Szerző: Tajthi Andrea

  • Hamilton tervezte, aztán mindenki lemásolta! Le kellett volna védenie?

    Hamilton tervezte, aztán mindenki lemásolta! Le kellett volna védenie?

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 6 tanácsot, élettapasztalatot osztott meg a közönséggel. A 37 éves versenyző olyan dolgokról mesélt melyeket a saját bőrén tapasztalt meg, amit megtanult az évek során. Ezekről a cna Luxury számolt be.

    1. Kerülj flow állapotba

    „Azt hiszem, az az erősségem, hogy nagyon intuitív vagyok. A vezetés egy művészeti forma; az áramlásról szól. Arról szól, hogy nem kell túlságosan szorosan megragadni a kormányt, nem szabad feszültnek lenni.”

    2. Találd meg a lehetőségeket

    „Nagyon szeretem a zenét; szeretek dalokat írni, énekelni és zenét csinálni. Van egy barátom, aki producer és mérnök, és általában együtt ülünk a számítógép előtt, de a világjárvány miatt minden teljesen leállt, ezért megrendeltem az összes felszerelést az interneten, letöltöttem a TeamViewert, és Los Angelesből irányítani tudta a számítógépemet, így volt egy távmérnököm, amit még soha nem tapasztaltam, és nem is tudtam, hogy ez egyáltalán lehetséges. Körülbelül 30 dalt vettünk így fel a szünetben.”

    3. A diszlexia és az iskolaigazgató sem lehet akadály

    „Nagyon sokat küzdöttem az iskolában. 17 éves koromban derült ki, hogy diszlexiás vagyok, és ezt nagyon nehéz volt leküzdenem, mert [csak] három napot töltöttem [hetente] az iskolában. Az igazgatóm nem támogatta a karrieremet, ezért megbüntetett, és a fallal szemben kellett állnom, hétfőn pedig egész nap büntetésben voltam, mert versenyzéssel töltöttem a hétvégét.”

    4. Sokszínűségre törekvés

    „Ez egy nagyon férfiasan dominált sportág volt, mikor elkezdtem a gokartozást. Nyolcéves korom óta, 29 éve versenyzem, és amikor a Forma-1-be kerültem, több mint 1000 ember volt a csapatokban, és mindig is nagyon kevés volt a nő és nagyon kevés a színesbőrű. Általában mindig én voltam az egyetlen színesbőrű a tárgyalótermekben. Ezeket a kérdéseket már régen is feltettem, de talán soha nem tudtam igazán szembeszállni vele. Ezért két évvel ezelőtt elindítottam ezt a bizottságot, hogy megpróbáljam kideríteni, mik az akadályok azok számára, akik a STEM (tudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) tantárgyak révén próbálnak bekerülni a sportágunkba, és hogy a hátrányos helyzetű közösségekben élők miért nem tudnak elmerülni a STEM tantárgyakban (az iskolában).”

    5. Élethosszig tartó tanulás

    „Mindig próbálok új dolgokat tanulni. Imádom a zenét, így abban a kevés [szabad] időmben, ami van, megpróbálok zongorázni tanulni, ami nagyon nehéz, ahogy öregszik az ember.”

    „Egyébként más üzleti lehetőségeket is keresek, és nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy megpróbálok vállalkozásokat építeni, és megpróbálok olyan dolgokat találni, amelyek iránt szenvedélyesen érdeklődöm, hiszen nem versenyezhetek örökké.”

    6. Újra-feltalálás

    „Amit valójában sokan nem tudnak, hogy én terveztem újra a kormánykereket, amikor a McLarennél voltam. És amikor a Mercedeshez kerültem, ugyanezt tettem, és a többi csapat mind lemásolta a kormányt.”

    „Az összes régi kormánykerék kerek volt. Most pedig azt látod, hogy van egy teteje, a fogó része pedig lefelé halad, de alul nem csatlakozik össze. Szerzői jogot kellett volna rá szereznem. Erre nagyon büszke vagyok; nagyon szeretek az autó ergonómiáján dolgozni.”

    „A pilótafülkém ülését is én terveztem; le is reszeltem, és nagyjából ugyanaz az ülésem van [majdnem] 10 éve a csapatnál. A mérnökökkel együtt a pedálokat is újraterveztük. Ezek azok a dolgok, amiket szeretek csinálni, hiszen így egy kicsit kiélhetem a kreativitásomat.”

  • Gasly kivirágzik, Ricciardo pedig Hamilton helyére pályázhat?

    Gasly kivirágzik, Ricciardo pedig Hamilton helyére pályázhat?

    A Red Bull egykori versenyzője, Mark Webber úgy véli, Pierre Gaslynek előnyére válhat, hogy 2023-tól az Alpine-hoz igazol.

    Gasly 2017-ben debütált a Toro Rossónál. Azóta feljebb léphetett már a Red Bullhoz de később visszaminősítették a Toro Rossóhoz, most pedig a Toro Rossóból lett AlphaTauri csapatnál versenyez. Pályafutásának ez a fejezete azonban a 2022-es szezon végén ér véget, mivel Gasly az Alpine-hoz igazolt.

    Webber, aki 2007-2013 között szintén a Red Bull kötelékében versenyzett az F1-ben, úgy véli, hogy a francia „kivirágozhat” az Alpine-nál.

    „Kedvelem Pierre-t, remek, fiatal srác” – mondta Webber a Channel 4-nak. „Hosszú ideje a Red Bullnál van, egy új környezetben felvirágozhat.”

    „Nyilvánvaló, hogy ez egy francia márka, és Pierre nagyszerű lesz számukra. Szóval szerintem egy remek kis szerződtetés lehet ez.”

    2023-ra a Williamsnek van még egy szabad helye, és potenciálisan a Haasnak is. Webbert arról is megkérdezték, hogy szerinte ki kaphatja meg a lehetőséget, hogy korábbi csapatánál, a Williamsnél versenyezzen majd.

    „Szerintem Logan Sargeant” – válaszolta Webber. „Ő idén a Formula 2-ben versenyez, lehet, hogy egy kicsit be kell mutatkoznia az otthoni rajongóknak.”

    „Általánosságban úgy gondolom, hogy ő a favorit – az amerikaiak, a Liberty [Media, az F1 tulajdonosa] eléggé rajonganak érte.”

    Pierre Gasly
    Pierre Gasly  |  Fotó: Peter Fox / Getty Images / Red Bull Content Pool

    Webber nyilatkozott arról is, hogy szerinte honfitársa, Daniel Ricciardo. akit épp az ő mentoráltja – és szintén honfitársa – Oscar Piastri „túrt ki” a McLarentől, nem lesz a 2023-as tajtrácson. De milyen szerepbe kerülhet akkor jövőre?

    „A Mercik tartalékversenyzői szerepe, ki tudja, hogy Lewis [Hamilton] meddig folytatja, szóval Danielnek természetesen döntéseket kell hoznia” – mondta Webber.

    „És a Merci, egy elég ügyes vállalkozás, szóval ez olyasmi, amit megfontolhat.”

  • 43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

    43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

    Kimi Räikkönen ugyan a 2021-es szezon végével visszavonult, mégis, továbbra is az egyik legismertebb és legnépszerűbb személy a Forma-1 kapcsán.

    A finn ma ünnepli 43. születésnapját, ez alkalomból 43 információt gyűjtöttünk róla csokorba, véletlenszerű sorrendben.

    Íme tehát 43 tény Kimi Räikkönenről:
    1. Diszlexiás.
    2. Az előző pontból kifolyólag inkább hangoskönyveket hallgat olykor, olvasás helyett.
    3. Hangja azért kissé rekedtes, mert ötéves korában leesett a kerékpárjáról, és beverte a torkát a kormányba, ami károsította a hangszálait.
    4. A fentebb lévő pont ellenére szeret karaokézni, legalábbis ha némi ital oldottá tette a hangulatot.
    5. Egyszer egy szárítószekrényben aludt, miután beivott egy buliban, síugró öltözetben.
    6. Meztelenül aludt egy ismeretlen színész ágyában, az első ferraris sajtómegjelenése reggelén.
    7. Utálja felvenni a telefonját.
    8. 175 cm magas.
    9. Mikor katona volt, egyik alkalommal az árokba hasalt részeken, hogy ne bukjon le.
    10. Előfordult vele, hogy kvalifikáció alatti várakozás során bevizelt az autóban.
    11. Egy alkalommal letartóztatták Szingapúrban, mert a csomagja után mert a reptéri csomagszkennerbe.
    12. 2017-ben, mikor észrevette, hogy a Ferrari buszának wc-je nem működik, kért pár szerszámot és megjavította.
    13. A Jégember becenevet mclarenes főnöke, Ron Dennis adta neki.
    14. A McLarennél honfitársa, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen helyét vette át.
    15. Elmondása szerint azért nem lett jégkorong-játékos, mert az edzésekhez túl korán kellett kelni.
    16. Első feleségének Jenni Dahlmannak a második férje épp egy finn jégkorongjátékos.
    17. Minttu 2013-ban, a Hungaroringen járt először F1-en Kimi vendégeként, de akkor még csak pletykálták, hogy járnak.
    18. Második házassága, a légiutas-kísérő Minttu Virtanennel, Olaszországban köttetett.
    19. James Hunt nagy rajongója, ha lehet így fogalmazni.
    20. Egyszer 16 napon át bulizott két verseny között.
    21. Egy alkalommal sem nyerte meg Finnország Az év sportszemélyisége díját.
    22. Személyesen találkozott II. Erzsébet, néhai brit királynővel.
    23. Ő az egyetlen versenyző, aki nyerni tudott a Forma-1 V10-es, V8-as és hibrid korszakában is.
    24. Máig ő a Ferrari utolsó Forma-1-es világbajnoka.
    25. Bátyja, Rami is versenyzett. Főként ralizott és 2007-ben a finn Formula 3-ban is rajthoz állt, ahol a 3. helyen zárt.
    26. 18 éves unokaöccse, Justus, raliversenyzőként bontogatja szárnyait.
    27. Két gyermeke van: Robin Ace 7, Rianna Angelia Milana pedig 5 éves.
    28. Kisfia, Robin nem régiben kezdett el gokartversenyezni.
    29. Soha nem térne vissza az F1-es paddockba tévés szakértőként, nem is érti, hogy Nico Rosberg miért tette ezt.
    30. Idei NASCAR szereplése előtt is szerepelt már amerikai bajnokságban.
    31. A jégkrém evés szinte védjegyévé vált.
    32. Ő és felesége, Minttu, a Samsung finn nagykövetei.
    33. Kimi a hatodik versenyző, aki legalább egy évet kihagyott a Forma-1-ben, majd később úgy döntött, visszatér, és futamot is nyert.
    34. Jobb kezén lévő tetoválása, a csuklója fölött, át lett alakítva. Korábban egy molygós nap volt ott.
    35. Ő az évezred legidősebb győztese és pole pozíciósa.
    36. Menedzserével, Steve Robertsonnal saját versenycsapatot hoztak létre 2004-ben, Double R Racing néven. Double R = Dupla R, ami Robertson és Räikkönen kezdőbetűire utal.
    37. Ice 1 Racing névvel motocross csapatot is alapított, 2011-ben.
    38. F1-es karrierje kezdete óta minden sisakja tetején látható volt egy „W”-szerű szimbólum, ami egy madár szárnyait jelképezi.
    39. Kedvenc pizzafeltétje a tonhal.
    40. Kedvenc gyümölcse a banán.
    41. Fiatalkori kedvenc zenekara a Guns N’ Roses. Azóta Axl Rose személyesbarátja.
    42. Nyolc alkalommal állt dobogón a Hungaroringen, ebből egyszer győzelemmel.
    43. Első ős utolsó F1-es győzelmei között 5691 nap telt el.

    +1 információ: Räikkönen amerikai versenyzéséről minden infót megtaláltok a www.500miles.hu-n!

  • 10 kvízkérdés a születésnapos Leclerc-ről: Te hányat tudsz megválaszolni?

    10 kvízkérdés a születésnapos Leclerc-ről: Te hányat tudsz megválaszolni?

    Charles Leclerc, aki az év elején még komoly esélyese volt a 2022-es Forma-1-es világbajnoki címnek, ma ünnepli 25. születésnapját.

    Ez alkalomból összeállítottunk egy könnyed kvízt a monacói versenyzőről. Te hány kérdésre tudod a választ? Írd meg nekünk Facebookon kommentben!

  • Newey beszámlázott, vagy sem? Ez lehet a kulcsa a Red Bull túlköltekezésének

    Newey beszámlázott, vagy sem? Ez lehet a kulcsa a Red Bull túlköltekezésének

    A legfrissebb hírek szerint Adrian Newey státusza állhat a Red Bull tavalyi túlköltekezésének középpontjában.

    Hétfőn az FIA megerősítette, hogy a Milton Keynes-i székhelyű csapat volt az egyetlen Forma-1-es alakulat, amely „kisebb túlköltekezést” követett el, kevesebb mint öt százalékkal ugyan, de meghaladva a 2021-ben érvényben lévő 145 millió dolláros felső határt.

    Különböző elméletek láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy miért költött többet a Red Bull a költségvetési korlátnál. A táppénzektől kezdve a catering számlákig. Azonban a német Auto Motor und Sport szerint a tervező zseni, Newey volt a fő tényező.

    Nem egyértelmű, hogy ez miként okozhatott többletköltséget, de úgy tudni, hogy az a kérdés, hogy Newey a Red Bull alkalmazottja vagy számlaképes vállalkozó.

    Az FIA szerint alkalmazott, ezért a becslések szerint évi 10 millió dolláros fizetését is bele kell számítani a csapat azon költségvetésébe, melynek a költségkorlátba be kellene férnie. A Red Bull szerint azonban Newey a saját cégén keresztül, vállalkozóként szerepel, ezért mentesül a felső határ alól.

    Van egy másik kikötés is, miszerint egy csapat három legjobban kereső alkalmazottja szintén nem tartozik a felső határ alá, de a hírek megoszlanak arról, hogy Newey köztük van-e. Ha nem, akkor az ő magas fizetése magyarázatot adhat a Red Bull szabálysértésére.

    De még ha Newey az első háromban is van, a következő legjobban kereső fizetésével, valószínűleg szintén túllépnék a határt valamennyivel.

    Tehát a Newey-ügy megoldása, valamint néhány más, a Red Bull által kért tisztázandó kérdés megoldása sokat számíthat abban, hogy végeredményben 2021-ben valóban átlépték-e a költségvetési korlátot vagy sem.

    Verstappen bajnoki címe biztonságban van

    Azonban bármi is lesz az eredmény, Helmut Marko motorsport-tanácsadó egy dolgot mindenképpen tisztázni szeretne: Max Verstappen 2021-es F1-es bajnoki címe nincs veszélyben.

    „Nem akarok túl sokat mondani, csak ennyit” – mondta az F1-Insidernek. „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem sértettük meg a költségplafon szabályát”

    „A megbeszélések az FIA-val folyamatban vannak. Meglátjuk, hogy végül mi sül ki belőle.

    „De azok a pletykák, amelyek szerint Max például elveszítheti a 2021-es világbajnoki címét, teljesen képtelenségek.”

    „A múlt megmutatta, hogy még a szabályok extrém mértékű megszegését is nagyon enyhén büntette az FIA.”

  • Andretti meghajtotta: Mintha egy 25 éves nővel randiznék

    Andretti meghajtotta: Mintha egy 25 éves nővel randiznék

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown teljesítette ígéretét, miszerint Mario Andretti egy modern McLaren Forma-1-es gépet vezethet. Erre ezen a hétvégén Laguna Secában került sor.

    „Két évvel ezelőtt Goodwoodban jártunk, és egy aktuális Forma-1-es autóban ültem, és az elképesztő volt” – mondta Andretti a Road & Tracknek. „Azt mondtam: ‘Szeretném kipróbálni itt is, és Zak azt mondta: ‘Hát, én ezt meg fogom neked oldani’. De aztán anniban hagytuk. Egy kicsit viccelődtünk vele, amikor találkoztunk, aztán Miamiban, Martin Brundle előtt újra kimondta, és most akkor már a világ előtt.”

    „És így Zak megszervezte ezt a hétvégét.”

    „Azt mondta nekem, hogy egy hibrid korszakbeli autó lesz, ami valószínűleg 2014-es vagy valami ilyesmi. Szeretném megtapasztalni a hibrid teljesítményt, látni, milyen érzés az autó.”

    Andretti mindig elfoglalt az IndyCar helyszíneken, kétüléses autókkal különböző vendégeket és ismert személyiségeket autóztat.

    De a kétüléses autóban található technológia semmiben sem hasonlít ahhoz, ami az F1-es McLarenben várta.

    Andretti gyakran kap meghívást egykori autóinak bemutató-szintű vezetésére. Azonban lehetőség, hogy kipróbálhasson valami újat, frisset és gyorsat, számára is új izgalmakat rejtett.

    „Sokuknak ez olyan, mintha egy régi barátnővel randiznának” – mondta, utalva egykori autóniak vezetésére utalva, majd a modern-kori F1-es autóra célozva így folytatta: „De ez olyan, mintha egy 25 éves nővel randiznék. Még sosem csináltam ilyet, de igen, ezzel az autóval hajlandó vagyok megtapasztalni.”

    Miután megtett pár kört a McLarennel, így nyilatkozott a Racernek:

    „Az egész a megfelelő váltáson múlik, és a probléma egy része számomra az volt, hogy a sisakom a kormánnyal egy vonalban volt. Nem láttam a számokat a visszaváltásnál. Néhány kanyarban jól sikerült, máshol nem.”

    „Általánosságban azonban ez az, amire számítottam. Ez egy édes érzés vezetőként, nagyon kielégítő. Az autó csak azt teszi, amit tennie kell.”

  • Hill is kiakadt, egyenesen rémálomnak nevezte a szituációt

    Hill is kiakadt, egyenesen rémálomnak nevezte a szituációt

    Damon Hill, a Forma-1 1996-os világbajnoka megdöbbenésének adott hangot a Japán Nagydíj első körében történt incidens miatt, mikor a versenyzők még pályán voltak, miközben már megjelent a műszaki mentést végző traktor.

    Az esetet a versenyzők, a csapatok és a szurkolók egyaránt kritikával fogadták, mivel sokkolta őket, hogy ilyen szélsőséges körülmények között egy ilyen járművet látnak a pályán.

    Az incidens erősen emlékeztetett a 2014-es futamra, amelyen Jules Bianchi súlyos sérüléseket szenvedett, miután nekicsapódott egy ilyen járműnek, és aminek következtében később életét vesztette.

    „Ez volt a nagy sokk, egy rémálomszerű forgatókönyv” – mondta Hill a Sky Sportsnak. „Persze emlékszünk arra, hogy 2014-ben Jules Bianchi olyan balesetet szenvedett, ami végül kilenc hónappal később az életébe került.”

    „Sokat vitatkoztunk arról, hogy mi legyen az eljárás, és megegyeztek abban, hogy soha semmilyen jármű, daru vagy bármilyen teherautó nem lehet a pályán, amikor az autók köröznek.”

    Pierre Gasly szó szerint épp elment most a jármű mellett, ami épp a pályán volt, szóval ez egy rémálomszerű helyzet.”

    „Biztonsági szempontból nagy sokk volt Pierre Gasly számára. De meg fogják vizsgálni a dolgot. A versenyzők dühösek, és mondhatom, jogosan.”

    A verseny utáni sajtótájékoztatókon sok versenyző fejezte ki dühét, sőt, néhányan azt is elmondták, hogy az egy héttel ezelőtti Szingapúri Nagydíj során is történt ilyen eset.

    „Ha visszatekintünk a japán futamok történetére, elég gyakran láthatunk nagyon lelkes marshalokat a pályán, akik bátran próbálják eltávolítani a járműveket” – folytatta Hill. „De néha egy kicsit túlságosan is lelkesek.”

    „Úgy gondolom, hogy néha megszakadhat a kommunikáció a versenyigazgatóság és a Japánban hagyományos módon működő dolgok között.”

    „Tudom, hogy nagyon részletesen át fogják ezt vizsgálni, és szerintem olyan megoldást találnak majd, ami azt jelenti, hogy soha nem fogunk ilyen járművet látni a pályán [míg a versenyzők köröznek].”

  • F1-es first ladyk: Mi a közös Kelly Piquet-ben és Corinna Schumacherben?

    F1-es first ladyk: Mi a közös Kelly Piquet-ben és Corinna Schumacherben?

    A brazil Kelly Piquet két éve jár Max Verstappennel, ezzel pedig a holland versenyző olyan különös helyzetbe került, hogy „mostohaapja” lett egy másik versenyző, Daniil Kvyat kislányának. Kelly ugyanis korábban az orosz versenyzővel járt, akitől gyermeke is született: Penelopé.

    Kelly Piquet
    Kelly és Daniil  |   Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Corrina Betsch-t mindenki úgy ismeri, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher felesége, Mick (és persze Gina) Schumacher édesanyja. Akik régóta követik már a Forma-1-et, bizonyára tudják, de a fiatalabbak talán nem, hogy Corinna első F1-es szerelme nem Michael volt. Hanem Heinz-Harald Frentzen.

    Corinna és Michael 1994-ben találkoztak egy partin, de ekkor a nő még Frentzen kedvese volt, később azonban a bajnokaspiráns Schumacher mellett állapodott meg. 1995-ben már össze is házasodtak.

    A jelenlegi mezőnyben vannak olyan versenyzők is, akiknek barátnői a szakítás után egy másik – bár nem F1-es – versenyző oldalán tűntek fel.

    Pierre Gasly egykori kedvese, Caterina Masetti Zannini most az Alfa Romeo F1-es tesztpilótájával, a jelenleg IndyCarban versenyző Callum Ilottal jár.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Caterina Masetti Zannini (@catemasettizannini) által megosztott bejegyzés

    Daniel Ricciardo kamaszkori szerelme, akivel hosszú évekig járt, Jemma Boskovic pedig a Supercars bajnokságban versenyző Andre Heimgartner oldalán tűnt fel. A pár épp első gyermekét várja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ANDRÉ HEIMGARTNER (@andreheimgartner) által megosztott bejegyzés

     

  • Pérez ellopta a show-t: egy koncertnyi tömeg skandálta a nevét

    Pérez ellopta a show-t: egy koncertnyi tömeg skandálta a nevét

    Sergio „Checo” Pérez elment a guadalajarai Palenque de las Fiestas de Octubre-re, hogy megnézze Carlos Rivera koncertjét.

    A 2022-es év során elért sikerei Pérezt a világ egyik legjobb mexikói sportolójává tették. Az ázsiai kontinensen nyújtott ragyogó teljesítménye után megragadta az alkalmat, hogy néhány napot a szülőhelyén, Guadalajarában töltsön, és részt vegyen Charles Rivera koncertjén feleségével, Carola Martinezzel együtt. Jelenléte persze nem maradhatott észrevétlen.

    Amíg a koncert során az énekes szünetet tartott, felhívta közönsége figyelmét arra, hog a Forma-1-es versenyző is jelen van.

    Örömujjongás tört ki, mire Pérez felállt a helyéről és üdvözölte a jelenlévőket. Hosszasan skandálták becenevét: „Checo, Checo!”

    „Nézd, hogy szeretünk téged, barátom! Megérdemled minden győzelmedért. Tényleg csodálatos ember vagy.” – mondta Rivera.

  • Népszámlálás: Kitalálod, mely nemzetek adták eddig a legtöbb F1-es versenyzőt?

    Népszámlálás: Kitalálod, mely nemzetek adták eddig a legtöbb F1-es versenyzőt?

    Gondoltad volna, hogy már bőven több, mint 800 versenyző nevezett legalább egy Forma-1-es versenyre? A legújabb név a listán jelen pillanatban Nyck de Vries, aki a történelem 865. F1-es versenyzője lett, mikor Olaszországban helyettesíthette Alex Albont.

    De vajon tudod-e, hogy ez az elképesztően nagy szám, hogyan oszlik meg a nemzetiségek tekintetében?

    Az talán nem okoz meglepetést, hogy ezen lista élén az Egyesül Királyság áll, mely 164 Forma-1-es versenyzőt adott már a világnak.

    Számunkra kissé talán meglepő, hogy a második helyen az USA áll, mert első nekifutásra azért túlságosan sok amerikai versenyző nem jut az ember eszébe. Ennek oka, hogy a 158 versenyző közül sokan csak néhány versenyen indultak, nem teljesítettek teljes szezonokat.

    A harmadik helyen Olaszország szerepel, ami szintén nem meglepő, ahogy az azt követő országok „helyezése” sem.

    A lista végén persze szerepel Magyarország is, hiszen Baumgartner Zsolt 20 Forma-1-es versenyen indult.

    Ország
    Versenyzők száma
    Egyesül Királyság 164
    Amerikai Egyesült Államok 158
    Olaszország 99
    Franciaország 71
    Németország/Nyugat-Németország 53
    Brazília 32
    Argentína 25
    Belgium 24
    Svájc 24
    Dél-Afrika 23
    Japán 21
    Ausztrália 17
    Hollandia 17
    Ausztria 16
    Kanada 15
    Spanyolország 15
    Svédország 11
    Finnország 9
    Új-Zéland 9
    Mexikó 6
    Dánia 5
    Írország 5
    Monaco 5
    Portugália 5
    Rodézia 5
    Kelet-Németország 4
    Uruguay 4
    Kolumbia 3
    Oroszország 3
    Venezuela 3
    India 2
    Thaiföld 2
    Chile 1
    Kína 1
    Csehország 1
    Magyarország 1
    Indonézia 1
    Liechtenstein 1
    Malajzia 1
    Marokkó 1
    Lengyelország 1
    Orosz Automobil Szövetség 1