Szerző: Tajthi Andrea

  • Bottas számára ez lenne a Tour de France legnehezebb szakasza

    Bottas számára ez lenne a Tour de France legnehezebb szakasza

    A Forma-1-es versenyzők gyakran sportolnak a szabadidejükben is, az edzőtermen kívül is. Valtteri Bottas például kiváló futó, ám az utóbbi időben inkább biciklizni szokott.

    Mióta egy párt alkot az ausztrál profi kerékpárossal, Tiffany Cromwellel, Valtteri és Tiffany kölcsönösen kiveszik a részüket egymás sportjából. Tiffany meglehetősen sok versenyre kíséri el párját, ezt pedig nagyra értékeli a finn versenyző. Bottas pedig rengeteg kilométert teker kedvesével. Decemberben 2000 kilométert tekertek Ausztráliában.

    Tiffany megismertette a bringázás sportszakmai részleteit is a finnel, azonban a Tour de France-on azért nem indulna.

    A pár otthona Monacóban van, ami viszonylag közel van a Tour de France legendás Col du Tourmalet hegyi szakaszától.

    „Természetemnél fogva nem vagyok hegyimenő. Ha profi kerékpáros lennék, egyértelműen sprinter lennék” – idézi Bottast az Iltalehti.

    – Az én testfelépítésemmel elég nehéz lenne szakaszgyőzelmet szerezni. A Tour néhány emelkedőjét és szakaszát magam is kipróbáltam már, de általában a hegyi részek nagy kihívást jelentenek számomra.

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

  • Felnőtt egy generáció pár F1-es versenyző bemutatkozása óta: Így néztek ki debütálásukkor!

    Felnőtt egy generáció pár F1-es versenyző bemutatkozása óta: Így néztek ki debütálásukkor!

    Míg a Forma-1-es rajongótábor összességében fiatalodik, addig az F1-es mezőny öregszik, a fiatal újoncok ellenére is.

    A McLarené idén a legfiatalabb versenyzőpáros, hiszen az újonc Oscar Piastri 21 éves, de a már tapasztalt Lando Norris is csak 23 éves még.

    Azokról, akik 2015-ben, vagy annál régebben debütálnak, összeszedtünk most olyan képeket, melyek debütálásukkor készült róluk.

    A 2015-ben debütált Max Verstappen (igen, már olyan régen) még mindig csak 25 éves, de az elmúlt 5 év változása nála már szembeötlő. Egészen „kisfiú” volt még, F1-es karrierje kezdetén.

    Embed from Getty Images

     

    Carlos Sainz is 2015-ben érkezett az F1-be, már – mondhatni – sokak kedvenceként, hiszen a hazánkba is ellátogató Formula Renault 3.5-ből már sokan ismerték.

    Embed from Getty Images

     

    Kevin Magnussen 2014-ben a McLarennél mutatkozott be és rögtön az első versenyén második lett. Később azonban nem jöttek ennyire jó eredmények számára. 21 éves volt ekkor, még kamaszos ábrázattal és tetoválások nélkül.

    Embed from Getty Images

     

    Sergio Pérez 2011-ben debütált a Sauberrel. Azóta megnősült és már három gyermek édesapja.

    Embed from Getty Images

     

    Valtteri Bottas 2013 óta F1-es versenyző, a Williamsnél debütált. Azóta ő is karakteresebb lett, nem beszélve az elmúlt év stílusváltásáról: a Mansell-bajuszról és a mullet frizuráról.
    Debütálása óta megnősült, és el is vált.

    Embed from Getty Images

     

    Nico Hülkenberg esetében már határozottan szembeötlő az évek múlása. A kamasz Harry hercegre hajazó fizimiskát kinőtte, mondhatjuk, hogy előnyére öregedett. Azóta már ő is megnősült, és van egy kislánya is.

    Embed from Getty Images

     

    A most 38 Lewis Hamilton 2007-ben debütált a Forma-1-ben a McLaren színeiben. 22 éves volt ekkor. A rövid, tüsi hajú fiatal srácból mára jelentősen kisportoltabb férfi lett, akin már feltűnnek a szarkalábak, de ez így van rendjén. A majdnem kopasz frizurát hosszú, sűrűn fonott váltotta fel és megannyi tetoválással is gazdagodott.

    Embed from Getty Images

     

    Végül, de nem utolsó sorban, a ma 41 éves Fernando Alonso következik, aki 2001-ben szerepelt először az F1-ben. Ennek már 22 éve, felnőtt azóta egy generáció! Yuki Tsunoda és Logan Sargeant akkor születtek, és Oscar Piastri pedig még a világra sem jött!
    A 19 éves srác ma már meglett férfi, ráncai pedig sok-sok év tapasztalatáról árulkodnak. Lelkesedése azonban továbbra is vetekszik a fiatalokéval.

    A nyitóképen a 2003-as Magyar Nagydíjon Fernando Alonso, Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya.

    Embed from Getty Images

     

  • Ex-barátnője mentette meg Alonso F1-es karrierjét?

    Ex-barátnője mentette meg Alonso F1-es karrierjét?

    Fernando Alonso hosszú ideig járt Linda Morselli olasz modellel. Bár már szakítottak, és mindketten más párt találtak, most látott napvilágot az az információ, hogy a spanyol versenyző milyen sokat köszönhet exének.

    Morselli gyors reagálása 2021 elején kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy Alonso rajthoz tudjon állni a szezonban.

    Közvetlenül a 2021-es szezon kezdete előtt Alonso a svájci otthona közelében kerékpározott. Baleset érte, amelynek következtében megsérült az állkapcsa. Olyannyira, hogy fémlemezek beültetésére volt szükség.

    A Business F1 szerint azonban a felépülése sokkal hosszabb ideig is tarthatott volna, ha egykori párja nem veszi kezébe a dolgokat. A magazin állítja, hogy Linda felfogadott egy kiváló állcsont- és arcsebészt, hogy kezelje a versenyzőt. Ez azonnali eredményt hozott és előbb lehetővé tette, hogy Alonso autóba üljön.

    Úgy vélik, hogy a nő gyors reagálása miatt több hónapnyi rehabilitációt spórolt meg a versenyző, megmentve ezzel Alonso F1-es visszatérésének lehetőségét.

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

  • Ezen a napon született „Mr. Monaco”, az eddigi egyetlen „tripla koronás”

    Ezen a napon született „Mr. Monaco”, az eddigi egyetlen „tripla koronás”

    1929-ben ezen a napon, február 15-én született Graham Hill, a londoni Hampsteadben. Ma lenne 94 éves.

    A Forma-1 történetének egyik legkarakteresebb figurája két világbajnoki címet nyert, egyet a BRM, egyet pedig a Lotus színeiben.

    Manapság már elképzelhetetlen lenne úgy a Forma-1-be kerülni, ahogy Hillel történt. 24 éves koráig még utcai autót sem vezetett, nemhogy versenyautót. Először mérnökként dolgozott a Lotusnál, majd 1958-ban, 29 évesen debütált versenyzőként az F1-ben.

    Két bajnoki címe mellett 14 F1-es győzelmet szerzet, ebből ötöt Monacóban, így lett a beceneve Mr. Monaco.

    Más bajnokságokban is rajthoz állt azonban és nyerni tudott Indy 500-at, valamint Le Mans-i 24 órás versenyt is. Ezzel pedig kiérdemelte a triple crown, vagyis tripla korona győztes „címet” is, mely annak jár, aki e 3 prominens verseny (Monacói Nagydíj, Indy 500, Le Mans-i 24 órás) mindegyikén nyert már legalább egyszer. Eddig ez egyedül Graham Hillnek sikerült.

    Jelenleg a tripla koronához legközelebb álló aktív versenyző Juan Pablo Montoya, akinek egy Le Mans-i győzelem hiányzik ehhez, valamint Fernando Alonso, akinek Indy 500 győzelem hiányzik hozzá. Hogy valamelyiküknek ezt sikerül-e majd még megszerezni, az a jövő zenéje.

    Graham Hill élete végéig versenyzett, de halálát nem az autóversenyzés okozta. 1975-ben magángépével sűrű körben repült, és lezuhant. 46 évesen vesztette életét.

    Fia, Damon Hill szintén F1-es világbajnok lett, így ők a Forma-1 történetének első apa-fia bajnok-párosa. Azóta ez Keke és Nico Rsobergnek sikerült még.

    Graham Hill körút, avagy meglátogatandó helyek Angliában

  • Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!

    Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!

    A Ferrari Valentin-napon, rajongók jelenlétében bemutatta idei autóját, az SF-23-at, és rögtön pályára is küldte azt egy shakedown keretében.

    A bemutató során mindkét versenyzőt meg is interjúvolták, és Carlos Sainz elismerte, hogy fogynia kell, mert rákapott az olasz kajára. Emellett azt is kiemelte, hogy a spanyol és az olasz kultúra nem áll messze egymástól.

    „Szóval, amikor ide költöztem, rögtön otthon éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha máris olasz lennék!” – mondta Sainz.

    „Az egyetlen dolog, aminek nem tudok ellenállni, de most a lehető legjobban igyekszem elkerülni, mert az első verseny előtt le kell adnom egy kilót, az az antipasti! Amikor hozzák a kenyeret a sok cuccal… Próbálok csak egy tányérnyit megenni, a főételből, de mindig hoznak még (antipastit), és nem tudok ellenállni! De a következő néhány hétben [kerülnöm kell]!”

    Az antipasti a hagyományos olasz étkezés hagyományos első fogása. Az előételes tálon csupa olyasmi található, amit egy falatra be lehet kapni, például sonkaszeletek, szalámi, sajtok, grissini, kenyérfélék, paradicsom, stb. Szó ami szó, megértjük Carlost!

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

     

  • Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Mára már hagyomány, hogy Valentin-nap alkalmából bemutatjuk nektek az aktuális F1-es versenyzők barátnőit, feleségeit. Többek esetében állandó személyekről van szó, akikről már többször is olvashattatok, többek esetében azonban változás történt. Illetve újonc versenyzőkkel is bővült ugyebár a mezőny 2023-ban, róluk is ejtünk pár szót!

    A cikk végén pedig szavazhattok, hogy melyik hölgy a legszimpatikusabb (nem feltétlenül csak külső alapján!)!

    Valtteri Bottas – Tiffany Cromwell

    Valtteri Bottas 9 évig volt együtt Emilia Pikkäräinennel, ebből 3 évet férj és feleségként töltöttek. 2019 év végén azonban váratlanul és rendkívül gyorsan el is váltak. Azóta az ausztrál kerékpáros Tiffany Cromwellel alkot Bottas egy párt. Bár a világ két teljesen különböző pontjáról származnak, úgy tűnik, igazán nagy az összhang közöttük. Sok időt töltenek együtt, ami elmondása szerint nagyon fontos Bottas számára. Mióta egy párt alkotnak, Tiffany szokta tervezni Valtteri sisakjait.

    Tiffany Cromwell
    Fotó: DPPI/Alfa Romeo F1 Team

    Alexander Albon – Muni „Lily” He

    Albon 23 éves kínai barátnője profi golfos és már jó ideje egy párt alkot a brit-thai autóversenyzővel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lily (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

    Lance Stroll – Sara Pagliaroli

    Sara olasz modell, a Blue Lemon Jewels ékszermárka alapítója. A pár nap múlva 28. születásnapját ünneplő Sara volt mát a Replay modellje is, mely farmermárka egyébként az Aston Martin F1-es csapatának egyik szponzora. Lehet, hogy innen az ismeretség? A Lance és Sara már több éve egy párt alkotnak. A lány énektudását pedig ide kattintva hallgathatjátok meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sara (@sarapagliaroli) által megosztott bejegyzés

    Esteban Ocon – Elena Berri

    Elena már több éve Esteban Ocon baránője. Az olasz lány marketinget és digitális kommunikációt tanult Párizsban. A modellkedés mellett jelenleg egy kriptovalutával foglalkozó svájci vállaltnál dolgozik, marketing- és üzletfejlesztési területen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ELENA BERRI (@itselenaberri) által megosztott bejegyzés

    Carlos Sainz – Isabel Hernáez Fúster

    A 26 éves Isa, és Carlos Sainz öt éve járnak, legalábbis akkor fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanult a Universidad Carlos III de Madrid-on, és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Jelenleg a Scalpers nevű márka stílusvezetője és egy podcastot is vezet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Isa Hernáez (@isahernaez) által megosztott bejegyzés

    George Russell –  Carmen Montero Mundt

    George és Carmen több, mint két éve járnak. Carmen pénzügyi diplomával rendelkezik. A diploma megszerzése után Mundt egy befektetési cégnél helyezkedett el ügyfélkapcsolati gyakornokként, majd egy másik cégnél kapott munkát, ahol befektetői kapcsolatokért felelős munkatárs lett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carmen Montero Mundt (@carmenmmundt) által megosztott bejegyzés

    Sergio Pérez – Carola Martinez

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze, majd 2019-ben megszületett második gyermekük, Carlota. Harmadik gyermekük, Emilio 2022 májusában jött a világra.

    A házaspár egészen jól védte magánéletét, egészen tavaly nyárig, mikor Sergio és Carola próbára tette egymást, illetve a közvélemény is próbára tette kettejüket. Miután a mexikói versenyző megnyerte a Monacói Nagydíjat – melyen felesége nem volt jelen, hiszen épp nem rég született meg Emilio -, a szóbeszéd szerint Sergio kirúgott a hámból és meg is csalta feleségét. Ez persze nem bizonyított, azonban a nő hirtelen lecserélte profilján azt a fotót, melyen férjével volt látható. Ahogy azonban elültek a pletykák – noha abba még Max Verstappen édesanyja is beleállt – Pérezéknél is helyreállt a rend. Carola profilképe újra közös, családi kép, és tavaly az FIA díjátadóján is jelen volt férje oldalán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carola Martinez (@carolamtz1) által megosztott bejegyzés

    Max Verstappen – Kelly Piquet

    Az immáron kétszeres világbajnok a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, Kelly-vel jár. A csavar a dologban, hogy Kelly korábban Daniil Kvyat párja volt, akitől egy kislánya is született, aki a Penelopé nevet kapta.
    Kelly modellkedik, nemzetközi kapcsolatok területen szerzett diplomát, de volt már, hogy újságíró volt a Marie Claire brazil kiadásánál, és PR-os is volt a Formula E-nél.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gasly – Francisca Gomes

    Gasly a tavalyi szezon vége velé jött össze új barátnőjével, Francisca “Kika” Cerqueira Gomeszel.  A 19 éves lány, Lando Norris exéhez, Luisához hasonlóan portugál és ugyanazon ügynökségnél modellkedik, mint Luisa. Sőt egyes fotóin kísértetisesen hasonlít is rá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

    Lando Norris…

    …pedig ha már említésre került, jelenleg szingli – legalábbis „hivatalosan” -, miután tavaly szakított Luisinha Barosa Oliveirával.

    Kevin Magnussen – Louise Gjørup

    Louise testnevelés és biológia szakos tanár. Nyolc éve ismerik egymást, 2019 nyarán nyarán pedig össze is házasodtak, majd 2021 januárjában megszületett a kislányuk, Laura. Louise tavaly több versenyre is kilátogatott a kislányukkal, aki mindenkit elbűvölt, aki a környéken járt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    𝗙𝟭 𝗪𝗔𝗚𝗦 🏎️ (@voguewags) által megosztott bejegyzés

    Nico Hülkenberg – Egle Ruskyte

    Nico Hülkenberg és litván kedvese már évek óta egy párt alkot. 2021 nyarán kötötték össze életüket, még kislányuk Noemi Sky szeptemberi világra jötte előtt. Polgári esküvőjük után egy évvel, tavaly tartottak nagyszabású (valószínűleg templomi) esküvőt is. Egle egyébként divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    EGLE (@the_crochet_girl) által megosztott bejegyzés

    Fernando Alonso – Andrea Schlager

    Fernando Alonso kapcsán tavaly év elején még az olasz modell Linda Morselliről lehetett tudni, majd hirtelen az osztrák Andrea Schlager, a Servus TV riportere tűnt fel a spanyol versenyző mellett. Egy ideje azonban nem látni őket együtt, és a spanyol sajtó is azt kezdte találgatni, hogy a románc talán már véget is ért.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Andrea Schlager (@andrea.m.schlager) által megosztott bejegyzés

    Charles Leclerc – ?

    Leclerc a tavalyi év során szakított Charlotte Sinével. Nyilvánosan még nem mutatott azóta új barátnőt, a pletykák szerint azonban Alexandra Malena Saint Mleux az új párja, aki művészettörténetet tanul.

    @f1omg

    Charles Leclerc is rumoured to be dating Alexandra Saint Mleux. #charlesleclerc #ferrari #scuderiaferrari #f1 #fyp #leclerc #cl16 #formula1 #alexandrasaintmleux #charles #alexandra #dating #girlfriend #f1omg

    ♬ original sound – cz.audios

    Nyck de Vries – Eva Bruggenwirth

    A 24 éves Eva szintén holland, több éve alkot egy párt Nyckkel. Kommunikációt és kereskedelmet tanult az egyetemen, illetve belsőépítész szakképesítése is van. Jelenleg egy ékszermárka közösségi média menedzsere.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Eva Bruggenwirth (@evabruggenwirth) által megosztott bejegyzés

    Oscar Piastri és Logan Sargeant publikus státusza „egyedülálló”…

    … azonban a pletykák és a Google mindkettejük esetében ugyanahhoz a lányhoz vezet, Lily Zneimerhez. Állítólag a lány tavaly év elején még Piastri kedvese volt, a szóbeszéd szerint szakítottak, és Lily-t a Williams amerikai újoncával boronálták össze.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula One Kingdom ♡ (@f1kingdom) által megosztott bejegyzés

    Lewis Hamilton is egyedülálló hivatalosan

    Bár az utóbbi időben összeboronálták Juliana Nalú, brazil modellel, valójában nem egyértelmű, hogy valóban egy párt alkotnak-e.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JULIANA NALÚ (@juliananalu) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”277″]

    Jobban védi magánéletét Kelly Piquet és Max Verstappen

  • Az ex-versenyzőnőt meglepte, mikor felkérték F1-es szakértőnek

    Az ex-versenyzőnőt meglepte, mikor felkérték F1-es szakértőnek

    A Sky F1 riportere, Naomi Schiff elismerte, hogy nagyon meglepődött, amikor a csatorna felajánlotta neki ezt a szerepet, mivel riporter sem volt korábban, és bár versenyautókkal van tapasztalata, Forma-1-essel azért nincs.

    Az egykori W Series-es versenyzőnő a Sky-nál azt követően kapott először lehetőséget, hogy nem sikerült automatikusan kvalifikálnia magát a W Series 2020-as szezonjára.

    Először csak a női bajnokság közvetítésében vállalt szerepet, mint szakértő, később azonban már az F1-es műsorban is szerepet kapott és tavaly már gyakran ő interjúvolta a a Forma-1-es versenyzőket a versenyek után. Ezen kívül műsorvezetője a csatorna versenyek utáni műsorukban, az Any Driven Monday-ben.

    Bevallotta, hogy kezdetben meglepődött, amikor szerepet kapott a csatornánál, de kifejtette, hogy versenyzői tapasztalatai lehetővé teszik számára, hogy versenyzői szemszögből szemlélje a versenyhétvégéket.

    „Igazából az egész szezonban ezt csináltam a W Serieszel, miközben még mindig dolgoztam egy kicsit az irodában” – mondta Schiff Jodie Kiddnek a Kidd In A Sweet Shop YouTube-csatornán.

    „Aztán úgy voltam vele, hogy ‘oké, azt hiszem, ideális esetben a tévés dolgokat szeretném csinálni, és nem az irodai dolgokat’, mert a köztes időt arra akartam felhasználni, hogy talán megint több dolgot csináljak, például kaszkadőrködjek, és több olyan dolgot, ami a karrieremre összpontosít.”

    „Szóval beszélgettünk, és nagyon meglepődtem, amikor felhívtak a Sky-tól.”

    Van mivel pótolnia az űrt

    „Furcsa módon soha nem gondoltam volna, hogy fontolóra veszik, hogy szakértő legyek, mivel nyilvánvalóan soha nem vezettem F1-es autót. De nagyon örültem, amikor felajánlották, mert úgy éreztem, hogy ‘ez majd kitölti azt az űrt az életemben, hogy most már nem vagyok versenyző’ ugyanakkor még mindig tapasztalatból tudok beszélni.”

    „Akár F1-es autóról, akár Formula 3-as autóról, akár KTM GT4-ről, akár Ferrari Challenge-ről, akármiről is legyen szó, annyi különböző autót vezettem már, és a versenyzés végül is versenyzés, a versenyzők pedig versenyzők.”

    „Igen, a nyomás nagyobb, és igen, a felszerelés gyorsabb és technológiailag fejlettebb, de ez ugyanaz a dolog.”

    „Lehet, hogy nem tudok beszélni az abszolút apró részletekről, hogy mikor mit csinálsz ebben az autóban, de arról biztosan tudok beszélni, hogy egy versenyző miért döntött úgy, hogy azt teszi, amit, hogyan érezheti magát egy adott pillanatban, miért volt alulkormányzott vagy túlkormányzott egy adott pillanatban [az autó]. Szóval nagyon örültem, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget.”

    Naomi Schiff azért kapja az ívet, mert Hamilton „ellen” beszélt…

  • Egy svéd rocker feltámasztotta az F1-es autót, miután eBay-en véletlenül „találkozott” egy egykori csapattaggal

    Egy svéd rocker feltámasztotta az F1-es autót, miután eBay-en véletlenül „találkozott” egy egykori csapattaggal

    A svéd rocker Pär Lindstedt tízévnyi fáradságos munkával restaurálta legendás tervező, Adrian Newey áttörést jelentő F1-es autóját, a Leyton House CG901B-t. Erről a MotorSport Magazine számolt be.

    Az 1990-es szezon első hat versenhétvégéjén a Leyton House csapat a pontszerzésre sem volt alkalmas. Olyannyira, hogy a két versenyző, Ivan capelli és Mauricio Gugelmin ez idő alatt négy kiesést produkált, és hat esetben a versenyre való kvalifikáció sem sikerül. Hat hétvége után azonban fordulat következett be. Bár a kiesések továbbra is gyakoriak voltak, a kvalifikáció már minden esetben sikerült, sőt a következő versenyen, Franciaországban Capelli a második helyen végzett!

    Az áttörést a Newey-tervezte Leyton House CG901B jelentette, miután az már nem csak a nyers erőre volt kiélezve, hanem sokkal inkább az aerodinamikai hatékonyságra.

    Embed from Getty Images

    Több mint 30 évvel később az egyik rendkívül ritka megmaradt kaszni a svéd rocksztár, Pär Lindstedt munkájának köszönhetően régi pompájában tündököl.

    Lindstedt egyszerűen csak „különlegesnek” nevezte, és ez az egyik olyan konstrukció, amelyre Newey is a legbüszkébb.

    „Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy ez a megközelítés megváltoztatta az F1 tervezési irányát” – idézi a tervezőt James Elson, a MotorSport Magazine oldalán.

    Lindstedt most nyitott arra, hogy az 1990 második felében használt egyik autó, a 6-os számú kaszniját eladja a Speed Masteren keresztül, amely segített a restaurálásában, de azt mondja, csak a megfelelő személynek, a megfelelő áron adja el. Addig is szeretné minél több örömét lelni benne.

    Lindstedt ‘Keegan’ nevű zenekarával a ’90-es években az Iron Maiden és más heavy metal inspirálta zenét játszott, de a svéd emellett a versenyzés szerelmese is, így jutott az F1-es autó is a tulajdonába. Lindtsedt maga is versenyzett, először helyi szinten, GT-kkel.

    „2012-ben találkoztam egy svéd versenyzővel, akinek volt néhány Forma-1-es autója, és érdeklődött a GT2-es Porschém iránt” – mesélte.

    „Szeretem az olyan újítókat, mint Chapman és Newey, ők a hőseim. Így hát megkötöttük az üzletet, megvettem a Leyton House-t, és arra gondoltam, hogy ‘Hű, a csapatom könnyedén felújíthatja ezt az autót’. Igen, így van!”

    Lindstedt rájött, hogy ez a retusálás nem lesz könnyű menet, és nem keveset kellett kutatnia, szerte a világon, hogy megfelelő szakértelemmel bíró emberekre bízhassa az autót és fellelje a megfelelő alkatrészeket.

    „Elmentem az Egyesült Királyságba, és felvettem a kapcsolatot a Chevron Racinggel, így ők kezdték el a projektet, de sajnos az autót kezelő fickó valójában elég fiatalon meghalt. A Chevron ezután ajánlotta a CGA Race Engineeringet.”

    „Rájöttem, hogy az F1-es autók még összetettebbek, mint ahogyan azt elképzeltem! Nagyon korán eldöntöttük: nincs kompromisszum. Nem számít, mennyibe kerül, tökéletesnek kell lennie. Kezded megérteni, hogy semmi sem jöhet le a polcról – mindennek különlegesnek, egyedinek kell lennie.”

    Logikusan következik, hogy az autó helyreállítása közel sem volt olcsó. Mivel pedig ebből a Leyton House-ból csak néhány példány létezik, a rendelkezésre álló alkatrészekből nem volt sok, és azt is nehéz volt kiküszöbölni, hogy ne verjék át, és valóban az 1990-es modellhez való elemeket kapja meg.

    „Ami szintén nagyon meglepett, hogy a szponzorok logói valójában festettek, és nem matricák. Ezért fel kellett bérelnünk egy londoni művészt, hogy újra elkészítse azokat – micsoda utazás!”

    „Az Ebayen keresztül találkoztam egy fickóval, aki a Leyton House csapat tagja volt – lenyűgözte, mert én az autót akartam működtetni, nem pedig darabokat akartam a falra akasztani.”

    „Azt mondta: ‘Rengeteg alkatrészem van. Ha megígéred, hogy életre kelted ezt az autót, eladom az összeset’. Amikor a March csődbe ment néhány évvel az autó gyártása után, a személyzet mindent elvitt, amit csak tudott.”

    Pärnek nem csak sikerült megszereznie az összes szükséges alkatrészt, de az eladótól kapott egy dobozt is, amely 400 March tervrajzot tartalmazott!

    2022-ben végül a svéd Koenigsegg segítségével Lindstedtnek sikerült beindítania az autót és vezette is azt.

    „Hozzászoktam az együléses autókhoz, vezettem már néhányat. Valójában szuperül ment – meglepődtem, hogy milyen könnyű volt vezetni. Szerencsére el is fértem benne, de annyira szűkös az autó!”

    A 6-os számú kaszni visszatért az Egyesült Királyságba, Lindstedt pedig azt tervezi, hogy több tesztvezetést tart vele, akár eladja végül, akár nem.

    „Az élet a szenvedélyről szól” – mondja. „Bármit akarsz csinálni – csak csináld.”

    Newey vezette Kimi McLarenjét, amelyet még ő tervezett

  • Ázsiai „start-up” csapat is érkezni szeretne a Forma-1-be!

    Ázsiai „start-up” csapat is érkezni szeretne a Forma-1-be!

    Benjamin Durand, a Panthera Team Asia csapatfőnöke és társalapítója megerősítette, hogy a csapat részese az FIA érdeklődésnyilvánítási eljárásában, amelynek célja, hogy új versenyzőket hozzon a Forma-1-be.

    A korábbi versenytő Michel Orts és a korábbi SMP Racing és BR Engineering ügyvezető igazgatója, Benjamin Durand által alapított Panthera Team Asia F1 Team egy sport start-up, állítják magukról.

    „A csapat érzékeny a költségekre, és a márkával kapcsolatos meggyőződések középpontjában egy olyan sport humanizálása áll, amely hagyományosan nagyon titokzatos és színpadias a közönséggel való kapcsolattartásban. A vállalkozás jelenleg a tőkebevonás folyamatában van, hogy a sportot irányító testület által megnyitott pályázati eljárást követően beléphessen az FIA Forma-1-es világbajnokságba” – áll a vállalkozás LinkedIn profilján.

    Durand januárban jelentette be, hogy érdekli a csapata F1-es szerepeltetés.

    „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az ázsiai és a kínai piac a következő fejlődő piac” – mondta.

    „Mindannyian nyugatra néznek, senki sem néz keletre. Most a Forma-1 sokat koncentrál az Egyesült Államokra, ami normális, mert az növekszik, de ha ez a piac megvan, akkor Ázsia és Afrika lesz a következő nagy piac az F1 számára, különösen Zhou szereplésével.”

    „Ez egy hullámvasút volt; már régen feladhattuk volna ezt a projektet, de hiszünk benne.”

    Most a Panthera Asian F1 megerősítette, hogy „folyamatban van” az új szándéknyilatkozati eljárásra való jelentkezés, és hogy „hamarosan további híreket várnak”.

    Az F1 tulajdonosai, a Liberty Media egyértelművé tette, hogy már 2025-től szívesen fogadják az új csapatok jelentkezését.

    A General Motors a jövőben a Cadillac és az Andretti csapat által szintén szeretne csapatot alakítani, noha a meglévő csapatok nem repesnek ettől a hírtől

    A Panthera szándéknyilatkozata azt jelenti, hogy legalább két érdeklődő van az F1-es csapatokhoz való csatlakozás iránt, ami egyben azt is jelenti, hogy négy fővel bővülhet a mezőny.

  • Ricky Bobby Netflix sorozatokban találta magát és autókat reklámoz a SuperBowlon

    Ricky Bobby Netflix sorozatokban találta magát és autókat reklámoz a SuperBowlon

    A Super Bowl az amerikaifoci-bajnokság (NFL) döntője. A hatalmas eseményt a világ minden tájáról figyelemmel szokták követni. A kereskedelmi márkák számára pedig presztízs értékkel bír, ha az eseményen megjelenik a hirdetése.

    Ezért a Super Bowlra igyekeznek igazán emlékezetes és/vagy vicces reklámfilmet készíteni azok a márkák, melyek kifizetik a reklámelhelyezés igencsak magas, többmillió dolláros árát.

    Az eseményen megjelenő reklámfilmek között gyakran tűnnek fel autómárkák is. Idén egy ilyet találtunk, méghozzá a GM (General Motors) kisfilmjét, mely a Netflix-szel közösen készült.

    A reklámban a színész Will Ferrell különböző Netflix-műsorok szereplőjévé válva mesél a GM elektromos járműveiről.

    A Netflix megfogadta, hogy a jövőben minden általa kezelt filmben vagy sorozatban legalább egy elektromos járművet megjelenít a képernyőn, és ezt már megtette az Audival és a GM-mel.

    Mely filmekbe/sorozatokba illeszkedett be Will Farrell, és mely autómárkák tűnnek fel?

    GMC Sierra Denali EV A halottak hadserege (Army of the Dead)
    Chevy Blazer EV Squid Game
    Cadillac Lyriq A Bridgerton család
    Chevy Silverado EV Stranger Things
    GMC Hummer EV Vak szerelem (Love is blind)

     

    Will Farrellnek egyébként van egy – komolyan nem vehető, de annál viccesebb – NASCAR témájú filmje is, a Talladega Nights, magyar címén Taplógáz: Ricky Bobby legendája. 

    Az idei Super Bowl magyar idő szerint február 13-án, 0:00-kor kezdődik majd.

    https://www.youtube.com/watch?v=5jymEz9xkPQ

    Ricky Bobby színrelépett a tegnapi F1-es sajtótájékoztatón