Szerző: Tajthi Andrea

  • Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    George Russell úgy érzi, nagyon sokat segített neki az, hogy F1-es debütálása előtt, a Mercedes felfedezettjeként közelről figyelhette, miként készül fel egy-egy versenyre Lewis Hamilton

    Russell egyelőre az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek nincs még pontja 2019-ben, ebben azonban nagyban közrejátszik a Williams gyengesége is. A brit versenyző azonban még lelkes.

    „Élvezem a kihívást.” – mondta. „Nem csak a pályán való kihívást, hanem a pályán kívülit is, hogy a megfelelő irányba segítsem a csapatot, és ilyen módon vezető legyek.”

    „Mikor 700 ember van a gyárban és figyelik az ember minden egyes szavát, az nyomást helyez a versenyző vállára, biztosnak kell lennie abban, hogy a helyes információt adja át.”

    „Élvezem, hogy én lehetek ez a vezető ember, Roberttel (Kubica), és segíthetek a srácoknak fordítani a csapat helyzetén.”

    Ehhez Lewis Hamiltontól nézett el ezt-azt korábban.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok, mikor a Forma-1-be jöttem.” – mondta. „Megtanultam az elmúlt két évben a Mercedesnél és figyeltem, hogy Lewis hogyan kezeli a csapatot és most magam kapcsán is ezt látom.”

    „Azt nem lehet, hogy az ember csak megjelenik pénteken és semmi erőfeszítést nem tesz a csapattal a pályán kívül. Ez az egész az átlátható kapcsolatról szól és arról, hogy biztosan mindenki szóról szóra értse azt, amit mondasz.”

  • Coulthard: A következő női F1-es versenyzőnek Verstappenékkel kell felvennie a kesztyűt

    Coulthard: A következő női F1-es versenyzőnek Verstappenékkel kell felvennie a kesztyűt

    Eddig mindössze hat nő volt a Forma-1 történetében aki részt vett Forma-1-es versenyhétvégén. Ez legutóbb Susie Wolffnak sikerült, aki a Williams színeiben vehetett részt néhány pénteki szabadedzésen. Azonban csak ketten voltak, akik ténylegesen kvalifikálni is tudtak F1-es versenyre: Maria Teresa de Filippis és Lella Lombardi, és utóbbi az egyetlen, akinek a neve mellett nem nulla pont szerepel, mivel fél pontot szerzett az 1975-ös Spanyol Nagydíjon.

    Idén zajlott le a kizárólag nőknek szervezett formaautós bajnokság, a W Series legelső szezonja, melyben 18+2 női versenyző mérte össze erejét. A bajnokság célja az, hogy nagyobb feltűnést adjon azon női versenyzőknek, akik alkalmasak lehetnek arra, hogy egy nap a Forma-1-ben is rajthoz álljanak. De vajon képes lehet-e bármely lány/nő felvenni a kesztyűt? Ehhez a legközelebb a W Series első bajnoka, Jamie Chadwick állhat.

    David Coulthard, a W Series tanácsadója hangsúlyozta is, hogy a Forma-1 következő női versenyzőjének alkalmasnak kell lennie arra, hogy csatába induljon Lewis Hamilton, vagy épp Max Verstappen ellen.

    „A W Series tényleg a figyelem középpontjába helyezte a jelenlegi női tehetségeket, és szerintem van is itt pár résztvevő, aki képes rá, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.” – mondta Coulthard. „A kérdés az, hogy elegendő-e az, hogy képesek rá, vagy a következő Lewist (Hamilton), Max-et (Verstappen), vagy Charles-t (Leclerc) keressük bennük? A női megfelelőiket keressük, hiszen ha valaki nincs olyan jó, mint ők, akkor nem fogja legyőzni őket.”

    A skót szerint a női bajnokság élmenői annyit minimum elérhetnek a jövőben, hogy Susie Wolffhoz hasonlóan szabadedzésen részt vehessenek.

    „Személy szerint a W Series-zel szeretném, hogy több nőt hoznánk be a motorsportba. A húgom is versenyzett és nagyon jó is volt, de nem kapott elég támogatást, mert a családom engem támogatott és sajnálom ezt, szóval részese akarok lenni ennek, hogy segítsük a női tehetségeket és hozzuk be a nőket a motorsportba. Ha eléggé jók, akkor a Forma-1-be jutnak. Ha simán csak jók – és a jó még mindig jó! – akkor ott lehetnek a túraautózásban, a sportautózásban és sok más bajnokságban.”

    Jamie Chadwick egyébként Lando Norris ellen már versenyzett, még 2014-ben, a Ginetta Junior bajnokságban. Abban az évben Norris a 3., Chadwick pedig a 8. helyen zárt a bajnokságban.

    [poll id=”138″]

  • Sainz: Az emberek nem tudják, mennyi idő megszokni egy autót

    Sainz: Az emberek nem tudják, mennyi idő megszokni egy autót

    2019-nek egyedül a Haas csapat vágott neki úgy, hogy nem változtatott a versenyzőpárosán, ám ez aligha lesz így 2020-ban is.

    Sokan azonban átigazoltak az idei szezonra, és újoncok is vannak a mezőnyben. Az egyik ilyen új csapathoz igazolt versenyző Carlos Sainz, aki a Renault-tól a McLarenhez szerződött 2019r-re. Ő úgy véli, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire nem egyszerű megszokni egy új autót és kiismerni annak minden csínját-bínját, így túl nagyok az elvárásaik.

    „Nagyon különböznek (az autók).” – mondta Sainz. „Sokkal különbözőbbek, mint azt emberek elképzelik. És ez autók nagyon máshogy tudnak viselkedni, mint azt az emberek gondolják.”

    „Mindenkinek szüksége van néhány versenyre, míg hozzászokik az új csapathoz, autóhoz. Láthattuk ezt idén Ricciardóval, Pierre-rel (Gasly), és mindenkivel, aki csapatot váltott… Leclerckel is az év elején.

    „Időre van szükség, hogy megismerjük a titkokat. A csapatok pedig különféle módon működnek, szóval időre van szükség és az emberek alábecsülik azt, hogy mennyivel könnyebb teljesítményt kicsikarni egy olyan csomagból, amit évek óta vezetsz.”

    „Például én a Toro Rossóval néha igen jól mentem, úgy 2016-2017-ben, ami azért volt lehetséges, mert már ismertem a csomagot, és tudtam hogyan lehet azt kihasználni.”

  • Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Max Verstappen támogatja a döntést, mi szerint csapata, a Red Bull Racing úgy határozott, hogy Pierre Gasly-t visszaültetik a Toro Rossóba, helyét pedig Alexander Albon veheti át a Belga Nagydíjtól a főcsapatnál.

    „Persze, ez szomorú dolog Pierre szempontjából.” – mondta Verstappen a De Telegraaf című lapnak. „De engem személy szerint nem érdekel, hogy ki a csapattársam.”

    A cserét Dr Helmut Marko azzal magyarázta, hogy Gasly nem tud jól vezetni ha forgalomba kerül, és nem tud előzni, ellenben Albon eddig megfelelően teljesített debütáló szezonjában.

    „Mindent kipréselt az autójából, amit lehet.” – mondta Marko Albonról.

    Verstappen egyetért a csapat döntésével.

    „A lényeg az, hogy jobban tudjunk teljesíteni a másik autóval és több pontot gyűjtsünk a csapatnak.” – mondta a holland.

  • A Mercedesnek keményebben kell dolgoznia, ha az élen akarnak maradni

    A Mercedesnek keményebben kell dolgoznia, ha az élen akarnak maradni

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a riválisok fejlődése az erőforrás terén arra sarkallja a Mercedest, „újra feltalálja” magát, annak érdekében, hogy visszaszerezzék fölényüket.

    Pedig nem igazán van oka panaszra a német csapatnak, hiszen a V6-os hibrid érát kétségkívül uralják, gyakorlatilag azóta csak ők nyertek bajnoki címeket. Bár az évek során fejlődtek riválisaik is, jelenleg is hatalmas előnnyel áll a Mercedes a ponttáblázat élén.

    A Ferrari erőforrása jónak látszik idén, az olasz alakulat igen gyors az egyenesekben, azonban gondjuk van a leszorítóerővel. Eközben a másik nagy rivális, a Red Bull Renault-ról Honda erőforrásra váltott, mely váltás sikeresnek is tekinthető, hiszen a Red Bull és Max Verstappen az egyetlen, aki idén eddig győzelmet tudott „lopni” a Mercedestől.

    „A Red Bull kasznija mindig is a legjobbak között volt és ott van most is.” – véli Wolff. „A Hondával pedig nagy lépést tette előre tavalyhoz képest, minden érdem az övék.”

    „Örömmel látom ezt a Forma-1 szempontjából, mivel egy erős Honda jót tesz a Forma-1-nek és jó a versenyhelyzetnek, és ha van egy negyedik motorszállító, mely versenyképes, akkor az alapvetően mindenki számára jó.”

    „Azt is megmutatja nekünk, hogy bizonyos szempontból újra fel kell találnunk magunkat és ezt én igazán pozitív kihívásnak tartom.”

    Miután a Hungaroringen Verstappen megszerezte a pole pozíciót, a mercedeses Valtteri Bottas meg is jegyezte, hogy a Honda fejlődése arra készteti a Mercedest, hogy még keményebben dolgozzanak. Ezzel pedig Wolff is egyet ért.

    „Rohadtul igaza van.” – reagált a finn szavaira a csapatfőnök. „Jó sikersorozatunk volt és most úgy érződik, hogy jobban kell nyomnunk, ha még többet akarunk.”

    „Jönnek föl a többiek és ha valaki stagnáló szinten van, akkor könnyebb utolérni és hozni ugyanazt a szintet. És van egy oka annak, hogy még senki nem nyert hat bajnoki címet egymás után zsinórban, sem az egyéni, sem a konstruktőri bajnokságban, az ok pedig az, hogy ez nem könnyű.”

    „Úgy hiszem, ezt mind tudjuk, és keményebben és okosabban kell nyomnunk ahhoz, hogy elöl maradjunk.”

  • Az Alfa Romeo Racing nagy lépést tett előre

    Az Alfa Romeo Racing nagy lépést tett előre

    Az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy ítéli, hogy a csapat rohamosan fejlődik és hatalmas lépést tett előre idén.

    A korábbi Sauber csapat már tavaly év végén is javulást mutatott, idén pedig tovább fejlődik. Ehhez pedig az is hozzájárult, hogy a csapat leigazolta a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönent.

    A csapat jelenleg hetedik a bajnokságban, Vasseur azonban a pontok helyett inkább a teljesítménnyel foglalkozik.

    „Én sokkal inkább a teljesítmény szintjére koncentrálok.” – mondta a csapatfőnök az Autosportnak. „Rohamosan fejlődünk. Tavaly 2,5 másodperc lemaradásunk volt, idén ez átlagosan 1,5 másodperc, a legutóbbi versenyeken pedig 1,2 volt.”

    „Számunkra ez hatalmas (fejlődés). Aztán majd mindezt pontokra kell váltanunk és ez egy második sztori.”

    „Potenciál szempontjából mindenképp nagy lépést tettünk előre.”

    A csapat persze sokat köszönhet annak is, hogy tavalytól kezdve az Alfa Romeo lett a legfőbb befektető, idénre pedig át is keresztelték a csapatot.

  • A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének idén

    A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének idén

    A Pirelli motorsport főnöke, Mario Isola cáfolta azt a feltételezést, mi szerint az idei gumik jobban a Mercedes igényeire lettek szabva.

    Miután az elmúlt években a Mercedes gyenge pontja a gumikezelés, a gumik túlmelegedése volt, egyes elméletek szerint a 2019-es gumikat a német márkának kedvezően alkotta meg a Pirelli.

    Isola azonban ezt cáfolja.

    „Nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy a Mercedes nagyon gyors.” – mondta Isola a RaceFansnek. „De felejtsük el a Mercedest egy pillanatra: Mit mondhatunk a McLarenről? A Toro Rosso és a Renault is gyors olykor. Szóval más csapatok is vannak, akik tudják jól kezelni a gumikat.”

  • Hamilton elmondta, mi a legjobb dolog a Mercedesnél

    Hamilton elmondta, mi a legjobb dolog a Mercedesnél

    Lewis Hamilton elmondta, hogy az egyik dolog, amit a leginkább szeret abban, hogy a Mercedes versenyzője, az, hogy a csapat sosem teljesen elégedett, mindig a tökéletesre törekszik.

    A Mercedes rendkívül domináns lett a 2014-ben kezdődött hibrid korszakban. A csapat öt, Hamilton négy bajnoki címet szerzett ez idő alatt, és jó úton járnak a következő felé.

    A Mercedes idén is hasít, az eddigi 12 futamból nyolcat Hamilton, kettőt pedig csapattársa, Valtteri Bottas nyert.

    „Ami igazán nagyszerű ebben a csapatban, hogy szerintem mi sosem vagyunk elégedettek.” – idézte Hamiltont a Motorsport Week. „Még ha időnként ünneplünk is, végül mindig visszafogjuk magunkat.”

    „De alapvetően nem vagyunk elbizakodottak, mindig ugyanazzal a mentalitással érkezünk, azért jönnek a sikerek, mert mindenki keményen folytatja a munkáját, senki nem előbbre való a másiknál, és felemeljük egymást.”

  • Horner szerint Verstappen idén nagyon érett lett

    Horner szerint Verstappen idén nagyon érett lett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner maga is úgy véli, hogy az idei szezon során tényleg megérett Max Verstappen.

    A holland versenyző még csak 21 éves, de már az ötödik szezonját tölti a Forma-1-ben. Mivel azonban eléggé fiatalon, mindössze egy F3-as szezon után érkezett meg az F1-be, bár tehetsége egyértelmű volt, eleinte sok megkérdőjelezhető megmozdulása volt, melyeket tapasztalatlanságának lehetett betudni.

    Mostanra azonban Verstappen sokkal összeszedettebbnek tűnik. Jelenleg harmadik a bajnokságban a két mercedeses versenyző mögött, sőt egészen közel jár hozzá, hogy akár Valtteri Bottast is megelőzze.

    „Úgy vélem igazán éretten vezetett.” – mondta Horner a Magyar Nagydíj után. „Még a verseny végén is. Négy körrel a leintés előtt elveszteni a győzelmet eléggé frusztráló, de szerintem ő is nagyobb képként tekintett erre.”

    „Tudta, hogy milyen helyzetben vagyunk és azt, hogy bár a laikusoknak úgy tűnhet, hogy elbaltáztuk a stratégiát, de nem így történt.”

    „A Mercedes egyszerűen gyorsabb volt, és egy ‘ingyen’ boxkiállásuk is lett. Ő pedig (Max) kellően érett volt ahhoz, hogy rögtön megértse a helyzetet és úgy gondolom, hogy idén tényleg igazán érett lett.”

    Verstappen jelenleg azt is elmondhatja magáról, hogy az elmúlt 21 versenyen, a tavalyi Belga Nagydíj óta minden alkalommal célba ért, ráadásul egyszer sem végzett az ötödiknél gyengébb pozícióban.

    „Nagyszerű formában van, és remélhetőleg ez még tud folytatódni a nyári szünet után, a második félévben is. Határozottan, rendkívül magas szinten teljesít.”

    Verstappen csapattársa idén – eddig – Pierre Gasly volt, ő azonban nem hozta az elvártakat, így a következő futamtól kezdve helyet cserél Alexander Albonnal.

    Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet nehéz ügy Verstappen csapattársának lenni, Horner így felelt: „Szerintem ez nagyon kemény helyzet, jelenleg Verstappen ellen menni. Szerintem vitathatatlanul ő a legjobb formában lévő versenyző.”

    „Ő egy komoly mérce bármely versenyző számára. A versenyzők pedig mindig a lehető legjobbhoz akarják mérni magukat.”

  • Bottas hozta az ötszörös raligyőztes Meeke idejét

    Bottas hozta az ötszörös raligyőztes Meeke idejét

    Valtteri Bottas elárulta, hogy egy finnországi teszten, mikor egy Toyota Yaris WRC-vel gyakorolt, hozta a WRC futamgyőztes Kris Meeke idejét, első kavicsos terepen való vezetése során.

    A finn az idei F1-es szezon előtt vett részt először raliversenyen, azóta azonban többször is gyakorolt már. Elmondása szerint ez jó hatással is van rá.

    Az ötszörös raligyőztes Meeke is teljesítette korábban pontosan ugyanazt a szakaszt, amit most Bottas. A finn pedig állítólag tudta produkálni ugyanazt az időt.

    „A nap végére sikerült azt a tempót hoznom, mint Kris Meeke, aki már többször is teljesítette ezt a szakaszt korábban.” – mondta a Crash.netnek.

    „Ez elég ösztönző volt így, az első kavicson töltött napomon.”

    „Az új élmény mindig nagyszerű érzés.”

    „Amikor az ember kipróbál valami mást, az nagyon király és új érzés.”

    „A ilyesfajta ralira azért jön az ember, hogy jól érezze magát, ne legyenek emberek körülötte, semmiféle nyomás, kívülről sem, és magam részéről sem.