Szerző: Tajthi Andrea

  • Hendrix lett a Button baba neve

    Hendrix lett a Button baba neve

    Kedden született meg Jenson Button és Brittny Ward első gyermeke, de már meg is osztották az első családi fotót, és az újdonsült apuka máris lelkesen tologatja a babakocsit (ez utóbbit Brittny Insta sztorijában lehet látni).

    A kisfiú a Hendrix Jonathan Button nevet kapta. Az nem derült ki, hogy miért épp Hendrix, a Jonathan azonban Jenson néhai édesapjának keresztneve, akinek épp ma lenne a születésnapja.

    „Kedden, 8:42-kor Brittny és én üdvözölhettük ezt a klassz kisembert a világon. Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldogok vagyunk most. Hendrix Jonathan Button, nagyon el leszel kényeztetve.” – írta Jenson Instagramon.

    A kis Hendrixnek egyébként már saját Instagram oldala is van… 

    https://www.instagram.com/p/B0bbf8-HbZr/

  • Mick Schumacher elmondta, milyen volt apja autóját vezetni

    Mick Schumacher elmondta, milyen volt apja autóját vezetni

    Mick Schumacher „csodálatosnak” élte meg, hogy vezethette édesapja Ferrari F2004-esét hazai közönség előtt, a Hockenheimringen.

    Michael Schumacher ezzel az autóval 13 győzelmet szerzett, valamint a hetedik világbajnoki címét. Az autó most egy spanyol gyűjtő tulajdona.

    „Nagyszerű volt.” – mondta Mick a körözés után. „Csodálatos volt, hogy vezethettem itt az autót. Ez volt az apám ülése, meg minden, és tökéletesen passzolt, így még nagyszerűbb volt.”

    „Attól, hogy kijöttem a boxutcából, addig, míg visszatértem, nem tudtam levenni a mosolyt a képemről. Nagyon király volt.”

    „Csak ki akartam menni és vezetni, mikor várnom kellett a boxutca kijáratánál, az szinte kínzás volt.”

    Ez volt a második alkalom, hogy Mick édesapja egyik autóját vezette. 2017-ben, Spában az 1994-es Benetton B194-est vezette.
    Ezen kívül az idei, 2019-es Ferrarival is tesztelhetett már.

    „Egymástól 10 évre lévő autókat próbálhattam ki, egy ’94-est és egy 2004-est, meg persze egy 2019-est. Alapvetően úgy gondolom, hogy a fejlődés 1994-től 2004-ig hatalmas lépés volt és nyilvánvaló, hogy a mostani egy még nagyobb lépést.”

    „De az, hogy vezethettem a V10-est, megtapasztaltam a viselkedését, és a hangját, igazán különleges volt.”

  • Majdnem Ocon kvalizott Hamilton helyett

    Majdnem Ocon kvalizott Hamilton helyett

    Lewis Hamilton elárulta, hogy közel állt ahhoz, hogy kihagyja a mai kvalifikációt betegség miatt. Helyére Esteban Ocon ülhetett volna be.

    Hamilton elmondása szerint torokfájással ébredt és láthatóan a harmadik szabadedzésen még nem is volt a toppon. Nem úgy a Ferrarik.

    Az időmérőre azonban fordult a kocka. Sebastian Vettel egyetlen mért kört sem tett meg, így az utolsó helyen zárt, míg Charles Leclerc a 10. lett, miközben Hamilton megszerezte a pole pozíciót.

    „Nem éreztem jól magam ma reggel.” – mondta Hamilton az időmérő edzés után. „Fáj a torkom, szóval felkészültünk arra az esetre is, ha nem tudnám teljesíteni az időmérőt. Felkészültünk arra, hogy a tartalék versenyző üljön az autóba a legrosszabb forgatókönyv szerint. Végül jól alakult.”

  • Változhat a Haas névadó szponzorának státusza

    Változhat a Haas névadó szponzorának státusza

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt állítja, hogy a csapat névadó szponzori helyzete a nyári szünet után megváltozhat.

    Jelenlegi névadó szponzoruk ugyanis a Rich Energy, mely körül igen nagy már a zűrzavar, többek között jogilag is.

    „Mi továbbra is ott vagyunk, ahol eddig.” – mondta Steiner. „Ez azt jelenti, hogy nekünk kell hírt kapnunk tőlük arról, hogyan tovább.”

    „Nem tudom, hogy mi történik náluk belsőleg, de nem is akarom tudni. Ez nem a mi dolgunk.”

    „Csak annyit mondhatok, hogy nekünk válasz kell tőlük a nyári szünet előtt. Ez a jogilag kötelező érvényű határidő. Jelenleg minden az ügyvédek kezében van.”

    Steiner azt is megerősítette, hogy a Rich Energynek jelenleg nincs tartozása feléjük.

  • Stewart felesége betegségéről: Ez életem legnagyobb kihívása

    Stewart felesége betegségéről: Ez életem legnagyobb kihívása

    A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Sir Jackie Stewart őszintén mesélt arról, milyen borzasztó dolog az, hogy felesége, Helen, demenciában szenved.

    A versenyző legenda felesége már nem tud emlékeket gyűjteni, arra sem emlékszik, hogy két hete kilátogattak a Brit Nagydíjra.

    Sir Jackie és Helen 57 éve házasok. Helennek 24 órás felügyeletre van szüksége, és félő, hogy hamarosan a hosszútávú memóriája sem fog már működni.

    A 80 éves Stewart felesége demenciája kapcsán így nyilatkozott a Daily Mailnek: „Ez életem legnagyobb kihívása”.

    „A rák, és az ilyesmik nagyobb figyelmet kapnak, de fájdalom és szenvedés, amit a demenciával élő emberek átélnek, az borzasztó, és az is, amilyen hatással van ez a családjukra.” – mondta. „Én szerencsés vagyok, hogy versenyző voltam és tudok nővéreket alkalmazni, és neurológust, akik vigyáznak Helenre.”

    „57 éve házasok vagyunk. Ő egy fantasztikus nő, ő csinálta az időbeosztásomat és mindent, egy ragyogó elme volt, majd hirtelen demens lett, és már alig van memóriája.”

    „Nehezen jár, és folyamatosan segítségre szorul, és nem tudom miért (azért mert ez a betegség nem kap akkora figyelmet, mint a többi), de sok ember azt mondja, ez csak azért van, mert öregszik.”

    Helennél öt éve diagnosztizáltak demenciát, miután nem emlékezett arra, hogyan történt egy autóbaleset Chiltern hills-i birtokukon.

    Sir Jackie pedig létrehozta a Race Against Dementia (Verseny a demencia ellen) nevű alapítványát, versenyét és kutatási programját, az edinburgh-i egyetem akadémikusaival.

    A Race Against Dementia kutatási programjának célja, hogy a technnológia által párhuzamot vonjon az F1 és a betegség kutatásai között.

    „Emlékszik a múltunkra, a hosszútávú memóriája még működik.” – mesélte Stewart. „De sajnos szerintem az is el fog tűnni.”

    „Hét nővér gondozza Helent. Egyszerre csak kettő, de 24 órán át. Ezt nagyon kevés ember engedheti meg magénak.”

    „Nagyon szeretem Helent. Még mindig szereti, ha megölelem és megcsókolom, és én nagy örömmel teszem ezt.”

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images 

  • Carey szerint hagyni kéne, hogy Mick Schumacher önmaga legyen

    Carey szerint hagyni kéne, hogy Mick Schumacher önmaga legyen

    Engedni kellene, hogy Mick Schumacher önmaga legyen és a saját útját járja, annak ellenére is, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia – véli Chase Carey.

    A 20 éves Mick tavaly megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, idén pedig a Formula 2-ben versenyez. Legenda édesapja okán azonban nagy nyomás nehezedik rá.

    Menedzsere az a Sabine Kehm, aki édesapjával is dolgozott, és szinte a hivatalos sajtótájékoztatókon kívül nem is engedi nyilatkozni Micket, maximum televízióknak ad olykor interjút. Különösebben még versenytársai sem ismerik, sokkal irányítottabban és zárkózottabban éli meg a versenyhétvégéket, mint a többiek. Ezzel kapcsolatban már írtunk korábban egy cikket, és most Chase Carey is úgy véli, hogy jobban szabadjára kellene engedni a Schumacher fiút.

    „Michael fiaként Mick helyzete különleges, de ugyanakkor meg kell adni az esélyt neki arra, hogy önmaga legyen és elérje a saját céljait.” – mondta Carey a Sport Bildnek. „Lehetőséget akarunk adni neki arra, hogy megvalósítsa álmait, de egy piac sem egyetlen versenyzőtől függ.”

    Carey ugyanakkor a Forma-1 jelenlegi fiataljait is méltatta.

    „Láthattuk, ahogy Charles Leclerc és Max Verstappen a győzelemért harcolnak.” – mondta. „Szóval ők ketten, valamint Lando Norris és George Russell is csodálatos személyiségek.”

    „Lewis (Hamilton) kétségkívül egy nagyszerű világbajnok és talán minden idők legjobbja is lesz. De van még pár igazán érdekes versenyzőnk.”

    „Ez részben annak is köszönhető, hogy sikeresen integráltuk a Formula 3-at és a Formula 2-t a Forma-1-gyel, jobban, mint korábban.”

  • Leclerc is csatlakozott az FIA közúti kampányához

    Leclerc is csatlakozott az FIA közúti kampányához

    Bizonyára ti is találkoztatok már az FIA #3500LIVES kampányával, melynek célja a gyalogosok védelme, az autósok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedésre. Így lehet látni a plakátokon például az alkoholt visszautasító Nico Rosberget, a biztonsági övét épp becsatoló Fernando Alonsót, vagy épp zebrán áthaladás előtt körülnéző Felipe Massát.

    A kampány legújabb tagja Charles Leclerc, aki Charlene monacói hercegnével közösen arra hívja fel a figyelmet, hogy az autósok vigyázzanak a gyalogosokra.

    „Szerintem mindannyiunk számára fontos, hogy támogassunk olyan célokat, melyek fejlesztenek, különösen, ha életeket is ment.” – mondta Leclerc. „Különösen igaz ez azokra, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy fel tudnak szólalni a sajtóban és terjeszteni tudnak egy ilyen fontos üzenetet, globálisan.”

    „A #3500LIVES kampány nemzet közi szinten nagy hatást tud gyakorolni és elősegíti, hogy ártatlan emberek élete meneküljön meg.”

    „Ez egy olyan ügy, amit nagyon boldogan és büszkén támogatok.”

    Leclerc arra is kiért, hogy milyen előnyökkel jár a közúton, ha valaki egyébként versenyző.

    „Határozottan vannak dolgok, amiket a gyerekek meg tudnak tanulni a gokartozás során, például hogy be kell tartani a szabályokat, melyek azért vannak, hogy minden résztvevő biztonságát szolgálják.” – mondta. „Ez jó mód arra, hogy megtanuljanak felelősségteljesen vezetni a közúton is, és megtanítja őket, hogy tiszteljék a körülöttük lévőket is, legyenek azok akár más sofőrök, akár gyalogosok.”

  • 10 éve volt Felipe Massa súlyos, hungaroringi balesete

    10 éve volt Felipe Massa súlyos, hungaroringi balesete

    Mintha csak tegnap lett volna, pedig már – éppen ma – 10 éve, hogy Felipe Massa súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen.

    Az akkor még ferraris Massa az időmérő edzés második szakaszának vége előtt nem sokkal fékezés nélkül beleszállt a gumifalba a négyes kanyarnál. Eleinte arra gyanakodott mindenki, hogy tönkremehetett a fék a Ferrariban. Később azonban kiderült, hogy a Brawn-t vezető Rubens Barrichello autójáról repült le egy rugó, ami olyan szerencsétlenül érkezett Massa felé, hogy áthatolt sisakján és eltalálta a brazil versenyzőt. Egy hajszálon múlt csak, hogy nem ütötte ki a bal szemét.

    Massa autóból való kimentése közben szinte rémisztő képek készültek a sérült versenyzőről, akit a Honvéd Kórházba szállítottak, és megoperáltak. A műtét sikeres volt, és bár a szezon hátralévő részét kihagyta, a brazil versenyző sikeresen felépült.

    2010-ben már újra a mezőny tagja volt.

    Egy évvel később, 2010-ben a Ferrari Racing Days hungaroringi hétvégéjén Massa is hazánkba látogatott, és mintegy köszönetképpen megautóztatta Veres Róbert idegsebészt, aki a műtétjét vezette.

    Massa azóta már a Formula E-ben versenyez. A nem rég véget ért 2018/19-es szezonban a 15. helyen zárt.

     

  • Készül a Drive to Survive második évada, mind a 10 csapattal!

    Készül a Drive to Survive második évada, mind a 10 csapattal!

    Miután az idei év elején bemutatott, a 2018-as Forma-1-es szezonról szóló Netflix sorozat, a Drive to Survive nagy sikert aratott, most bejelentették, hogy 2020-ban érkezik a második évad, a 2019-es szezonról.

    A sorozatban ismét nyomon követhetjük a csapatok és versenyzők életét, az Ausztrál Nagydíjtól kezdve, egészen a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjig.

    Bár az első évadban a két topcsapat, a Mercedes és a Ferrari nem kívánt részt venni, a másodikban immáron teljes lesz a mezőny a sorozatban is, mivel e két csapat is engedélyezte a forgatást.

    A sorozat betekintést enged a színfalak mögé, a versenyzőkkel, csapatvezetőkkel, tulajdonosokkal, így teljesen új perspektívából láthatjuk majd az eseményeket.

    „Izgalommal tölt el minket, hogy újra a Netflix-szel dolgozhatunk, a Drive to Survive második évadán.” – mondta Ian Holmes, a Forma-1 médiajogi részlegének vezetője. „Ez egy igazán egyedi sorozat, mely lehetővé teszi, hogy a rajongók korábban nem látott oldalát is megtekinthessék az F1-nek, bemutatva a személyiségeket és érzelmeket melyeket megél minden versenyző és csapat, a rajtrácson és azon kívül is. A Drive ti Survive lehetővé tette számunkra, hogy egy teljesen új rajongói bázishoz elérjünk, globálisan, és a Neflix-szel való társulás a második szezonra biztosítja számunkra, hogy továbbra is bevonzzuk a rajongókat annak a szívébe, amit csinálunk, a sport pedig még nyitottabb és elérhetőbb legyen számukra.”

    A sorozat főgyártásvezetője az a James Gay Rees, aki a Senna filmet is megalkotta, valamint Paul Martin a Box to Box Filmstől.

  • Haj-jaj! Hamilton hajápolási rutinjáról írt, Giovinazzi beszólt

    Haj-jaj! Hamilton hajápolási rutinjáról írt, Giovinazzi beszólt

    Lewis Hamilton nagy gondot fordít megjelenésére, mindenféle rosszindulat nélkül állíthatjuk, hogy talán ő a mezőny leghiúbb tagja. 

    F1-es karrierje elején rendszerint majdnem teljesen kopaszra nyírt hajjal láthattuk, mostanra azonban komoly hajkoronát növesztett, és különféle fonatokkal tűnik fel a paddockban. Számtalanszor pedzegették már, hogy minden bizonnyal hajbeültetése volt, hiszen szemmel láthatóan korábban eléggé felkopaszodott már a haja, majd „hirtelen” újra dús haja lett. Legutóbbi Instagram posztjával azonban mintha ezt is cáfolni próbálná.

    „Mindig fürdő szappannal mostan hajat, és alapvetően mindent akkoriban.” – írja Lewis Instagramon egy videóhoz, melyen épp hajat szárít. „Háromszor mostam egy nap: reggel, edzés után, és este. Így mindig száraz volt. Ha hotelben voltam, a hotel fürdő termékeit használtam, de sosem samponoztam és kondicionáltam. A hajam kezdett rossz állapotba kerülni és elvékonyodni. Elmentem egy specialistához, aki azt mondta nekem, hogy ha nem kezdek el megfelelően odafigyelni rá, akkor rövid időn belül kihullik.”

    „Most, a megfelelő tanáccsal jó termékeket használok, prioritás lett, hogy egészséges legyen a hajam és végre imádom a hosszú dilis hajam. Le sem akarom vágatni.”

    „Hogy megtanítottak erre, igazán olyasmi volt, ami egész életemben hiányzott, szóval szülők, segítsetek a gyerekeiteknek abban, hogyan ápolják a hajukat. Nagyon sok termék van, ami valójában borzalmas, szóval kutassatok egy kicsit, hogy melyek a legjobbak.”

    Hamilton jó tanácsira azonban érkezett F1-es komment is, és ezúttal nem Lando Norris trollkodott. Antonio Giovinazzi kommentelt, akinek talán a leghosszabb hajkoronája van a mezőnyben.

    „Gyerünk Lewis, tényleg versenyezni akarsz?” – írta az olasz, nevetős hangulatjel kíséretében.

    Noha egy tincset nem régiben ő is elveszített. 😀

    https://www.instagram.com/p/B0ReRxZgHhM/?hl=hu