Szerző: Tajthi Andrea

  • Váratlan, ruházati ügy miatt vették elő a bírák Hamiltont

    Váratlan, ruházati ügy miatt vették elő a bírák Hamiltont

    Lewis Hamilton nevében a Mercedes csapat egy képviselőjét idézték be a versenybíróság, az időmérő edzés előtt.

    Az indoklás szerint a hétszeres világbajnok megsértette az FIA Nemzetközi Sportkódex L. függeléke III. fejezetében foglaltakat.

    További részleteket nem közöltek, azonban szabályzat a szóban forgó fejezete a versenzői felszerelésre vonatkozó előírásokat taglalja. Mint például sisak, tűzálló öltözet, biztonsági öv, vagy épp a viselt ékszerek.

    Ha tippelni kellene, feltételezhetően az utóbbi pont kerülhetett megsértésre. Ennek értelmében ugyanis „Az ékszerek viselése testpiercing vagy fém nyaklánc formájában tilos a verseny során, ezért ez ellenőrizhető a rajt előtt.”

  • NÉZD ÉLŐBEN Robin Räikkönen gokartversenyét!

    NÉZD ÉLŐBEN Robin Räikkönen gokartversenyét!

    Mint azt a Forma-1 rajongók már minden bizonnyal tudják, Kimi Räikkönen fia, Robin, elkezdte gokartos pályafutását. A minap már részt is vett egy versenyen Svájcban.

    Ma is rajthoz áll a 7 éves kisfiú, szintén a svájci Whohlenben, a svájci Rotax Max Challenge idei záró hétvégéjén.

    A 91-es rajtszámmal induló Räikkönen-fiú a 18 fős Micro kategóriában indul, mely a hivatalos kiírás szerint kvalifikáció és futam céljából 13.00-kor és 14.26-kor lép pályára, de ahogy elnézzük, eső miatt van némi csúszás a programban.

    A jó hír azonban, hogy az események élőben követhetők! Az élőképet alább találjátok, a live timingot pedig ide kattintva éritek el!

    robin r

  • Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Bár Max Verstappen minden bizonnyal megnyeri idén második bajnoki címét – akár már ezen a hétvégén, Szingapúrban -, és a Red Bull is jó eséllyel bajnok lesz idén, a csapat öröme nem lehet felhőtlen.

    Nagy az aggodalom ugyanis a Red Bull tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek az egészségével kapcsolatban.

    Már egy ideje olyan pletykák keringenek, hogy a 78 éves üzletember, a világ leggazdagabb osztrákja súlyos betegségben szenved.

    „Nincs jól” – mondta Roger Benoit, a svájci Blick című lap veterán F1-es tudósítója.

    A Kronen Zeitung című osztrák lap riportere egyetért azzal, hogy aggasztó Mateschitz egészségi állapota, aki „hónapok óta” nem mutatkozott nyilvánosan.

    „Bennfentesek arról számoltak be, hogy az utóbbi időben még a legközelebbi alkalmazottai számára sem volt elérhető” – tette hozzá az lap.

    Red Bull, Dietrich Mateschitz, Max Verstappen
    Dietrich Mateschitz és Max Verstappen  |  Fotó: Peter Fox/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    A Mateschitz által alapított energiaital-gyártó cég szóvivője elmondta: „Mint tudják, Mateschitz úr számára mindig is fontos volt, hogy magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól.”

    „Ez nem változott.”

    Tehát az most sem derült ki, hogy milyen állapotban van, de a válasz talán sugallja, hogy nem egészséges.

    Az osztrák Dr. Helmut Marko, aki Mateschitz legszorosabb kapcsolata a Forma-1 világával, szintén nem kívánt nyilatkozni a „nagyfőnökről”.

    „Nem nyilatkozom, ez magánügy. Nem kommentáljuk” – mondta Marko a német ntv televíziónak.

  • A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    Október 1-jén, azaz ma van a zene világnapja. Hogyan is ünnepelhetnék ezt a Forma-1 rajongók? Például úgy, hogy sorra veszik azon Forma-1-es versenyzőket, akiknek volt/van némi affinitásuk a zenéhez. Akár éneklés által, akár úgy, hogy tudnak játszani valamilyen hangszeren.

    Te milyen zenekart állítanál össze a most következő versenyzőkből? Írd meg nekünk Facebookon! 😉

    Versenyzőkről volt szó, mégsem versenyzővel nyitunk. Ha Forma-1 és a zene kapcsolatáról van szó, a legtöbb embernek talán az autósportos körökben legendásnak számító V10 zenekar jut eszébe, melyet az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan alapított. A zenekar, csökkentett létszámmal, „Eddie & The Robbers” néven több F1-es versenyhétvégén is szórakoztatta a közönséget. Előfordult, hogy még Damon Hill is feltévelyedett a színpadra.

    Eddie Jordan, Damon Hill & David Coulthard rocking out.
    byu/Cubejam informula1

    És ha már Hill. A mai fiatal közönség talán nem is nézné ki a mindig jólöltözött, elegáns angol úrról, hogy valójában rajong a zenéért, és jól bánik az elektromos gitárral. Olyannyira, hogy ő volt egykor a „visszafogott” nevű Sex, Hitler and Hormones  punkzenekar basszusgitárosa.

    Állítólag a Def Lappard nevű zenekar Demolition Man című számának végén hallható gitárszóló is Damon Hillé.

    Míg Damon fő csapásiránya az autósport lett, fia, Josh bár szintén megpróbálkozott az autósporttal, végül a zene mellett tette le a voksát és dobos lett. Severs nevű bandájával több alkalommal is fellépett Silverstone-ban a Brit Nagydíjon. 2017-ben pedig Damon is csatlakozott hozzájuk.

    Maradván a gitárnál, ez a hangszer Daniil Kvyat kezében is meg-megfordul.

    Lando Norris tavaly vásárolt magának dobfelszerelést, akkor kezdte tanulni. Hogy most hol tart a tudománya, azt nem tudjuk, bár mostanában inkább DJ pultok környékén lehetett őt megtalálni.

    Jelenlegi csapattársától, Daniel Ricciardótól sem idegen a zene, bár ő sem profi benne. Kis túlzással állíthatjuk, hogy „megpróbálkozott” a dobolással, de inkább az éneklés és a rap az ő műfaja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

    Nézzétek csak! A Texas silverstone-i fellépésén, a videó bal szélén a csörgőkarikával nem más, mint David Coulthard! Nem mellesleg jobb szélen a dobok mögött: Eddie Jordan.

    Evezzünk át a billentyűsökre! Bár nem hallottuk még játszani, elvileg Fernando Alonso tud zongorázni. Ez a hangszer egyébként meglehetősen népszerű a versenyzők körében. Charles Leclerc meglehetően jól bánik a billentyűkkel – már amennyire mi laikusként gondoljuk -, ahogy Adrian Sutil is.

    Sőt híresen jól zongorázott a néhai Elio de Angelis, ahogy Francois Cevert is.

    De Lewis Hamilton is tud zongorán játszani. Sőt gitározni és énekelni is. Hangja Christina Agulera Pipe című dalában is hallható. A produkcióban Hamilton XNDA művésznéven vett részt.

    https://www.youtube.com/watch?v=fJCrNLAK4pQ

    Éneklés kapcsán nem feledkezhetünk meg Jacques Villeneuve-ről sem, aki annyira komolyan vette a zenei pályafutást, hogy ki is adott egy albumot Private Paradise címmel. Egy-két dalához videóklip is készült.

    Jacques édesapja, Gilles pedig trombitán játszott:

    https://www.youtube.com/watch?v=OsI3t3Pi7bM

     

    Végül, de nem utolsó sorban: bár hang formájában nem tudjuk bemutatni, ejtsünk pár szót e cikk kezdő fotójáról.
    Történt ugyanis, hogy John Player Team Lotus 1972-ben az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is megnyerte. Ennek apropójából kiadtak egy lemezt, Team Lotus Sings: “The Champions” címmel. A dalokat Luke Watson, a Team Lotus akkori tagja írta és hangszerelte, valamint ő volt a producer is. A dalokat pedig a csapattagok énekelték fel.
    A B oldal a Workin al’nighter címet kapta.

    Mindezek után, ráadásként  íme az F1 hivatalos főcímdala, Roy Nissany zongoraelőadásában:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Roy Nissany (@roynissany) által megosztott bejegyzés

     

  • Nyugi! Jövőre is visszatér a Forma-1 legnagyobb kamuja!

    Nyugi! Jövőre is visszatér a Forma-1 legnagyobb kamuja!

    Mikor először olvastuk, azt hittük igazi. Mikor másodjára olvastuk, azt hittük, hogy photoshop. Aztán kiderült, hogy egyszerre mindkettő, miközben egyik sem.

    A Miami Nagydíj kikötőjéről van szó, ami bár luxus-hatást akart kelteni, mégis gagyi lett. Bár ha az volt a cél, hogy az emberek beszéljenek róla és mindenki aki a környéken jár, ott akarjon fotózkodni, akkor mégiscsak jó döntés volt.

    A kikötő ugyanis kamu, nincs ott víz, ebből kifolyólag a jachtok sem voltak valódiak. A helyszínre látogatók – és nekik köszönhetően az otthon ülők – sem akarták elhinni, hogy úgy akarták meglovagolni Monaco és a Marina Bay (Szingapúr) fényűző látképét, hogy kamu kikötőt „építenek”. Ezért aztán mindenki ott pózolt és poénkodott a nem létező vízben.

    A jövő évi esemény kapcsán a Miami Nagydíj elnöke, Tyler Epp elmondta, hogy a rajongók 2023-ban is láthatják a hamis kikötőt.

    „Az egész csapat keményen dolgozik azon, hogy a második évben is fantasztikus élményt nyújtsunk a rajongóknak, és nagyon izgalmas, hogy a jövő héten kiadhatjuk a jegyeket az előregisztráltaknak” – idézi Eppet a WTF1.

    „2023-ban visszatér az ikonikus MIA Marina és a Hard Rock Beach Club, amelyek a MIA campus egyik legnépszerűbb részei voltak.”

    „Meghallgattuk a tavalyi rajongóinkat, és tervezzük az árnyékolók és a vízállomások gyarapítását, valamint további kilátóteraszokat helyezünk el a pálya körül.”

  • Friss doku-sorozat jön októberben a német világbajnokról

    Friss doku-sorozat jön októberben a német világbajnokról

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher után a liberális nézeteiről is ismert, szintén német világbajnokról készített dokut a legnépszerűbb streaming szolgáltató.

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Vettel különleges projekten dolgozik, ami minden bizonnyal egy dokument sorozat, melyből előzetest közölt Instagram oldalán.

    Az előzetes alapján arra lehet számítani, hogy megismerhetjük a négyszeres világbajnok karrierjének kezdetét és gyerekkorán. Ezen kívül úgy néz ki, betekintést enged abba is, hogy manapság, környezettudatos emberként miként utazik lakóbuszával.

    Mostanra azonban az is kiderült, hogy úgy néz ki, hogy Netflix-műsor készül a németről. Ha az interneten terjedő beharangozó kép valós, akkor a doku nemes egyszerűséggel a Vettel címet viseli majd (csak úgy, mint volt az Schumacher esetében is), és október 27-én debütál majd a szolgáltató kínálatában. Ez persze az eredeti, angol nyelvű debütálás dátuma, magyar szinkron – ha lesz – minden bizonnyal később érkezik majd.

    [poll id=”247″]

    Mi már nagyon várjuk!

    https://twitter.com/vettelhistory/status/1575432941437689857

     

  • McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    A McLaren szerint „nagy lépésre” van szükségük a 2023-as Forma-1-es autójukkal kapcsolatban ezen a télen, mivel nem tudnak még egy évet úgy végigcsinálni. hogy a szezon a felzárkózásról szól.

    A wokingi bázisú alakulat a 2022-es szezon nagy részében csak lohol a többiek után, miután az év elején fékproblémák hátráltatták őket. A csapat elég jól talpra állt, de elismerte, hogy a problémák megoldása más kulcsfontosságú teljesítményterületekről vonta el az erőforrásokat. Így extra keményen kellett dolgozniuk, hogy ne veszítsenek túl sokat a fő rivális Alpine-nal szemben.

    Most, hogy a csapatok már a 2023-as autójukra kezdenek koncentrálni, a McLaren tisztában van azzal, hogy a következő szezonban nem kerülhet ugyanebbe a helyzetbe. Így bár az F1 technikai szabályzata a padlólemez módosításain túl meglehetősen kötött marad, a McLaren elfogadja, hogy másoknál szélesebb körű, átfogóbb módosításokra lehet szükségük.

    „Azt hiszem, ez egy mix” – felelte a Motorsport.comnak Andreas Seidl csapatfőnök arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz azonos a 2023-as autó a 2022-essel.

    „Mivel a technikai szabályok is nagyjából ugyanazok maradnak, elég egyértelmű, hogy nem lesz teljes forradalom.”

    „De ugyanakkor, elismerve, hogy az előttünk lévő csapatok több mint egy másodperccel gyorsabbak, az is világos, hogy nagy lépések megtételére törekszünk a fejlődés terén.”

    A McLaren technikai igazgatója, James Key egyetért abban, hogy elengedhetetlen, hogy jó autóval kezdjék a következő évet.

    „Azt hiszem, az a színvonal, amit az első három csapatnál láttunk, megmutatja, hogy mire kell képesnek lenni” – mondta a McLaren weboldalának.

    „Ha egy versenyképes autóval kezded a szezont, akkor onnan kiindulva igazíthatod a fejlesztési terveidet, és kevesebbet teendőd lesz, mint amennyi nekünk [volt idén], miközben jobban összpontosítasz azokra a területekre, amelyekről úgy érzed, hogy a legtermékenyebbek lehetnek.”

    „Ez az, ahol jövőre lenni szeretnénk, mivel nem tudnánk fenntartani ezt az agresszív fejlesztési szintet, mert ez teljes körű. Sokat tanulhatunk az idei évből, és a csapat nagyszerű munkát végzett, hogy elérje azt, amit elért.”

    „Minden egyes fejlesztési lépésnél rengeteg munkát végeztünk, és öt-hat versenyen át tartanak, és minden egyes csomag aztán a tervek szerint működött, minden egyes lépésnél több tizedes teljesítményt produkált, szóval elégedettek vagyunk ezzel.”

    „Jön még egy új csomag, amin most dolgozunk, aztán a hátralévő futamokon még néhány apróság fog következni. Azt mondanám, hogy sokat hoztunk a pályára, és azt kaptuk tőle, amit akartunk.”

  • Elhunyt Coolio, akit nem engedtek fellépni a Szingapúri Nagydíjon

    Elhunyt Coolio, akit nem engedtek fellépni a Szingapúri Nagydíjon

    Az amerikai rapper Coolio neve leginkább azoknak mond valamit, akik a ’90-es években voltak kamaszok. De a Gangsta’s Paradise című számát minden bizonnyal hallotta már szinte minden földi halandó, akkor is, ha a műfaj nem áll közel hozzá.

    Coolio, polgári nevén Artis Leon Ivey Jr tegnap, 59 éves korában elhunyt. A hivatalos információk szerint szívroham végzett vele.

    Coolio 2017-ben fellépett volna a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, a The Podium Lounge rendezvényen, azonban ez meghiúsult.

    Bár a rapper megérkezett Szingapúrba egy pekingi átszállásos járattal, megtagadták tőle a belépést az országba, és a visszafelé induló járattal távoznia kellett az országban. Mindeközben zenekarának tagjai folytathatták szingapúri tartózkodásukat.

    „A szerencsétlen körülmények és a kiábrándító fordulat miatt Coolio nem fog ma este fellépni” – közölték akkor a szervezők.

    Arról nem közöltek indoklás, hogy Coolionak miért kellett távoznia Szingapúrból.

    A koncert pótlása pedig most már biztosan nem fog megtörténni…

    Embed from Getty Images

  • A csőd szélére került a W Series? Sok a kifizetetlen számla

    A csőd szélére került a W Series? Sok a kifizetetlen számla

    Jamie Chadwick a hétvégén Szingapúrban minden bizonnyal megnyeri az idei W Series bajnoki címet. Teszi ezt zsinórban harmadszor, vagyis a női bajnokság minden eddigi szezonját ő nyerte.

    A Telegraph Sport azonban úgy tudja, hogy komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a kizárólag nőkből álló sorozat képes lesz-e befejezni a 3. szezonját, mivel finanszírozási problémák miatt „jelentős összegekkel” tartozik a hitelezőknek.

    A Whisper a W Series egyik legnagyobb hitelezője, és a David Coulthard és Jake Humphrey által alapított cég általában 15-20 fős stábot küld a versenyekre. Ezen a hétvégén azonban senkit sem küld ki Ázsiába, mivel a W Series kétségbeesetten próbálja előteremteni a fennmaradáshoz szükséges forrásokat.

    A Velocity Experience-nek, amely a W Series vendéglátását végzi, szintén jelentős összeggel tartozik, míg a Telegraph Sport több független vállalkozóval is beszélt, akiknek több ezer font értékű számlákat nem fizettek ki: Ezek közül több számla fizetési határideje már hónapokkal korábban lejárt.

    A 2018 végén Catherine Bond Muir, egy korábbi ügyvéd és vállalati pénzügyi bankár által alapított W Series életben tartása keservessé kezd válni. Bond Muir a tavalyi év végén is elismerte, hogy a második szezont is végigküszködték.

    A W Series legutóbbi, a Companies House-hoz szeptember 5-én benyújtott beszámolója azt mutatta, hogy 2021. december 31-ig több mint 7,5 millió font nettó adóssággal rendelkezett, ami „a várakozásoknak megfelelőnek minősült, mivel az üzlet az indulási fázisban van”.

    Szerda este Bond Muir elmondta, hogy a jelenlegi globális pénzügyi válság és a font leértékelődése csak megnehezítette a munkáját.

    De egyelőre bizakodik.

    „Jelenleg rengeteg beszélgetést folytatunk, és nagyon optimista vagyok. Az első naptól kezdve küzdenünk kellett. Mindig is küzdelmes volt, de mi harcosok vagyunk” – mondta.

    A Telegraph Sport úgy tudja, hogy egy több millió fontos megállapodás egy meg nem nevezett amerikai befektetővel nemrég meghiúsult, miután a szerződéseket aláírták.

    Bond Muir ezt  nem kommentálta, és nem tudott garanciát vállalni arra, hogy a szezon folytatódik az utolsó, Austinban és Mexikóban megrendezésre kerülő hétvégékig. Ahogy arra sem, hogy minden versenyző megkapja a pénzdíját.

    A W Series egyik legnagyobb csábító ereje az 500 000 dolláros fődíj, amelyet minden szezonban felajánl a bajnoknak, a teljes 1,5 millió dolláros nyereményalapból.

    Chadwick számára, aki az első két szezont megnyerte, és vasárnap zsinórban harmadik bajnoki címét nyeri meg, ha megnyeri a versenyt, kétségtelenül fontos ez a pénz, mivel valószínűleg az IndyLights vagy F3-as bajnokságba szeretne igazolni jövőre.

    „Megnézzük a költségvetésünket” – mondta Bond Muir. „Bízunk benne, hogy továbbra is sikerül pénzt szereznünk.”

    „Meg kell érteni, hogy a W Series egy teljesen új sportág. A teniszben most már van egyenlőség, mert Billie-Jean King 50 évvel ezelőtt harcolt ezekért a jogokért. A labdarúgás lassan kezd egyenlőbbé válni. A rögbi? Nemrégiben láttuk, hogy az angol nők turistaosztályon repültek a világbajnokságra, míg a férfiak business classon. Ehhez idő kell. Még csak a harmadik szezonban vagyunk. De máris hatalmas hatást értünk el, és jótékony hatásunk van.”

  • Vettel a Forma-1-et kritizálja: Kamu a klímatörekvés?

    Vettel a Forma-1-et kritizálja: Kamu a klímatörekvés?

    Sebastian Vettel nem lelkesedik a Forma-1 klímavédelmi intézkedéseiért. A szintetikus üzemanyagokat már tíz évvel ezelőtt is be lehetett volna vezetni, nem csak majd 2026-ban – állítja. Szkeptikus a célt illetően is, hogy a Forma-1 2030-ra karbonsemleges lesz.

    Sebastian Vettel rendszeresen kampányol a környezet- és klímavédelem fokozásáért. A négyszeres világbajnok az autó-motor és sport kongresszuson most ismét lehetőséget kapott arra, hogy beszéljen arról, hogy a világnak az ő szemszögéből hogyan kell megváltoznia.

    Ennek során Vettel nem fél kritizálni a Forma-1-et sem

    Mint ismeretes, a Forma-1 azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ra klímasemlegessé válik. Vettel azonban meglehetősen szkeptikusan áll ehhez a tervhez.

    „Csak kompenzációval működik, azaz ha máshol próbálnak meg kibocsátást megtakarítani, hogy a számítás bejöjjön. Érdekes lesz látni, hogy milyen projekteket választanak” – mondta.

    „Rengeteg olyan dolog van, ami jól hangzik, de tartalmilag elég üres” – aggódik Vettel.

    Az Aston Martin versenyzője, aki a szezon végén visszavonul, szkeptikus azzal kapcsolatban is, hogy a Forma-1 valóban komolyan gondolja-e egyáltalán a klímaprogramját.

    „A kérdés az, hogy mi történik, ha nem teljesülnek a célok. Ki az ellenőr? Ha a Forma-1 önmagát irányítja, akkor ez egy szép szlogen, de nem túl hiteles.”

    Vettel szerint a 2030-ra célzott lépés túl későn jön. És jelenleg alig látni erőfeszítéseket a sorozat vezetői részéről a karbonlábnyom csökkentésére. A 2023-as évre rekordszámú, 24 futamból álló versenynaptárat tettek közzé. Különösen a tengerentúli versenyek száma nőtt jelentősen.

    „A Forma-1 mostanában a Netflix sorozatának is köszönhetően fellendülőben van. És most az emberek kétségbeesetten próbálják kihasználni ezt a bummot.”

    Vettel azt is szerette volna, ha a klímasemleges üzemanyagok bevezetése kicsit korábban történik. A legfrissebb tervek szerint a versenyautók csak 2026-ban fognak 100 százalékban e-üzemanyaggal működni.

    „A technológia már rendelkezésre áll. Ez nem újdonság. A Forma-1 szereti azt állítani magáról, hogy technikai úttörő. De úttörők akkor lettek volna, ha tíz évvel ezelőtt bevezetik. De jobb későn, mint soha.”

    Vettel tisztában van azzal is, hogy Forma-1-es versenyzőként évekig ő maga sem élt éppen klímabarát módon. De a korral jött a belátás is és a kísérlet, hogy változtasson valamit ezen. A Svájcban élő versenyző például az idei tíz európai futamból csak egyre utazott repülővel. A többire általában autóval utazott. És amikor az megoldható, a versenyző az autót is lecseréli vonatra vagy kerékpárra.

    A személyes életmódjában is sok minden megváltozott

    A háza már nincs tele műanyag italos palackokkal. Fotovoltaikus rendszert telepített a tetőre. A magánrepülővel történő repülés teljesen tabu lett. És Vettel mostanában az étkezéséről is többet gondolkodik: „Próbálok kevesebb húst enni, vagy odafigyelni rá, hogy honnan származik a hús. Ez inkább a dolog lényege. A hús önmagában nem rossz. Inkább az a kérdés, hogyan történik a gazdálkodás.”

    Bio-hús, zöldáram, fenntartható módon előállított ruházat. Vettel tisztában van azzal, hogy jól fizetett autóversenyzőként olyan dolgokat engedhet meg magának a CO2-kibocsátás elkerülése érdekében, amelyek nem mindenki számára megfizethetőek.

    „Egyáltalán nem akarom megmondani az embereknek, hogyan éljenek. Természetesen mindannyian igyekszünk fenntartani a megszokott színvonalat, anélkül, hogy arról beszélnénk, hogy lemondunk róla. De jó lenne, ha az emberek jobban megkérdőjeleznék, hogy mit fogyasztanak és hogyan viselkednek. Még a kis dolgok is sokat számítanak.”