlxhP/?taken-by=mclaren

  • Hamilton megmutatta muszkliját

    Hamilton megmutatta muszkliját

    Lewis Hamilton alaposan kigyúrta magát a téli szünetben, az eredményt pedig Instagramon mutatta meg a közönségnek. És talán tetkója is több lett, mint korábban volt.

    https://www.instagram.com/p/Be1FfB4FbZ8/?taken-by=lewishamilton

     

     

  • Nem a motor volt a Sauber fő problémája tavaly

    Nem a motor volt a Sauber fő problémája tavaly

    A Sauber csapat főnöke, Frederic Vasseur úgy véli, hogy a svájci istálló sokkal inkább gyenge karosszériája miatt küszködött tavaly, mintsem a korábbi specifikációjú Ferrari erőforrás miatt.

    Vasseur, aki tavaly nyáron lett kinevezve csapatfőnöknek, őszintén beszámolt róla, hogy a Sauber problémáinak forrása elsősorban aerodinamikai területen keresendő.

    „Őszintének kell lennünk önmagunkhoz.” – mondta a szakember az Autosportnak. „A legnagyobb probléma nem az erőforrás volt. A motor ugyan 2016-os volt, de ez csupán pár tized lemaradást jelentett. Ha összevetjük magunkat a többi csapattal, a legnagyobb gond karosszéria oldalon jelentkezik, erre kell koncentrálnunk, és nyomatni kell az aero-t, mint a pokol.”

    A Sauber meg is hosszabbította szerződését a Ferrarival 2018-ra, és most aktuális specifikációjú erőforrást kapnak majd, ám az Alfa Romeo márkát erősítve

    „Legalább a motor miatt nem kell majd aggódni.” – mondta Vasseur.

    Ezen kívül új versenyzője is lesz a csapatnak Charles Leclerc személyében.

    „Most vadonatúj projektünk van. A Sauber tavaly nagyon későn kezdett, de a 2018-as projekt terv szerint halad.” – tette hozzá Vasseur. „De persze csak február végén az első teszt mondja csak majd meg, hogy hol is tartunk.”