Szerző: Tajthi Andrea

  • Kész kabaré: Mégsem hagyja el a Rich Energy a Haast

    Kész kabaré: Mégsem hagyja el a Rich Energy a Haast

    A Rich Energy, a magát prémium energiaitalanak aposztrofáló márka idén a Haas csapat névadó szponzora.

    Reméljük anyagilag legalább megéri a csapatnak ez a kapcsolat, mert a hírnevükön biztosan nem javít, sőt. A Rich Energy termékével alig találkozott még valaki, csak elvétve botlottak bele emberek, a mellény azonban annál nagyobb.

    Annak ellenére, hogy eddig szinte csak botrányról hallani a Rich Energy kapcsán, előszeretettel beszélnek – illetve írnak a közösségi oldalakon – magas lóról, rendre lefitymálva a Red Bullt. Szerintük ugyanis az ő termékük, márkájuk és üzleti modelljük is sokkal jobb, mint a vörös bikáké.

    Mindemellett egy jó kis védjegybitorlási per is zajlik ellenük, mivel a Whyte nevű kerékpár márka jelezte, hogy a Rich Energy ellopta a logójukat. Az agancs motívumot már el is kellett távolítania a Rich Energynek a Haas autóiról.

    Legutóbb pedig azzal lett tele a sajtó, hogy a Rich Energy Twitteren közölte, hogy felbontják a Haasszal kötött szerződésüket, mert elfogadhatatlan a legutóbbi versenyen nyújtott teljesítményük, mely ráadásul a – szerintük – nagy rivális Red Bull hazai versenyén esett meg.

    Ezt előbb a Haas cáfolta.

    „A Rich Energy jelenleg a Haas F1 Team névadó partnere. A továbbiakban nem nyilatkozom a két fél szerződéses kapcsolatáról, titoktartási okokból.” – idézte a Haas a csapatfőnök Günther Steienrt.

    Később maga a Rich Energy is cáfolta „saját” állítását.

    Álítólag a „szakító” Twitter bejegyzés egyetlen személy magánakciója volt. Egyes feltevések szerint az „elkövető” nem más volt, mint a Rich Energy vezérigazgatója, William Storey.

    Erre Storey szintén Twitteren reagált: „A Red Bullhoz és a Whyte Bikeshoz közelálló kisebbségi részvényesek nevetséges közleménye megmosolyogtató. A palotaforradalom elbukott. Én kezelem a Rich Energy minden vagyonát és támogatnak a főrészvényesek.”

  • Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Szokták volt mondani, hogy unalmas és túl komoly manapság a Forma-1. Viszont garantáltan nincs így, ha a mezőny két mókagyárosa, Daniel Ricciardo és Lando Norris egy légtérben tartózkodik.

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Antonio Giovinazzi, Daniel Ricciardo, valamint a három brit versenyző, Lewis Hamilton, Lando Norris és George Russell vett részt.

    Miközben Hamilton egy kérdésre válaszolt, Ricciardo „halkan” (de mikrofonnal a szája előtt) megkérdezte a mezőny legfiatalabbját, a 19 éves Norrist, hogy van-e már fanszőrzete… Ekkor indult a kuncogás.

    Mikor aztán a következő kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Norris és Russell életkorát összeadva is csak 40-et kapunk, Norrisból kitört a röhögés. Ricciardo biztosította a kérdezőt arról, hogy a brit nem konkrétan a kérdés miatt röhög, majd szintén röhögve az ausztrál megállapította, hogy Lando már sír a nevetéstől. 😀

    Az alábbi videón már csak az látható/hallható, mikor a kérdés után Norris röhögni kezd, ide kattintva azonban látható az előzmény is.

    https://www.instagram.com/p/Bzx9W7Wg2io/

  • Az idei lesz a 2020-as Williams alapja

    Az idei lesz a 2020-as Williams alapja

    A Wiliams úgy véli, hogy idei FW42-esük a finoman szólva is gyenge szereplése ellenére jó alap a 2020-as autóhoz.

    A csapat idén kihagyta a szezon előtti tesztek javát, és többnyire a leszorítóerő hiányával küzdenek. Versenyzőik rendre az utolsó helyeken végeznek, és ők az egyetlen csapat, amely még nem szerzett idén egyetlen pontot sem.

    Dave Robson versenymérnök szerint azonban alapvetően nincs gond az autóval, csupán az ellenfelekhez képest kevesebbet fejlesztenek.

    „Nem gondolom, hogy lenne valami, ami alapvetően rossz.” – mondta Robson a Motorsport.comnak. „Csak fejlesztési görbénk van elmaradva.”

    „Tavaly elértük a határt az autónkkal, így annak érdekében, hogy tovább tudjunk haladni, tudatosan visszább vettünk egy kicsit, és egy kicsit tovább tart visszatérni, mint azt reméltük.

    Mivel már mindenki a 2021-es szabályok véglegesítését várja izgatottan, mivel azok várhatóan jelentős módosításokat tartalmaznak majd, a jövőévi autók várhatóan nem fognak jelentősen eltérni a 2019-esektől.

    „Mindig vannak új dolgok, amit meg kell tanulni és meg kell próbálni elérni a következő évre.” – mondja Robson. „A jövőévi autó már készül, az alap már megvan.”

    „Számos tekintetben az idei autó továbbfejlesztett változata lesz, köszönhetően annak, hogy a szabályok viszonylag stabilak. A további munkánk része idén az is, hogy meggyőződjünk arról, hogy mindent megtanultunk, ami segíthet nekünk jövőre.”

    Robson szerint nem lehet azt állítani, hogy a csapat az első szárnyat és az aerodinamikát érintő szabályváltozások miatt esett vissza ennyire idén.

    „Kilenc versenyen vagyunk túl és még mindig nem mindenki ugyanazt a megoldást alkalmazza, ami kicsit szokatlan. Mindenki másként értelmezi ezt.”

    „Mint mondtam, úgy fest, hogy mindenki komolyan megrekedt a bemutatott megoldásával és inkább azt fejlesztgeti, mintsem nagy változást eszközöljön.”

    A Williams várhatóan Németországba, vagy Magyarországra fog új fejlesztésekkel érkezni.

  • Migránsok utaztak a Ferrari kamionján Silverstone-ba

    Migránsok utaztak a Ferrari kamionján Silverstone-ba

    Az olasz Motorsport.com értesülései szerint illegális bevándorlókat találtak a Ferrari egy tehergépjárművén, mikor az megérkezett Silverstone-ba.

    Úgy tudni, a bevándorlók akkor szállhattak fel a kamionra, mikor az megállt út közben, Calais-ban, ahonnan sokan próbálnak eljutni Nagy-Britanniába. Csak akkor vették őket észre, mikor elkezdtek a kamionról lepakolni. 

    Az eset azonban nem újdonság az F1-ben. Pár éve a Pirelli hasonlóan járt.

     

  • A Racing Point még mindig érzi a Force India negatívumait

    A Racing Point még mindig érzi a Force India negatívumait

    A Racing Point még mindig érzi a csapat tulajdonos váltás előtti, force indiás problémáit.

    A Force India ellen tavaly csődeljárás indult, végül Lawrence Stroll és konzorciuma vásárolta meg a csapatot, ezzel megmentve azt. Átnevezték Racing Pointra, Sergio Perez csapattársa pedig Lance Stroll lett.

    A korábbi problémák hatását azonban még most is érezni.

    „A középmezőny hihetetlenül szoros.” – mondja a csapat technikai igazgatója, Andrew Green a Motorsport.comnak. „Nagyon kicsi a határ a mezőny vége és a többiek között.”

    „Az autónak volt egy kis egyensúly gondja a szezon elején, és úgy vélem, hogy ez még annak a hagyatéka, hogy tavaly hol végeztünk, hol tartottunk cégként, pozíció tekintetében.”

    „Sok változás áll előttünk a következő versenyek során és az után, a szünet után. Utána a versenyeinken kell tovább fejlődnünk, ami nehéz. Nagyon nehéz. Sok dolgunk van, de nagyon reménykeltő a hangulat a csapatban.”

    „Nagyon fényes jövő áll a csapat előtt. Hosszú út áll előttünk, amin még sosem jártunk korábban.”

  • Búcsút int egymásnak a Haas és a Rich Energy!

    Búcsút int egymásnak a Haas és a Rich Energy!

    A Rich Energy nevű, magát prémium energiaitalnak aposztrofáló márka idén a Haas csapat névadó szponzora volt, ezért is lett a Haas autók színe arany-fekete.

    Ma azonban kiderült, hogy felbontották a szerződést a Brit Nagydíj előtt. A Rich Energy azzal magyarázza a szakítást, hogy elfogadhatatlan, a Haas az Osztrák Nagydíjon mutatott teljesítménye, ahol Romain Grosjean a 16., Kevin Magnussen pedig a 19. lett, így még az egyik Williams is előtt a dán előtt végzett. Ezen kívül a Rich Energy azt is hozzátette, nem tetszik nekik az a politika, ami a Forma-1-et jellemzi.

    Legalábbis ezzel magyarázzák a válást ők. Valószínűbb azonban, hogy a szerződésbontásnak inkább ahhoz van köze, hogy a Rich Energynek folyamatban van egy bírósági ügye védjegylopás miatt, mely ügy kapcsán még iratokat is hamisítottak.

    Noha önbizalomnak sosem voltak híján, végig azt állították magukról, hogy az övék a legjobb üzleti modell a sportban, ráadásul az ő termékük és márkájuk is sokkal jobb, mint a Red Bullé

    https://twitter.com/rich_energy/status/1148994221686370304

  • Időutazásra invitálunk: Hétvégén Hungaroring Classic!

    Időutazásra invitálunk: Hétvégén Hungaroring Classic!

    Ezen a hétvégén klasszikus autók lepik el a Hungaroringet, július 12-14-én ugyanis ismét megrendezik a Hungaroring Classicot.

    Ma tartották az esemény sajtótájékoztatóját a Városligeti Műjégpályán, ahol további információkat tudtunk meg a hétvégéről.

    Kiváló ötletnek tartjuk, hogy idén a győztesek koszorút is kapnak majd, mint a régi időkben.

    A látogatók is aktív részesei lehetnek majd a retró hangulatnak. Egyrészt a szervezők külön örülnek neki, ha valaki valamely régebbi korszak stílusának megfelelően felöltözve érkezik a Hungaroringre, viszont a helyszínen is lesz ruhakölcsönző, több, mint 300 ruhával!
    Sütő Enikő és modelliskolája közreműködésével lesz retró divatbemutató is, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek stílusában.

    A Hungaroringen megtekinthető lesz az a Porsche is, mely szerepelt a Le Mans című filmben, Steve McQueen főszereplésével.

    Igazán különleges hétvége lesz ez az autósport szerelmesei számára, és merjük állítani, hogy bár a két évvel ezelőtti rendezvény is kiváló volt, idén még nagyobb durranás lesz!

    Aki sajnos nem tud személyesen kilátogatni a Hungaroring Classicra, az nézheti majd a tévében, ugyanis a Spíler TV közveti majd, szombaton és vasárnap 08.15-től 19.00-ig!

    További információkért és jegyvásárlásért látogassatok el a www.hungaroringclassic.com weboldalra

  • Christian Horner: Geri borzasztó sofőr

    Christian Horner: Geri borzasztó sofőr

    A Spice Girs egyik énekesnője, „Ginger”, alias Geri Honer (lánykori nevén Halliwell), egyáltalán nem jó sofőr. Ezt férje állítja, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner.

    „Geri a legrosszabb sofőr.” – idézi Hornert a DailyMail. „Teljesen elvan a saját világában és azt hiszi, hogy mindenki más mindent rosszul csinál.”

    Olyannyira rosszul vezet állítólag, hogy a minap a bíróságon is jelenése volt emiatt.

    Horner szerint nem koordináció hiány okozza a gondot, hanem az, hogy nem figyel kellően az előtte lévőkre.

    „Ha koncentrál, akkor jól vezet.” – mondja Horner. „A gond az, hogy mennyi időt tölt koncentrálással.”

    Geri három éve vett ajándékba egy Willys Jeepet férjének, aki ezt különleges meglepetéssel viszonozta.

    „Felkutattam és visszavásároltam azt a piros MGB Roadstert, amit anno első Spice Girls fizetéséből vett magának.” – mesélte Horner.

  • Ki lesz a Formula E első kétszeres bajnoka?

    Ki lesz a Formula E első kétszeres bajnoka?

    Ezen a hétvégén került sor a Formula E 2018/19-es szezonjának utolsó versenyhétvégéjére. Zárásként két futamot rendeznek majd, egyet szombaton és egyet vasárnap, a helyszín pedig New York.

    A bajnokság éllovasa Jean-Eric Vergne, előnye 32 pont a második helyen álló Lucas Di Grassi előtt. Ez elég tetemes, már akár a zsebében is érezhetné a bajnoki címet a francia, azonban még sok minden történhet két verseny alatt. A maximálisan megszerezhető pontok száma pedig 58, így matematikailag(!) még nyolc versenyző lehet bajnok, ennek azonban elenyésző az esélye.

    Egy versenyen a pole pozícióval és leggyorsabb körrel együtt 29 pont gyűjthető, így Di Grassinak az sem elegendő ha az egyik versenyen 100%-osan teljesít, Vergne pedig kiesik az egyiken…

    Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a hétvégén megszületik az elektromos bajnokság első kétszeres bajnoka, hiszen Vergne és Di Grassi is nyert már egyszer bajnoki címet.

    [poll id=”133″]

     

  • Még mindig Miami kell a Forma-1-nek

    Még mindig Miami kell a Forma-1-nek

    A Forma-1 továbbra is azon dolgozik, hogy egy két futam is legyen a versenynaptárban, amit az Egyesült Államokban rendeznek, ennek helyszínéül pedig továbbra is Miamit szeretnék.

    Már egy jó ideje tárgyalnak ez ügyben, az eredeti tervek szerint már idén is rendeztek volna ott futamot, azonban a helyiek ezt nem túlzottan szeretnék, így egyelőre nem sikerült megállapodni.

    Ennek ellenére továbbra sem tett lesz F1 a Miami Nagydíjról.

    „Hosszútávon tekintünk erre.” – mondta az F1 promóteri és üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója, Chloe Targett-Adams az ESPN-nek. „Miami határozottan olyan város, ahol versenyt akarunk. Csodálatos helyszín, nagyon vibráló, dinamikus és nagyszerű város lenne a versenynaptárban.”

    „Komplex projekt összehozni egy utcai versenyt és működtetni, mikor ennyi résztulajdonos van, és ennyiféle érdek.+

    „Olyan irányba kell menni, mely minimalizálja a szakadékot a helyiek és az üzlet között.”

    „Próbáljuk kidolgozni, hogyan lehetnie Miamiban versenyt rendezni, olyan helyszínen, ami azért kihívást jelentő és komplex, és jó versenyt tud produkálni, illetve szimpatikus a közönség és a résztulajdonosok számára is.”

    Azt gondolhatjuk, hogy az amerikai Haas csapat számára különösen jól jönne még egy hazai futam, de a csapat cáfolja, hogy ez bármi előnyt jelentene számukra.

    „Nagyon fontos az F1-nek, hogy terjeszkedjen az Egyesült Államokban. A Haas számára azonban ez nem igazán lényeges.” – mondta a csapatfőnök, Günther Steiner. „Mr Haas azért indította el ezt a csapatot, hogy világszerte megismerjék a márkanevét. Az Egyesült államokban a szerszámgépek piacának több, mint 50%-a az övé, szóval ebből (még egy amerikai futamból) nem különösebben nyerne. De alapvetően ha az F1 nő az Egyesült Államokban, az mindenkinek jó.”