Szerző: Tajthi Andrea

  • Daniel Radcliffe, Hujber Feri, és Kékesi Gábor is játszhatna F1-es versenyzőt

    Daniel Radcliffe, Hujber Feri, és Kékesi Gábor is játszhatna F1-es versenyzőt

    Elképesztő módon el vagyunk kényeztetve mostanság F1-es, autósportos filmekkel és sorozatokkal.

    A Rush és a Ford v Ferrari mintha csak ma lett volna, pedig már eltelt pár év a premierjük óta. De nem panaszkodhatunk ezen a téren. Volt doku Schumacherről, a Drive to Survive a Netflixen pedig mostanra már a rutin része minden évben.

    Ezen kívül épp forgatják az Enzo Ferrariról szóló filmet, itt a Lamborghini film, Brad Pitték jövőre forgatnak egy F1-es filmet. Ezen kívül dokumentimfilmek és sorozatok is vannak terítéken a Brawn GP-ről, illetve Daniel Ricciardo is dolgozik valamin, csak hogy párat említsünk.

    Ennek apropóján nem régiben elindítottunk Facebookon egy gondolatkísérletet azzal kapcsolatban, hogy ha választhatnátok, melyik F1-es versenyzőt melyik színésszel játszatnátok el. Beleértve ma aktív, és egykori versenyzőket is.

    Megannyi ötlet érkezett, van amit abszolút telitalálatnak gondolunk és van, amit kevésbé értünk, de sebaj! 😀

    A legtöbb opció Fernando Alonsóra érkezett, és magyar színész is említve lett, méghozzá a Keresztanyu c. sorozat rendőreként ismert Kékesi Gábor.

    Másik magyar színész a listán, általatok, Hujber Ferenc, mint Jacques Villeneuve. Talán ez a válasz tetszik nekünk a legjobban, a fiatalkori, szőke Villeneuve-re valóban hasonlíthat. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Hujber Ferenc (@hujberferenc_official) által megosztott bejegyzés

    Hujber Ferenc. Tiszta Villeneuve, nem? 

    A Charles Leclerc-re érkező két tipp Daniel Radcliffe, és Zak Efron. Mi az előbbit hasonlóbbnak találjuk. Ti mit gondoltok?

    Bekerült a listába három csapatfőnök is, illetve Alain Prostra nem színész érkezett, hanem énekes, de azért a listában hagytuk. 😀

    Íme az F1-es színészválogatott by Racingline.hu olvasók:

    Charles Leclerc Daniel Radcliffe Zac Efron
    Lando Norris Tobey Maguire Tom Holland
    Fernando Alonso Sylvester Stallone Adam Sandler
    Kékesi Gábor Jake Gylenhall
    Jeffrey Dean Morgan
    Lewis Hamilton Wesley Snipes Michael B Jordan
    Will Smith
    Max Verstappen Will Poulter Rupert Grint
    Evan Peters Christian Bale
    Pierre Gasly Benedict Cumberbatch
    Sergio Pérez Tom Cruise Jacob Vargas
    George Russell Jake Gyllenhaal Chris Evans
    Carlos Sainz Jaime Lorente
    Sebastian Vettel Chris Pratt
    Valtteri Bottas Terence Hill Franco Nero fiatalon
    Juki Tsunoda Jackie Chan
    Nico Hülkenberg Ed Begley Jr fiatalon
    Nico Rosberg Leonardo Di Caprio
    Jacques Villeneuve Hujber Ferenc Keanu Reeves
    David Coulthard Dolph Lundgren
    Rubens Barrichello Danny Trejo
    Baumgartner Zsolt Kulka János
    Takuma Sato Jet Li Peter Folk
    Ayrton Senna Adam Driver Sylvester Stallone
    Alain Prost Soltész Rezső
    Nigel Mansell Walter Matthau
    Mattia Binotto Johnny Galecki
    Christian Horner Tom Hardy
    Toto Wolff Mike Myers
  • Erős nők a Pirelli 2023-as naptárjában: köztük Hamilton ismerősei

    Erős nők a Pirelli 2023-as naptárjában: köztük Hamilton ismerősei

    1964 óta ad ki a Pirelli olasz gumiabroncsgyártó vállalat brit leányvállalata naptárat, amelyet „The Cal” néven ismerünk.

    A példányok nem kerülnek forgalomba, hanem céges ajándékként adják a hírességeknek és a Pirelli kiválasztott ügyfeleinek.

    Ennek ellenére a naptárak világhírűek, hiszen mindig rendkívül igényes, színvonalak fotók kerülnek bele, gyakran világhírű modellekkel, alanyokkal.

    A naptárnak minden évben van tematikája. A Pirelli a 2023-as naptár kapcsán úgy fogalmaz, hogy az a nők „teremtő erejét” és szenvedélyét ünnepli „múzsáival”: mindegyikük kapott egy jelzőt is aszerint, hogy mi foglalkoztatja, mi jellemzi őt a modellkedésen túl.

    A naptárban szereplők a következők:
    • Emily Ratajkowski, az író

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pirelli (@pirelli) által megosztott bejegyzés

    • Karlie Kloss, a tech tudor
    • Bella Hadid, a tündér

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pirelli (@pirelli) által megosztott bejegyzés

    • Cara Delevingne, az előadóművész

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pirelli (@pirelli) által megosztott bejegyzés

    • Ashley Graham, az aktivista
    • Guinevere Van Seenus, a fotós
    • Lauren Wasser, a sportoló
    • Kaya Wilkins, a zenész
    • Sasha Pirovavova, a festő
    • Precious Lee, a történetmesélő
    • Adut Akech, az álomfogó
    • Adwoa Aboah, a királynő
    • Lila Moss, a látnok
    • He Cong, a bölcs

    Emily Ratajkowski Formula E autót vezetett!

  • Igazi F1-es Café: Bottas is karácsonyi ajándékötlettel állt elő!

    Igazi F1-es Café: Bottas is karácsonyi ajándékötlettel állt elő!

    Közismert, hogy a Forma-1-es mezőnyben Valtteri Bottas a legnagyobb kávérajongó. Olyannyira, hogy társtulajdonos egy finn kávépörkölő cégben.

    A Kahiwa Coffee Roasters most Bottasszal közösen egyedi ajándékcsomagot állított össze, mely ideális ajándél lehet akár karácsonyra is.

    A #77 témájú exkluzív kávés csomag négy gondosan kiválasztott, ízletes kávét és egy Valtteri által kézzel aláírt képeslapot tartalmaz. Mindezek a finomságok egy fantasztikus egyedi csomagolásban érkeznek, amely grafikáját egy finn grafikus lány Meri Hyvärinen készítette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

    A csomagok jelenleg kedvezményes áron előrendelhetők, de arra számítanak, hogy hamar el fog fogyni a készlet. Azt ígérik, hogy a november 18-ig leadott előrendeléseket még időben tudják teljesíteni ahhoz, hogy karácsonyra megérkezzen hozzád.

    A csomagban négyféle kávé található, és ki lehet választani, hogy szemes, vagy őrölt verziót szeretnétek. A csomag ára 50 euró, és ide kattintva rendelhető meg.

    További karácsonyi, F1-es ajándéktippeket találtok alábbi cikkünkben:

    Ajándéktippek: 5+1 Forma-1-es karácsonyi ajándék!

  • Rosberg kibukott a cápák közül, nem megy neki ez a műfaj

    Rosberg kibukott a cápák közül, nem megy neki ez a műfaj

    A Forma-1 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg a jövőben nem fektet be innovatív startupokba a „Die Höhle der Löwen” című televíziós műsor keretében.

    Arról a műsorról van szó, mely a németeknél a „Die Höhle der Löwen” (Az oroszlánok barlangja) címet viseli, a magyar megfelelője pedig a „Cápák között”.

    Rosberg a nyolcadik évad óta részese a vállalkozói shownak, de 2023-tól már nem vesz részt benne, számolt be róla a Bild. A lap úgy fogalmazott, hogy „[Rosberg] jól el tudja adni magát magánemberként, de kevés vállalkozói készséggel rendelkezik”.

    Abban az öt évadban, amelyben Rosberg részt vett, tizenegy üzletbe szállt be, bár ezek közül öt meghiúsult az utólagos tárgyalások során. Összesen mintegy 700 000 eurót (kb 280 millió forint) fektetett be a műsorba, főként olyan startupokba, amelyek erősen technológiai irányultságúak.

    Miután a német a 2016-os bajnoki cím megnyerése után befejezte Forma-1-es pályafutását, inkább a vállalkozói tevékenységgel kezdett foglalkozni, és a fenntartható ötleteket is szorgalmazta.  2018-ban résztulajdonos lett az FIA Formula E bajnokságban,2020-ban például saját csapatával benevezett az Extreme E versenysorozatba. Befektetett egy marketing start-up vállalkozásba, valamint egy e-scooter start-up vállalkozásba is, illetve a berlini Greentech Fesztivál szervezőjeként is ténykedett.

    Rosberg 2022-ben azért is került a címlapokra, mert a Forma-1 paddockból kitiltották. Ennek az volt az oka, hogy Rosberget nem oltották be COVID-19 ellen, holott ez előfeltétele annak, hogy beléphessen a királykategória paddockjába. A Sky szakértőjeként ezért virtuálisan kapcsolódott be a műsorba. Rosberg azzal indokolta oltatlanságát, hogy egy COVID-fertőzést követően annyi antitest képződött a szervezetében, hogy orvosa egyelőre ellenjavallta számára az oltást.

  • Szakállas poén, avagy ha november, akkor Movember – F1-es módra

    Szakállas poén, avagy ha november, akkor Movember – F1-es módra

    A Movember minden év novemberében megtartott nemzetközi kampány. A Movember szó az angol „moustache” (bajusz) és a „november” szóból áll össze. A résztvevői a hónap során bajuszt növesztenek, és ezzel hívják fel a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira (beleértve a prosztatarákot, a hererákot és a lelki betegségeket, köztük a depressziót és a hozzá kapcsolódó öngyilkosságot) és azok megelőzésére.

    Ha már november és bajusz meg szakáll, a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük olyan F1-es versenyzőket, akik akár rendszeresen, akár csak 1-1 alkalommal, de extrém arcszőrzetet villantottak.

    A legjellegzetesebb ezen a téren a néhai Harald Ertl, aki a ’70-es években versenyzett a Forma-1-ben, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

    Embed from Getty Images

    A 104 F1-es versenyen induló és egy győzelmet szerző Jo Bonnier is szokatlan szakállal rendelkezett.

    Embed from Getty Images

    Graham Hill elegáns bajsza is meglehetősen jellegzetes volt. A brit úriember mindig is adott az ápolt megjelenésre. Mára az ő nevével fémjelzett férfi kozmetikum márka is létezik, erről olvashattok egy korábbi cikkünkben, melyben karácsonyi F1-es ajándékötletekkel szolgálunk.

    Embed from Getty Images

    Újabb bajszos jelöltünk Nigel Mansell, akinek védjegyévé vált a bajsza. Egy időben levágta, de e közönség „visszakövetelte”.

    Nigel Mansell, racingline.hu
    Fotó: McLaren

    Hasonló fizimiskával bírt egyébként – bajusz terén – Keke Rosberg is, és Clay Regazzoni tömött bajsza is jellegzetes volt.

    Embed from Getty ImagesEmbed from Getty Images

    Mostanság Daniel Ricciardo az, aki időnként „extrémen” borotválkozik, leginkább olyankor, mikor Texasba érkezik a Forma-1-es mezőny.

    Daniel Ricciardo
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    De Fernando Alonso is borotválta már magát d’Artagnan-formára és Valtteri Bottas is volt már bajszos.

    Fernando Alonso
    Fotó: FOTO ERCOLE COLOMBO/Ferrari

    Mostanra azonban már talán Sebastian Vettel szakálla is extrémnek mondható, de legalábbis tőle szokatlannak. Korábban sosem láthattuk még őt ekkora arcszőrzettel.

    Sebastian Vettel
    Fotó: Aston Martin F1 Team
  • Az F1-es feleség az asztalra csapott: „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj?”

    Az F1-es feleség az asztalra csapott: „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj?”

    A Red Bull csapata lett az elsőszámú közellenség, miután bebizonyosodott, hogy megszegték a szabályokat azzal, hogy túllépték a megengedett költségkeretet. A vitáma most már a családtagok is beszálltak.

    Matthew Syed, a The Times című brit lap újságírója a Mexikói Nagydíj után ostorozta a csapatot, és azt állította, hogy Lewis Hamiltont „megfosztották” a 2021-es bajnoki címtől. Christian Hornert emellett „téveszmésnek”, „kegyetlennek” és „vesztesnek” nevezte.

    Minden vádak közepette Horner arról számolt be korábban, hogy a rosszmájú megjegyzések eredményeként már a csapattagok gyermekeit is zaklatják az iskolában.

    Syed erre reagálva azzal vádolta Hornert, hogy „a megfélemlítést és a mentális egészséget használja fel arra, hogy elterelje a figyelmet a saját szabályszegéséről”.

    „Ha a Red Bullnál mentális egészségügyi problémák vannak a szabályszegésük miatt, a felelősség őket és csakis őket terheli – nem pedig azokat, akik kritizálták őket” – mondta.

    Amanda Newey, a Red Bull legendés technikai főnökének, Adrian Newey-nak a felesége keményen visszavágott Syednek a közösségi médiában, noha később törölte a posztot.

    „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj engem, a férjemet vagy a Red Bull bármelyik tagját vagy családtagját a mentális állapotáról?” – tette fel Syednek a költői kérdést.

    Adrian Newey, Amanda Smerczak
    Adrian és Amanda Newey  |  Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Amikor egy éven át bántalmaznak, és még csak nem is dolgozol a csapatnak, az kikészít. A szurkolók provokálása a mérgező újságírással csak tetézi a problémát” – mondta Amanda.

    A Red Bull és Max Verstappen 2022-es domináns sikere ellenére a Milton Keynes-i székhelyű Forma-1-es csapat számára ez egy kifejezetten viharos év volt.

    „Stratégiai és politikai szempontból most sok minden történik a Red Bullnál” – ismeri el Dr. Helmut Marko.

    „Dietrich Mateschitz halálával kapcsolatban vannak tisztázandó kérdések a vállalaton belül, de ez nem befolyásolhatja a sport szegmenst.”

    „A csapat számára semmi sem változott. „Arra készülünk, hogy megnyerjük a hátralévő két futamot, és az utóbbi időben mutatott gyorsaságunk és megbízhatóságunk alapján erre jó esélyünk van.”

  • Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Elképesztő, hogy milyen gyorsan telnek az évek! Mintha csak ma lett volna a 2012 november 4-i Abu Dhabi Nagydíj, melynek legemlékezetesebb pillanatát Kimi Räikkönen produkálta.

    A közönségkedvenc finn versenyző ekkor még a Lotus versenyzője volt. Sok beszólás és aranyköpés fűződik a nevéhez, de mind közül ez a legnagyobb.

    Räikkönen a második helyen haladt, míg nem Hamilton lelassult és üzemanyagnyomás-probléma miatt a pálya szélére húzódott, átadva a vezetést a finn versenyzőnek. Amikor aztán Räikkönen mérnöke a rádión keresztül tájékoztatást adott neki arról, hogy áll hozzá képest a második helyezett Alonso, a Jégember azt válaszolta ellentmondást nem tűrően: „Just leave me alone, I know what I’m doing”, vagyis „csak hagyjatok békén, tudom, mit csinálok”.

    A versenyt végül Räikkönen megnyerte, Alonso és Vettel előtt.

    A mondat azonnal szárnyra kelt az interneten, és Räikkönen is érezte, hogy elindított ezzel valamit. Ezen felbuzdulva később a Lotus csapat tagjainak pólókat ajándékozott, melyen az említett mondat látható.
  • Ajándéktippek: 5+1 Forma-1-es karácsonyi ajándék!

    Ajándéktippek: 5+1 Forma-1-es karácsonyi ajándék!

    Karácsonyig még több, mint egy hónap van hátra, azonban ez már az ajándékok beszerzésének (vagy elkészítésének) az ideje. Főleg, ha esetleg külföldről rendelünk, és főleg, ha nem akarunk december 24-én agyvérzést kapni, és a plázák tömegében rohangálni, miközben tippünk sincs, mit ajándékozzunk szeretteinknek.

    Minden témában nem tudok segíteni, de ha Forma-1 rajongónak keresel ajándékot (vagy esetleg magadnak), akkor most íme pár tipp!

    Olyasmiket gyűjtöttem össze, amik nem a „tucat” F1-es relikviák, kicsit extrábbak, egyedibbek, ritkábbak.

    Fontos megjegyezni, hogy egyáltalán nem szponzorált tartalomról van most szó. A felsorolt termékek, webshopok mindegyike olyan, ahonnan már jómagam is vásároltam, vagy magamnak, vagy másnak ajándékba. Mind tesztelt ötlet tehát.

    THE GEEKY FORGE

    Az egyszerű, hétköznapi ruhákat is könnyedén egyedivé lehet varázsolni pár kitűzővel. Egy Forma-1 rajongó pedig örömmel dob fel egy unalmas pólót, egy farmerdzsekit, egy hátizsákot, vagy akármit Forma-1-es kitűzőkkel, melyeket kedvencei inspiráltak. A The Geeky Forge tartós, minőségi, zománcból készült F1-es kitűzőket és kulcstartókat kínál.

    GRAHAM HILL COSMETICS

    Graham Hill 1962 és 1968 Forma-1-es világbajnoka, 1966 Indy 500 és 1972 Le Mans győztese, Damon Hill édesapja. A legendás versenyző híres volt kiváló humoráról, valamint igazi angol eleganciájáról. Kora férfiideálja volt, és adott is a megjelenésére.

    Személyiségének ez az oldala kozmetikumok formájában tért vissza, értelemszerűen kifejezetten férfiak számára.

    A német Hans Conzen Kosmetik GmbH Hill előtt tisztelegve, a modern kor gentlemanjei számára alkotott kozmetikai márkát.

    A flakonok és dobozok dizájnja egyszerű és letisztult, és megjelenik rajta a Graham és Damon Hill sisakjáról ismerős evezőlapátok mintája. A termékek fantázianevei pedig Indianapolis, LeMans, Monaco és Silverstone kanyarjainak neveit viselik. A kínálatban találhatók samponok, tusfürdők, hajformázók, borotválkozás utáni termékek, és arcápolók. A teljes repertoár a www.grahamhill-cosmetics.com oldalon érhető el, de néhány termék elérhető magyar nyelvű webshopból is, ehhez klikkelj ide!

    HEEL TREAD

    Mondhatni tipikus és közhelyes zoknit ajándékozni karácsonyra, de ha egy F1 rajongót ilyen zoknival lepsz meg, bizonyára nem fog megsértődni! Főleg, mivel mostanában kifejezetten divat színes, mintás zoknit hordani. A HEEL TREAD olyan zoknikat készít, melyek mintáját autók, versenyautók (F1-esek, rali autók, stb) inspirálták, és bár némelyiken felirat sincs, olyan ügyesen játszanak a színekkel és formákkal, hogy simán felismerhető, miről is van szó. Autós témán túl egyébként motoros és repülős tematikájú zoknikat is találtok.

    RETRO GP

    A Retro GP már nem aktív versenyzők és csapatok inspirálta termékeket kínál, leginkább pólókat. Van itt többek között Jordan, Minardi, Arrows, Ligier, vagy épp Brawn GP is. Ezen kívül ők a hivatalos Hesketh Racing relikviákat forgalmazó cég is. A Hesketh termékek skálája igen széles: a pólókon és ingeken kívül van többek között sör, sörös pohár, bögre, sapka, plüss maci, lámpa, és karóra is.

    Andrea Moda, Hesketh Racing, karácsony
    Fotó: Tajthi Andrea

    LEGO

    A LEGO-ból nem lehet kinőni, így minden korosztálynak ideális ajándék lehet. Ráadásul valószínűleg nincs olyan autósport-, vagy autó rajongó, aki ne örülne egy LEGO autónak! A LEGO Technic és Speed Champions kategóriáiba megannyi sport- és versenyautó található F1-es McLarentől és Mercedestől kezdve, Formula E autón át új és retro sportautókig.

    LEGO Lotus, karácsony
    Fotó: Tajthi Andrea

    +1: „Hibás” F1-es póló

    Lehet, hogy már nem elérhető a boltokban, ezért lett ez „csak” +1 kategória, de a H&M előállt egy F1-es pólóval. Eredeti F1-es címkével, azonban picit hibásan. A felirat szerint a póló az idei Brit Nagydíjra készült, azonban a rajta látható pályarajz közel sem Silverstone… Lehet, hogy emiatt kötöttek ki ezek a darabok végül egy fast fashion üzletláncban? Mindenesetre ha arra jártok, legyetek szemfülesek! 😉

    H&M F1 póló, karácsony
    Fotó: Tajthi Andrea
    Steiner pólók, karácsony
    Fotó: Tajthi Andrea

    Mindezeken kívül ajánljuk még az F1 csapatok, versenyzők hivatalos webshopjait, melyek többségében nem csak a szokásos póló-pulcsi-sapka trió található, hanem sok minden más is. Személyes kedvencem egyébként a Günther Steineres póló kínálat. 😀

    Ráadásként pár korábbi könyvajánlónk:

    Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

    Könyvajánló: Wéber Gábor a jelen Forma-1-éből már a jövőbe tekint

    A vasfüggöny mögül célozta meg a Forma-1-et – Hatvanéves lenne Kesjár Csaba

    Lauda, aki túlélte a túlélhetetlent – Könyvajánló

    Damon Hill és Johnny Herbert csipkelődése, komoly és komolytalan témákban!

    Miért egoista? Mert megteheti! Ma ünnepli születésnapját az F1 egykori első embere

  • A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    Maradunk még a múltidézésnél, és maradunk Lewis Hamilton első világbajnoki címénél.

    14 éve volt, akkor pedig a brit versenyző még az énekesnő Nicole Scherzingerrel járt. Miután Lewis világbajnok lett Brazíliában, kedvese – bár jelen volt a helyszínen – videóüzenetben is gratulált neki. Bár valójában ez az üzenet kettőjük rajongóinak szólt.

    Nicole a videón nagyon boldogan közli, hogy párja Forma-1-es világbajnok lett, de teszi ezt olyan fejhangon, de beleégett az emlékeinkbe.

    Rajongó-toborzását azonban ma a Liberty Media is megirigyelné, hiszen Nicole a videóban elmondja azt is, hogy aki eddig nem volt F1 rajongó, az legyen az, aki pedig már F1 rajongó, az legyen PCD (Pussycat Dolls nevű lányzenekar) rajongó is.

  • Hamilton öröme letaglózta Massa családját, Glock közellenség lett

    Hamilton öröme letaglózta Massa családját, Glock közellenség lett

    A 2008-as Forma-1-es szezon meglehetősen izgalmas, és drámai finálét hozott a Brazil Nagydíjon. Ezen a napon, november 2-án.

    Lewis Hamilton (McLaren) az utolsó kör legvégén nyerte meg a bajnokságot, megszerezve ezzel első F1-es világbajnoki címét, mindössze második F1-es szezonjában.

    Előbb azonban Felipe Massa volt a világbajnok, annak leintése pillanatában, de csak pár másodpercig ünnepelhetett.

    Hamilton az ötödik helyen haladt, de két körrel a vége előtt a hatodik helyre csúszott vissza, amikor Sebastian Vettel megelőzte. Felipe Massa a célvonalon áthaladva megnyerte a verseny, csapata pedig közölte vele, hogy bebiztosította a bajnoki címet, és megkezdődött az ünneplés a Ferrari boxban.

    Igen ám, de Massa leintésekor a mezőny hátsóbb részében még zajlott a verseny. Száraz Timo Glock a nyirkos pályán képtelen volt biztonsággal jó tempót autózni, 18 másodpercet veszített az utolsó körben, és egy kanyarral a vége előtt előbb Vettel, majd Hamilton is megelőzte. Hamilton ezzel az előzéssel azonban egy ponttal megelőzte Massát a pontversenyben és övé lett a bajnoki cím.

    Bizonyára mindenki emlékszik (vagy legalábbis már látta videón) a szívszorító pillanatot, ahogy az örömujjongó ferrarisokkal közlik, hogy mégsem Massa a bajnok, a brazil édesapjának arcáról pedig lefagy a mosoly.

    Massa hiába nyerte meg hazai versenyét, a könnyeivel küzdött a dobogón.

    A Ferrari-rajongók az esetért Glockot kezdték hibáztatni. A brazilok olyannyira dühösek lettek a német versenyzőre, amiért “engedte”, hogy Hamilton megelőzze őt, hogy állítólag a versenyzőnek kölcsönadtak egy ferraris pólót és abban távozott a pályáról, hogy ne vegyék észre és ne “lincseljék meg”.

    Glock: Sokan még mindig azt hiszik, hogy direkt engedtem el Hamiltont