Szerző: Tajthi Andrea

  • 18-an kiestek, Sennának nekiment a fal, Mansell összeesett, más pizsamában érkezett Texasba

    18-an kiestek, Sennának nekiment a fal, Mansell összeesett, más pizsamában érkezett Texasba

    Ezen a hétvégén Texasban, Austinban versenyez a Forma-1-es mezőny. Az időjárás valószínűleg nem nehezíti majd meg a dolgukat, mivel 30 fok és száraz idő várható. A történelem során azonban nem volt mindig ilyen szerencséjük azoknak, akik ebben az államban versenyeztek.

    1984-ben a Dallas Nagydíjat július elején rendezték meg Texasban. A verseny azonban az F1 történetének egyik egyik legbotrányosabbja volt.

    Akkor több, mint 40 fokos hőség volt a helyszínen, az aszfalt szó szerint olvadt, felszínéről pedig darabok kezdtek leválni. A hőmérséklet miatt a szervezők három órával előbbre tették a rajtot, így a versenyzőknek már reggel 7-kor a helyszínen kellett lenniük. Jacques Laffite úgy tiltakozott a döntés ellen, hogy pizsamában jelent meg a boxban.

    Az aszfalt állapotának eredménye azonban az lett, hogy sorra estek ki a versenyzők. A versenyre 26-an kvalifikáltak, ebből 25-en álltak rajthoz. De végül csak 8-an értek célba. Egy versenyzőt kizártak (Stefan Bellof), 16-an pedig kiestek.

    Ayrton Senna felfüggesztés problémája volt az egyik legfurcsább eset. A brazil a verseny után megesküdött, hogy nem ő ütközött a falnak, hanem a fal ütközött neki. Ezt a csapata is megerősítette. Az történt ugyanis, hogy valaki nekiment egy kicsit a fal egyik szélének, amitől annak másik vége pár milliméterrel kijjebb mozdult. Senna pedig olyan precízen vezetett, hogy ez a pár milliméter változás, amire nem számított, elég volt a falazáshoz.

    Ha ez még nem lett volna elég a bajból, amikor Nigel Mansell autója lelassult a célegyenesben. A versenyző kiugrott a Lotusból, és megpróbálta betolni a célba, de a kimerültségtől és a hőségtől összeesett, mielőtt elérte volna a célvonalat.

    A versenyt végül Keke Rosberg nyerte René Arnoux és Elio de Angelis előtt.

  • Az új Las Vegas-i verseny még nem is debütált, de örökre a naptárban maradna

    Az új Las Vegas-i verseny még nem is debütált, de örökre a naptárban maradna

    A Forma-1 új Las Vegas-i Nagydíja mögött álló csapat célja, hogy az esemény jóval tovább szerepeljen a világbajnoki naptárban, mint a kezdeti hároméves megállapodás.

    Az F1 először 1981-ben versenyzett a városban egy kaszinó parkolójában kialakított pályán. A verseny azonban nem keltett nagy helyi érdeklődést, így a következő évben még tettek egy próbát, de utána kikerült a versenynaptárból.

    Az év elején az F1 megerősítette, hogy a jövő évtől egy új utcai pályán, Las Vegasban is rendeznek majd futamot. Emily Prazer, a versenyt szervező és népszerűsítő Formula 1 Las Vegas Grand Prix cég kereskedelmi alelnöke a BlackBook Motorsport Forum legutóbbi rendezvényén beszélt a sorozat Vegasba városba való visszatérésének előkészületeiről.

    A legfőbb tervük, hogy hosszútávon is a versenynaptárban maradjanak.

    „A mi szempontunkból egy darab földet vásároltunk azzal a szándékkal, hogy itt versenyt rendezzünk. Nem hiszem, hogy szándékunkban állna csak három évig itt lenni. Örökké itt akarunk maradni” – mondta Prazer.

    „A mi szempontunkból – és ez biztosan nem olyasmi, amit szélesebb körben meg tudnánk osztani -, de azt vizsgáljuk, hogy az a földdarab és az, amit rajta csinálunk egész évben, hogyan válik olyan élménnyé Las Vegasban, mint semmi más.”

    Fergeteges, ingyenes F1-es partit tartanak Las Vegasban, már idén!

    Nehéz volt mindent figyelembe venni

    Bár a Las Vegas-i legbefolyásosabb felek – a kaszinótulajdonosoktól a városvezetésig – nagy lelkesedéssel fogadták a nagydíjat, az F1-gyel szemben is elvárásokat támasztottak, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják a város dolgozóit. A versenynek helyet adó utcai pálya több kaszinót is körbevesz, amelyek fontos turisztikai célpontok, így figyelmet kellett fordítani arra, hogy ezek továbbra is működhessenek.

    „Az egyik dolog, amit nem igazán vettünk figyelembe, az a műszakváltási szokások és az, hogy valójában hány ember dolgozik Las Vegasban a szállodaiparban.” – mondta Prazer. „Ezért hidakat építünk, hogy az emberek a lehető legjobban ki- és be tudjanak jönni a belső pálya területéről, és stratégiai szempontok alapján választottuk ki, hogy hova helyezzük az igazán nagy [forgalmú] területeket.”

    A verseny lesz a harmadik amerikai forduló a 2023-as F1-es versenynaptárban. Csatlakozik az Egyesült Államok Nagydíjához, amelyet 2012 óta Austinban rendeznek, valamint a Miami Nagydíjhoz, amely idén került be a versenynaptárba.

     

  • 16 év telt el azóta, hogy Alonso utoljára a csúcsra ért

    16 év telt el azóta, hogy Alonso utoljára a csúcsra ért

    Fernando Alonso 2001-ben debütált a Forma-1-ben. Bár 2 évet kihagyott, ma, 41 évesen még mindig a mezőny tagja.

    2001-ben érkezett az F1-be, és hamarosan bajnok-aspiráns lett. 2005-ben, 24 évesen sikerült véget vetnie Michael Schumacher dominanciájának és megnyerte első világbajnoki címét. Majd egy évre rá megismételte azt.

    2006. október 22-én, Brazíliában Fernando Alonso megszerezte pályafutásának második, s egyben jelenleg utolsó világbajnoki címét, 13 ponttal megelőzve Schumachert. Csapata, a Renault is bajnok lett, a Ferrarit megelőzve.

    [poll id=”252″]

    Mindennek már 16 éve. Alonso mostanra már sokkal érettebb és higgadtabb. Igazi rutinos, rafkós vén róka lett, és bár egy generáció felnőtt már azóta, hogy ő utoljára bajnok lett, még mindig rendkívül motivált.

    Embed from Getty ImagesEmbed from Getty Images

  • Ilyet még nem láttál! F1-es autó a plafonon, egy párizsi étkezőben!

    Ilyet még nem láttál! F1-es autó a plafonon, egy párizsi étkezőben!

    Ha kimondjuk, hogy „párizsi stílusú étkező”, minden bizonnyal egy nagy helyiség jut eszünkbe, hatalmas étkezőasztallal, elegáns székekkel, kristálycsillárral, barokkos képkeretekkel, tükrökkel és stukkókkal. De ha nem is ez, az biztos, hogy ebben a kontextusban nem jut eszünkbe egy Forma-1-es autó.

    Pedig az alábbi képeken egy francia ebédlőben egy F1-es autó díszeleg, méghozzá Mario Andretti Lotus 78-asa. Szinte már mennél is megnézni, igaz? Na, azt felejtsd el!

    (A cikk a képek alatt folytatódik!)

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Bowen (@abowen3d) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Bowen (@abowen3d) által megosztott bejegyzés

    A képek ugyanis fikciók, nem fotók, nem valós helyiségben készültek, így ne keressétek sehol a plafonon Andretti autóját.

    A képek CGI technikával készültek, vagyis ezek számítógépes animációk, melyeket Alex Bowen készített. Számítógépen, 3D-ben lemodellezte az autót, autót, majd belehelyezte a környezetbe.

    Bár nem igazi fotóról van szó, azért jól illik az elegáns, arany-fekete Lotus ebbe a környezetbe (is). 😉

  • Mick Schumacher sisakján lovas nővére szerepel!

    Mick Schumacher sisakján lovas nővére szerepel!

    Daniel Ricciardóhoz hasonlóan Mick Schumacher is a lovakra asszociált Austin kapcsán. A német azonban másként kivitelezte ezt, és bevonta a nővérét, Ginát is.

    Schumacher új, Texashoz illő sisakot készíttetett. Ha pedig pedig Nyugat- és/vagy Közép-Amerika, akkor western lovaglás. Ha western lovaglás, akkor Schumacherék. Hiszen Mick édesanyja és nővére is ezt a műfajt űzi, sőt Michael is gyakran pattant nyeregbe annak idején…

    Leginkább Mick nővére vette komolyan ezt a sportot, aki számos versenyen is indult már, és szerepelt ott kiválóan.

    Gina most lóháton tűnik fel öccse sisakján!

    (Az alábbi posztban több kép is van, lapozzátok végig!)

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Bár a születésnapja 4 napja volt, október 21 többszörösen is Räikkönen napja!

    Bár a születésnapja 4 napja volt, október 21 többszörösen is Räikkönen napja!

    A születésnapját már megünnepelte hétfőn, az immáron 43 éves Kimi Räikkönen, karrierjének egyes dátumait pedig aligha tarja számon.

    Mi azért most megemlékezünk róla, mivel október 21. meglehetősen eredményes nap volt az F1-ből már visszavonult finn versenyző számára. Két évet is kiemelünk:

    2007-ben október 21-én rendezték a szezon utolsó versenyét, a Brazil Nagydíjat, melyen Räikkönen megszerezte első és egyetlen F1-es világbajnoki címét, egyetlen ponttal megelőzve Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.

    Kimi Räikkönen,
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    2018-ban ugyanezen a napon rendezték az Egyesült Államok Nagydíját, amelyen Räikkönen F1-es pályafutásának utolsó győzelmét aratta. Ami egyben egy hosszú győzelemmentes korszakot is zárt. A Jégember utolsó előtti és utolsó győzelme között több, mint 100 verseny telt el.

     

  • Fogadott, magára tetoválta Latifit, majd megmutatta neki

    Fogadott, magára tetoválta Latifit, majd megmutatta neki

    Egy F1 rajongó korábban megígérte, hogy ha Nicholas Latifi idén pontot szerez, akkor készíttet egy latifis tetoválást.

    Miután a Williams kanadai versenyzője Japánban sikeresen gyűjtött két pontot, a szóban forgó rajongó állta a szavát és tetováltatott. A Williams W logója került a karjára, valamint a LAT, mint Latifi nevének kezdete.

    Az illető ez után megjelent most Austinban, megmutatta a tetoválást Latifinek és aláíratta azt.

    Mindez egyébként nem trollkodás volt, elmondása szerint tényleg nagyon kedveli a versenyzőt, rajongójának mondja magát.

    Plusz ne menjünk el szó nélkül a férfi pólója mellett sem, melyen a W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick látható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

    Közismert tény, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo rajong Amerikáért. Mindemellett a humort is szereti, így alap nála, hogy amikor Austinba érkezik a mezőny, ő teljesen felveszi a texasi életérzést.

    Így tett idén is. „Texasiasra” borotválkozott, cowboy kalapot és az amerikai zászló mintájával ellátott cowboy ruhát öltött. Ez eddig nem olyan meglepő tőle. Idén azonban sikerült felülmúlnia ezt az összképet.

    A paddockba való bevonulások kapcsán általában Lewis Hamilton a legérdekesebb, mert extrém ruhákban szokott megjelenni. Idén, az Egyesült Államok Nagydíjának csütörtökjén azonban egyértelműen Ricciardo vitte a prímet.

    A McLaren versenyzője ugyanis öltözetét megfejelte azzal, hogy lóháton, élő country zene kíséretében érkezett meg.

    Ideiglenes lova paddock belépőt is kapott a nyakába, melyen szerepel a fotója, az, hogy Ricciardo vendége, valamint a neve: Horsey McHorse.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

  • A nap, mikor Senna bosszút állt Proston – szavazással

    A nap, mikor Senna bosszút állt Proston – szavazással

    Ez az esemény, valamint az egy évvel korábbi eset párban jár, és minden bizonnyal sok F1 rajongó ismeri a történetet. Azonban azok kedvéért, akik fiatalabbak és/vagy csak nemrégiben csatlakoztak a Forma-1 rajongók táborához, most felidézzük ezt, ha már évfordulója van.

    Az F1-es versenyzők is csak emberek, hibáznak. Még a legjobbak is. És még a leghiggadtabb versenyzőknek is el tud szállni az agyuk, ha épp dolgozik bennük az adrenalin. Ez pedig fokozottan igaz lehet, ha két sztárversenyzőről van szó, akik történetesen egymás legnagyobb riválisai.

    Ayrton Sennát többnyire csupa pozitív jelzővel illetik, de a listába bizonyosan beilleszthető a „haragtartó” jellemző is.

    1989-ben Senna és Alain Prost csapattársak voltak a McLarennél, és ádáz küzdelmet vívtak a világbajnoki címért. Az utolsó előtti verseny előtt (Japán) Prost állt a bajnoki tabella élén. A versenyen Senna a 40. körben érte utol Prostot. A 47. körben 130R nevű, nagy sebességű kanyar utáni sikánhoz érve, ahogy Prost fékezni kezdett, Senna bevetődött mellé, de Prost ezt érzékelve jobbra, Sennára húzta autóját, és végül összeütköztek. Sennát visszatolták a pályára és megnyerte a futamot, de végül törölték az eredményét, mert külső segítséggel tért vissza a versenybe. Senna ez után az utolsó futamon kiesett, így Alain Prost megszerezte harmadik bajnoki címét.

    [poll id=”249″]

    Senna azonban nem bocsátotta meg a suzukai esetet.

    Egy évvel később, mikor 1990. október 21-én a mezőny számára ismét a Japán Nagydíj következett, a brazil versenyző elégtételt vett. Senna szerezte meg a pole pozíciót, de azt akarta, hogy az első rajtkockát a pálya tiszta oldalára helyezzék át. Ez azonban nem történt meg.

    Köszönhetően a tisztább oldalnak is, az immáron ferraris Prost jobban rajtolt és az élre állt, de Senna nem volt hajlandó engedni, mivel az eredményen ismét a bajnoki cím múlt. Senna ismét jobbról próbált Prost mellé kerülni, de az eredmény hasonló lett, mint egy évvel korábban: porfelhő közepette mindkét versenyző kiesett.

    „Amit tett, az undorító” – mondta akkor Prost. „Nem állok készen arra, hogy felelőtlen emberek ellen harcoljak, akik nem félnek a haláltól.”

    Sennát azonban nem hatották meg a rivális szavai.

    „Ez nagy elégtétel számomra, és ezt a bajnoki címet mindazoknak ajánlom, akik tavaly ellenem küzdöttek. Nagyon fájt nekem, de számukra ez egy bizonyíték arra, hogy ki az igazi bajnok” – mondta Senna.

    „Tavaly én nyertem itt, és nagyon-nagyon rossz volt, hogy elvették tőlem. Nagyon kifizetődő volt ezt tenni. Amikor visszasétáltam a kanyarból a boxba, magam mögött hagytam az 1990-es év minden terhét és stresszét.”

  • A Red Bull programjának versenyzői még nem alkalmasak az F1-re

    A Red Bull programjának versenyzői még nem alkalmasak az F1-re

    Az AlphaTauri főnöke, Franz Tost a Red Bull Forma-1-es juniorprogramjában szereplők tapasztalatlanságát nevezte meg, mint fő okot, amiért Nyck de Vries-t szerződtették Pierre Gasly helyére.

    Az Alpine Fernando Alonso helyére keresett versenyzőt, miután mindenki megdöbbent azon, hogy nem Oscar Piastrié lesz a hely. Így végül a francia csapat az AlphaTauritól csábította el Pierre Gasly-t 2023-ra. Ennek megfelelően a Red Bull fiókcsapata lett az, amelynek új versenyzőt kellett kerítenie a következő szezonra.

    A Red Bull ritkán alkalmaz olyan versenyzőt, aki „külsős” és nem az ő junior programjukban nevelkedett. Sergio Pérez után Nyck de Vries a következő ilyen, aki jövőre az AlphaTaurinál kezdheti meg első teljes F1-es szezonját.

    Fel kell kötniük a gatyájukat az F1-es újonc leendő riválisainak!

    Eredetileg az IndyCar-sztár Colton Hertát szerették volna leigazolni, de a szuperlicenc pontjainak hiánya megakadályozta ezt.

    Tost úgy véli, hogy a tapasztalat hiánya volt az oka annak, hogy a csapat nem egy junior versenyzőjét emeli be az F1-be, hanem de Vries mellett tették le a voksukat.

    „Minden fiatal versenyzőt figyelembe vettünk” – idézi Tostot a RacingNews365.com.

    „Ott van [a Red Bull programjának tagjaként] Liam Lawson, ott van Ayumu Iwasa és Dennis Hauger a Formula 2-ben, és Isack Hadjar a Formula 3-ban, de mindannyiuknak hiányzik még a szükséges tapasztalat.

    „Még egy-két évet el kell tölteniük a kategóriájukban, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövőjük.”

    Tost úgy véli, hogy 2023-as felállása jól fog működni.

    Főleg ha a csapat jó autót tud biztosítani a versenyzőinek.

    „A csapat nyereségessége az autó teljesítményétől is függ. Ha jó autónk van, akkor mindkét versenyzőnek könnyű dolga van” – mondta Tost.

    „Ha problémáink vannak az autóval, akkor szerintem nem lesz olyan könnyű mindent rendbe tenni, mert Nycknek még nincs annyi Forma-1-es tapasztalata.”

    „Nyck és Yuki még tanulási folyamatban vannak, de úgy gondolom, hogy Yuki jövőre elég érett lesz ahhoz, hogy adjon vagy elfogadjon útmutatást.”

    „Mindazonáltal sokat várok Nycktől is, mert van tapasztalata a versenykategóriákból, ahol futamokat és bajnokságokat nyert, ezért, ha az autó működik, úgy gondolom, hogy sikeres évünk lesz.”