Szerző: Tajthi Andrea

  • Ricciardo szerint mentalitásbeli különbség van a Red Bull és a Renault között

    Ricciardo szerint mentalitásbeli különbség van a Red Bull és a Renault között

    Daniel Ricciardo rávilágított egy lényeges különbségre a Red Bull és a Renault között.

    Az ausztrál versenyző hosszú éveket töltött az energiaitalosok kötelékében, míg nem 2019-re átigazolt a Renault-hoz. Egyelőre véleményes, hogy ez jó döntés volt-e, hiszen Max Verstappen által láthatjuk, hogy a Red Bull még alkalmas tud lenni a győzelemre, sőt egészen jól alakul a Hondával való új együttműködésük. Eközben a Renault még önmagát keresi, Ricciardo jelenleg 11., a Renault 6. a bajnokságban.

    Ricciardo szerint az egyik látványos különbség a két csapat között, hogy a Red Bull nem ad alább a győztes mentalitásból, míg a Renault jelenleg nem is mer győztesként tekinteni magára.

    „Az első naptól fogva, ahogy beléptem ide, voltak már kész dolgok, mérnöki szempontból, és strukturálisan, voltak megbeszélések.” – mondta. „Volt egy csomó analízis mindenről, gumi elemzés, kaszni fejlesztés, minden.”

    „De a legkomolyabb dolog talán, amit éreztem, mikor a Red Bullhoz igazoltam, hogy ők már győztesek voltak.”

    „Amikor ide jöttem (a Renault-hoz), egy kicsit talán hiány volt önbizalomból, mert már régen nyertek.”

    „Nem arroganciáról beszélek, csak a csapatnál (Red Bull), érezhető volt egy bizonyos mértékű magabiztosság, vagy büszkeség, amit nem éreztem itt (Renault) ilyen mértékben. Okkal. De igyekszünk ezen dolgozni.”

    Ricciardo szerint pozitívabb hozzáállásra van szükség a francia csapatnál ahhoz, hogy újra magasabbra érhessenek.

  • Így látja Steiner Ocon és Wehrlein leigazolásának esélyeit

    Így látja Steiner Ocon és Wehrlein leigazolásának esélyeit

    A Haas még nem tudja, milyen versenyzőpárossal folytatja majd jövőre. Sok a probléma a Romain Grosjean – Kevin Magnussen párossal, hiszen megesik, hogy épp egymás versenyét teszik tönkre, eközben pedig a csapatfőnök Günther Steiner kihord lábon pár szívinfarktust… Egyelőre azonban a csapat arra vár, hogy kirajzolódjon, miként fog alakulni a pilótapiac.

    A legfrissebb pletykák szerint például a Haas kinézte magának Nico Hülkenberget, de akár Esteban Oconra is szemet vetnének, amennyiben nem igazolja le a Mercedes. De még a jelenleg Formula E versenyző Pascal Wehrlein neve is felmerült.

    A Haas azonban egyelőre kivárásra játszik.

    „Próbálja az ember megfejteni, hogyan alakul a pilótapiac, majd megpróbálja a legjobb döntést meghozni abból, amit a piac kínál, ami azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni, hogy ki elérhető, ki nem, és kit engedhetünk meg magunknak.” – mondta Steiner a Motorsport-Magazinnak.

    „Elég ha egy dominó eldől, és akkor borul minden. Egyelőre semmi mozgás, így a kérdés az, hogy mikor lesz az első megmozdulás, de az is lehet, hogy nem is lesz semmi.”

    „Sok dolognak kell még történnie, pár versenyzőnek kifut a szerződése, de a jelenleg a piacon lévő versenyzőket nem engedhetjük meg magunknak (anyagilag).”

    Steiner arról is beszélt, hogy mi a véleménye Ocon esetleges leigazolásáról.

    „Mikor valaki kikerül egy évre, csökken az értéke, egy évig távol volt, látótávolságon kívülre esik, feledésbe merül.” – mondta Steiner. „Ő nagyon jó volt abban a két évben, mikor vezetett, most a Mercedes szimulátorában ül, így ő továbbra is körforgásban van.”

    „Egy évet (kihagyást) még lehet kezelni, de két év után már nehezebb valakinek második esélyt adni. Másik oldalról viszont Kvjatot is kitették, most pedig visszatért, és elég erős.”

    Ocon esetében azonban lehetséges az is, hogy csak egy évig lenne szabadon igazolható, mert ha 2020-ban nem is, 2021-re lehet, hogy ülést adna neki a Mercedes. Mindössze egy évre azonban Steiner nem akar versenyzőt igazolni.

    „Csak egy évre alkalmazni egy versenyzőt, általában nem túl hatékony.” – mondta a csapatfőnök. „Többnek kell lennie egy évnél, mivel nem akarunk csak tanuló terep lenni valakinek.”

    De mi a helyzet Wehrleinnel?

    „Ő már két éve távol van (az F1-től), szóval nehéz visszatérni. Más szemszögből viszont versenyek a Formula E-ben, szóval annyira mégsem esett ki, így akár vissza is térhet.”

    „De persze ez nagy kockázat is számára, meg hát őt is meg kéne kérdezni, hogy akarja-e.”

    „Meg aztán két év kihagyás után egy csapat számára is kockázatosabb leigazolni és lehetővé tenni valakinek, hogy visszatérjen.”

  • Norris már nem olyan feszült, mint az év elején volt

    Norris már nem olyan feszült, mint az év elején volt

    Lando Norris elmondása szerint a McLaren működése „őrületes”, ez pedig extra nyomást helyezett rá első szezonjában, különösen az elején.

    Norris a mezőny legfiatalabb tagja, tavaly második lett Formula 2-ben, majd miután korábban már a McLaren tartalékversenyzője volt, idén versenyzői ülést kapott a wokingiaktól, Carlos Sainz csapattársaként.

    Az Autosport arról kérdezte a fiatal versenyzőt, hogy újoncként milyen volt a bemutatkozás egy olyan nagy csapatbál, mint a McLaren, mekkora nyomást helyezett ez rá.

    „Nagyobbat, mint a csapatok többsége.” – mondta Norris.

    „Ugyanakkor egy kicsit több nyomást is jelent ez, tudva, hogy itt minden ember Carlosra és rám hagyatkozik azzal kapcsolatban, hogy jó munkát végezzenek.”

    „Ez több nyomást helyezett az emberre (az elején), de ez egyre inkább elmúlik, jó értelemben.”

    „Teljesítettem az első versenyt, és olyan érzésem volt, hogy hoztam azt, amit sok ember várt.”

    „Ez most is így van, de már sokkal nyugodtabb vagyok, magabiztosabban vezetek, így jobb munkát is tudok végezni és nem okozok csalódást nekik.”

    Voltak olyan dolgok is, melyek F2-ben nem voltak adottak, így azok újdonságok voltak számára az F1-ben.

    „F2-ben nincsenek fejlesztése, trükközgetsz ezzel-azzal, de az a közelébe sem ér az F1-es szintnek.”

    „Sok idei dolog nagy hatással lesz a következő szezonra is. Az embernek itt jobban hosszútávon kell gondolkodnia.”

    A Racingline.hu Lando Norrisszal készített laza interjúját ide kattintva olvashatod!

  • Idén is megrendezték a Valtteri Bottas Duathlont

    Idén is megrendezték a Valtteri Bottas Duathlont

    Most már szokásosnak mondható, hogy minden augusztusban megrendezésre kerül Finnországban a Valtteri Bottas nevével fémjelzett duatlon verseny, mely egyben egy jótékonysági esemény is.

    A verseny 5 km futásból, majd 20 km kerékpározásból, majd még 3 km futásból áll.

    Az idei eseményen Bottas 100 versenyző között a 11. helyen végzett, megjavítva egyéni legjobbját.

    A versenyen befolyt összeg hasznát Bottas szülővárosának Nastolának gyermekei tapasztalhatják majd.

    „Mindig is sokat jelentett számomra az, hogy honnan érkeztem.” – mondta Bottas. „Nastola kiváló lehetőségeket nyújt a sport terén, helyileg kiváló. Boldog vagyok, hogy megmutathatom, honnan jöttem. Tisztelem a gyökereimet.”

    „A sport egy nagyszerű dolog, és remélem, hogy ez a verseny is arra ösztönzi az embereket, hogy sportoljanak többet.”

    https://www.youtube.com/watch?v=ro0z8quJDx4

    https://www.instagram.com/p/B1UMiMRC_G8/

  • Egységes guminyomás-figyelő rendszer érkezik 2021-ben

    Egységes guminyomás-figyelő rendszer érkezik 2021-ben

    Az FIA speciális guminyomás figyelő rendszert tervez alkalmazni minden csapatnál, 2021-től, ami lehetővé teszi majd, hogy a versenybírák releváns adatokat kapjanak a guminyomásról és gumihőmérsékletről a versenyhétvégék teljes időtartama alatt.

    Emellett, mint az már ismert, 2021-ben érkeznek a 18 colos gumik, valamint betiltják a gumimelegítő paplanok használatát.

    „Egy sztenderd rendszer, mellyel figyelni lehet az F1-es gumik hőmérsékletét és nyomását, a 2021-es szezonban kerül bevezetésre.” – mondta az FIA szóvivője a Motorsport.comnak. „A cél az, hogy az FIA számára is elérhetőek legyenek a gumik nyomására és hőmérsékletére vonatkozó adatok és a csapatok is egységes formában és egységes pontossággal lássák azt.”

    „Ezen felül a szabványos mérési lánc használata modernizálja a gumiabroncsok azonosítási folyamatát és felhasználásának ellenőrzését.”

    Az egységes TPMS (tyre pressure monitoring system = guminyomás-ellenőrző rendszer) legyártására tendert írt ki az FIA, melyre augusztus 30-ig lehet pályázni. Döntés várhatóan október elején lesz, és a decemberi teszten a tervek szerint a Pirelli már tesztelheti is majd a prototípust.

    A kiválasztott beszállítóval a 2021-2023-as időszakra kötnek szerződést, opcióval további három év hosszabbításra.

    A szenzor a garázsokban található összes gumit figyeli majd, és ellenőrzi a felni hőmérsékletét, a belső levegő hőmérsékletét is.

    A TPMS adta információkat várhatóan a nézők is figyelhetik majd, képernyőgrafikák formájában.

  • Leclerc és Verstappen gyerekként még csak nem is köszöntek egymásnak

    Leclerc és Verstappen gyerekként még csak nem is köszöntek egymásnak

    Charles Leclerc megerősítette, hogy feszült a kapcsolata Max Versappennel, mivel már a korábbi bajnokságokban is riválisok voltak és most is azok, de már érettebben kezelik ezt. Véleménye szerint a jövő sok Leclerc-Verstappen csatát tartogat még,

    Idén az Osztrák Nagydíjon élesedett ki kettejük harca, ahol Verstappen úgy előzte meg Leclercet, hogy össze is értek az autóik, végül ezért a holland nem kapott büntetést.

    „Gyerekként nem is köszöntünk egymásnak, mert összekevertük a személyt a versenyzővel, éretlenek voltunk.” – mesélte Leclerc a Corriere della Serának. „Most már nem keverjük össze ezeket szerencsére.”

    Ausztriában Leclerc esélyes volt a győzelemre, végül azonban Verstappen állhatott a dobogó csúcsára. Ez volt a második alkalom, hogy Leclerc majdnem megszerezte első F1-es győzelmét, miután Bahreinben műszaki okokból maradt le erről és lett „csak” harmadik.

    „Ausztriában Maxban több volt, nehezen tartottam vele az iramot.” – mondta a monacói. „Bahreint nehéz volt elfogadni, de végül lapoztam, hiszen már három éves korom óta vezetek.”

    „Ebben a sportban mindig a határig nyomjuk, így normális, ha valami tönkremegy. Az ember tisztában van ezzel a kockázattal, ha nem, akkor maradjon otthon.”

  • Wolff sejti, miért lett jobb idén Bottas

    Wolff sejti, miért lett jobb idén Bottas

    Toto Wolff előállt egy elmélettel, hogy szerinte mitől javult Valtteri Bottas teljesítménye 2019-re. Szerinte a finn rájött, hogy előnyt kell kovácsolni abból az „ajándékból”, hogy Mercedest vezethet.

    A 2018-as szezon során egyetlen győzelme sem volt, és csak az 5. helyen végzett a bajnokságban. Jelenleg a második, csapattársa, Lewis Hamilton mögött, és már van két győzelme is idén. Wolff szerint a másfajta mentalitás a kulcs.

    „Sokat küszködött az év végén, mivel a teljesítménye nem felelt meg az elvárásoknak, de mi sem adtunk neki erre esélyt, mivel mindent Lewis mögé kellett állítani, hogy megnyerje a bajnokságot.” – mondta Wolff az F1 hivatalos weboldalának. „Ez negatív spirálba sodorhat. Neki sikerült belőle kijönnie. Szerintem rájött, hogy milyen hatalmas lehetőség van abban, hogy a Mercedes versenyzője lehet a Forma-1-ben, és jelenleg a legjobb autóval versenyezhet a legjobb versenyzők ellen.”

    „Ez egy csodás ajándék, amit ő kapott, egy lehetőség, amiért megdolgozott. Olyan mentalitással tért vissza, hogy ‘a legjobbat kell nyújtanom’, és nézzék meg most.”

    Bottas jelenleg 62 pont lemaradással második a bajnokságban, ám egyre közelebb van hozzá Max Verstappen. Mindeközben Bottas szerződése még nincs meghosszabbítva 2020-ra és többen is pályáznak a helyére…

  • Perez szerint fordítva sülhetnek el a 2021-es szabályok

    Perez szerint fordítva sülhetnek el a 2021-es szabályok

    Sergio Perez attól tart, hogy a 2021-re tervezett szabályváltozások nem fogják csökkenteni a különbséget a csapatok között, sőt, inkább növelni fogják.

    Az új szabályokat elvileg a szerint hozzák meg, hogy ne legyen ekkora különbség az élcsapatok és a többiek között, valamint izgalmasabbak legyenek a versenyek, ne legyenek túl kiszámíthatóak a versenyek.

    Ennek érdekében, az FIA elnöke, Jean Todt például szorgalmazná a verseny közbeni tankolás újbóli engedélyezését is, noha ez egyelőre nincs a szabálytervezetben. Ezen kívül sokak szerint az autóknak is könnyebbnek kellene lenniük.

    Perez azonban attól tart, hogy a tervezett szabályok épp az ellenkezőjét eredményezik majd, mint szeretnék.

    „Minél többet változtatunk, annál nagyobb lesz a nagycsapatok előnye, és növeli a különbséget, ami épp az, amit nem akarunk.”

    „Meglátjuk, milyen lesz majd a sport 2021-ben.”

    „Szerintem az autók nehezek, főleg mikor elkezdődik a verseny 100 kiló üzemanyaggal, az túl nehéz. De ezt csináltam az elmúlt kilenc évben, bár szerintem mindennek a lényege show. A nézők jó show-t akarnak látni. Nem érdekli őket, hogy 5 kilóval, vagy 100 kilóval.”

  • Wolff: Hamilton többet fejlődött, mint az autó

    Wolff: Hamilton többet fejlődött, mint az autó

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, hogy Lewis Hamilton az eddig a Mercedesnél töltött idő alatt mutatott emberi fejlődése túlmutat az autója fejlődésén.

    A brit versenyző 2013-ban a McLarentől érkezett a Mercedeshez azóta pedig eltelt több, mint hat év, Hamilton pedig 60 győzelemmel és négy bajnoki címmel lett gazdagabb. Mi több, jól halad a következő bajnoki cím megszerzéséhez és ahhoz, hogy utolérje Michael Schumacher rekordját.

    „Ő szerves része a csapatnak és sokat fejlődött versenyzőként, de még többet emberként.” – mondta Wolff az F1 hivatalos weboldalának. „Mikor megérkezett a McLarentől, bizonyos értelemben olyan volt, mint egy csiszolatlan gyémánt, Láthattuk, hogy vannak komplikációk az életében és talán nem is tudta túl biztosan, hogy mire is van szüksége.”

    „Mindez eltűnt a merccdeses évei során. És évről évre jobb Lewis-zá válik és – lekopogom – az elmúlt két-három évben hibát is alig láttunk tőle. Ha ez mégis megtörténik, ő az első, aki elismeri és ez hozzájárult ahhoz, hogy brutálisan őszinték legyünk egymással.”

    Hamiltonnak ezt a változást és a sikereket ráadásul úgy sikerült elérnie, hogy a pályán kívül is nagyon programdús életet él, partikra jár, bulizik, sztárbarátokkal lóg, divattervez, extrém sportol… Wolff pedig ebbe nem is szól bele.

    „Abba kell hagyni, hogy az embereket beskatulyázzuk és azt mondjuk, hogy ‘így kell viselkednie egy autóversenyzőnek’, inkább azért kell erőfeszítéseket tenni, hogy megértsük a sisak mögött az embert, és megpróbáljuk a dolgokat egy olyan keretbe helyezni, mely a legjobb az egyén számára, és segít neki csúcsteljesítményt nyújtani.”

    „Úgy vélem, hogy Lewisnak a változatos érdeklődési köre, a zene, a divat jár a fejében a versenyek között.”

    „Az, ha valaki jól érzi magát, szerintem nagyon pozitív dolog és nagyon fontos ahhoz, hogy teljesíteni tudjon a pályán.”

  • Giovinazzi sokat tanul Räikkönentől

    Giovinazzi sokat tanul Räikkönentől

    Antonio Giovinazzi nagyra értékeli tapasztalt csapattársa, Kimi Räikkönen közreműködését abban, hogy ő fejlődni tudjon a szezon során, noha hozzáteszi, hogy emellett épp a finn teljesítménye az, ami miatt az övé rosszabbnak tűnik a kelleténél.

    Giovinazzi első teljes szezonját tölti a Forma-1-ben, az Alfa Romeo Racingnél, csapattársnak pedig megkapta a mezőny legtapasztaltabb versenyzőjét, a 2007-es világbajnokot, Räikkönent.

    „Van ennek pozitív és negatív oldala is.” – mondta a fiatal olasz. „A pozitív dolog az, hogy lehet tőle tanulni, nézni az adatait, hogy mit csinál a megbeszéléseken, a pályán, akárhol.”

    „Meg lehet tanulni, hogy mi minden lehetséges még, mivel ő egy világbajnok versenyző, egyfajta célt is jelent.”

    „Másrészről ő egy világbajnok versenyző, így az eredményei mindig meglesznek, sosem hibázik, sok a tapasztalata és tudja a dolgát.”

    „Szóval olykor az én versenytempóm elmarad a Kimiétől, de csak mert ő tudja, hogy mit akar, hogy mit csinál, hiszen majdnem 20 éve itt van.”

    „Részemről én nagyon boldog vagyok Kimi mellett, mert ő egy igazán gyors versenyző, még mindig gyors, sok tapasztalattal, és ha kérdezek tőle valamit, válaszol nekem.”

    „Az első versenytől mostanáig sokat fejlődtem és szerintem ez Kiminek is köszönhető, mert figyelem őt, meg ilyesmi.”

    De nem csak a pályán, a pályán kívül is figyeli finn csapattársát, hiszen ő már mindent tud, amit az újonc még nem.

    „Például néztem az fedélzeti felvételeit pár verseny során és láttam, hogy ő csinál valamit, amit én nem, majd elkezdtem én is. Szóval a tapasztalat a legnagyobb hiányosságom, de ez majd a versenyekkel megjön.”